Agykontrollosoknak

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

nyesztib

Állandó Tag
Állandó Tag
Megfogattam magamnak, hogy újra előveszem anyagaimat és gyakorolni fogok, sokat felejtettem, most éppen rámférne, úgyhogy elkezdem!!!!!
 
E

elke

Vendég
Sziasztok!
Én most kezdtem el az agykontroll tanfolyamot. Eddig nagyon tetszik a dolog...
Érdekelne, hogy foglalkozott valaki azzal, hogy babokat növeszt, és az egyik növekedését agykontrollal javítja?:)
Eredmény?:)
Nem bab búza volt:)
Természetesen robbanásszerüen nőttek az agykontrollal támogatott búzák a kontroll csoport elmaradt.
Ezt megismételtem ugy hogy a búzák ismerősőmnél voltak ő gondozta őket (bár kicsit zizinek tartott:p) az eredmény ugyanaz lett.
Többféle kísérletem volt, agykontrolos, reikis is egyéni és csoportos mindig a kezelt növények lettek az erősebbek a gyorsabban fejlődők. Még akkor is amikor a kontrolcsoport növényke kivételezett(tápoldat nagyobb fény stb) gondozásban részesült.
Végzett valaki egyébb kísérleteket?
 

Luckynyul

Állandó Tag
Állandó Tag
Villam olvasás kecskeméten is lesz márciusban. Én először az agykontroll technikákat próbálom megszilárdítani magamban, utána akarok tovább lépni.
A gyakorlás jó ötlet, de a villámolvasáshoz igazából nem kell agykontrollosnak lenni, anélkül is megtanulható.Persze azért nem árt. ;)
 
O

oliyboty

Vendég
Sziasztok!

Bár nem végeztem még soha életemben agykontrollt igaz, de lenne egy kérdésem, melyben segítséget szeretnék kérni. Szóval meditálásnál szoktam mindenkinek végtelen szeretetet küldeni, ez a része megy is. Viszont ma mindenre és mindenkire kértem külön külön egy hatalmas nagy üveg búrát (védőpajzsot) melyet szeretettel vettem körbe és ezt 1 hónapra kértem mindenre és mindenkire. A kérdésem csak annyi lenne, hogyan tudom ezt az üveg búrás dolgot még jobban megszilárdítani, hogy erős legyen és szereteten kívül mást ne engedjen át? Mit kell hozzá tennem? Tudtok benne segíteni?

Nagyon köszönöm a segítséget, szép hetet mindenkinek!
OLIkiss
 

Práder Gyuláné

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én most szeretném elkezdeni az Agykontroll tanfolyamot. A könyv alapján itthon is csinálom a gyakorlatokat 100.tól 1.ig visszaszámolás. De szerintem a tanfolyamon jobban meg lehet tanulni ezeket a dolgokat és gyorsabban. Kiváncsi vagyok a véleményetekre.
Üdvözlök mindenkit.
 

Bori76

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom valaki próbálta-e már, de kiványcsi lennék egy átlagember tapasztlatára, nem a beavatottak magasztolására.
 

Shery

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia

Sziasztok!
Én most szeretném elkezdeni az Agykontroll tanfolyamot. A könyv alapján itthon is csinálom a gyakorlatokat 100.tól 1.ig visszaszámolás. De szerintem a tanfolyamon jobban meg lehet tanulni ezeket a dolgokat és gyorsabban. Kiváncsi vagyok a véleményetekre.
Üdvözlök mindenkit.
Szia ! Szerintem a könyvből is meglehet csinálni, legalább is nekem úgy is bejött, a lényeg, hogy napjában többször is gyakorold. Aztán ha már ott megy , találsz alkalmat arra, hogy elvégezd a tanfolyamot is. Szia
 

karodon

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nekem nem sikerült eddig még egszer se az ébredéskontroll,pedig egy héten keresztül vizualizáltam is.Kérlek adjatok tipet,hogy mit csináljak!
 

Pasztorella

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Csatlakoznék a táborhoz. Igaz még a tanfolyam közepén vagyok. 2 nap van még hátra. Lelkesen növesztgetem a babjaimat. :D És elkezdtem a gondolat-takarítást. :)
 

karodon

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én már két hónapja végeztem el a tanfolyamot és vannak kisebb sikereim,a nagyobbak még váratnak magukra,de remélem azok is sikerülnek!
 

eniko63

Állandó Tag
Állandó Tag
Uvegbura - vedopajzs?

Sziasztok!

Bár nem végeztem még soha életemben agykontrollt igaz, de lenne egy kérdésem, melyben segítséget szeretnék kérni. Szóval meditálásnál szoktam mindenkinek végtelen szeretetet küldeni, ez a része megy is. Viszont ma mindenre és mindenkire kértem külön külön egy hatalmas nagy üveg búrát (védőpajzsot) melyet szeretettel vettem körbe és ezt 1 hónapra kértem mindenre és mindenkire. A kérdésem csak annyi lenne, hogyan tudom ezt az üveg búrás dolgot még jobban megszilárdítani, hogy erős legyen és szereteten kívül mást ne engedjen át? Mit kell hozzá tennem? Tudtok benne segíteni?

Nagyon köszönöm a segítséget, szép hetet mindenkinek!
OLIkiss
Kedves az otleted, de szerintem ez NEM igy mukodik.
Ugyanis ha egyszerre mindenkit es mindent meg akarsz vedeni, - es ha, tegyuk fel, sikerulne is - akkor elvileg azt jelentene hogy TE, halando ember, egymagadban megallit(hat)od a karma mukodeset... vagy mondd ugy, ahogyan tetszik. Semminek nem lenne hatasa , egy ideig. Hala az Istennek hogy biztos nem mukodik! :) - Ez a mi dimenzionk egy dualis dimenzio, azaz jo-rossz, fekete-feher, be-ki stb. mindig egyensulyoznak. Szerinted, ahhoz hogy csak a szeretet jojjon be mindenkinek, mit kellene tennunk a sok rosszal, ami - sajnos, meg mindig!- kozottunk van? Az hova kerulne, vagy legalabbis, ha - tegyuk fel - sikerulne megsemmisiteni a rosszat, a negativ energiakat, erre az idore, akkor mi lenne a masik elem, ami egyensuljban tartana ezt a dimenziot ?
Ha mar a vedoburkokkak kiserletezel - ami egy nagyon jo dolog, ha azt helyesen "cselekszed" meg - lenne egy kerdesem: milyen gyakorlatod van benne? Mivel, hogy kezdted, milyen meretekkel? Probalkoztal pd. repulogeppel (teszem azt, egy Boeing nagysaguval)? Kivancsi volnek, mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban. :)
Javasolnam - nem sertesnek szanom! - hogy jol nezz utana a sok filozofiai es/vagy etikai kerdeseknek amik felmerul(het)nek a felvetett temaval kapcsolatban. Habar, ahogy mar mondtam, szerintem nem a mi feladatunk agy egyetmes vedoburok kialakitasa a Fold korul... ennek megvannak a felsobb szabalyai, es a felsobb rendu (es dimenzioi) kivitelezoi is... :)
De, minden esetre, a gondolat szeretetre melto - sok sikert a kiserleteidhez.
Eniko63
 

eniko63

Állandó Tag
Állandó Tag
Ebredeskontroll

Sziasztok!
Nekem nem sikerült eddig még egszer se az ébredéskontroll,pedig egy héten keresztül vizualizáltam is.Kérlek adjatok tipet,hogy mit csináljak!
Nekem csak akkor sikerult az ebredeskontroll, amikor az orat NEM DIGITALISNAK vizualizaltam, hanem a klasszikus ora- es perc mutatokkal ellatva. Vizualizaltam , hogy az oramutatok 2-3 perccel a kert ebredesi ido ELOTT vannak. Ezzel a modszerrel nekem bejott.
Ja, es meg valami, ami fontos: amikor ezt programozod magadnak, meg kell adnod a PONTOS idot is!!! Tehat: mondjuk beprogramozod magadnak este 10:30-kor, hogy reggel 4:25-kor akarsz ebredni. Azzal kezded, hogy vizualizalsz egy klasszikus orat, ami a jelenlegi pontos idot mutatja: "most a pontos ido 22:30 - es megjelenited ezt a belso szemeid elott, es TARTOD ezt a kepet legalabb 10-20 masodpercig. ELTOLOD (en balra szoktam) ezt az orat, es megjelenited az ebredesi orat, KLASSZIKUSAT, amelyiken mar az ebredesi ora van beallitva (2-3 perccel elotte). Mondod is magadban: "ez itt az ebredesi ora: 4:22-kor felebredek es kezdem a napot". Ezt is TARTOD 10-20 masodpercig , utana LEZAROD a kepet (tehat nem tolod sehova, hanem csak otthagyod a helyen), es elalszol - vagy folytatod a tevekenysegedet, telyesen mindegy. Miert? Ha mar beallitottad a kezdesi idopontot, de peldaul csak 1 ora mulva tudsz csak lepihenni, akkor is fel fogsz ebredni a kert idoben. A 2-3 perc eltolodas azert szukseges, mert a sajat biologiai orank nem mindig ugy mukodik, mint a kozmikus ora - tehat, 4-5 perc elteres valoszinu, hogy van. Innen van az, hogy altalaban az ebredes kontroll csak hozzavetolegesen pontosan tortenik (+/- 3-4 perc). Akkor mar inkabb hamarrebb kelj fel, mintsem elkess, nem?
Sok sikert! Biztos sikerul.
Eniko63
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
...Szóval meditálásnál szoktam mindenkinek végtelen szeretetet küldeni, ez a része megy is. Viszont ma mindenre és mindenkire kértem külön külön egy hatalmas nagy üveg búrát (védőpajzsot) melyet szeretettel vettem körbe és ezt 1 hónapra kértem mindenre és mindenkire. A kérdésem csak annyi lenne, hogyan tudom ezt az üveg búrás dolgot még jobban megszilárdítani, hogy erős legyen és szereteten kívül mást ne engedjen át? Mit kell hozzá tennem? Tudtok benne segíteni?...
Kedves az otleted, de szerintem ez NEM igy mukodik.
Ugyanis ha egyszerre mindenkit es mindent meg akarsz vedeni, - es ha, tegyuk fel, sikerulne is - akkor elvileg azt jelentene hogy TE, halando ember, egymagadban megallit(hat)od a karma mukodeset... vagy mondd ugy, ahogyan tetszik. Semminek nem lenne hatasa , egy ideig. Hala az Istennek hogy biztos nem mukodik! :)
Előszöris OLI-nak bátorítás és dicséret, hogy belefogott egy ilyen nemes feladatba, hogy környezete jobbításának szándéka ilyen erős benne. A világ egy sokkal különb hely lenne, ha többen állnának hozzá környezetükhöz ilyen módon.

Eniko63-mal viszont nem tudok teljesen egyetérteni. Ugyanis mindannyiunk világát szándékaink, vágyaink, hitünk határozzák meg jelentős mértékben. Hitünk abban, hogy pozitív hatást tudunk kifejteni magunkban és környezetünkben az alapja az agykontroll technikánakis. Az ember képességei bőven meghaladják azt, amit az elménk által magunk köré állított korlátok miatt tudatosan elvárunk. Ezt én számtalanszor tapasztaltam magam és ismerőseim életében. Azt is, hogy a magunkra húzott korlátok milyen hatással vannak.

Persze gyakori érv a "realitás". Hisz mit tud tenni egy ember magában a világ megannyi rosszával szemben? A kérdést én egy picit átalakítanám. Mit várhatunk a világtól, ha nem fogadjuk el annak lehetőségét, hogy akár egyetlen ember is hatással tud lenni annak menetére, milyenségére? A feladat valóban nagyobb, mint amit jelenlegi értékelésünk szerint egy ember képes lehet elvégezni. De ha mindenkit elbátortalanítunk, eltántorítunk kételyeinkkel, senki sem fog semmit tenni, hogy jobb, szebb, szeretetteljesebb, gazdagabb legyen világunk.
 

cccs

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,

én csak most ismerkedem az agykontrollal, de hiába kerestem letölthető hanganyagot és a könyvet, eddig nem találtam. Tudtok nekem ebben segíteni, hogy végre én is nekiállhassak megtanulni?
Előre is köszönöm,
cccs
 

Karcsi64

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Bár nem végeztem még soha életemben agykontrollt igaz, de lenne egy kérdésem, melyben segítséget szeretnék kérni. Szóval meditálásnál szoktam mindenkinek végtelen szeretetet küldeni, ez a része megy is. Viszont ma mindenre és mindenkire kértem külön külön egy hatalmas nagy üveg búrát (védőpajzsot) melyet szeretettel vettem körbe és ezt 1 hónapra kértem mindenre és mindenkire. A kérdésem csak annyi lenne, hogyan tudom ezt az üveg búrás dolgot még jobban megszilárdítani, hogy erős legyen és szereteten kívül mást ne engedjen át? Mit kell hozzá tennem? Tudtok benne segíteni?

Nagyon köszönöm a segítséget, szép hetet mindenkinek!
OLIkiss
A védőburok szép és jó, de a burok befelé fordul és visszahúzódást okozhat, mivel ki sem enged belőle. Így is rengeteg ember el van fátyolozva a másik problémáival szemben és ez által képtelen meglátni a tényleges valóságot. A mindenért és mindenkiért felelősségvállalás hiányáról nem is beszélve. Sokan csak igazolást keresnek mindenben és nem pedig a megoldásokat kutatják. Ezért kívánj mindenki számára szép, boldog biztonságos és emberhez méltó életet és kérd ezen dolgoknak a felismerését, elfogadását. Tehát kérj és alkoss minnél több pozitív dolgot. A kollektív tudatalatti viszont telítve van az elmúlt évszázadok rengeteg negatív energiájával (háború, halál, éhezés, pusztítás...stb) és aki merít belőle, az sajnos a rosszat is kiveszi, tehát ezt is meg kell tisztítani a szeretet energiájával. ...stb.
 

Enelisz

Állandó Tag
Állandó Tag
-

Nem tudom..van olyan, akinek ez bejön és használ? Mert én jártam egy ideig még kisebb koromban, szval nem nagyon emlékszem rá. Gondolom, gyerek-felnőtt oktatás azért tök más. Gondolkodom rajta egy ideje, hogy ki kéne próbálni, tanulásban jó lenne ha segítene... csak olyan nehéz elhinni, hogy ér vmit... Valami tanácsot vagy javaslatot szívesen fogadok :p (jó vagy rossz tapasztalat stb.) ;)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére