A lélek nem növekszik. A lélek csak létezik, jelen van (mindenütt). Mint egy hatalmas óceánban a vízcseppek. Önmagában is létezik, de lényegében nem különül el az egésztől.
A "testi" értelmi képességünk nincs összefüggésben a tudatunk test nélküli megnyilvánulásával (legalább is jelenleg).
Érthetőbben, az agyunk az végül porrá lesz, így is úgy is. A tudat a testen kívül van, de összeköttetésben azzal. A marionett bábú és annak mozgatójához hasonlítható a kapcsolat.
Minden amit itt tapasztalunk a tudatunkban (valamint a kollektív tudatban) fog "rögzülni", így visszük tovább a tapasztalatokat amiket itt szereztünk.
Az aktuális tudati szint határozza meg, hogy a "túlvilágon" milyen féle képen tudunk megnyilvánulni. Tehát nem számít, hogy itt 2 évesen halt e meg valaki vagy zseniként. A tudat nem egyenlő egy emberi létünk tapasztalataival.
Változó, hogy mikor "azonosul" a lélek a tudata által egy általa kiválasztott testtel. Gyakran már magzatként megtörténik, de a születés előtt "mindig", ha nem a csecsemő halva születik.
Nincsenek fokozatok, vagy ide fókuszál a tudat vagy nem és nem születünk meg.
Ha az abortusz előtt a tudat azonosult a testtel (ilyenkor még nem teljes ez, gyakran csak egyféle külső szemlélő) akkor ez olyan mintha megölnék, de mivel ez még nem erős ragaszkodás a testhez, a tudat ezt nem fogja sokként megélni.
Általában olyan korai szakaszokban, amikor az abortuszt szokták végezni, a tudat még nem "lép" a testbe.
A "túlvilágon" nincs születés, ugyanis a lélek ott folyamatosan jelen van.
A tudatunk az ami ide fókuszál, elzárva a testen kívüli lét érzékelését. Gyerekkorban ez még nyitva van valamilyen szinten, később "csukódik" be amikor tudatunk erre a valóságra fókuszál (leginkább a félelem élmények váltják ezt ki).
A "becsukódás", vagyis a csak erre a világra való tudatos figyelem, bizonyos hatások következtében megváltozhat (trauma, mély meditáció, halál közeli állapot).
Ha valaki sokáig élt emberként egy nagyon vallásos közegben (vagy akármiben erősen hitt, akár ha a semmiben is), az hatással lesz arra amit halála után tapasztal. Ez a "magasabb" lét állapot gondolatkivetítéseinek következménye. Így juthatunk pokolba, hárfa angyalkás mennybe vagy akár tartaruszba is.
De ez csak átmeneti (a mi általunk használt idő számlálás szerint ez nagyon rövid idő, de a tudat akár egy álmot, ezt hosszú folyamatként is megélheti), majd a tudat ráeszmél az általa felfogható valóságra.
Az állatok is egy azon egység részei (ugyan úgy a "lélek-óceán" részei). Csak a tudatiságban van különbség. Számukra ez ("túlvilág")másképpen nyilvánul meg. De a tudatuk ugyan úgy "fejlődik" és tovább lép.
Ezek engem is érdekeltek, meg még sok minden más is. Sajnos vagy talán nem sajnos én még "életemben" megtapasztalhattam ezekre a választ. Számomra nem létezik már hit ilyen értelemben.
Lényegében ezeket mindannyian tudjuk, de a "becsukódás" az ami meggátolja, hogy tudatosan a felszínen legyenek ezek. Nem véletlenül van így, nehéz feldolgozni, de előbb utóbb (valamelyik "életében") mindenki tudata megtapasztalja ezt és általában egyből tovább lép.
