Viktor király és a 11 tyukodi torony: német lap mondott ciki magyar népmesét

A Die Zeit tudósítója utánajárt, mit jelent a valóságban az a forradalmi változás, amit Orbán Viktor ígért pártja 2010-es választási győzelme után. A lap szerint Magyarország ma egy uniós pénzből élő autokrácia, ahol a kulcsterületek, így a média, a bíróságok valamint az egyetemek Orbán és pártja kezében vannak.

Ha az 1998 és 2002 közötti ciklust nem számítjuk, akkor hét éve kormányoz már Orbán Viktor. Ez idő alatt úgy megváltoztatta az országot, ahogy előtte egyetlen választott politikus sem: a demokráciát nem számolta fel teljesen ugyan, de megváltoztatta, autokráciába fordította Magyarországot, ami csendben kezd diktatúrává alakulni. A fontosabb területek már Orbán és pártja ellenőrzése alatt vannak. Az állam szüntelen átformálásának módszerét ráadásul a kritikák ellenére a jelenlegi lengyel kormány is átvette - összegezte a helyzetet a Die Zeit újságírója.

Steffen Dobbert a kis magyar valóság néhány olyan furcsaság története segítségével próbálta ábrázolni Magyarország átalakulását, amelyekre az EU is felfigyelt. Már csak azért is, mert egy részüket uniós pénzből finanszírozták, és hasznosságuk erősen megkérdőjelezhető.

Az egyik ilyen furcsaság Orbán Viktor szülőfalujának új kisvasútja, amely a helyi arénát köti össze egy erdővel, oda-vissza ingázik a nagyjából hat kilométeres pályán. Majdnem kétmillió euró uniós pénzt költöttek rá, naponta nagyjából 25 ember utazik rajta, de legalább van vasút a felcsúti arénához, ami máris a jelenlegi hatalom egyik emlékműve.

A Budapesttől jó négyórányi autózással elérhető szabolcsi kisfalu, a román-magyar-ukrán hármashatárnál fekvő Tyukod egyik lakója, neve vállalása nélkül, királynak nevezte Orbán Viktort, aki valóban úgy kormányozza már az országot, mint egy király. És éppen Tyukodon is tudnak példát mutatni arra, hogyan lehet hasznavehetetlen beruházásokra elverni uniós pénzt, illetve hogyan működik Orbánék rendszere. A Hír TV után a Die Zeit is utánajárt a tizenegy, EU-támogatásból épített kilátónak, amelyek tetejéről nem nyílik különleges panoráma, turisták egyiket se nagyon látogatják, de valamire el akarták költeni az elkölthető ingyenpénzt - és elköltötték.

A magyarországi riportban emlékeztetnek: Magyarország ellen az EU kötelezettségszegési eljárások tömegkelegét indította már, Orbánék ugyanakkor nyugodtak, mert tudják, hogyan lehet következmények nélkül átvergődni ezeken úgy, hogy közben az EU előnyeit is élvezhessék.

vasut.jpg
 
pontosan ezt akarták elérni ... egy szép nagy lágerré (elegánsan mondva hotspottá) alakítani Magyarországot. Erre mondták a magyarok, hogy csinálják a lágereket másutt.
Kein ,igen Ska Keller elvtársnö EU képviselö pontosan ezt javasolta , hogy Magyarországon kell azokat felépiteni , mert ugye Németország most ugydöntött , igaz Schäuble elvtárs elötte ugyan azt akarta csak Szerbiában ! Nem is értem miért vannak azzok a "konténerek" nálunk fikázva ? Hiszen máshol igy a nagy demokratikus és szabad Németországban pontosan ilyenekben élnek és éltek a menekültek , akkor és ott ez nemjellent problémát ??
 
pontosan ezt akarták elérni ... egy szép nagy lágerré (elegánsan mondva hotspottá) alakítani Magyarországot. Erre mondták a magyarok, hogy csinálják a lágereket másutt.

Te valoban nem vagy tájékozodva vagy fake-news-okat akarsz terjeszteni.
-
A kontenerek csak mind átmeneti, szükségleti, rövid idöre szolo tartozkodási helyek vannak akceptálva.
-

Integratio nem müködik ha a hozzánkjöttek izolálva vannak a lakoságtol, ha szögesdot mögé zárjuk az asyl-kéröket. A menekült-kérelmek bedolgozása hosszu procedura, nem lehet gyerekeket, terhes anyákat... egyszerüen bezárni. Ezt meg is tiltotta az EU Magyarországnak.
-
Nekem az az érzésem, hogy az országotok egy része (különösen azok akik épp most egy fehér fajt védö mozgalomba tömörültek ) azt szeretné, ha vasraverve, rabszolgakén lennének dolgoztatva a menekültek.
 
Nekem az az érzésem, hogy az országotok egy része (különösen azok akik épp most egy fehér fajt védö mozgalomba tömörültek ) azt szeretné, ha vasraverve, rabszolgakén lennének dolgoztatva a menekültek.
Tévedsz! Azt szeretné, hogy (1) a fejlett nyugat ne indítson háborúkat; (2) ne tegye tönkre a természeti környezetet éghajlati bizonytalanságokat okozva; (3) ne fokozza tovább az elvándorlásra késztető igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket; s hogy (4) mindenki elsősorban a saját hazájában és kultúrájában találhassa meg az emberhez méltó boldogulás lehetőségét, ne kelljen kényszerből máshová, egy tőle idegen kultúrába menekülnie, ott új életet kezdenie.
 
Utoljára módosítva:
Te valoban nem vagy tájékozodva vagy fake-news-okat akarsz terjeszteni.
-
A kontenerek csak mind átmeneti, szükségleti, rövid idöre szolo tartozkodási helyek vannak akceptálva.

A görögöknél mióta is vannak a lágerek (hotspotok)? Pontosan az a helyzet lenne Magyarországon is ha nem lett volna képes megvédeni a határait.
Csak azt ne mondd, hogy Görögország jótékonyságból engedi be az illegálisan érkezőket és nem azért mert képtelen a hárvédelemre.

Integratio nem müködik ha a hozzánkjöttek izolálva vannak a lakoságtol, ha szögesdot mögé zárjuk az asyl-kéröket. A menekült-kérelmek bedolgozása hosszu procedura, nem lehet gyerekeket, terhes anyákat... egyszerüen bezárni. Ezt meg is tiltotta az EU Magyarországnak.
-
na látod, ez egy tipikus eset mikor fake-news-okat akarsz terjeszteni, tisztában vagy vele, hogy Magyarországon nincsenek bezárva a menedékkérők, bármikor szabadon távozhatnak...és mégis trejeszted a hülyeségeket.
Persze a németországi valós állapotokról hallgatsz, például arról nem beszélsz, hogy például "
A város túlterheltsége miatt nem engednek beköltözni több migránst a németországi Salzgitterbe. A 106 ezer lakosú városban 5700 migráns él." vagy miért nevezik a német választók hazaárulónak Merkelt.

 
Utoljára módosítva:
A vilag tele van termeszeti katasztrofakkal, amirol az ember nem tehet, es az ott eloknek sincs mas megoldas ha eletben akarnak maradni mint menekulnek .
Csak hogy a jelenlegi ilyen katasztrofa az Irma hurican tobb millio embert kenyszeritett otthonaik elhagyasara.
A szarazsag vagy arvizek foldrengeseket nem az ember szabalyoza.
A kornyezet kimelese fontos, de szazmilliok megelheteset a fejlett vilag se tudja rendbe hozni es a termeszetteli katasztrofakat elharitani.

https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/15e6e9cc3c8e60cb?projector=1
 
Mesélj hogy az átlag embereknek mi a rossz?
(kik is az átlagemberek??)
Az átlag az dolgozik...nem örömében hanem mert bért kap érte, ez lenne a rossz?
*
Teljesen félre értettél. Nem szeretnék vitába szállni ebben a témában. Aki akarja, az pontosan megérti, kiket értettem"átlag ember" megszólítása alatt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére