Weöres Sándor

RÓZSA, RÓZSA RENGETEG



14


Rózsa, rózsa, rengeteg,
lányok, lepkék, fellegek,
lányok, lepkék, fellegek,
illanó könny, permeteg.

Lángoló menny, alkonyat,
csupa vér az ajakad,
csupa vér az ajakad,
ha csókollak, védd magad.

Minden árad, fut, remeg,
rádnéz, aztán ellebeg,
rádnéz, aztán ellebeg,
csak az Isten érti meg.

Messze libben a hajad,
nevetésed ittmarad,
nevetésed ittmarad,
mint kendõd a szék alatt.

Rózsa, rózsa, rengeteg,
lányok, lepkék, fellegek,
lányok, lepkék, fellegek,
illanó könny, permeteg.

</pre> Részlet a Rongyszõnyeg c. ciklusból

ÉGI CSIKÓN LÉPTET A NYÁR

Égi csikón léptet a nyár,
tarka idő ünnepe jár,
táncra való, fürdeni jó,
nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy,
hogyha maradsz, csípdes a légy.
Habzik az ég, mint tele-tál,
tarka idő szőttese száll.
</pre>

FÜLEMÜLE

Fülemüle, fülemüle, gyönyörü madár,
szólal, szólal, szólal már.

Pittyen a fészek, zörren az ág,
moccan a hegyeken a hajnali láng.

Jegenyefa-jegenyefa-jegenyefa-lánc,
sima út szélén kettős ránc.

Denevér, bak-egér, északi szél,
kondul az óra, megszöktél,

három mérföld és egy fél
hosszu hajamba mért téptél?

Fülemüle, fülemüle, gyönyörü madár,
hallgat, hallgat, hallgat már.
</pre>

ERESZ ALÓL

Eresz alól fecskefia ide néz, oda néz:
van-e hernyó, hosszu kukac, ízesebb, mint a méz?
Csőrét nyitja ám,
buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle belefér igazán.
</pre>

KICSI ŐZ

Kicsi őz, fuss ide,
a gyep itt szép üde,
takaró vállamon,
a felét rád adom.

Gyere már, őzike,
a mező szélire,
velem itt elleszel,
a vadász nincs közel.
</pre>

KÁNIKULA

Szikrázó
az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.

Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.

Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.
</pre>

ÉREN-NÁDON

Éren-nádon sikló kúszik,
kicsi patak-ágyon vizicsibe úszik.

Hajló nád közt kotlós zizzen,
vizicsibe-népét tereli a vízben.

Ér tükrében látszik az ég is,
fejetetején a vizicsibe-nép is.

Siklók, békák, pókok látják
vizicsibe-pásztor vizicsibe-nyáját.
</pre>

KACSA-ÚSZTATÓ

Tó vize, tó vize csupa nádszál,
egy kacsa, két kacsa oda-császkál,
sárban ezer kacsa bogarászik,
reszket a tó vize, ki se látszik.

</pre>

KISMADARAK

Nyitottad az ablakot:
szállj be, napsugár!
Hogy csivogott-csattogott
rengeteg madár:

aranymálinkó, pirók,
feketerigó,
sármány, vörösbegy, kukó,
csíz, tavaszhivó,

pinty, királyka, őszapó,
volt vagy milliom,
elsorolni nevüket
én nem is birom.

Azt tudom csak: valahány
téged szeretett,
mikor szobád ablakát
nyitotta kezed,

behajolt egy lombos ág,
bimbós, eleven:
mind ott ültek gallyain,
aztán kezeden.

Fuvolázták nevedet
a kismadarak,
mind másként! Hát nem tudom,
hogy is hívjalak?


</pre>

RÉTI CSIGA

Réti csiga, réti csiga,
fejeden°a hegyes iga,
hátadon a héj-kupola,
hova visz a nyár?
"Hét arasz a rönk teteje,
beszövi a moha ere,
öntözi a fűz levele,
párom odavár."
</pre>

BÉKÁK

Brekekex
brekekex
brekekex!

Gyere bujj
viz alá
ha szeretsz!

Idelenn
soha sincs
vad idő!

Idelenn
sose hull
az eső!
</pre>

FUTÓZÁPOR

Csillog a bozót,
ága-boga ázik -
nem jutok szárazon
addig a házig.

Vízben, sárban
cuppogva járok -
majd ha bozót leszek,
esőt kivánok.

Ázott ingemet
tűz mellé terítik,
fázó testemet
gyorsan melegítik.

Majd ha virág leszek,
esőre nyílok...
Ázik a bozót,
csillog-villog.
</pre>

TEKEREG A SZÉL

Tekereg a szél,
kanyarog a szél,
didereg az eper-ág:
mit üzen a tél?

Fuj a szél, fuj a szél,
de morog a szél.
Apró ez a szoba,
Mégis belefér.

Széles világba
fut a szél magába,
nyakában a lába,
sosem érsz nyomába.
</pre>

KERT

Saláta-bokorka
terem a kis udvarba.
Méz-körte, vaj-alma
terem a hegyoldalba.

Gyere, tartsad kicsi sapkád,
adok érett, piros almát.
Gyere, tartsad kicsi kendőd,
adok édes, puha szőlőt.

</pre>

FŰ,FA,FÜST

Özönvíz-táj ez,tág és szédítő,
a kőkorszaknál ősibb az idő,
emlékezés sem kísér az uton-
Eképp mesélték,csak innen tudom:
mikor pelenkám volt még és dadám
s a Hold kezemnél ült az almafán,
az "ee-ee"és"papa-mama"után
az első,amit kimondott a szám:
"fű,fa,füst".

Úgy tűnik,mintha látnám-hallanám:
fölöttem süt víg napocska-anyám,
a dajkával kis kocsiban tolat
engem,reménydús fiatalurat
s oly fontos,mint nagy dörgeteg beszéd,
mitől országok esnek szerteszét
és véres lesz a puszta és a rét,
hogy kimondom e szent varázsigét:
"Fjü-ffa-ftt-"

Fogatlan szájjal tátogattam és
érzés nélkül jött sírás és nevetés,
a sorsom nem volt könnyű vagy nehéz,
multat s jövőt még nem festett az ész,
idő nem volt,csak örök jelen,
mely,mint a pont,kiterjedéstelen
s mert kezdettelen,így hát végtelen-
mi áll,vagy mozdul,minden névtelen,
fű,fa,füst.

A tarka egység részekké szakadt,
rámzúdult a különbség-áradat.
Képzelj faágakat:mindegyiken
sok két-és hárommagvú tok terem:
így lett lassacskán mindennek neve
párjával:tej-víz,fehér-fekete
orr-fül,huszár-baka,fésű-kefe
s hármasban:elefánt-zsiráf-teve,
fű,fa,füst.

Óriások közt telt az életem,
a vállukig sem ért fel a kezem.
És egy nap-tisztán emlékszem reá-
ne fértem állva az asztal alá.
Lejjebb ereszkedett a menyezet
és kezem-lábam megszélesedett.
Ahogy én nőttem,úgy kisebbedett,
de napjaimnak kedvesebbje lett
fű,fa,füst.

Sorsom huszonnégy esztendőt lerótt,
még végigélnék néhány-milliót:
hasztalan vággyal nézem a jövőt,
gyerek áll így a más-cukra előtt.
De a kevés is jobb,mint a semmi se,
az élet szép,csak bánni kell vele
s ha félrebillen kedvem kereke,
helyrezökkenti a varázsige:
fű,fa,füst.

Szép a való!szebb,mint minden mese,
kár,hogy mindünknek hűtlen kedvese.
Azért van mind a tétlenség s a tett,
hogy tompultabban várd a végzeted.
Kinn ülök most a híg téli napon,
mint aranya körében Harpagon
s ha mennem kell majd:tenger vagyonom
bucsuzóul még összeszámolom:
fű,fa,füst.
Weöres Sándor

Weöres Sándor - A Vénusz bolygóhoz

Bár nem ígértem, de szeretnék én is hozzájárulni a lapodhoz:

Weöres Sándor - A Vénusz bolygóhoz
<o></o><o></o>
Hársméz-fényű csillag, imbolygó nektár-edény
éji ég kévéi közt,
ki remegni látszol és szépségedben bizton haladsz -
te, ki tán a sorsomat
szabtad egykor, mint anyám első kis ingemet:
jósággal tekints le rám!
Védencedben minden összeomlott: melle ablakán
szíve semmiségbe néz.
Vendégként sétáltam én az élet kínja közt
és bensőmben könnyedén
dédelgettem lányt percet, virágot, ördögöt.
Ó, mindent kedveltem én
s nem szerettem semmit. Fénylő voltam, mint a cső.
S nem tudtam, hogy nem vagyok.
Álmom égi tükre, sorsom záró-bélyege,
bújdosó arany-parázs,
ládd, mint ág között az árnyék összezúzva itt
fekszem éji dombtetőn
a fű-lepte földet simogatva kértetőn,
mint egy mord öreg kutyát.
Lelkemből a lángoddal közöny helyett
most szeretet rongya lóg,
ráteríteném a tűzre: menten ellobog,
szélre bíznám: szétszakad.
Istenhez futnék s a magam-gyúrta istenek
elbotlatják lábamat -
ó jaj, tudni nem merek és hinni nem bírok!
Anyám messzi mása te,
mily tejjel szoptattál engem, hogy a földnek étele
vérig bántja torkomat?
Idegen vagyok a lég-alatti tájakon,
s egyetlen társam te vagy.

Weöres Sándor: Újszövetségi apokrif levél

Szerintem ez sincs még fent:

Weöres Sándor: Újszövetségi apokrif levél

Thorgom földjéről hoztam el tinektek
a bércek közt lakók üdvözletét.
Ott volt az Éden. Négy áldott folyója
a négy égtájba siklik szerteszét.
A hegyi víz zúdulva őrli medrét,
tört ormokon zölden reped a jég.
Ó szűz tetők! ó rég-járt sürüségek!
ó ős-titokról hallgató vidék!

Ki egykor létet gyújtott az anyagba,
szent bűnéért e tájon szenvedett:
a láncolt Titán, kit keselyü tépett,
vért tajtékozva marta a hegyet.
Törvénybontása törvény lett azóta:
a formán lét gyúl és uralkodik.
Nyugodt a táj. A csúcsokon a hajnal
a Tűzlopó véréről álmodik.

Gida ugrál a hangos vizesésnél,
halvány füst leng a szálerdő alól,
a völgyben barna pásztornép tanyázik,
mind nyájas, józan és csak néha szól.
Körükben csókkal, boldog áhitattal,
táncok, dalok közt telt az életem.
Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor
még fölidézi emlékezetem.

Mondják, áldás és átok onnan indult:
az első ember, mondják, ottan élt,
ki szenvedésre váltotta nyugalmát,
állat-voltáért kínzó észt cserélt.
Hol a Tilos Fa lombja ringatózott,
azóta templom épült a hegyen.
Önnön súlyával harcol ott a márvány
s önnön űrével az íves terem.

És benn két agyaras angyal között dúl
a mozdulatlan szobor-harc heve.
Láttam: egyikre „Szeretet" van írva
és a másiknak „Jóság" a neve.
Az egyik így szól: „Szeresd a családod,
hogy legyen néki mindenből elég!"
A másik: „Ne fűzzön bilincs a részhez,
szeress egyformán mindent, min az ég!"

Így marják egymást, dühhel fenekednek,
köröttük űr és félig-tört sötét.
Én ott voltam. Most járom a világot
és viszem Thorgama üdvözletét.
Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó!
gonoszság nincs: a harc az Istené!
a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk
a mozdulatlan Újra-Egy felé!

Weöres Sándor: Kereszt-árnykép

Kereszt-árnykép

A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
"itt van a te utad”
a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
"vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”
a keresztnek alsó
ága földre mutat:
"vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.”

Szembe-fordított tükrök

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni,
hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

Weöres Sándor: XX. százsdi freskó

XX. SZÁZADI FRESKÓ

<u1></u1>

[FONT=&quot]Felhőkakukvár[/FONT]<u1></u1>
[FONT=&quot]háromezer[/FONT][FONT=&quot] éve telik díszekkel és lomokkal,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]nagy[/FONT][FONT=&quot] ládákkal -- felirásuk: "én!" "enyém!" "nekem!" "engem!"<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]s[/FONT][FONT=&quot] falát mindenfelé kinyomta "az én kincsem", "az én lázam", "az én üdvöm",<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]végre[/FONT][FONT=&quot] felbillent<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]s[/FONT][FONT=&quot] az alatta felgyűlt ganajba zuhant.<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Lakói<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]a[/FONT][FONT=&quot] lenti mocsokban hemzsegnek,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]nem[/FONT][FONT=&quot] értik mi történt velük, nem látnak az éjszakában,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]jajgatva[/FONT][FONT=&quot] vergődnek a szeméten, vagy futkosva, egymásra tiporva<u1>
</u1>[/FONT][FONT=&quot]cipelik[/FONT][FONT=&quot] törött, recsegő holmijukat,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]vagy[/FONT][FONT=&quot] építeni akarnak, a törmeléket dúlva --<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]De van aki lát közöttük<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]és szurokba hempereg és meggyujtja magát hogy azok is lássanak:<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]kétségbeesett[/FONT][FONT=&quot] világosság, eleven fáklya!<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Páran rámutatnak: "Ni, a bolond,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]szurokba[/FONT][FONT=&quot] mártotta magát és elhamvad,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]ahelyett[/FONT][FONT=&quot] hogy menteni segítene."<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Mások kiáltják: "Az ő fényénél látunk!"<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]és[/FONT][FONT=&quot] még gyorsabban húzzák-vonják a törött lomokat.<u1></u1>[/FONT]

[FONT=&quot]Mit látnának? mit mutatna nekik az eleven fáklya?<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]a[/FONT][FONT=&quot] törmeléket, a trágyát,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]és[/FONT][FONT=&quot] fölötte a fekete semmit,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]honnan[/FONT][FONT=&quot] már hiányzik Felhőkakukvár<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]és[/FONT][FONT=&quot] eltűntek az angyalok,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]a[/FONT][FONT=&quot] Biztonság, a Szabadság, az Igazság Angyala, meg a többi,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]még[/FONT][FONT=&quot] a Háboru Angyala is (mert amit ezek háborunak néznek:<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]egymásba[/FONT][FONT=&quot] botlók szüntelen marakodása a sötétben;<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]hol[/FONT][FONT=&quot] már az idő, mikor hadat indított a szabad elhatározás?)<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]s[/FONT][FONT=&quot] még a Gyűlölet Angyala is<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot](mert mindenki annak bokájába mar, akiébe bír;<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]de[/FONT][FONT=&quot] hol az igazi gyűlölet már?)<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Az égen egy maradt: a tétlen, közönyös lélek,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]az[/FONT][FONT=&quot] Undor Angyala. Mert már csak az utálat, melynek lelke van.<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Ha látnának az eleven fáklyafénynél: őt látnák, az Undor Angyalát<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]amint[/FONT][FONT=&quot] lábával harangoz a kutyáknak, vagy fütyülve a romokra vizel,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]s[/FONT][FONT=&quot] nem hinnék hogy angyal,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]hogy az alakot váltott szeretet, mely inkább mosolyog mint haragszik.<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]S ha közelről látnák: nem hinnék hogy az Undor Angyala,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]mely[/FONT][FONT=&quot] oly szép, mint az a nő, kit álmunk legmélye hord,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]a[/FONT][FONT=&quot] gyilkos megrészegül tőle, vágytól zokogva öklére borul, fogadkozik,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]s[/FONT][FONT=&quot] a tiszta is megdöbben előtte: mi a szépség, hogy íly sodra van?[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]S az üvöltve lobogó fáklya, s e végső édesség: ugyanegy.<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Ha kérdik őt -- felel:<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]"Ne fontoskodj." Ajkát biggyesztve szól: "Ne fontoskodj."<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Harmadszor is azt mondja: "Ne fontoskodj." S elhallgat.<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Az eleven fáklya körbe-szalad és ordít:<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]"Hallottátok-e: ne fontoskodjatok!<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]E két szó a nektek röpített ige, e két szó a Nagy Könyv,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]e[/FONT][FONT=&quot] két szó, mely a világ rángását feloldaná!<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Ne fontoskodjatok! Ne akarjatok zászlót lengetni,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]építő[/FONT][FONT=&quot], romboló, mentő mozdulatokkal hadonászni,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]hagyjátok[/FONT][FONT=&quot] a jelszókat, fontoskodó elveket, rángató eszméket!<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Halljátok: semmi előnyt ne kivánjatok,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]előny[/FONT][FONT=&quot] értékében ne higgyetek,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]s[/FONT][FONT=&quot] lemállik rólatok a százféle téboly, mely mind előnyt kinál!<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]és[/FONT][FONT=&quot] olyanok lesztek, mint a szívverés: nyugalma működés, és működése<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]nyugalom[/FONT][FONT=&quot]."<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Igy[/FONT][FONT=&quot] kiált az eleven fáklya, végre összeroskad,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]száján[/FONT][FONT=&quot] dül a pernye, a korom,<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]még[/FONT][FONT=&quot] csontja is fekete.<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Az Undor Angyala<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]egykedvüen[/FONT][FONT=&quot] játszik<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]a[/FONT][FONT=&quot] rom felett.<u1></u1>[/FONT]
[FONT=&quot]Vár.[/FONT]