Zacher Gábor elmondta, szerinte miért van a magyaroknak alkohol- és drogproblémája

Zacher Gábor, jelenleg mentőorvosként dolgozó toxikológus elmondta, szerint az érvényes kormányzati alkohol- és drogstratégia hiánya jelentős mértékben hozzájárul a magyar társadalom ilyen jellegű problémáihoz.

A járványügyi korlátozások „nem oldották meg” a társadalom alkohol- és drogproblémáit, ráadásul a bezártság miatt meg is nőtt ezen szerek használata. „Az embereknek tele van a töke a több hónapos bezártsággal” – mondta.

Mint mondta, az eddig érvényes magyar kábítószer-stratégia 2020. december 31-én évült el, míg alkoholstratégiánk „sosem volt”. Zacher szerint a drogstratégiából ráadásul nem valósult meg semmi, meglátása szerint kormányzati oldalról történt hiba az erőforrások elosztása során.

Példát is mondott: a rendelkezésre álló költségek 70 százalékát a rendőrségi-szakértői munkára különítik el, míg 30 százalék megy csak prevencióra. Eközben a szomszédos Szlovéniában pont fordítva van ez a helyzet, ugyanis 80 százalék megy prevencióra, míg a maradék pénz kerül a rendőrséghez.

„Ezt a problémát nem a büntető törvénykönyv fogja megoldani” – emelte ki Zacher, majd hozzátette, hogy Magyarországon leginkább az őszinte kommunikáció hiányzik e témában. Példaként felhozta, hogy hazánkban nem beszélnek a marihuána orvosi felhasználásának lehetőségéről, holott úgy véli, ha már egy onkológus vezeti az egészségügyet, akkor legalább párbeszédnek kellene lennie.

Zacher az alkoholproblémára is kitért, melynek kapcsán megjegyzi, szintén politikai-kommunikációs okai vannak. „Amíg a pálinkafőzdék Orbán Viktor szövetségesei, nem számíthatunk alkoholstratégiára, de alig van kontroll az italok hirdetésében is” – mondta a toxikológus.

Az utóbbira kiemelte a televíziós reklámokat, melyek úgy véli Magyarországon az alkoholfogyasztást úgy reklámozzák, mint életérzést. Zacher úgy véli, némileg indokolatlan, hogy dohányárut nem lehet reklámozni, alkoholt meg igen, miközben közel ugyanannyi áldozatot szednek.

zaher.jpg
 
Igen a pálinka főzés sajna növeli a függőséget.
isszuk főzzük, én a tiedet te az enyémet...
Drog meg ismét politikai szintre emelkedett...
Vagyis várunk hogy a főnök mit fog megálmodni és kinyilatkozni, addig várakozás.
 
Ha svájcban elmész valakihez, kávéval kínálnak. Magyarországon pálinkával.
A miniszterelnök a süket dumájával még biztat is.:rohog:

A drogpolitikájuk nulla. Prevenció és segítség nélkül megfenyítésen alapszik.

Az alábbi cikk 10 éves, de szerintem nem vesztett aktualitásábol.

TANULJUNK SVÁJCTOL DROGPOLITIKÁT

 
Elképesztő a sötétség az oltással kapcsolatban is – mondta Zacher Gábor toxikológus:
NEM IS LEHET MÁST VÁRNI, HA A KORMÁNY NEM KÖZÖL MEGFELELŐ INFORMÁCIÓT.
Ja. Biztos Viktor hibája, hogy megjelentek a vírústagadók már jó régen az USA-ban meg egész európában. Ahogy a mondás tartja jó dolgában veszik meg a kutya. Hiába közöl infót a kormány a hivatalos csatornákon, kiröhögik Cecilia nénit, noha Ő csak a hivatalos bikfanyelvet használja, amit a rendőrségi vagy a tűzoltósági szóvívők is visznek. EGy tolmács jó lenne mellé néha. Valóban lehetne tenni többet a tájékoztatásért, de itt oktatásra lett volna szükség. Az idősek még nem is tanultak erről az iskolában a 70-es években, van védőoltás, anyák megmentőja, influenza, annyi. A mai fiatalok meg annyira túl vannak terhelve, hogy ha nem bioszrajongók, doga után törlik is a memóriájukból az összes tananyagot és készülnek a következőre. Nagy a tudatlanág és a legközelebbi helyeen akarnak informálódni, ami az internet álltalában. Aztán az oltáselleneségra rájátszanak az összeesküvéselméleteket propagáló magyar és külföldi megmondóoldalak\emberek. Továbbá szerensére kisebb mértékben, de a politikai sza.. maszírozás is tesz rá egy lapátot, mert ha x kormány szerzi be, akkor Én be nem oltatom magamat, aztán jön a vakcinák marketingharca, a kínai nem olyan jó, az orosz nem olyan jó, pedig mindegyik a több milliárdos végső oltási mennyiséghez viszonyítva nevetségesen kevés emberen volt tesztelve. Senki sem garantálja, hogy x év múlva nem lesz komoly mellékhatása a nyugati vakcinának az orosznak meg nem. Én ismerek olyat, aki be nem oltatná magát nyugati vakcinával, de orosszal annál inkább. Annyi kellene, hogy az emberek válazthassanak, itt van a nyugati meg az orosz meg y vakcinák, regggelj neked melyik kellene. Valami hasonlót akar talán a kormány, ami sokkal jobb, mintha ez van és kész helyzetet teremtene, persze ez a gyógyszerlobbinak nem mindig tetszik.
Nemm kell messze menni az önszugerálós örjöngéseses Én tudom a megoldást hozzááláshoz. Ezen a fórumon is volt tavasszal olyan komment, amiben az emberke magából kikelve követelte, hogy minek nem tesztel mindenkit a kormány, mert ez a Covid ellenszere x politikus is megmondta. És ez volt a válasza, meg hogy kormány .... vagyok, mert felvetettem, hogy a magyar tesztelési limit kb. 20 000 \ nap körül lehetett és a tesztcsomagokhoz is nehezen lehetett hozzájutni (talán 50 000 darab környékén volt az országos tartalék akkoriban egy másik fórum szerint), mert annak a gyártása is ázsiában összpontosúlt (mellesleg pcr tesztben akkor talán koreai volta rekorder napi 100 000 felettivel talán, viszont a lakosságszámban sokkal nagyobb Japánban akkor 10 000 teszt volt a plafon), gyorstesztek meg nagyon megbizhatatlanok voltak, nem volt elég védőruha a kórházban sem, nem hogy a tesztelőknek, sőt akár mintavévő edényke sem milliós darabszámban (ezek gyűjtése tárolása, stb. nem is említve).
 
Elképesztő a sötétség az oltással kapcsolatban is – mondta Zacher Gábor toxikológus:
NEM IS LEHET MÁST VÁRNI, HA A KORMÁNY NEM KÖZÖL MEGFELELŐ INFORMÁCIÓT.
Nem az én gondolatom, de egyetértek vele: hiányos, bizonytalanságot erősítő tájékoztatás = veszélyhelyzeti jogrend fenntartása, meghosszabbítása.

S az ehhez kapcsolódó döntések tavasz óta nem kérdőjelezhetők meg.
Minél tovább tudják húzni, annál kevésbé lehet kívülről belekötni, mit tesznek, hiszen az esetleges miértre ott a válasz: Covid 19 járvány.

Lásd pl. az önkormányzatoktól való pénzelvonások, a járványügyi pénzkeretek önhatalmú szétosztása, stb.

Egyszerűen nem áll érdekükben biztonságosabb keretek közé terelni a hétköznapokat.
 
