Hírek Zalatnayra keményen rázúdult a népharag

10 millió forintot kapott Kásler Miklóstól a Nemzeti Kulturális Alap keretéből Zalatnay Sarolta.

Az énekesnő, aki nem sokkal korábban még arról beszélt, hogy nem foglalkozik politikával, a tízmilliós támogatás elnyerése után kamerák kereszttüzében aláírta a


Fidesz “Stop Gyurcsány, Stop Karácsony!”-petícióját.

Bár Zalatnay tagadta, hogy a két dolog összefüggésben állna egymással, hiszen a pénzt “életmű koncertkörút” megvalósítására kapta az énekesnő Káslertől.
A Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere számára fenntartott keretből:


10 millió forintot hagyott jóvá az énekesnő számára, derül ki az NKA honlapján megjelent pályázati döntésekből.

Azonban most újra erőkerült egy videója, mely még két évvel ezelőtt készült.
A kommentelők azonban teljes erővel kezdték el támadni az énekest:


Úr isten.. Pedig régen milyen szép volt, mostanra egy igénytelen öregasszony
Bocsánatot kérek, de ez szörnyű. Régen imádtam, és még ma is hallgatom a régi felvételeit. De már vissza kellene vonulnia.
Ez a fellépőruhája? Itthon különb ruhában takarítok. Döbbenet!!! És az a hang. Szentséges ég!
Valóságos katasztrófaturizmus volt ezt megnézni! :-(



zalatnay.jpg
 
Na, az se a magyar férfiaknak köszönheti a képviselői helyet! A magyar férfiak legfeljebb egy helyes kis köténykét meg egy Horváth Ilona szakácskönyvet szavaznak meg a nőnek!
Lassan azt sem tudják mit kell kezdeni ezekkel a dolgokkal. Kocsi legyen, nyaralás , telelés és buliiii.
Mert ők sok mindent visznek egy kapcsolatba. (ezt most hallottam a fiatal asszonykától...)
 
Ettől rémálmom lesz, pelenkás vernyogó rém a színpadon!
Uhh, lehet h a libero szponzorálta :)

Hát Én 5 milkáért is aláírom, csak az Én hangomtól még a porcelán is eltörik nem csak a kristály :D
Ettől bármi jobb

Ahh, már értem minek kell a pelus.

mert felfelé az evolúció, de lefelé a gravitáció működik!
Kis anyakomplexus azért kellett hozzá.

10 millió forintot kapott Kásler Miklóstól a Nemzeti Kulturális Alap keretéből Zalatnay Sarolta.

Az énekesnő, aki nem sokkal korábban még arról beszélt, hogy nem foglalkozik politikával, a tízmilliós támogatás elnyerése után kamerák kereszttüzében aláírta a




Bár Zalatnay tagadta, hogy a két dolog összefüggésben állna egymással, hiszen a pénzt “életmű koncertkörút” megvalósítására kapta az énekesnő Káslertől.
A Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere számára fenntartott keretből:




Azonban most újra erőkerült egy videója, mely még két évvel ezelőtt készült.
A kommentelők azonban teljes erővel kezdték el támadni az énekest:






Csatolás megtekintése 1816577

Gondolom cini aláírt, így lett pelusos nagymami.

CikiCini :)
 
tagadta, hogy a két dolog összefüggésben állna egymással, hiszen a pénzt “életmű koncertkörút” megvalósítására kapta az énekesnő Káslertől.
Csak szerené hinni hogy neki van olyan igazi tisztességes életműve.
Volt "5 perce" az élet hosszú folyamatából
Annyira nem szokás életműdíjat adni
Megszégyenítené azokét kik azért kapták.
Már rég nem megy neki a sikerszekér
A börtön előttől kezdődött
Akkor haknikörúttal,még keresett pénzt, teljesítménye már onnan hanyatló
Haknikörút új neve "életmű koncertkörút"És előre államilag fizetve
 
Utoljára módosítva:
Igen a művészeket valamiért magasabb rendűeknek véljük és ilyenkor rádöbbenünk hogy ők is emberek.
Ne tompítsd és ne általánosítsd.Nem ugyanolyan emberek
De vesd össze Kovács Katival
Ő egy életmű díjat igazán
Vagy nézd meg a
Halhatatlanok Társulatba most kiket választottak be
Tisztább mert nem állami hanem szakmai és közönség

A színésznők kategóriájában: Lázár Kati és Tiboldi Mária.
A színészek kategóriájában: Rudolf Péter és Szacsvay László.
A táncművészek kategóriájában: Bodor Johanna és Zsuráfszky Zoltán.
Az operaénekesek kategóriájában Zempléni Mária és Bede-Fazekas Csaba.
 
Kovacs KAti is fidesznyik es fel is vallalja ,alairta o is es a kituntetes eletmudijat nem vette at mert Gyurcsany kormany adta neki.
Sokunk kedvencei voltak az ifjukorunkban.
A ma konnyuzenei eletbe nem igen latok olyant aki a palyan lenne 50 ev mulva is.
 
Stop Gyurcsány, Stop Karácsony? :rohog:
Mennyi aláírást gyűjtött össze a fidesz?
10 milliót?

Remélem, 4 rétegű pihe-puha papírra nyomtatták, akkor még valamire jó lehet! :rohog::rohog::rohog:
 
Stop Gyurcsány, Stop Karácsony? :rohog:
Mennyi aláírást gyűjtött össze a fidesz?
10 milliót?

Remélem, 4 rétegű pihe-puha papírra nyomtatták, akkor még valamire jó lehet! :rohog::rohog::rohog:
Szomszéd kisunokája - mi az hogy stop?
nagyi - meg kell állni, állítani, ilyesmi
unoka - óhhhh, akkor a idén nem lesz karácsony, meg ajándékot se kapok majd? Felnőttek olyan hülyék! mit ártott nekik a karácsony, mié kell azt betiltani?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,417
Tagok
615,602
Legújabb tagunk
Hegyesi Zoltán1
Oldal tetejére