Zacher Gábor Orbánnak: Számoljon el azzal a 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba!

Nem számolja már Zacher Gábor, hogy naponta hány beteget tesz lélegezetőgépre. Az viszont meg szokott benne maradni, hogy mik az utolsó mondatok, amit az intubálást megelőző altatásnál mondanak neki a betegek. Főleg azért, mert sokaknak valóban ez életük utolsó mondata. Zacher szerint a legtöbben azt kérdezik, hogy ugye nem fognak meghalni, vagy ugye meg fogják őt menteni.

Válaszolni szerinte lehet ezekre, de ígérgetni nem szabad. Felelőtlennek tartja Orbán Viktor ígéretét, aki azt mondta, hogy minden beteget meg fognak gyógyítani. „Számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.” (A hétfő reggeli adatok szerint ez a 23 708 volt) Zacher ilyenkor azt szokta mondani a betegeknek, hogy higgye el, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy túlélje.


Azt mondja, hogy ha nem is rendszeresen, de 1-1 alkalommal előfordul a „Bergamo-dilemma”, vagyis választani kell, hogy kit rakjanak lélegeztetőgépre. Náluk is volt 1-1 ilyen eset, és a kollégától is hallott róla, hogy „bizonyos kor fölött, ha nincsen szabad lélegeztetőgép vagy mondjuk több olyan beteg van, aki gépre kerülne, akkor igenis azt mondjuk, hogy ki az, akinek jobb esélye van”. Itt felidézte a MOK etikai iránymutatását az ilyen esetekre.

Az ő kórházukban, Hatvanban 120 ágy van a covid-osztályon, ezek most már nincsenek száz százalékon. Sok covidos beteget 2 negatív PCR eredmény után ápolási vagy valamilyen rehabilitációs osztályra kell továbbküldeni, mert komoly szervi károsodásokkal élik túl a fertőzést.

A szakember szerint nagy baj, hogy a sajtó nem tudósíthat a kórházakból, és Orbán Viktor megelőlegezi nekik azt, hogy az ott készült riportokban „biztos kamu lenne”. Szerinte fontos lenne, hogy az emberek tudják és lássák, hogy milyen ez a betegség, és hogy néz ki a járvány, nem csak Müller Cecília vagy Gulyás Gergely tolmácsolásából, mert az nem mindig a valóságról szól.

„Mi a valóság? Az, hogy emberek meghalnak, az hogy embereken nem tudunk segíteni, az hogy gép van, az hogy az emberek hihetetlen módon fáradtak.”


Ő maga március hónapban kb. 380 órát dolgozott, ami szerinte jól mutatja, mennyi a munka, és mennyire kimerültek az egészségügyi dolgozók. Azt mondja, tényleg nincsenek sokan, és nincsenek már nagyon tartalékaik - hangzott el a podcastben.

zachergabora2.jpg
 
Valoszinu mas szempotok alapjan allitottak ossze a tablazatot.
Szerettek volna egy valosabb képet kapni.
"
A koronavírushoz köthető halálesetek száma megközelíti a 7 milliót, ami több mint a kétszerese a regisztrált összesítésben kimutatott 3,25 millió halálesetnek – ezt állapította meg a Washingtoni Egyetem tanulmánya. És a többi között azt is, hogy Magyarországon viszonylag kicsi az eltérés a halálesetek regisztrált és becsült száma között.
Egy most publikált tanulmány szerzői szerint az Egyesült Államokban eddig már több mint 900 ezren haltak meg a járvány következtében, ami 57 százalékkal magasabb a hivatalos adatoknál. A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézetének kutatói 2020 márciusától 2021. május 3-ig vizsgálták a túlhalálozást."
 
Muhibabol? HA valaki gyogyszerek oxigen segitseggel sem tud levelegot venni akar milyen okbol tudogyulladas stb az utolso esely a gep . ha csak 10% is lekerul a geprol eletbe marad mar megerte.
Az egyik legkoltsegesebb modszer , raadasul nem egy orvos dont hanem egy team. Lehet elofordul muhiba de nem 90%-ban. Az egeszsegugyben az eletre eskudnek es dolgoznak ennek erdekebe.
 
Eddy KIna ugyan hol szerepel?melyik listan. Ot elkerulte a Covid. feltalaltak az orok elet elixirt.
Azsiaba jo par orszag van ahol pusztit a jarvany.
Az idézett táblázat a bemutatott módszertan szerinti világelsőket rögzíti. Igen, jó hír, hogy nem lettünk világelsők, de szomorú tény, hogy az élbolyban végeztünk, még így is.
Kína (?) (és a többi).
"Az alábbi 7. ábra mutatja a COVID-19 halmozott halálozási arányát 2021. május 3-ig. Míg globális szinten a COVID-19 összesített összes halálozási arány 89,5 / 100 000, Vietnamban a legalacsonyabb a COVID-19 halálozási arány: 0,1 / 100 100 000. Tizenkét országban viszont a COVID-19 összes halálozási aránya meghaladja a 400/100 000 értéket, amint azt a fenti 2. táblázat mutatja."

total-mortality-figure-7.png
 
Muhibabol? HA valaki gyogyszerek oxigen segitseggel sem tud levelegot venni akar milyen okbol tudogyulladas stb az utolso esely a gep . ha csak 10% is lekerul a geprol eletbe marad mar megerte.
Az egyik legkoltsegesebb modszer , raadasul nem egy orvos dont hanem egy team. Lehet elofordul muhiba de nem 90%-ban. Az egeszsegugyben az eletre eskudnek es dolgoznak ennek erdekebe.

Koronavírus: a túlzott lélegeztetés miatt halnak meg a betegek - állítja a tüdőgyógyász​

A nagyváradi doktornő szerint rossz a jelenlegi Covid-protokoll, és valójában ez öli meg a betegeket a kórházakban.​


Nagy port kavart egy, a betegeit más módszer szerint gyógyító nagyváradi tüdőgyógyász, Dr. Flavia Groșan nyilatkozata, aki szerint rossz a nemzetközi Covid-protokoll - írja az informatialiberia.ro, akik a Național.ro-n megjelent interjút szemlézték.

Eltér a Covid-protokolltól​

A nagyváradi doktornő szembemenve a nemzetközi Covid-protokollal, saját tüdőgyógyászi tapasztalata alapján, hagyományos módon kezeli a Covid-19 miatti tüdőgyulladást is - mindezt szinte 100 százalékos sikerrel, kórházi kezelés nélkül, állítja.

Saját módszerével csaknem 1000, különböző stádiumban lévő beteg ment át koronavírus fertőzésen. A doktornő atipikus tüdőgyulladásként kezeli a SARScov2 vírus okozta szövődményeket. A célja az, hogy a betegek ne jussanak el az intubációig, mert az szerinte végzetes:
“Folytatom a klasszikus, olcsó gyógyszeres kezelésemet, amely magában foglalja a klaritromicint, egy antibiotikumot is, amely a makrolid antibiotikum csoport része.... Nagyon érdekes klinikai vizsgálatokban dolgoztam tüdőgyulladásos esetekben, és ott megismertem a klaritromicin vírusos tropizmusát, és láttam a klaritromicin gyulladáscsökkentő hatását, amely egyetlen más antibiotikumnak sincs.”

Az oxigéntúladagolás okoz agyi ödémát​

A tüdőgyógyász szerint a kórházakban beadott oxigén túladagolása agyi ödémát (duzzanatot) okoz, ez a betegek halálának egyik oka. A doktornő nem ért egyet a magas, 20 literes oxigén dózissal, amit a nemzetközi protokoll javasol, ugyanis elmondása szerint agyi ödémához vezet.

"Mivel nem veszik észre, hogy az oxigén telítettségben tartja őket, ugyanakkor növelik az agy szén-dioxidját és agyödémát okoznak, és a betegek érthetően meghalnak.”

Helyette 80% feletti oxigéntelítettség esetén percenként csak 2-3 liter oxigént ad a betegeknek, és naponta csak 4-5 órára, mert ahogy mondja, az oxigénfelesleg gátolja az agyat.

Egyes, kórházakban alkalmazott gyógyszerek súlyosbítják a tüneteket​

A doktornő azt is elmondta, hogy azok a kórházba került koronavírus betegek, akik nem szedték be a kiutalt kodein hatóanyagú gyógyszereket, javulásnak indultak:

"A kodein alkalmazásakor a beteg ugyanis nem tudja felköhögni a váladékot a tüdőből (a kodein a morfinnal megegyező hatásmechanizmusú fájdalomcsillapító, csökkenti a köhögés- és a légzésközpont ingerlékenységét - a szerk.) s ez fojtja meg, nem a vérrögök, hanem maga a felgyűlt váladék. Ilyenkor a betegek érthetően pánikba esnek, mert nem tudnak lélegezni, ezért benyugtatózzák őket és lélegeztetőre teszik, s ezután isten irgalmazzon nekik!”

Az orvosi kamara beidézte a doktornőt​

Az informatialiberia.rom arról is beszámolt, hogy nyilatkozata után egy meg nem nevezett e-mailben kapott bejelentés alapján a Román Orvosi Kamara etikai bizottság elé állította dr. Flavia Groșan tüdőgyógyász-bronchológust hétfőn. Az épület előtt hatalmas tömeg várta a doktornőt, köztük gyógyult betegei is. A "csodadoktornőt" időközben a maszkellenesek tábora is elkezdte támogatni.
A vizsgálat a doktornő szempontjából sikerrel zárult, nem marasztalták el, nem szankcionálták, de megkérték, ne mondjon véleményt más orvosok munkájáról.

FlaviaGrosan kozepen foto ebihoreanul
FlaviaGrosan kozepen foto ebihoreanul Forrás: ebihoreanul.ro
Az orvosi kamara megyei vezetője, Carmen Pantiș úgy nyilatkozott: az etikai bizottságnak nem áll módjában szankciókat kiszabni, azt csak a fegyelmi bizottság teheti. A fegyelmi bizottság viszont csak akkor léphet, ha például műhiba miatt érkezik panasz hozzájuk, ez esetben pedig nem erről van szó.

Pantiș úgy tudja, hogy a tüdőgyógyász a továbbiakban ugyanúgy gyógyítja a hozzá fordulókat, de a súlyos eseteket kórházba irányítja. Azt még hozzátette, hogy az orvosi kamarának nincs módjában ellenőrizni, hány beteget is gyógyított meg valójában Flavia Groşan, mivel a páciensek adatait bizalmasan kell kezelni - adja hírül a maszol.ro.
 
Muhibabol? HA valaki gyogyszerek oxigen segitseggel sem tud levelegot venni akar milyen okbol tudogyulladas stb az utolso esely a gep . ha csak 10% is lekerul a geprol eletbe marad mar megerte.
Az egyik legkoltsegesebb modszer , raadasul nem egy orvos dont hanem egy team. Lehet elofordul muhiba de nem 90%-ban. Az egeszsegugyben az eletre eskudnek es dolgoznak ennek erdekebe.

Mühibából, igen. Nem megfelelö a kezelési protokoll. Te sem lázmérövel vered be gondolom a szöget.
Lásd feljebb CasaLoma bejegyzését.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére