Hírek Zuckerberg: Egymilliárd ember fog élni egy másik világban, ahol nem létezik lehetetlen

A Meta óriáscég első embere egy interjúban mesélt arról, milyen elképzelései vannak az internet új korszakának is nevezett metaverzumról.


Bár a Facebook- (illetve a Meta-)féle metaverzum még nem indult el teljesen, a mérnökök most is folyamatosan fejlesztik. Ennek eredménye az a digitális ruhabolt is, ami a cég szerint a legkülönbözőbb igényeket is képes lesz kiszolgálni .

Többek közt ez is szóba került abban az interjúban, amit Mark Zuckerberg adott a CNBC-nek. A programozóból lett milliárdost persze nem csak erről kérdezték: a kérdések elsősorban az új digitális világot, a metaverzumot járták körbe, ami a hírek szerint Zuckerberg legfontosabb munkája lett.

A cégvezető az interjúban arról is beszélt, hogy arra számítanak: előbb-utóbb egymilliárd ember kapcsolódhat majd rá erre az új szolgáltatásra, hogy egy második életet éljen. (A metaverzum hivatalosan egy VR-eszközökkel indítható felület lesz, ahol dolgozni és szórakozni is lehet majd. Legalábbis a tervek erről szólnak.)
Zuckerberg úgy véli, hogy ha sikerül egy remek platformot létrehozni, akkor az emberek szívesen költik majd el a pénzüket itt, hogy új emlékeket, javakat szerezzenek – ezek viszont, mivel digitális holmikról van szó, a valóságban nem lehet majd elérni, sem használni.

A Facebook alapítója azt is mondta, hogy a felület új dimenziókat nyithat az online kommunikációban. A metaverzumban ugyanis nemcsak hallani lehet majd a másikat, a beszélők ott lesznek egymáshoz közel, karnyújtásnyira.

1656199758709.png
 
A probléma az,hogy az internet nem képes megoldani az egészségügyi vészhelyzeteket...pl. akut vakbélgyulladás,diabétesz kóma,egyéb trauma esetén "térerő nélkül" senki sem tud segíteni vagy a segítség érkezéséig eltelt idő alatt olyan életfunkciós vissza nem fordítható események történhetnek,amit se digitálisan se emberi (orvosi) beavatkozás nem menthet meg vagy nem tud befolyásolni.Az emberi észjárást,helyzetfelismerést,gondolkodást cselekvést soha semmilyen robot vagy mesterséges intelligencia nem tudja pótolni.
 
Sajnos, ez az ember jó dolgában már józanul nem tud gondolkodni. A testi szükségleteit, hogy fogja elvégezni?!? Evés, alvás, toalett stb.....Vagy csak rátölti a tudatot a gépre? Beteg ember...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére