Wass Albert versei

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:

Mit csináljak?

Mit csináljak a könnyeimmel,
ha mind egyre csak előtörnek,
mit csináljak a fellegekkel,
ha mindig jönnek, mindig jönnek,
mit csináljak szegény szívemmel,
ha minden fájdalomra vérzik,
mit csináljak a vad szelekkel,
mikor a tavaszomat kérdik,

s mit csináljak az emlékeddel, kedves,
ha feledésbe sohasem enyészik?
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:

Csak vers

Minden csak vers az ég alatt:
csengő rím, tűnő gondolat.

Csak vers az élet: címtelen,
ritmustalan és rímtelen.

Vers a halál: fekete-büszke,
megnyugszik, aki kibetűzte.

Vers a virág, az éj, a vágyad,
vers az öröm és vers a bánat.

Vers a szó, ha úgy tolul a szádra,
hogy a kezedet kulcsolod imára:
ritmusban ejted mindenik sorát.

És vers az is, ha néha este,
fáradtan, nyűtten, elmerengve
eszembe jut a csöndes kis szobád.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Wass Albert:
Magyar fa sorsa



Láttatok már orkán után
megtört gerincű ősi fákat
roskadni át az országútján?

Tölgyfát, feketét, dac-keményet,
kinek a lelke-lombja tépett
s gyökerét vizek árja mossa?

Szegény, szél-járta, árva fának:
a magyar fának ez a sorsa!
</TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Virágok

Ha csókos szellő szárnyán
hangod zenéje kél,
halott lelkemről árván
lehull a szemfedél.
Belőle csengve-zengve
ezer virág fakad,
s virággal szórja szerte
a Te tavaszodat.

De ha az esti csendben
elnyelnek lent a fák:
valahonnan kiserken
egy fekete virág.
Idéz az alkonyatba
egy könnyes, bús varázst,
s lelkemre szórja lopva
az őszi hervadást.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Mert nem voltál velem

Nem voltál velem,
pedig oly szépen jött az este:
szelíden, mint a szerelem.

Fütyörésző szél indult esti útra.
Legényesen. Kék hegy-leányok várták.
Nótás aratók jöttek a mezőkről,
és a szívükből messzire dobálták
a vidámságot és az életet.

De nem voltál velem... s az arcokon
hiába simult ma minden redő:
a dombon szürke ködruhában állt
s komoran hallgatott a temető.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Kezet a kézbe...


Kezet a kézbe, jer, menjünk az úton,
menjünk a hulló almafák alatt
fogjuk fel lelkünk bánat-tükörén
a reáhulló testvérszirmokat.

Látod, milyen szép fehér a szőnyeg,
elmúlt öröm, halott virág,
rövid volt tiszta életük,
rövid, mint minden boldogság.

Elmúlt öröm, hiába, nem jő vissza,
halott virágból élet nem fakad,
hervadt virágok lent a föld porában
álmodjanak dicsőbb álmokat...

Kezed kezembe, jer, menjünk az úton,
menjünk a hulló almafák alatt,
fogjuk fel lelkünk bánat-tükörén
a reáhulló testvérszirmokat.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
MEGNÉMULTAM

Megnémultam... elszakadt a húr,
Nem szólal lantom többé senkinek.
A tölgy-rengeteg hulló sátorában
A természettel együtt temetek...

Lelkem szikláin meghalt az echó,
Elhallgattak a harsogó habok,
Lombok között már nem susog a szellő
s a zord hegyekről eltűnt a titok...

Hiába küldi sírva vagy nevetve
Halk csobogását egy messzi patak,
Többé nem láttok könnyet a szememben,
A kék havasról több dal nem fakad...

Megnémultam... elszakadt a húr
Nem szólal lantom többé senkinek
Hanem ott bent, lelkem sziklái közt
Halkan zúgnak tovább a vadvizek...
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Wass Albert:
Honvágy

Susog az erdő, szállnak a szelek,
a szelek szárnyán vándor fellegek,
keletnek szállnak, hazafelé...
Magyarország felé...

Valahol messze áll egy kicsi ház.
Csöndjére öreg diófa vigyáz.
Küszöbe vásott, födele vén...
úgy vágyom vissza én...

Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
ó régi otthon, látlak-e még téged...?
Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.
Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,
bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
mint fészket vesztett bánatos madár.
Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
Úgy fáj...

Kicsiny fiacskám, jól figyelj ide:
elszállunk most a széllel messzire!
Távol mezőkön, régi rónán
valaki vár reám...

Vadszőlős tornác, gémeskút... akác...!
Lágy esti fényben árva kicsi ház...!
Rozoga padján bús egyedül
egy öregasszony ül...

Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
ó régi otthon, látlak-e még téged...?
Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.
Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,
bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
mint fészket vesztett bánatos madár.
Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
Úgy fáj...

Békés kolompszó, ringó búzaföld...
Árnyas lugasban fülemüle költ...
Szelíden kondul az estharang...
Így szól: galang... galang...

Virágos rétek! Dűlő út...! Patak...!
Szép öreg fűzfák a falu alatt...!
Ha dalol este a csalogány,
vártok-e még reám...?

Ó régi otthon, fáj a szívem érted...
ó régi otthon, látlak-e még téged...?
Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.
Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,
bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,
mint fészket vesztett bánatos madár.
Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj...
Úgy fáj...
/Plarnhof,1948.június 20.-Szászrégen és vidéke 2001

</TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:

Erek



Addig bújták a titkolódzó nádat

halkan lopódzva, mint a tolvajok,

míg egyszerre csak egymásra találtak.



Szellő osont,

s a mozdulatlan jegenyék alatt

dalolva futott össze két patak,

habos, tajtékos, csengő ölelésre.



Sugár szakadt a dombok zöld fejére,

kökény-virágos volt völgy és hegyek,

s hol csábított a fűzek enyhe árnya,

a szerelem lágy hangú csalogánya

dalolt egy csengő, forró éneket.



Az alkony-óriás fény-füvet kaszált,

bronz-színű domb felett pacsirta szállt,

szívében már tavaszt zengett az ének.



A legszebb nóta mégis ott fakadt,

ahol két ér egymásba tévedt

halottra dermedt jegenyék alatt.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
HA VISSZATÉREK

Szerető szóért könyörögve, egyszer,
ha visszatérek: kolduló eretnek,
szeretni fognak, akik most szeretnek?

Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
a barátaim barátok maradnak?

Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
villám szakad, és mennydörög felettem,
ha kitagad az ég, s a földön
életemet Isten-tagadva töltöm,
és átkokat szór rám a félvilág:

vajjon, ha akkor visszatérek,
megismernek ezek a régi fák?
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Wass Albert:
KERESZT ALATT

Uram, én jó akartam lenni,
de imádkozva rosszat tettem.
Uram, a szemem jobbra nézett,
de akaratlan balra mentem.

Sírást indultam vigasztalni,
de jaj, a szám szitokra állott,
a karom ölelésre lendült,
de csattanva az arcba vágott.

Uram: én mindig rosszat tettem,
valahányszor csak jót akartam!
Uram: ha én gyémánt vagyok,
csiszolatlan miért maradtam?
</TD><TD width="1%"> </TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3> </TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Örök búcsúzás

Gróf Bethlen Beátának

Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,
a búcsú mindig bánat,
és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,
kísértetes csengés: talán soh'sem látlak...

Jöhet még egy este,
egy utolsó este, egy fekete este,
mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből
belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.

Azért van ez nálunk:
akármerre megyünk, akármerre járunk,
a búcsúzásunk bánat,
s kísértetes árnyak halk-szavú csengése
a szívekbe fájnak:
talán soh'sem látlak... talán soh'sem látlak...
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
VIRÁGTEMETÉS

Kolozsvár, 1927

Annak, aki velem temetett.
ELŐHANG
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

Szentgotthárd, 1926. november 14.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
MI LESZ VELED?



Mi lesz Veled, ha jön az ősz,
s nem nyílik több virág;
ha ködbe borul körülötted
a világ?

Mi lesz Veled, ha elfogy majd a napfény,
s a parti fűzfa sárgán integet,
s a gúnyos szél, a novemberi szél
kinevet?

Mi lesz Veled, ha egy fekete árnyék
egyszer a homlokodra települ,
s kikerget a decemberi ködbe
egyedül?

Ha majd az ősz a sápadó szívekből
könnyel törli ki felvésett neved:
Nyárasszonyom, Nyárasszonyom,
mi lesz Veled?
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Mert nagyon szeretlek

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Imádság

Szerelemisten:
Te vagy a Szentség
ezen a földön.
Szerelem-Isten:
a szívemet
Neked őrzöm.

Te vagy a világ
örök meséje.
A mi szerelmünknek
Te vagy az eleje,
Te vagy a vége.
Belőled indul
minden szépség.
Égő oltárod
minden reménység.
És visszatér
hozzád a Halál.
Te állsz a bölcsőnél
és a ravatalnál.

Mégis az ember
megtagad Téged.
Bocsásd meg neki,
ha ellened vétett.
Bocsásd meg neki,
hogy törpe a lelke,
hogy nem elég szent
a szerelemre.
Ha a szentséged
porig alázza
és prófétáidat röhejjel űzi
ki a világba,
bocsásd meg neki,
hogy olyan gyenge,
hogy bár szeretne,
imádni nem mer:
bocsásd meg neki,
hogy csak ember.

Szerelemisten:
Te vagy a Szentség,
Te vagy az Élet.
Ő és Én,
Két kóbor táltosod,
imádunk Téged.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
SZEGÉNY VAGYOK

Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.

S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.

És jó annak, kit szánakozva néznek
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.

Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
mindenkinek adósa maradok.

Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:
Magyarok dalolnak

Hegedűjén a magyarnak
úgy zokog a magyar nóta,
mint hogyha egy egész nemzet
eltemetett álma volna.

Akárcsak a magyar rónák
szívdobbanása lenne,
olyan mindegy, hogy az öröm
vagy a bánat sír föl benne.

Mert a magyar mindig sírhat,
mert a magyar mindig árva,
akár gondol szeretőre,
akár gondol temetőre,

akár gondol a hazára.
 

Bognyeső

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók,

hol találhatok Wass Albert verseket német vagy angol fordításban. Itt nem az eredetileg idegen nyelven írott versekre gondolok, hanem az utólag lefordítottakra. Kérem, aki tud segítsen. Ezzel is népszerűsíthetjük a mestert más kultúrkörökben.

Üdv Mindenkinek, Bognyeső
 

Csippi

Állandó Tag
Állandó Tag
Wass Albert:

Erdélyi fák között

Erdélyi fák között egy évben kétszer hull a falevél.
Összel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezökre
az élet lüktetése visszatér.
Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor, úgy fáj valahol...

Tavaszi szél még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke a régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg..
Erdélyi fák között, én nem tudom
miért, de kétszer hullanak a falevelek...
 
Oldal tetejére