Hírek Zacher: Szinte csak oltatlanok kerülnek intenzívre

A toxikológus szerint nem tervezhető előre a kór lefolyása. Hozzátette, szerinte már szinte csak az oltatlanok kerülnek intenzív osztályra.

Nő a kórházban ápolt koronavírusos betegek számra, és a statisztikák szerint az elmúlt napokban emelkedett az áldozatok száma is – írja a portfolio.hu. Zacher Gábor orvos szerint már szinte csak az oltatlanok kerülnek intenzív osztályra az omikron miatt, illetve az idős, krónikus betegek.

A 40-50 évesek könnyebben átvészelik az omikront. Úgy vélte, olyanok is vannak kórházban, akik más betegség miatt kerülnek be, de közben kiderül, hogy koronavírusosak is, vagyis nem a vírus miatt kialakult állapotuk indokolja a kórházi kezelést. Azok közül sem mindenkit kell felvenni, akik a koronavírus miatt felkeresik a sürgősségit.
"Béke van. Alig vannak súlyos betegek a COVID-osztályokon. Akiket intenzíven kezelünk, ők az esetek 99 százalékában nem oltott páciensek" – jellemezte a kórházak helyzetét és az ott ápoltakét Zacher Gábor.

A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa szerint újra igaz a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatásában az a fordulat, hogy az elhunytak "többsége idős, krónikus beteg".

"A sürgősségi osztályokat sok beteg keresi fel, de többségüket hazaengedjük, mert bár koronavírus-pozitívok, de nincsenek súlyos, például tüdőgyulladásos tüneteik. A többségüknek izom- és ízületi fájdalma, némi láza, torokfájása vagy orrfolyása van. Időnként szemgyulladás vagy gyomor-béltünetek, vagyis hasmenés előfordul. Ők többségükben otthon, egyhetes karanténban lábadoznak” – vázolta a jelenlegi helyzetet Zacher Gábor.

Nagyobb probléma, hogy az egészségügyi dolgozók közt is egyre többen lesznek betegek. Ami igencsak megnehezíti a kórházi beosztások ellátását.

1644373749977.png
 
Hagyd, csak ennyit ért belőle:"ejjel nappal dudalnak, senki nem tud aludni, kutyak vonyitanak,"
Az ellen tuntetok mondjak, es nem en, mivel camiont nem lattam a varosba es en a varosba lakok, itt nem kozlekednek camionok.
Tudod aki dolgozik 10-12-14 orat mert a hazastars kenytelen a gyerekkel otthon lenni annak piheni kell, mert ha nem teljesit hamar kirugjak a munkahelyerol. /Itt is a noverek tul hajszoltak 12 orakat lehuznak este piheni kell nekik is es nem dudalast hallgatni.
Rosszul gondolod hogy csak ennyit ertek az egeszbol. Van mindket oldalon camionos ismeros aki tuntet es aki ellentuntet. Mivel az otthoni media nem foglalkozik csak a szenzaciohajhaszassal ezert irtam(tuk) le, hogy balhen kivul nagyon sok fele agazo problema ez. Horogkeresztes zaszlo ugyan mit keres egy oltas ellenes tuntetesen? annyi fele csoprt csatlakozott, es mar reg nem a vakcinazasrol szol a dolog. Miert is megy el tuntetni ha nem a belheert az aki bevan oltva?
LAnc reakcioba megy minden mikor ilyen tomegesen tuntetnek. Az aki otthon dolgozik kicsi vagy nagy cegnel a posta mukodese letkerdes, amit a camionok szallitanak egyik varosbol a masikba vagy a reptere stb. Amerika Canada ugy ossze van nove , teruletileg gazdasagilag, hogy nem lehet azt megcsinalni csak azonos protokolt kell hasznalni mert a cel hogy valahogy megallitsak a virust, meg ugy is ha nem tetszik valakinek.
 
Nekem nem régen meghalt egy ismerősöm, akiről tudtam, hogy rákbeteg. Amikor értesültem a halálóról azt gondoltam a rák volt a halál oka, de találkoztam a testvérével aki elmondta, hogy a rákból felépült, de nem hitt a vakcinában, nem oltakozott és elkapta a covidot, amivel már nem tudott megküzdeni. Akkor hirtelen beugrott a kép amikor gúnyos nevetéssel lenézően mondta nekem is, hogy a vakcina emberkísérlet, csak üzlet, ne higgyek benne. Abban a hitben mondta ezt, hogy ő milyen jó értesült. Neki az életébe került ez a "jól értesülés" és nem ő az egyetlen, aki ebben a hitben él! - még!
Bocsáss meg, sajnálom az ismerősödet, de nem lehet általánosítani ebben sem. A szervezete jól legyengülhetett a rák miatt, gondolom az immun rendszere is nullán volt szinte. Természetesen nem jól tette hogy nem oltatta be magát (hiszen erről szólt az egész hogy aki beteg azon segíthet hogy átvészelje) De aki egészségesen él, nincs semmilyen panasza, az miért gondolkozzon másképp? Miért oltassa be magát? Mert kényszerítik? Vagy kötelezik rá?
A náthába is bele tud halni egy betegebb ember. A kórházban is rengeteg lehetőség van hogy bekapjon az ember valamit. Hiába kórház. Az élet sem állhat meg, mert össze omlana minden körülöttünk. Mindenkinek szíve joga eldönteni, akarja e vagy sem hogy megkapja az oltást. De én azt gondolom, ez az egész úgy ahogy van jobban felfújják mint kellene. Oltatlanok elleni propaganda van, mert arról szinte semmit nem hallani hogy mi a helyzet az oltottak esetében. Ott mindig jó a statisztika, és, nos ettől gyanús pont az egész..
 
Oltatlanról nem tudok semmit mondani, minden betegünk 3x oltott. Nátha szerű tünetek, esetenként erős hasmenéssel, ami a fekvőbetegnél jelent gondot. A legidősebb 104 éves, ő is otthonában vészelte át.
 
Miért oltassa be magát? Mert kényszerítik? Vagy kötelezik rá?
Ne oltasd !
DE akkor maradj otthon és be ne tedd a lábad ahol más is van
Ne kockaztasd mások életet a sajátoddal azt teszel amit akarsz
Természetesen se utazás se közösségi élet vásárlás korlátozva
orvos valószínű csak bottal piszkálna vagy meg avval sem
Szigorúan szegregalnam az összeset
 
Utoljára módosítva:
Ne oltasd !
DE akkor maradj otthon és be ne tedd a lábad ahol más is van
Ne kockaztasd mások életet a sajátodat azt teszel amit akarsz
Természetesen se utazás se közösségi élet vásárlás korlátozva
orvos valószínű csak bottal piszkálna vagy meg avval sem
Szigorúan szegregalnam az összeset
Európában már az esetek 100%-át az omikron okozza, ezért elég a legtöbb helyre a negatív gyorsteszt is.
 
Európában már az esetek 100%-át az omikron okozza, ezért elég a legtöbb helyre a negatív gyorsteszt is.
Casaloma a régi nagy világjárványok IS tökéletes elkulonites eredményeként számolódtak fel
Mindezt Te magad is tudod
A mostani tekerges eredményezte azt ami van
HA első perctől szegregáció lett volna mar rég túl lennénk ezen
Mikor az oltatlant nem engedik föl egy gépre (teljesen jogosan) és kiveri a hoppáret miközben ezer fele képen értesítettek hogy oltás nélkül esélye sincs utazni és meg o hisztizik rendőrert - aki meg is érkezett és eltávolította az értetlenkedot ott úszott el helyben néhány százezer Ft
Ott azé elgondolkodik az ember hogy mégis mire számított
Mi hozzánk a hónap végétől ha nincs vaccinad se ki se be
És senki sem foglakozik a teszteddel nem vagy beoltva ide te be nem teszed a lábad
 
Kanadába nem lehet száraz lábbal besétálni, míg Európába gond nélkül.
Lényeges különbség.
Egyébként mi is csak unión belül mozoghatunk, gondolom az egyes tartományok között nektek is szabad a mozgás.
HA első perctől szegregáció lett volna mar rég túl lennénk ezen
Mindaddig, amíg Afrika nulla százaléka lesz beoltva, addig az egész világ védtelen marad.
Ezt kellene megérteni.
A legtöbb afrikai országnak pedig soha nem lesz 20euró/fő/6havonta Pfizerre, mert míg a létfenntartáshoz szükséges minimális élelemre meg ivóvízre nem jut, addig ott nagy oltási kampányokat vizionálni botorság.
 
Utoljára módosítva:
Melitta, a statisztika szerint oltatlan az a személy is, akinek az utolsó oltás óta 6 hónap eltelt, vagyis egyre növekvő csoportról van szó. Sokan azért nem kérték a 3. oltást, mert már látótávolságon belül van a 4., utána jön az 5 és 6 és a többi, ezért mondott fel január hónapban 25ezer szakdolgozó a kórházakban és idősotthonokban.

Ne oltasd !
DE akkor maradj otthon és be ne tedd a lábad ahol más is van
Ne kockaztasd mások életet a sajátoddal azt teszel amit akarsz
Természetesen se utazás se közösségi élet vásárlás korlátozva
orvos valószínű csak bottal piszkálna vagy meg avval sem
Szigorúan szegregalnam az összeset
Akkor döntsük el már végre, hogy ki kit tud megfertőzni? Az oltatlan az oltottat, vagy fordítva, és mindketten egymást is? Ha be vagy oltva, mi a fenétől félsz?
Látod, már eljutottunk oda, hogy a másik embertársunkat utáljuk, üldözzük, hibáztatjuk. Bezárhatsz te engem bármennyi ideig, ha kimegyek az utcára igazoltan letesztelve hogy nincs [email protected]ág bennem, ha te mint oltott mászkálhatsz, és esetleg benned van a vírus..Max te nem halsz bele. Akkor ki is félhetne kitől?
 
Kanadába nem lehet száraz lábbal besétálni, míg Európába gond nélkül.
Lényeges különbség.
Egyébként mi is csak unión belül mozoghatunk, gondolom az egyes tartományok között nektek is szabad a mozgás.

Mindaddig, amíg Afrika nulla százaléka lesz beoltva, addig az egész világ védtelen marad.
Ezt kellene megérteni.
A legtöbb afrikai országnak pedig soha nem lesz 20euró/fő/6havonta Pfizerre, mert míg a létfenntartáshoz szükséges minimális élelemre meg ivóvízre nem jut, addig ott nagy oltási kampányokat vizionálni botorság.
Azért az sem mellékes, hogy az említett világjárványok így is úgy is végeztek jó pár millió emberrel világszerte. Még azokban a korokban is, amikor még nem élt ennyi ember ezen a sárgolyón, és jóval ritkábban lakott területek voltak. Ma már nehéz bárhol is tökéletes elszigeteltséget elképzelni, mert valamilyen formában és indokkal minden tájékon érintkeznek egymással az emberek.
Talán azt lenne érdemes feszegetni, hogy a kedves kínai elvtársak, miféle ellenszerrel rendelkeztek/rendelkeznek az általuk a világra szabadított vírus ellen. Vagy miért is szabadulhatott ki, miért is dolgoztak vele, mi céljuk volt. Véletlen e, vagy sem? Rengeteg vírust tanulmányoznak világszerte laborokban, sokra ma sincs ellenszer. Mi ez ellen nem tehetünk semmit, és ha bármelyik elszabadul, észre sem vesszük, csak ha már pusztít. Na ez is pont ilyen most. Azt sem tudja a beoltott, hogy mi a fenét adnak be neki, csak annyit ért belőle, hogy szinte egyenlő a nullával. Milyen oltás az, ami nem véd pár hónap után, és ha be is oltanak, akkor sincs semmilyen garancia arra hogy túléled? Ha a régi járványokra utalunk, igazad van sok mindenben, de van ott valami ami kicsit másképp van mint most.
Mégpedig az, hogy azokra kifejlesztették az ellenszert. Amit csak egyszer kell beadni, aztán rendben is a dolog. De akkor is törvényszerű hogy x számú fertőzött belehal, mert valami okból kifolyólag nem segít az oltás. Arra azért mondanánk hogy megúsztuk kisebb áldozatokkal, mert tudjuk hogy van rá ellenszer. De erre nincs, és azt sem tudja az ember mit nyomnak belé a vakcina ürügyén. Nem az oltatlanoktól kell félni, hanem a hazug, hiányos, és megfélemlítő tájékoztatástól. Megy a kapkodás, mert maguk sem tudják mit kellene tenni. De odalöknek az emberek elé egy felelőst, hibáztatható réteget, és nekünk van kit szidni meg gyűlölni. Hát ezek az oltatlanok.
 
Világméretű járvány fenyeget?​

225 585 megtekintés
2017. febr. 21.
Na. Köszönöm hogy betetted. Erre gondoltam, hogy nem véletlen ez az egész ami most van. De azt mondja az ember itt, hogy nem kell aggódnunk. Ők mégis azt teszik. Nincs megfelelő tájékoztatás, szinte semmit nem tud a világ, kivéve egy bizonyos réteget.
Nekünk bármit beadhatnak, tudatlanok vagyunk, azt kell elfogadnunk, amit a nagy semmit nem tudó okos vezetők képzett szakemberek mondanak.( az már más kérdés hogy ők mennyit tudnak erről, vagy éppen semmit)
Lehet nem jól tudom, de ez is egy nátha féle vírus, ami vagy magától, vagy beavatkozásra (ki tudja?) mutálódott. Ha jó az emlékezetem, akkor valamit olvastam arról, hogy ez a vírus már okozott járványt a múlt század legelején. Tehát nem ismeretlen a hatása az igazán értő szakemberek számára. Csak az nem világos előttem, hogy miért nem csináltak ellenszérumot eddig? Csináltak a kanyaróra, a tífuszra, meg a mit tudom én mire, egész sor oltást kaptunk gyerekkorunkban amit nem kell megismételni, a szervezet kialakította ellene a védelmet.
Akkor most mi van?
 
egész sor oltást kaptunk gyerekkorunkban amit nem kell megismételni, a szervezet kialakította ellene a védelmet.
Ebben mi az üzlet, szerinted?
Soha ne feledd, a gyógyszeripar annyira érdekelt az egészségben, mint temetkezési vállalkozó az öröklétben!
Neki az az érdeke, hogy egyre több és több kelljen belőle.
Először csak 2 adag a teljes átoltottságig, aztán csak még egy harmadik adag emlékeztetőül, most még egy negyedik emlékeztető adag.
 
A mostani tekerges eredményezte azt ami van
HA első perctől szegregáció lett volna mar rég túl lennénk ezen
Mikor az oltatlant nem engedik föl egy gépre (teljesen jogosan) és kiveri a hoppáret miközben ezer fele képen értesítettek hogy oltás nélkül esélye sincs utazni és meg o hisztizik rendőrert - aki meg is érkezett és eltávolította az értetlenkedot ott úszott el helyben néhány százezer Ft
Kicsit elkalandozok a politika terére....ezzel példálódzott Orbán Viktor is a magyar gógyi kapcsán hogy Magyar lelemény címmel jelent meg egy videó Orbán Viktor Facebook-oldalán csütörtök este. Ebben a miniszterelnök vezetés közben mesél egy ismeretlennek, a nézők akkor kapcsolódhatnak be, amikor Orbán a magyar találékonyságot ecseteli beszélgetőpartnerének. Egészen pontosan arról, milyen példán keresztül szokta elmagyarázni a magyarok leleményességét "nyugati" beszélgetőpartnereinek.
A kormányfő az illusztráláshoz azt az időszakot szokta feleleveníteni, amikor meghozták az éjszakai kijárási korlátozásokat, de a kutyasétáltatás este 8 után is engedélyezett volt.

„Egy órán belül megjelent az interneten az első eladó szakadt nyakörv”
– meséli nevetve Orbán, és rögtön azt is hozzáteszi, hogy beszélgetőpartnerei általában értetlenül állnak a sztori előtt.

„Hát, mondom, hogy ember, hát azért, mert ugye, ha ki lehet vinni a kutyát, ha te kimész, és nincs nálad a kutya, megkérdi a rendőr, hogy mit csinálsz. Azt mondod, sajnos a kutya el... Szakadt nyakörvvel te rendben vagy”
– fejti ki a magyarázatot a videóban Orbán Viktor.
..................
.................
Itt mit tudsz tenni?????
 
Ebben mi az üzlet, szerinted?
Soha ne feledd, a gyógyszeripar annyira érdekelt az egészségben, mint temetkezési vállalkozó az öröklétben!
Neki az az érdeke, hogy egyre több és több kelljen belőle.
Először csak 2 adag a teljes átoltottságig, aztán csak még egy harmadik adag emlékeztetőül, most még egy negyedik emlékeztető adag.
Hisz ez az...
Bár olyan vagyok mint az állatorvosi ló, így be kellene oltatnom magamat harmadszorra is, de visszatart, hogy a 2. után 2 hónapig az egyébként is meglévő izületi gyulladásaim úgy bedurrantak, hogy sokszor visítani tudtam volna a fájdalomtól.
Ez az egész szitu tipikus példa arra, hogy nyerni nem lehet, döntetlent elérni nem lehet, a játékból kiszállni nem lehet...
 
az egyébként is meglévő izületi gyulladásaim úgy bedurrantak, hogy sokszor visítani tudtam volna a fájdalomtól.
Ó, adnak neked fájdalomcsillapítót, meg egyéb csodaszereket a kellemetlen mellékhatás csökkentésére, persze azt már nem ingyen. Ez is az üzlet része.
Pár év, és maroknyira felszaporodott gyógyszer után már nem is tudod, hogy melyik pirula szolgál a panaszaidra, és melyek azok nem kívánatos mellékhatásaira.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok!Keresném a Korall együttes Sötét hajó c. dalát,és az Eddától a Nevesincs lányt.Köszönöm!
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az új fordítást, jó hétvégém lesz.
V.Márti wrote on sziporka78's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a munkáidat és ezt a mostanit is!
Pityesz46 wrote on Sz László's profile.
Köszönöm a gyors segítséged hálás vagyok érte.
Timocka wrote on bencemate's profile.
Szia!
Sikerült megszerezned a Kőmajmok háza című könyvet? Ha igen kérlek küld át nekem!
Előre is köszönöm
Timo

Statisztikák

Témák
37,249
Üzenet
4,572,986
Tagok
601,086
Legújabb tagunk
Anakin06
Oldal tetejére