Mennyi cukrot fogyasztasz? Diabetes étrend+receptek

nagy hohó

Állandó Tag
Állandó Tag
leo.jpg

Vannak olyan kórállapotok, amikor problémát jelent az édességek beillesztése a páciens étrendjébe, ilyen például a cukorbetegség (diabétesz mellitusz). Hazánkban a diabétesz, elsősorban a 2. típusú formája, hatalmas népegészségügyi problémát jelent. A diabétesz Magyarországon jelenleg kb. ötszázezer főt érint, s ez a lakosság 5%-ának felel meg. A feltételezések szerint ehhez jön még 1,5–3% rejtett, még diagnosztizálás előtt álló cukorbeteg, továbbá 2-3% csökkent glükóztűrésű beteg. Az említett igen nagy esetszámból a szakértők becslései alapján tizenötezer–harmincezerre tehető az 1. típusú cukorbetegek száma. A többség tehát a felnőttkori, 2. típusba sorolható, s közülük legalább 85%-ot tesznek ki a túlsúlyosok. (1)
A diéta javallata a választott terápiától függően változik. Orális antidiabetikummal vagy egymagában étrenddel kezelt cukorbetegség esetén a károsodott inzulinválasz (az első fázis kiesése), az inzulinrezisztencia és az étkezést követő hiperglikémia a kórállapot fő oka, az étrendnek tehát ehhez kell alkalmazkodnia. Ebben az esetben kiemelten fontos a gyors vércukor-emelkedést okozó (nagy glikémiás indexű) ételek, élelmiszerek kiiktatása az étrendből. Inzulinkezelés esetén az adagolt inzulin hatásgörbéje és az elfogyasztott szénhidrát által kiváltott vércukor-emelkedés közötti eltérés a diéta fő javallata. Az étrendet illetően kerülni kell, hogy a páciens egyszerre nagy (90 g feletti) szénhidrátmennyiséget fogyasszon, ugyanis ennek a vércukoremelő hatását a korszerű inzulinkezelés sem képes ellensúlyozni. A nagy cukortartalmú élelmiszereknek (pl. a vizes fagylaltoknak) nagy a glikémiás indexük is, ekképp az említett problémás élelmiszercsoportban sorolandók. Fogyasztásuk egyértelműen rontja a glükóz anyagcseréjét, ezáltal fokozza a betegség során kialakuló szövődmények (elsősorban makro- és mikroangiopátiás események) kockázatát.(2)
A cukor édesítőszerekkel való helyettesítésével a cukorbetegek életét is megédesítő diabetikus fagylalt állítható elő. Ezekben a termékekben elsősorban a mesterséges édesítőszerek energiatartalmú változatai (cukor- vagy polialkoholok, pl. szorbit, illetve fruktóz) vannak. Jellemzőjük, hogy a bélbaktériumok által részben bontható anyagok, fermentábilisak, ám a hasznosulásuk csupán részleges. Emiatt a glikémiás indexük, vagyis a vércukoremelő hatásuk kedvezőbb (30–60%-kal kisebb) a hagyományos termékekben használt répacukorénál. Problémát okozhat azonban, hogy nagyobb mennyiségben (napi 20–30 g felett) fogyasztva fokozzák a bélperisztaltikát, s puffadást, hasmenést és hasi diszkomfortérzést okoznak a betegek nagy részének.
A mesterséges édesítéssel készült diabetikus készítmények (pl. jégkrémek) heti egy-két alkalommal, a javasolt napi szénhidrátmennyiségbe beszámítva, fogyaszthatók az étrend színesítése érdekében. Édességek lévén azonban a diabetikus jégkrémeknek nemcsak a szénhidráttartalma, hanem az energiatartalma is számottevő. Főként akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a hazai cukorbetegek döntő többsége túlsúlyos, vagyis glükóz-anyagcseréjüknek a rendben tartásához hosszú távú életmódváltással kísért testtömegcsökkentő diétára van szükség. Ezért előnyös, ha a diabetikus termékek amellett, hogy a vércukorszintet kíméletesebben emelő hatású édesítőszert tartalmaznak, zsírszegény tejből, tejporból is készülnek.
A hétköznapokra megfelelő oktatással felkészített, alapos diétás információkkal bíró cukorbeteg számára nem jelenthet problémát a diabetikus termékek besorolása az étrendbe. Egy adag (két gombóc = 100 g) jégkrém szénhidráttartalma átlagosan 20 g. Ez a szénhidrátmennyiség megfeleltethető egy kis étkezés tápanyagtartalmának (10–25 g javasolt szénhidrátnak), illetve főétkezés (50–70 g javasolt szénhidrát) részeként kisebb szénhidráttartalmú főfogás (pl. főzelék, saláta) után desszertként is fogyasztható.
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Mediterrán tõkehal sajtmártásban


Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]60 dkg tõkehalfilé [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3,6 dl tej [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]28 dkg brokkoli [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]12 dkg csemegekukorica [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg mozarella sajt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3 dkg olivabogyó [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek búzaliszt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek margarin [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek olivaolaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]8 g só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 g szerecsendió [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A megsózott tõkehal mindkét oldalát olívaolajon hirtelen megpirítjuk, majd kimargarinozott jénai tálba helyezzük. A brokkolit és a kukoricát külön-külön sós vízben megfõzzük, majd jól lecsepegtetjük, ezután ráhalmozzuk a tõkehalra. A margarint felhevítjük, amikor már elolvadt belekeverjük a lisztet, a sót és a szerecsendiót, majd hozzáöntjük a tejet, és a sajt felét, majd addig keverjük, amíg fel nem forr és be nem sûrûsödik. A kész mártást ráöntjük a brokkolis-kukoricás halra, és a tetejére rászórjuk a sajt másik felét. Sütõbe rakjuk, majd megsütjük. Tálaláskor egész vagy magozott és felkarikázott olívabogyóval díszíthetjük

Energiatartalma: 374,4 kcal/1565 kJ

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Jércemellsaláta almával[/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]40 dkg csirkemellfilé [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db kígyóuborka [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10-15 dkg savanykás alma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint szûrt citromlé [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint õrölt fahéj, szezámmag [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]kevés margarin [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek olivaolaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek mustár [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek tárkonyecet [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint só, bors, citromlé, glukonon [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db fokhagyma széttörve [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az olajból, mustárból, ecetbõl, fokhagymából salátaöntetet készítünk. A csirkemellet megmossuk, csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd az elõmelegített margarinban megsütjük. Hagyjuk kihûlni. Az almát, uborkát alaposan megmossuk, az alma magházát eltávolítjuk, majd mindkettõt felcsíkozzuk. Kevés szûrt citromlével megöntözzük, hogy az alma ne barnuljon meg. A hozzávalókat tálba tesszük, a salátaöntetet kevés fahéjjal utóízesítjük, majd a salátára öntjük, átkeverjük.Felhasználásig hûtõben tartjuk. Tálaláskor szezámmaggal hintjük meg.

Forrás: diabetes-online, MagicSystem

[FONT=arial, helvetica]Alma joghurtmártásban[/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 db alma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db kígyóuborka [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db póréhagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3 db fõtt tojás [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dl jogurt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint só, bors, citromlé, glukonon [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, húsukat kis kockákra vágjuk. A megmosott kígyóuborkát és a fõtt tojásokat ugyanekkorára felkockázzuk. A póréhagymát haragos zöldje nélkül vékony karikákra szeljük. A joghurtot mély tálba töltjük, az ecetes tormával, sóval, borssal, citromlével és porcukorral megízesítjük. Az összes felaprított hozzávalót beleforgatjuk és hûtõszekrényben legalább fél óráig érlelni hagyjuk. Füstölt húsokhoz, különösen halakhoz kitûnõ.

Energiatartalom: 130 kcal / 544 kJ

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Zöldborsós gombapörkölt[/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg csiperke gomba [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg zöldborsó [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1/2 fej vöröshagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint kömény, majoranna, pirospaprika, só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1/2 ek olaj [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az apróra vágott hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a felszeletelt gombát és a nyers zöldborsót (vagy konzervet, mirelitet) befûszerezzük. Addig fõzzük, míg a gomba megpuhul és a leve besûrûsödik. Kifõtt tésztával vagy rizzsel tálaljuk.

Energiatartalom: 600kJ/140 kcal
Szénhidrát: 11 g
Fehérje: 9,5 g
Zsír: 4 g

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Narancsos káposztasaláta[/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg savanyú káposzta [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg narancs [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1/4 fej vöröshagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kk olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]0,25dl narancslé [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az olajban sárgára pároljuk a hagymát, hozzáadjuk az átmosott, kicsavart káposztát, felöntjük a narancs levével és pici vízzel, majd pároljuk. Ha a káposzta puha, hozzáadjuk a félbevágott narancsgerezdeket.

Energiatartalom: 240 kJ/60 kcal
Szénhidrát: 11 g
Fehérje: 2 g
Zsír: 3 g

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Padlizsánkrém [/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]40 dkg padlizsán [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 dl olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 fej vöröshagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint só, citromlé [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A megmosott padlizsánt a sütôlapra helyezve addig sütjük, amíg a héja fekete, ráncos nem lesz. (kb. 30 perc) Ha kihûlt, a héját lehúzzuk, húsát péppé zúzzuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, sózzuk, kevés citromlével ízesítjük, majd óvatosan hozzákeverjük az olajat. Jól összedolgozzuk és tálalásig a hûtôszekrénybe tesszük.

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Rakott karfiol[/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kg karfiol [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 dl kefír [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 tk só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg búzacsíra [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedve megfôzzük. Tepsiben sorba rakjuk: alulra karfiol, megszórjuk a búzacsírával, leöntjük a kefir felével, olajjal, sózzuk, befedjük a maradék karfiollal és ráöntjük a maradék kefirt. Sütõben pirosra sütjük.

Energiatartalom: 1050 kJ/250 kcal
Szénhidrát: 25 g
Fehérje: 15 g
Zsír: 8 g

Forrás: diabetes-online
 

atanna

Állandó Tag
Állandó Tag
Kínai kel saláta
60 dkg kínai kel
2 dl kefir
1 cs. kapor
1 mk. mustár
A kínai kelt laskára vágjuk, és egy salátás tálba rakjuk. Elkészítjük az öntetett az apróra vágott kaporból, kefirbol, ízesítjük sóval, borssal, mustárral. Az öntetett a kínai kellel összekeverjük, majd hutobe összeérlelve tálaljuk.


Almás csirke

Csirkemell 40 dkg
Alma 40 dkg
Kefir 1 pohár
Szerecsendió csipetnyi
Margarin 2 dkg
Citrom &frac14; db
A csíkokra vágott csirkemellet a felhevített margarinban pirosra sütjük. Megsózzuk, reszelt szerecsendióval ízesítjük, kevés vízzel fedo alatt pároljuk. Amikor majdnem puha, mellétesszük a cikkekre vágott almát, ízesítjük reszelt citromhéjjal, óvatosan hozzákeverjük a kefirt és összeforraljuk.
Energia: 853 kJ / 204 kcal Szénhidrát: 9 g

kebLtYiOGMbvBcHG.jpg
Részeges hal.
<TABLE style="BORDER-RIGHT: #dba464 1px solid; BORDER-TOP: #dba464 1px solid; BORDER-LEFT: #dba464 1px solid; BORDER-BOTTOM: #dba464 1px solid" cellPadding=5 width="100%" bgColor=#fff4d8><TBODY><TR><TD style="TEXT-ALIGN: left" width="30%" bgColor=#ffd696>Hozzávalók


Hozzávalók 4 személyre:


4 szelet ponty
5 dkg liszt
1 teáskanál fűszerpaprika
1/2 evőkanál olaj
3 dkg margarin
5 dkg vöröshagyma
0,5 dl bor
1 babérlevél
1 teáskanál mustár
<TD><TD vAlign=top align=left>
Előkészítés:

A halszeleteket megmossuk, jól besózzuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk.​

Elkészítés: A halat paprikás lisztben megforgatjuk, és kevés felhevített olajban mindkét oldalát hirtelen megsütjük. Az apróra vágott vöröshagymát felolvasztott margarinban aranysárgára pirítjuk, borral felöntjük. Babérlevéllel, őrölt borssal, mustárral ízesítjük, majd az elősütött halakat beletéve, félig lefedve körülbelül 15 percig pároljuk.​

1 adag: 408 kcal
Szénhidrát: 11,7 g
</TD></TR></TBODY></TABLE>​

Zöldfűszeres fokhagymás hal

<TABLE style="BORDER-RIGHT: #dba464 1px solid; BORDER-TOP: #dba464 1px solid; BORDER-LEFT: #dba464 1px solid; BORDER-BOTTOM: #dba464 1px solid" cellPadding=5 width="100%" bgColor=#fff4d8><TBODY><TR><TD style="TEXT-ALIGN: left" width="30%" bgColor=#ffd696>Hozzávalók


Hozzávalók:

2 fagyasztott hekk
petrezselyem
bazslikom
pici kapor
majoranna
só bors
2 gerezd fokhagyma szétnyomva
paprika
brokkoli
bébirépa
kaarfiol
cukkini
karrotta
fél deci vörösbor
kis margain
1 pohár joghurt vagy kefir​

<TD><TD vAlign=top align=left>Elkészítés:

Veszek 2 fagysztott hekket, kiengedem, beirdalom és bekenem a f&ucirc;szerkeverékkel (petrezselyem, bazslikom, pici kapor, majoranna, só, bors, 2gerezd fokhagyma szétnyomva, paprika). Ezt egy alufóliára fektetem és ráteszem a fagyasztott zöldségkeveréket (brokkoli, bébirépa, karfiol, cukkini, karrotta). Meglocsolom fél deci vörösborral, teszek rá egy kis margarint és becsomagolom úgy, hogy teljesen lezárjam!
kb 30-40 perc alatt készre párolom!​

öntet: szárított kapor, só, bors, 1 kis gerezd fokhagyma szétnyomva, egy csipet paprika, 1 pohár joghurttal vagy kefirrel összekeverve!​

</TD></TR></TBODY></TABLE>​

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=10 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD colSpan=2>Mézes szelet​

</TD></TR><TR><TD>
szk74.jpg
Hozzávalók kb. 35 szelethez: A tésztához: 1 tojás, 5 dkg margarin/vaj, 5 ek. zsírszegény tej, 2 ek. méz (méz helyett a cukorbetegek használjanak diabetikus mézet), 45 dkg liszt, 8 ek. édesítőpor, 1 mk. szódabikarbóna

A krémhez: 5 dl zsírszegény tej, 4 púpos ek. búzadara (gríz), 12,5 dkg vaj 5 ek. édesítőpor, 1 ek. vaníliaaroma, 1 ek. rumaroma
A mázhoz: 3 ek. kakaópor, 5 ek. zsírszegény tej, 1 ek. rumaroma, 5 dkg vaj
A krémhez felforraljuk a tejet, beleszórjuk a búzadarát, és hagyományos, de sűrű tejbegrízt főzünk. Hagyjuk teljesen kihűlni. A tésztához a tojást a margarinnal / vajjal simára keverjük, hozzáadjuk a tejet, a mézet, és eldolgozzuk. Kisebb adagokban beleszitáljuk a lisztet, belekeverjük a édesítőport, a szódabikarbónát, és alaposan összedolgozzuk. Ha nehezen áll össze, öntsünk hozzá még kevés tejet. A sütőt 180 C-fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A masszát három részre osztjuk, és egyenként kb. 20 x 35 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk. A tepsink hátoldalát kibéleljük sütőpapírral, vagy megvajazzuk, meglisztezzük, és a lapokat a sütőben világosra sütjük (kb. 10 perc). A kész lapot tálcára csúsztatjuk. A hideg tejbegrízbe keverjük a vajat, a édesítőport, a vaníliaaromát és a rumaromát. Alaposan összedolgozzuk. A krémet két részre osztjuk (az egyik adagot ételfestékkel vagy lekvárral rózsaszínre színezhetjük). Az alsó tésztalapot megkenjük az egyik adag krémmel, beborítjuk a középső lappal, és elsimítjuk rajta a maradék krémet. A harmadik (a legjobban sikerült) tésztalapot ráfektetjük, kicsit lenyomkodjuk. A mázhoz a kakaót felforrósítjuk a tejjel, félrehúzzuk, belekeverjük a rumaromát és a vajat. A süteményre csorgatjuk, hagyjuk megszáradni. Csak másnap szeleteljük! Rombuszokra vágjuk, így mutatósabb
Munka: kb. 1 óra
Fogyasztható: másnap
1 szelet: 115 kcal
Tipp: Természetesen a rumaroma helyett valódi rumot is használhat, de ne feledje, 1 ek. rum = 56 kcal!
1 szelet energiatartalma (diabetikus mézzel) 13,4g​



</TD></TR></TBODY></TABLE>​

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=10 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD colSpan=2>Meggyes és almás rétes

</TD></TR><TR><TD>
szk73.jpg
Hozzávalók 2 rúdhoz kb. 16 szelethez: 1 adag rétestészta vagy 8 kész réteslap, 10 dkg olvasztott vaj a kenéshez, Almás: 2 dkg vaj, 4 dkg zsemlemorzsa, 2 savanykás alma (kb. 40 dkg), 4 ek. édesítőpor, 1 tk. őrölt fahéj
Meggyes: 1 üveg diabetikus (magozott) meggybefőtt vagy 20 dkg mélyhűtött meggy, 4 ek. mandulaforgács, 4 ek. édesítőpor, 2 ek. zsemlemorzsa
Az almás töltelékhez felforrósítjuk a vajat, és megpirítjuk benne a zsemlemorzsát. Az almát meghámozzuk, húsát lereszeljük, és összekeverjük a édesítőporral, a fahéjjal. A meggyes töltelékhez a meggyet lecsepegtetjük, összekeverjük a mandulaforgáccsal és a édesítőporral. A sütőt 180 C-fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. Elkészítjük a réteseket. Meggyes rétes: tiszta konyharuhán egymásra terítünk 4 réteslapot, és rétegenként megkenjük vajjal. A széleken 2-2 cm-t szabadon hagyva rászórjuk a zsemlemorzsát, és szétosztjuk rajta a mandulás meggyet. Két szemközti oldalát kicsit felhajtjuk, majd a konyharuha segítségével a fel nem hajtott oldal felől feltekerjük a rétest. Tetejét megkenjük olvasztott vajjal. Almás rétes: tiszta konyharuhán egymásra terítünk 4 réteslapot, és rétegenként megkenjük vajjal. A széleken 2-2 cm-t szabadon hagyva rászórjuk a pirított zsemlemorzsát, és szétosztjuk rajta a reszelt almát. Két szemközti oldalát kicsit felhajtjuk, majd a konyharuha segítségével a fel nem hajtott oldal felől feltekerjük a rétest. Tetejét megkenjük olvasztott vajjal. A tepsit kibéleljük sütőpapírral, a rétest ráfektetjük, és még egyszer megkenjük vajjal. A sütőben kb. 20 percig sütjük. Langyosra hűtjük, tetejüket vastagon meghintjük édesítőporral, és szeletelve tálaljuk.
Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 szelet almás: 144 kcal
1 szelet meggyes: 131 kcal
Rétestészta házilag: Hozzávalók 2 rúdhoz: 1 dl langyos víz, 1 kk. ecet 10%-os, 25 dkg finomliszt + a nyújtáshoz, 1 tojás, 3 ek. olaj
A vízben elkeverjük az ecetet és egy csipet sót. A lisztet átszitáljuk, közepébe mélyedést nyomunk, beleütjük a tojást, hozzáadunk 2 ek. olajat és az ecetes vizet. Villával elkeverjük, majd belülről kifelé haladva apránként összedolgozzuk a liszttel. A tésztát alaposan összegyúrjuk, majd a deszkához csapkodva, fényesre, hólyagosra kidolgozzuk. Akkor jó, ha félkemény. Ha túl kemény lenne, keverjünk hozzá még kevés vizet. A tésztát 2 cipóra osztjuk, lisztezett deszkára tesszük, megkenjük a tetejét olajjal, letakarjuk, és kb. 30 percig pihentetjük. A nyújtáshoz tiszta asztalterítőt terítünk az asztalra, liszttel beszórjuk, és közepére tesszük az egyik tésztacipót. Kissé ellapítjuk, vékonyan belisztezzük, és kézfejünk hátával alányúlva, körbe-körbe haladva papírvékonyra nyújtjuk. A lelógó vastag tésztaszéleket letépjük. A recept szerint megtöltjük.
1 szelet szénhidráttartalma (meggyes) 15,5g
1 szelet szénhidráttartalma (almás) 16,1g

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Túrós rétes
<o></o>
Töltelék:

  • 500 g túró
  • 40 g fruktóz
  • 2 tojás sárgája, 4-6 tojás fehérje
  • sztívia
A túrót a fruktózzal és 2 tojás sárgájával összekeverem. A 2 tojás fehérjéjét + a hűtőből a fahéjas csigánál fel nem használt fehérjét is kemény habbá verem 10 csepp szítviával. A kemény habot óvatosan elkeverem a túróval.
Tante Fanny teljes kiőrlésű lisztből készült réteslapot széthajtogatok, meglocsolom kevés olajjal, rá a töltelék fele, tetejére esetleg kevés búzadara, de néha kifelejtem és úgy is jó.
2 rúd réteshez elegendő a töltelék, tetején kevés olajat ecsettel elkenek, be a sütőbe, ha megpirult a tészta, akkor kész.
15 g szénhidrát van 100 g rétesben.
 

nagy hohó

Állandó Tag
Állandó Tag
a mai vacsink:
leveles tésztába tekert sajtos virsli.
eleinte fanny tante leveles tésztát vettem, de a spar-os ugyanolyan finom, sokkal olcsóbb és a szh.tartalma is jóval kevesebb (35/100g).
nagyon egyszerű elkészíteni:
a tésztát kitekerem, hosszában és keresztben is félbevágom, majd mind a 4 részbe beleteszek 1 virslit, mellé kb. ugyanakkora sajtot, és összecsavarom, h ne legyen lyuk sehol. a tetejét beborítom sajttal és előmelegített sütőben kb. 10-15 perc alatt készre sütöm. egy db szh tartalma kb. 25g. nagyon laktató és finom!


Szia!
Tegnap este ezt csináltam meg ,de nagyon kifolyt belőle sajt.
Miért?:rolleyes:
 

atanna

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!
Tegnap este ezt csináltam meg ,de nagyon kifolyt belőle sajt.
Miért?:rolleyes:
valószínűleg nem sikerült lyukmentesre a virsli-sajt betekerése a tésztával. én mindig ellenőrzöm, és a kétes helyeken jól összetapasztom a tésztát. főleg a két végén kell figyelni!
ha túl nagy sajtot vágsz bele, lehet, h nagyon elvékonyodott a tészta. nekem még sosem folyt ki, max. a tetejéről folyott le, ha túl közel volt a fenti fűtőszálhoz.
remélem legközelebb tökéletesre sikerül!
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! azt szeretném megkérdezni Tőletek, hogy valaki nem tudna e összeálitani egy heti étrendet egy magasvérnyomásos (de 150-200 ig ingadozó) és cukros betegnek (5,1-8,8 cukorszint) és epeköves is és sajnos igy nem mindent ehet, aki 73 éves. Nagyon megköszönném. A magasvérnyomásra is szed gyógyszert, a vércukrára is. Ha valaki tudna heti étrendet akkor megadom az email cimemet, hogy ne itt untassuk vele a többieket. Előre is köszönöm szépen. Sziasztok.
 

nagy hohó

Állandó Tag
Állandó Tag
Diabetikus étel receptek:
Almaleves (8 adag)


Hozzávalók:

  • 2 liter víz​
  • 2 kg savanykás alma​
  • 400g tejföl​
  • 3 dl tejszín​
  • 8 dkg liszt​
  • 6 szem szegfűszeg​
  • 1 citrom​
  • 5 ml Polisweet folyékony édesítőszer
Elkészítés:

A forrásban lévő vízhez adjuk az 1 citrom levét, majd beledobjuk a megmosott, megtisztított almadarabokat és a szegfűszeget. A tejfölt, a tejszínt és a lisztet jól elkeverjük, majd apránként a leveshez adjuk, és ismét felforraljuk. Ha elkészült, hozzáadjuk fél citrom reszelt héját és kihűtjük a levest. Tálalás előtt 5 ml Polisweet édesítő folyadékot keverünk hozzá.​
Összes szénhidráttartalom: 228g
1 adag szénhidráttartalma: 28,5g
 

atanna

Állandó Tag
Állandó Tag
cola,
szerintem feltétlenül keressetek egy dietetikust, neki ez a szakmája! egy heti étrend összeállításhoz pl. tudni kéne a napi megengedett ch-adagot is, meg még ezer más dolgot.
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! nagy hoho és atanna! köszönöm a tanácsot nektek, ezt én is elmondtam az illetőnek, de nem hajlandó már az orvosokat járni, ezért próbáltam volna segiteni. De azt hiszem megpróbálok majd másképpen segiteni neki, elviszem a papirjait az orvoshoz és segitséget kérek. Azért nagyon köszönöm a segitségeteket.Sziasztok.
 

atanna

Állandó Tag
Állandó Tag
tulajdonképpen ez nem orvosi feladat. a mi diabetológusunk sem foglalkozott a táplálkozási tanácsadással, ezért találták ki a dietetikusokat. de hozzájuk valószínű tényleg csak orvoson keresztül vezethet az út.
 

dugócska

Állandó Tag
Állandó Tag
Vegyes zöldsaláta

Vegyes zöldsaláta
[FONT=arial, helvetica]Hozzávalók 4 személyre:[/FONT]


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]20 dkg paradicsom <LI class=black>30 dkg uborka <LI class=black>10 dkg zöldpaprika <LI class=black>10 dkg gomba <LI class=black>1 fej saláta <LI class=black>1 csokor petrezselyem <LI class=black>6-8 friss bazsalikomlevél <LI class=black>2 evőkanál olaj <LI class=black>2 evőkanál citromlé <LI class=black>1 dl víz [/FONT]
[FONT=arial, helvetica][FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk. A paradicsomot és a zöldpaprikát felkockázzuk, az uborkát legyaluljuk, a gombát felszeleteljük, a salátát metéltre, a petrezselymet és a bazsalikomleveleket apróra vágjuk.
A zöldféléket egy nagy tálban összekeverjük, megsózva 30 percre hűtőszekrénybe tesszük. Elkészítjük a páclevet: a citromlé, olaj és víz keverékét sóval, őrölt borssal, finomra vágott zöldpetrezselyemmel, bazsalikommal ízesítjük. (Ízlés szerint mesterséges édesítőszereket és további fűszereket is felhasználhatunk.) A zöldfélékre öntjük a páclevet, jól összekeverve, hűtve tálaljuk.
1 adag energiatartalma: 90 kcal
Szénhidrát: 6 g
[/FONT]
 

rose_tm47

Állandó Tag
Állandó Tag
A4 vercsoport szerinti dieta

A(z)4 vércsoport szerinti diéta cukorbetegeknekleírása

A vércsoport szerinti étrend most a cukorbetegséggel szemben ad célirányos tervet az olvasó kezébe. A szerző olyan, eddig sehol meg nem található segítséget nyújt az érdeklődőnek, amely a cukorbetegség jó néhány komplikációjának a megelőzését, kezelését és visszafordítását teszi lehetővé.
A személyre szabott étrend segít Önnek kontroll alatt tartania a testsúlyát és szabályozni inzulinszintjét.
A rendkívül hasznos ételek új kategóriája kiemeli az erőteljes cukorbetegség ellenes hatással bíró táplálékokat a vércsoportok szerint.
Vércsoportok szerint összeállított vitaminok, táplálék-kiegészítők és gyógynövények célozzák a cukorbetegség előjeleit és magát a betegséget.
Négyhetes, gyakorlati stratégiát kínáló terv az induláshoz, evéshez, testedzéshez és a megfelelő életmódhoz.

Ha Ön vagy a szerettei közül valaki aggódik a cukorbetegsége miatt, vagy éppen kezelés alatt áll, ezzel a személyre szabott útmutatóval, a tápláléktáblázatok és vércsoport szerinti étrendi ajánlásaival, a cukorbetegség megelőzhető, illetve féken tartható.
 

fyszke

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nem is tudtam, hogy ilyen témában van fórum. Pedig ez nagyon fontos!!!
Sajnos manapság rengeteg cukorbeteg él, és nagyon kevés tartja be rendesen a diétát. Itt legalább lehet jou kis recepteket találni!:)
Szóval köszönet a receptekért és hasznos infókért.
 

dugócska

Állandó Tag
Állandó Tag
Hagyományos ételek cukorbetegeknek .
A cukorbetegek leginkább akkor tudják betartani étrendjüket, ha együtt tudnak étkezni a családdal. Nagyon sok hagyományos étel elkészíthet&otilde; úgy, hogy egészségesebb összetétel&ucirc; legyen. Mivel a cukorbetegek 80 %-a elhízott, az étrendnek nem csak a szénhidrát tartalmával, hanem az elfogyasztott kalóriájával is számolni kell. Az étrend leggyakrabban 160-200 g szénhidrátot tartalmazhat (n&otilde;k: 160-180 g , férfiak 180-200 g), és 1500-2000 kcal-val ajánlott. A megszorított energia mennyiségen csak a fizikai aktivitás növelésével lehet lazítani.
Egy átlagos ebéd szénhidrát tartalma 50 g körül ajánlott. Ha valakinek nincs ideje az étkezésre, ez jelenthet egy kb. 10 dkg-os pogácsát, de valljuk be &otilde;szintén, szívesebben eszünk legalább két fogásos ebédet. A hagyományos ételek fogyasztásánál arra kell odafigyelnünk, hogy ezek általában zsírdúsak, és sok szénhidrátot tartalmaznak. Ezért fontos, hogy tudjuk: mikor, mivel, mib&otilde;l és mennyit ehetünk. Ez a legnehezebb része a „cukorbetegek diétájának”.
Ha a köretünk burgonya, rizs vagy tészta, akkor alacsony szénhidrát tartalmú levesekkel ( 1 ev&otilde;kanálnyi tésztával, hús és csontleves), natúr húsokkal kell párosítanunk. Ha burgonyalevest, vagy lebbencslevest kívánunk meg, akkor a köret párolt zöldség vagy saláta legyen, esetleg alacsony szénhidrát tartamú zöldségb&otilde;l f&otilde;zelék (tök, zöldbab). Fasírt, töltötthús, rántotthús esetén a leves és a köret szénhidrát (és kalória!) tartalmára is ügyelni kell.
A hagyományos ételek kedvez&otilde;bb összetétel&ucirc;ek lesznek, ha:
- Legfeljebb 10 dkg sovány húst használunk egy adagra
- Tejföl helyett zsírszegény tejfölt, vagy joghurtot használunk
- Kevesebb f&otilde;z&otilde;lével kevesebb lisztet használunk s&ucirc;rítésre
- Csínján bánunk az olaj mennyiségével ( 1 dl = 900 kcal !)
- Füstölt szalonna helyett a b&otilde;rkéjét f&otilde;zzük az ételbe, vagy füstölt pulykacombot használunk
- Édesítésre folyékony édesít&otilde;szert, vagy tablettákat alkalmazunk.
<!-- / message --><!-- sig -->
 

amendler

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindent édesítővel csinálok, viszont tartok attól, hogy sok olyan élelmiszerrel is viszek cukrot a szervezetembe, amiről nem is gondolnám.
 

montaser

Állandó Tag
Állandó Tag
A napi cukorbevitelem a 2 bogre feketeteaban van 1-1 kiskanal.
Edesseget nagyritkan eszem. Nem is tudom mitol hizom.
 

kikuska22

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Az emberek alapvetően sok cukrot fogyasztanak. De talán nem is ez okozza a legnagyobb problémát. Hanem az amit a cukor helyett próbálnak enni. Lásd a cukormentes üditők, rágók, gyerekcuccok. Tele vannak aszpartammal, ami még sokkal károsabb mint a cukor. Nagyon olcsó és előszeretettel használják nagyon sok mindenben. Tele van az internet az aszpartam mellékhatásiról szóló cikkekkel. Akit érdekel utána tud nézni.
Létezik egy természetes cukorpotló, amiről viszont nem sokan tudnak. Ez a SZTEVIA. Ez természtes forrásból származik és sok jó tulajdonsága van. Igaz hogy nem olcsó, de a cukor sem az. Bioboltokban beszerezhető. Nincs kellemetlen mellékíze és nagyon kevés kell belőle.

Szép estét mindenkinek!

nalunk a Szteviat noveny formajaban is meg lehet venni, nyaronk kint lehet a kertben es telen meg bent a szobaban :) A zold leveleit kell szedni es edesitokent hasznalni. En nem hasznalok cukrot se teaba se kaveba, nem sod edeset fogyasztok, delelott szoktam valami kicsi edeset enni reggelire es utana mar nem is hianyzik egesz nap :)
 
Oldal tetejére