Humoros írások

tcsanyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Karinthy Frigyes és a sakk:

A harmincas években Pesten járt Aljechin, a sakkvilágbajnok, és az írók, újságírók, művészek felkérésére harmincas szimultán mérkőzést játszott az Otthon Körben. A harminc ellenfél között ott volt Karinthy is.
Aljechin nyugodtan járkált fel és alá a teremben. Egyik asztaltól a másikhoz ment, s egyszer, amikor Karinthyiéhoz ért, meghökkenve vizsgálgatta a táblát.
Lépett, majd továbbmenőben megkérdezte a szimultán játszma vezetőjét:
— Mondja, kérem, ki ez a partnerem?
— Ez Karinthy Frigyes, író a legnagyobb magyar humorista.
— Úgy?! — bólintott megértően a sakkmatador. — Humorista. Értem. No, nem baj, akkor is megverem.
És meg is verte.
Annak ellenére, hogy Karinthy, a humorista jogánál fogva, mindjárt a játék elején, a győzelem biztosítására, zsebre vágta Aljechin vezérét.
 

altF4

Új tag
Remélem nem volt még de szerintem nagyon jó:

Lovasiskola:

Szóval maguk azok?! És mind lovagolni szeretne? No, majd teszünk róla. Maguk egy óráért 120 Ft-ot fizetnek. A ló ingyen csinálja (max. szórakozásból), de ahogy magukat elnézem, rosszabbul jár.
Lovat láttak már? Olyat még nem ettek? Nem baj... Mutatok én egyet. Az ott, amelyik alul van...helyesbítek, felül... Tehát a ló. Mint látják két vége van, amit egy kis zenei hallással könnyű megkülönböztetni egymástól. Ugyanis elöl böfög, hátul pedig..., ...hátul pedig a farka van. De ezt lovaglás közben nem láthatják. Ha mégis, akkor maguknak már régen rossz. Gondolom, a fejét minden biológiai előképzettség nélkül is felismerik. Ott elöl, a száján bemegy a lóhere,... nem, nem homoszexuális...a másik végén pedig kijön a ... még jó, hogy nem narancs. A szeme a fej elülső részén található, ezért előre jobban lát. Amelyik minden irányban egyformán lát, az a vak ló. Az a két hegyes a tetején nem irányjelző, hanem a fülei. Ez egyrészt arra való, hogy hallja amit mondok neki, másrészt maguknak van mibe kapaszkodni veszély esetén. Egyébként ez egy farmotoros állat. Hátul van két lába, ezekkel fut, elöl is van kettő, ezekkel fékez. Mind a négy láb patában végződik. Így lehet megkülönböztetni az asztaltól. Mint látják mindegyik patájára patkót szereltünk. Ez azért fontos, hogy ha valakit megrúgna, az ne tudjon reklamálni. Látják rajta a nyerget? Őseink alatta puhították a húst. Mi fölötte szoktuk, mint azt a hátsó felükön tapasztalni fogják.
No most, ha maguk láttak olyan nyerget, ami alól csak a fej meg a lábak látszottak ki, akkor az nem ló, hanem teknősbéka volt. Bírtak követni? Jó. Akkor kérem az elsőt...
Már ne haragudjon, hogy megkérdezem, de magának tényleg így áll a lába? Hogy a kedves nagymamájától örökölte? Lehetetlen! Már rég kihalt volna a családjuk, ha neki is ilyen közel álltak volna egymáshoz a térdei...
Gondolja, hogy közé fér majd a ló?! Talán akkor üljön fe! Nem, ne elölről, mert ott harap. Ugye mondtam... Ne hátulról mert ott meg rúg. Jobbra a kis épületben van az orvos, oda vigyék! Köszönöm. Kár érte, ilyen fiatalon, nősülés előtt...
Ki a következő? Ha adhatok egy tanácsot, oldalról próbálkozzon. Na még egyszer !!... Most egy kicsit pihenjen amíg én kiröhögöm magam. Segítsen neki! Emelje a lábát! Nem a magáét ! Nem a lóét !!!! A társáét !!..!!! Úgy! Most lendítse föl! Talán ennyire nem kellett volna.
Mi az, maga baloldali? Na végre... Hé, ha maga rugdossa ki a társa fogait, akkor az állatokat miért tartjuk? Most dugja bele a lábát a kengyelbe, ne olyan mélyen, mert feltöri a térdét. Látja azt a szíjat? Az a fék, de itt kantárnak hívják. Ha meghúzza a ló lassít, ha megrántja, a ló megáll. Ha nagyon erősen megrántja, a ló hanyat fog esni, és magának lapjával nagymértékben megnő a légellenállása.
Így nem lesz jó. Egyikük száljon le. Vagy maga vagy a majré. Igaza van. A csúcson kell abbahagyni.
Mi az? Maga már fel is ült? Mit lát? A ló farát? Talán tolatni akar? Forduljon meg! Na végre! Figyeljen! Ha azt mondom: ügetés, a ló ügetni fog. Maga csak kapaszkodjon! Ha azt mondom: vágta, hunyja be a szemét, majd ha a ló visszafelé jön, megint felülhet, ha lesz kedve hozzá.
Nem tudna kicsit lazábban ülni? Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló. Aztán még egy-két ilyet pattan a nyeregben, és azt, hogy maga férfi, két t-vel fogják írni. Igen, az a múlt ido jele...
Csukja be a száját! Megállunk. Most kiköpheti, amit a nyelvéből leharapott. Tisztelem a tudományos érdeklődését, de tudtommal a talajmintát nem harapással szokták venni. Hé, hova megy? Különben ahogy látom, maga most egy hétig nem nagyon akar ülősztrájkot kezdeni...
Ön következik, hölgyem. Ne remegjen annyira mert agyrázkódást kap a ló. Üljön nyugodtan! Magának úgy sincs veszetnivalója... Elindulunk... Tisztában vagyok vele, hogy kinőtte már pubertáskori zavarait, de a térdével még most az egyszer szorítson erősen! Mint kislánykorában... Nem megy? Csak nem a szolgáltatóiparban dolgozik?
Látja azt a csoportot a korlát mellett? Azok nem lovagolni jöttek. Szórakozni...
Hát akkor ügessünk! Aha....ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos talajlazítást végzett. Csak nem a strucc a kedvenc madara? Hogy dobál a ló?! Majd máskor gyorsabban kimászik a vége alól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk...
Van még valaki? Mi...? Maga meggondolta magát? Rendben, de a tandíjat nem adjuk vissza! Úgy nézem mára megvolnánk. Aztán, ha kedvük szottyan egy jót lovagolni, csak jöjjenek bátran. Szeretettel várjuk magukat, én is, meg ez a kedves ló is!!!
 

altF4

Új tag
Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen esett meg, egy fizika vizsgán. A vizsgakérdés így hangzott: - Írja le, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével!
Az egyik hallgató válasza: - Fogunk egy hosszú zsinórt, rákötjük a barométer tetejére, majd a barométert lelógatjuk a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.
Ez az eredeti magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a vizsga nem sikerült. A diák azonban nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy bár a válasz helyes volt, ám semmiféle fizikai ismeretet nem tükrözött. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, a fizikai alapismeretek birtokában van.
A diák öt percig szótlanul ült, a homlokát ráncolva gondolkodott. A vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő. A diák ekkor megszólalt, és megjegyezte, hogy annyiféle magyarázatot tud, hogy nem tudja kiválasztani, melyiket is adja elő. A biztos nógatására aztán belekezdett:
- Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Mérjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a 'h = 0.5g x t négyzet' képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.
- Vagy pedig abban az esetben, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és az árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.
- De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a 'T = 2 pi * négyzetgyök(1 / g)' képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.
- Vagy, ha esetleg a felhőkarcoló rendelkezik tűzlétrával, akkor megmérhetjük, a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.
- De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.
- Itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: "Ha megmondja, milyen magas ez az épület, magának adom ezt a szép új barométert."
A renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, és ő a mai napig az egyetlen fizikai Nobel-díjas dán fizikus.
 

graveanne

Állandó Tag
Állandó Tag
Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen esett meg, egy fizika vizsgán. A vizsgakérdés így hangzott: - Írja le, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével!
Az egyik hallgató válasza: - Fogunk egy hosszú zsinórt, rákötjük a barométer tetejére, majd a barométert lelógatjuk a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.
Ez az eredeti magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a vizsga nem sikerült. A diák azonban nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy bár a válasz helyes volt, ám semmiféle fizikai ismeretet nem tükrözött. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, a fizikai alapismeretek birtokában van.
A diák öt percig szótlanul ült, a homlokát ráncolva gondolkodott. A vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő. A diák ekkor megszólalt, és megjegyezte, hogy annyiféle magyarázatot tud, hogy nem tudja kiválasztani, melyiket is adja elő. A biztos nógatására aztán belekezdett:
- Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Mérjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a 'h = 0.5g x t négyzet' képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.
- Vagy pedig abban az esetben, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és az árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.
- De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a 'T = 2 pi * négyzetgyök(1 / g)' képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.
- Vagy, ha esetleg a felhőkarcoló rendelkezik tűzlétrával, akkor megmérhetjük, a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.
- De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.
- Itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: "Ha megmondja, milyen magas ez az épület, magának adom ezt a szép új barométert."
A renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, és ő a mai napig az egyetlen fizikai Nobel-díjas dán fizikus.
 

graveanne

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor 1969-ben Neli Armstrong, az Apollo-program űrhajósa először sétált a Holdon, nem csak a híres "Ez egy kis lépés az embernek, de nagy ugrás az emberiségnek!" mondatot mondta el, hanem számos egyebet is. Ezek többnyire közte és a többi űrhajós, valamint a houstoni irányítás közötti rádiófogalmazások voltak. Azonban mielőtt visszaszállt volna a holdkompba, tett egy rejtélyes kijelentést: "Sok szerencsét, Mr. Gorsky!"
Sok ember a NASA-nál azt gondolta, hogy ez egy véletlen megjegyzés volt valamilyen rivális szovjet űrhajósra vonatkozólag. Azonban miután leellenőrízték, kiderült, hogy nincs semmilyen Gorsky sem az orosz, sem az amerikai űrprogramban. Az évek során sok ember kérdezte Armstrongot, hogy mit jelent a "Sok szerencsét, Mr. Gorsky!" kijelentés, de Armstrong mindig csak mosolygott. 1995. július 5-én Tampa Bay-ben egy beszélgetés során egy riporter előhozta a 26 éves kérdést Armstrongnak. Ő ezúttal válaszolt. Ugyanis Mr. Gorsky addigra már meghalt, és Neil Armsrtong úgy érezte, hogy most már felelhet a kérdésre.
- Amikor kisgyerek voltam, ez a Mr. Gorsky volt a szomszédunk, és meglehetősen mogorva ember volt. Mindig haragudott ránk, ha átpattant a labdánk az ő kertjébe. Nem mertük elkérni tőle, inkább átosontunk hozzá úgy, hogy ne vegye észre. Egy ilyen osonás alkalmával (nyitva volt a ház ablaka) hallom, hogy Mr. Gorsky éppen orális szexre akarja rábírni feleségét. Mire az asszony: "Tudod, mikor?! Majd ha a szomszéd gyerek a Holdon ugrál!"
 

graveanne

Állandó Tag
Állandó Tag
Megtörtént eset, csak hogy lássátok, milyen bunkók az emberek.
Teletömött 56-os villamos, két, egymással szemben lévő szék. Az egyiken egy jóarcú, kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nő a gyerekével az ölében. A kissrác himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe. Az öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor szól rá a kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az anyát:
- Elnézést, hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat, és ez már az én koromban nem tréfa, eltelál egy csontot, vagy egy eret, akkor az újságosig, meg a patikáig se tudok lemenni. Legyen szíves szóljon rá.
- Mit akar? - reccsen rá az anya -, én nem fogom egy ilyen vénasszony miatt korlátozni a gyerekemet testi szabadságában! Foglalkozzon a saját dolgával, ne az én gyerekemmel!
A villamoson mindenki megdöbbenéssel nézi végig a jelenetet, míg egy tipikus rocker (acélbetétes, tar frizura, feszülős gatya, bőr kabát, fülében üvölt a Tankcsapda) kiveszi a szájából a rágót, és a paraszt nő hajába gyönyörűen beledolgozza, majd lágyan így szól:
- Engem se korlátoztak gyerekkoromban!
 

graveanne

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy egyetemista az egyetem ebédlőjében le szeretett volna ülni egy üres helyre, egy oktató mellé, de az így szólt:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak!
- Jó, akkor továbbrepülök-így a diák.
A tanár ezen vérig sértődött, és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja. Így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatban parádés válaszokat adott. Ezért a tanár -hátha megbuktathatja még áldozatát- mindent eldöntő kérdést ad:
- Mész azt úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos, a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot.
- Mindenki azt, ami neki hiányzik- vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül, és azt írja a dolgozatra: "szamár".
A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, és visszateszi a tanár elé a dolgozatot, és így szól:
- Elnézést tanár úr, aláírta, de nem írt rá jegyet!
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
Terméktámogatás: Jó napot, miben segíthetek?

Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni
fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?

T: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?

V: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit
kell először tennem?

T: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?

V: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a
Szeretetet, miközben ezek futnak?

T: Milyen más programok futnak?

V: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés,
Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.

T: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli
Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú
memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más
programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést
a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a
Haragot és a Neheztelés-t teljesen ki kell kapcsolnia.

Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő
installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?

V: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?

T: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt
addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem
törlődnek.

V: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát.
Ez normális?

T: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell
kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.

V: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A
program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?

T: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken
való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé
technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját
magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.

V: Tehát most mit tegyek?

T: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi
fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5,
Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.

V: Rendben, kész.

T: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog
írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen
kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és
kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen, és soha ne
jöhessen újra elő.

V: Megcsináltam! Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg
a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát
mindenfelé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni
kezdett. Ez normális?

T: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a
megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív
működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?

V: De, csak szokatlan.

T: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt
letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa
azt és a különféle változatait mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Ők
is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is
új és izgalmas változatokat.

V: Köszönöm, Istenem."
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
"Nyirkos lett a cicim a pusáp alatt,
Mer az ofiszban a mítingen nem éri a nap,
Pedig, asz'ondják, a szilikonnak jót tesz az úvé,
Mint hó végén a számlámnak az aputól jött lóvé.

A nonfigi a derekamon marha jól mutat,
Tolatáskor jelzi az agyamhoz az utat,
Bár szolcsiban a csajok szerint egész jó a mellem,
De nem nyerhetnék vele még a légzsákom ellen.

Kígyóbór csizmám, kicsit több volt, mint hetven,
Külsőm, mint egy statisztáé a LeniKrevic klipben.
Mango szatyor, telcsi, szájfény felken,
Fontos az összhang, a trendem rendben.

Karrierem építése nem egyszerű feladat,
Gyakran kell térdelnem, az asztalok alatt.
A píáros szakma nem könnyű kenyér,
A háton fekvő egértől kérges lesz a tenyér.

De hagyjuk is a munkát, mert sietek éppen,
Talizunk a csajokkal a Liszt Ferenc téren.
Péntek esti "Szex és Nyújork" paródia túra
Ez a nagyvárosi, kozmo, trendi kultúra.

Egy negyvenes ügyvéd, álmaim lovagja,
Bájos az a poci, ha fakormányra rakja,
Nem minden a külső, tartja a mondás,
Dzsípiesz és klíma nélkül hiába vagy Hondás.

Ha eltűnnek a pasik, az ágyjelenet után,
Hogy miért történik veled, te csak nézel bután,
Főzni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket,
Egy liter tejért meg nem tartunk tehenet.

Húspiaci értéked, ahogy konvergál a nullához,
Sorsod, mint a folyó, mely olvadáskor hullát hoz.
Macskát tartasz gyerek helyett, beszélsz a kutyádhoz.
A vénlányok klubja lassan téged is elátkoz.

Nem az élet ver, hanem Te szívatod magad,
Kicsit sokat néztél tévét, átmosta az agyad.
Bármit is mond anyukád, és tömi fejed a média,
Az az út, amit jársz, az nem vezet sehova.

Családod az nem lesz, igaz lóvé, mint a pelyva.
De a temetőben tudod, nincs menedzser fejfa,
Az önmegvalósítás, meg a karrier a fő cél,
Te döntöttél, cicám, eszed, amit főztél!"
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Technikai Segítség!

Tavaly frissítettem a Barát 5.0-ról a Férj 1.0-ra, és azt tapasztaltam,hogy a rendszer teljesítménye csökken, különösen a Virág és Ékszer alkalmazásokban, melyek pedig kifogástalanul működtek a Barát 5.0 alatt. Ezen felül a Férj 1.0 több kedvenc programomat is eltávolította, mint például a Romantika 9.3-at és az Odafigyelés 6.4-et,ám telepített olyan alkalmazásokat, mint a Bajnokok Ligája 4.1 és az Újpest 3.0. Most már az Elbeszélgetés 8.0 sem működik, és ha Takarítás 2.8-at akarom indítani, visszautasít a rendszer. Megpróbáltam a Nyaggatás 5.3-mal kijavítani a hibákat, de sikertelenül.

Mit tegyek?
Elkeseredett


Re. Elkeseredett
Kedves Elkeseredett!

Először is, ne felejtse, hogy a Barát 5.0 szórakoztatócsomag, míg a Férj 1.0 operációs rendszer, saját utasításkészlettel. Gépelje be következő parancssort: C: Azt hittem, szeretsz [Enter] Ezután töltse le a Könnyek 6.7-et, amellyel telepítheti a Bűntudat 3.0-át! Ha minden rendben megy, akkor a Férj 1.0 ezután magától indítja az Ékszer 2.4 és Virágok 3.6 alkalmazásokat. Kérem figyeljen oda, hogy ne terhelje túl a Férj 1.0-át több ilyen alkalmazás gyakori, vagy egyidejű' futtatásával, mert ez esetben előfordulhat, hogy a Férj 1.0 telepíti az Ingerült Csönd 2.3-at, vagy a Kocsmázás 7.0-át, mert ezek által a rendszer fokozottan ki lesz téve a Sör 6.1 támadásainak. A Sör 6.1 kártékony program, mely Hangos Horkolás. Wav fájlokat hoz létre a merevlemezen. Egyes tapasztalatok szerint a Férj 1.0 a Pletykadélután 2.1 és a Barátnőim Átjönnek Vacsorára 3.2 futtatása esetén lemerevedhet, ezeket csak akkor indítsa, ha előtte telepítette, az Elmehetsz A Meccsre 1.5-öt! Bármilyen hibát is tapasztal a Férj 1.0 működésében, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NE telepítse az Anyós 1.0-át, és ne telepítsen új Barát programot se! Ezek nem támogatott alkalmazások; a Férj 1.0 rendszer összeomlásához és a kapcsolat megszakadásához vezethetnek. A Férj 1.0 remek program, de csak korlátozott memóriakezelési lehetőségei vannak és nem kompatibilis néhány újabb alkalmazással (ilyen például a Vegetáriánus Étel 4.3) Érdemes lehet fontolóra venni néhány kiegészítő szoftver beszerzését. Személy szerint a Meleg Vacsora 3.1-et és a Rafinált Alsónemű 7.7-et ajánlom.

A legjobbakat: Technikai Segítség
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondjai vannak a matematikával???
Hívja fel ezt a számot, és segítünk!

0 -- 3*2 -- 3^2*10 -- (sin[ß]/cos(180-ß))*8 --
(đ*sin[ß]^-2)*2.5 -- [(10x)(ln(13e))]-[sin(xy)/2.362x]
-- (sin(arc.ctg.(2cos[ß]/2sin[ß])))*4

Percdij csak :
(7*sin[ß])^(4.6*5)+(12cos[ß])*10^2 Ft +ÁFA
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
Az amerikai vonatok nyomtávja (a sínek közötti távolság) pontosan 4 láb és 8,5 inch, vagyis 143,5 cm. De vajon mi az oka annak, hogy ez a távolság éppen ekkora lett? Mi olyan vonzó ebben a számban?

Van rá magyarázat: az USA-beli nyomtáv pontosan megegyezik az Angliában használatos nyomtávval, mivel az első vonatokat angliai bevándorlók kezdték építeni az Újvilágban.

Na jó, de ettől a kérdés még kérdés marad. Most azt kell megválaszolnunk, hogy Angliában miért lett 143,5 cm a nyomtáv.

Azért, mert az első vonatokat Angliában azon tervek és sablonok szerint készítették, amelyeket a hintók és kocsik gyártására is használtak. Ezek után felmerül a kérdés, hogy a hintók és kocsik nyomtávja miért lett pont 143,5 cm?

A válasz megint nagyon logikus: ha más lett volna a nyomtáv, akkor ezek a járgányok nagyon hamar tönkrementek volna az angliai kőutakon, mivel azokban pont ilyen távolságra volt a két vájat,melyeket a régebben ott járt kocsik alakítottak ki.

Nem meglepő azonban, hogy az Angliában található kőutakat, szinte egytől egyig, az ókori Róma építtette. A kőutakba vájt sávokat pedig az első római kocsik és harci szekerek vésték ki. Már az ókori rómaiak is szabványok szerint építették az utakat és a harci szekereket, ezért aztán mind ugyanakkora lett, ami a vájatok távolságának egyformaságát is maga után vonta. A vájatok aztán évszázadokon keresztül kényszerítették az utókor járműtervezőit az ősi szabvány betartására...

Na de mégis, ki és miért ragaszkodott ennyire pont a 143,5 cm-hez?
Nos, a válasz szinte természetes: a római kocsik távolsága éppen azért lett akkora amekkora, hogy két ló hátsója kényelmesen elférjen egymás mellett a kocsi előtt.

Megvan hát a válasz! Római lovak fara szülte ezt a különleges számot.

Ha pedig már eléggé izgalomba jöttél attól, hogy birtokába jutottál a modern világ egyik nagy titkának, még egy adalék:

Bizonyára láttad már azt a két vastag rakétát az amerikai űrrepülők oldalán, felszállás közben. A nevük Solid Rocket Boosters - SRB. Ez a két rakéta hajtja fel az űrbe az űrhajót. A rakétákat a Utah állambeli THIOKOL gyárban gyártják, és tervezői sokkal, de sokkal vastagabbra szerették volna csinálni.

A probléma csupán az volt, hogy a rakétákat vonaton kellett a kilövőállomásra szállítani. A vonat pályája néhány olyan szűk alagúton vezet keresztül, ahol a sínek épphogy elférnek. Ezért aztán a rakéta sem lehetett szélesebb,mint a nyomtáv.

Így esett meg, hogy a világ egyik legfejlettebb technológiájával gyártott rakétájának a szélességét egy római ló segge határozta meg...
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
Kétszerkettő NÉHA öt...



16 - 36 = 25 - 45

Most adjunk mindkét oldalhoz (9/2)2 -t !

16 - 36 + (9/2)2 = 25 - 45 + (9/2)2

Vegyük észre, hogy mind két oldalon teljes négyzetet látunk !

[4 - (9/2)]2 = [5 - (9/2)]2

Vonjunk, mindkét oldalból gyököt !

4 - (9/2) = 5 - (9/2)

A baloldalon szerepel 4, amiről tudjuk, hogy 2x2

2x2 - (9/2) = 5 - (9/2)

Adjunk mindkét oldalhoz (9/2)-t !

2x2 = 5 ??!! :)
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
Kétszerkettő MÉGINT öt...



A=4=2x2, B=5, C=1

Tehát

C= B - A

Szorozzuk meg mind két oldalt (B - A) -val

C ( B - A ) = ( B - A )2

Végezzük el a kijelölt műveleteket !

CB - CA = B2 - 2AB + A2

Vonjunk ki, mind két oldalból A2 -t !

CB - CA - A2 = B2 - 2AB

Most adjunk mindkét oldalhoz AB -t !

AB + CB - CA - A2 = B2 - AB

Most vonjunk ki mindkét oldalból CB -t !

