Wass Albert versei

Akatka

Új tag
Canadahun will not allow the display of content protected by copyright law, unless they have the necessary legal rights to display or direct traffic to that content.

A Canadahun nem járul hozzá bemutatni - vagy a megtaláláshoz iránymutatást adni - olyan tartalmú anyagot, ami a copyright (szerzői jog) által védett, csak akkor, ha van szükséges legális engedély rá.
Adminisztrátor

Wass Albert:

Záróvers


Hajótörött vagyok a tengeren.
Palackomat a tengerbe vetem.

Belesóhajtottam a sorsomat,
félelmemet és sok bús gondomat.

S most száz pecséttel elzárt bánatom
a hullámok kedvének átadom.

Merül, örökre tán, a mélybe le
s aranyhalacskák játszanak vele.

De lehet, hogy még perce jő neki,
s egy bús hullám majd egyszer fölveti.

S kidobja egy kéz - tán az Istené -
egy gondtalan kor lábai elé.

Borzadtan olvassák, kik rátalálnak
és úgy suttogják döbbenve, egymásnak:

"Valaholszörnyű vihar lehetett...
S a viharban egy nemzet elveszett...!
(1946)​

 

gabrilaxy

Állandó Tag
Állandó Tag
Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…
És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad…
Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.
 

Indilwhen

Állandó Tag
Állandó Tag
Búcsú

BÚCSÚ


Már eltűnt régen a
hajó Veled
és én még mindég
kendőt lengetek.
s amíg távolba réved a
szemem:
arcod vonásait
idézgetem.
tengerverés csapdos a
partokon:
benne hangod zenéjét
hallgatom.
S a szélben, mely
hajamba beletép,
ott érzem még a kezed
kezed melegét.

De mindez búcsú már,
tudom nagyon.
Elnyel a távol,
mint egy ősvadon.
Pókok szövik be
lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap
a szobád,
s elönt a hétköznapok
bús sora,
mintha nem is lettél
volna soha…

Csak én állok még itt.
De már ködöt
lehel a tenger
árnyékod mögött,
s míg lengetem a
kendőm, lengetem:
emléked lassan
eltemetgetem
 

Hédike

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert: Hulló csillagok

Egy égő csillag száll keletre,<o></o>
útja ezüstös lángban ég;<o></o>
távolba tűnt szikrázó útja<o></o>
már nincs sehol, már újra kék.<o></o>
Ha lelkünkben lehull egy csillag,
nyomában égő seb fakad,<o></o>
de vér-rubintól fényes útja<o></o>
örökre fáj a fény alatt.
 

Noci87

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:

Magyar cirkusz


Cirkuszról álmodtam az éjszaka.
Emberek, az álom szörnyű volt!
Még le sem ment a nap egészen
s már följött véresen a hold!
Indulót kürtölt frakkosan a Halál!
Körben a világ valamennyi népe
megtöltötte a páholysorokat
s minden szem az arénát nézte.
Ott gyilkolták egymást a magyarok,
Torz jelmezekben részegen!
Szemükben láz, kezükben kés
s csorgott a vér a késeken…!
Mindenki küzdött ott mindenki ellen
és ezer bohóc röhögött!
A világ jelszavakat ordított
és fogadásokat kötött:
– Én arra a vörösre fogadok!
– Enyém a zöldinges legény!
– Szorítsd, te Árpád-címeres!
– A gatyás paraszt az enyém!
S a magyarok csak ölték egymást.
Tombolt a halál-zenekar.
S Európa cirkusz-porondján
fogyott, fogyott a magyar.
Aztán a végin egy maradt csak.
Ezer sebéből folyt a vére.
Bámult fáradtan, eszelősen
a véráztatta csatatérre.
A nézők elszámolták a fogadásokat.
Aki vesztes volt, fizetett.
Nehányan már ásítottak is.
Aztán mindenki hazament.
Pár kapzsi suhanc még összeszedte
az elesettek rongyait.
Aztán már csak a hold bámulta
borzadt szemével, vörösen
az új magyar Kaint. Bajorerdő, 1947
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán

Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.
Wass Albert
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
EMLÉKEZÉS EGY RÉGI MÁRCIUSRA

Az erdőszélen hóvirág fehérlett.
Sarjadó gyepen az iskola
glédában állt,mint még soha.
Valaki a Talpra Magyart szavalta.
Aztán a tanító beszélt a szabadságról.
Hallgatta a sok parasztgyerek,
oldalt a jegyző,meg a pap
s tisztes,komoly,ősz emberek.

A harangozó tartotta a zászlót,
vén bajszos arcán zord egykedvűséggel.
S a tanító lelkesen magyarázta,
hogy mi is történt
ezelőtt sok,nagyon sok évvel.
Hősökről beszélt és csatákról
s arról,hogy miként folyt a vér,
amikor annyi ember meghalt
valamiért.

A többiek hallgatták némán.
Hitték is,nem is,a mesét.
Öreg volt már a múlt.Setét
s bizonytalan ködök takarták.
S egyszerre csak egy kisgyerek
hangosan megszólalt hátul:
"Édesanyám!Mi a szabadság?"

A tanítóban elakadt a szó.
Odanéztek mindannyian.
Az asszony pedig felsóhajtott
és azt felelte:
"Amikor hazajönnek a katonák fiam."

Ó,hóvirágos régi Március...!
Azóta mennyi vér ömlött megint,
s részeg torokkal hányszor ordították
közénk a véres jelszót,hogy "szabadság!"
Voltunk azóta hősök,mi magunk is.
Hősök,pribékek,árulók,gazok,
honmentők és hazátlanok,
voltunk minden,amit csak akartak
a habzó szájú álapostolok.

Négyszer szabadítottak föl azóta
propagandás vad próféciával
és mind a négyszer más zászló alatt!
És mind a négyszer esküdtek reá,
hogy most lettem szabad!

Hát ez a szabadság,emberek?
Szónokló,híres emberek!
Élők s holtak mind ezt akarták...?
S mi lesz,ha majd egy szép napon
megkérdezi egy kisgyerek:
"Édesapám,mi a szabadság...?"

Ó,hóvirágos régi Március...
Talán sóhajtunk egyet mi is akkor
és csak annyit mondunk csöndesen:fiam,
szabadság az,ha majd
hazatérhetünk mindannyian.
Wass Albert
 

memi59

Állandó Tag
Állandó Tag
ERDÉLYI VALLOMÁS
Testvér, egy vallomással tartozom neked,<O:p</O:p
amit oda-át a szél beszél:<O:p</O:p
erdélyi fák között<O:p</O:p
egy évben kétszer hull a falevél.<O:p</O:p
Ősszel – mikor a hervadás leszáll<O:p</O:p
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.<O:p</O:p
És tavasszal, mikor a holt mezőkre<O:p</O:p
az élet lüktetése visszatér.<O:p</O:p
Nálunk akkor is hull a falevél,<O:p</O:p
nálunk akkor is búsak a lelkek,<O:p</O:p
mikor a rónán pacsirta dalol,<O:p</O:p
úgy ég olyankor… úgy fáj valahol…<O:p</O:p
Tavaszi szél<O:p</O:p
még jobban megcibálja itt a fákat,<O:p</O:p
s mi megmaradt: emléke régi nyárnak,<O:p</O:p
az a kevés is mind, mind lepereg…<O:p</O:p
Erdélyi fák között, én nem tudom miért:<O:p</O:p
de kétszer hullanak a levelek…<O:p</O:p
www.tvn.hu_9b21d7eaba703b9c05fdd58025cb0144.jpg
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
WASS ALBERT: DAL

Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;

a fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;

felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...

Szellőt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Igazgyöngyök


Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hullott tündér- könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Március

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva és bomlott-merészen,
pirosan, mint egy korai virág.

Összezörögtek a fekete fák:
megannyi sok titok tudója,
rejtelmesen és titkolódzva
súgtak…
Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,
rózsaszínné mosolyodott egy felhő,
valahol egy cinke
hangolni kezdett egy új zenét:
„Tavasz! Tavasz! Tavasz!”
Este volt, és olyan volt az erdő,
mint egy iskolából szabadult kamasz.

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva, és bomlott-merészen.
Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:
én csak a te két szemedet néztem!
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
A vers

Báró Bánffy Istvánnénak

Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,
bús,könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers.

A vers csak születik,
mint ahogy születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.

Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat.
(Alkony felé
egymásnak furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)

Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint a patak,akit a tél medre zár.
Egy pillanat...
s a lelkünkön lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson néha így
az alvó ligeten.
Wass Albert
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
GONDOLSZ-E RÁM?
Az "Ifjú Erdély" múlt évi pályázatára

Mikor az est-szellő uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfalombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked,mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted,tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos,halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban:
El-el merengsz...s úgy érzed,igazán
Gonolsz reám!
Wass Albert
 

h_agnes

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:

Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.



Bajorerdő, 1947
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert: Szivárvány



Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndes eső,
égig ívelt a szivárványa.


Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.
És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.


Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
nehány percre egy színes szivárvánnyal.</B>
 

tamashoz12689

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert kedvelő:)

Csak csendesen

Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE class=art cellSpacing=0 width="100%"><TBODY><TR class=art_b><TD colSpan=3>Wass Albert: Három vers Neked

Teleki Izabellának

1.

Hetenként egyszer meglépi köztünk
útját a posta,
s hoz nehány betűt, amit rárajzoltál
egy papirosra.

Kósza betű, odavetett szó,
törékeny mondat.
Milyen közömbösen hordjátok át
a csókjainkat.

S mellőletek a hosszú úton
mi mindent elrabolnak.
Hangsúlyt, könnycseppet, sóhajtást, mosolyt:
árnyékait a szónak.

2.

Ha itt lennél,
arról mesélnék Néked,
hogy milyen szép az élet.

Ha megjönnél egy estén,
szívem minden dalát
lila csokorba szedném.

De nem vagy itt, s egy lomha
felhő az ablakomra
varjúmódra rászáll.

Köd kószál kint a kerten,
s oly árván leng a lelkem, -
mint dérütötte nádszál.

3.

Egy szellő jött, nyugatra induló.
Üzentem vele Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.

Olyant küldtem vele
mit nem bír el levél.
Amit elejt a drót is
amire odaér,
és semmi hullámhosszon
nem lelni állomását:
a szívem dobbanását!

Egy szellővel
ma este-tájt
küldtem valamit Néked.

Talán elér,
talán átadja,
talán megérted...

</TD></TR><TR class=art_f><TD colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE><!-- hozzaszolas end --><!-- hozzaszolas start -->
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
NEKÜNK MI MARAD?​



Gróf Horváth-Tholdy Margitnak




Ha majd lehull az utolsó levél,​
mely fogva tartott még egy kis nyarat:
nekünk mi marad?​

Ha majd a dombot hómező takarja,
temető lesz a tölgy-erdők avarja,
s halottá némul minden vadpatak?


A tél kacagva szórja a szelet,
vándormadár lesz minden boldogságunk,​
és enyhülést többé hiába várunk,
mert jaj, majd sírni sem lehet!​


Ha elszáll, majd a legutolsó álom,​
amelyben hittünk még egy kis nyarat,
s a napsugár is messze költözött:​
reménytelen, nagy hómezők fölött
nekünk mi marad?​
 
Oldal tetejére