Virtuális szakácskönyvünk

Áfonya74

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem a gyerkőc nem szereti a "zöldeket". :) Sóska, spenót főzelékként szóba sem jöhet. Most ezt a receptet vetem be:

Sajtszószos penne spenóttal:

Hozzávalók:
1 cs penne tészta
5 dkg margarin
2 db nagyobb csirkemellfilé
2 gerezd fokhagyma
2 dl tej
1 dl víz
1 Knorr sajtszósz alap
15 dkg spenótlevél (télen fagyasztott spenót)
reszelt sajt a tálaláshoz

- Egy nagyobb fazékban vizet forralunk, megsózzuk, majd haraphatóra (al dente) főzzük benne a tésztát.
- A csirkemellet megmossuk, papírral leszárítjuk, majd felkockázzuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a margarint, megfuttatjuk rajta az apróra vágott fokhagymát, majd megfonnyasztjuk rajta a spenótot. Félretesszük.
- A felkockázott csirkét megpirítjuk a maradék zsiradékon, hozzáadjuk a vizet és a tejet, majd a Knorr Sajtszósz alapot. Kevergetve felforraljuk, majd alacsony lángon 5 percig főzzük.
- A kinyomkodott spenótot az utolsó percben a szószba keverjük. A szószt a tésztával összeforgatjuk, majd a reszelt sajttal tálaljuk.

Ti mit készítetek a "zöldekből"? Annyira örülnék, ha valamilyen formában meg tudnám kedveltetni vele. :)
 
J.Fogas

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy nagyon egyszerű édesség:

CITROMOS ÁLOM
Hozzávalók:

  • babapiskóta
  • 4 dl tejföl
  • 4 dl habtejszín
  • 2 citrom lereszelt héja
  • 1 citrom leve
  • 9 evőkanál por
    redot.gif
    cukor
  • gyümölcs a tálaláshoz
Elkészítés:
Felverjük a habtejszínt. Egy másik tálban összekeverjük a tejfölt, a citrom héját és levét, vlamint a porcukrot, majd az így kapott krémet összeforgatjuk a kemény habbá vert tejszínnel. Egy 2-3 literes edénybe rétegezzük a citromos habot és a babapiskótát, de fontos, hogy az aljára és a tetejére krém kerüljön! A tetejét friss gyümölcsökkel díszíthetjük. Fogyasztás előtt 2 órát hűtőben pihentetjük.
 
Nora-bora

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, szükségem lenne kipróbált, jó, könnyű /mármint a tésztája/.......lángos receptre. Köszi előre is!

Nálunk ez a kedvenc, mert frissen lehet szedegetni, sütögetni a hűtőből több napig is.

Kefires lángos

- 1 kg liszt
- 1 csomag élesztő
- só, ízlés szerint
- 2 egész tojás
- 1 kis pohár kefir
- 0,5 dl olaj /olíva finom bele/
- 5 dl tej

Az élesztőt egy nagy bögrében, langyos cukros tejben felfuttatom.

Majd a dagasztógépbe belerakok mindent, és alaposan kidagasztom a tésztáját, az olajat közben csurgatom bele.

Egy jó nagy, tiszta nejlonzacskót beolajozok belülről.

Az olajozott zacskóba beleteszem a tésztát, felül összekötöm a zacskót, de úgy, hogy a tészta fölött legyen bőven levegő, tehát nem szorosan, és egy tálcán beteszem a hűtőbe, legyen hely fölötte, mert alaposan megkel.
3-4 órát minimum kell a hűtőben állnia. (Lehet egy éjszaka is)

Sütés: egy serpenyőbe teszek olajat, bőven, mert kicsiben hamar odaég.
A hőfok fontos, ha túl alacsony - megszívja magát olajjal, ha túl magas - gyorsan sül, a belseje nyers marad.
Egy pici darabbal lehet kipróbálni.

Nekem van egy lisztes dobozom, azt kiteszem, belenyúlok és jól belisztezett kézzel kiveszek egy gombócnyit a tésztából, széthúzogatom és beleteszem sülni az olajba, majd fordítom, ha szép a színe, kész.
Majd sütöm a következőt, míg a másik adagot csinálom, félrehúzom az olajat a tűzről, hogy nehogy megégjen addig is, majd vissza és teszem bele a következőt.

Só, fokhagyma, tejföl, reszelt sajt, nálunk ezek mennek hozzá.

Kb. 3 napig a hűtőből lehet szedegetni, sütögetni.