AB - CA - A2 = B2 - CB - AB

Vegyük észre, hogy mindkét oldal szorzattá alakítható !

A ( B - C - A) = B ( B - C - A)

Egyszerűsítsünk (B - C - A) -val !

A = B

Azaz, az eredeti feltételünk szerint…

A= 2x2 = 5 = B

Ha két, független levezetés ugyanarra az eredményre vezet, az már több, mint elgondolkodtató… :)
 

Angyalfold

Állandó Tag
Állandó Tag
10 cent = 10 $ ?



10 cent = 1/10 $

mivel

1/5 $ = 20 cent

és

1/2 $ = 50 cent

alakítsuk a kiinduló egyenlet jobb oldalát szorzattá

1/10 $ = 1/5 $ x 1/2 $

tehát

1/5 $ x 1/2 $ = 20 cent x 50 cent

végezzük el a szorzást

20 cent x 50 cent = 1.000 cent

mivel

1.000 cent = 10 $

ha figyelembe vesszük, hogy mibõl indúltunk ki, akkor

10 cent = 10 $ ? ;-)
 

ka.adi

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy férfi fizetésemelést kér a zsidó főnökétől, mire ez a válasz:
Egy évben van 365 nap ez az év 366 mert szökőév van. Egy nap 24 órából áll. de mi ugye csak napi 8 órát dolgozunk, ami a nap harmadrésze. Marad tehát 122 nap. ebből 4 nemzeti ünnep, tehát 118. ezen kívül van 14 nap szabadsága, az összesen 104 egy évben van 52 vasárnap, amikor nem dolgozunk, és mivel az irodánk szombaton sincs nyitva, egy napot sem dolgozik egész évben! Így akar fizetésemelést kérni?
 

ka.adi

Állandó Tag
Állandó Tag
Két részeg autózik őrült sebességgel az úton, amikor az egyik hirtelen felkiált:
-Vigyázz, veszélyes kanyar!!!
-Mit ordibálsz nekem?-kérdezi a másik- én azt hittem, te vezetsz
 

Jaffa1987

Állandó Tag
Állandó Tag
Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a VH után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván.
Felszólítják!
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék-e.
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja:
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A román küldöttnek már vörös a feje! Üvöltve kifakad:
- De hisz akkor még itt sem voltunk!!
Mire a magyar:
- Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe...
 

ViccElek

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy paraszt vett egy igáslovat. Gyönyörű állat volt! Igaz, jó sokat is fizetett érte. Ám egy hónap múlva a ló megbetegedett, lábra sem tudott állni.
A derék ember elkeseredve kihívta az állatorvost, aki azt mondta:
- Hát, a lovának egy vírusos megbetegedése van, 3 napig kell ezt a gyógyszert szednie. A harmadik napon eljövök, és ha nem javul az állapota, akkor le kell lőjük.
Az istállóban levő disznó meghallotta ezt a beszélgetést.
Az első nap után minden változatlan volt, a ló állapota nem fordult jobbra.
Odament erre a disznó a lóhoz, és így szólt:
- Gyerünk barátom! Kelj fel, állj lábra!
A második nap sem javult a ló állapota, nem hatott a medicina.
- Gyerünk barátom, kelj fel, mert ha nem, akkor meg fogsz halni! - figyelmeztette a disznó a lovat.
A harmadik napon is beadták a lónak a gyógyszert ... de semmi!
A ló állapota nem javult.
Az állatorvos megérkezett ránézett a lóra és lemondóan így szólt:
- Sajnos nincs mit tenni, meg kell öljük a lovat, mert megfertőzheti az összes többit is.
Meghallotta ezt a disznó és lélekszakadva rohant a lóhoz:
- Hej, testvér! Megjött az állatorvos, véged van! Kelj fel most vagy soha, amíg nem késő!! Gyerünk!!
A ló horkantott egyet, feltápászkodott és elkezdett lépegetni, majd szaladni.
- Csoda történt! Ezt meg kell ünnepelnünk! - kiáltott boldogan a paraszt.
- Csináljunk egy bulit, lakomázzunk! Levágjuk a disznót!
 
Oldal tetejére