Versek, mesék ‎

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

zsozso97

Állandó Tag
Állandó Tag
Pünkösd napja

Mi van ma, mi van
ma piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz,
a második napja.
Királyné pálcája.
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára

Lányok ülnek a toronyba,
arany koszorúba.
Arra mennek a legények.
sárga sarkantyúba,
levenném a süvegemet,
annak örülnétek.

Királyné pálcája,
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára.
 

gererácska

Állandó Tag
Állandó Tag
Fecske Csaba: Pici versben pici pék

Volt egyszer egy pici pék,
keze-lába pici még.

Két szeme két pici lék,
fülei is picikék,
szétállnak egy picikét.

Sütött ez a pici pék kenyeret,
de picikét.
Azért sütött picikét,
mert a nagyhoz pici még!
 

gererácska

Állandó Tag
Állandó Tag
L. Kapuvári Lídia
Nem értem én a felnőtteket

Nem értem én a felnőtteket,
ott könyökölnek az asztal felett.
Kérdezzék-megmondja minden gyerek,
az asztal alatt sokkal érdekesebb.

Barlang olyankor,
ha farkas vagyok.
Égbe repítik a légcsavarok,
ha pilóta vagyok,
és száguldó mozdony
és csillaghajó
és zivatarban a házikó,
ott rágom el,
hogyha rágót kapok,
ott az asztal alatt
én is felnőtt vagyok.
 

zsval

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia joszika!Nem teljesen erre gondoltam,de ezen is találtam jókat.Köszi.Amire én gondoltam az az a lemezük amelyiken katicabogárról is énekelnek.
 

Encsi0320

Állandó Tag
Állandó Tag
Fazekas Anna
Öreg nénje őzikéje

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg nénje.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.
Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhő alatt.
Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"
Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg nénje megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.
Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:
őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.
Mátraalján, falu szélén
lakik az öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!
Őzanyó
Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.
És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.
Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.
Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.
Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb.
Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,
ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.
De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.
Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.
Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.
Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.
"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."
Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.
Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1989
ISBN 963 11 5626 5
 

Encsi0320

Állandó Tag
Állandó Tag
A csodaszarvas
Visszafelé hull a hó
 

Csatolások

  • A csodaszarvas.txt
    10.5 KB · Olvasás: 17
  • Visszahelé hull a hó.txt
    7.5 KB · Olvasás: 29

hundido

Állandó Tag
Állandó Tag
Elsős versike

Képzeljétek kicsik és nagyok,
holnaptól iskolás vagyok!
A táskámat vidáman viszem,
nincs boldogabb nálam senki sem.

Reggel az ágyból kipattanok,
még a nap is szebben ragyog.
Az ajtóban a tanító néni mosolyog,
Elhatározom, hogy sírni én nem fogok.

Kíváncsian várom mi történik máma,
remélem nem hiába jöttem iskolába!
Írni, olvasni egyszerre megtanulok,
így hát holnap otthon is mararadhatok.

De mi történt másnap reggel?
Anyukám reggel újból felkel,
S engem sem hagy lustálokodni,
Irány- mondja.mosakodni!

Igaz, olvasni nem tanultam meg,
s nem megy még az egyszeregy.
Vár a betűk világa, s a matematika,
így hát újra elindulok a suliba.
<!-- / message -->
 

Csatolások

  • 24.gif
    24.gif
    14 KB · Olvasás: 373

hatodiklenin

Kitiltott (BANned)
Nemes Nagy Ágnes versek

Nemes Nagy Ágnes:




HAJNAL

Az égbolt frissen pirkadó
A zöld fűillat írt adó
Amint a rétről fellebeg,
S gyöngyszínűek a fellegek.
Oly jó, oly jó a hajnali
A lenge szélre hajlani
S csodálni, mely már halkan int
Az első sárga kankalint;
A rét fölött kék lelke reng.
- A nap, a nap már feldereng,
És minden színnel ó, felér,
Mert hófehér, jaj hófehér!






KAKUKFŰ

A kakukfüvet ismered?
Oly csepp, szelíd, gyengelila,
hogy észre sem veszi a réten
szinte senki emberfia.

De amikor leszáll az est,
mikor a mező szendereg,
s arra járnak az esti lepkék,
a fémes-szürke szenderek,
nagy potrohukat, fejüket
befonja akkor, mint a fátyol
a kakukfű mézes szaga
s lebukfenceznek illatától.





LÁTTAM, LÁTTAM

Láttam, láttam lappantyút!
Éjszaka, erdőn meglestem,
róka-vadásszal kettesben.

Nem volt ottan lámpa, se ház,
mentünk: én meg a rókavadász,
akkor az égen, fekete égen
valami röppent még feketébben,
valami röppent: lappantyú!
Két szeme lángja, két pici lámpa,
gurgula-hangja úszik utána.

Ketten láttuk, senki más,
ketten: én meg a róka-vadász.
 

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
Mondóka

Szántsunk földet,
Vessünk búzát,
Arassuk le,
Csépeljük le,
Őröljük meg,
Dagasszuk meg,
Süssünk cipót,
Lepényt, lángost
Hamm!
 

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
Mondóka

Ess eső! Ess! Holnap délig ess!
Zab szaporodjék, búza bokrosodjék.
Az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka,
még annál is hosszabb, mint a Duna hossza.
 

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
Kalózkaland

Andris és Bence nagyon szeretett a közeli játszótérre menni. Délelőttönként néha elsétáltak oda anyuval vagy mamival. Bence tulajdonképpen nem is sétált, hanem kismotorral ment, Andris pedig a biciklijével. Még nem tudott kétkerekűzni, de apu felszerelte a bicajára a támasztókerekeket, és így ügyesen közlekedett a járgánnyal.
A téren sokféle játék volt: homokozó, hinta, mászóka, libikóka, rugós falovacskák, csúszda, miegymás. Volt azonban ennek a játszótérnek egy különlegessége: a közepén egy hatalmas, igazi hajó alakú mászóka állt. A környékbeliek ezért csak hajós játszótérnek hívták.
Míg Bence a homokozóban foglalatoskodott vagy hintázott, addig Andris a nagy hajón múlatta az időt. Ennek a vitorlája egy köteles mászófal volt, amire ő már nagyon ügyesen fel tudott kapaszkodni. A hajóorrnál pedig egy magas csúszda állt, amin Bence még csak segítséggel csúszhatott, de Andris már nagy biztonsággal suhant rajta. A hajó fedélzetén egy farönkökből álló híd is volt, amin remek móka volt átfutni, mert ide-oda imbolygott az ember lába alatt.
Általában mások is voltak a játszótéren, és sok kisgyerekkel lehetett itt összebarátkozni.
Egyik délelőtt mamival látogattak el a térre, és Andris egyik kis barátja Márk is ott volt az anyukájával.
- Márk, ne menj olyan magasra, mert leesel! – kiabált az anyuka, amikor kisfia a kötélhágcsón kapaszkodott egyre magasabbra.
- Nem esek le, hahaha! – rikkantott vissza a kisfiú. És tényleg nem esett le. Sőt, ügyesen egyensúlyozott a köteleken.
Andris is felmászott barátjához, és azt játszották, hogy ők most bátor kalózok, és elhajóznak egy kincses szigetre. Ott majd megkeresik az elásott aranyakat, és ha megtalálják, nagyon gazdagok lesznek. A kincset felkutatni azonban nem volt olyan egyszerű! Amikor a szigetre értek, és elindultak az arany nyomában, egy szakadékhoz értek. Ahhoz, hogy tovább tudjanak menni át kellett futniuk a farönk-hídon. Nekilendültek hát.
- Ki fogod törni a bokád azon a hídon, kisfiam! – szólt oda Márk anyukája. Gyermeke azonban nem akarta meghallani a vészjósló szavakat, és egy kicsit még gyorsított is a tempón.
Mikor a fiúknak sikerült átkelniük a szurdokon, egy homoksivatagban találták magukat. Körbe-körbe jártak a hajómászóka körül, mintha valódi sivatagban menetelnének.
- Ne rúgd a port, Márk! A szemedbe fog menni! – hallatszott az anyuka hangja.
A gyerekek azonban nem figyeltek oda, folytatták a kincsvadászatot. Most egy titkos, föld alatti üregbe kellett leereszkedniük, mert azt gyanították ott lesz az arannyal teli láda. A csúszdán lehetett oda bejutni. Nem gondolkoztak sokáig, hanem a következő pillanatban már száguldottak is le, a mesebeli kincs nyomában.
- Lassabban azon a csúszdán, mert betöröd az orrod! – kiáltott Gabi néni ismét Márknak. Közben mami lépett oda hozzá.
- Látom, nagyon aggódsz a kisfiadért – szólt az anyukához.
- Jaj, igen. Tudja Márti néni, olyan sok balesetről hallani. Egyébként gyerekkoromban egyszer én is leestem a mászókáról, és nagyon megütöttem a fejem. Nem volt jó élmény – sopánkodott Gabi néni.
- Én úgy látom, Márk igazán ügyesen egyensúlyoz ezeken a játékokon – vélekedett mami.
- Igen, ügyesnek látja? Hát nem is tudom. Bátornak bátor, és még soha nem történt baleset, csak valahogy szeretném, ha óvatosabb lenne.
- Értelek. Ha aggódok, én is szoktam mondani Andrisnak, hogy „Ha túl magasra mászol, leeshetsz!”, vagy ilyesmit. Ebben benne van, hogy mitől féltem, de az is benne van, hogy nem feltétlenül történik így, csak megeshet.
- Értem. Ki fogom próbálni. Köszönöm szépen. - válaszolta Gabi néni.
A fiúk közben megtalálták az elrejtett kincset, és nagy örömujjongást rendeztek. Táncot jártak a mesebeli láda körül, majd azon kezdtek töprengeni, hogy hogyan juttassák azt vissza a hajóra.
Márknak egy remek ötlete támadt. A hintához szaladt, és azt javasolta:
- Mondjuk, hogy a föld alatti üregben találunk egy varázsrepülőt, ami visszarepít minket a hajóra!
- Oké! – egyezett bele Andris. Felpattantak a hintára, és hajtották, hajtották, minél magasabbra. Az volt a varázsrepülő. Élvezték, hogy közben arcukat fújja a szél.
Márk anyukája láthatóan egyre jobban aggódott, és el is indult a hinta felé. Félúton azonban megállt, nagy levegőt vett, és azt mondta:
- Márk, ha nagyon magasra mész a hintával, könnyen kibillenhetsz.
- Jó, anya – szólt a kisfiú, és nem hajtotta tovább a hintát.
Gabi néni egy pillanatra meglepődött gyermeke reakcióján, majd mosolyogva mamira nézett, aki elismerésül rákacsintott. A fiúk pedig repültek vissza a hajóra az arannyal teli ládával együtt. Miután leszálltak a hintáról, úgy tettek, mintha egy nagyon nehéz valamit vonszolnának föl a hajóra. Mami közben odaszólt Andrisnak:
- Andriskám, nemsokára indulnunk kell, mert anyu vár minket az ebéddel.
- Jó, mami, csak még visszahajózunk a kinccsel a mi szigetünkre! – kiáltotta Andris.
- Rendben, addig mi Bencével összeszedjük a homokozó játékokat – válaszolta mami.
S valóban, a fiúk pár perc vitorlázás után kikötöttek a hajóval, majd igazságosan elosztották maguk között a képzeletbeli aranyakat.
- Akkor máskor is megyünk kincset keresni, ugye, kalóz pajtás? – kérdezte Márk.
- Persze, holnap itt várlak a hajón, cimbi! – felelte Andris. A két kisfiú pacsival búcsúzott egymástól, majd futottak családjukhoz. Szép lassan elindultak haza.
Andris a hazafelé vezető úton magában még egyszer felidézte a remek kalandot.
- Nagyon jó volt Márkkal kalózosat játszani – mondta maminak.
- És nem akármilyen kalózok voltatok ám! Láttam, hogy milyen ügyesen egyensúlyoztatok a kötélhágcsón, meg a hídon, és milyen bátran hajtottátok magatokat a hintán. Arról nem is beszélve, hogy kitartóan és minden akadályt legyőzve eredtetek az arany nyomába! Ezt nevezem én kincsvadászatnak! – vélekedett mami.
Andris elmosolyodott. Ő is így érezte magában, de nagyon jólesett neki nagymamája dicsérete, elismerése.
 

hatodiklenin

Kitiltott (BANned)
egy Benedek Elek és egy válogatott MESEkötet

Benedek Elek:
Világszép Nádszál kisasszony

Benedek Elek elsők között gyűjtögette és dolgozta fel a magyar mesekincs színe-javát, olyan meséket, amelyek a nép életerejéről, találékonyságáról, humoráról, meleg szívéről tesznek tanúságot, és örökbecsű darabjai a magyar kultúrának.



Icinke-picinke
(Népmesék óvodásoknak)

Kovács Ágnes néprajztudós állította össze a kötet anyagát, figyelembe véve az utóbbi száz év gyűjtéseit, feldolgozásait, a kisgyermekeknek szóló népmesekincset, melyet az óvodai korcsoportok igényeit figyelve rendszerezett.


_
 

Csatolások

  • Benedek Elek - Vilagszep Nadszal kisasszony.pdf
    430.2 KB · Olvasás: 63
  • Icinke-picinke_Nepmesek_ovodasoknak.pdf
    775.6 KB · Olvasás: 72

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyerekvers

Varangymama nagyot gondolt:
három éves lett a lánya.
Néhány holmit pénzzé tett,
s az ünnepi alkalomból
Állatkertbe invitálta,
a teknőcöt nézzék meg.

Kicsi varangy nagyon zokog,
zsebkendőből már egy kupac
könnyeivel áztatva.
Anyja kéri: "Mondd az okot! "
"Az én bőröm miért csupasz?
Teknő kell a hátamra!

Mért nem vagyok én is teknőc?
Kemény páncél ha van rajtam,
gólyaebéd nem leszek! "
"Munkába állsz, mikor megnősz,
s ha marad a teknő-hajlam,
a pénzedért megveszed."

Sír, zokog a teknőckislány:
"Irigylem a könnyed táncért,
béka lépte oly finom!
Átoknál is súlyosabb tán:
holtomiglan ezt a páncélt
hordhatom a hátamon... "
 

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
gyerekvers

A játszótér

Sok játék,
s gyerekek,
vajon milyen hely lehet?

Nem más mint a játszótér,
télen, nyáron téged hív.
Ha röpülni van kedved,
hintázz gyorsan egyet.

Vagy ha várat építenél,
homokozz a föld elég.
És ha lábak nélkül mennél,
ott a csúzda eredjél.

Ha nagy akarsz lenni,
akár egy felnőtt,
lipikóka ez a nyerő.

Ez a sok vidám arc,
játszás közben felcsillan,
s rád mosolyog egész biztosan. Gyüre Szabina
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
gyerekvers

Szél úrfi szerelme
Fiatalon, vadul, csikóhevességgel
vágtatott szél úrfi sötét fellegekkel.
Cibálta fűzlányok fésületlen haját,
fütyülve kergette tanyasi út porát.

Az égi bárányokat szerte kergette,
majd vidáman újra csomóba terelte.
Körbetáncolta a zsúpfedeles tanyát:
megpihent delelni, nem repült már tovább.

Elcsendesedett és lapos pillantással
játszani kezdett egy mezei virággal.
Simogatta csendben puha kis szirmait,
élvezte ő a nap meleg sugarait.

Fejét mélyre hajtva magányára gondolt,
miközben a gulya távolban kolompolt.
-Körbejártam én már az egész világot
oly` messzi tájakat, mit senki se látott,

jöhetek, mehetek, szabad legény vagyok,
szívem mégis sajog, boldog én nem vagyok.
Valami hiányzik, én nem tudom, mi az.
Szívem fájdalmára nincsen sehol vigasz. -

így töprengett halkan fájó magányában,
forró déli órán, fűzfa árnyékában.
-Egyszer, egyetlenszer történt olyan eset,
mikor szívem dobbant, nagyot és heveset.

Öreg folyó hátán kereklett telihold,
meleg, csendes esten halk tücsöknóta szólt.
Belestem titkon egy aprócska ablakon
-tudjátok, kíváncsi voltam én oly nagyon -

belestem bizony, az aprócska szobába:
libbent, táncolt, hajlott valaminek árnya...
Karcsú volt, gyönyörű, hajladozó, lenge,
vele estem akkor forró szerelembe.

Eszemet vesztettem, karoltam öleltem,
észre sem vettem, hogy mekkorákat lebben.
Fel-fel magasodik, el-el halványodik...
(A szerelem lángja felcsapott az égig!)

Eszeveszett táncba kezdtem én körözve,
egyre lelkesebben suhantam körötte.
Szerelmem egyre nőtt, dagasztotta keblem,
ringó kedvesemnek örök rabja lettem.

Apró pici mécses égett a szobában,
de nem azért jöttem, hogy őt megcsodáljam.
Apró, kicsi láng volt, vöröslő ruhában,
Nem figyeltem én rá, szinte meg se láttam.

Az a másik bezzeg, jajj, de nagyon tetszett!
Minden leányok közt ő lenne a legszebb!
(Csak azt nem értettem: miért ilyen furcsa,
el-el tünedezett és megjelent újra...)

Én sem voltam hát rest, udvarolni kezdtem,
pörögtem, forogtam, egyre hevesebben.
Kedves, drága képe megint megremegett,
gondoltam, vállára hajtom a fejemet.

Nagyot sóhajtottam, hatalmasat fújtam,
a kis mécses lángja el is hamvadt nyomban
de jajj, az én szerelmem is eltűnt legott,
vissza sem jött többé, akkor, ott elhagyott.

Felriadt ekkor a kis szoba gazdája,
-Mécseském elaludt, bújjunk be az ágyba! -
morogta halkan s az ablakot bezárta.
Azóta vagyok én szeretetlen, árva. Marie Marel
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
gyerekvers

Cica Mica mesevers
Cica Mica, nagy a farka!
Nagyon sokszor azt csóválja.
Most csak nyugodtan lóg a farka
így várna a gazdaasszonyra.

De most Őt mégsem várva
napozik az ablakukban.
Azaz Őkelme csak napozna,
ha a Nap le nem nyugodna.

De a Napocska lenyugszik.
A cica nagyot nyújtózik.
Indulna éji vadászatra
ha nem volna olyan lusta.

Így hát Ő elterpeszkedik
és vacsoráért dörgölőzik.
A vacsorája a tányérján,
ami nem egér, nem ám!

Eszi, eszi, eszegeti.
Vadászni nincs kedve neki!
Tányérján az eledele.
Neki is áll kényeskedve! Halász István
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

K&M

Állandó Tag
Állandó Tag
A veréb

A veréb
A verébnek nincs sapkája,
Ilyen madár a veréb.
Nem köt neki anyukája,
hogy megvédje kis fejét.

Piros sál sincs a nyakában,
rátekerve, csibészen.
Hogy egy veréb tüszkölt volna,
ilyenre nem emlékszem.

A verébnek nincs csizmája,
így kapcát sem használhat.
Mégsem fázik meg mezítláb,
nagy hóban is ugrálhat.

Ha nem hiszed, nézd meg nyomát,
arra járt a kis veréb.
Csizma nélkül pucér lábbal,
néhány órával elébb.

A verébnek nincs kottája,
ő nem énekes madár.
De csipogni azért még tud,
reggelente hallom ám!

Szürke öltönye van neki,
mégis nagyon szeretem.
Erkélyünkön magot is kap
az én kedvenc verebem. Szuhanics Albert
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére