Wass Albert versei

Akatka témája a 'Irodalom' fórumban , 2008 Szeptember 16.

  1. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:

    Mit csináljak?

    Mit csináljak a könnyeimmel,
    ha mind egyre csak előtörnek,
    mit csináljak a fellegekkel,
    ha mindig jönnek, mindig jönnek,
    mit csináljak szegény szívemmel,
    ha minden fájdalomra vérzik,
    mit csináljak a vad szelekkel,
    mikor a tavaszomat kérdik,

    s mit csináljak az emlékeddel, kedves,
    ha feledésbe sohasem enyészik?
     
    Paulikbalivica kedveli ezt.
  2. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:

    Csak vers

    Minden csak vers az ég alatt:
    csengő rím, tűnő gondolat.

    Csak vers az élet: címtelen,
    ritmustalan és rímtelen.

    Vers a halál: fekete-büszke,
    megnyugszik, aki kibetűzte.

    Vers a virág, az éj, a vágyad,
    vers az öröm és vers a bánat.

    Vers a szó, ha úgy tolul a szádra,
    hogy a kezedet kulcsolod imára:
    ritmusban ejted mindenik sorát.

    És vers az is, ha néha este,
    fáradtan, nyűtten, elmerengve
    eszembe jut a csöndes kis szobád.
     
    Paulikbalivica kedveli ezt.
  3. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    <TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Wass Albert:
    Magyar fa sorsa



    Láttatok már orkán után
    megtört gerincű ősi fákat
    roskadni át az országútján?

    Tölgyfát, feketét, dac-keményet,
    kinek a lelke-lombja tépett
    s gyökerét vizek árja mossa?

    Szegény, szél-járta, árva fának:
    a magyar fának ez a sorsa!
    </TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>
     
    Paulikbalivica kedveli ezt.
  4. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    Virágok

    Ha csókos szellő szárnyán
    hangod zenéje kél,
    halott lelkemről árván
    lehull a szemfedél.
    Belőle csengve-zengve
    ezer virág fakad,
    s virággal szórja szerte
    a Te tavaszodat.

    De ha az esti csendben
    elnyelnek lent a fák:
    valahonnan kiserken
    egy fekete virág.
    Idéz az alkonyatba
    egy könnyes, bús varázst,
    s lelkemre szórja lopva
    az őszi hervadást.
     
  5. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    Mert nem voltál velem

    Nem voltál velem,
    pedig oly szépen jött az este:
    szelíden, mint a szerelem.

    Fütyörésző szél indult esti útra.
    Legényesen. Kék hegy-leányok várták.
    Nótás aratók jöttek a mezőkről,
    és a szívükből messzire dobálták
    a vidámságot és az életet.

    De nem voltál velem... s az arcokon
    hiába simult ma minden redő:
    a dombon szürke ködruhában állt
    s komoran hallgatott a temető.
     
  6. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    Kezet a kézbe...


    Kezet a kézbe, jer, menjünk az úton,
    menjünk a hulló almafák alatt
    fogjuk fel lelkünk bánat-tükörén
    a reáhulló testvérszirmokat.

    Látod, milyen szép fehér a szőnyeg,
    elmúlt öröm, halott virág,
    rövid volt tiszta életük,
    rövid, mint minden boldogság.

    Elmúlt öröm, hiába, nem jő vissza,
    halott virágból élet nem fakad,
    hervadt virágok lent a föld porában
    álmodjanak dicsőbb álmokat...

    Kezed kezembe, jer, menjünk az úton,
    menjünk a hulló almafák alatt,
    fogjuk fel lelkünk bánat-tükörén
    a reáhulló testvérszirmokat.
     
  7. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    MEGNÉMULTAM

    Megnémultam... elszakadt a húr,
    Nem szólal lantom többé senkinek.
    A tölgy-rengeteg hulló sátorában
    A természettel együtt temetek...

    Lelkem szikláin meghalt az echó,
    Elhallgattak a harsogó habok,
    Lombok között már nem susog a szellő
    s a zord hegyekről eltűnt a titok...

    Hiába küldi sírva vagy nevetve
    Halk csobogását egy messzi patak,
    Többé nem láttok könnyet a szememben,
    A kék havasról több dal nem fakad...

    Megnémultam... elszakadt a húr
    Nem szólal lantom többé senkinek
    Hanem ott bent, lelkem sziklái közt
    Halkan zúgnak tovább a vadvizek...
     
  8. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    <TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Wass Albert:
    Honvágy

    Susog az erdő, szállnak a szelek,
    a szelek szárnyán vándor fellegek,
    keletnek szállnak, hazafelé...
    Magyarország felé...

    Valahol messze áll egy kicsi ház.
    Csöndjére öreg diófa vigyáz.
    Küszöbe vásott, födele vén...
    úgy vágyom vissza én...

    Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
    ó régi otthon, látlak-e még téged...?
    Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.
    Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,
    bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
    mint fészket vesztett bánatos madár.
    Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
    Úgy fáj...

    Kicsiny fiacskám, jól figyelj ide:
    elszállunk most a széllel messzire!
    Távol mezőkön, régi rónán
    valaki vár reám...

    Vadszőlős tornác, gémeskút... akác...!
    Lágy esti fényben árva kicsi ház...!
    Rozoga padján bús egyedül
    egy öregasszony ül...

    Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
    ó régi otthon, látlak-e még téged...?
    Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.
    Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,
    bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
    mint fészket vesztett bánatos madár.
    Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
    Úgy fáj...

    Békés kolompszó, ringó búzaföld...
    Árnyas lugasban fülemüle költ...
    Szelíden kondul az estharang...
    Így szól: galang... galang...

    Virágos rétek! Dűlő út...! Patak...!
    Szép öreg fűzfák a falu alatt...!
    Ha dalol este a csalogány,
    vártok-e még reám...?

    Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
    ó régi otthon, látlak-e még téged...?
    Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.
    Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,
    bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
    mint fészket vesztett bánatos madár.
    Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
    Úgy fáj...
    /Plarnhof,1948.június 20.-Szászrégen és vidéke 2001

    </TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>
     
  9. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:

    Erek



    Addig bújták a titkolódzó nádat

    halkan lopódzva, mint a tolvajok,

    míg egyszerre csak egymásra találtak.



    Szellő osont,

    s a mozdulatlan jegenyék alatt

    dalolva futott össze két patak,

    habos, tajtékos, csengő ölelésre.



    Sugár szakadt a dombok zöld fejére,

    kökény-virágos volt völgy és hegyek,

    s hol csábított a fűzek enyhe árnya,

    a szerelem lágy hangú csalogánya

    dalolt egy csengő, forró éneket.



    Az alkony-óriás fény-füvet kaszált,

    bronz-színű domb felett pacsirta szállt,

    szívében már tavaszt zengett az ének.



    A legszebb nóta mégis ott fakadt,

    ahol két ér egymásba tévedt

    halottra dermedt jegenyék alatt.
     
  10. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    HA VISSZATÉREK

    Szerető szóért könyörögve, egyszer,
    ha visszatérek: kolduló eretnek,
    szeretni fognak, akik most szeretnek?

    Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
    s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
    a barátaim barátok maradnak?

    Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
    villám szakad, és mennydörög felettem,
    ha kitagad az ég, s a földön
    életemet Isten-tagadva töltöm,
    és átkokat szór rám a félvilág:

    vajjon, ha akkor visszatérek,
    megismernek ezek a régi fák?
     
  11. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    <TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Wass Albert:
    KERESZT ALATT

    Uram, én jó akartam lenni,
    de imádkozva rosszat tettem.
    Uram, a szemem jobbra nézett,
    de akaratlan balra mentem.

    Sírást indultam vigasztalni,
    de jaj, a szám szitokra állott,
    a karom ölelésre lendült,
    de csattanva az arcba vágott.

    Uram: én mindig rosszat tettem,
    valahányszor csak jót akartam!
    Uram: ha én gyémánt vagyok,
    csiszolatlan miért maradtam?
    </TD><TD width="1%"> </TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3> </TD></TR></TBODY></TABLE>
     
    edy67 és magyarhunor kedveli ezt.
  12. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    Örök búcsúzás

    Gróf Bethlen Beátának

    Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,
    a búcsú mindig bánat,
    és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,
    kísértetes csengés: talán soh'sem látlak...

    Jöhet még egy este,
    egy utolsó este, egy fekete este,
    mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből
    belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.

    Azért van ez nálunk:
    akármerre megyünk, akármerre járunk,
    a búcsúzásunk bánat,
    s kísértetes árnyak halk-szavú csengése
    a szívekbe fájnak:
    talán soh'sem látlak... talán soh'sem látlak...
     
  13. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    VIRÁGTEMETÉS

    Kolozsvár, 1927

    Annak, aki velem temetett.
    ELŐHANG
    Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
    És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
    De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
    És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
    És jött az első szél: és nem döntötte össze.
    És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
    És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
    És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
    És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
    És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

    Szentgotthárd, 1926. november 14.
     
    magyarhunor kedveli ezt.
  14. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    MI LESZ VELED?



    Mi lesz Veled, ha jön az ősz,
    s nem nyílik több virág;
    ha ködbe borul körülötted
    a világ?

    Mi lesz Veled, ha elfogy majd a napfény,
    s a parti fűzfa sárgán integet,
    s a gúnyos szél, a novemberi szél
    kinevet?

    Mi lesz Veled, ha egy fekete árnyék
    egyszer a homlokodra települ,
    s kikerget a decemberi ködbe
    egyedül?

    Ha majd az ősz a sápadó szívekből
    könnyel törli ki felvésett neved:
    Nyárasszonyom, Nyárasszonyom,
    mi lesz Veled?
     
  15. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    Mert nagyon szeretlek

    Könnycsepp a szempilládon este:
    én vagyok.
    És én vagyok az a kíváncsi csillag,
    mely rád kacsingat
    és rád ragyog.

    A csók, a csókod, az is én vagyok.
    Végigálmodom az álmodat,
    ölelésedben én epedek el,
    csak én tudom minden kis titkodat.

    A kulcs vagyok,
    mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
    s a nyíl vagyok, amely sivítva
    holttá sebzi vágyad madarát.

    A dal vagyok, mely belőled zokog
    holt mámorok tört ívén át az éjbe:
    s én vagyok az a sápadtság, amit
    éjfél után, ha bálból jössz haza,
    rád lehel a sarki lámpa fénye.
     
    Bartuska kedveli ezt.
  16. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    Imádság

    Szerelemisten:
    Te vagy a Szentség
    ezen a földön.
    Szerelem-Isten:
    a szívemet
    Neked őrzöm.

    Te vagy a világ
    örök meséje.
    A mi szerelmünknek
    Te vagy az eleje,
    Te vagy a vége.
    Belőled indul
    minden szépség.
    Égő oltárod
    minden reménység.
    És visszatér
    hozzád a Halál.
    Te állsz a bölcsőnél
    és a ravatalnál.

    Mégis az ember
    megtagad Téged.
    Bocsásd meg neki,
    ha ellened vétett.
    Bocsásd meg neki,
    hogy törpe a lelke,
    hogy nem elég szent
    a szerelemre.
    Ha a szentséged
    porig alázza
    és prófétáidat röhejjel űzi
    ki a világba,
    bocsásd meg neki,
    hogy olyan gyenge,
    hogy bár szeretne,
    imádni nem mer:
    bocsásd meg neki,
    hogy csak ember.

    Szerelemisten:
    Te vagy a Szentség,
    Te vagy az Élet.
    Ő és Én,
    Két kóbor táltosod,
    imádunk Téged.
     
  17. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    SZEGÉNY VAGYOK

    Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
    aki az utcasarkon kéreget,
    mert felette tiszta ég ragyog,
    s az ég szereti a szegényeket.

    S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
    Istenben, égben, s abban, ami szent,
    és imádkozni tudnak és szeretni
    s a lelkük álma: Léthe-parti csend.

    És jó annak, kit szánakozva néznek
    és megsiratják fátylas csillogását
    mosolytalan két könnyező szemének.

    Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
    pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
    mindenkinek adósa maradok.

    Mert szeretetben, hitben és reményben
    a koldusnál is koldusabb vagyok.
     
    Bartuska kedveli ezt.
  18. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Wass Albert:
    Magyarok dalolnak

    Hegedűjén a magyarnak
    úgy zokog a magyar nóta,
    mint hogyha egy egész nemzet
    eltemetett álma volna.

    Akárcsak a magyar rónák
    szívdobbanása lenne,
    olyan mindegy, hogy az öröm
    vagy a bánat sír föl benne.

    Mert a magyar mindig sírhat,
    mert a magyar mindig árva,
    akár gondol szeretőre,
    akár gondol temetőre,

    akár gondol a hazára.
     
    magyarhunor kedveli ezt.
  19. Bognyeső

    Bognyeső Állandó Tag

    Kedves Fórumozók,

    hol találhatok Wass Albert verseket német vagy angol fordításban. Itt nem az eredetileg idegen nyelven írott versekre gondolok, hanem az utólag lefordítottakra. Kérem, aki tud segítsen. Ezzel is népszerűsíthetjük a mestert más kultúrkörökben.

    Üdv Mindenkinek, Bognyeső
     
  20. Csippi

    Csippi Állandó Tag

    Wass Albert:

    Erdélyi fák között

    Erdélyi fák között egy évben kétszer hull a falevél.
    Összel, mikor a hervadás leszáll,
    s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
    És tavasszal, mikor a holt mezökre
    az élet lüktetése visszatér.
    Nálunk akkor is hull a falevél.
    Nálunk akkor is búsak a lelkek,
    mikor a rónán pacsirta dalol,
    úgy ég olyankor, úgy fáj valahol...

    Tavaszi szél még jobban megcibálja itt a fákat,
    s mi megmaradt: emléke a régi nyárnak,
    az a kevés is mind, mind lepereg..
    Erdélyi fák között, én nem tudom
    miért, de kétszer hullanak a falevelek...
     
    Bartuska kedveli ezt.

Megosztás