Mi történt ma?

GIGI

Állandó Tag
Állandó Tag
65 éves a háromszoros világbajnok Pelé

Október 23-án ünnepli hatvanötödik születésnapját minden idők egyik legismertebb és sokak szerint legjobb labdarúgója, a sportág egyetlen háromszoros világbajnoka, a brazil Pelé.

Edson Arantes do Nascimento néven született 1940. október 23-án Minas Gerais állam egy kisvárosában. Apja, Joao Ramos do Nascimento Dodinho néven a Fluminense játékosa volt, de egy sérülés miatt korán vissza kellett vonulnia. A kis Edson három testvérével nagy szegénységben nőtt fel, első keresetét cipőtisztító fiúként tette zsebre, labda helyett grépfrút gyümölccsel vagy papírral kitömött zoknival játszott.

Tehetségére 11 éves korában figyeltek fel, Pelé ("művészneve" semmit sem jelent) 15 évesen lett a Santos csapatának igazolt játékosa. Első gólját 1956. szeptember 7-én szerezte. (A vesztes csapat kapusa később maga is híres lett, lévén az első hálóőr, akinek Pelé gólt rúgott.) Pelé már első bajnoki mérkőzésén négyszer volt eredményes, a következő évben gólkirály lett, és meghívták a brazil válogatottba. A címeres mezt 1957. július 7-én öltötte fel először Argentína ellen - a meccset ugyan elvesztették 2-1-re, de a brazil gólt Pelé lőtte.

Az 1958-as svédországi világbajnokság legnagyobb felfedezettje a "Fekete Gyöngyszem" volt. A brazil csapat harmadik mérkőzésén a Szovjetunió ellen mutatkozott be, és azonnal elkápráztatta a közönséget. A franciák ellen mesterhármast ért el, a döntőben két gólt lőtt a svédeknek, s ma is ő a világbajnokságok történetének legfiatalabb gólszerzője. 1962-ben a chilei világbajnokságon ugyan már az első mérkőzésen eredményes volt, ám rögtön utána megsérült. Helyén Amarildo játszott tovább, de a világbajnoki aranyérmet Pelé is átvehette. (A győzelem után a brazil kormány hivatalosan nemzeti kincsnek nyilvánította, hogy megakadályozzák külföldre szerződését.)

Harmadik világbajnokságán, 1966-ban Angliában szintén korán megsérült, nélküle a brazil csapat a legjobb nyolc közé sem jutott be. Pelé negyedik világbajnokságán vigasztalódott: végig remekül játszva vezére volt a csapatnak, a 4-1-re megnyert döntőben egy gólt lőtt az olaszoknak.

Pelé összesen 1363 mérkőzésen lépett pályára és 1281 (más számítások szerint 1284) gólt szerzett, mérkőzésenkénti gólátlaga 0,93 volt. 111 (szigorúbb elvek szerint 92) válogatottsága során 97 (77) alkalommal talált a hálóba. 1958-ban állította fel a Sao Pauló-i bajnokság gólrekordját, amikor egy szezonban 139 gólt lőtt.

Egy mérkőzésen a legtöbbször - nyolc alkalommal - 1964-ben a Botafogo ellen volt eredményes. Pályafutása ezredik gólját 1969. november 19-én, büntetőből szerezte a Vasco da Gama ellen, és a mérkőzést csak hosszú szünet után lehetett folytatni, a lelátókon akkora ünneplés tört ki.

Sajnálatos módon pályafutásának egyik legszebb góljáról nem készült felvétel, de mégis látható: egy háromdimenziós animációkra specializálódott cég rekonstruálta azt a 12 másodpercet, amikor 1959. augusztus 2-án a brazil FC Santos akkor 19 éves sztárja a Juventus négy védőjét is átjátszotta, ráadásul úgy, hogy a labda nem esett le a földre, majd a bámulatos cselsorozatot megkoronázva elegánsan a kapuba fejelt.

Sokak véleménye szerint bármilyen poszton megállta volna a helyét, amire bizonyság, hogy 1964-ben egy találkozón három gólja után őt állította az edző a kiállított kapus helyére. Pelé nemhogy gólt nem kapott, de két nagyszerű védést is bemutatott.

Utolsó válogatott meccsét 1971-ben a Maracana-stadionban játszotta, a 200 ezres közönség síri csöndben figyelte, amint 10-es számú mezét egy tízéves kisfiúnak adja át. A Santostól 1974-ben vett búcsút, ezután három évig - a világ akkoriban legjobban fizetett sportolójaként - a New York Cosmos csapatát erősítette.

A csatár visszavonulása után sikeres üzletember lett, emellett kitartóan népszerűsítette a labdarúgást világszerte. 1994-től négy évig hazája sportminisztere volt, de végül a politikusokban csalódva, keserű szájízzel távozott.

Pelé még ma is határtalan népszerűségnek örvend. 1966-ban szobrot kapott hazájában, ötvenedik születésnapja nemzeti ünnepnek számított. 1970-ben Nigériában a polgárháborús felek 48 órás tűzszünetet kötöttek, hogy megnézhessék Pelé bemutató mérkőzését a fővárosban. Sao Paulóban egyszer ki akarták rabolni, de amikor a rabló felismerte a legendás játékost, elnézést kért és elszaladt.

Pelé 1979-ben tizenhárom év után elvált feleségétől, három gyermeke anyjától, meglehetősen különös körülmények között: felesége ügyvédei az argentínai világbajnokságról hazatérő sztárral a repülőtéren, az autogramkérők közé vegyülve íratták alá a válási kérelmet. Pelé ezután diszkrét magányát modellekkel és szépségkirálynőkkel osztotta meg, majd 1992 januárjában egy nála húsz évvel fiatalabb orvosnőt vezetett oltár elé. Egy évvel később már negyedik gyermekét köszönthette, igaz, nem tiszta szívvel.

Az "újszülött" lányról ugyanis 29 évesen egy genetikai vizsgálat bizonyította be, hogy Pelé egy korábbi félrelépésének gyümölcse. A futballista őt sosem ismerte el lányának, nem úgy a családba 2002-ben, 32 évesen került újabb lányát, aki egy brazíliavárosi szerelmi kalandjából született. Mivel időközben törvényes nejétől ikrei is születtek, a futballcsillag összesen hétszeres apa.

Pelé volt az első labdarúgó, akit 1970-ben az év sportolójává választottak, ő az első sportember, akit az UNESCO tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki, és 2000-ben ő lett a NOB által rendezett választáson az évszázad sportolója, annak ellenére, hogy az első öt között egyedüliként soha nem vett részt ötkarikás játékokon.

Pelé nemcsak a sportban tehetséges. Siker lett saját kezűleg írott emlékirata, több dokumentumfilmben és játékfilmben szerepelt, több dalt komponált, sőt teljes egészében ő szerezte a Pelé című 1977-es dokumentumfilm zenéjét.

Gabizita

Állandó Tag
Állandó Tag
Meghalt a 2000.-ik Amerikai katona , 2003 marciusa ota ,miota kitort a haboru. A pentagon bejelentese szerint 15200 amerikai serult meg .

Meghalt 92 eves koraban Rosa Parks aki az amerikai emberi jogok uttoroje.
50 evvel ezelott megtagadta, es kinyitotta a szajat miutan koveteltek , hogy adja at az ulest a buszon egy feher ferfinak.
Akkoriban a feketek csak allva es a busz hatuljaban utazhattak .[attachmentid=22881][attachmentid=22882]

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Rendszeresen megerőszakolta lányait a lelkész
Hat év börtönre és 1,2 millió koronás (36 millió forintos) pénzbírságra ítélték azt a norvég protestáns lelkészt, aki saját lányait molesztálta. A három, ma már felnőtt lány a bíróságon azt állította: gyermekkorukban apjuk rendszeresen zaklatta és megerőszakolta őket, illetve azóta elhunyt nevelőnőjüket. A lányok szerint apjuk azzal zsarolta a családot, hogy a keresztényi magatartás vezérelve a szülők tisztelete, és a szenvedéssel Isten akarja próbára tenni őket. A lelkész gyermekei egybehangzó vallomása ellenére is tagadja a vádat, és meggyőződése, hogy a lányok így akarják a vagyonát megszerezni. Ezért úgy döntött, egyszerre fellebbez az ítélet ellen és rágalmazási pert indít gyermekei ellen.

Repülős

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos ma jöttem rá, hogy mekkora bunkó vagyok! Ugyanis rákattintottam a szeptember 24-én rendezett tv-bál linkjére.
Gratula, Vili!

cebus

Kitiltott (BANned)
2005.11.02.szerda Achilles napja van.
Görög, latin eredetű név, az Achillesz név s-sel ejtett, régi magyar formája. Jelentése a kígyó fia.
További névnapok: Viktor, Tóbiás, Bató, Bogdán, Viktória.

Holnap Győző névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

1766-ban, azaz 239 éve az észak-csehországi Trebnitzben megszületett Joseph Wenzel Radetzky gróf osztrák tábornagy, akinek custozai győzelme hírére id. Johann Strauss a "Radetzky-induló" című szerzeményt komponálta.
1869-ben, azaz 136 éve megszületett Ignotus, (eredeti nevén Veigelsberg Hugó) kritikus, író, a Nyugat című folyóirat alapítója.
1906-ban, azaz 99 éve Milánóban megszületett Luchino Visconti olasz filmrendező, aki a neorealizmus egyik legjelesebb képviselője volt. Filmjei: "Megszállottság", "Vihar előtt", "Érzelem", "Rocco és fivérei", "A párduc", "Elátkozottak", "Halál Velencében".

1917-ben Arthur James Balfour brit külügyminiszter egy nemzeti haza ("National Home") létesítését javasolta a zsidó nép számára Palesztinában, a nem-zsidó lakosság tiszteletben tartásával.
1938-ban az első bécsi döntés alapján Magyarország visszakapta Szlovákia és Kárpát-Ukrajna déli övezetét.

1755-ben ezen a napon, azaz 250 éve Bécsben megszületett Marie Antoinette, Mária Terézia császárné leánya, aki XVI. Lajos feleségeként Franciaország királynéja volt.

cebus

Kitiltott (BANned)
2005.11.03.csütörtök Győző napja van.
A XIX. századi nyelvújító névalkotás, a Viktor magyarító lefordítása.
További névnapok: Bertold, Bálint, Valentin, Ida, Hubert, Szilviusz, Malakiás, Szilvia.

Holnap Károly névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

1801-ben, azaz 204 éve megszületett Karl Baedeker német könyvkiadó, az útikönyv műfaj megalkotója.
1920-ban, azaz 85 éve megszületett Charles Bronson (eredeti nevén: Buchinsky) amerikai filmszínész. Legismertebb filmjei: A piszkos 12, Volt egyszer egy vadnyugat.
1948-ban, azaz 57 éve megszületett Lulu, a 60-as évek népszerű skót énekesnője.
1936-ban, azaz 9 éve meghalt Kosztolányi Dezső költő, író, publicista.
1954-ben, azaz 51 éve meghalt Henri Matisse francia festő, a modern festészet egyik legnagyobb művésze.

1903-ban kormányt alakított Tisza István gróf, aki először 1905.06.18-ig volt Magyarország miniszterelnöke.
1957-ben a Szovjetunió Föld körüli pályára bocsátotta a Szputnyik-2 második mesterséges holdat, fedélzetén számos műszerrel és a Lajka nevű kutyával.

1894-ben ezen a napon, azaz 111 éve megszületett Tokuji Hayakawa, a mechanikus töltőceruza feltalálója

cebus

Kitiltott (BANned)
2005.11.04.péntek Károly napja van.
A Károly két név egybeesése. Az egyik a régi magyar Karuly személynév. Jelentése karvaly, turul. A másik a latin Carolus rövidülése, mely a germán karl névből származik. Jelentése legény, fiú.
További névnapok: Mózes, Karola, Karolina, Sarolta, Lina, Vitális, Berill, Életke, János, Nina, Oguz.

Holnap Imre névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

1847-ben, azaz 158 éve Lipcsében 38 éves korában meghalt Felix Mendelssohn-Bartholdy német zeneszerző, akinek legismertebb műve Shakespare "Szentivánéji álom" című darabjához írott nyitánya, amely minden esküvőn felcsendül.

1610 óta Szent Károly (Borromei Szent Károly), a hitoktatás és az első áldozók védőszentjének ünnepe.
1880-ban Dayton-ban (Ohio, USA) James és John Ritty szabadalmaztatta a pénztárgépet.
1923-ban Howard Carter megtalálta Tutankhamen sírkamráját Egyiptomban.
1956-ban a Budapestre bevonuló szovjet csapatok leverték a magyar népfelkelést, amely a kommunista párt hatalma és a Szovjetunió ellen irányult.
1956-ban a szovjetek utasítására Kádár János, Münnich Ferenc és Marosán György Moszkvához hű kormányt alakított, amelynek elnöki tisztségét Kádár János, az MSZMP KB főtitkára töltötte be 1958.01.27-ig.
1995-ben Tel-Avivban, egy békegyűlésen egy zsidó szélsőséges meggyilkolta Jichak Rabint, Izrael Állam miniszterelnökét. Izraelt megrázta a gyilkosság, és lakosságát egy rövid időre egységbe forrasztotta: másnap a Kneszet elcsarnokában egymillió ember látogatta meg Rabin felravatalozott holttestét.

1923-ban ezen a napon, azaz 82 éve megszületett Alfred Heineken sörfőző.

cebus

Kitiltott (BANned)
2005.11.09.szerda Tivadar napja van.
Görög, latin eredetű név, a Theodor név magyar megfelelője. Jelentése Isten ajándéka.
További névnapok: Fedor, Teodor, Bozsidár, Nátán, Ugron.

Holnap Réka névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

1928-ban, azaz 77 éve megszületett Anne Sexton, amerikai költő, akinek leghíresebb a "Gyónás" verse. 1967-ben Pulitzer-díjat kapott a "Live or Die" című művéért, 1974-ben öngyilkosságot követett el.
1944-ben, azaz 61 éve meghalt Radnóti Miklós költő, aki a fasizmus áldozata lett.
1967-ben, azaz 38 éve Budapesten 81 éves korában meghalt Münnich Ferenc, aki 1958-tól 1961-ig a minisztertanács elnöke volt.
1970-ben, azaz 35 éve Colombey-les-deux-Églises-ben 79 éves korában meghalt Charles De Gaulle francia politikus és tábornok, aki az V. Közársaság első elnöke volt 1959-től 1969-ig.

1904-ben, nagyjából 5 perc alatt lezajlott az első légicsata.
1923-ban Münchenben megbukott a fasiszták puccskísérlete, az úgynevezett Hitler-puccs.
1985-ben Gary Kasparov, orosz sakkozó 22 évesen sakkvilágbajnok lett.
1989-ben megkezdődött a berlini fal lebontása, amelyet az NDK kormánya építtetett Nyugat-Berlin köré, s ezzel Kelet-Németország megnyitotta határait az NSZK előtt.

1929-ben ezen a napon, azaz 76 éve Budapesten megszületett Kertész Imre, az egyetlen irodalmi Nobel-díjas magyar író

A mai napig nagyon sajnálom Diana hercegnőt, főleg, hogy 1996-ban vált el Károlytól, akkor kezdhetett volna igazán élni, de sajnos 1997-ben bekövetkezett a tragédia.

gyuo

Új tag
Helló! Gyula vagyok és ma léptem be. Mindenkinek Boldog és békés új évet kívánok!
Gyula
progress.gif

eszt!!!

Állandó Tag
Állandó Tag
hello!
ma szombat van és már érzem a hétfő szagát!!!:(:(
mert tudom hogy hétfő egy rossz nap!!!:(
de máma még csak szombat van:)és holnap meg csak vasárnap lesz!
szóval nincs miért aggódni!
de akkor sem akarok hétfőt!!!
inkább csak mindig pénteket!mert péntek jó, vége a hétnek és jöhet a "pihenés"!!!:D:D:)

gripen

Állandó Tag
Állandó Tag
1981. január 25.
Halálra ítélnek négy kommunista vezetõt
s.gif

Pekingben 1980. november 20-án megkezdõdött a "négyek bandá"-jának pere. A csoport a kínai kommunista párt vezetõségének legszélsõségesebb frakciója volt, amely Mao felesége, Csiang Csing köré tömörült. Ôk (Csiang Csingen kivül Csang Csun-csiao, Vang Hung-ven és Jao Ven-jüan) kezdeményezték a Mao által elindított "kulturális forradalom" legvadabb kilengéseit. Négy héttel Mao halála (1976. szeptember 9.) után letartóztatták és "ellenforradalmi felforgatás" vádjával 1981. január 25-én halálra ítélték õket, majd késõbb az ítéletet életfogytiglanra változtatták. Csiang Csing esetében - kétévi próbaidõ után - életfogytiglani szabadságvesztésre enyhítették a büntetést. A Mao-özvegy önkezével vetett véget életének 1991-ben, az "elõkelõ foglyoknak" fenntartott pekingi Csincseng fegyházban. Csang Csun-csiao volt miniszterelnök-helyettes 1983-ban már "csak" 18 évi börtönt kapott és 1998-ban egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra helyezték. 2005-ben meghalt. Vang Hung-ven egykori pártelnök-helyettest késõbb életfogytiglani börtönre ítélték, 1992-ben meghalt. Jao Ven-jüan, a "négyek bandájának" utolsó élõ tagja, a Kínai Kommunista Párt egykori propagandafõnöke 1996-ban szabadult, húszévi börtön után. Csang Csun-csiao 2005. április 21-én hunyt el.

norcsu

Állandó Tag
Állandó Tag
1713 (294 éve történt)
Elfogadták a Pragmatica Sanctiót, amely a nőági örökösödést is elismerte a Habsburg-dinasztián belül.

1882 (125 éve történt)
Meghalt Charles Robert Darwin angol természettudós, aki megalkotta a természetes kiválasztódás elméletét.

1998 (9 éve történt)
Meghalt Linda McCartney, Paul McCartney felesége.

Oldal tetejére