Talpmasszázs

Ophelia7

Állandó Tag
Állandó Tag
A masszázstechnikák veszélyei.
Ráadásul a jó gyógyító még rá is hangolódik a betegre, érzelmileg, szinte átvéve annak asztrális szennyeződéseit. Így még a legjobb gyógyítók is idővel belefutnak olyan erőkbe, amiket nem képesek uralni. Ezért tűnnek el hosszabb rövidebb idő után a legjobb gyógyítók is a színről, mert áldozatul esnek, ezeknek a befolyásoknak.
Ezzel a pár gondolatot nem elijesztés céljából írtam. Mert pl. a talpmasszázs, egy nagyon hatásos öngyógyító, és betegségmegelőző technika. De arra kell törekedni, hogy megtanítsuk az emberekkel. Meggyőződésem az, hogy ha az emberek alkalmaznák magukon, már hét nyolc-éves kortól, akkor a patikák kilencven százalékát be lehetne zárni. Ez a pár gondolat a teljesség igénye nélkül született. Hosszan, napokig lehetne beszélni az egyetemes tan dolgairól. A szellemi iskolázottság különböző ismérveiről. De inkább arról beszéljünk, hogy ebből a figyelemfelkeltő szövegből kit mi érdekel.

Üdv:posti
Köszönöm, hogy felvetetted ezt a témát és megosztottad velünk ezeket a gondolatokat!
Engem is érdekel minden, amit közreadtál.
Egyetértek Veled abban, hogy ha az emberek alkalmaznák magukon a talpmasszázst, akkor.............. Ám ez elmondható még a talpmasszázson kívül sok-sok létező és alkalmazható technikáról. Csakhogy! Épp it van a probléma gyökere és egyben a mi - pl. masszőrök - felelősségünk is. Ha már egysezr mi egy csöppet beleláthatunk ezekbe a tendenciákba. Mert az emberek nem akarnak látni. Tudni. Csinálni. Jelen lenni a saját életükben. Mert az erőfeszítést igényel. Ezért én hálás vagyok, hogy a kezembe adatott egy technika, amit megoszthatok azokkal, akik legalább annyi erőfeszítést tesznek, hogy eljöjjenek hozzám. És miközben kezelem őket, és beszélgetünk, észrevétlenül elplántálódnak az ébredés morzsái bennük. Amit természetesen mindenki vagy növesztgethet magában vagy nem. Nekünk szerintem ilyen irányú "küldetésünk" is van. Hogy "testközelbe" vigyük az emberekhez a gyógyulás, öngyógyulás, fejlődés technikáit, lehetőségeit. Ennek a folyamatnak eszközei vagyunk. Aztán a többi már rajta áll. Szabad akaratából eldöntheti él-e vagy sem ezekkel a lehetőségekkel.
A másik a szennyeződések átvétele.
Igen. Ezt én is érzékelem. Igyekszem minden vendég után tisztítani a teret, időnként a saját aurámat és csakráimat is. Vannak ehhez hanganyagaim. És amikor úgy érzem, akkor külső segítséget is kérek olyasvalakitől, aki ennek a specialistája.
Örülök nagyon a téma felvetésének! :)
 
Ophelia7

Állandó Tag
Állandó Tag
Gratula! :)

Sziasztok Kedves Fórumozók!

Elég rég nem szóltam hozzá a témához, de ez nem azt jelenti, hogy nem kísértem figyelemmel :).
Időközben sikeres vizsgát tettem, és most már frissítő talpmasszőr vagyok:rolleyes:...Ezzel a végzettséggel szerettem volna elkezdni a masszírozást, de sajnos nemigen akad vendég. De ami késik, nem múlik :)
Ezen a 7végén pedig elkezdődött a reflexológia tanfolyam is, amit már nagyon vártam. Itt ajánlottak néhány könyvet, amit égre-földre kerestem interneten, de sehol sem lehet őket beszerezni. Gondoltam hozzátok fordulok segítségért, Nektek hatalmas "vagyonotok" van ilyen tekintetben :).
Szóval nagyon hálás lennék, ha valakinek meglenne, és persze fel is rakná a következő könyveket:
Dr. Csikai Erzsébet: A reflexológia alapjai
Dr. Csikai Erzsébet: Talpra állított egészség
Már itt is kerestem, de nem jártam sikerrel....bár ez lehet a saját ügyetlenségemnek köszönhető.

Előre is köszönöm a segítséget!
Gratulálok! És sok-sok vendéget kívánok neked! És türelmet, míg megérkeznek Hozzád :)
Az általad kért könyveknek én is nagyon örülnék, remélem megvan valakinek itt.
Derűs napot!
 
posti

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyetemes tan

Három különleges könyvet teszek fel,az egyetemes tan,kölönböző nézeteit tárgyalja.A kínai gnózis megjelenés elött van.Ennek egy nyersfordítását teszem fel.Minősége nem valami jó,de Lao-Ce Tao-Te-King-jének gnosztikus elemzésénél nincs aktuálisabb téma napjainkban.Domokos László A szellem élete,szintén lebilincselően érdekes olvasmány.A különböző élethullámok,és népcsoportszellemek életét mozgását,tárgyalja,izgalmas aktuális és érthető formába.A Hylozoykai tanulmányok pedig Püthagoraszi iskolájának tanait ecseteli.
Nagy része a mi-a 7.-kozmikus területünk/a látható világegyetem/ határain belül mozog.De némi fogalmat enged nyujtani arrol a területről,amit Krisztus "Az én világom nem ebböl a világbol való" fogalommal határozott meg.
Feltettem én már ezeket a fórumra,csak szerintem kevesen olvasták
 
Barrydo1

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Keresek két könyvet, de egyelőre nem találtam. Kérem, ha valakinek megvannak, juttassa el nekem.

Pál Erzsébet: Komplex Gyógyító Reflexológia
Dr. Csikai Erzsébet: Reflexológiai Klinikum

Nagyon köszönöm

Üdv Barrydo1
 
Hurrikánszíve

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én is nagyon keresem
- Csikai Erzsébet: A reflexológia alapjai és
- Csikai Erzsébet: Reflexológiai klinikum c. könyveit.
Fel tudná-e tenni valaki?
Nagyon-nagyon megköszönném!
Szép napot kívánok mindenkinek!
Hurrikánszíve
 
posti

Állandó Tag
Állandó Tag
Berente Ági -Gyógyíto Maszázs otthon

Berente Ági -Gyógyíto Maszázs otthon

Azt javaslom, kezdjük azzal, hogy mi is az a masszázs.
Ha röviden szeretnénk válaszolni a feltett kérdésre, akkor azt mondhatnánk, hogy a masszírozás nem más, mint mechanikus inger a bőrfelületre, mélyebben az izmokra, ízületekre, az egész kötőszövetre, s az ideghálózat révén az egész testre, mely segítségével a bemerevedett izmokat jólesően fel lehet lazítani, "ki lehet gyúrni".
Ha egy kicsit bővebben és mélyrehatóbban szeretnénk meghatározni, akkor talán azt mondhatnánk, hogy a masszázs egy nagyon kellemes gyógymód. Mozogni nem kell hozzá, csak kényelmesen elnyúlni egy masszőrágyon, lehet közben kellemesen relaxálni, s a test izmai avatott kezek gyúrása, simítása, ütögetése, rezegtetése, dörzsölése alatt ellazulnak, formálódnak, a zsírpárnák lelapulnak, miközben szervezetünk belső hadserege a látható és láthatatlan csatornákon keresztül aktivizálódik, és egyszerre gyógyul a testünk és a lelkünk is.

Ez egy remek könyv,szívből ajánlom mindenkinek
Csatolt Thumbnail-ek
Csatolt file-ok
pdf.gif
Berente Ági-Gyógyító maszázs otthon.pdf‎ (3.92 MB)
 
bezolaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Sziasztok Kedves Fórumozók!

Elég rég nem szóltam hozzá a témához, de ez nem azt jelenti, hogy nem kísértem figyelemmel :).
Időközben sikeres vizsgát tettem, és most már frissítő talpmasszőr vagyok:rolleyes:...Ezzel a végzettséggel szerettem volna elkezdni a masszírozást, de sajnos nemigen akad vendég. De ami késik, nem múlik :)
Ezen a 7végén pedig elkezdődött a reflexológia tanfolyam is, amit már nagyon vártam. Itt ajánlottak néhány könyvet, amit égre-földre kerestem interneten, de sehol sem lehet őket beszerezni. Gondoltam hozzátok fordulok segítségért, Nektek hatalmas "vagyonotok" van ilyen tekintetben :).
Szóval nagyon hálás lennék, ha valakinek meglenne, és persze fel is rakná a következő könyveket:
Dr. Csikai Erzsébet: A reflexológia alapjai
Dr. Csikai Erzsébet: Talpra állított egészség
Már itt is kerestem, de nem jártam sikerrel....bár ez lehet a saját ügyetlenségemnek köszönhető.

Előre is köszönöm a segítséget!

