Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők

sof

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha anyukám fáradt és apum sincs otthon,
nem vagyok egyedl nem is unatkozozom.
velem van nagymama ő is szeret engem,
hisz tiszta szívből mondja:
jer ide kis szentem!

Forró csókot lehel százat is arcomra,
majd a meséskönyvet vígan fellapozza.
Betakargat halkan,mellém ül az ágyra,
ilyenkor még tisztább,görnyedtebb a vála.

De én óriásnak és erősnek látom
aki karján hordoz hetedhét országon.
Legyőzte egy élet minden gonoszságát,
sok jóra tanítja kicsi unokáját.

Köszönő szóval én néki azt kívánom,
hogy az unokák közt még sok évig járjon.
Hogy élete alkonyán ne érje már bánat
az én fehérhajú drága nagymamámat.
 

sof

Állandó Tag
Állandó Tag
Ének

Virágot keresek,virágot keresek,kötöm bokrétába,
megcsókol majd érte a jó édesanyám amikor meglátja.
Illatos a virág mit a kertbe szedek:rózsa,szegfű,ibolya
a legszebb jutalom,amit érte kapok édesanyám csókja.
 

sof

Állandó Tag
Állandó Tag
Beültettem kiskertemet a tavasszal

Beültettem kiskertemet a tavasszal
rózsa,szegfű,liliom és rezedával.
Ki is nyíltak egyenként elszeretném adni mind
de most mindjárt.

Leszedem a tarka rétnek virágait,
széltől óvom,ápolgatom az ágait.
Egycsokorba kötöm én
anyák napja ünnepeén e szép napon.

Anyák napján e szép napot ünnepeljük
virágoknak illatával azt üzenjük:
boldogok a gyerekek
örülnek az életnek,kikeletnek.
 

sof

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldog kinek anyja olyan mint az anyám,
fészket nyújt két karja torkom,haskóm ha fáj.
Boldog hisz a jó szót számolatlan méri,
héjaként mi rossz volt űzi,fiát félti.
Boldog,s viszonzásul mit sem adhat többet
kicsordulnak titkon hálás gyerekkönnyek.
 

sof

Állandó Tag
Állandó Tag
Piros pöttyös kendőt kötök a fejemre,
hosszúnyakú fözőkanál illik a kezembe.
Főzök is én olyat,akárki meglátja,
amilyen az anyja,olyan a leánya.




Főzőkanál a kezembe,ej,de nem jut az eszembe
mit őzzek ma ebédre,pedig mára főzni kéne.
kérdi Sári,kérdi Elli mikor fognak ebédelni?
Hopp már meg is van:kigondoltam!
Készítem is rögtön nyomban:papírtésztát,
homoktortát,jaj de jó,hogy kigondoltam!
 

sof

Állandó Tag
Állandó Tag
Van egy babám Nórika,göndör hajú,barnácska
arca szeplős aranyos,haja szőke,hullámos.
Ha éhes etetem,ha szomjas itatom,
sokat viszem sétálni,de még többet hintázni.
Kicsi még a Nóri,mint a kisded annyi
soká tud anyuhoz pusziért szaladni.
De már rámosolyo tudatlan a drága,
anya simogató madárkezét várja.
Hogy ráröppenjen végre ,meg is simogatja,
boldogan kalimpál,vígan fordul hasra.
Anyu segít neki,sokat, jókat játszon,
ha felcseperedik,megköszöni százszor.
 

Dozsori

Állandó Tag
Állandó Tag
Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek

Egy kevésbé ismert, nagyon kedves vers.



Mentovics Éva:

Elmesélem, hogy szeretlek

Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
- bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál -
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Anyák napi versek mp3

Anyák napi versek

-főleg nagyobbaknak-

16114124902764c8f88891800f64c1e0-1.png





01. Kováts Adél - Almából Felsír A Csecsemo (Juhász Ferenc) (00:01:31)
02. Jenei Szilveszter & Hűvösvölgy - Anyám (Kiss Anna) (00:02:03)
03. Vikidál Gyula - Anyám Ül, Mint Egy Óriás (Nagy László) (00:02:26)
04. Latinovits Zoltán - Az Anyám És Én (Ady Endre) (00:01:43)
05. Jenei Szilveszter - Anya, Apa Hazajöttek (Zelk Zoltán) (00:02:08)
06. Eszményi Viktória, Zakariás Nó - Anyu Végy Egy Hegyet Nekem (Zelk Zoltán) (00:03:06)
07. Eszményi Viktória - Anyámnak Szóló (Mándy Stefánia) (00:01:38)
08. Margit József, Margit Andris - Anyu Dúdolja (Beney Zsuzsa) (00:02:16)
09. Hegedűs D. Géza - Anyám Lányai (Ágh István) (00:00:24)
10. Deák Bill Gyula - Anyám (Johannes R. Becher) (00:02:05)
11. Béres Ilona - Anyám Szavai (Csoóri Sándor) (00:02:53)
12. Sinkovits Imre - Anyám (Csorba Gyozo) (00:01:45)
13. A költő édesanyja - Edesanyám Keze (Dsida Jeno) (00:01:45)
14. Sinkovits Imre - Anyák Némasága (Farkas Árpád) (00:01:19)
15. Sinkovits Imre - Anya Romokban (Fodor András) (00:01:19)
16. Tímár József - Anyám (Fodor József) (00:03:26)
17. Gobbi Hilda & Ladányi Ferenc - Peer Gynt (Ibsen) (00:10:20)
18. Ruttkai Éva - Kései Sirató (József Attila) (00:02:53)
19. Domján Edit - Mama (József Attila) (00:01:18)
20. Latinovits Zoltán - Anyám (Juhász Ferenc) (00:04:15)
21. Sinkovits Imre - A Xc. Zsoltár (Kányádi Sándor) (00:05:14)
22. Básti Lajos - Anyám (Keszthelyi Zoltán) (00:01:07)
23. Pálos György - Anyuska Régi Képe (Kosztolányi Dezso) (00:01:12)
24. Bulla Elma - Szegény Anyám Csak Egy Dalt Zongorázik (Kosztolányi Dezso) (00:01:20)
25. Hegedűs D. Géza - Tétova Édesanyám (Mezei András) (00:01:49)
26. Hegedűs D. Géza - Anyámmal Hófehérülök (Nagy Gáspár) (00:03:04)
27. Hegedüs D. Géza - Anyám Képére (Pákolitz István) (00:00:42)
28. Béres Ilona - Ikka Mama (Rab Zsuzsa) (00:02:20)
29. Sinkovits Imre - Varga Öreganyám (Simonyi Imre) (00:01:19)
30. Hegedűs D. Géza - Húsvéti Kezed, Anyám (Tornai József) (00:00:36)
31. Béres Ilona - Az Anya Éneke (Tóth Bálint) (00:03:24)
32. Hegedűs D. Géza - Anyahivogató (Veress Miklós) (00:02:08)



 

Csatolások

  • 09. Anyám Lányai (Śgh István).mp3
    659.1 KB · Olvasás: 148
  • 27. Anyám Képére (Pákolitz István).mp3
    1.1 MB · Olvasás: 93
  • 30. Húsvéti Kezed, Anyám (Tornai József).mp3
    978 KB · Olvasás: 65

67bea

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon szép ez a sok csodálatos vers és hogy ilyen topik is van!!Csodálatos dolog az anyaság!!Mindenkinek köszönet hogy létrehozta ezt az oldalt és segítette!!
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
<HR>
Már megjöttünk e helyre

Már megjöttünk e helyre,
Anyák köszöntésére,
Anyám légy reménységgel,
Köszöntlek békességgel.
Amennyi a zöld füszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág,
Annyi áldás szálljon rád.

gyöngyvirág.jpg
 

kakuc

Állandó Tag
Állandó Tag
Lendvai Ilona :Ringató

Jó napot kívánok!Szabad-e bejönni,Kicsit elidőzni,s az Édesanyákat,dallal köszönteni.

Lendvai Ilona :Ringató

Aludj el kislányom
Gyönyörű virágom,
Éjszinű szemeden,
Kopogtat az álom,
Egy csillag,két csillag,
Szívemmel ringatlak,
Öt csillag,hat csillag,
Soha el nem hagylak.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Donkó László

Donkó László: Anyák napján​

Köszöntelek anyám
lila orgonával,
rózsafavirággal,
tuli-tulipánnal.

Köszöntelek anyám
édes gyermekszóval
áldjon meg az élet
minden széppel, jóval!

Könnyet sose ejtsél,
mosoly legyen szádon,
hisz te vagy a legjobb
nékem a világon!

Köszöntelek anyám
lila orgonával,
rózsafavirággal,
tuli-tulipánnal​

 

jarvaska

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek nagyon régi anyák napi dalok, ha valakinek meg van a zenéje , legyen szíves tegye fel:
Piros rózsa, fehér rózsa...
Édesanyám szeret engem...
Könnyű szél illatoz...

Köszönöm!
 

EEDDOO

Állandó Tag
Állandó Tag
Májusi mese

[FONT=&quot]Fésűs Éva<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Májusi mese<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Dönci, az icipici sün gondterhelten ballagott a májusi napsütésben. Jobbról is, balról is virágok mosolyogtak, gyíkocska ragyogó szeme csillant, és fénylett a bogarak fekete háta, amint a fűszálakon hintáztak. Mindenütt fény – csak a sün orra alatt árnyék. Mert lógatta, bizony! Annyira lelógatta, hogy Brekuci, a kis levelibéka rákiáltott a fűzfaágról: <o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Vigyázz, hékás, mert belebotlasz az orrodba!<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Nem vagyok hékás, hanem idei sün! – borzolta fel magát Dönci.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Le-he-tet-len! – brekegett Brekuci. – Idei sünnek még nem lehet ekkora bánata.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Nekem van! – mondta Dönci komoran.<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Erre már odaugrott mellé a barátságos kis béka, és együttérzően tudakolta:<o></o>[/FONT]
- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Hol szerezted?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Útközben.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Rettenetes!<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Az bizony. És most nem tudom, mit tegyek.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Oszd meg velem.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Mit?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Hát a bánatodat. Akkor neked csak a fele marad.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Jó, de attól még nem kap meglepetést a mamám.<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Brekucinak felragyogott a szeme:<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Ó, hát te ilyesmiben sántikálsz?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Nem sántikálok, hanem egész rendesen ballagok. <o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Jaj, hát ez csak amolyan szólásmondás! Meglepetésen töröd a fejed, igaz?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Már nem töröm. Már kitaláltam.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Akkor meg mi a baj?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Mégsincs meglepetés.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Ez érdekes!<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Nem érdekes; ez borzasztóan szomorú – mondta az icipici sün, nagyon elszontyolodva. – Pedig volt öt szem ropogós májusi cseresznyém!<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Hol vetted?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Rigó bácsinál.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Finom ajándék!<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Én is azt hittem. Ahány csiga csak volt a zsebemben, mind odaadtam érte. Feltűztem őket a tüskéimre, és igyekeztem hazafelé, amikor szembejött velem egy nyúl. Megállt, és azt mondta: - A cseresznye mindig kukacos. Sokkal jobb a hónapos retek.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]És te?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Bementem a mezei önkiszolgálóba, és elcseréltem a cseresznyét hónapos retekre.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Ezért búsulsz? Hiszen annak is biztosan örülni fog az anyukád.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Nem fog, mert aztán találkoztam egy égérrel. Az is megállt, nézte, hogy mit viszek, és megcsóválta a fejét. <o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Minden retek pudvás! Százszor jobb a tavalyi dió! - Ott ugrált a közelben egy mókus, aki sohasem kóstolt retket, és szívesen cserélt velem.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]És hol a dió?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Találkoztam egy borzzal is. Megállt, és nagyon komolyan intett: - Fiacskám, jegyezd meg, hogy a tavalyi dió mind avas. Egy fürjecsketojás sokkal többet ér! - Fogtam hát, s elcseréltem a diót a sarki menyétnél egy fürjtojásra.<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Az icipici sünnek már kezdett lefelé görbülni a szája.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Kivel találkoztál még? – sürgette Brekuci.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]A rókával! – bökte ki Dönci.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Csak nem bántott a beste?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Dehogy! Azt mondta, mielőtt átadom, jól nézzem meg, hogy nem záp-e ez a fürjtojás.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]No és<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Megnéztem! – bőgte el magát az icipici sün. – És most már semmit sem tudok venni az anyukámnak helyette, mert egy fia aprócsiga sem maradt a zsebemben!<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Ne sírj! – szólt Brekuci. – Ajándékot nemcsak vásárolni lehet, hanem készíteni is.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Miből?<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Például fűből és szalmaszálból. Mindjárt megmutatom, hogyan kell belőlük kosárkát fonni.<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Leült egy békarokkához, és munkához látott. Döncinek egyre jobban felderült a képe. <o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Taníts meg rá engem is! – ujjongott. – Hadd csináljam én is!<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Brekuci hagyta, és ha a pici sün ügyetlenkedett, türelmesen kibogozta a fűcsomót, kijavította a hibát. Olyan szorgalmasak voltak, hogy a déli harangvirág-kondulásra elkészült két takaros, kerek kosárka.<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]De szépek! A mamám biztosan nagyon fog örülni. Köszönöm, hogy segítettél, Brekuci, de mondd csak, miért csináltunk két kosarat?<o></o>[/FONT]
[FONT=&quot]Brekucinak örömében fülig ért a szája, úgy válaszolta:<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Mert én is szerzek meglepetést az én anyukámnak!<o></o>[/FONT]
<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->[FONT=&quot]Érdekes – mondta az icipici sün –, én eddig mindig csak az enyémre gondoltam, de akkor most a te anyukád kosarát is teleszedem virággal!<o></o>[/FONT]
 
Oldal tetejére