Mi a Halál és szükség van e rá ????
- Téma inditó KAJMI
- Kezdés dátuma
"Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."
(Dante)
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."
(Dante)
halál az élet része
Az a probléma, hogy a halált mint önmagunk végével asszociáljuk. Ez a mi társadalmi és kulturális felfogásunk miatt van. Ezt tanították, ezt ismerjük.
Voltak idők amikor a halált ünnepelték, sőt mai napokban is vannak kultúrák ahol az embereket haláluk után megünneplik.
Ezek a népek tisztában vannak azzal, hogy ez csak egy átmenet.
Akik annyira félnek attól, hogy nem csak a testüket veszítik el haláluk után hanem egész lényüket is, csak ott fordulnak elő gyászszertartások.
Ha megfigyelitek az ember gyakran azért siratja az elhunytat, mert nem őt sajnálja hanem önmagát. Ráébred, hogy az emlékek is elmúlnak majd idővel vele együtt és akkor majd mi lesz vele, mi értelme volt az egésznek.(?)
Akik úgy vélik, hogy a létezés csak addig tart számukra amíg pl. emberként élnek, azok számára félelmetes gondolat a test halála is.
Akik így gondolkodnak belegondoltak már abba vajon, hogy ha így lenne, akkor mi értelme lenne az életnek? Hiszen hosszú távon mindenből csak por marad.
A tudatunk inkább felszabadul emberi életünk után és nem vész el. Mint ahogy semmi sem.
A halál szerintem nem más, mint egy illúzió vége.
Értelme van biológiailag is és sok más szempontból. Érdekes lenne ha nem halnának meg az emberek, vajon hányan élnének akkor a Földön jelenleg?
Másrészt szellemi fejlődésnek is gátat szab a test leépülése, szükség van a tovább lépésre, e miatt is.
Még ha örökké is élhetnénk idő után szükségünk lenne valami újra, ami által másképpen tapasztalhatjuk meg a világot. Sőt az újrakezdésre lenne a legnagyobb igény.
Voltak idők amikor a halált ünnepelték, sőt mai napokban is vannak kultúrák ahol az embereket haláluk után megünneplik.
Ezek a népek tisztában vannak azzal, hogy ez csak egy átmenet.
Akik annyira félnek attól, hogy nem csak a testüket veszítik el haláluk után hanem egész lényüket is, csak ott fordulnak elő gyászszertartások.
Ha megfigyelitek az ember gyakran azért siratja az elhunytat, mert nem őt sajnálja hanem önmagát. Ráébred, hogy az emlékek is elmúlnak majd idővel vele együtt és akkor majd mi lesz vele, mi értelme volt az egésznek.(?)
Akik úgy vélik, hogy a létezés csak addig tart számukra amíg pl. emberként élnek, azok számára félelmetes gondolat a test halála is.
Akik így gondolkodnak belegondoltak már abba vajon, hogy ha így lenne, akkor mi értelme lenne az életnek? Hiszen hosszú távon mindenből csak por marad.
A tudatunk inkább felszabadul emberi életünk után és nem vész el. Mint ahogy semmi sem.
A halál szerintem nem más, mint egy illúzió vége.
Értelme van biológiailag is és sok más szempontból. Érdekes lenne ha nem halnának meg az emberek, vajon hányan élnének akkor a Földön jelenleg?
Másrészt szellemi fejlődésnek is gátat szab a test leépülése, szükség van a tovább lépésre, e miatt is.
Még ha örökké is élhetnénk idő után szükségünk lenne valami újra, ami által másképpen tapasztalhatjuk meg a világot. Sőt az újrakezdésre lenne a legnagyobb igény.
Az a probléma, hogy a halált mint önmagunk végével asszociáljuk. Ez a mi társadalmi és kulturális felfogásunk miatt van. Ezt tanították, ezt ismerjük.
Voltak idők amikor a halált ünnepelték, sőt mai napokban is vannak kultúrák ahol az embereket haláluk után megünneplik.
Ezek a népek tisztában vannak azzal, hogy ez csak egy átmenet.
Akik annyira félnek attól, hogy nem csak a testüket veszítik el haláluk után hanem egész lényüket is, csak ott fordulnak elő gyászszertartások.
Ha megfigyelitek az ember gyakran azért siratja az elhunytat, mert nem őt sajnálja hanem önmagát. Ráébred, hogy az emlékek is elmúlnak majd idővel vele együtt és akkor majd mi lesz vele, mi értelme volt az egésznek.(?)
Akik úgy vélik, hogy a létezés csak addig tart számukra amíg pl. emberként élnek, azok számára félelmetes gondolat a test halála is.
Akik így gondolkodnak belegondoltak már abba vajon, hogy ha így lenne, akkor mi értelme lenne az életnek? Hiszen hosszú távon mindenből csak por marad.
Kedves Anom!
Az Élet értelme lehet például az Élet maga.
Ez a saját Tapasztalatod?
Ha tudatos vagy akkor, amikor gyászolsz valakit, valakit aki közel állt hozzád, akkor azt is megfigyelheted, hogy nem feltétlenül csak az önsajnálat van jelen.
Nem csak azért sír az ember...mert jaj jaj mi lesz vele, és mi értelme az egésznek.?
Nem.
Hanem sírsz, vagy nevetsz...mert megéled azt, amit éppen akkor Érzel...nem jutsz eszedbe magadnak...csak sírsz...magyarázatok nélkül....
Mint ahogy minden, szerintem ez sem fekete vagy fehér.
Lehet úgy is ahogy írtad..,de lehet másképp is....
Érted szól a harang.....és ha elfogadtad az Élet múlandóságát... ha néha rajtakapod a Felettes egó egoizmusát....ha sejted, hogy nincs Kiért szóljon a Harang...akkor kiért sírsz?,...miért sírsz?....amikor a szíved sír...amikor valakinek a hiánya sír Benned...amikor a könnyek sírnak....csak úgy...akkor.....a Harang szól...aztán Csend lesz.
Ezt hiszik, és azt is hiszik, hogy lesz tovább a halál után...nincsenek tisztában vele...hanem a hitüket érzik tudásnak.
Szerintem.
üdv:ashanti
Tapasztalat
Az "egyszer létezett" örökkévalóságában számomra mégis jelen van a meghalt ember.Néha azt kérdezem, vajon nem hasonlóról beszélnek a hagyományok örzői? Elég csak egy jelenvaló pillanatot tudatosan megélnem vele valahol valamikor, hogy számomra örök maradjon, egyszeri és megismételhetetlen...Az ilyen találkozások biztosan nyomot hagynak, és mennyi nyom mentén leszünk azok, akik vagyunk.
Hogy azután mi lesz, ha már én sem örzöm azt a pillanatot (a halál után), vagy az előtt mi volt mikor még én sem voltam (születésem előtt), arról csak gondolataim vannak, nem "tettenért" tapasztalatom, de a jelenvaló pillanatban már éltem meg örökkévalóságot.
Most Michael Ende Momoja jut eszembe, a gyermek, aki hasonlóképpen éli meg a jelenvalóságot, illetve jelevalóságot él meg, és nem mást:
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]"– Mikor születtél? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Momo töprengett, s végül azt mondta: [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Ameddig én visszaemlékszem, mindig itt voltam. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Nincsen nénikéd, bácsikád, nagymamád, egyáltalán családod, ahova elmehetnél? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Momo ránézett a férfira, s hallgatott egy darabig. Aztán azt dünnyögte: [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Én itt vagyok itthon. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Persze – mondta a férfi –, de hisz te gyerek vagy. Egyáltalán hány éves lehetsz? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Száz – mondta Momo tétovázva. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Az emberek nevettek, azt hitték, tréfál. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– No, komolyan, hány éves vagy? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Százkettő – felelt Momo, kicsit még bizonytalanabbul. [/FONT] "
A mindenféle koordináták behatároltsága mögött, a pillanat jelenvalóságában mintha mégis örök lenne az ember. Talán azt siratjuk, hogy már nem érzékelhetjük: az érzékelhetőség korlátait, a tehetetlenséget, amivel az idő folyásába bele kell állunk, és az elmosott nyomokat..., amik erről az egyszeri lényről tanuskodhatnának..., és a találkozás lehetetlenségét...ezeken a tereken, azt hogy a következő örökkévaló pillanatban ő számunkra már nem lehet jelen úgy ahogyan eddig volt.
Amikor a harang szól számomra egy egyszeri, megismételhetetlen lényről tanuskodik még pár percig. És azon túl..., nem tudom..., sem a múlandóságról sem a halál utáni életről nem tudnék magabiztosan beszélni...Csak arról, hogy a nyomok megmaradnak...
<!--y-->
<!--###IMG_INSERT### this subpart is removed if the image extension is not jpg, jpeg, gif or png -->
Csillagvirág
Az "egyszer létezett" örökkévalóságában számomra mégis jelen van a meghalt ember.Néha azt kérdezem, vajon nem hasonlóról beszélnek a hagyományok örzői? Elég csak egy jelenvaló pillanatot tudatosan megélnem vele valahol valamikor, hogy számomra örök maradjon, egyszeri és megismételhetetlen...Az ilyen találkozások biztosan nyomot hagynak, és mennyi nyom mentén leszünk azok, akik vagyunk.
Hogy azután mi lesz, ha már én sem örzöm azt a pillanatot (a halál után), vagy az előtt mi volt mikor még én sem voltam (születésem előtt), arról csak gondolataim vannak, nem "tettenért" tapasztalatom, de a jelenvaló pillanatban már éltem meg örökkévalóságot.
Most Michael Ende Momoja jut eszembe, a gyermek, aki hasonlóképpen éli meg a jelenvalóságot, illetve jelevalóságot él meg, és nem mást:
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]"– Mikor születtél? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Momo töprengett, s végül azt mondta: [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Ameddig én visszaemlékszem, mindig itt voltam. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Nincsen nénikéd, bácsikád, nagymamád, egyáltalán családod, ahova elmehetnél? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Momo ránézett a férfira, s hallgatott egy darabig. Aztán azt dünnyögte: [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Én itt vagyok itthon. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Persze – mondta a férfi –, de hisz te gyerek vagy. Egyáltalán hány éves lehetsz? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Száz – mondta Momo tétovázva. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Az emberek nevettek, azt hitték, tréfál. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– No, komolyan, hány éves vagy? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]– Százkettő – felelt Momo, kicsit még bizonytalanabbul. [/FONT] "
A mindenféle koordináták behatároltsága mögött, a pillanat jelenvalóságában mintha mégis örök lenne az ember. Talán azt siratjuk, hogy már nem érzékelhetjük: az érzékelhetőség korlátait, a tehetetlenséget, amivel az idő folyásába bele kell állunk, és az elmosott nyomokat..., amik erről az egyszeri lényről tanuskodhatnának..., és a találkozás lehetetlenségét...ezeken a tereken, azt hogy a következő örökkévaló pillanatban ő számunkra már nem lehet jelen úgy ahogyan eddig volt.
Amikor a harang szól számomra egy egyszeri, megismételhetetlen lényről tanuskodik még pár percig. És azon túl..., nem tudom..., sem a múlandóságról sem a halál utáni életről nem tudnék magabiztosan beszélni...Csak arról, hogy a nyomok megmaradnak...
<!--y-->
<!--###IMG_INSERT### this subpart is removed if the image extension is not jpg, jpeg, gif or png -->
Csillagvirág
Lehet persze, de mit is jelent ez? Mert mi az élet? (Most nem az iskolába a biológia órán megtanulandó mondatra gondolok).
Az élet "csak" annyi lenne amit te vagy én általában érzékelünk belőle, illetve ismerünk róla, vagy jóval több?
Nem kifejezetten saját tapasztalatom, mert egy alkalmat kivéve még nem "gyászoltam" eddig.
Akkor még elég fiatal voltam (kisgyerek), valamint nagyon közel nem állt hozzám az illető.
Azonban én ezt figyeltem meg másokon. Így mondhatni, hogy közeli tapasztalatom is.
Azt vettem észre, hogy ilyenkor az ember szomorú, mert nem lehet együtt fizikálisan többet a szerettével. Vagy, mert ilyenkor jobban tudatosodik benne, hogy milyen törékeny az élet és hogy rá is ez vár.
Fél is részben, mert nem tudja mi történik utána (halál után), sőt sokan pont azért félnek, mert azt gondolják semmi sem lesz utána.
Valamint az emlékekre gondol, illetve azokra a tettekre amiket megbánt vagy szavakra amiket nem mondott ki, pedig ki kellett volna, de ezt már nem tudja közölni az illetővel.
Általában a halálos ágyon lesz hirtelen az ember "Istenhívő", nem véletlenül.
A LELKI-ISMERET akkor kezd csak igazán tudatosodni az emberben.
Szerintem semmi sem történik ok nélkül. Az okok lehetnek olyan élmények, és elfojtott emlékek amik tudat alatt vannak, amíg valami hatására felszínre nem jönnek. Most a váratlan érzelmi "kitörésekre" utalok. Valaminek a hatására, akár kellemes akár kellemetlen érzelemről van szó.
A hit sem egy utolsó szempont. Talán a hit összefügg a felfogóképességünkkel is. Amit már nem tudunk megérteni vagy megtapasztalni (de szeretnénk, hogy úgy legyen), azt tulajdonképpen ide soroljuk.
Nem tudhatom, hogy ki miért hisz valamiben. Azonban azt igen, hogy néha pont az ismeret vezeti rá az embert valamilyen hitre.
Itt most az "Isten" létére és a fizikális elmúlás utáni létre utalok, mert sok más hit is létezik.
Szerintem semmi sem múlik el nyomtalanul, mert a lélek\tudat ismeretében ezek örökre megmaradnak.
A mindenféle koordináták behatároltsága mögött, a pillanat jelenvalóságában mintha mégis örök lenne az ember. Talán azt siratjuk, hogy már nem érzékelhetjük: az érzékelhetőség korlátait, a tehetetlenséget, amivel az idő folyásába bele kell állunk, és az elmosott nyomokat..., amik erről az egyszeri lényről tanuskodhatnának..., és a találkozás lehetetlenségét...ezeken a tereken, azt hogy a következő örökkévaló pillanatban ő számunkra már nem lehet jelen úgy ahogyan eddig volt.
Amikor a harang szól számomra egy egyszeri, megismételhetetlen lényről tanuskodik még pár percig. És azon túl..., nem tudom..., sem a múlandóságról sem a halál utáni életről nem tudnék magabiztosan beszélni...Csak arról, hogy a nyomok megmaradnak...
<!--y-->
<!--###IMG_INSERT### this subpart is removed if the image extension is not jpg, jpeg, gif or png -->
Csillagvirág
Szerintem azokat a dolgokat siratjuk amiket szívesen megváltoztatnánk ha lehetne, de nem tehetjük. Az örömteli dolgokat nem szoktuk megsiratni (esetleg megkönnyezni, de az örömkönnyek más eset
).Ennek persze így van értelme, mert miféle tanulságot\változást\fejlődést okozna az a tettünk, amit utólag megváltoztathatunk?
(Szerintem semmilyet.)
A halál utáni létről nem lehet biztosat mondani, még akkor sem ha tudatosan megtapasztalta az ember. Talán mert általában nehezen fér bele abba a szűk kis világunkba amiben élünk.
Élet-e amit élünk...?
Nem megváltás-e sokszor a halál abból az "életből", amit élnek...?
Ha bennünk megszületik az Élet, CSAK AKKOR győzetett le a halál. Addíg csak folytatódik a körforgás. Életbe be, halálba ki, és fordítva.
Élet-halál-élet..
Élet-halál-ÉLET.
"Akinek van a kezében, annak még adnak. Akinek nincsen, attól az a kevés is elvétetik, amije van."
"Ti is keressetek magatoknak nyughelyet, nehogy holttá váljatok és megegyenek titeket."
"Ha ezt létrehozzátok magatokban, amit akartok, megvált titeket az. Ha ez nincs meg nektek, akkor az, amitek nincsen, meg fog ölni titeket."
Tamás evangéliuma
Nem megváltás-e sokszor a halál abból az "életből", amit élnek...?
Ha bennünk megszületik az Élet, CSAK AKKOR győzetett le a halál. Addíg csak folytatódik a körforgás. Életbe be, halálba ki, és fordítva.
Élet-halál-élet..
Élet-halál-ÉLET.
"Akinek van a kezében, annak még adnak. Akinek nincsen, attól az a kevés is elvétetik, amije van."
"Ti is keressetek magatoknak nyughelyet, nehogy holttá váljatok és megegyenek titeket."
"Ha ezt létrehozzátok magatokban, amit akartok, megvált titeket az. Ha ez nincs meg nektek, akkor az, amitek nincsen, meg fog ölni titeket."
Tamás evangéliuma
A halál értelmetlen?
"Véleményem szerint egy ember halála éppen annyira nem
értelmetlen, mint bárki más halála. Mivel életünk szorosan
összefonódik egymással, így vagy úgy hatunk egymásra, ezért egy
gyermek elvesztése is, hat az ő ismerőseire, rokonaira, szüleire, akik mint érzelmi tragédiát élik meg, és kénytelenek számadást végezni életükről.
<!--[if !supportEmptyParas]--> <o></o>
-Vajon elégé szerettem a gyermekemet?
-Eleget foglalkoztam vele? -
Törődtem vágyaival, álmaival?-
Tehettem volna többet is érte?-
Ha ezeket, a kérdéseket felteszik önmagukkal, idővel többet törődnek
szeretteikkel, mint azelőtt, mert már tudják, mit veszthetnek. Ha ezt
elérik, már nem hiába távozott el a gyermek. Az ő szempontjából
pedig valószín<!--[if !supportFootnotes]-->[1]<!--[endif]-->, hogy már olyan nemes és jó lelkű gyermek volt,
hogy már nem volt más célja az életének, csak hogy távozásával
[FONT="]figyelmeztetést küldjön szeretteinek, másképp kellene élni!"
Idézet saját írásomból: A lélek története
[/FONT]
"Véleményem szerint egy ember halála éppen annyira nem
értelmetlen, mint bárki más halála. Mivel életünk szorosan
összefonódik egymással, így vagy úgy hatunk egymásra, ezért egy
gyermek elvesztése is, hat az ő ismerőseire, rokonaira, szüleire, akik mint érzelmi tragédiát élik meg, és kénytelenek számadást végezni életükről.
<!--[if !supportEmptyParas]--> <o></o>
-Vajon elégé szerettem a gyermekemet?
-Eleget foglalkoztam vele? -
Törődtem vágyaival, álmaival?-
Tehettem volna többet is érte?-
Ha ezeket, a kérdéseket felteszik önmagukkal, idővel többet törődnek
szeretteikkel, mint azelőtt, mert már tudják, mit veszthetnek. Ha ezt
elérik, már nem hiába távozott el a gyermek. Az ő szempontjából
pedig valószín<!--[if !supportFootnotes]-->[1]<!--[endif]-->, hogy már olyan nemes és jó lelkű gyermek volt,
hogy már nem volt más célja az életének, csak hogy távozásával
[FONT="]figyelmeztetést küldjön szeretteinek, másképp kellene élni!"
Idézet saját írásomból: A lélek története
[/FONT]
I
ionon
Vendég
Éld meg magadban a teljességet keresd elmédben a helyet.
Most komolyan: a halál csak valami olyan dolog, ami meg fog történni, viszont nem közvetlen és nem a véget jelenti. Ugyanis mindenki eltúlozza e me folyamat lényegi mivoltát, ugyanis ez a folyamat csak arra szolgál, hogy az egyén lecserélje az elhasználódott 3D-s ruháját. Magyarán a testét, de semmi több. Igaz sokaknál egy érzelmi hullámlöketet is elindít, de manapság már az lenne a természetes, ha sokan hamar lecserélnék ruháikat az természet egyensúlyának fenntartása érdekében.
Én már voltam a "ruhámon" kívül, és elég érdekes és furcsa. És volt szerencsém élőhalott szerepet is átélni. Igazán érdekes élmény, de sok kellemetlenséget is okoz ebben a 3D-s világban.
Én már voltam a "ruhámon" kívül, és elég érdekes és furcsa. És volt szerencsém élőhalott szerepet is átélni. Igazán érdekes élmény, de sok kellemetlenséget is okoz ebben a 3D-s világban.
I
ionon
Vendég
Akkor tér dimenzionálisan vagyunk itt jelen ami feltétekezi hogy mehetsz a végtelen térbe is mert minden dimenziós térnek a megfelelő ruháját tudod viselni ha belépsz oda.
jelenleg ebben a dimenzióban csak az általa már meglévő "szabályok" szerint tudsz egy-egy tér-idő perspektívában mozogni. Nem lehet áthágni a szabályokat, ez nem olyan mint a kressz, ha akarok átmegyek a piroson is. Itt nincs ilyen. És nem tudod felvenni a többi dimenzió "ruhályát" sem, ameddig el nem érsz egy bizonyos "fejlettségi szintet". Ezt nem lehet egyetemen vagy főiskolán megtanulni. Azok a világok, ahol ezeket tanították, már rég odavesztek. Ezeket a fejlődéseket csak saját és kínos, keserves tapasztalatok útján lehet manapság megszerezni. Ilyen a mai, nagyon anyagias világ.
A 4D-be el lehet jutni 3D-s ruhával, de ahhoz magas szintig kell eljutni, kb ezt kerüli meg a halál, igaz az emlékek is csak zároltan tárolódnak ezáltal. Tehát nem emlékszel arra, mi voltál előző életedben.
A 4D-be el lehet jutni 3D-s ruhával, de ahhoz magas szintig kell eljutni, kb ezt kerüli meg a halál, igaz az emlékek is csak zároltan tárolódnak ezáltal. Tehát nem emlékszel arra, mi voltál előző életedben.
Hasonló témák