Sok sikert kívánok én is!
Ebben a mostani világban elég nehéz a masszőr szakmában sikereket elérni, mert már futószalagon képeznek és az oktatás a legtöbb helyen nem megfelelő, csak a pénzt szedik be, meg persze adnak egy papírt. Utána meg mindenkinek a kvalitásán múlik, hogy mennyi energiája és pénze van arra, hogy tovább képezze magát.
Itt is igaz, hogy a "jó pap holtig tanul" és a "gyakorlat teszi a mestert".

De minden nehézséget és problémát át lehet és kell pozitív energiává formálni.

Küldök egy talp-és tenyérmasszázs könyvet, remélem tudod használni.

Reflexológiát akartam de be van lassulva a gépem, majd legközelebb pótolom.
Úgy látom mind a kettőt, kell.

Bocs!
Bezó
 
posti

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdés

Hova küldted,és mit:);)
 
posti

Állandó Tag
Állandó Tag
Rosanna Sonato-Gyógyító masszázs

Rosanna Sonato-Gyógyító masszázs

A masszázs segítségével egyszerűen és hatékonyan oldhatjuk a testi-lelki feszültséget, tökéletesen felfrissülhetünk egy fárasztó nap után - és melyik nap ne lenne az... Nem muszáj időpontot egyeztetni, drága masszőrhöz rohanni, a masszázst végezheti a szülő, a partner vagy egy barát is, sőt saját magunkat is masszírozhatjuk, ha már ismerjük a technikát.
 
Sehy

Állandó Tag
Állandó Tag
Masszázskrém

Szia!

Én inkább reflexológiának hívnám.:DMár több mint tizenöt éve,végeztem el egy tanfolyamot,és azóta is használom.Nagyon hatásos és nagyon működő természetgyógyászati módszer.Mondhatnám óriási tapasztalatom van ebben a témában:D.Szinte mindenre ezt használom.Rengeteg anyagom van,amit el is kezdek feltöltögetni,ha megengeded.Nagyon szívesen segítek bárkinek,és bíztatok mindenkit,hogy bátran alkalmazza.Nem csak a kimondottan tanított módszereket,de a pl a könyök-térd.Comizom-Karizom stb vonatkozásokat is

Szia!
Szeretnék tőled tanácsot kérni. Autodidakta módon tanulom a reflexológiát. Mivel teljesen átálltunk a vegyszermentes életmódra, így a masszázskrémet is magam keverem sheavajból és bázisolajokból. Tudnál javasolni valamilyen illóolajat, ami még hatékonyabbá tenné a krémemet? Jelenleg levendulával és teafával egészítettem ki a krémet.
Köszönöm!
 
Mossu

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Nem tudom, hogy jó helyre írom e, de keresném Ohashi: Shiatsu című könyvét. És mindent, ami még van a shiatsuról.

Mossu
kiss
 
Tudom, nem engem kérdeztél, azért mégis megjegyezném csendesen, hogy bár én használok illóolajakat a masszázsok során, talpmasszázsnál sosem, kizárólag hidrofilos krémet, hogy a talp pórusai ne duguljanak be.
Relax testmasszázshoz nagyon jó a levendula és a teafa, én is nagyon szeretem, ezeken kívül a citromolajat, a rózsát, férfiaknak a szantált használom többek között.
http://canadahun.com/forum/showpost.php?p=2614154&postcount=1713
érdekes lehet mindenki számára a fenti link :)
 
Köszönöm a válaszodat.:)
100 % -os illóolajakat használok. Ezeknek csak a nevükben van olaj a régi, olajkivonásos előállítási módra.
Elillannak, tehát nem tömítenek pólusokat.
Masszírozni csak egészen közeli ismerősöket szoktam, így személyre szabott illókeveréket csinálok.
Próbáltad már a petitgrain illót? Hatása hasonlatos a bergamotthoz, (a legkedvesebb illóm) de nem fotocarcinogén ezért bátrabban lehet alkalmazni.
 
posti

Állandó Tag
Állandó Tag
Catherine Sutton- A shiatsu alapjai

Sziasztok!

Nem tudom, hogy jó helyre írom e, de keresném Ohashi: Shiatsu című könyvét. És mindent, ami még van a shiatsuról.

Mossu
kiss
sajnos az amit keresel nincs meg,de ebbe a csomagba találsz hármat[HIDE]http://www.4shared.com/file/JllK2qch/Catherine_Sutton_-_A_Shiatsu_a.html
[/HIDE]
Ilona Daiker Shiatsu - A gyógyító érintés
Catherine Sutton- A shiatsu alapjai
Vanesa Bíni-Shiatsu-A gyógyító és ellazító kezek
 
Oldal tetejére