Bocs, ha szájbarágósan írtam, csak beleszőttem a tapasztalataimat is.
 
Áfonya74

Állandó Tag
Állandó Tag
Most a kedvenc sütimet hoztam. :) Nagyon gyakran csinálom, mert mindenki nagyon szereti a családban.

Barackos-tejfölös sütemény

Hozzávalók:

A tésztához
20 dkg margarin
2 db tojás
15 dkg porcukor
1 csomag sütőpor
40 dkg finomliszt

A krémhez
2 csomag vaníliás pudingpor
6 ek cukor
6 dl tej
4 dl tejföl
4 db tojásfehérje
470 g őszibarack konzerv

A margarint a porcukorral és a tojásokkal habosra kavarjuk. Egy másik tálban a lisztben elkeverjük a sütőport. A két részt összedolgozzuk. Egy órát a hűtőben pihentetjük.
Amíg a tészta pihen, addig készítsük el a krémet. A barackot kockázzuk apróra, és szűrőn hagyjuk lecsöpögni.
A pudingporhoz adjuk a cukrot, és a tejjel keverjük csomómentesre, majd főzzük sűrűre. Hagyjuk kihűlni. Keverjük bele a tejfölt, majd a barackkockákat.
A tésztát vegyük ki a hűtőből, osszuk két részre, az egyiket nyújtsuk el lisztezett felületen a tepsink méretére.
Kenjük ki a tepsit margarinnal, majd szórjuk meg liszttel.
Terítsük bele a tésztát, szurkáljuk meg egy villával.
Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, óvatosan forgassuk bele a krémbe, és terítsük a tésztára.
Nyújtsuk ki a másik tésztát, és fedjük be vele a krémet.
Előmelegített sütőben süssük meg.
Hagyjuk kihűlni, majd a jobb szeletelés érdekében tegyük hűtőbe pár órára, akár egy éjszakára. (Takarjuk le alufóliával, nehogy a tészta megszáradjon.)
Porcukorral meghintve tálaljuk.
barackos-tejfolos-suti.jpg
 
macleod

AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA, kefires lángos. Ha nincs kefir, akkor tejföllel is szoktam, de ugyanígy.
 
emama63

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ezt sütöm meg ma délután: :)

Tiramisu palacsinta

Hozzávalók a tésztához:

  • 20 dkg liszt
    2 evőkanál cukor
    2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
    1 tojás
    1,5 dl tej
    3 evőkanál olaj
    3 dl szénsavas ásványvíz
Hozzávalók a töltelékhez:

  • 30 dkg mascarpone
    1 evőkanál citromlé
    1 tasak vaníliás cukor
    2 evőkanál porcukor
    1 dl főtt feketekávé
    1 csomag babapiskóta
Elkészítése:

A palacsinta hozzávalóit összekavarjuk, majd olajban kisütjük a palacsintákat. A mascarponét a cukorral és a vaníliás cukorral összedolgozzuk, hozzáadjuk a citromlevet. Minden palacsintát megkenünk a krémmel. Két darab babapiskótát kávéba mártunk és rátesszük a mascarpone krémre, majd feltekerjük a palacsintát. Megtöltjük az összeset és már tálalhatjuk is.

1000_7i8i8_20140726_175130.jpg
Ez merénylet volt!!!:):):D:D
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Zöldséges pástétom - padlizsánkrém - zakuszka télire (vagy előbb :)), valami ilyesmi legyen a neve.

Közkívánatra (egy jelölés érkezett :) )
Nem annyira macerás, mint az alapanyagok sugallnák, hogy nagy a tétel, de van vele munka. Viszont aztán osztom boldog-boldogtalannak. :)

Kerestem képet, böbemorzsák nevű blogon találtam, nagyjából ilyesmi lesz, én nem tudok fényképezni most.

Nem tudom, honnét szedtem ezeket az adagokat, mert papíron van meg, és meglehetősen régen írtam. De nekem ezek az arányok íz szempontjából teljesen beváltak, ki vagyon próbálva. Még anyukámnak is ízlik, pedig .... :)
A mértékeket nyers állapotban értem, nem tudom, eredetileg így gondolták-e. Biztos, mert a három kiló padlizsán sült állapotban nagyjából 5 maréknyi, :), ha sültből akarnék 3 kilót összehozni, akkor nagyjából a szarvasgomba árszférájában készülne. :)
  • 7 dl olaj - összesen, minden alá adagolva, ha részletekben készül

  • 3 kg padlizsán - sütve, lehéjazva, magostól (jobb napokon egy része parázson - aromásabb,
    de ha a sütőben kicsit odaégett, akkor az is megy bele, mert akkor az lesz az aroma :) ),
  • 2 kg vöröshagyma - dinsztelve - mivel a paprikát húsdarálón kéretik kezelésbe venni, én a hagymát is átengedem rajta, egyszerűbb, és bevált, kevesebbet sírok közben. Ja, az azért van, mert ezt eleve a teraszon csinálom (szabad levegőn nem sír az ember :) És úgy dinsztelem.

  • 1 kg paradicsom - ezt is darálva mondja, de én marokkal, olyan dzsémioliveresen összetrancsírozom. Én le szoktam héjazni forró víz módszerrel. :) Ha nem szimpatikus menet közben a paradicsom, akkor valami sűrűbb paradicsomlé is kerül bele.

  • 1 kg fehérrépa
  • 1 kg sárgarépa
  • 1/2 kg zellergumó
    répaféléket pucolva, nagyobb darabokra vágva főzni, és utána darálni

  • 2 kg paradicsompaprika
  • 2 kg fehér zöldpaprika
    Mindegyik nyersen, húsdarálón ledarálva

  • 1/4 kg fokhagyma - ő is darálva

  • só, talán fűszerek - nekem néha babérlevél bejön, de a són kívül nem szoktam.

  • tartósítószer - habitus szerint. :)
Ez azért ilyen tájékon készül, mert felénk van egy időszak, szeptember vége felé, mikor egészen olcsó lesz a padlizsán, és a többi meg még olcsó. :) Most éppen kétszázkicsi forint volt. Ez az alapmennyiség - olajjal együtt - kb. 5-6000,- Ft volt.

Szóval a fenti módokon előkészítem az alapanyagokat. Eleinte 3 lábasban történnek a dolgok: dinsztelem a hagymát, egy másikban rotyogtatom a paprikaféléket, ehhez teszem a paradicsomot is, ha már megérett a helyzet, a harmadikban főzni kezdem a sült padlizsánt a fokhagymával. Mert a sótól elég sok lé lesz. Aztán van egy pillanat, mikor összeöntöm. A régi kocsonyafőző fazék. :) Ja, és hát a répát külön előfőzöm, nem is puhára, csak a darálás miatt, hogy az könnyebb legyen. Amíg kihűl, a többiek rotyognak külön, aztán darálás után valamihez, most a lecsószerűséghez tettem hozzá, mert abba fért bele. :)

És ennyi. Addig főzöm, amíg minden lé eltűnik róla. Mindenki saját konyhai szokásai szerint jön erre rá, mikor kész. Már csak az olaj látszik, és sülni kezd, ami hallatszik - nagyjából így. Egészen le kell róla főzni minden vizet. Hogy ez mennyi idő? Hát, sok.... Mint a lekvárfőzésnél, ha az ember vegyszer nélkül (dzsemfix) készíti. Mondjuk jó hír, hogy nem kell mellette állni, rotyog, rotyog, néha kavarom. Úgy képzelem, ha nem fazék volna, hanem szélesebb lábos, akkor nagyobb felületen előbb párologna, de nnincs olyanunk.

Eközben lecsutakolom a már patyolat üvegeket, :) leforrázom, belsejébe már nem nyúlok.

Tartósítás mindenkinek szokásrendje szerint. Van, aki a lecsót is csak feltölti ujjnyi olajjal (ennyire én nem púpozom az üveget, mint a képen), van, aki feje tetejére állítja, van, aki azért csempészik bele valami tartósítót (NaBe), van, aki a celofán közé, vagy celofán és üvegtető közé teszi. Dunszt. Polc. Gyönyörködés. Osztogatás. Hideg téli napok. A nyár ízei.

Én egy részét hagyom a fazékban kihűlni. Mert használom szendvicskrémnek üvegből, használom pizzaalapnak, használom bármilyen vega jókedvemben bármi alá, de a kihűltet pont ezért rakom műanyag dobozkákba, zacskóba, és fagyasztóba, mert alapanyagnak úgy is jó. Mondjuk HA KEVÉS ÜVEGET MOSTAM EL, akkor ez az ideológiám. Mert varrásban NEM bontunk, üveget nem mosunk még egyszer. :)

Hogy hány üveg lett ebből, azt holnap megmondom. Szoktam az alapanyagot felezni, harmadolni is, akkor nyilván kevesebb vele a munka is.

zakuszka.JPG
 
Szalárd

Állandó Tag
Állandó Tag
Zöldséges pástétom - padlizsánkrém - zakuszka télire (vagy előbb :)), valami ilyesmi legyen a neve.

Közkívánatra (egy jelölés érkezett :) )
Nem annyira macerás, mint az alapanyagok sugallnák, hogy nagy a tétel, de van vele munka. Viszont aztán osztom boldog-boldogtalannak. :)

Kerestem képet, böbemorzsák nevű blogon találtam, nagyjából ilyesmi lesz, én nem tudok fényképezni most.

Nem tudom, honnét szedtem ezeket az adagokat, mert papíron van meg, és meglehetősen régen írtam. De nekem ezek az arányok íz szempontjából teljesen beváltak, ki vagyon próbálva. Még anyukámnak is ízlik, pedig .... :)
A mértékeket nyers állapotban értem, nem tudom, eredetileg így gondolták-e. Biztos, mert a három kiló padlizsán sült állapotban nagyjából 5 maréknyi, :), ha sültből akarnék 3 kilót összehozni, akkor nagyjából a szarvasgomba árszférájában készülne. :)

  • 7 dl olaj - összesen, minden alá adagolva, ha részletekben készül

    3 kg padlizsán - sütve, lehéjazva, magostól (jobb napokon egy része parázson - aromásabb,
    de ha a sütőben kicsit odaégett, akkor az is megy bele, mert akkor az lesz az aroma :) ),

    2 kg vöröshagyma - dinsztelve - mivel a paprikát húsdarálón kéretik kezelésbe venni, én a hagymát is átengedem rajta, egyszerűbb, és bevált, kevesebbet sírok közben. Ja, az azért van, mert ezt eleve a teraszon csinálom (szabad levegőn nem sír az ember :) És úgy dinsztelem.

    1 kg paradicsom - ezt is darálva mondja, de én marokkal, olyan dzsémioliveresen összetrancsírozom. Én le szoktam héjazni forró víz módszerrel. :) Ha nem szimpatikus menet közben a paradicsom, akkor valami sűrűbb paradicsomlé is kerül bele.

    1 kg fehérrépa
    1 kg sárgarépa
    1/2 kg zellergumó
    répaféléket pucolva, nagyobb darabokra vágva főzni, és utána darálni

    2 kg paradicsompaprika
    2 kg fehér zöldpaprika
    Mindegyik nyersen, húsdarálón ledarálva

    1/4 kg fokhagyma - ő is darálva

    só, talán fűszerek - nekem néha babérlevél bejön, de a són kívül nem szoktam.

    tartósítószer - habitus szerint. :)
Ez azért ilyen tájékon készül, mert felénk van egy időszak, szeptember vége felé, mikor egészen olcsó lesz a padlizsán, és a többi meg még olcsó. :) Most éppen kétszázkicsi forint volt. Ez az alapmennyiség - olajjal együtt - kb. 5-6000,- Ft volt.

Szóval a fenti módokon előkészítem az alapanyagokat. Eleinte 3 lábasban történnek a dolgok: dinsztelem a hagymát, egy másikban rotyogtatom a paprikaféléket, ehhez teszem a paradicsomot is, ha már megérett a helyzet, a harmadikban főzni kezdem a sült padlizsánt a fokhagymával. Mert a sótól elég sok lé lesz. Aztán van egy pillanat, mikor összeöntöm. A régi kocsonyafőző fazék. :) Ja, és hát a répát külön előfőzöm, nem is puhára, csak a darálás miatt, hogy az könnyebb legyen. Amíg kihűl, a többiek rotyognak külön, aztán darálás után valamihez, most a lecsószerűséghez tettem hozzá, mert abba fért bele. :)

És ennyi. Addig főzöm, amíg minden lé eltűnik róla. Mindenki saját konyhai szokásai szerint jön erre rá, mikor kész. Már csak az olaj látszik, és sülni kezd, ami hallatszik - nagyjából így. Egészen le kell róla főzni minden vizet. Hogy ez mennyi idő? Hát, sok.... Mint a lekvárfőzésnél, ha az ember vegyszer nélkül (dzsemfix) készíti. Mondjuk jó hír, hogy nem kell mellette állni, rotyog, rotyog, néha kavarom. Úgy képzelem, ha nem fazék volna, hanem szélesebb lábos, akkor nagyobb felületen előbb párologna, de nnincs olyanunk.

Eközben lecsutakolom a már patyolat üvegeket, :) leforrázom, belsejébe már nem nyúlok.

Tartósítás mindenkinek szokásrendje szerint. Van, aki a lecsót is csak feltölti ujjnyi olajjal (ennyire én nem púpozom az üveget, mint a képen), van, aki feje tetejére állítja, van, aki azért csempészik bele valami tartósítót (NaBe), van, aki a celofán közé, vagy celofán és üvegtető közé teszi. Dunszt. Polc. Gyönyörködés. Osztogatás. Hideg téli napok. A nyár ízei.

Én egy részét hagyom a fazékban kihűlni. Mert használom szendvicskrémnek üvegből, használom pizzaalapnak, használom bármilyen vega jókedvemben bármi alá, de a kihűltet pont ezért rakom műanyag dobozkákba, zacskóba, és fagyasztóba, mert alapanyagnak úgy is jó. Mondjuk HA KEVÉS ÜVEGET MOSTAM EL, akkor ez az ideológiám. Mert varrásban NEM bontunk, üveget nem mosunk még egyszer. :)

Hogy hány üveg lett ebből, azt holnap megmondom. Szoktam az alapanyagot felezni, harmadolni is, akkor nyilván kevesebb vele a munka is.

zakuszka.JPG
Te 1 HŐS vagy!
Én imádom a zakuszkát! Erdélyben minden magára valamit is adó háziasszony tonnaszám tesz el télire. Mindenkinek megvan a tuti receptje a tuti adagokkal. Répát,zellert,fehérrépát mi nem szoktunk tenni belé. Az alap hagyma,paradicsom és pritamin paprika,e mellé jöhet a padlizsán vagy a másik nagy kedvenc,a fejtett bab. Talán fokhagyma is kell belé,de ebben nem vagyok biztos. Só,bors és babérlevél,ja és természetesen az olaj,aminek a mennyiségéről vérre menő viták folynak... Sára biztosan tudja a tuti receptet. Én egyszer próbálkoztam életemben és úgy döntöttem,hogy többet soha,pedig az egész család nagyon szereti. Legfinomabb az,amit a rokonoktól szoktunk kapni nyáron...:D Dalmáciában szoktam venni ajvárt,ami hasonló,de nem az igazi...
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos , és akkor eredményt hirdetek, pláne ne is kezdjél bele. A fentiek miatt, amit írtál, van az, hogy ez után az élmény után legalább két évnek kell eltelnie, hogy rám jöjjön a vágyakozás. Akkor még egy évig duzzogok. És akkor. :) Ebből az irdatlan mennyiségből, idáig tartó hősies munkával, amiben a padlizsán sütése, darálás és a dunszt körbebarikádozása (meg egy diós süti összehozása) is benne van, úgy, hogy szárazra sütöttem, mint a felföldi láp, ebből lett 15 üveg, :rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog: Az most akkor ... hát, olyan üvegek, ami 3-4 deci között van - nagymamalekvárok, spagettiszószok a boltból - abból 12 , és eggyel nagyobb, ami 4 és 5 deci között van, a Dolmio, abból 3. + 1 az a nyalakodás közben. :) Minden cseppje aranyat ér, mert nem vagyok egy pepecs fajta. :) Majd esténként az ajtómig járul a nép, és egy kis kanálnyit kiadok a kulcslyukon. :)

Kicsit szomorú vagyok. De több marad nekem! :) Mert váratlan fordulat: megint elsóztam kicsit. Ez a sózás , ez nekem egy betegség... Tényleg. Nem érzem, nem érzem, nem érzem, fúúúúúúúúúúúúúúúúúj. Ezek a fokozatok. :) Az én sóadagom a fetasajtos savanyúkáposztával volna körülírható, ha volna élő ember, aki azt megenné.
 
Utoljára módosítva:

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
ui.: na, de most komolyan! fel a kezekkel!!!!! Ki nyalta meg rajtam kívül a PARAJDI SÓBÁNYA FALÁT, HM????
:rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:

Egyébként nagyon gyakran csinálok télen padlizsánkrémet. Elfogyasztandó mennyiségenként. Veszek 3, azaz három darabot, sütőben, vagy a cserépkályha semmi másra nem jó sütőjében megsütöm (leginkább ott, takarékos, úgy is ég már - egyszer elfelejtettük, két nap!!!!!!! múlva ordított fel anyukám, váratlanul, hogy a padlizsán. :) Hát, mit mondjak. Fűtőértéke kiváló lett volna hőerőműben is. :) :) ) És akkor azt variálom. Hol jó fokhagymásan, csak. Hol majonézzel kikeverve, olyat is olvastam. Szeretem, néhány napig elvagyok vele. :)
 
Amikor először olvastam, elég kétkedve fogadtam a répaféléket. Leginkább a zellert. De komolyan mondom, észre sem lehet venni! Mire ennyi idő alatt szétfő, azt már élő ember ki nem érzi.
 
rencsi007

Állandó Tag
Állandó Tag
Most a kedvenc sütimet hoztam. :) Nagyon gyakran csinálom, mert mindenki nagyon szereti a családban.

Barackos-tejfölös sütemény

Hozzávalók:

A tésztához
20 dkg margarin
2 db tojás
15 dkg porcukor
1 csomag sütőpor
40 dkg finomliszt

A krémhez
2 csomag vaníliás pudingpor
6 ek cukor
6 dl tej
4 dl tejföl
4 db tojásfehérje
470 g őszibarack konzerv

A margarint a porcukorral és a tojásokkal habosra kavarjuk. Egy másik tálban a lisztben elkeverjük a sütőport. A két részt összedolgozzuk. Egy órát a hűtőben pihentetjük.
Amíg a tészta pihen, addig készítsük el a krémet. A barackot kockázzuk apróra, és szűrőn hagyjuk lecsöpögni.
A pudingporhoz adjuk a cukrot, és a tejjel keverjük csomómentesre, majd főzzük sűrűre. Hagyjuk kihűlni. Keverjük bele a tejfölt, majd a barackkockákat.
A tésztát vegyük ki a hűtőből, osszuk két részre, az egyiket nyújtsuk el lisztezett felületen a tepsink méretére.
Kenjük ki a tepsit margarinnal, majd szórjuk meg liszttel.
Terítsük bele a tésztát, szurkáljuk meg egy villával.
Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, óvatosan forgassuk bele a krémbe, és terítsük a tésztára.
Nyújtsuk ki a másik tésztát, és fedjük be vele a krémet.
Előmelegített sütőben süssük meg.
Hagyjuk kihűlni, majd a jobb szeletelés érdekében tegyük hűtőbe pár órára, akár egy éjszakára. (Takarjuk le alufóliával, nehogy a tészta megszáradjon.)
Porcukorral meghintve tálaljuk.
Csatolás megtekintése 1253214
Nagyon tetszik ez a recept!Biztosan ki fogom próbálni már csak a tepsi mérete érdekelne!
Köszönöm!
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor először olvastam, elég kétkedve fogadtam a répaféléket. Leginkább a zellert. De komolyan mondom, észre sem lehet venni! Mire ennyi idő alatt szétfő, azt már élő ember ki nem érzi.
ui.: na, de most komolyan! fel a kezekkel!!!!! Ki nyalta meg rajtam kívül a PARAJDI SÓBÁNYA FALÁT, HM????
:rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:

Egyébként nagyon gyakran csinálok télen padlizsánkrémet. Elfogyasztandó mennyiségenként. Veszek 3, azaz három darabot, sütőben, vagy a cserépkályha semmi másra nem jó sütőjében megsütöm (leginkább ott, takarékos, úgy is ég már - egyszer elfelejtettük, két nap!!!!!!! múlva ordított fel anyukám, váratlanul, hogy a padlizsán. :) Hát, mit mondjak. Fűtőértéke kiváló lett volna hőerőműben is. :) :) ) És akkor azt variálom. Hol jó fokhagymásan, csak. Hol majonézzel kikeverve, olyat is olvastam. Szeretem, néhány napig elvagyok vele. :)
Nos , és akkor eredményt hirdetek, pláne ne is kezdjél bele. A fentiek miatt, amit írtál, van az, hogy ez után az élmény után legalább két évnek kell eltelnie, hogy rám jöjjön a vágyakozás. Akkor még egy évig duzzogok. És akkor. :) Ebből az irdatlan mennyiségből, idáig tartó hősies munkával, amiben a padlizsán sütése, darálás és a dunszt körbebarikádozása (meg egy diós süti összehozása) is benne van, úgy, hogy szárazra sütöttem, mint a felföldi láp, ebből lett 15 üveg, :rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog: Az most akkor ... hát, olyan üvegek, ami 3-4 deci között van - nagymamalekvárok, spagettiszószok a boltból - abból 12 , és eggyel nagyobb, ami 4 és 5 deci között van, a Dolmio, abból 3. + 1 az a nyalakodás közben. :) Minden cseppje aranyat ér, mert nem vagyok egy pepecs fajta. :) Majd esténként az ajtómig járul a nép, és egy kis kanálnyit kiadok a kulcslyukon. :)

Kicsit szomorú vagyok. De több marad nekem! :) Mert váratlan fordulat: megint elsóztam kicsit. Ez a sózás , ez nekem egy betegség... Tényleg. Nem érzem, nem érzem, nem érzem, fúúúúúúúúúúúúúúúúúj. Ezek a fokozatok. :) Az én sóadagom a fetasajtos savanyúkáposztával volna körülírható, ha volna élő ember, aki azt megenné.
Te 1 HŐS vagy!
Én imádom a zakuszkát! Erdélyben minden magára valamit is adó háziasszony tonnaszám tesz el télire. Mindenkinek megvan a tuti receptje a tuti adagokkal. Répát,zellert,fehérrépát mi nem szoktunk tenni belé. Az alap hagyma,paradicsom és pritamin paprika,e mellé jöhet a padlizsán vagy a másik nagy kedvenc,a fejtett bab. Talán fokhagyma is kell belé,de ebben nem vagyok biztos. Só,bors és babérlevél,ja és természetesen az olaj,aminek a mennyiségéről vérre menő viták folynak... Sára biztosan tudja a tuti receptet. Én egyszer próbálkoztam életemben és úgy döntöttem,hogy többet soha,pedig az egész család nagyon szereti. Legfinomabb az,amit a rokonoktól szoktunk kapni nyáron...:D Dalmáciában szoktam venni ajvárt,ami hasonló,de nem az igazi...

No szóval van vagy 4 felé padlizsánkrém receptem valahol,Sajnos én már nem csinálok,mert csak az anyósom a férjem és én eszük a gyermekeim nem.
Most,hogy így olvasom amit leírtál elgondolkoztam mekkora mennyiségből is csináltam, talán ekörül talán a fele,az biztos,hogy zöldségeket(fehér sárga répát,zellert) nem tettem bele,de a paszta suta alapjába is a darált-húshoz rakok zellert és répát, ezért biztos nagyon finom.
Annak idején amikor csináltam vagy 6-7 éve akkor vagy 3 évig ettem ,mert akkor még a feles társ se volt nagyon kapható rá.Pirítós kenyérre valami fenséges. Azóta többször ettem vendégségben,olyant is amiben nincs paprika vagy csak én nem vettem észre a lényeg ,hogy elég sápkóros volt.Ízre viszont nagyon finom,lehet,hogy ez volt a majonézes,mindegy.Én nagyon szeretem.
Még nem gondolkoztam azon,hogy pizzaalapra ilyent tegyek,de most ,hogy írtad kiprobálhatom rajta. Mi sok pizzát eszünk.Mostanában a Lázár-félét,mert gyors és vékony a tészta ami nálunk fontos követelmény ami rajta van az viszont bőségesnek kell lennie. Na erre ha most padlizsán krémet tennék alapnak,talán nem lenne szentségtörés és a gyermekeim is hozzászoknának az izéhez. A lecsóval is ez volt.Először csak a feles meg én ettem aztán a nagy lánykám is csatlakozott hozzánk,de csak ha tojásosan kolbásszal csináltam aztán az is elmaradhatott.Most a legkisebb ugrifülesem van ebben a stádiumban.Remélem neki is lassan elmaradhat a tojás és a kolbász. A fiam még nem szokott az efféle huncutságokhoz,neki még hús hússal az igazi.
Oda akartam eme bő-beszéd után kilyukadni,hogy lehet,hogy megint megérne egy próbát,mondjuk fele mennyiségből és szép lassan bevezetni a mindennapi étkezésbe. Ezen még gondolkodom!
Viszont köszönöm a receptet és a részletes leírást. :dr_175::dr_175::dr_175:Így használható!:hurra::hurra::hurra::hurra:
 
sarolta51

Állandó Tag
Állandó Tag
Lecsó: Mikor ide kerültem "menyecskének", életemben először láttam, hogy a lecsóba nem megy kolbász (hanem pirított
füstöltszalonna darabkák - elöször kiolvasztották a szalonnazsírt, arra dobták a hagymát és paprikát - a szalonnadarabkák bennemaradtak), amikor már a paradicsommal is összefőtt, akkor az anyósom tett bele 1-2 kanál tejfölt - dobozosat. Először nem ettem belőle, később megkóstoltam,
meglepetésemre nagyon finom volt, krémes, selymes. Azóta én is úgy csinálom. Nem is eszik a családom tojásos lecsót. :)
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
No szóval van vagy 4 felé padlizsánkrém receptem valahol,Sajnos én már nem csinálok,mert csak az anyósom a férjem és én eszük a gyermekeim nem.
Most,hogy így olvasom amit leírtál elgondolkoztam mekkora mennyiségből is csináltam, talán ekörül talán a fele,az biztos,hogy zöldségeket(fehér sárga répát,zellert) nem tettem bele,de a paszta suta alapjába is a darált-húshoz rakok zellert és répát, ezért biztos nagyon finom.
Annak idején amikor csináltam vagy 6-7 éve akkor vagy 3 évig ettem ,mert akkor még a feles társ se volt nagyon kapható rá.Pirítós kenyérre valami fenséges. Azóta többször ettem vendégségben,olyant is amiben nincs paprika vagy csak én nem vettem észre a lényeg ,hogy elég sápkóros volt.Ízre viszont nagyon finom,lehet,hogy ez volt a majonézes,mindegy.Én nagyon szeretem.
Még nem gondolkoztam azon,hogy pizzaalapra ilyent tegyek,de most ,hogy írtad kiprobálhatom rajta. Mi sok pizzát eszünk.Mostanában a Lázár-félét,mert gyors és vékony a tészta ami nálunk fontos követelmény ami rajta van az viszont bőségesnek kell lennie. Na erre ha most padlizsán krémet tennék alapnak,talán nem lenne szentségtörés és a gyermekeim is hozzászoknának az izéhez. A lecsóval is ez volt.Először csak a feles meg én ettem aztán a nagy lánykám is csatlakozott hozzánk,de csak ha tojásosan kolbásszal csináltam aztán az is elmaradhatott.Most a legkisebb ugrifülesem van ebben a stádiumban.Remélem neki is lassan elmaradhat a tojás és a kolbász. A fiam még nem szokott az efféle huncutságokhoz,neki még hús hússal az igazi.
Oda akartam eme bő-beszéd után kilyukadni,hogy lehet,hogy megint megérne egy próbát,mondjuk fele mennyiségből és szép lassan bevezetni a mindennapi étkezésbe. Ezen még gondolkodom!
Viszont köszönöm a receptet és a részletes leírást. :dr_175::dr_175::dr_175:Így használható!:hurra::hurra::hurra::hurra:
Ha csak magadnak csinálod, a magad örömére, kicsi mennyiségben a BÁRMIT, az is számít. Néha kell magát jutalmaznia az embernek. Nálunk ez így van. 3 ember meg már mennyiség is. (jó, anyóst nem tudom :) ) El sem tudom képzelni - ez furcsa, mert a tökfőzelék a megvágyott táplálék -, hogy egy ismerősöm évtized óta nem eszik, mert a család nem szereti, és magának nem készít. Miért is? Jó, nyers tökből valóban pazarlás egy embernyit levágni és eldobni (kirántani???? :) ) , na de fagyasztottat lehet darabolni. A szabály itt is az, mint máshol: ha a háziasszony jól érzi magát, és néha igenis kényezteti, akkor az az egész családnak is jó. Hát, az igaz, mondjuk ez túl sok munka ehhez. De, ahogy mondod, én is legalább 2 évig eszem. Rájöttem, miért tűnt az előző kör olyan soknak. Mármint a késztermék. Mert akkor megörököltem valakitől rengeteg apró bébiételes, Erős Pistás stb. kicsi méretű üveget, és azokat osztogattam. :)

A nagymamám, aki erdélyi volt, sokszor csinált. Tőle terjedt be a szeretete a családba. De csakis olyat szokott, ami a legalapabb alap zakuszka, mikor a sült padlizsán, olaj, fokhagyma, só van benne. Azt szokta üvegbe tenni télire. Sorban álltunk a kegyeiért egy-egy látogatáskor. Na, ha a vendégségesre azt mondod, hogy halovánka volt, arra mit mondtál volna?! Mint egy szüreti hasmenés, olyan a színe.:rohog::rohog::rohog: Már bocsánat. Onnét a tapasztalatom: én ugyan nem bohóckodok ilyenekkel, hogy fakés, vagy műanyag, hogy ne barnuljon meg. Megbarnul az mindenképp, a mama pedig mindig óvatoskodva csinálta. Megbarnul, megbarnul, és? :) Belül nem látszik, az íze meg jó. :)
 
Oldal tetejére