Igen, valakinek a hibája, pontosabban bűne, hogy az összes értelem elment abból a politikai körből, amelyik "irányítja" Magyarországot. A gátlástalan pofátlansággal alapozott hiteltelenedés meg a dilettantizmus olyan méretet öltött minden területen, hogy már legalább annyit árt vagy többet, mint a gazdagságpolitika meg a társai. Valaki megtette, a passzív rezisztencia meg hagyta ezt.
A svájcis cikknél találtam:

Azért az értékén való kezelésről sokat elárul, milyen szerepben van jelenleg ZG meg a két másik "dr".
 
Ja. Biztos Viktor hibája, hogy megjelentek a vírústagadók már jó régen az USA-ban meg egész európában.
Az nem, de az itthoniak az övé (is).
Ahogy a mondás tartja jó dolgában veszik meg a kutya. Hiába közöl infót a kormány a hivatalos csatornákon,
Milyen információkat is?
A megbetegedettek és a halottak száma? Azt amúgy is jelezniük kell a nemzetközi egyezmények alapján.
De az megyei/kórházankénti... eloszlás? A gócpontok? ...
kiröhögik Cecilia nénit, noha Ő csak a hivatalos bikfanyelvet használja,
Hát ne használja! Ha tud(na) közérthetőbben beszélni, miért nnem teszi?
amit a rendőrségi vagy a tűzoltósági szóvívők is visznek. EGy tolmács jó lenne mellé néha. Valóban lehetne tenni többet a tájékoztatásért, de itt oktatásra lett volna szükség.
Vajon miért nem nyilatkozhatnak az orvosok/nővérek? Mert netán a valós helyzetet ismertetnék?
Az idősek még nem is tanultak erről az iskolában a 70-es években, van védőoltás, anyák megmentőja, influenza, annyi. A mai fiatalok meg annyira túl vannak terhelve, hogy ha nem bioszrajongók, doga után törlik is a memóriájukból az összes tananyagot és készülnek a következőre.
Tavasszal még azt mondta ov, hogy nem rendelheti el a kötelező maszkviselést, mert nem tudja hozzá a maszkokat biztosítani. Aztán mkor lett, akkor meg nem akarta hatósági árassá tenni, mert senki sem árulná...
Ezzel egy időben mit is mondott Cili néni? (Nem arra célzok, hogy "csak egészséges ember menjen orvoshoz", hanem arra, hogy "ne hordjunk maszkot.")
Nagy a tudatlanág és a legközelebbi helyeen akarnak informálódni, ami az internet álltalában.
Ha egyszer a szakemerek nem nyilatkozhatnak...
És ne mondja senki, hogy csak Szlávik és Merkely létezik!
Aztán az oltáselleneségra rájátszanak az összeesküvéselméleteket propagáló magyar és külföldi megmondóoldalak\emberek.
Ezen ne is csodálkozzunk, ha egyszer doktorok is (pl. Gődény) ellenpropagandába kezdenek.
Továbbá szerensére kisebb mértékben, de a politikai sza.. maszírozás is tesz rá egy lapátot, mert ha x kormány szerzi be, akkor Én be nem oltatom magamat, aztán jön a vakcinák marketingharca, a kínai nem olyan jó, az orosz nem olyan jó, pedig mindegyik a több milliárdos végső oltási mennyiséghez viszonyítva nevetségesen kevés emberen volt tesztelve.
No ez az! Volt pl. az orosz vakcína tesztelve? Persze nem gond! Küldtek 6000 ampullát, majd mi lezavarjuk a 3. fázist és egyedi engedélyt adunk. Aztán hogyan is lehet az olyan egészségügyi vezetésben, aki egyetlen éjszaka alatt átrakzolja az ország ellátási térképét a nélkül, hogy az orvosi kamarával egyeztetne?
Senki sem garantálja, hogy x év múlva nem lesz komoly mellékhatása a nyugati vakcinának az orosznak meg nem. Én ismerek olyat, aki be nem oltatná magát nyugati vakcinával, de orosszal annál inkább.
Igen itt is megnyilvánult így tagunk...
Annyi kellene, hogy az emberek válazthassanak, itt van a nyugati meg az orosz meg y vakcinák, regggelj neked melyik kellene. Valami hasonlót akar talán a kormány, ami sokkal jobb, mintha ez van és kész helyzetet teremtene, persze ez a gyógyszerlobbinak nem mindig tetszik.
No igen. Te hallottál arról, hogy olcsóbb lett valamelyik vakcina, mert a másik cégtől is ajánlatot kértünk? Én sem.
Nemm kell messze menni az önszugerálós örjöngéseses Én tudom a megoldást hozzááláshoz. Ezen a fórumon is volt tavasszal olyan komment, amiben az emberke magából kikelve követelte, hogy minek nem tesztel mindenkit a kormány, mert ez a Covid ellenszere x politikus is megmondta. És ez volt a válasza, meg hogy kormány .... vagyok, mert felvetettem, hogy a magyar tesztelési limit kb. 20 000 \ nap körül lehetett és a tesztcsomagokhoz is nehezen lehetett hozzájutni (talán 50 000 darab környékén volt az országos tartalék akkoriban egy másik fórum szerint),
Akkor hogy a piklibe voltak képesek a szlovákok megtenni?
(Tudom kicsit kisebbek, kevesebben vannak, de kb. ugyanaz a nagyságrend.)
mert annak a gyártása is ázsiában összpontosúlt (mellesleg pcr tesztben akkor talán koreai volta rekorder napi 100 000 felettivel talán, viszont a lakosságszámban sokkal nagyobb Japánban akkor 10 000 teszt volt a plafon), gyorstesztek meg nagyon megbizhatatlanok voltak, nem volt elég védőruha a kórházban sem, nem hogy a tesztelőknek, sőt akár mintavévő edényke sem milliós darabszámban (ezek gyűjtése tárolása, stb. nem is említve).
Olvasom a soraid és közben felötlik bennem két dolog:
Mára meg van szervezve?
Nem ez lett volna az első, amit meg kell szervezni?
A kormány logisztikája a béka alfele alatt van. (Pl. a 16000 légzőkészülék 10 %-a sem lett kiosztva.)
 
Az nem, de az itthoniak az övé (is).

Milyen információkat is?
A megbetegedettek és a halottak száma? Azt amúgy is jelezniük kell a nemzetközi egyezmények alapján.
De az megyei/kórházankénti... eloszlás? A gócpontok? ...

Hát ne használja! Ha tud(na) közérthetőbben beszélni, miért nnem teszi?

Vajon miért nem nyilatkozhatnak az orvosok/nővérek? Mert netán a valós helyzetet ismertetnék?

Tavasszal még azt mondta ov, hogy nem rendelheti el a kötelező maszkviselést, mert nem tudja hozzá a maszkokat biztosítani. Aztán mkor lett, akkor meg nem akarta hatósági árassá tenni, mert senki sem árulná...
Ezzel egy időben mit is mondott Cili néni? (Nem arra célzok, hogy "csak egészséges ember menjen orvoshoz", hanem arra, hogy "ne hordjunk maszkot.")

Ha egyszer a szakemerek nem nyilatkozhatnak...
És ne mondja senki, hogy csak Szlávik és Merkely létezik!

Ezen ne is csodálkozzunk, ha egyszer doktorok is (pl. Gődény) ellenpropagandába kezdenek.

No ez az! Volt pl. az orosz vakcína tesztelve? Persze nem gond! Küldtek 6000 ampullát, majd mi lezavarjuk a 3. fázist és egyedi engedélyt adunk. Aztán hogyan is lehet az olyan egészségügyi vezetésben, aki egyetlen éjszaka alatt átrakzolja az ország ellátási térképét a nélkül, hogy az orvosi kamarával egyeztetne?

Igen itt is megnyilvánult így tagunk...

No igen. Te hallottál arról, hogy olcsóbb lett valamelyik vakcina, mert a másik cégtől is ajánlatot kértünk? Én sem.

Akkor hogy a piklibe voltak képesek a szlovákok megtenni?
(Tudom kicsit kisebbek, kevesebben vannak, de kb. ugyanaz a nagyságrend.)

Olvadom a soraid és közben felötlik bennem két dolog:
Mára meg van szervezve?
Nem ez lett volna az első, amit meg kell szervezni?
A kormány logisztikája a béka alfele alatt van. (Pl. a 16000 légzőkészülék 10 %-a sem lett kiosztva.)
A szlovákok gyorstesztel csinálták, ha jól emlékszem és csak nemrég, erre tavasszal nem volt semmi esély, hisz ma is aza a gond, magyarország egy nagy utasforgalmi tengelyen fekszik és tengernyi román\bolgár\ ukrán tranzitol és hozza a különböző virusvariációkat. Egyesekket nagyobb másokat kisebb esetben mutat ki a gyorsteszt. A pcr kapacitás nőt, de ott is amennyire más fórumokon írják az emberi munkaerő a fő gond a laboroknál. Egy labor akreditációja nem épp olcsó és gyors folyamat.
Nem úgy látszik, hogy sikeres volt a nyári felkészülés, vagy annira sikerees, mint a fővezír állította, de pl. a tavaszi maszk, teszt és kapactáshiányok szinte minden országban megvoltak és szó szerint egymás elől lopták el a kellékekekt az országok a gyártóknál. A konzltációs pénzekből simán lehetett volna egy 5 részes rövidfilmet meg animációt stb. leforgstni a védekezés módjairól, a vírusokról, védőoltásról, aztán feltenni a netre, a tvknek meg leadni minden nap minimum 1x főmusoridőkben.
 
A szlovákok gyorstesztel csinálták, ha jól emlékszem és csak nemrég,
Mi meg azzal sem, jó ideig... és még most sem tesztelünk eleget.
erre tavasszal nem volt semmi esély, hisz ma is aza a gond, magyarország egy nagy utasforgalmi tengelyen fekszik és tengernyi román\bolgár\ ukrán tranzitol és hozza a különböző virusvariációkat.
Ez nem lehet (ellen)érv, hisz a határok lezárhatóak. Másrészt tranzitsávokat is ki tudtak alakítani.
Egyesekket nagyobb másokat kisebb esetben mutat ki a gyorsteszt. A pcr kapacitás nőt, de ott is amennyire más fórumokon írják az emberi munkaerő a fő gond a laboroknál. Egy labor akreditációja nem épp olcsó és gyors folyamat.
Megintcsak vitáznék. Több tucat labor van kies kis hazánkban (igaz ezek jó része magánkézen), amelyik alkalmas, csak az állam (a politikai vezetés) nem akarja megadni az akkreditációt. Valószínűleg konkurenciának tartják.
Nem úgy látszik, hogy sikeres volt a nyári felkészülés, vagy annira sikerees, mint a fővezír állította, de pl. a tavaszi maszk, teszt és kapactáshiányok szinte minden országban megvoltak és szó szerint egymás elől lopták el a kellékekekt az országok a gyártóknál.
Akkor a fürkészeink is csak egy kalap lekef*ngont érnek...
A konzltációs pénzekből simán lehetett volna egy 5 részes rövidfilmet meg animációt stb. leforgstni a védekezés módjairól, a vírusokról, védőoltásról, aztán feltenni a netre, a tvknek meg leadni minden nap minimum 1x főmusoridőkben.
De hisz mennek a kisfilmek (társadalmi hirdetések), hogy milyen sikeresek vagyunk! Győrfi Palival már szinte pertuban vagyunk.
 
Csatoltam a vakcina magyar leírását - persze lehet, hogy közismert, csak én nem vagyok jelen a közmédiában ...

Én először anyukaként, a himlőoltásról beszélgetve, a gyermekorvosunktól hallottam a súlyos mellékhatásokról - addig eszembe sem jutott. A lány osztálytársaim, majd később a gyerekek injekciók elleni üvöltéssel, sírással nyomatékosított ellenkezésein kívül nem számítottam másra. Így meg is lepett rendesen.
Ki kockáztatná a gyereke egészségét ...
Ugyanakkor látom az oltások hatását a járványok ellen, a sikerességét ezekkel a betegségekkel szemben, pl. gyermekbénulás, pedig ott is voltak áldozatai a vakcináknak.
1609672842917.png

Mégis, amikor több ezer gyerek lesz beteg egy vírustól, látom a képeket, hogyan vegetáltak a betegség után egyébként egészségesen született kicsik, s ezzel szemben áll több millió olyan, akit megvédett ettől a szörnyűségtől az oltás ...

Szóval, én értem a vacilálókat, kivárókat is. Magam is várok, bár be fogom oltatni magam, ez biztos, de várok. Most kb. két hónapig megtehetem. De ez az egyéni "szerencsém".

Ez a politikai herce-hurca viszont nem segít, ennek csak orvosi kérdésnek szabadna lennie, s nagy ívben kizárni a gazdasági hasznot, a politikai és gazdasági előnyöket.
Azt pedig végképp nem szabadna, hogy szempont legyen, hol készül egy vakcina - ezt biztosan nem szabadna.

Ha a leírásokat elolvashatnám, közzétennék a beoltottak között előforduló, már tapasztalható mellékhatásokat, ha van, s azok arányait, az segítene, mert ez az egy életem van, s erről jól kell döntenem - ebben kellene segíteniük, s ezt nem kapom/kapjuk meg.
Hiteles emberek, szakmailag elfogadhatók véleményét várom - olvasva a "kendermagos" cikket, pláne!

Nekem ez hiányzik.
 

Csatolások

  • comirnaty-epar-product-information_hu.pdf
    714.6 KB · Olvasás: 147
  • comirnaty-epar-medicine-overview_hu.pdf
    119.1 KB · Olvasás: 186
Utoljára módosítva:
Gagamail koszonjuk az infot.
A kormany kodositese , a tajekoztatas hianya, az ossze-visszabeszeles csak elbizonytalanyitja az embereket.
Mikor az ovodabol az iskolaba ballagtam ami nem mostansag volt, majd minden osztalyba volt tolokocsiba gyerek, de hogy egy iskolaba 10-15 is volt. Ezek a gyerekek mind meghaltak vagy tizezer aldozata volt mire a Sabin cseppek megkapasa utan nem sokara megszunt ez a szornyu betegseg.
A Tbc is annyi aldozatot szedett, hogy osszeszamolni nem lehet, szinte nem volt olyan csalad ahol ne lett volna egy -egy beteg , ami az oltasok utan is sok esetben hosszu honapokat kellett eltolteni szanatoriumokba mire a fertozest meg tudtak allitani es haza tudott menni a beteg a csaladjahoz.

A gyerekeim beoltasanal a szivem szakadt meg ugy sajnaltam oket, ugy uvoltottek, de kenytelen voltam a jozan eszre hallgatni es nem a szivemre. Ano kotelezo volt minden oltas , mikor a lagerbe beadtuk a papirokat es orvosi vizsgalatra kellett menni, ismet beoltottak az osszes gyereket ,ha nem engedtem volna, akkor maradon maradunk es nem tudunk bejonni Canadaba.
Ez a Covi szinten millios nagysagrendu mar, alig par honap alatt.
Nekem ami nem tetszik, hogy Kinabol jott a virus es Kinatol akarjak venni a vakcinat?
En is be fogom oltatni magam, mert ugyan begyujtottem jo par nyavajat amibe bele is halhatok bamikor, ez benne van a pakliba, de meg se akarnek Covidba meghalni mert a szomszedtol vagy vasarlaskor elkaptam.

 
Utoljára módosítva:
Nekem ami nem tetszik, hogy Kinabol jott a virus es Kinatol akarjak venni a vakcinat?

Visszahallgattam amit reggel mondott Viktor a rádióban. Azért vesz vakcinát akár honna, hogy
1. az emberek eldönthessék melyik kel nekik
2. az unival közösen rendelt adag bár nagy, de még agyártó sem tudja mennyi idő legyártani, szóval simán lehet 3. hullám, mert nem lesz elég magas az átoltottság
3. orosz vakcia lesz,de nagyon kevés, mert ott is gyártási gond van
4. kínai vakciana még tesztelés alatt van, magyar szakemberek is vannak kint ellenőrizni, ha megfelel, akkor azt is veszünk
5. épül a saját gyár is, de hogy beinduljon gondolom kellenek licenzek és stb.
 
a menekulo ut kiepitesere szetszort milliardok az idegen orszagokba fedezne
mar reg allhatna az a gyar
dehatugye a corrupt kormanyt valahova majd menekiteni is kell
remelem eljoooo azaz ido is

Ehez kapcsolódik lazán, hogy a Viktoros interjú után beszélt ez a nőci a könyvvéről


Valaki olvasta esetleg. Nagyon keméyn dolgoat mondott. A lényeg, hogy csak egy a katonai hírszerzés által pénzelt üzletről vannak papírok, amely az 1989-es magyar államadóság 20%-át kitevő pénzzel rendelkezett, aminek a java nem került vissza az országba a rendszerváltás után. Ez gigászi pénz és csak egy cég. Ehezképest a Ner nyeretlen kétéves, hisz talán ez 20,4 milliárd dollár volt 89-ben és ennek a 20% csak egy cégnél. Ez több min 8 milliárd dollár lenne az inflációval kiigazítva ma.
 
Visszahallgattam amit reggel mondott Viktor a rádióban. Azért vesz vakcinát akár honna, hogy
1. az emberek eldönthessék melyik kel nekik ...
Na, eddig bírtam elolvasni, aztán szakadt a cérna. Erről írtam a múltkor, amikor az értelmet hiányoltam. Olyan kérdésekben nemzeti ( :mad: :mad: :mad: :mad: :mad: :mad: ) konzultáció meg a zemberek megkérdezése?????!!!!!!, amelyek szigorúan orvosi szakértelmet követel(né)nek meg Magyarországon is, nemcsak a világ összes többi országában - bár, ahogy az orosz orvosok potyognak ki az ablakon .... Egy 70 éves onkológus orvos(i diplomával rendelkező) a magyar pedagógusokat kenetes dumával fizeti ki, egy 62 éves, még aktív korú orvos(i diplomával rendelkező) tisztifőorvosként olyan primitív szövegeket mond "tájékoztatásként", amilyen egy kiscsoportos óvodástól is elfogadhatatlan. Igaz, legalább a mém-készítők örülhettek, minden mondata alapanyag volt. Egy 57 éves jogi diplomával a zsebében itt tart? Akik tapsikolnak, felmérték-e a pici IQ-jukkal, hogy nem lesz SZAKember Magyarországon, hála az utóbbi évek oktatás-átalakításának? Nemhogy diplomás, sima szakmunkás sem. És a 86 l pálinka nem fog kenyeret sütni vagy protézist beültetni.
Az okos, jó vezető (minden szinten) okos, megbízható munkatársakkal veszi körül magát. Van másmilyen vezető is, mindenki láthatja. De sokan csak néznek.
 
Na, eddig bírtam elolvasni, aztán szakadt a cérna. Erről írtam a múltkor, amikor az értelmet hiányoltam. Olyan kérdésekben nemzeti ( :mad: :mad: :mad: :mad: :mad: :mad: ) konzultáció meg a zemberek megkérdezése?????!!!!!!, amelyek szigorúan orvosi szakértelmet követel(né)nek meg Magyarországon is, nemcsak a világ összes többi országában - bár, ahogy az orosz orvosok potyognak ki az ablakon .... Egy 70 éves onkológus orvos(i diplomával rendelkező) a magyar pedagógusokat kenetes dumával fizeti ki, egy 62 éves, még aktív korú orvos(i diplomával rendelkező) tisztifőorvosként olyan primitív szövegeket mond "tájékoztatásként", amilyen egy kiscsoportos óvodástól is elfogadhatatlan. Igaz, legalább a mém-készítők örülhettek, minden mondata alapanyag volt. Egy 57 éves jogi diplomával a zsebében itt tart? Akik tapsikolnak, felmérték-e a pici IQ-jukkal, hogy nem lesz SZAKember Magyarországon, hála az utóbbi évek oktatás-átalakításának? Nemhogy diplomás, sima szakmunkás sem. És a 86 l pálinka nem fog kenyeret sütni vagy protézist beültetni.
Az okos, jó vezető (minden szinten) okos, megbízható munkatársakkal veszi körül magát. Van másmilyen vezető is, mindenki láthatja. De sokan csak néznek.

Oktatójént megmondom neked, hogy a jelenlegi oktatási rendszer sza.. Nekem is rengeteg ötletem lenne, de nem vagyok se igazgató, se miniszter, szóval le se sza.. a véleményem. Viszont az mélységesen fel tudja nyomni a vérnyomásomat, hogy az állítólagos szakpolitikusok az oldalvonalról pofáznak embertelen hülyeségeket. Ugyanis az oktatási rendszert nem Viktor baszt.. el hanem eleve nem is volt rendbe téve a rendszerváltáskor. Foglyuk már fel, ez olyan mint egy építkezés. Indul az oviban (a szűlő felelősége is benne van, persze), majd a különböző iskolák az éretségiig, utánna egyetem. Itt minimum 12 de inkább 20-25 éves képzési folyamatról beszélünk. Ennek egységesnek, koherensnek kellene lennie. Aztán minden oktatási miniszter átrajzolja a tervekt és csodálkoznak, hogy sza. az oktatás minősége! EGy 10x10 alapra felhuzol egy 5x7 emeletet, majd akövetkező egy 8x6 os, utánnam eg egy 20x20 tető és csodálkozol miért sza.. Ez is olyan terület, ahol szakembereknek kellene egy magyar embereknek megfelefelő (hisz minden ember a saját nyelvén lehet tudós és ez az a plusz ami egyedivé teheti az embert, stb.) oktatási rendszert, a politikai pártok meg válalják, hogy nem bántják ezt a rendszert minden 4-8 évben.

Lehet utálni Viktort, de van érzéke az emberek manipuláláshoz, nem hiába van hatalmon ennyi ideje (jó hamiskártyás). A társadalom jó része oltás ellenes, ha hihetünk a felméréseknek. Le se sz... hogy x doktor mit mond a nyugati vagy keleti vakcináról, ha ő azt nem preferálja. Szerintem Viktor annyit akar, hogy elérjék a minimum oltotsági szintet, ha ehez az kell, hogy a jelentős kínai közösség beolthassa magát kínai vakcinával, vagy az oroszimádók szintén jelentős tábora orosszal, akkor ezt lépi meg. SZó sincs orvosi megfontolásról szerintem! Ez politikai játék. A hatalmon maradásához kell a gazdasági növekedés, a gazdaság működéséhez kell a megfelelő oltotsági százalék, az meg neki mindegy ezt milyen vakcianvariácival éri el, eddig szibte mindre 90% feletti hatékonyságra esküdözik a gyártója.

Okos vezető? Ne, megfájdul az oldalma a nevetéstől! Ez oximoron :D Az irányítás fontos követelménye az irányítók közti öszhang, ha lehet annak nevezni. Egy húron kell pendülniük, mert ha egymást marják, akkor sokkal kevésbé hatékonyak. 1000% hogy vannak képzettebb emberek akik vizont nem biztos hogy jól rezonálnának az Orbán kormányban viszont egy másikban vagy egy cégnél igen.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére