Párom egyre többször néz az egyre mélyebb pohár fenekére.
Lelkes kezdő kodependensként magamat vádoltam: nyilván miattam iszik, nem lehet másként. Én nem vagyok elég jó neki, miattam boldogtalan, logikus, hogy magamra veszem a viselkedését, és magamat utálom, amiért szegény velem él és tőlem rossz neki.
Aztán olvastam játszmákról (alkoholista-játszma, lásd: E. Berne: Emberi játszmák), genetikai programozottságról, az iszákosság betegségként történő magyarázatáról, egyebekről.
Nem bírom már szeretni őt.
De a gyerek összeköt.
Felelős vagyok érte?
De magamért is felelős vagyok, ugye?
Tanács?
Az akoholizmus komoly betegség sajnos, és nagyon nehéz kimászni belőle, csak akkor lehetséges, ha Ő maga is eljut arra szintre, hogy szeretne kimászni belőle, és ekkor lehet próbálkozni.
A női alkoholzmus az egyik legrosszabb, nagyobb számban vannak bármilyen furcsa mint a férfiak, mert ők nem a kocsmába isznak, hanem otthon, ahol senki látja. (Dugivók)
Egy ideig a türelem segit egyedül, hogy lássa van kimászik belőle akkor legyen hova mennie, de ha elfogy a türelem és tönkreteszi a családot, akkor fájó szívvel de el kell válni egymástól..
mindenki magáért felelős, és a saját életét kell rendbetennie.
mondjuk vannak oylan esetek, amikor segiteni vagyunk mellette, de annak is va határa.
Van egy nagyon jó szervezet, az Anonim Alkoholisták klubja, én ismerem őket, és nagyon jó hatásfokkal dolgoznak!
90% -os a gyógyulási folyamat, de el kell jutni oda az alkoholistának, hogy beismerje önmagának, hogy alkoholista.
Ki kell nyomozni a telefonkönyvből (első oldalakon van mindenországban) a legközelebbi helyet, amkd egy másnapos pillanatban felkérni, és elmenni vele és ha van egy kis szerencs akkor megtörténik a csoda!
és talán megmenekül a család is!
szeretettel:
István
