Csak ha akarsz velem beszélgetni

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
T

Tölgyesi Péter egy hazai szélmalom szimbóluma - mindig éppen arra fordul amerről remél - s egyben ő a magyar ,,megmondóember,, most is megmondta, hogy a Fico le fogja söpörni a Gyurcsányt az tárgyalóasztalról. Igaza lett. Illetve, majdnem...
Ugye a két ország konfliktusa - amely mondjuk Trianonnal kezdődött - most Dunaszerdahelyen majd egy koszorúzáson folytatódott, olyannyira elmérgesitette a helyzetet, hogy találkozniuk kellett, hogy hé emberek mi történik itt?
Mert valójában az történt, hogy Magyarországról egy ,,csoport,, megjelent Szlovákiában egy foci meccsen - több mint 1000 ember - akik nemtudni miért éppen ott akartak szurkolni a pozsonyi és a dunaszerdahelyi csapatnak a meccsén éppen a Dunaszerdahelynek. Ehhez szerény egyszerű magyar táblákkal vonultak be a stadionba és 15 perc után - gondolom addigra a szlovákok megértették a táblák szövegét - 15 percre leállt a meccs és ezeket a Fradi pálya és környéke tartozékait elkezdték a rendőrök verni. 15 perc után békésen folyt tovább a meccs és a renitenseket pedig letartózgatták. Erre jön egy évforduló aminek van egy emlékműve Szlovákiában, azt ugye illik megkoszorúzni. Nos annak rendje és módja szerint ott is megjelent a fenti csapat, de most már egyenruhában. Egyenesen Szállasi úrtol kölcsönzött formátumban, nehogy valaki összekeverje őket a Vörös Hadsereggel. Na megint jöttek ezek a fránya rendőrök és dutyi lett a vége. Morvai Krisztina nemzetes asszony nem volt ott, de majd tiltakzik, hogy ezeket a rendes magyar embereket, mire ütik ezek a fránya szlovák rendőrök Szlovákiában. Na azt gondolom azért mert Szlovákiában nincsennek Morvai Krisztinák.
Na ebbe a buliba ugratták be ezt a szerencsétlen Gyurcsányt aki most átment Morvaiba és azt mondja: nem kielégitő a válasza Ficonak. Pedig az mindent elmondott. A magyar fasiszták maradjanak otthon.
Még talán annyit, hogy relative Szlovákiában éltek a magyarok a legbékésebben a szlovákokkal, na most ezt elintéztük nekik. Bravó! De talán majd a Bayer Zsoltika elintézi a dolgokat, neki ugyis szlovák rendszámú kocsija van és szlovák adófizető.
 
gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos, a dolgok már megint nem olyan egyszerüek, mint amilyennek látszanak...
A fasisztoid magyar szervezetek megmaradtak volna a mi problémáinknak, ha a szlovák hasonszőrüek (vajon milyen racionális okkal?) nem hívták volna fel magukra a figyelmet...
Jadwiga Malina, pályázati pénzek osztása, Jan Slota bájos szösszenetei, magyar nyelvü feliratok maszatolása, földrajzkönyvek vegyes nyelvezete, a magyar párt démonizálása,
és végül - de nem utolsósorban - "magyarokat a gázba!" magyarokat a Dunába!" politikai slogenek - ezek porovokációnak tűnnek- ha tévedek, kérem világosítsatok fel!
A magyar szélsőjobb agilis csapatai már remekül bejáratták magukat a hazai elnéző terepen, és nem véletlen, hogy kalandkeresőben - pedig demokratikusan xenofóbok,
minden szomszédot egyformán utálnak - épp a szlovákoknak mentek neki...
Elismerem Szlovákia jogát, hogy minden alkalmas eszközzel védje meg magát ezek ellen, csak könyörgöm, ne erkölcsi piedesztálról...
 
Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Pufi, erről is már beszéltünk itt nálad azt hiszem.
A sajnálatosan határon túlra került magyar területek kisebbséggé vált lakosai és a többségi nemzetiségek viszonya egymással illetve a megmaradt Magyarországgal, hát ugye, sosem volt felhőtlen, s mint a történelem bizonyítani látszik, ennek nem csak a "mások" voltak az okai. Sok dokumentum filmet adnak mostanában, főleg a Dunán, amiből képet kaphatunk arról a sok megaláztatásról és kegyetlenségről, amiben a magyar lakosoknak volt részük Trianon után egész a második világháborúig Szlovákiától Romániáig, kilakoltatások, tömeges mészárlások, száműzetés, és még azután is a kommunizmusban, a szándékos beolvasztással, nemzeti sajátosságokban (nyelv, iskola, kultúra, történelem, munkalehetőségek) való szisztematikus ellehetetlenítéssel, stb. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a történelemben a magyarok sem voltak makulátlanok a szomszédainkkal való bánásmódban. De akárhogy is volt, egy tény: ezen változtatni a mai politikai életben, a mai világban, itt az Unióban NEM LEHET. A háborúban a vesztesek oldalán álltunk, ez tény, amit tudomásul kell venni, még akkor is, ha ez az egyének életében mérhetetlen igazságtalan taragédiákat is jelentett. Lehetetlen volt ezt megváltoztatni a Varsói Szerződés idején, és csak kevesek illuziója volt Trianon rehabilitációja a rendszerváltás után, és ma is teljes képtelenség, ki vállalna háborút a magyar határok helyreállításáért, nem beszélve az irreális, megoldhatatlan helyzetet teremtő következményekről, amikbe most ne menjünk bele. (Na ez az a pont, ami miatt az Orbán által kierőszakolt népszavazás - a határon túliak magyar állampolgárságáról - is kudarcba fulladt, mert a gondolkodó lakosok, akik mérlegelni tudnak kicsit, felmérték ennek képtelenségét és a felvetés mögötti elképesztő önző és országellenes propagandát, a szélsőjobbosok és a határon túli reménykedők meg elkárhozták az óhazaiakat és hazafiatlansággal vádolták, és ez az, amit ennek az ördögi demagóg fickónak nem tudok azóta sem megbocsátani, hogy ilyen helyzetbe hozott minket is, akik igenis együttérzéssel viseltetünk a határon túli honfitársaink iránt, és őket is, akik valami csodában reménykedtek.)
Tehát épp ennek a megoldhatatlan és soha le nem zárt történelmi helyzetnek lett volna egyetlen kezelhető megoldása az Európai Unió által biztosított békés hangnem és egymás mellett élés, a határok "elmosódása", jelentőségük csökkenése, az Unió által biztosított kisebbségi jogok érvényrejuttatása, és ezekért reálisan lehetett volna tenni, kűzdeni, persze nem így!
Én tudom, hogy a viszony ma sem felhőtlen és nem ártatlan báránykákkal kell békét kötnünk, de jó lenne önmagunkkal is tisztába kerülnünk, bennünk mennyi gyűlölet és indulat van. Amíg önmagunkkal nem jövünk tisztába, hiába is követeljük a környező népek toleranciáját.
Úgy láttam, az MDF és a szocik első uralomra jutása idején már kezdett kialakulni végre valami eddig példátlan normális diplomáciai hangnem a környező országokkal. Reménykeltőnek tűnt, belátva, hogy ez az egyetlen járható út, kölcsönös közeledés, engedékenység és megértés.
Aztán jött a jobboldal, és szépen elkezdte a hergelést, a támadást, az ellenségeskedést, és persze nem kellett sok, hogy újra elfajuljon a helyzet, most megint ebben élünk. Ennek következménye a magyar házfalakra való firka, a fellángoló gyűlölet, a magyar fiatalok megverése, stb. Persze, Bayer Zsoltika és barátai úgy gondolják, ők mekkora hazafiak, mérhetetlen önbizalommal tekintenek saját pusztító működésükre. Hogy ő és Lovass barátja hangadók lehetnek, az szintén a magyar közélet totális éretlenségét és beidegződött elvakultságát bizonyítja.
A kialakult és ismét teljesen áldatlan helyzetben persze Feri is csak kapkod, itt nem lehet okosan eljárni, mert ugye egyik oldalról a kisebbségek jogai, másik oldalról a kisebbségek szerepében tetszelgő hergelő szélsőjobbok, és ennek sosincs már vége.
 
gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedveseim! szépen kérlek benneteket, valaki definiálja már, hogy a CH közegében mi számit politizálásnak, ennek híján ugyanis a "hirek kapcsán" tipusú vélemények is feketelistára kerülnek!A direkt pártpolitika természetesen nem ide való, de ilyesmivel vajmi ritkán találkozunk...Ha viszont a napi eseményekről való véleménynyilvánitás is öncenzura alá esik, akkor a legjobb lesz, ha megmaradunk az időjárás kiértékelésénél...
 
Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak megemlitém, hogy a topiknak az a cime: CSAK HA AKARSZ VELEM BESZÉLGETNI... s ez takar egy olyan vágyat, hogy itt mindenről lehet beszélgetni, kultúrált hangnemben. A baj mindig akkor kezdődik, amikor megjelenik az ügyeletes provokátor és hallatlan primitiv szinvonalon kötekedik. Én úgyérzem, hogy vagyunk annyira felnőttek, hogy a mások véleményét tudomásulvéve elmondhatjuk a saját észrevételeinket, pozitiv és negativ érzelmeinket. Aki ebben nem partner az kérem csukja vissza ezt a topikot.

Drága Pistám a definició mint fogalom van itt jelen. Persze ezzel együtt van akinek fogalma sincs a definicióról... Igaz is nálunk esik, otthon mi van? - S most mégcsak nem is a tözsdéről beszélek...
 
Pedroh

Állandó Tag
Állandó Tag
Pufi, azért nem csoda, hogy ilyen indulatokra ragadtat néhány embert az otthoni helyzet - ha kirakod a házadra a magyar zászlót, már rögtön fasiszta, elmeborult nacionalista zsidógyilkos vagy (legalábbis ezt sujkolja a hatalmon lévő oldal)

azért oda is el kellett jutni, hogy a saját országodban szégyelni kelljen egy zászló kirakását, miközben a szomszédaink ott rúgnak belénk ahol tudnak.

az a párszáz verekedő maradt meg hirmondónak azokból, akiknek még jelent valamit hogy magyarnak születtek, hogy ott élnek. a többi 10 millió (kevés kivétellel) hazátlan nihil, akik nyugodtan lakhatnának Bangladeshben is, nem sokat vennének észre belőle...

magyar külpolitika meg nem létezik, miközben a szomszéd országok foggal-körömmel védik igazukat, mi nyüszítve hátrálunk, bármiről is legyen szó (ezen a jobboldal sem tudott igazán változtatni)

számomra ezért nem jelent már semmit magyarország, megszűnt létezni - és nem most, egy csapásra
 
Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
df

párszáz verekedő maradt meg hirmondónak azokból, akiknek még jelent valamit hogy magyarnak születtek, hogy ott élnek. a többi 10 millió (kevés kivétellel) hazátlan nihil, akik nyugodtan lakhatnának Bangladeshben is

Kedves Pedro meg akár Montreálban is. Na látod én soha nem tudtam volna ezt leirni, de nem vagyunk egyformák.A véleményünk is különbözik, különösen abban, hogy nekünk innen nincs erkölcsi alapunk arra, hogy ilyen megállapitásokat tegyünk. Javits ki ha nem igy van.

Azt gondolom ennél azonban sokkal bonyolultabb a dolog.
azért oda is el kellett jutni, hogy a saját országodban szégyelni kelljen egy zászló kirakását
Nem, nem kell szégyelni. S ha jólemlékszem ezt senki nem is várta el Tőled. Az hogy időnként ,,becsempésződik,, néhány olyan ,,jelzés,, ami a néhai magyar fasizmus szimbólumaiban is megtalálható volt, az európai kultúra kérdése és nem az hogy
már rögtön fasiszta, elmeborult nacionalista zsidógyilkos

Befejezésül csak annyit arra senkinek nincs jogositványa egy jogállamban, hogy
nem csoda, hogy ilyen indulatokra ragadtat néhány embert
különösen akkor amikor ha valóban a sértett magyarok nevében akar fellépni.

Tudod Pedro a demokrácia csak akkor van jelen egy társadalomban, a kötelezettség oldalon is annyi elvárnivaló érvényesül, mint a kivánalom oldalon. Ellenkező esetben ANARCHIA van jelen.
 
b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Pufi, azért nem csoda, hogy ilyen indulatokra ragadtat néhány embert az otthoni helyzet - ha kirakod a házadra a magyar zászlót, már rögtön fasiszta, elmeborult nacionalista zsidógyilkos vagy (legalábbis ezt sujkolja a hatalmon lévő oldal)

azért oda is el kellett jutni, hogy a saját országodban szégyelni kelljen egy zászló kirakását, miközben a szomszédaink ott rúgnak belénk ahol tudnak.

az a párszáz verekedő maradt meg hirmondónak azokból, akiknek még jelent valamit hogy magyarnak születtek, hogy ott élnek. a többi 10 millió (kevés kivétellel) hazátlan nihil, akik nyugodtan lakhatnának Bangladeshben is, nem sokat vennének észre belőle...

magyar külpolitika meg nem létezik, miközben a szomszéd országok foggal-körömmel védik igazukat, mi nyüszítve hátrálunk, bármiről is legyen szó (ezen a jobboldal sem tudott igazán változtatni)

számomra ezért nem jelent már semmit magyarország, megszűnt létezni - és nem most, egy csapásra

Kedves Pedroh! Te ezen háborogsz. Én meg azon, hogy nem tehetem ki a magyar zászlót a házamra, mert azok, akik kiteszik olyan elfogadhatatlanul viszonyulnak a világhoz, hogy még ebben sem szeretnék azonosulni velük. Azon háborgok, hogy azt, ami az enyém is kisajátítja egy olyan csoport, amelyik a béka feneke alól próbál rálátni a világ dolgaira miközben olyan emberi indulatok hevítik, feszítik, aminek a megnyilvánulásait nem bírom elfogadni.

Tudod, Pedroh, a szomszédaink indulatainak az eredetéről képet kaphat az ember,ha olvas. Jókait mondjuk, vagy Mikszáthot. Ha nem csak a fordulatos, zamatos szövegre, a történetre figyel, hanem arra is, hogy hogyan vélekednek a szomszéd népekről, akik akkoriban Magyarország kebelén belül éltek. Nem kell tirádákat keresni a szlovákok ellen, csak azt kell megfigyelni, mennyi elnéző jóindulattal szerepelnek az ostobácska, ügyetlenke és minden egyéb vonatkozásban tökéletlenke tótok. Mennyire csak házicselédnek felelnek meg a szép, nemes, okos, vitéz magyarok házainál. És ők még jól jártak a olájokhoz képest, akik az ostobaságuk mellé még gonoszaknak és rosszindulatúnak is ábrázoltatnak sokszor.
Tudod, ezek az írók akkor a tisztes magyar társadalom véleményét fejezték ki. Nem igazán lehetett jó "tótnak" vagy "oláhnak" lenni a XIX. századi, XX. század eleji Magyarországon. Most magyarnak lenni nem jó Szlovákiában és Erdélyben.
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is tudom érdemes-e Pedroh hozzászólását ennyire kitárgyalni, ha szerinte a "párszáz verekedő" a jó magyar a többi tízmillió pedig "hazátlan nihil". Az összes többi tévedéséről már nem is beszélek. Sajnálnám viszont, ha azok akik nem itt élnek azt hinnék, hogy ez valóban így van Magyarországon, ahogy Pedroh leírja. Nem is tudom honnan ez a végtelen indulat, ami egyes emberekbe beszorult. Bizonyára frusztráltak valami miatt, aminek talán végképp nincs köze a hazájukhoz, de ez az egy szintér ahol ezt nálunk büntetlenül ki lehet élni. Nem hinném, hogy Hofi örülne, hogy az ő fényképét használják logónak ehhez.
 
Naaaagy nagy igazságod vagyon! ;)
Csak néha az emberbe belefúl a szusz, ha ki nem adja magából. Ráadásul a másik felét sikerrel benttartottam. :mrgreen:
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Naaaagy nagy igazságod vagyon! ;)
Csak néha az emberbe belefúl a szusz, ha ki nem adja magából. Ráadásul a másik felét sikerrel benttartottam. :mrgreen:

Félre ne értsd, nem rosszallás volt irányodban, mert abban valóban igazad van, hogy a hallgatás néha azt jelenti, hogy egyetértünk...:mrgreen:
 
longbow

Állandó Tag
Állandó Tag
Tölgyesi Péter egy hazai szélmalom szimbóluma - mindig éppen arra fordul amerről remél - s egyben ő a magyar ,,megmondóember,, most is megmondta, hogy a Fico le fogja söpörni a Gyurcsányt az tárgyalóasztalról. Igaza lett. Illetve, majdnem...
Ugye a két ország konfliktusa - amely mondjuk Trianonnal kezdődött - most Dunaszerdahelyen majd egy koszorúzáson folytatódott, olyannyira elmérgesitette a helyzetet, hogy találkozniuk kellett, hogy hé emberek mi történik itt?
Mert valójában az történt, hogy Magyarországról egy ,,csoport,, megjelent Szlovákiában egy foci meccsen - több mint 1000 ember - akik nemtudni miért éppen ott akartak szurkolni a pozsonyi és a dunaszerdahelyi csapatnak a meccsén éppen a Dunaszerdahelynek. Ehhez szerény egyszerű magyar táblákkal vonultak be a stadionba és 15 perc után - gondolom addigra a szlovákok megértették a táblák szövegét - 15 percre leállt a meccs és ezeket a Fradi pálya és környéke tartozékait elkezdték a rendőrök verni. 15 perc után békésen folyt tovább a meccs és a renitenseket pedig letartózgatták. Erre jön egy évforduló aminek van egy emlékműve Szlovákiában, azt ugye illik megkoszorúzni. Nos annak rendje és módja szerint ott is megjelent a fenti csapat, de most már egyenruhában. Egyenesen Szállasi úrtol kölcsönzött formátumban, nehogy valaki összekeverje őket a Vörös Hadsereggel. Na megint jöttek ezek a fránya rendőrök és dutyi lett a vége. Morvai Krisztina nemzetes asszony nem volt ott, de majd tiltakzik, hogy ezeket a rendes magyar embereket, mire ütik ezek a fránya szlovák rendőrök Szlovákiában. Na azt gondolom azért mert Szlovákiában nincsennek Morvai Krisztinák.
Na ebbe a buliba ugratták be ezt a szerencsétlen Gyurcsányt aki most átment Morvaiba és azt mondja: nem kielégitő a válasza Ficonak. Pedig az mindent elmondott. A magyar fasiszták maradjanak otthon.
Még talán annyit, hogy relative Szlovákiában éltek a magyarok a legbékésebben a szlovákokkal, na most ezt elintéztük nekik. Bravó! De talán majd a Bayer Zsoltika elintézi a dolgokat, neki ugyis szlovák rendszámú kocsija van és szlovák adófizető.

Kedves Pufi,

Miert erzem ugy az irasodat olvasva, hogy szerinted rendben van az, hogy a rendorok viperakkal valogatas nelkul osszevernek szurkolokat?
A szlovak-magyar bekerol meg annyit, hogy erdemes beleolvasni par szlovak forumba(tankokat Budapestre es hasonlo hozzaszolasok).
 
gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Longbow!
Azért érzed úgy, hogy Pufi Slotának és a szlovák rendőröknek ad igazat, mert vagy nem tudod vagy nem akarod megérteni... Ezen, attól félek Pufi segíteni nem tud - meg én sem, pedig szándékom lenne rá...
Funár polgármesterkedése idején, egy magyar politikus mondta:" az Isten küldte nekünk ezt a barmot, hogy kompromittálja a román nacionalizmust".Nos, a magyar szélsőjobb ugyanezt a dicstelen szerepet választotta...Miért jó az nekünk, ha a világ távolabbi fele-már aki egyáltalán hallott Magyarországról- egy speciális közép-keleteurópai katyvasznak tekint mindnyájunkat, ahol az egyik kutya-másik eb...
 
Kedves Godipista,

Kerlek mutass mar ra a hozzaszolasomban, hogy hol emlitettem Slotat vagy a szlovak rendoroket?Miert kevered ebbe bele a politikat?
En egy egyszeru kerdest tettem fel altalanossagban.Miert elfogadhato az, hogy rendorok lathatoan ok nelkul(amennyire en tudom hivatalos bizonyitek meg nem kerult elo) nekiesnek a tomegnek es valogatas nelkul osszevernek mindenkit?Ez szamomra elfogadhatatlan fuggetlenul attol, hogy az eset Dunaszerdahelyen,Budapesten vagy esetleg Londonban tortenik.
 
gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Térből és időből kiragadva " a rendőrök nekiesnek a vétlen tömegnek és ütlegelni kezdik öket" nos, nem hiszem, hogy a világon bárki is lenne, aki evvel egyetért...a legelvetemültebb politikai kalandorok sem.Ha ez megnyugtat: én sem.Így nincs is miről vitatkoznunk...
 
kozbenjaro

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó lenne ha ezt tanítanák a rendfenntartóknak

A szeretet elsősorban nem élvezet, hanem áldozat!
Az, amit megosztasz másokkal, megsokszorozódik, és amit visszatartasz másoktól, az csökkenni fog. Ezért oszd meg, ami kívánatos és jó, és tartsd vissza azt, ami rossz és nem kívánatos.
A közepes tehetségű ember rendszerint elítéli mindazt, amit nem ér föl ésszel.
A legbiztosabb módon úgy találod meg a boldogságod, ha energiádat annak szenteled, hogy valaki mást boldoggá tégy.
Az önző ember vágyaiért a halhatatlanságát adja oda, az önzetlen pedig a mulandóságot.
 
Pedroh

Állandó Tag
Állandó Tag
na bumm, nacionalista vagyok (illetve lennék, ha még mindig érdekelne annyira az egész) - ez úgy látszik a magyarok körében bűn, érdekes módon más országokban nem az

jópofa, hogy mennyi kioktató komment jön egy ilyen beírásra, mindenki igyekszik villogtatni (fél)tudását, egyesek pedig az avatáromat is rögtön elvennék csak úgy önhatalmúlag (az hogy Hofit használom avatárnak, csak annyit jelez, hogy szeretem, nem azt, hogy tökéletesen azonosulok a politikai nézeteivel, amiről egyébként lila gőzöm nincs és nem is izgat)

hogy van-é alapom fikázni az otthon élő 10 milliót? ilyen gondolatokkal nem szoktam fárasztani magam, inkább kimondom a véleményem - mindenesetre a tömegméretű töketlenség, tudatlanság és eredménytelenség azt mutatja, hogy valami nincs rendben (és nem csak a vezetőinkkel, hanem a pógárok többségével is)

b.p., ez kb. az általános iskolás szint - mondj egy olyan országot a 19. és 20. század fordulójáról, amely nem használta ki, nem nézte le a kisebbségeket (lehetőleg olyat, ahol 5 főnél több élt)
 
Pedroh

Állandó Tag
Állandó Tag
Pufi, lehet hogy lemaradtam valamiről, de nem úgy tűnik, hogy a románok kompromittálódtak volna Funar bácsi kijelentései miatt, és valahogy Szlovákiát sem átkozták még ki Fico és Slota érdekes beszólásaiért

mi bezzeg fülünket-farkunkat behúzva hátrálunk a sarokba és úgy nézünk az EU-ra, mint az óvónénire, aki majd elfenekeli a cúnya gyerekeket - miközben ott is annak van igaza, aki a legerősebben veri az asztalt és védi a saját érdekeit
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére