Világbotrány a világbajnokság helyett: egy évet csúszhat a vizes VB?

Egy éves csúszásban vannak a vizes világbajnokság előkészületei. Egymást követik a botrányok a vizes vb-t körül. Sorra derülnek ki olyan információk, hogy növekszik az épületek építésének költségei, és hogy még így is – a temérdek elszórt pénz ellenére -, iszonyatos csúszásban vannak az építkezések – írja a Magyar Nemzet.

Az utóbbi hetekben-hónapokban rengeteget lehetett arról olvasni, hogy a tervezett sokszorosára emelkedett az az adófizetők zsebéből kivett összeg, ami elsüllyed a vizes vb magyar mocsarában. Korábban a Hír Tv írta meg honlapján, hogy az eredetileg negyvenmilliárd forintból megszervezendő világbajnokságra további több mint hétmilliárdot csoportosítottak át, indoklás nélkül. Így a költségek már elérik a százmilliárd forintot.


Azt, hogy miért ugrott több mint a duplájára a felhasznált pénz, sem a főváros vezetője, a fideszes Tarlós István, sem a kormány nem indokolta. Továbbra is menekülnek bármiféle kommunikáció elől, persze leszámítva a szüntelen sorosozást, de amikor lényegi kérdésekben – például a közpénzek esztelen költése – kellene valamit mondani, csendben vannak, vagy csak annyit mondanak erre is: „Soros”. Lényegében – a saját szemszögükből – jól csinálják, mert mostanság a magyar média nagyon sokat foglalkozik a tüntetésekkel és minden mással, csak az igazán fontos, a Fidesznek sokat ártó kérdésekkel nem. Pont ez a célja a Fidesznek azzal, hogy CEU-val, sorosozással, civil-törvénnyel elterelik a figyelmet a felháborító lopásaikról.

Amellett, hogy a fenti témák is roppant fontosak, másról is beszélnünk kell: a Magyar Nemzet információi szerint még mindig a tenderek kiírásával és azok érvénytelenítésével vannak elfoglalva az illetékesek, úgy, hogy közben már csak nyolcvanhat nap van hátra a kezdésig.

Állítólag a Duna Arénával nem lesznek csúszások, de a balatonfűzfői uszoda felújítására kiírt tendert a napokban érvénytelenítették. Hogy mikor kezdődhetnek el a munkálatok és hogy mikorra fejeződnek be, senki sem tudja. Lehetetlennek tűnik, hogy a július 14-i kezdésre bármi is legyen a felújításból. A teljes káoszt az is jellemzi, hogy a vízilabdameccseknek otthont adó Hajós Alfréd uszoda mobil lelátójának építője a mai napig kérdéses… Az viszont nyilvánvaló, hogy a Magyar Nemzet forrása azt nyilatkozta a lapnak: egy év kellene még ahhoz, hogy minden a helyére kerülhessen.

Az építkezései csúszások és a tervezett összeg többszörösének felhasználása mellett az is fejfájást okozhat a szervezőknek, a kormánynak (na, és az adófizetőknek is), hogy a jegyeladások is rosszul mennek. Sokkal lassabban kelnek a jegyek, mint azt remélték. A kormány kommunikációja és kampánya a vizes világbajnokságot illetően nem olyan intenzív, mint amikor sorosozni „kell”. Itt ugyanis csendben is tudnak lopni, a hírverésre nincs szükségük, mivel akkor még több ember szerezne tudomást arról, milyen arcpirító rablás zajlik a világbajnokság körül.

A Fidesznek az az érdeke, hogy inkább Sorosról, a CEU-ról meg a civilekről szóljon a közvita.

vb 2017.png
 
A 444 olvasója hétfő délután készített fotóján az látszik, hogy sétányon az aszfalt berepedt, ezért le is zárták a helyszínt.
Igen ez a probléma elég sok helyen meg van.
Egyrészt az az oka hogy magyar vállalkozót kell választani hogy NE vigyék külföldre a magyar pénzt.
Így a magyar vállalkozó nem törekszik jó munkára egyrészt nem is ért hozzá másrészt minek, úgyis őt fogják a javításra is meghívni.
Ráadásul nincs elég munkás kéz állítólag, nem lehet megkövetelni a jó munkát mert akkor tovább megy ....
 
Igen ez a probléma elég sok helyen meg van.
Egyrészt az az oka hogy magyar vállalkozót kell választani hogy NE vigyék külföldre a magyar pénzt.
Így a magyar vállalkozó nem törekszik jó munkára egyrészt nem is ért hozzá másrészt minek, úgyis őt fogják a javításra is meghívni.
Ráadásul nincs elég munkás kéz állítólag, nem lehet megkövetelni a jó munkát mert akkor tovább megy ....

Ha nem tévedek, a felnöttek 1/4 része nyugdijas, a szorgalmasak külföldön dolgoznak, befektetni a válalkozok fektetnek be az állam feladata csak a peremfeltételek biztositása.
 
"Azt, hogy miért ugrott több mint a duplájára a felhasznált pénz, sem a főváros vezetője, a fideszes Tarlós István, sem a kormány nem indokolta."

Azért a csillagos ég a bekerülési érték, mert folyamatosan kilopják a szemünket!
 
Mikor lesz az uszo VB?
Hallom már elkezdték épiteni Mo. egyetlen magasugro tornyát.
Lesz e a magyar versenyzöknek idelyük tranirozni, vagy nem indulnak ebben a disciplinában? :(
 
Azt is olvastam jó pár hónappal ez előtt, hogy a Formel 1 autóversennyel lenne egy időben. Namost ezek már lefoglaltak rengeteg hotelszobát. A vizesek mehetnek a hídak alá csövezni.

Persze lehet ez rémhír is.
Szörföljetek a net-en, mert arra való:

http://f1vilag.hu/versenynaptar/2017

https://hu.wikipedia.org/wiki/2017-es_úszó-világbajnokság

Két napot, júl. 29-et (az F-1 edzésnapját) és 30-at (az F-1 versenynapját) az úszó vb két utolsó napja valóban átfed. De mivel Quatorze Juillet, az úszó VB nyitónapja előbb van, így az F-1-re érkezők csak akkor vesznek el további szálláshelyeket, ha az F-1 előtt 1 ... 15 éjszakát is lefoglalnak.

Hogy nem lesz kész határidőre valamelyik objektum? Én nem ettől félek, inkább attól, hogy a nagy rohanásban a minőséggel lesz baj (pl. több olyan beton-kötés gyorsítót is betiltottak az elmúlt fél évszázadban, amelyek káprázatos eredményeket produkáltak 28 nap helyett 24 óra alatt, aztán kis idő múlva a szilárdság lecsökkent). Csak nehogy emberáldozat legyen.
 
Hajra demokracia haladnak ............vajon mennyi milliard lesz ennek a jogszabalynak a be nem tartasa?
Csak az koztv kozvetithet. Rtl , Atv Hir tv es me gkitudja ki nem.
 
Ugroknak kene tesztelni es a legfelsobb reszrol, hogy mi vna a szellel ha van , hogy mennek fel ha nincs lift vagy mar az is elkeszult? Aki oda felszalad es meg szel is dolgozik lehet mutat egyet, az ujjaval, hisz melyik versenyzo akar egy vilagversenyen elmaradni a sajat legjobb eredmenyetol?
 
Az is a Soros hálózat ármánykodása lesz. Másnapi főcím ismét a régi jelszó : Az ellenség keze betette a lábát.
Ami itt a Sorosozással zajlik, azon már csak sírni vagy röhögni lehet.
Azt hittem nem akarsz a FINA-hoz hozzászólni.
És tereled a témát.
De látom a cikknek is van egy ilyen összetevője.
...minden mással, csak az igazán fontos, a Fidesznek sokat ártó kérdésekkel nem szabad foglalkozni
 
Azt hittem nem akarsz a FINA-hoz hozzászólni.
És tereled a témát.
De látom a cikknek is van egy ilyen összetevője.
Az VB-vel kapcsolatban eleresztettem néhány szösszenetet, felesleges tartottam ismételni.
És tereled a témát
Mo.-on rendeztek már néhány világversenyt, azoknál a nagyközönség csak a versennyel foglalkozott, az építőket kevesen tudták, nem is érdekelte őket. Talán azért, mert ott a nyaloncok nem loptak ilyen pofátlanul és tényleges költség 8-10-szeresét.
Azt se értem, miért kell mindent átpolitizálni. Itt bármi történik - akár jó, akár rossz - arra rögtön ráfogják, h politikai okokból csinálták. Még a soha, senkik által nem választott civil szervezeteknek is politikai céljaik, szándékaik vannak tevékenységükkel. /Ez nem vicc. Sajnos. :(/
Ami tényleg fontos azt 3-4 ember dönti el, a hülyeségekről nagy csinnadrattával konzultálnak a magyar zemberekkel.
Belekényszerítik az embert, h ne feledkezhessen el a politikáról.[/QUOTE]
 
most it is kezded a kakalos beirasokat nem tudom miert talan egy valami beteges dolog nalad
eddig azt irtad hogy te ronditod ossze oket aztan meg hogy nem te vagy az most meg azt mondod hogy a soros
nem lehetne masrol beszelni minthogy hogyan kellene kakalni a nyilvanos wcben
nem hiszem hogy erre olyan sokan kivancsiak
Te meg mindég kiemeled és reklámot csinálsz neki
Tépelődök: ki szereti többször leírni?
 
Már hétfő reggel belebotlottunk a Terrorelhárítási Központ egyik tanknak tűnő járművére a Margitsziget bejáratához közel, ami a vizes vébé rendezvényei miatt található most éppen itt. Az Index szerint ez valójában egy kétezer méteres lőtávolságú, nehéz géppuskával felszerelt, páncélozott szállítójármű, a BTR-80-as páncélos, amiből kettő állomásozik a szigeten.

Az biztos, hogy szürreálisan fest Hajduék valószínűleg nem olcsó, harci járműve, körötte kocogókkal, turistákkal és gyerekkel/kutyával sétálókkal, többen fotózták is.

tank.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,999
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére