Weöres Sándor

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: A TELJESSÉG FELÉ című könyvéből

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
ÖTÖDIK RÉSZ<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A kristály <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Találkozás egy fiúval<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De milyen gazdag a völgy is, lelkem, milyen gazdag. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel, csak a fülemmel, mert deszkafal volt közöttünk. Régebbről ismertem őt: tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mint a madártól. Ezt a suhancot figyeltem én fülemmel; idősebb szekeres társával beszélgetni akart, soká noszogatta, de az nem felelt, csak aludt. Erre a legényke dalra zendített: ,,Iszom, mindig iszom; haragszik érte a feleségem...” Dehogy volt itala, dehogy volt felesége. Csak vágya volt; a vágy lehúz, mondja a bölcsesség; őt mégis emelte a vágy, hiszen nem volt honnan lehúzza, hiszen ő mindenestől a földön állt. És vágya nem csak az italig röpítette, nem csak a feleségig, de még azon is messze túl, mikor már régi veszekedő házasok s az asszony pöröl az italért. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az angyal sem tud nagyobbat repülni, mint amekkorát ez a hím bogárka repült egyik fűszáltól a másikig. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Teljes gyönyörűség<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hogy mily tökéletes-ragyogású az élet minden dolga, csak az tudja igazán, aki már nem óhajtja őket. Egy rablógyilkos, mikor irgalmatlanul végez áldozatával: oly közösségben van vele, mint még az ágyban sem, soha; anélkül, hogy tudná, nem az áldozatát öli meg, de önmagát; aki ezt felfogja nem iszonyodik tőle, hanem megtelik áhítattal. Vagy gondoljunk a kufárra, aki rakásra gyűjti a pénzt, mint ha a felgyűlő vagyon valahová vezetne, valahol elegendő volna: a lehetetlennel harcol, egy parány szembe száll a mindenséggel. S hogy a nők milyen szépek, csak az tudja igazán, aki már nem vágyik rájuk: ahogy egy csont szépségét, finom tagozatát nem a kutya látja, mely rágni kívánja, hanem az ember, aki nem akarja rágni. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
A nagy látvány<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Fényes arc néz az erdő-borította völgyre. A tengerszem asszonyként felel. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
A rossz létjoga<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mindenki pokollal táplálkozik, még akkor is, ha a menny felé növekszik. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Az értelmét-adó s a lényét-adó<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
,,Nő vagyok”, sugározza a virág; ,,virág vagyok”, sugározza a nő. ,,Férfi vagyok”, sugározza a teremtő fa törzse; ,,teremtő fa törzse vagyok”, sugározza a férfi. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha faggatni akarod: a rózsa eltűnik illata, színe, formája mögött; a gyümölcsfa kitárul. Ha élvezni akarod: a rózsa kitárul; a gyümölcsfa eltűnik gyümölcsei mögött. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Három vízszintes, egy függőleges<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Párbeszéd<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
,,A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság, mit a kökörcsin felidéz?” ,,A külső és belső lényegében ugyanaz.” <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
,,A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mit a hegy felidéz?" <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
,,A külső és belső lényegében ugyanaz.” <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Genesis<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Metamorphosis<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A szivárványhíd az egyetlen, ahol angyalok és ördögök úgy járnak-kelnek, hogy alig lehet szétismerni őket. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Apocalypsis<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Kinek nevük a ruhájuk, fejüket szárnyuk alá rejtik, visszabújnak álmaikba. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Tíz erkély<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes lét: élet-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes öröklét: idő-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes működés: változás-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes hatalom: erő-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes szeretet: érzés-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes jóság: irány-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes boldogság: öröm-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A teljes zengés: hang-nélküli. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Összefoglalás<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Van valami, mely változatlan – <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mindennek lényege ez a változatlan – <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha minden esetlegestől mentesülök: nem marad belőlem más, csak a változatlan. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Az igazságról<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A szavak különlevők és gyöngysor-szerűek, a dolgok összefüggők és halom-szerűek. Ezért a szavak és dolgok csak súrolják egymást. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatatlan. Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg, tehát csak önmagadtól. Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Befejezés<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Amit itt olvasol: több mint világnézet, és kevesebb mint vallás. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Több mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni. Nincs benne szó Krisztusról, a testet öltött Istenről, aki szakadatlanul meghal és poklot jár az emberekért. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az itt-mondottaknak nem az a rendeltetésük, hogy elhidd őket, hanem hogy igazi lényedre, igazi világodra eszméltessenek. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Csönge, 1944-45 <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: ALTATÓDAL

ALTATÓDAL

Hold-szőtte, halk este, szép gilicemadár,
surranj a fészkedbe, szép gilicemadár.
Két szárnyad ereszd le, míg hűvös az éj,
Majd szállj a napfénybe, szép gilicemadár.
Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól:
Béka hangja, száz bogárka zeng a csalit alól.

Tó habja ringat ma, fönn kerekül a domb,
mély völgybe nád-cserje, fönn galagonylomb.
csöpp sajka ringat ma, benne zene dong,
nem flóta, nem hárfa, csak mezei doromb.
Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól:
Béka hangja száz bogárka zeng a csalit alól.

Mézecske, lépecske, gombszemű kicsi lány,
szunyadj a bölcsőben, gombszemű kicsi lány.
Szunnyadj te, álmodj te, rádvirul a hold,
lágy tejre ébredj te, gombszemű kicsi lány.
Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól:
Béka hangja, száz bogárka zeng a csalit alól.

Weöres Sándor
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándot fordítása


Dylan Thomas<O:p></O:p>
HA CSIKLANDOZNA
SZERELEM CSÍPÉSE<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Ha csiklandozna szerelem csipése,
mihaszna lány csavarná el fejem,
háncsból kikelne, hántaná a héjt,
és mint kisborju piros érintése,
fakasztana tüdőmből nevetést:
almát, vizözönt nem félnék sosem
s tavaszi pörsenést.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Fiu lesz, vagy lány? eldöntik a sejtek,
mig hús szilvája hull, akár a láng.
Ha sarjadzó haj bizsergetni kezd,
ha szárnyaló csontok barlangból keltek
s baba-comb közt emberi viszketeg:
nem rémíthetne a bitó, a bárd
s harci pálca-kereszt.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Fiu lesz vagy lány? eldönti a kéz majd,
mely zöld lányt, párostól, a falra fest.
Ha belém-furakodna szerelem,
ha majd piszkáló pimasz kölyök-éh hajt,
hevet gyujtva ernyedt idegeken:
nem félnék ördögöktől, szomju test,
se tőled, sírverem.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Ha csiklandozna szerelem csipése,
melytől nem simul ki a ránc soha,
se beteg vénség fürtje a fejen:
az idő, a kár, a szomj szüzi fészke
legyeknek hagynának vaj-hidegen,
szennyes tajtéktenger megfojtana
lábadnál, kedvesem.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Félig enyém, félig az ördögé
e világ, nő-mákonytól részegen,
villás némber-szem bimbóján köröz.
Vén csánk veleje, mint a magamé,
a tenger minden heringje büdös;
ülök s a kukacot nézegetem,
mely rág körmöm mögött.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Csak ez csiklandoz, ez az egy csipés.
Alfelén hintái a bütykös majom,
vérhomály s dajkáló pólyák alatt
nem éri el a kacaj éjfelét,
akkor sem, hogyha szépségre akad
anyán, lányon, s hágy horzsoló uton
hat apró lábnyomot.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Mi hát e csípés? a halál csipése?
Csókban a bogáncs: a szád, kedvesem?
Kereszten nőttünk, tövissel, a fán?
Holttestnél csufabb a halál beszéde,
hajad beszédes sebeimre száll.
Ha e csipés ér: az ember legyen
az én metaforám.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Fordította: Weöres Sándor<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándot fordítása

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Jiri Wolker<o:p></o:p>
SZERELMES KAMASZ<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egy szegény kamasz
jött, én voltam az;
Kiasszony, mit ad a gazdagságából,
a piros ajkkal, fehér mellel bezártból?<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Az utca sáros,
a szív éhes,
az embernek szeretni szükséges,
az ember magányos
és elveszett a többiek között.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Állok, állok,
és választ se várok,
mit tenyeredbe tennék szótlanul,
egyszerüen és hiánytalanul,
ahogy a mama teszi az asztalra
a tányérokat vacsora idején.
Gazdagnak nem hisz a szegény.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Fordította: Weöres Sándor<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Weöres Sándot fordítása<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Federico Garcia Lorca<o:p></o:p>
NYÁRI MADRIGÁL<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Piros ajkad szomju ajkamnak add,
Estrella, szép gitána!
Dél napja izzó aranya alatt
hadd marjak az almába.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
A dombtetőn, zöld olajfák felett,
egy mór minaret szétnéz,
színe, akár a te vad hús-szined,
íze, mint hajnal és méz.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Égett-barna tested felém kináld:
ott az isteni étek,
mely folyóparti fűznek rügyet ád
és csillagot a szélnek.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Mért lettél enyém, te bronzbarna fény?
szerelmed telt edénye,
liliomos öled mért lett enyém
s kebled halk rezzenése?<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Talán, mert arcom bús és színtelen
és járásom esetlen?
Talán megszántál, mert az életem
elfonnyad énekekben?<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Mért nem szeretsz gyászdalaim helyett
egy réti Szent Kristófot,
kinek combjai lomha-léptüek,
de jól értik a csókot?<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Velem kéj Danaidája vagy,
ó asszonyi Szilvána!
Csókjaid ontják nap-illatukat,
mint a nyárvég buzája.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Dalod fátylával takard be szemem.
Hajad pompáját tárd szét,
bomoljon szerte ünnepélyesen,
mint síkságon az árnyék.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Vérző ajkaddal festesz: föllobog
ege a vonzalomnak
s a bús háttér előtt a kín ragyog,
e biborlila csillag.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Andaluz pagazusom rabja lett
kerek sötét szemednek;
bánkódva röppen, tünődik, remeg,
ha látja elveszettnek.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Ha nem szeretsz is: szeretlek, tudod,
szemed mély bánatáért,
akár pacsirta a kelő napot,
csupán a harmatáért.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Piros ajkad szomjú ajkamnak add,
Estrella, szép gitána!
Legyen enyém e déli hő alatt
tested édes almája.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Fordította: Weöres Sándor<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándot fordítása

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Robert Burns<o:p></o:p>
HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szívemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett;
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Fordította: Weöres Sándor<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándot fordítása

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Dsajadéva<o:p></o:p>
GÍTA-GÓVINDA<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
(Részletek)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Szegfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben,
fülemüleszavu, kusza méhzizegésü lugas susogó sürüjében
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, ime táncol a vadörömü lánykaseregben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Vándorok asszonyait szerelem tüze gyötri a szívbe szövődve,
méherajos szirom-árban emelkedik a bakula tárt legyezője;
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, ime táncol a vad örömü lánykaseregben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Sziromözön illata ostromol, enged a nagy erejü zsenge tamála,
a szerelem istene karmaiként ragyog ezer üde kinsuka-szálka;
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, ime táncol a vad örömü lánykaseregben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Vágy fejedelme aranyjogarával a késara-bibe ma vetekszik,
méhraj a nyílra hasonlatos, ivalaku lenge liánra lefekszik;
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, ime táncol a vad örömü lánykaseregben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Ma kacag a karuna-rügy: ó, hogy a föld terein hova lett a szemérem?
kétaka-tövisek a vágyteli vándorokat sebesítik a réten;
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, ime táncol a vad örömü lánykaseregben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Sürü atimuktafutóka-füzérrel övezve felébred a mangó,
és Jamuná folyam árjaitól a vadonba' kibomlik a bimbó;
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, ime táncol a vad örömü lánykaseregben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Mézfüvek illata gomolyog, a jázmin is éledez a tavaszi tájon,
a remetesziveket is átszövi a fiatal évszak, az illatos álom;
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, ime táncol a vad örömü lánykaseregben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Látod, a lombkoszorús fejü, sárga redőzetü, könnyü futásu,
tánc ütemén libegő csiga-fülbevalóju, örök kacagásu
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Ez öleli: mint buja duzzadó teli fürt borul a kebele rája,
mámorosan tovaleng vele, zengi a pancsama-ütemet utána;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Az pedig álmatagon lesi deli Maduszúdana taviszirom-arcát,
víg, ragyogó, szerelemre hivó szemeit s a szemöldöke rajzát;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Most ama lenge csipőjü reásimul, az ajaka susog a fülébe,
habpuha csókot ad, és a legény szive beleremeg a gyönyörüségbe;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Ime szerelemre kiváncsi a másika, édes-e Hari ölelése,
vágyva fogódzik a köntöse szélibe, párosan a sürübe térne;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Vinnyog a síp, verik az ütemet a tenyerek, a csatok, a perecek a csuklón,
sorra dicséri a férfi az ügyeseket, és követik tovasiklón;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Osztja jutalmait: ontja a csókot a sok kecses ifju leányra,
mosolyog a szépre, ügyesre; s a leggyönyörűbbre s elindul utána;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Hari jelet adván, nevedet a sípján zengeti, puha zene reszket.
Szereti a sürü port, mit a vihar odahord, mert az is érte a tested.
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorusan egyre terád vár.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Ha madár rebben, ha levél lebben: azt hiszi, közeleg a lépted.
Gyűjt avar-ágyat, nézi a tájat: várhat-e végre ma téged?
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorusan egyre terád vár.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Vesd le a lepledet, oldd le az ékedet, a derekad add takarónak,
illatos ágyon tégedet áldjon; vallana örömet-adónak.
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorusan egyre terád vár.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Halld: Hari büszke! Alkonyat üszke immár beszegi a pályát.
Értsd meg a szavamat: kéreted-e magad? Töltsd be uradnak a vágyát.
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorusan egyre terád vár.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Édesed érted-epedve tekint szét,
mig te is áhitod az ajaka mézét.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simúl.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Vágyik utánad, elindul az éjbe:
nem viszi lépte, leroskad a térde.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simúl.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
A kegyesem eljön-e? Hari, Hari, hol vagy?
- kérdezi egyre s a kínban elolvad.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simúl.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Öleli a ködalaku, fekete, vak éjet:
szomja kibont-e belőle ma téged?
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simúl.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Nem titok a panasza, sír keseregve,
s őrzi a ligetet a te jöveteledre.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simúl.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Fordította: Weöres Sándor<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándot fordítása

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Po Csü-ji<o:p></o:p>
ŐSZI BOGARAK<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
"Cir, cir": a csukott ablak tövében,
"zú, zú": a sötét fű tengerében.
Asszony busul az ősz borujában,
férfi busul az éj permetében.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Fordította: Weöres Sándor<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor fordítása

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Robert Browning<o:p></o:p>
Dardzsilingi sír fölött <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ím itt a csúcs! A sokaság alant
Él, ahol lehet.
Ő hős: nem élni, de tudni akart –
S lenn kap sírhelyet?
Fenn a helye, hol felhő, meteor
És villám lobog,
Csillag jön s megy, vihar gyönyöre forr;
Csend, hints harmatot!
A nagy szándék a bérctetőre hág
S végül elpihen,
Még dicsőbben, mint hinné a világ,
Él s hal odafenn,
Mint ott lenn sejtenék…” <o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Robert Browning Grammarian (= Nyelvtudós) c. verse Weöres Sándor fordításában a Magyar Nemzet 1942. április 24-i számában jelent meg, Dardzsilingi sír fölött címen.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándot fordítása

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Diégészisz tón tetrapodón zóón történet a négylábú állatokról. Békésen kezdődik, de a vége már tragikus. Arról szól ugyanis ez a költemény, hogy a két leghatalmasabb négylábú állat, az oroszlán és az elefánt elnökletével, a két miniszter – a párduc és a leopárd – jelenlétében üléseznek az állatok. A cél az örök béke megteremtése az állatok között. Ennek az lehetne a záloga – legalábbis az elnöklő oroszlán szerint –, ha mindegyik állatfaj előadja a panaszát. Ám szörnyű veszekedés támad, a békesség helyett – ahogy mondani szokás – egymás torkának esnek, így például a macska megtámadja az egérkét, az viszont segítségül hívja a kutyust. Végül szörnyű „bunyó” támad.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Részlet:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hős oroszlán őfelsége szökkent talpra legelőbb,<o:p></o:p>
bivalytehén állt előtte; behabzsolta s visszaült.<o:p></o:p>
Mikor ezt jól szemrevette, nagyot bődült az ökör,<o:p></o:p>
hős oroszlán őfelsége trónja beléreszketett;<o:p></o:p>
&raquo;Nézzétek a nagy hazugot, lelke aljáig sötét<o:p></o:p>
eskübontót, csatakezdőt, álnokul fogadkozót!<o:p></o:p>
Ez király? Ez uralkodó? Kényúr, zsarnok, semmi más,<o:p></o:p>
mert a harcot ő éleszti és a békét megtöri!<o:p></o:p>
Hiszen hogyha felség volt, mint ahogy azt bömböli,<o:p></o:p>
béke mellett döntött volna, s nem támadna gyilkolás.<o:p></o:p>
De mivel ő gonosztevő, bajkeverő, szószegő:<o:p></o:p>
nosza vessük rá magunkat, apró és nagy mind elő!<o:p></o:p>
Vesszen el a békét bontó, népét rontó bömbölő!&laquo;<o:p></o:p>
Akkor fejét szügyig szegte, és nekirugaszkodott,<o:p></o:p>
villás szarvát fölemelte, és hatalmasat döfött;<o:p></o:p>
eltalálta az oroszlán hasa kerek közepét,<o:p></o:p>
és miképpen érdemelte, kiontotta rút belét.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Gyóni Mátyás és Weöres Sándor fordítása<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: HETEDIK SZIMFÓNIA

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Weöres Sándor<o:p></o:p>
HETEDIK SZIMFÓNIA<o:p></o:p>
MÁRIA MENNYBEMENETELE<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Édesanyám emlékének`<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
1<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az árny, a kő, a mész, a gyolcs,<o:p></o:p>
a vánkos a koponyabolt alatt,<o:p></o:p>
a halálos pólya, a vaslakat,<o:p></o:p>
a göröngy, amely kopog, szakad,<o:p></o:p>
nem nézi: a test homálya mint emelkedik<o:p></o:p>
a végső láng fölé, világot szétfeszít<o:p></o:p>
az üszkös verejték-koszorú.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Csíkos lepelből a láb kiáll,<o:p></o:p>
alvadt ereit viasz fedi,<o:p></o:p>
a körmön violaszín sugár.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Burkolt lábszárak alszanak,<o:p></o:p>
az ín egyenes, a térd pihen,<o:p></o:p>
olajfák ösvény mentiben.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Üdv néked, elszáradt anyaméh!<o:p></o:p>
Fal-résben páncélos bogár<o:p></o:p>
a vak meredély szélén kapar,<o:p></o:p>
lehajtja zászlóit, fegyverét.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Üdv néktek, imába-zárt kezek,<o:p></o:p>
szentély boruló fal-ívei,<o:p></o:p>
dobozban két sor gyertyaszál,<o:p></o:p>
harmatba-merült tíz hattyuszárny,<o:p></o:p>
viruló éj csukott virága.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Üdv néked, hétfájdalmu szív!<o:p></o:p>
A jajkiáltás, kezdet óta, nyakában kővel,<o:p></o:p>
méretlen kútba hull, nem érheti útja végét!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Keskeny nyak, elbillent fej, tapadt haj,<o:p></o:p>
fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze,<o:p></o:p>
száj-rés, besüppedt szem körül<o:p></o:p>
az érzékek hült ráncvetése,<o:p></o:p>
letiport akantusz ágboga,<o:p></o:p>
elrobogott paripák nyoma.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
2<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az árny, az éj,<o:p></o:p>
a csönd, a hideg<o:p></o:p>
törik, recseg,<o:p></o:p>
rög repül,<o:p></o:p>
sugár hasít,<o:p></o:p>
por énekel --<o:p></o:p>
Az égen két<o:p></o:p>
újhold delel,<o:p></o:p>
tüzes háló<o:p></o:p>
ereszkedik,<o:p></o:p>
póklábu parázs<o:p></o:p>
fut fölfelé,<o:p></o:p>
ragyogó tetőn<o:p></o:p>
szárny lebeg,<o:p></o:p>
bárány-sereg,<o:p></o:p>
hárfák, fuvolák,<o:p></o:p>
hegedű sikolt,<o:p></o:p>
harang kong,<o:p></o:p>
kürt felel --<o:p></o:p>
Hamvában az ős,<o:p></o:p>
rég arctalan,<o:p></o:p>
csontot gyűjt,<o:p></o:p>
arany arca van,<o:p></o:p>
könyökére dől,<o:p></o:p>
ágaskodik,<o:p></o:p>
felfülel --<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Kórus`<o:p></o:p>
Híjja, híjja, híjja<o:p></o:p>
övéit a homály szélén!<o:p></o:p>
Láttuk őt gyermekével csillag fényén;<o:p></o:p>
kövér juhokat legeltettünk,<o:p></o:p>
ha kikelet eljött, gyapjat nyírtunk,<o:p></o:p>
tél közeledtén irhát nyúztunk,<o:p></o:p>
kék víztükrön gyapju-hegyekkel<o:p></o:p>
mint a felhők, lassan úsztunk,<o:p></o:p>
partot ért<o:p></o:p>
csónakunk,<o:p></o:p>
látta ő,<o:p></o:p>
kik vagyunk,<o:p></o:p>
tüske tépte<o:p></o:p>
bocskorunk,<o:p></o:p>
föld festette<o:p></o:p>
homlokunk.<o:p></o:p>
Pásztorok vagyunk, juhok is vagyunk,<o:p></o:p>
nosza gyapjunkat lenyírjuk,<o:p></o:p>
nosza bőrünket lenyúzzuk,<o:p></o:p>
ösvényére ráborítjuk.<o:p></o:p>
Övéit a homály szélén<o:p></o:p>
híjja, híjja, híjja!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
3<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Váltakozó kórusok`<o:p></o:p>
A végtelen, világos némaságot<o:p></o:p>
evező-párok zsongása betölti,<o:p></o:p>
bodros lehelet-szín, halvány bíbor<o:p></o:p>
habzik a tündöklő fehérben,<o:p></o:p>
árbóc-forgatag tárulása,<o:p></o:p>
vitorla-sereg gomolygása,<o:p></o:p>
láng-rév, pára-híd, arany bárka,<o:p></o:p>
gyémánttükrön láz visszája,<o:p></o:p>
gyürük és fodrok a messzeségben,<o:p></o:p>
repeső kicsinyek száguldása,<o:p></o:p>
mosolygó könny a szivárványon,<o:p></o:p>
tej-lombok eres suhanása,<o:p></o:p>
az asszony ünnepe él a világon...<o:p></o:p>
(De mi folyton sírtunk.<o:p></o:p>
Mi éheztünk.<o:p></o:p>
Mást mit tehettünk?<o:p></o:p>
Folyton sírtunk.)<o:p></o:p>
... uszálya villog a habok iramán,<o:p></o:p>
a homályos sárga égi sarlón,<o:p></o:p>
a szem óriás kék hályogán,<o:p></o:p>
a harckocsi vörös kerekén,<o:p></o:p>
a zöld szörnyeteg taraján,<o:p></o:p>
a hidegség fekete szájüregén<o:p></o:p>
és este ő bontja fehér ágyad,<o:p></o:p>
minden poklon megy utánad<o:p></o:p>
s a fészek veszhet, de visszahív...<o:p></o:p>
(Kifordult torzsák,<o:p></o:p>
gyökerünkkel fölfelé,<o:p></o:p>
kilökött a föld.<o:p></o:p>
Senkise hajol le értünk.)<o:p></o:p>
... ő benned térdepel, és ő leszel,<o:p></o:p>
ha elhagyod koszorúd, kedvesem,<o:p></o:p>
honnan színt kap a rózsa és fényt a szem,<o:p></o:p>
s érzed őt, ha kelyhed eltakarod,<o:p></o:p>
melyből kitüzesedve ittak<o:p></o:p>
a szakadék kóbor ködalakjai<o:p></o:p>
s a számlált századok<o:p></o:p>
dühöngő jelekkel homlokukon...<o:p></o:p>
(Virágok, tele féreggel,<o:p></o:p>
a repedt szirom kinek kell,<o:p></o:p>
míg záporoz a tavaszi reggel?)<o:p></o:p>
... karéjos homályból kelő tekintet<o:p></o:p>
örökig telő holdja lebben,<o:p></o:p>
zamat, mely a gyümölcs-héj alatt<o:p></o:p>
sürüdve kigyúl a rejtett erekben,<o:p></o:p>
a szív alatt meleg lugas árnyán<o:p></o:p>
csillagkoronás, királyi álom,<o:p></o:p>
forrón hulló fürt, vörösbor,<o:p></o:p>
az anya lángja ég a világon...<o:p></o:p>
(Kit öltem? Mindig magamat öltem.<o:p></o:p>
Kinek fáj? Nekem fáj.<o:p></o:p>
Hagyjanak veszteg az ölben.)<o:p></o:p>
... imába simulnak a szép kezek,<o:p></o:p>
jóság feszülő pillérei,<o:p></o:p>
ujjak párás tető-sora,<o:p></o:p>
eleven csönd tíz anya-szárnya.,<o:p></o:p>
szirom-tengerben mezítlen ujjak,<o:p></o:p>
tízszeres zengés, mely hangtalan,<o:p></o:p>
ragyog, sugártalan osztva fényét,<o:p></o:p>
világosság, csókként úttalan...<o:p></o:p>
(Kenyerünkben a verejték sója.<o:p></o:p>
Pecsenyénkben a halál íze.<o:p></o:p>
Koporsó-fal körülöttünk.)<o:p></o:p>
... ő, ki a kereszt alatt állott<o:p></o:p>
s a nyomoruságtól nem esett el,<o:p></o:p>
a kereszten tajtékzó világot<o:p></o:p>
bámulja riadt kék gyermek-szemmel,<o:p></o:p>
a pokol küszöbén sírdogál,<o:p></o:p>
eves vackukban a halottak<o:p></o:p>
féltett éjükbe burkolózva<o:p></o:p>
a sebző fényre hunyorognak...<o:p></o:p>
(Vedd le szivünkről a csepegő mérget,<o:p></o:p>
a fekete hernyót szivünkről vedd le,<o:p></o:p>
a parazsat, a sötétséget<o:p></o:p>
vedd le szivünkről.)<o:p></o:p>
... minden áramon áthatol<o:p></o:p>
a tiszta kék szem ragyogása,<o:p></o:p>
tükrözi a tér hajló pántja,<o:p></o:p>
az idő százmedrű futása;<o:p></o:p>
mint édes csepp a bólongó sáson,<o:p></o:p>
tündöklő gömb a változáson,<o:p></o:p>
folyton megtelik, folyton leperdül,<o:p></o:p>
a szűz békéje leng a világon...<o:p></o:p>
(Vacogunk, köpenyünk összehúzzuk,<o:p></o:p>
könyörülj rajtunk, Boldogasszony,<o:p></o:p>
könyörögj érettünk,<o:p></o:p>
könyörülj rajtunk.)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
4<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A forrás felett<o:p></o:p>
szétnyiló szárny<o:p></o:p>
pihéje pereg,<o:p></o:p>
gyenge hó száll;<o:p></o:p>
tág medencékben<o:p></o:p>
újbor pezseg;<o:p></o:p>
ezer erkélyen<o:p></o:p>
ezer sereg;<o:p></o:p>
hallgat a föld<o:p></o:p>
láncos haragja,<o:p></o:p>
mindent betölt<o:p></o:p>
a szárnyak hangja:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Kórus`<o:p></o:p>
Fényen át, lángon át<o:p></o:p>
a sötét föld szüze lebben,<o:p></o:p>
árnyat és éjszakát<o:p></o:p>
sose bontogat hevesebben<o:p></o:p>
ormon-medren a nézés tánca,<o:p></o:p>
virág-szövevények ostrom-lánca,<o:p></o:p>
mely kopárat színre-vált.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Rózsa-ér, gerle-vér,<o:p></o:p>
puha meggybor teli kelyhe,<o:p></o:p>
hol hegy-árny mélybe-ér,<o:p></o:p>
az örök remény szüretelte;<o:p></o:p>
zerge-ünő vérgyöngye a hóban<o:p></o:p>
vadászt hív, amerre kapaszkodó van,<o:p></o:p>
szűk az ösvény, tág a tér.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Édesanyánk, ifju aránk,<o:p></o:p>
pirosarcu zsenge leányunk,<o:p></o:p>
elibéd hullámzik a szárnyunk,<o:p></o:p>
tengerként rendül sürü bodra,<o:p></o:p>
szállsz-e felénk? nézel-e ránk?<o:p></o:p>
mint szőnyeg borulunk az utadra,<o:p></o:p>
lágy tavaszunk, édesanyánk.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Mária`<o:p></o:p>
Magasztalom őt, aki méhemben fogant<o:p></o:p>
és felemelte holdsarlóm az égre<o:p></o:p>
és csillagfüzért illesztett homlokomra<o:p></o:p>
és az égi tej ösvényén viteti leplem<o:p></o:p>
és az édesség viharával fúvatja fátylam<o:p></o:p>
és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem<o:p></o:p>
és seregekkel népesíti győzelmi utam<o:p></o:p>
és örök dal tornyait építi köröttem,<o:p></o:p>
így kivánja; meg nem fejthetik<o:p></o:p>
a léptem redői alatt forgó<o:p></o:p>
tüzes hadak, homályos nemzedékek.<o:p></o:p>
Kezdettől apám, s én szültem őt,<o:p></o:p>
aki az óriás ürességen által<o:p></o:p>
a csend szikrázó kristálya fölé<o:p></o:p>
a teremtmények sodrából fölmeredve<o:p></o:p>
háromfejü oszlopként magasúl<o:p></o:p>
és villámló tetőként beborít<o:p></o:p>
a hármas homlok glóriája.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Kórus`<o:p></o:p>
Virágcsengők királynéja,<o:p></o:p>
eléd gyűlve, köréd forrva<o:p></o:p>
ezer testben harang-szív ver,<o:p></o:p>
sugár-kupola imbolyogva,<o:p></o:p>
pára-torony rengedezve<o:p></o:p>
neked kondul, előtted vall:<o:p></o:p>
ha megcsorbul harang-ércünk,<o:p></o:p>
némíts el hatalmaddal.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Mária`<o:p></o:p>
Az itélet nem enyém; a mérleg, a bárd<o:p></o:p>
nem az én kezemben; ütni nem tanultam,<o:p></o:p>
csak simogatni; éheztetni sem, csak etetni;<o:p></o:p>
sebezni sem, csak sebesülni; hódítani sem, csak kérni.<o:p></o:p>
A zengő csendben, a jeltelenben<o:p></o:p>
álcák és nászruhák virulnak rajtam,<o:p></o:p>
oroszlán és gida megosztja keblem.<o:p></o:p>
A csecsemő bepiszkol, foltja nem marad,<o:p></o:p>
emlőmbe karmol, vércseppjeim füzére buggyan,<o:p></o:p>
híját nem érzi a duzzadó tenger.<o:p></o:p>
A gyilkos vérrel freccsent, én letörlöm;<o:p></o:p>
ha gyalázol, arcom el nem fordul.<o:p></o:p>
Kőfal nem vagyok, mely ütést, simítást<o:p></o:p>
úgy mér, ahogy rája mérik;<o:p></o:p>
agyag-út nem vagyok, mely lépést, forgást<o:p></o:p>
úgy mér, ahogy rája mérik;<o:p></o:p>
tűzforrás nem vagyok, mely testet és űrt<o:p></o:p>
úgy mutat, ahogy eléje rémlik;<o:p></o:p>
csak fészek: ahogy meleg, úgy melenget.<o:p></o:p>
Ki dicsőségben látsz pompázni engem,<o:p></o:p>
gondold el: nem tőlem való;<o:p></o:p>
mint neked, egyetlen kincsem a könnyem,<o:p></o:p>
fiam sebe végtelen birtokom<o:p></o:p>
s e világ gyötrelme kaputlan kertem.<o:p></o:p>
Ölemben az élet dús-lombu fája<o:p></o:p>
s ha leszakadsz és lehullsz alája,<o:p></o:p>
kötényembe markol erőszakos öklöd,<o:p></o:p>
fejed rönkjét térdemre döntöd,<o:p></o:p>
ne félj, vigyáz rád a csend, a könny, meg én.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Kórus`<o:p></o:p>
Fénytelen mélybe lenn,<o:p></o:p>
csalogány fészke tövében<o:p></o:p>
tüske közt szív terem<o:p></o:p>
sürü sóhaj rengetegében;<o:p></o:p>
új sorstól hajladoznak a bolygók,<o:p></o:p>
de békén szúnynak az örök mosolygók<o:p></o:p>
méz-cseppel az ajkuk végiben.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Lenn telő rózsatő,<o:p></o:p>
a hegyen pirkadat árad,<o:p></o:p>
gyengeség és erő<o:p></o:p>
közös ujjakkal lakomát ad,<o:p></o:p>
tűzhelyen hamu törmeléke,<o:p></o:p>
de bíbor-özön fut a szürke mélybe,<o:p></o:p>
örökös hajnalt hirdető.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Lengedező rózsamező,<o:p></o:p>
leheletnyi lángok a szélben,<o:p></o:p>
sugaras szem bűvöletében;<o:p></o:p>
ő jön, lassan fordul uszálya,<o:p></o:p>
integető sok csecsemő<o:p></o:p>
rózsa-tengere kapdos utána,<o:p></o:p>
áll a halál, függ az idő.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Húrként feszül<o:p></o:p>
a változás:<o:p></o:p>
hült ős-parázs<o:p></o:p>
újjá hevül;<o:p></o:p>
sírtól sötét<o:p></o:p>
pátriárka<o:p></o:p>
betelt igét<o:p></o:p>
dong magába;<o:p></o:p>
hallgat a rög<o:p></o:p>
tapadt ajka;<o:p></o:p>
a szárny hangja<o:p></o:p>
széttárt, örök.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
*KÓDA*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Csillag-pályák asszonya, Mária,<o:p></o:p>
oltalmazd Máriát, édesanyámat,<o:p></o:p>
szememtől elszakadt útján<o:p></o:p>
ne érje bánat.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki hallottad ezt a dalt,<o:p></o:p>
egy szilánkját annak a dalnak,<o:p></o:p>
melytől a világ szíve szakad meg:<o:p></o:p>
aki hallottad ezt a dalt:<o:p></o:p>
ocsudj lomha szörnyeidből.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: NYOLCADIK SZIMFÓNIA

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Weöres Sándor<o:p></o:p>
NYOLCADIK SZIMFÓNIA<o:p></o:p>
`Krúdy Gyula emlékére`<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
I.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Valaki ül magasban s nézi<o:p></o:p>
az itélet elfoszló képeit:<o:p></o:p>
felhő-kúp a hegyet idézi,<o:p></o:p>
ablak-sor a menny fényeit:<o:p></o:p>
mind nyujtózik valami másért<o:p></o:p>
s már postát küld a pusztulásért.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Erkély lebeg mint léghajó<o:p></o:p>
ég-föld szabdalt ürében:<o:p></o:p>
tűzfalak, háztetők szögében<o:p></o:p>
zöld-barna domb, kék úsztató,<o:p></o:p>
s éjjel csatok-gombok ragyognak<o:p></o:p>
testén az égi állatoknak.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Levegő alján, óriási pók,<o:p></o:p>
magasból függ a székesegyház,<o:p></o:p>
négy tornyán izzó fém-gumók,<o:p></o:p>
a láthatatlan kötélzet-váz<o:p></o:p>
ott kapcsolódik, s tört sovány<o:p></o:p>
kőszobrok ülnek homlokán.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Valaki mozdul az erkélyen,<o:p></o:p>
körötte virág, kő-kalit,<o:p></o:p>
pamut-fonál fut a kezében,<o:p></o:p>
sok kis emléket gombolyít<o:p></o:p>
a kémények zsúfolt terébe,<o:p></o:p>
felhő-rovátkás messzeségbe:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
"Te karmazsin, a mennybolt ereszén<o:p></o:p>
drótok mögé bukó repedt tál,<o:p></o:p>
idegenül, mondd, mért fogadtál,<o:p></o:p>
hisz jöttödnek örültem én<o:p></o:p>
míg ajtóm szinte feléd lépett<o:p></o:p>
vele én nyíltam volna néked<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
s a sok virág apró cserépben<o:p></o:p>
mely a kékségnek integet,<o:p></o:p>
én voltam, tarka udvarnépem<o:p></o:p>
feléd száguldott, mind tied..."<o:p></o:p>
Kondulnak a harangok sorba:<o:p></o:p>
"Ő nem gondolta, nem gondolta."<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Felkacag lentről a piac:<o:p></o:p>
göröngyösen kent vegyes-lekvár,<o:p></o:p>
sivít a síp s a kismalac,<o:p></o:p>
a sorompón túl rengeteg sár,<o:p></o:p>
mögötte lomb- és kő-sorok:<o:p></o:p>
ott már a temető suhog.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A halottak mint nagy babák<o:p></o:p>
vermükbe szúnynak láthatatlan,<o:p></o:p>
nem forognak a forgatagban,<o:p></o:p>
belőlük nyílik a virág<o:p></o:p>
mely az erkélyre pirját ejti<o:p></o:p>
s hogy honnan fakadt, elfelejti.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Magas az erkély, rajta állva<o:p></o:p>
a lenti nép mind föld pora,<o:p></o:p>
de aki a határon túlra látna,<o:p></o:p>
itt nincs és nem lehet soha;<o:p></o:p>
mert ha van: nem fönn-lebegőben,<o:p></o:p>
már érkezéskor eltünőben.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
II.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Régi táj rejtekén<o:p></o:p>
lombba hulló völgy erén<o:p></o:p>
a feltámadt álom ujja kószál<o:p></o:p>
ernyedt húru hangszerén,<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
lapoz árnyék-bibliában<o:p></o:p>
hol egy zergeszív lakott,<o:p></o:p>
ódon patikában<o:p></o:p>
mér bengáli balzsamot<o:p></o:p>
ez a tornyos haju öregasszony,<o:p></o:p>
régen meghalt ifju lány<o:p></o:p>
bámul rája elhanyatlón<o:p></o:p>
ingaóra homlokán<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
(és a vendég-hölgyek ott<o:p></o:p>
bizalmatlan keblükön<o:p></o:p>
megrázzák a lakatot<o:p></o:p>
uzsonnáznak illatot<o:p></o:p>
ezüst fényü kötőtűvel<o:p></o:p>
szemelgetnek bánatot)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
itt soká élek én<o:p></o:p>
fecskefészek ereszén<o:p></o:p>
pelyhek közt magányosan<o:p></o:p>
kísértet-vadonban egymagam<o:p></o:p>
bontogatva pecsétjét agg italoknak<o:p></o:p>
ama vízre lépőn<o:p></o:p>
mely a ház mögött ered<o:p></o:p>
kettényílva kéklőn<o:p></o:p>
mint szépasszony karjai<o:p></o:p>
s fejest ugró emberek<o:p></o:p>
csobbanását hallani:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
itt, bár szárnyam sose lesz,<o:p></o:p>
a denevér-multban hagytam,<o:p></o:p>
hátam tollakat növeszt<o:p></o:p>
s a víz elsűlyed alattam<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
(kár hogy sose láthatom<o:p></o:p>
mi terem a hátamon:<o:p></o:p>
pulykafüggők pávafarkak<o:p></o:p>
szétterülnek sátoroznak)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
és a tollak közepén<o:p></o:p>
füstölő barna szén,<o:p></o:p>
kettő, félig-húnyva mosolyogva<o:p></o:p>
a ma behorpad alatta<o:p></o:p>
csupán a tegnapi szél<o:p></o:p>
kanyargat szén-füstöket<o:p></o:p>
fon belőlük felleget<o:p></o:p>
vágtató fodrokat<o:p></o:p>
(holdsütésre várnak)<o:p></o:p>
égi menyasszonyokat<o:p></o:p>
(elmeszesítik a vágyat)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
ó te messzi pára-lány<o:p></o:p>
és te kis arany köd-isten<o:p></o:p>
ki a szégyen alkonyán<o:p></o:p>
elolvadsz a fürdővízben!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
III.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
De te mikor jössz el értem?<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Idegen test ijedt szárnya<o:p></o:p>
dong a négy fal közti térben,<o:p></o:p>
forrás zúdul ablakrésen,<o:p></o:p>
csengő érzékeny pohárra<o:p></o:p>
fonja hűvös ujjait.<o:p></o:p>
Habba fúlva fekszem itt<o:p></o:p>
s kinn a kék légen keresztbe<o:p></o:p>
ahol már a kora-este<o:p></o:p>
gyökér nélkül szétültette<o:p></o:p>
fülemüle-bokrait,<o:p></o:p>
lentről függnek az egekbe.<o:p></o:p>
Míg az alkony rám-csattanna,<o:p></o:p>
zománcos doboz-fedél:<o:p></o:p>
megelőztem rárohanva,<o:p></o:p>
már e forgás bennem él,<o:p></o:p>
menny-ívemben szabadon<o:p></o:p>
leng a halvány Balaton<o:p></o:p>
rajta lebeg két kalács<o:p></o:p>
a Badacsony és Gulács<o:p></o:p>
szempilláim ernyőjében.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
De te mikor jössz el értem?<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Két álom közt várok ébren,<o:p></o:p>
pillantásom gömb-medrében<o:p></o:p>
tó és part és ég forog<o:p></o:p>
fogam közt kristály ropog<o:p></o:p>
mosolyom völgy-teknőjében<o:p></o:p>
szőke jegenyesorok<o:p></o:p>
mosdanak az éj elé<o:p></o:p>
koponyámban befelé<o:p></o:p>
úsznak pára-szivarok<o:p></o:p>
s tarka bolyhos parazsat<o:p></o:p>
gyújt rájuk a pillanat<o:p></o:p>
s az égaljon egy motor<o:p></o:p>
mint túlérett gránátalma<o:p></o:p>
bíbor dühhel szétrobbanva<o:p></o:p>
messzi arcokat sodor<o:p></o:p>
tegnapokból e tág űrbe<o:p></o:p>
hol mind ujjá-melegűlne,<o:p></o:p>
vagy ha élni nem lehet,<o:p></o:p>
a perc horgán fönnakadva<o:p></o:p>
egy zugolyban lógaszkodna<o:p></o:p>
pókhálósan mosolyogva;<o:p></o:p>
de széttágult a keret<o:p></o:p>
pillantásom hűs szelében.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
De te mikor jössz el értem?<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Úgy érzem, már nem vagyok,<o:p></o:p>
és tudom, hiába érzem;<o:p></o:p>
mint ültessem el a fényben<o:p></o:p>
összeláncolt keringésben<o:p></o:p>
ezt az élő csont-magot<o:p></o:p>
melynek feszítése láng<o:p></o:p>
és hajtása e világ?<o:p></o:p>
Szivemből a Nap ragyog,<o:p></o:p>
mellkasomból csillagok,<o:p></o:p>
bizonyos a boldogságom;<o:p></o:p>
mért hagysz egyedűl örülni,<o:p></o:p>
nélküled is fölhevülni<o:p></o:p>
a belém-dobott világon?<o:p></o:p>
Érzem ajkamon a kebled<o:p></o:p>
és elsikló derekad,<o:p></o:p>
vad fűzvessző-táncodat<o:p></o:p>
ahogy suhog fülem mellett<o:p></o:p>
s fekete hátam mögött<o:p></o:p>
hol a sárkányt megölelted<o:p></o:p>
s fellökted az ördögöt;<o:p></o:p>
de nem nyugszol soha többet?<o:p></o:p>
Előttem az asztalod,<o:p></o:p>
rajta minden italod,<o:p></o:p>
egyik édes másik mérges<o:p></o:p>
ez mint égő kút lobog<o:p></o:p>
az mint tenger hánytorog<o:p></o:p>
amaz mint a pára kényes,<o:p></o:p>
bármelyikből ihatom,<o:p></o:p>
nincs szemernyi panaszom;<o:p></o:p>
de te meg nem állsz, tudom,<o:p></o:p>
hogy ez óceán felett<o:p></o:p>
borba dugd a nyelvedet,<o:p></o:p>
villám-kárpitod alatt<o:p></o:p>
csepp hűsítse ajkadat,<o:p></o:p>
kihalt szemgödröm előtt<o:p></o:p>
szesszel mosd hevült csipőd,<o:p></o:p>
és kiömlött rózsa-vérben<o:p></o:p>
pihenjen táncos bokád,<o:p></o:p>
míg a telt kristályon át<o:p></o:p>
az ital vulkán-tüzében<o:p></o:p>
új szemem szemedbe lát --<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
De te mikor jössz el értem?<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: KILENCEDIK SZIMFÓNIA

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Weöres Sándor<o:p></o:p>
KILENCEDIK SZIMFÓNIA<o:p></o:p>
A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
`Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért`<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
*ANDANTE*<o:p></o:p>
`(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)`<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha júliusban<o:p></o:p>
*HÓ JÉG*<o:p></o:p>
--42° hideg van:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
hálószobánkba lépek<o:p></o:p>
s a hirtelen sötétség<o:p></o:p>
fut szemközt mint a robbanás.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A fákon lomb helyett<o:p></o:p>
hasadt arcképek függenek<o:p></o:p>
alattuk zsandár áll üvegből<o:p></o:p>
törött cserepei<o:p></o:p>
benn a szobákban kúsznak szerteszét<o:p></o:p>
akár ocsmány beszéd<o:p></o:p>
s fölforgatják az ágyakat.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Halljátok, érsekek a víz alatt,<o:p></o:p>
bőrtelen koponyátokon hinár-fonat<o:p></o:p>
melletekben apró halak<o:p></o:p>
a korall-trónuson<o:p></o:p>
vihar-hajszolta baldachin tövében<o:p></o:p>
a rejtett áramlatban<o:p></o:p>
sebes futásotok<o:p></o:p>
ahogy a szentségtartót viszitek<o:p></o:p>
ti tengermélyi kardinálisok<o:p></o:p>
ahogy vágtattok a tömjénharanggal<o:p></o:p>
matracból tépett szürke hajjal<o:p></o:p>
melyben az elitélt hörög<o:p></o:p>
patkányt csókolva<o:p></o:p>
ó ti polip-süveges püspökök<o:p></o:p>
meg nem lelt vízi sárarany<o:p></o:p>
tapad sós szempillátokon:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
ti boldogabbak vagytok<o:p></o:p>
mint fönn a sok zengő rokon<o:p></o:p>
a hét testvér az elvett parlagon<o:p></o:p>
a koldus szél a kapualjban<o:p></o:p>
s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök<o:p></o:p>
meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu<o:p></o:p>
hol kulcs és zár csörög.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ó a lengő szivárványszín selyem!<o:p></o:p>
Egyszer benn jártam én<o:p></o:p>
álmomban éberen<o:p></o:p>
ama tiltott helyen<o:p></o:p>
hol nem zizzenhet semmi más<o:p></o:p>
csak léptei raboknak<o:p></o:p>
kik fürészporral s rothadt vérrel<o:p></o:p>
teli talicskát tologatnak<o:p></o:p>
és tudják hogy minden hiába<o:p></o:p>
mégis szemükből a gyönyör kicsordul<o:p></o:p>
amint varancsicába<o:p></o:p>
harap az őr kislánya.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ez forró sütemény<o:p></o:p>
amit anyám hozott<o:p></o:p>
egyszer húsvétkor<o:p></o:p>
s az első rózsa kibontakozott<o:p></o:p>
a fal melletti lugas melegén.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
VARIAZIONI<o:p></o:p>
`(Néger rabszolgák éneke)`<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Dölyfös címer-pajzsok zászlók<o:p></o:p>
amit tudunk nem tudjátok:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Emberek az alkony-égen<o:p></o:p>
ruhátok selyem, arcotok márvány<o:p></o:p>
uralkodva vitorláztok zöld csatornán,<o:p></o:p>
azt hiszitek, az ördöggel<o:p></o:p>
megalkusztok a föld zsírján --<o:p></o:p>
amit tudunk nem tudjátok:<o:p></o:p>
korlát mögött állunk<o:p></o:p>
lenyírták szakállunk<o:p></o:p>
tovarepülnénk de nincsen szárnyunk<o:p></o:p>
elragadták mindenünket<o:p></o:p>
de ránk verték bűneinket.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Fehér hattyúk déli égen<o:p></o:p>
sustorgó tollú ködbúborékok<o:p></o:p>
dallal úsztok messze túl a zöld csatornán,<o:p></o:p>
azt hiszitek, éneketek<o:p></o:p>
túlzeng árkok rothadásán --<o:p></o:p>
amit tudunk nem tudjátok:<o:p></o:p>
kötelek közt járunk<o:p></o:p>
malomban darálunk<o:p></o:p>
tovarohannánk de kötve lábunk<o:p></o:p>
elhordják a lányainkat<o:p></o:p>
eladják a fiainkat.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Gyöngyös pávák hajnal-égen<o:p></o:p>
eleven párnák, szivárvány-bokrok<o:p></o:p>
sátoroztok messze túl a zöld csatornán,<o:p></o:p>
azt hiszitek, félálmotok<o:p></o:p>
harmatot hint az ég alján --<o:p></o:p>
amit tudunk nem tudjátok:<o:p></o:p>
hajcsár, bíró büntet,<o:p></o:p>
kés tölti kezünket<o:p></o:p>
saját kezünkkel szúrnak le minket<o:p></o:p>
ütnek ha nem felénk fordul<o:p></o:p>
kicserélik ha kicsorbul.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Fülemülék éjszakában<o:p></o:p>
láthatatlan kis sötét csillagok<o:p></o:p>
csattogástok átcsendül a zöld csatornán,<o:p></o:p>
azt hiszitek, elalhattok<o:p></o:p>
s ébredhettek lombok árnyán --<o:p></o:p>
amit tudunk nem tudjátok:<o:p></o:p>
fogva tart lázálmunk<o:p></o:p>
ösvényt nem találunk<o:p></o:p>
ketrecünk visszük ha szökve szállunk<o:p></o:p>
s ha zsinórunk tán lepattan<o:p></o:p>
béklyót hordunk önmagunkban.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
*SCHERZO*<o:p></o:p>
`(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának<o:p></o:p>
[nevezte)`<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Keménypapírból és zacskóból<o:p></o:p>
épülnek utcák és terek,<o:p></o:p>
sok csecsemő és rádió szól<o:p></o:p>
s lógó füllel minden ajtóból<o:p></o:p>
ugatnak a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Karmuk tömpe, farkuk sörényes,<o:p></o:p>
szemük vér-pásztás és kerek,<o:p></o:p>
gerincük szomjas, hasuk éhes,<o:p></o:p>
mindegyik elmúlt hároméves,<o:p></o:p>
mind vizsgázott gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Senkise mondja imaháznak<o:p></o:p>
honnan elősündörgenek<o:p></o:p>
s csontot szemetet lakomáznak<o:p></o:p>
egymással-játszva rongyot ráznak<o:p></o:p>
mindtöbben a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Orruk rücskös, nézésük kancsal,<o:p></o:p>
útszélen daxlit nemzenek,<o:p></o:p>
csordákba verődve haraggal<o:p></o:p>
hosszú lógó bozontos farkkal<o:p></o:p>
loholnak a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Üvöltenek hogy ne is élhess<o:p></o:p>
éjjel-nappal dühöngenek,<o:p></o:p>
mind büszke, sértődő, fölényes,<o:p></o:p>
mind a becsületére kényes,<o:p></o:p>
söpörnek a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Kaput nyitnak, kapupénzt kapnak,<o:p></o:p>
bozontjukkal billentenek,<o:p></o:p>
de hirtelen nyílik egy ablak<o:p></o:p>
s mosókonyhán lakó vadaknak<o:p></o:p>
bedobják a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nevük: Csömbör, Szeretszke, Vájnok,<o:p></o:p>
kavargó füstből lett nevek,<o:p></o:p>
sosem éltek ílyen családok;<o:p></o:p>
mint a szatirok és najádok<o:p></o:p>
származnak a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Meg-nem-születettek kiontott<o:p></o:p>
magzatvízben fetrengenek,<o:p></o:p>
születnek orcátlan porontyok,<o:p></o:p>
fürgék, falánkok mint a pontyok,<o:p></o:p>
ők lesznek a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Robbanó szemétládák hullnak<o:p></o:p>
és megfúlnak az emberek;<o:p></o:p>
törmeléket rongyot rabolnak<o:p></o:p>
mohón hullahegyeket falnak<o:p></o:p>
vigadnak a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Húzódj a végső napsugárba<o:p></o:p>
bár a nyarat nem menti meg:<o:p></o:p>
pléh-majom mászik dinnyefára,<o:p></o:p>
kihal az emberek világa<o:p></o:p>
és élnek a gázmesterek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
FINALE<o:p></o:p>
`(A szörnyeteg szétzúzódása)`<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
torony üveghomloka fordul remeg<o:p></o:p>
te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió<o:p></o:p>
teológiai sötét<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
tábornok csördít<o:p></o:p>
indul a kolosszus<o:p></o:p>
csikorog dörög<o:p></o:p>
vonul a kolosszus<o:p></o:p>
cinóber szarvak<o:p></o:p>
kátrány szemek<o:p></o:p>
indigó szájak<o:p></o:p>
reng bőg a kolosszus<o:p></o:p>
kaucsuk szügyek<o:p></o:p>
felcsavart belek<o:p></o:p>
bádog gyomrok<o:p></o:p>
dalol a kolosszus<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve<o:p></o:p>
ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése<o:p></o:p>
paripák négy felesége csattogott fekete arany<o:p></o:p>
bátor mosollyal három a tengerészruhában<o:p></o:p>
ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor<o:p></o:p>
kábulttá kitörése alélt sikoltozó<o:p></o:p>
kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése<o:p></o:p>
hogy ne ablakból lássa édesem<o:p></o:p>
azonban és a üvegszemü futnak<o:p></o:p>
kospatkót millió te *NEKITÁ*<o:p></o:p>
kocsonyás hernyói vonulnak<o:p></o:p>
tábornok mosolyogva mehetnek fiaim<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
csörömpöl a kolosszus<o:p></o:p>
tengelyen forgó<o:p></o:p>
kupola fordul<o:p></o:p>
gödör lehajló<o:p></o:p>
zászlója szétterül<o:p></o:p>
piros pikkelyek<o:p></o:p>
csillogó cserepek<o:p></o:p>
zománcos érmek<o:p></o:p>
füstöl tipor<o:p></o:p>
hengerel a kolosszus<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az<o:p></o:p>
emelt arcképével emberből énekelték<o:p></o:p>
kommandók kövezethez<o:p></o:p>
világon még ital<o:p></o:p>
sörtermését hogy a táblához reggelizni<o:p></o:p>
abroszt döfödte fölemelkedett<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
füstöl a tábornok<o:p></o:p>
csikorgó szeke-<o:p></o:p>
recsegő kere-<o:p></o:p>
köhögő mene-<o:p></o:p>
kürtöl a kolosszus<o:p></o:p>
a kolosszusnak a<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél<o:p></o:p>
millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót<o:p></o:p>
miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek<o:p></o:p>
holdvilágra fejét lehajtja.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: TIZEDIK SZIMFÓNIA

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Weöres Sándor<o:p></o:p>
TIZEDIK SZIMFÓNIA<o:p></o:p>
*LARGO*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
1.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ifjú emlékezet, te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos<o:p></o:p>
gazdaként mindent betakar, megóv az ős feledés!<o:p></o:p>
Fukar jóságát -- öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit --<o:p></o:p>
értenénk szivünkben is, ha ott, ama kútban, igére ige visszhangzana,<o:p></o:p>
vagy értelemnek értelme volna.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
2.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben, oltárterítő<o:p></o:p>
felfűzött szegélyét, mint vaj mállott a fogunk alatt, nesztelenül,<o:p></o:p>
engedékenyen, majdnem édesen. Fölöttünk ragyogó szemmel, de nézés<o:p></o:p>
nélkül, a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja. S akár mennyekző, pap<o:p></o:p>
nélkül, a tilosban -- az ökölnyi köveket én morzsoltam<o:p></o:p>
rovarállkapcsommal, a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek<o:p></o:p>
adtam.<o:p></o:p>
A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos<o:p></o:p>
templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott. De míg<o:p></o:p>
áhitattal lakomáztunk, ügyeltünk, ránk ne törjenek a papok, az<o:p></o:p>
egyházfiak: átadnának a poroszlóknak, a világi törvénykezésnek,<o:p></o:p>
beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért.<o:p></o:p>
Senki se jött, csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt,<o:p></o:p>
a Háromfejű Kutya, ez a villámló boltozat, ezerkorbácsú fekete<o:p></o:p>
zuhatag, rab erejű örvény, és összecsapott felettünk.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
3.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mikor átléptünk az árkon, a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen<o:p></o:p>
széledt el az üresség, szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A<o:p></o:p>
holdvilági mérföldek között egy harcos állt, emberre nem hasonló,<o:p></o:p>
se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban, de<o:p></o:p>
félelem sehol.<o:p></o:p>
A bizalmas percek mind hiányzanak, de szomjuság semerre.<o:p></o:p>
Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek<o:p></o:p>
is mi vagyunk; hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál<o:p></o:p>
fűzként dalolt és sírdogált, makacsúl, mint az elvérzés a csatamezőn:<o:p></o:p>
immár sok-szólamu néma orgona, fenséges csöndbe tárja lombjait, s a<o:p></o:p>
csöndnél nem alacsonyabb; járok magam előtt és magam mögött, sietek<o:p></o:p>
ezer alakban, eközben fekszem és nem is vagyok; a folyam fehér<o:p></o:p>
görgetegbe göngyölte pajzsunkat, termetünket, mint színtelen korallok<o:p></o:p>
lépdelünk; emlékeink, szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak<o:p></o:p>
ismeretlenül; nem félünk, semmi vesztenivalónk. Egymásra nézünk: nem<o:p></o:p>
tudjuk társaink nevét, nem tudjuk önmagunk nevét. Mert nincsen. Mégis<o:p></o:p>
zománcpólyáinkba temetve minden megvan, egy rezdülés el nem veszett.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
*ANDANTE*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
4.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol<o:p></o:p>
lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje, özönölve<o:p></o:p>
örvénylő idők, egy-szál idő helyett! Világ, ahol egyetlen lét helyén<o:p></o:p>
minden lehetőség egyszerre vándorol! -- De mindez árnyék.<o:p></o:p>
A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül, a<o:p></o:p>
névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik, ott élnek számtalan<o:p></o:p>
szövevényes időn keresztül, ott gyógyítják fekélyeik; elmennek s<o:p></o:p>
visszatérnek, mint a bolygók pályáikon; s aki meggyógyult és<o:p></o:p>
fölemelkedett, annak itt minden elolvad mint a jég.<o:p></o:p>
A fákon csillagok fakadnak, a szirteken édes szél terem.<o:p></o:p>
Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár. Fényes tavak<o:p></o:p>
mélyében dajkanép lakik, a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt<o:p></o:p>
rabol.<o:p></o:p>
Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken, hová<o:p></o:p>
pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. Meg az öntelt Jupiter és a<o:p></o:p>
féllábú Saturnus. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját, s a<o:p></o:p>
gyáva Mars itt edzi fegyverét. A varázslókkal társalognak, akik odaát<o:p></o:p>
élnek, mert ezek a hegyek nincsenek.<o:p></o:p>
Nincs semmi, csak a zengés. A néma zengés, mely az emberkoponya<o:p></o:p>
fátyolán átszűrődve és lecsökkenve, hanggá, tánccá, festett képpé,<o:p></o:p>
faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
5.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Fenn a semmi bástyái -- s a tükröződő semmi börtöne alattunk.<o:p></o:p>
Ó elhagyott alakjaink, ti szétrongyoltak!<o:p></o:p>
Míg jön és megy az ember, naponta kikelő kísértetei<o:p></o:p>
bolyonganak. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. Az élő<o:p></o:p>
test fűtött kemence, odaszállnak melegedni, kezükben fújtató, szítják<o:p></o:p>
a tüzet, és lángolunk és jajgatunk, de tikkadásunk megkönnyebbül, ha<o:p></o:p>
új kísértet-rajokat szülünk. Kikelnek sóvár kínjainkból, mint<o:p></o:p>
trágyából a légy; kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik.<o:p></o:p>
Lepedőnkön láthatatlan gyíkok, békák nyüzsögnek, esténként<o:p></o:p>
beléfekszünk, vérünkbe bújnak és szaporodnak, belénk dögölnek és<o:p></o:p>
nyálkásan szétrohadnak.<o:p></o:p>
Oltalmazz, Szűz, a pokoltól! És oltalmazd elűzött, epedő<o:p></o:p>
alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát!<o:p></o:p>
Oltalmazd, akik alakjaimra fonódtak, velük egyesültek. Oltalmazd<o:p></o:p>
förtelmes családjainkat, a sok-milliót, akik mindenféle testben<o:p></o:p>
járnak-kelnek, ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést!<o:p></o:p>
Akárhová vonulok, léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a<o:p></o:p>
föld: ott éhezik, lázong, jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege;<o:p></o:p>
szemük éhségtől lyukas, saját húsukat lerágják, mert testemet<o:p></o:p>
elvontam tőlük: mind átkozottak, csakis énmiattam! Kinek és mit<o:p></o:p>
feleljek értük, az én mentségemre és az ő szabadulásukért?<o:p></o:p>
A kísértetek kísérnek. Körüldongják rohadékomat, mikor már nem<o:p></o:p>
vagyok. A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja, de azok<o:p></o:p>
átzizegnek fölötte, kis fegyveres bögöly-raj. Az ismeretlen partokon<o:p></o:p>
árnyékomban gubbasztanak hűségesen. Suhannak elmaradt jövőmben a<o:p></o:p>
rejtett sikátorokban. Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok,<o:p></o:p>
táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak, isznak belőle égetőn, s apró<o:p></o:p>
tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted, a<o:p></o:p>
tiéd." S ha csontom alá kopva, messzi ürességből érkezem sokszoros<o:p></o:p>
fagyon és izzáson keresztül, már nem is valaki, csak élettelen rideg<o:p></o:p>
meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe<o:p></o:p>
sugárra, hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik.<o:p></o:p>
Nincs ellenük más, csak a teljes megsemmisülés. Nyeletlen<o:p></o:p>
fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
*PRESTO*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
6.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Szárnyak a szívben, a szívben, a szívben! A fekete viharokon át<o:p></o:p>
a világok arany kapujáig!<o:p></o:p>
Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza<o:p></o:p>
hordjátok magatok testén a pazar köntöst, a tüzes köntöst; ime<o:p></o:p>
csordultig bennem a méz, meg a bor, meg a hús; nem vágyakozom soha<o:p></o:p>
többé, nem iszonyodom soha többé; teli bárkával jöttem: kirakom a<o:p></o:p>
mézet, a bort, meg a húst, felgyujtom a vázat. Állataim négyoldalt<o:p></o:p>
körülállnak s a fejüket elfordítják.<o:p></o:p>
A világ négy sarka lobog, s akár a cserép, izzottam a lángban:<o:p></o:p>
végre kiégtem. Hántsd le a bőrömet ágytakarónak, fejtsd ki az inaimat<o:p></o:p>
ostorszíjnak, fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek, fald fel a<o:p></o:p>
húsomat, idd meg a véremet, ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek,<o:p></o:p>
puszta helyemről űzd el a lelket.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
7.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mert valahányunkat hivogat egy ajk, s a világok zsongva<o:p></o:p>
felelnek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Weöres Sándor<o:p></o:p>
TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
*CSILLAGZENE*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
végtelen vonalak hatalmas árama<o:p></o:p>
gomolygó benti éj örvénylő irama<o:p></o:p>
hatalmas gomolygó vonalak benti éj<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai<o:p></o:p>
vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj<o:p></o:p>
gomolygó messzi kék híd-ívek irama<o:p></o:p>
végtelen vonalak hatalmas árama<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
eleven hulló kő tágra nyílt éneke<o:p></o:p>
híd-ívek gomolygó vonalak karmai<o:p></o:p>
zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen<o:p></o:p>
messzi kék benti éj hulló kő irama<o:p></o:p>
gomolygó benti éj tágra nyílt éneke<o:p></o:p>
örvénylő irama hatalmas árama<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
halálos nagy madár halovány árnyon át<o:p></o:p>
eleven híd-ívek örvénylő vonalak<o:p></o:p>
hulló kő messzi kék benti éj végtelen<o:p></o:p>
nagy madár tágra nyílt karmai eleven<o:p></o:p>
híd-ívek örvénylő irama karmai<o:p></o:p>
halovány nagy madár messzi kék éneke<o:p></o:p>
gomolygó benti éj hatalmas árama<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
vezérlő csillagod kioltja mécsesét<o:p></o:p>
zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke<o:p></o:p>
eleven hulló kő vezérlő csillagod<o:p></o:p>
kioltja mécsesét halálos nagy madár<o:p></o:p>
halovány árnyon át örvénylő végtelen<o:p></o:p>
zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét<o:p></o:p>
kioltja nagy madár eleven benti kék<o:p></o:p>
halálos hulló kő örvénylő irama<o:p></o:p>
vezérlő csillagod hatalmas árama<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
*KÖRSÉTA*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Lombos kékségben kering az éden, és a<o:p></o:p>
levegő elrejti villámait, forrás<o:p></o:p>
buzog itt, mellette oszlop, mögötte<o:p></o:p>
tölgyfa, erdei réten, az ég pőrén ragyog<o:p></o:p>
hiányzó fellegében, mennyi madár<o:p></o:p>
surrog s dalol, a soktól egyet se<o:p></o:p>
látni jól, mennyi virág és fürt virít, mind<o:p></o:p>
napsugár-simogatásé, mindannyi egybe<o:p></o:p>
összefonódott a napos pillanat csillagává<o:p></o:p>
itt és most, közel a forrás, távolabb<o:p></o:p>
a tölgyfa és az oszlop, kering az éden<o:p></o:p>
lombos kéken, ahogy körbe halad a séta,<o:p></o:p>
következik a tölgyfa, elfordul a forrás<o:p></o:p>
és magasúl az oszlop, lassú lépések<o:p></o:p>
ütemében, a hely sátoroz a fényben<o:p></o:p>
és a pillanat tarka csillaga átüt<o:p></o:p>
a napsütésen, míg kanyarog a séta,<o:p></o:p>
előlép a fehér márvány oszlop, arrább<o:p></o:p>
a tölgyfa és a forrás, mennyi virág és<o:p></o:p>
madár rikít, mind napsugár-simogatásé<o:p></o:p>
itt és többször, kavicsokon lépések<o:p></o:p>
íve csikordul, elől a tajtékzó<o:p></o:p>
forrás, csökken az oszlop, emelkedik<o:p></o:p>
a tölgyfa, terük körben kibomolva<o:p></o:p>
s az idő alakot-öltő csillag, itt és újból<o:p></o:p>
a fejsze nem érte tölgyfa, mögötte az oszlop<o:p></o:p>
és a forrás, dús lomb közt mennyi madár, ahogy<o:p></o:p>
pereg a séta, most közel a kéz-csiszolta<o:p></o:p>
oszlop, odább a forrás és a tölgyfa, emberi<o:p></o:p>
a séta-forgás, könnyen álomba merít<o:p></o:p>
itt és bármikor, míg a levegő behúzza<o:p></o:p>
karmait és lombos kékségben kering az éden,<o:p></o:p>
ime az örök forrás középen, jobbról az<o:p></o:p>
oszlop, balról a tölgyfa, napsugár-simogatásé<o:p></o:p>
itt és mindig, álomba vakít, ahogy forog a séta.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
*IRAM*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Suhan éjféltájt, viszi lámpáját<o:p></o:p>
laza felhőben, mit a fény jár át,<o:p></o:p>
habon eltáncol, fedi rőtbársony<o:p></o:p>
s lila légfátyol, hol a tengerpart<o:p></o:p>
fordul a hegy alatt, mit a víz megmart,<o:p></o:p>
fut a fenyvesben meg a tisztáson --<o:p></o:p>
de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél<o:p></o:p>
sose fodroz a lepleden, árnyékod<o:p></o:p>
sose vonul a habok pásztáin tova,<o:p></o:p>
se a part kúp-sora, se a sivatagi tér<o:p></o:p>
nem az árnyad helye, sem az alakod nyoma,<o:p></o:p>
mégis a völgyben a suta hajlékok<o:p></o:p>
szerelem-paloták, ha te megjöttél,<o:p></o:p>
mennyei, hova tűnsz? mi a szándékod<o:p></o:p>
rőzsetűzünkkel, ahonnan a láng foga<o:p></o:p>
lebegő lépteidig fel sosem ér,<o:p></o:p>
sem a parazsak, e tüzidarazsak, e rózsák,<o:p></o:p>
csak az üszkök, a hült pernyék hamupora,<o:p></o:p>
csak a bánat, vágy, fekete mohóság --<o:p></o:p>
meztelen égi való, hova hívsz haza?<o:p></o:p>
halad éjfélben, hol a fellegben,<o:p></o:p>
hol a felhőn túl, lepi menny-katlan,<o:p></o:p>
tere bontatlan, maga rejtetlen,<o:p></o:p>
szive befödetlen, szeme álmatlan,<o:p></o:p>
kegye akaratlan, heve hihetetlen,<o:p></o:p>
neve sértetlen, szava mondatlan,<o:p></o:p>
vágya segíteni áldatlan -- soha<o:p></o:p>
míg vaslánccal leszegik a bikafejet<o:p></o:p>
és patkány s csiga őrzi a kincseket<o:p></o:p>
és disznóvér eteti a gyerekeket,<o:p></o:p>
a nagy istennő addig mostoha.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
*CSILLAGZENE FINALE*<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
végtelen ragyogó fonalak árama<o:p></o:p>
ragyogó végtelen árama fonalak<o:p></o:p>
fonalak árama ragyogó végtelen<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
benti éj forrongó zuhatag dallama<o:p></o:p>
forrongó fonalak dallama ragyogó<o:p></o:p>
zuhatag végtelen benti éj árama<o:p></o:p>
ragyogó dallama fonalak zuhatag<o:p></o:p>
végtelen árama forrongó benti éj<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
kinti nap híd-ívek messzeség karmai<o:p></o:p>
híd-ívek zuhatag forrongó messzeség<o:p></o:p>
benti éj karmai kinti nap dallama<o:p></o:p>
végtelen kinti nap árama fonalak<o:p></o:p>
messzeség ragyogó karmai híd-ívek<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
vezető csillagod oltja el sugarát<o:p></o:p>
csillagod forrongó ragyogó vezető<o:p></o:p>
fonalak sugarát messzeség oltja el<o:p></o:p>
zuhatag eloltja csillagod végtelen<o:p></o:p>
sugarát híd-ívek vezető karmai<o:p></o:p>
forrongó fonalak benti éj kinti nap<o:p></o:p>
ragyogó zuhatag benti nap kinti éj<o:p></o:p>
eloltja vezető sugarát dallama<o:p></o:p>
végtelen messzeség csillagod árama<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
 

Bbeatrix

Állandó Tag
Állandó Tag
szeretem, nem találtam meg eddigi hozzászólásokban

Weöres Sándor: Én is


Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.

Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor fodítása

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Rabindranath Tagore<o:p></o:p>
DAL<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Miért aludt el a mécs-láng, miért?
Szellőtől óvtam a köpenyemmel,
ezért aludt el a mécs-láng, ezért. <o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Miért száradt ki a folyó, miért?
Gátat vontam rá, hogy enyém legyen,
Ezért száradt ki a folyó, ezért. <o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Miért pattant el a lant-húr, miért?
Oly dalba fogtam, nem bírta jármát,
ezért pattant el a lant-húr, ezért.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Weöres Sándor fordítása <o:p></o:p>
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: AZ ÁBÉCÉ 25 BETŰJÉRE

AZ ÁBÉCÉ 25 BETŰJÉRE

Paolo Santarcangeli olasz-magyar költő barátomnak

A

Alma alva ring az ágon,
alma álma áhitat,
se érzés, se gondolat,
tiszta fény az alma-álom.

B

Benn a belső boltozatban,
bánatban és borulatban
születik a szerelem,
hogy egy s kettő: sok legyen.

C

A gyerek cinkosa cukor,
a lány csábítója csokor.
Mai fickó fanyart kiván,
ál-kincstől kábul mai lány.

D

Jól szólni dísz, derék dolog,
de a dísztelen csak dadog.
Ámbár dadogni dísztelen,
olykor dicsőbb, mint díszesen.

E

Ez éppen elme-
séli, hogy elme-
gyünk végül elme-
rülni. Nagy elme!

F

Mai fickó fanyart kiván,
ál-fényhez fordul mai lány:
fehérség és feketeség
felcserélve, fordítva ég.

G

Gége, gúnár-gége,
honnan a gőgöd?
Fennen gőgicsélve
a gyászt legyőzöd.

H

Hogyha hó hull,
havas a hegy s a ház.
Huhog a hegy s a ház:
tanúl hóúl.

I

Itt és így: egyenes,
igazi és istenes.
Ott és úgy: kanyarúl,
igen könnyen mélybe hull.

J

Jajgatás és jutalom:
míly kétféle jel!
Jég játéka az uton:
hoz, visz, dönt, emel.

K

Kétely kelti a tudást,
kétely űzi a hitet.
Kételyt kelt a gondolat
kételyt űz a szeretet.

L

Áll a láb a lomha földön,
leng a madár a felhőben,
peng a lant a levegőben,
száll a lehellet örökkön.

M

Mikor vízbefúlót mentek,
ha ti más mezőre mentek,
nem vagytok közönytől mentek,
mind csak afféle jött-mentek.

N

Az N a Név, az N a Nem,
az állítás, a tagadás,
semmiben villám-hasadás,
a nőinem s a férfinem.

O

Ó!
oltalmazó, áldást ontó!
Ölelő, övező!
Oldó, oltó!

P

Próféta, pythia, poéta
a titok nyitját megleli.
Pojáca, praktikus, pocséta
a titok nyitját elnyeli.

Q

Queretaróban lövés durran,
a Quarneróban cápa surran,
s a vészről szelid álmodó
ír éles gúnydalt: Quevedo.

R

Rázd a rongyot, míg ropogás
repeszt, ront, villám-robogás!
Rontsd a rezet, zöld rozsda rágja,
a rózsa ritkább ragyogás.

S

Születik a szerelem,
hogy egy s kettő: sok legyen,
szerte kígyó-sziszegésben,
sebes sirály-szárnyverésben.

T

Tőr a tüske, a tövis,
és te is.
Tested teljes tömlöcében
tálat és tányért teríts.

U

Út, ütés: kanyarúl,
igen könnyen bajba fúl.
Úgy utazz az uton,
ne uraljon unalom.

V

A világ, a virág
világít és virít,
valameddig vakít
s valamikor veszít.

X

A szomszéd házban X lakik,
Falak veszik körül.
Most lámpát gyújt. Nem alhatik,
szenved-e vagy örül?

Y

Az Ypszilon a szerelem
és alázat a magyar nyelvben:
a G, az L, a T, az N
megkéri, hogy mögötte menjen.

Z

Zúgj, zivatar!
Zengés, zene!
De a lét minden kelleme
távolról: zárka, zűrzavar.

Weöres Sándor
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Magyar etüdök...

Kedves Emese!
Az alábbiakat találtam a Magyar etüdökről...
Ide tenném fel, hátha valakinek nyújt még csepp segítséget.


[…]ffice:office" /><O:p></O:p>
Az érzelemsugárzással, a nem reflexív lírával folytatott kísérletezés másik ága a Magyar etűdök kis versikéiből épül fel. A hallgatás tornyában csak harmincöt darabot adott közre belőlük, a teljes sorozatot, ennek több mint háromszorosát csak az Egybegyűjtött írások sajtó alá rendezésekor, 1970-ben közölte először. Zömmel 1949–1950-ben készültek, s egy részük Kodály Zoltán megrendelésének tett eleget, hogy gyermekeknek szánt dallamok szövege legyen. Egészen kevés kivételtől eltekintve mind magyaros ritmusú vers, s a sorozat együtt a magyaros verselés egyik legváltozatosabb gyűjteménye egész műköltészetünkben. Nagyon sokan ismerik ezeket a versikéket, óvodában mondják őket, iskolások szavalják, kórusok éneklik, együttesek adják elő szerte az országban, felnövekedett és felnövekvő nemzedékek verses anyanyelvéhez tartoznak jó ízlést formálón és versszeretetet nevelőn. Kardos Tibor méltán írta, hogy "nincs poétánk az utolsó csaknem fél évszázadban, aki a magyar népi líra, a tréfás mondókák, rejtvények, szólások olyan áradatát öntötte volna műköltészeti formába, mint Weöres Sándor. Úgy rendelkezik a magyar nyelvi géniusszal, mint Tolsztoj az orosz falvak lelkével, mindkettő az azonosulás nagy titka."<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
E versek önálló verstípust alkotnak költészetében, s e tárgyban, hangban, ritmusban, képekben rendkívül változatos és színes típust játékversnek kell nevezni működését és célját tekintve. Mindig különböző minőségeket játszatnak egybe: a hangzás rétegében mindjárt a magyaros és időmértékes verselés tökéletes szimultaneitását valósítják meg, de a kísérlet lényege a ritmus és a képek különleges egybejátszásában, egymásra hatásában rejlik. A játékvers olyan kompozíció, ahol a vers ritmusa játékosan szembefeszül a képekkel, előtérbe verekszi magát, felbontja a jelentésrétegeket, nem engedi, hogy érvényesüljenek. Nem a képi egység, hanem mindenekelőtt a ritmusegység határozza meg ezeket a verseket. A vers ritmusának azonban nincsen önálló jelentése, az erősen kihallható, ellenállhatatlan ritmus mindig a játékosság képzetét kelti, meghatározatlan tartalom nélkül. A tartalom a szavakból és a képekből jön, de az erős, felfokozott ritmus úgy működik, hogy a játékosság mindig megőrzi uralmát a tárgyon, bármiről szólnak is ezek a versek. A játékosság pedig esztétikailag a bájossal rokon minőség: a Magyar etűdök a játékosságon és a bájos megvalósuló esztétikai minőségén keresztül sugározzák, más szóval reflexió nélkül fejezik ki a lélek derűjéhez tartozó érzelmeket.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
A MEK-ről idéztem.<O:p></O:p>
S talán ebben az alábbi zenei megközelítésben is kaphatsz a könyvből ízelítőt.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
[…]<O:p></O:p>
Kenyeres Zoltán Tündérsíp című könyvében írja: a „[...] Magyar etüdök mintha a verselő kedv születésének varázsos pillanatát idéznék föl, a népköltés titkát fejtenék meg a játékos ösztön szabad csapongásának nagy, közös emberi élményében, amikor tévedhetetlenül szólaltatják meg a magyar táj dalait.” Kardos Tibort is idézi: „Nincs poétánk az utolsó csaknem fél évszázadban, aki a magyar népi líra, a tréfás mondókák, rejtvények, szólások olyan áradatát öntötte volna műköltészeti formába, mint Weöres Sándor.”<SUP>11</SUP> Mindkét szerző tehát a népköltészetet mint példaképet, ihlető erőt emeli ki. Formai, verstani példáinkat vegyük mi is erről a területről.<O:p></O:p>
<O:p></O:p>
Népi gyermekjátékdalaink és mondókáink jelentős része nem kötött sorszerkezettel él, ellentétben a felnőttek dalaiban szokásos, nagy többségében négysoros strófákkal. (Igaz ugyan, hogy ezek sem mindig állnak izoszillabikus [azonos szótagszámú] sorokból, hanem gyakran heteroszillabikus [változó szótagszámú] szerkezetek). A gyermekjáték-dalokban az alapegység a kétszer két lüktetésből álló ütempár, s ezt a keretet szabadon változó szótagszámmal tölti ki a szöveg. A sorpárokban vagy folyondárszerűen haladó szöveget tehát az ütemek, pontosabban ütempárok tagolják. Tehát a tagolóvers egyik lehetséges értelmezéséről van szó.<SUP>12</SUP> Amint Bárdos Lajos megállapította, a négylépésnyi egységekben a szótagok száma három és kilenc között szabadon változhat. A népzenei-népköltészeti példák mellé idézzük a Magyar etüdök 51. számát. Összevetésük különösebb magyarázatot nem igényel: az alapelv azonossága egyértelmű. Legfeljebb azt kell megemlítenünk, hogy a műköltői szöveg ritmuslejegyzését a sematikusan jelzett gyermekdal-ritmusnál differenciáltabban adja meg kottapéldánk.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Kép - Méz, méz, méz
<O:p> </O:p>
<O:p>Kép</O:p> <O:p></O:p>
<O:p> </O:p> <O:p></O:p>
Kép - Kék a hajnal

Némelyik Weöres-versike szerkezetében és ritmikájában többféle mű- és népköltészeti mintát is gyaníthatunk. Az egy hosszabb és egy rövidebb sort (például 8+7 szótagot) párba állító szerkezet jól ismert a vágáns költészetből, a Himfy-strófából, de rokonítható a kanásztánc-ritmussal, illetve a rutén kolomejkával is. Példánk a Magyar etüdök 74. darabja, mely történetesen éppen „táncdal”. A sorok belső osztásával melléje gondolhatjuk a Megismerni a kanászt vagy a Hej, két tikom tavali kezdetű népdalainkat.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Kép - Én vagyok a szemétlapát


<O:p>Népdalainkban, de a műzenei formálásban is gyakran találkozhatunk olyan négysoros versszakokkal, ahol a harmadik egység eltér a másik háromtól, az alapképlettől. A harmadik elem kiemelése történhet azonos szótagszám mellett is osztódással, de párosulhat bővüléssel vagy rövidüléssel. Elég tán, ha a közismert Ablakomba, ablakomba, besütött a holdvilág kezdetű népdalunkra vagy Beethoven Örömóda-dallamára gondolunk. Weörestől három példát idézünk, a Magyar etüdök 12., 26. és 90. számát. Az első idézethez kétféle, egy nyugodtabb és egy fürgébb tempót sejtető zenei ritmus képletet párosítottunk. A másodikhoz szolmizációs jelekkel közöljük azt a Kodály-dallamot a Bicinia hungarica I. füzetéből, amihez a szöveg íródott (ad notam). E – nevezzük így – dalnál a vers-ritmus jelölést is feltüntettük a szótaghosszúság apró különbségeit jobban visszaadó zenei ritmus alatt. A harmadik példa költő-adta alapritmusa egy ritkaságnak számító népdalritmus rokona a két ütem ritmusképletének felcserélésével.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Kép - Kellene kis kert
<O:p> </O:p>
Kép - Sándor napján
<O:p> </O:p>
Kép - Olcsó az alma
<O:p> </O:p>
[…]<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
Forrás:<O:p></O:p>
Ittzés Mihály, Weöres Sándor gyermekversei zenei tükörben (Miért szerethetik a gyerekek Weöres Sándor verseit?)<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
</O:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor fordítása: Lao-Ce TAO TE KING

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Lao-ce (kínaiul:老子, pinjin:Lǎozǐ) egy feltehetőleg a Kr. e. 4. század-ban élt kínai filozófus, akiről azonban nem tudni biztosan, hogy valóban létező történelmi személy volt-e, vagy csupán legenda. Lao-ce magyarul „öreg gyermeket” jelent.<o:p></o:p>
A hagyomány szerint Lao-ce a „Tavasz és Ősz korszakának” (i. e. 700 – i. e. 476) végén élt, a Chu királyságban, hivatalos neve Li Er volt. Születési idejét a Krisztus előtt 565 körüli évekre becsülik. Magas, hosszú fülű, nagy szemű, széles homlokú és vastag ajkú ember volt. Mint a Csou (Zhou) dinasztia „tárházat őrző tisztje”, a könyvtárban dolgozott, és az „elraktározott könyveket igazgatta”.<o:p></o:p>
Konfuciuszt a különös ember zavarba ejtette, de hatalmas tiszteletet érzett iránta. „Tudom, hogy a madár repül; tudom, hogy a hal úszik; tudom, hogy az állatok képesek szaladni. A futó teremtmények csapdába ejthetők, az úszók pedig fonott hálóba. Amelyek repülnek, nyíllal lelőhetők. De a sárkány a tudásom fölött áll, a felhők és a szelek szárnyán a mennyekbe emelkedik. Ma láttam Lao-ce-t, és ő olyan, mint egy sárkány!”<o:p></o:p>
Ha kínai szokás szerint a szerző fő művének a címe nem egyezik meg a filozófus nevével, akkor Lao-ce legfontosabb művének hagyományos címe: Az Út (Tao) és az Erény (Te) Könyve. Ez az a könyv, amelyben a taoizmus mesterének tartott szerző összefoglalta és könnyen megjegyezhető formában összegezte a tan kínai hagyományát.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Weöres Sándor fordítása: <o:p></o:p>
Lao-Ce<o:p></o:p>
TAO TE KING, Az Út és Erény könyve<o:p></o:p>
(Tőkei Ferenc prózafordítása alapján)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
AZ ÚT <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
1<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
2<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas es mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
3<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend es béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
4<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek ősatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
5<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az ég és föld nem emberi:
neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
neki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belőle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
6<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Csodálatos asszonynak hívják:
ő a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenul munkálkodik,
nem fárad el sose.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
7<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belőlük az élet.
Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
8<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A legfőbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevő:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a benső melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetőt kövesse,
a tett a kellő időt kövesse.
Ha készséges, de nem erőszakos:
nem kél zúgolódás semerre.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
9<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki tölt színültig:
jobb, ha előbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkővel teli kamra:
megőrizni senkise bírja.
Kincs, gőg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
10<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki teste-lelke egységét megőrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
11<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létező
és hasznot-adó a nemlétező.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
12<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhető mind bűnbe lódít.
Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
13<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Dicsőség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsőség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsőséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsőség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élő kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élő jóságra
építhet a világ.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
14<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát.
Az őskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezető-fűzére.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
15<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtőzőt és rejtettet,
de őket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett őket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelők, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félők, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton őrizve
formálták a szennyesből tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezővel és újat nem alkottak.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
16<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az utat követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
17<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hűtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja."<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
18<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mikor a nagy utat semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdődött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülői szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
19<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülői szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerűséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
20<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitől mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bőviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylő tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ős-forrásból táplálkozom.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
21<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A hatalmas erény változatai
az utat követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Látuk: valóság,
belük: igazság.
Ôskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhető mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
22<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ő a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicső,
magát nem kínálja,
ezért vezető.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise győz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
23<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A keves szó, mint a természet:
az erős szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldője:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember.
Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztő közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
24<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres,
a magát-dícsérő
nem lesz dicső,
a magát-kínáló
nem lesz vezető.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
25<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Íme az ős-zűrből keletkezett,
az ég és föld előtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Ô az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnőnek mondom,
az eltűnőt visszatérőnek mondom.
Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
26<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A nehéz a könnyű alapja,
a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmű, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
27<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezőkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
28<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis őrzi nő-lágyságát:
hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemő marad örökre.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Aki tudja fehérségét,
mégis őrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillő,
állandóhoz visszatérő.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Aki tudja dicsőségét,
mégis őrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerű és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erő,
a bölcs él vele,
így lesz vezető;
ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
29<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki erőszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erősül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hívalkodót,
kerüli a kápráztatót.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
30<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen őellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek
az eszes: győz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
győz és nem magasodik,
győz és nem cifrálkodik,
győz és nem kevélykedik,
győz, mert győzni kényszeríttetik,
győz, de sohasem erőszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
31<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenféle gyűlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze,
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az ő ereje.
Győz és nem kevélykedik.
Aki győztesként előre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyűlöletet fakaszt az ég alatt.
A bőség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fővezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci győzelem.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
32<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az út folytonos és névtelen.
Az ős-egyszerűség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik:
minden önként behódol nekik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
33<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
34<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Működik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
35<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
36<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerősödik,
amit megölnének,
nem marad meddő,
aki lopna,
az lesz a vesztő.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyőzi az erőset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
37<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
AZ ERÉNY<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
38<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erővel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erővel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.
Ezért:
az út ha elvész, itt az erény,
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külső tudás
az út virága,
a belső tudatlanság kezdete.
Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümöcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
39<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Íme az ős-egységben létezők:
az ég az egység által makulátlan,
a föld az egység által rendületlen,
a szellem az egység által finom,
a völgy az egység által virágzó.
Minden az egységgel született,
a vezér, a király
vele a világ példája lett:
az egység éltet mindeneket.
Ha ködös az ég: eltűnik;
ha inog a föld: elhasad;
ha durva a szellem: elkallódik;
ha meddő a völgy: sivatag.
Ha nem születnek, akkor elenyésznek;
a vezéreket és királyokat
ledöntik, ha nem példaképek.
A néptömeg a nagyok alapja,
az alacsony a magas alapja.
Ezért
az önjelölt vezérek és királyok
helyükön nem szilárdak.
Nem nézik, hogy a sokaság a nagyok alapja,
vesztüket az okozza.
Ha szétszedik a fényes fogatot: belőle semmi sincs.
Ne légy értékes, mint a jade-kincs,
légy egyszerű, mint a kavics.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
40<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ellentétesség az út mozgása,
engedés az út tulajdonsága.
Az ég alatt minden a létből fakad
s a lét a nemlétből fakad.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
41<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha bölcs hall az út-ról,
megragadja és megőrzi;
ha tudós hall az út-ról,
megtartja, majd elveszíti;
ha okos hall az út-ról,
nem győz nevetni;
és nem erről az út-ról esik szó,
ha tán megérti.
A régi vers ezért mondja:
"A fényes út sötétnek látszik,
az út-on járó eltűnni látszik,
az egyenes út tévútnak látszik,
a magas erény szakadéknak látszik,
a nagy tisztaság szégyennek látszik,
a hatalmas erény kevésnek látszik,
a növekvő erény lopásnak látszik,
a szín-igazság hiánynak látszik.
A végtelen négyszögnek egy szöglete sincsen,
a végtelen edény készen soha sincsen,
a végtelen zengésnek hangja nincsen,
a végtelen képnek formája nincsen."
Az út rejtett és neve nincsen.
Egyedül az út
vezet és célba fut.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
42<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az út szülte az egyet,
az egy a kettőt,
a kettő a hármat,
a három valamennyi létezőt,
mind tartalmazza a hímet és a nőt,
s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket.
S e világban megvetik
az önmagát-felemelőt,
az önjelölt királyt, vezetőt.
Nézd valamennyi létezőt:
egyszer gyengül, máskor erősül,
egyszer erősül, máskor gyengül.
Így látják,
én is így látom:
"A zsarnokok nem holtukkal pusztulnak el."
Ez a legfőbb tanításom.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
43<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkőzhet e világban.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
44<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Rang, vagy élet: melyik főbb?
Kincs, vagy élet: melyik több?
Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetőbb?
Aki sokat szerzett, sokat vesztett;
aki sokat gyűjt, több kárt szenved.
Aki megelégszik, kudarc nem éri,
aki megtorpan, veszély nem éri,
a maradandóságot éli.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
45<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A tökéletes: akár a tökéletlen.
Működése véghetetlen.
A teljesség: akár az üresség.
Működése mérhetetlen.
Az egyenes, mint a görbe,
a szellemes, mint a dőre,
az ékes szó, mint a dadogó.
A mozgás a fagyot legyőzi,
a nyugvás a hevet legyőzi,
a béke a rendet megőrzi.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
46<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mikor az ég alatt létezik az út:
a lovak megtrágyázzák a földet;
mikor az ég alatt hiányzik az út:
a mezőn harci mének legelnek.
Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.
Ezért:
aki az eléggel megelégül,
elégedettnek kell nevezni.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
47<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer;
ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
48<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A tanuló gyarapszik naponta;
az út-on járó csökken naponta.
Csökkenés, tovább-csökkenés:
eredménye a nem-cselekvés.
Mindent végbevisz a nem-cselekvés.
A világot tétlen tartja kézben.
Aki tevékeny,
a világot nem tartja kézben.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
49<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A bölcsnek nincs önnön szíve.
Szíve a nép valahány szíve.
Jó a jókhoz
és jó a gonoszokhoz:
ez az erény jósága.
Hisz az igazaknak
és hisz a hazugoknak:
ez az erény bizalma.
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
50<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.
Miért?
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristől nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
51<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az út szül,
az erény táplál,
a lény alakot-ölt,
az alak beteljesít.
Ezért minden
becsüli az út-at és az erény-t.
Az út méltó a tiszteletre,
az erény méltó a szeretetre,
mert nem osztanak parancsot,
s mennek természetes rendet követve.
Az út szül,
az erény táplál,
dajkál, nevel,
csiszol, érlel,
ápol, őriz.
Alkot, de nem birtokol,
teremt, de nem kérkedik,
mindennél öregebb, mégsem oszt parancsot:
legmélyebb jónak méltán nevezik.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
52<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az ég alatt mindennek eredete
az ég-alattiak anyja.
Aki eléri az anyát,
megismeri a gyermekeit;
s ha megismeri a gyermekeit,
újra említi az anyát.
Élete végéig nem éri veszély.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját:
élete végéig nyűg nélkül él.
De ha kinyitja kapuját,
magára-veszi minden baját:
élete végéig gondban él.
Aki a parányit meglátja: éles-szemű;
aki gyengeségét megőrzi; hatalmas-életű.
Aki tiszta fény,
s a világossághoz folyton visszatér,
nem éri veszély:
az állandóságban él.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
53<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha van igaz tudásom:
a nagy utat járom,
s csak attól félek, hogy letérek.
A nagy út sima,
de az embereket vonzzák az ösvények.
Ha pompás a palota:
a szántóföldek begyepesülnek,
a magtárak kiürülnek.
Dísz-köntösben járnak,
éles kardokat hordoznak,
étellel-itallal be nem telnek,
fölösleges javakat halmoznak:
rablás, dicsekvés a neve.
Nem ez az út-nak szelleme.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
54<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A talpraesettet fel nem borítják,
a jól fogodzót le nem taszítják.
Fiak, unokák áldoznak neki.
Aki az út-at fejleszti magában,
abban valódi az erény;
aki fejleszti a családban,
abban bőséges az erény;
aki fejleszti a falujában,
abban kiváló az erény;
aki fejleszti az országban,
abban virágzó az erény;
aki fejleszti az ég alatt,
abban teljes az erény.
Magunkban megismerjük a többit,
egy családban a többit,
egy faluban a többit,
egy országban a többit,
az ég alatt a többit.
Honnan ismerem én az ég-alattit?
A kevés által valamennyit.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
55<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Aki a nagy erény-t magában hordja,
akár az újszülött gyerek.
Mérges rovar, kígyó nem csípi meg,
nem támadnak rá a vadállatok,
nem ragadják el a sasok.
Csontja gyenge, izma lágy,
fogása mégis szilárd;
nem ismeri hím s nő egyesülését,
mégis életet ad,
mert tiszta teljesen;
kiált s be nem reked,
mert összhangzó tökéletesen.
Az összhang tudása: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az élet gazdagítása: vigasság.
A szellem feszülése a szívben: makacsság.
Olykor a lények már ifjan vének:
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
56<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját,
élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba:
el a rejtettel azonosulva.
Nem rokonítható,
nem ócsárolható,
nem jutalmazható,
nem károsítható,
nem magasítható,
nem alacsonyítható,
csupán becsülnivaló.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
57<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egyenesség vezérli az országot,
csak a háboru kíván ravaszságot.
Tétlenség hódítja meg a világot.
Mindezt honnan tudom?
Íme:
"Mikor az országban sok a hívság,
szaporodnak a nyomorúságok;
mikor a népnek fegyvere éles,
sokasodnak a lázadások;
mikor sok az ügyes mester,
gyarapodnak a ritkaságok;
mikor sok a parancs, a törvény,
sűrűsödnek a tolvajok, betyárok."
Ezért így szól a bölcs:
"Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép,
ha békés vagyok, megjavul a nép,
ha nem háborgok, gazdagszik a nép,
ha igényem nincsen, egyszerű a nép."<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
58<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mikor nyugalmas a kormányzat:
egyszerű a nép, nem lázad.
Mikor tevékeny a kormányzat:
a népre nyomorúság támad.
Bajból szerencse így fakad
és a szerencséből gyalázat:
ki ismeri, hol a határ?
Jönnek és mennek, meg nem állnak.
Az egyenesség ravaszságba átcsap,
a jó váratlan rosszra válhat:
az ember tévelyeg és mily régóta már!
Ezért a bölcs
egyenes és mást meg nem rövidít,
önzetlen és mást meg nem károsít,
igaz és semmit meg nem hamisít,
fény, de nem vakít.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
59<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az emberek kormányzására s az ég szolgálatára
legfőbb: a mérték.
Csakis a mérték,
melyhez korán kell kelni.
Amit korán kell gondozni: ez az erény gazdagsága.
A gazdag erény győzhetetlen,
s a győzhetetlennek gátja nincsen.
Ha gátja nincsen: uralkodni tud.
Az uralkodás anyja megmaradni tud.
Így nevezik:
mély, erős gyökér,
örök, igaz út.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
60<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nagy birodalom vezetése,
mint apró halakból eledel sütése.
Míg az út-on járnak az emberek,
nem művelnek csodát a szellemek.
S ha nem művelnek csodát a szellemek,
nem háborítódnak az emberek.
S ha szellemektől nem jön ártalom,
a fejedelemtől sem ér bántalom:
mikor ezek ketten veszteg maradnak,
erényeik összefonódnak.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
61<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nagy birodalom: síksági folyam,
a középső az ég alatt,
nősténye az ég-alattinak.
A nő békével győzi le a hímet,
békésen alája-gubbad.
A nagy birodalom gubbadjon a kisebbik alá,
így szerezzen bizalmat;
a kis országok alacsonyabbak,
így szereznek bizalmat.
Vagy a legubbadás szerezzen bizalmat,
vagy hogy alacsonyabbak.
A nagy birodalom mást se kívánjon:
egyesítsen és tápláljon;
a kis ország mást se kívánjon:
csatlakozzék és szolgáljon.
Teljék be mindkettő rendeltetése:
a nagy gubbadjon a kicsinyek elébe.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
62<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az út mindenek legmélyebb alapja,
jók hatalma,
bűnösök oltalma.
Nyájas szóból kel a tisztelet,
jó példa megnyeri az embereket.
A bűnös az emberek közül
mért kivetett?
Hisz miatta trónol a Menny Fia,
érte buzgólkodik a Három Öreg.
Hiába hordanak drágaköveket
s hajtanak négylovas dísz-szekeret:
inkább nyugton az út-at követnék.
Hajdanában
az út-at mért követték?
Mert
akkor az út-at el nem tévesztették,
a bűnöket megbocsátották.
Az ég alatt ez a tisztesség.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
63<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyőzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinyből gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erőlködés mégse veti szét.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
64<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A nyugvót megőrizni könnyű,
a keletkezőt formálni könnyű,
a gyengét összetörni könnyű,
a kicsinyeket szétszórni könnyű,
a leendővel kezdeni könnyű,
békében rendet tartani könnyű.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.
A cselekvő elbukik,
a szorongató veszít.
Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki előre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erőszakkal meg nem töri.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
65<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hajdan, akik az úton jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyűséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyűségből kilépett.
Ezért
az ország tudással kormányzása:
az ország kirablása;
együgyűséggel kormányzása:
az ország boldogsága.
Aki e két szabályt ismeri: példás.
Aki ismeri a példát:
legmélyebben erényes.
Az erény messzi, mély,
s mindennel ellentétes.
A nagy elégedettség általa él.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
66<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A folyam s a tenger
minden völgyi patak királya;
mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Ezért a bölcs,
ha a nép felett akar állni,
a népnél lejjebb álljon;
ha a nép előtt akar járni,
az egész nép mögött járjon.
Ezért a bölcs
felül áll, de terhét nem nyögik,
elöl jár, de mégse gyűlölik.
Ezért
az ég-alattiak
felemelik örömmel;
nem küzd,
ezáltal győzhetetlen.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
67<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nagy az én utam, tudja egész világ, s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
68<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A jó hadvezér nem harcias,
a jó harcos nem haragos,
a győzni-tudó nem támad,
a vezetni-tudó alázatos:
ez a nem-küzdő erény,
az irányító erő,
a természet szolgálata,
az ősi vezető.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
69<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kiméletesebb győzelmet arat.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
70<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Szavamat megérteni könnyű,
és megfogadni könnyű.
Mégse bírják megérteni,
se megfogadni.
A szavaknak ősapjuk van,
a tetteknek királyuk van:
ezt nem értik az emberek,
és engem ezért nem értenek.
Ha vannak, kik megértenek:
ez az én gazdagságom.
Ezért a bölcs
drágakövet hord darócruhában.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
71<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.
Aki nem tudja nem-tudását, szenved.
Aki megszabadul a szenvedéstől,
nem szenved.
A bölcs nem szenved,
mert megszabadult a szenvedéstől,
ezért nem szenved.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
72<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha a nép nem fél a hatalomtól,
a hatalom akkor tökéletes.
Ne szorítsátok ki hajlékaiból,
ne rontsátok meg az életét.
Ha nem nyomjátok el a népet,
nem fog megvetni titeket.
Ezért a bölcs
ismeri magát, de nem ismerteti,
szereti magát, de nem szeretteti,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
73<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A bátor vakmerő halála gyászos,
a bátor nem-merő élni tud.
Kétfajta bátorság:
egyik hasznos, másik káros.
Amazt a természet mert nem szívleli,
ki bírja megérteni?
A bölcsnek is homályos.
Az égi út
nem harcol, mégis győzni tud,
nem szól, mégis válaszol,
nem hív, mégis sereget gyűjt,
tétlen, mégis irányít.
A természet hálója hatalmas:
bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
74<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ha a nép nem fél a haláltól,
ki rémíthetné a halállal?
Aki akarja, hogy a nép rettegjen a haláltól,
s azt hiszi, ez a jó:
megfogni, megölni való.
Ki mer?
A halált örök erő intézi,
s aki a gyilkolást helyette végzi,
mintha elfoglalná az ácsmester helyét:
aki az ácsmester helyett hasogat,
gyakran megsebzi kezét.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
75<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Miért éhezik a nép?
Mert az urak adóval nyomják,
azért éhezik a nép.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Miért makacskodik a nép?
Mert az urak folyvást tevékenyek,
azért makacskodik a nép.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Miért hullik-pusztul a nép?
Mert az urak az élethez ragadnak,
azért hullik-pusztul a nép.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Aki nem becsüli saját életét,
valóban az becsüli életét.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
76<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A csecsemő: puha, gyenge,
a haldokló: kemény, erős.
A sarjadzó fű és fa: lágy, erőtlen,
a korhadó: szívós, erős.
A kemény és erős: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvesz a fényes hadsereg.
A felnőtt fatörzs megreped.
A kemény, erős: alámerül,
a puha, gyenge: felülkerül.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
77<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az égi út,
mint az íj kifeszített íve,
a magasat lenyomja,
az alacsonyat felvonja,
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja.
Az égi út
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja;
nem így az emberi ösvény:
a szükségeset elveszi,
a fölöslegeset növeli.
Ki bírná a fölöslegeset a világba önteni?
Aki az út-at ismeri.
Ezért a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
78<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.
Ezért a bölcs azt mondja:
"Aki az ország szégyenét veszi magára,
az lesz az ország királya;
aki az ország nyomorát veszi magára,
az lesz a világ királya."
Az igaz szó: mint önmaga fonákja.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
79<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.
Ezért a bölcs
megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt tartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi út-nak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
80<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés;
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
81<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: LAO-CE, A HALÁLRÓL, HERAKLEITOS, BESZÉLGETÉS

RÉGI BÖLCSEKRE

LAO-CE

Én pupos bölcselőm, ha meg-megállsz
pupos hátán a sárkány gondolatnak:
mint látod lelkedet szépnek, szabadnak
s a vakító Tao-ra mint találsz?

Mondod: Tao biztos, tökéletes,
ezért nem bölcs - hisz korlátolt az ész,
sosem mutat magán túl s elenyész
és többet képzel mint amit kiles.

Tao nem jó - a jó csak ölni tud:
öviért a gyöngét kínba hajtja,
vagy gyöngét óv s így korcsosúl a fajta.

Tao te vagy - nem visz magadba út.
Ha falnak fordulsz, szemedet bezárod,
akkor látod legjobban a világot.


A HALÁLRÓL

Ne bánd, hogy meghalsz. Csak tested alakja
és külön-léted, értelmed muló.
A többit a mindent-befoglaló
végső keret magába átfogadja.

Mulandó mind a forma és jelenség -
elbontható a hegycsúcs és parány:
mint állapot: halandó mindahány,
s mint állomány: időtlen, tiszta fenség.

Ílyen a lélek is. kihal belőle
az állapot - az érzés, értelem,
mely mindig csak részekre halászik

s még ezt se bírja, betegecske tőle -
de ami benne állandó elem,
elér az el-se-hagyott Drága Házig.


HERAKLEITOS

Ne mond, hogy rossz az élet és az Isten.
Ne koldulj tőle kellemest. Világa
nem a boldogság langyos pocsolyája
s nem azért van hogy téged megsegítsen.

Akit veled Istenként elhitettek,
cifrára-mázolt otromba fabálvány,
más dolga sincs, mint szentül álldogálván
lesni, hogy tőle miket kéregetnek.

Ő más! több! nincs rá szavam, csak dalom.
Hogy illetné a mérhetetlenséget
igazság, jóság, csöpp ész-fogalom?

Azért hogy néked kása nem jutott,
kár a világot rossznak mondanod:
te vagy őérte és nem ő teérted.


BESZÉLGETÉS

A test:
Nem-élő Lényeg, nagy fejedelem,
bocsásd meg nékem sok ronda szokásom:
vadságom, bűzöm, másokat-falásom!
Méltán vagyok terhedre. Restelem.

Az ész:
Nem-ismert Lényeg, nagy fejedelem,
bocsáss meg nékem, őrült kelevénynek!
Mindent kivánok, semmit föl nem érek,
a valóságot meg nem ismerem.

A Lényeg:
Kedves szolgáim, ne busuljatok.
Nélkületek nem volnék semmi sem,
de általatok jussomhoz jutok.

Köszönöm értem-viselt kínotok!
A sereg piszkos, roncs, félmeztelen,
de győz vele a nagy fejedelem.

Weöres Sándor
 
Oldal tetejére