Zsido hagyományok

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Egy zsidó szokás, ezért visznek követ a sírokra

Virág helyett kő kerül a sírokra: mi a zsidó hagyomány oka?


20474519_efc129ec7864a2daad037cf6fd58d670_wm.jpg



Emlékszel a Schindler listájának utolsó jelenetére? A gyászolók hosszú sora nem virággal emlékezett meg a családjukat a holokauszttól megmentő Oscar Schindlerről, hanem mindenki egy-egy követ helyezett a sírjára.


Míg a keresztényeknél megszokott látvány a sírokon álló - esetleg azzal egybefaragott - virágváza, addig a zsidó temetőkben ritkán látni ilyesmit.

Kövek a zsidó sírokon
A zsidó sírokra tett kövek egyfelől a lélek halhatatlanságát, öröklétét szimbolizálják - hiszen nem hervadnak el úgy, mint a virágok. Másfelől e szokással azt is igyekeztek jelezni, hogy a halálban mindenki egyenlő, hiszen megakadályozzák, hogy az egyik sírra kisebb, míg a másikra nagyobb virágcsokor kerülhessen. A kövek száma pedig egyúttal mutatja, hogy hányan emlékeztek meg az elhunytról. Maga a sírkőállítás szokása voltaképpen ezekből a hantra tett kavicsokból alakult ki.

20475227_6dafc37d25d863d141834136483ef5dc_wm.jpg

Más megközelítésben a szokás magyarázata a következő: élettelen fölé csak élettelen dolog kerülhet. Így a gyászoló nem sérti meg az elhunytat annak hangsúlyozásával, hogy valamilyen élő dologgal - például virággal - emlékezik meg arról, hogy ő már nincs e világban.

Végül a hagyomány eredetének technikai okai is voltak. A régi időkben a zsidók lakta területek sivatagok, kősivatagok voltak, ahol a virág még vázában sem bírta volna túl sokáig, így érthető módon már csak emiatt sem alakulhatott ki ez a keresztény vallásra jellemző szokás.
Horváth Eszter
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Mezuzá mindenkinek​


Az egyik legismertebb vallási jelkép a hívő zsidók ajtófélfáin található kis doboz, a mezuzá. A héber szó egyszerűen ajtófélfát jelent, mert a mózesi törvény már ősi időben elrendelte: „írjátok azokat házad és kapuid ajtófélfáira!” Éppen ezért a dobozban található kis pergamenlapon (héberül kláf) a legfőbb zsidó imádság, a Halljad, Izrael! első két szakaszát találjuk, kézzel írt, kalligrafikus héber betűkkel. A mezuzát csak képzett szófer, tóramásoló szakember írhatja, és időről időre ellenőrizni kell a kóserságát, vagyis azt, hogy nem sérült-e meg, nem mosódtak-e el rajta a betűk stb.


Mózes ötödik könyvében (6:9.; 11:20.) olvassuk a mezuzá parancsát: „És írd őket házad ajtófélfáira és kapuidra!” A Tóra azt is leírja, miért: ezt a parancsot azért kell betartani, „hogy hosszú ideig éljetek, ti és gyermekeitek…”. Ezért tartja úgy a hagyomány, hogy a mezuzá az ajtófélfán olyan, mint egy őr, aki semmiféle rosszat nem enged be a helyiségbe.


Gyakran megtörtént, hogy az emberek áldást kértek a Rebbétől, és ő azt válaszolta: nézzék meg, van-e minden ajtófélfán mezuzá és kóserek-e. A Rebbe ezt így magyarázta: a Tóra szerint a mezuzá őr, ha pedig az őrrel baj van, akkor nincs, aki visszatartsa a rosszat, a betegséget. Gyakorta kiderült, hogy vagy hiányzott egy-egy „ajtónálló” vagy megsérült a tokban található tekercs. A Rebbe a mezuzá tórai parancsolatát a valóságba ültette át azzal, hogy meghirdette mezuzá-kampányát, ezzel segített az embereknek teljesíteni ezt a fontos micvát.


Az EJA (European Jewish Association) 2021-ben Magyarországon több helyszínen (így például Budapesten és Debrecenben) ösztöndíjas tanulásokat szervez 18-39 éves fiataloknak. A tanulási program része, hogy minden résztvevő ingyen mezuzát kap az ajtófélfájára. Ez adta az ötletet a programban oktatóként részt vevő Stell Izsák újbudai rabbinak, hogy kezdeményezze: az EMIH csatlakozzon a kampányhoz és annyi zsidó embernek juttassanak el mezuzát, ahányan csak kérik. Így lett a lubavicsi Rebbe által évtizedekkel ezelőtt kezdeményezett program magyarországi koordinátora Stell Izsák rabbi, aki kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg is dolgoznak a kampány technikai megvalósításán. „Az indíttatás alapvetően az, hogy a mezuzá védi az ember életét, amikor elmegy otthonról vagy oda megérkezik, ezért fontos, hogy minden zsidó otthon ajtajánál legyen egy. Így, aki jelentkezik mezuzáért, megkérheti a hozzá legközelebb eső zsinagóga rabbiját, hogy helyezze fel az ajtó fölé a mezuzát.”

1683731403595.png
 
Oldal tetejére