Csak ha akarsz velem beszélgetni

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt olvasom, hogy az időjáráson kivül 7800 tema van a Canada Hunon ami azért nem semmi, sőt mégcsak nem is akármi.. Ugy határoztam, hogy akkor ma este megirom a 7801-edik ,,témát,,. Innen től mindenki, aki itt hozzászól vegye tudomásul, hogy mi abszolute politika mentesek vagyunk, mint pl Pozsgai.
A 7801 egy steril okfejtés lesz és elvisz Benneteket a megértés, a megtérés és az egyetértés birodalmába, ahol nincsennek oldalak mert az egész kerek sőt kifejezettem gömbölyű. Ez csak onnan jut eszembe, hogy az Alföldi Robi volt a Lucifer a nemzeti nagyelőadásában, Az ember tragédiáját illetően. Na ő már akkor tudta, hogy az okos ember burokba jár, még akkor is ha néha el akarják söpörni, mert buzeráns. Mert nem az a fontos, hogy jó művész e avagy rossz, hanem az hogy buzeráns. Na most ma ez lehet egy jobbik megoldás is.
********
Más: a héten kint jártam a piacon. A narancsok viritottak. Még azok is amelyek fonnyadásnak indultak. Volt amelyik már csöpögött, pedig messze még a Karácsony. A paradicsomos bódé elött kissé kiöregedett kóklerek árulták a piros paradicsomot. A paradicsom kissé túlérett volt, de a nyugdijasok (szegénykéim) kapkodták mielött elfogy, bepakoltak belőle. A terem végében lévő standon fonyadt görögdinnyék zödnek mutatkoztak, de ahogy felvágtad láthattad, hogy belülről meg vörösek. Hosszú lére vannak ersztve és gyanakvó tekintettel néznek a vevőkre. Kellenénk mi nektek, ugye. De az nem olyan egyszerű. Olcsón nem adjuk magunkat. S végül a tüskés bódénak támaszkodik két bőrfejű tulipános láda, angyali támogatással és megfelelő pátosszal. Vóna még pár dolog ami eladó lenne, de nincs rá vevő, mert már 1944-ben megmondták, hogy itt minden fajtiszta. Na azóta meg senki nem kacérkodott velük ekkorát, mint a jelenlegi 2/3-d. Igy kicsit szomorkás a hangulatom máma, mert nem értem, hogy hogy fordulhat elő megintegyszer, hogy belém szállt a boldogtalanság? Talán finnyás vagyok. S az nem jó. Az csak a csabd le csacsiban ragozható: Én csacsi, Te csacsi, Ő csacsi, mi mind Csacsik vagyunk, mert nem vesszük észre, hogy hülyére vettek bennünket. Mert hagytuk...
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kelemen Hunor az új magyar pártról – „Tőkésék a politikai szétverés eszközei”<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

Népújság &middot; 2010-12-07<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Szombaton Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küldöttgyűlése határozatot fogadott el egy új erdélyi magyar párt létrehozásáról, Erdélyi Magyar Néppárt névvel. Kelemen Hunor művelődési minisztert kérdezte a Népújság.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
– Tőkés László már egyszer Toró Tiborékkal alakított pártot, miután elhagyták az RMDSZ-t. Ez volt a Magyar Polgári Párt: onnan is kikoptak. Ez egy újabb pártalakítási kísérlet, és akik most útjára bocsátják, ezzel azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarság érdekeit nem tudják, nem képesek és nem hajlandók egy egységes szervezeten belül képviselni, tulajdonképpen szét akarják verni, ahogy ezt megtették mások Szlovákiában, Kárpátalján, Délvidéken. Ők csupán a politikai képviselet szétverésének eszközei. Ezt nem ismerték fel, mert nem akarnám azt hinni, hogy szándékosan csinálják. Akkor, amikor néhány hónappal ezelőtt pártalapításról beszéltek, mi próbáltuk figyelmeztetni, hogy nem ez az útja az egységes képviseletnek. Nem lesz jó sem az erdélyi magyarságnak, sem Magyarországnak, ha képviselet nélkül marad az erdélyi magyarság. Kiszolgáltatottabbá, manipulálhatóbbá válik. Azt mondtuk, az RMDSZ képes arra az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon keresztül, hogy biztosítsa a képviseletet, ahogy megtette az európai parlamenti választásokon is, amikor Tőkés Lászlót a lista élére tette. Ezt később is képesek lennénk megcsinálni, de ők úgy gondolják, hogy politikai pártként sokkal jobban, sokkal többet tudnak majd a tárgyalásokon elérni. Úgy gondolják, hogy ők az abszolút igazság birtokosai. Téves. Azt gondolom, hogy az, amit tesznek, saját egyéni érdekeiket szolgálja, mást semmit, biztosan nem az erdélyi magyarság érdekeit. <o:p></o:p>
– Mit jelent a saját érdek: lesz egy párt, lesz elnöke, de az erdélyi magyarságnak nem lesz képviselete például a parlamentben? <o:p></o:p>
– Amikor nekünk az 5%-os küszöböt el kell érnünk, ezt nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, akkor minden olyan új pártnak a megjelenése a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ mellett, amely szavazatokat akar szerezni, csak arra alkalmas, hogy kiessünk a parlamentből. Nem értem Tőkéséket, akiknek megvan a politikai tapasztalatuk, képesek felelősen gondolkodni, hogy nem látják, mi történt Szlovákiában, Kárpátalján, s szerte a Kárpát-medencében és hogy bírnak eszközei lenni annak, hogy a képviseletet kockáztassák, veszélybe sodorják. <o:p></o:p>
– Az RMDSZ-nek vannak-e elgondolásai, eszközei, valamiféle stratégiája, hogy megpróbálja meggyőzni, tárgyalóasztalhoz ülni, esetleg jobb belátásra bírni az EMNT-t? <o:p></o:p>
– Mi mondtuk, hogy össze kell hívnunk az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot még az év vége előtt, s össze is fogjuk hívni, úgy, ahogy a legutóbbi tárgyaláson megbeszéltük. Nyilván ezek a dolgok ott terítékre kell kerüljenek, mi azt ajánljuk, hogy az EMEF-en belül minden olyan kérdésre találjunk politikai megoldást, amely biztosítja az egységes képviseletet a törvényhozásban, az önkormányzatokban, az Európai Parlamentben. Úgy gondolom, megvannak erre az eszközeink, megvan a tapasztalatunk és a szándékunk. A másik fél részéről is ugyanilyen nyitottságot várunk. Azt gondolják, ha politikai pártot bejegyeztetnek, akkor „erőből” tudnak tárgyalni az RMDSZ-szel szemben. Az is igaz, hogy ők ebben a pillanatban arra készülnek, hogy a Magyar Polgári Pártnak a tanácsosait, polgármestereit az új pártba beszippantsák, ezt már többen jelezték. Elsősorban arra számítanak, hogy a Magyar Polgári Pártnak átveszik az aktíváját, megpróbálják természetesen az RMDSZ-ből is meggyőzni azokat, akikről úgy gondolják, hogy meggyőzhetők. Ezt én téves útnak tartom. Többször mondtam, s mondom még egyszer, még tízszer, hogy az erdélyi magyarság esetében a kettő is kevesebb mint az egy, a három aztán még kevesebb, és tulajdonképpen az ő felelősségük lesz teljes egészében a megosztás fokozása, s napirenden tartása. Mi Tőkés Lászlónak 2009-ben, a parlamenti választások előtt úgymond, baráti jobbot nyújtottunk, ezt kívántuk tenni a következő választásokon is azokkal, akik az erdélyi magyar közösséget a politikában akarják szolgálni. <o:p></o:p>
– Ha az újabb baráti jobbot elutasítják, mi történik? Az, ami például a Felvidéken? <o:p></o:p>
– Nem vagyok jós, de az esetleg képviselet nélkül maradó közösséget féltem. Mert ebben az országban, ebben a régióban minden visszafordítható. Erre rengeteg példa van, akár Romániában is, amiket eddig sikerült fékezni vagy leállítani, hogy valósággá váljanak a szélsőjobb vagy imitt-amott a liberálisok vagy akár a szociáldemokraták kezdeményezései. Ez egyik napról a másikra valósággá válhat, és nem fogja tudni megakadályozni sem egy volt püspök, sem egy európai parlamenti alelnök, sem egy más ország kormánya. Amit ebben az országban elértünk, azt mind azért értük el, mert itt voltunk, egységesek voltunk, következetesek voltunk. Ezt nem Magyarország, nem Brüsszel érte el, nem a volt püspök és parlamenti alelnökök Brüsszelből, hanem azok az emberek, akik megbíztak az RMDSZ-ben és akik az RMDSZ képviselőit húsz éve folyamatosan parlamentbe, önkormányzatokba küldték. Ezt továbbra is el kell érni. <o:p></o:p>
– Gondolja, az erdélyi magyarság bölcsebb lesz semmint engedjen a megosztási szándéknak? <o:p></o:p>
– Azt gondolom, hogy igen. Az erdélyi magyarok eddig is bölcsen döntöttek, eddig is a közösség érdekeit vették figyelembe és ezután is ezt fogják figyelembe venni. <o:p></o:p>
– A szombati Szövetségi Képviselők Tanácsán bizonyára napirendre kerül a dolog ... <o:p></o:p>
– A testület természetesen megvitatja, el tudom képzelni, hogy lesz egy állásfoglalás. Azt hiszem, ez indokolt is. <o:p></o:p>
– Ez azt jelenti, hogy a labda az EMNT térfelén van. <o:p></o:p>
– Ha új pártot akarnak bejegyezni, akkor nyilván náluk van a labda. Nem mi akarunk pártot bejegyezni, mi csak azt mondtuk és arra hívtuk fel a figyelmet, hogy mennyire veszélyes játékba kezdtek. &Ucirc;vissza<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

reveteg

Kitiltott (BANned)
Azt olvasom, hogy az időjáráson kivül 7800 tema van a Canada Hunon ami azért nem semmi, sőt mégcsak nem is akármi.. Ugy határoztam, hogy akkor ma este megirom a 7801-edik ,,témát,,. Innen től mindenki, aki itt hozzászól vegye tudomásul, hogy mi abszolute politika mentesek vagyunk, mint pl Pozsgai.
A 7801 egy steril okfejtés lesz és elvisz Benneteket a megértés, a megtérés és az egyetértés birodalmába, ahol nincsennek oldalak mert az egész kerek sőt kifejezettem gömbölyű. Ez csak onnan jut eszembe, hogy az Alföldi Robi volt a Lucifer a nemzeti nagyelőadásában, Az ember tragédiáját illetően. Na ő már akkor tudta, hogy az okos ember burokba jár, még akkor is ha néha el akarják söpörni, mert buzeráns. Mert nem az a fontos, hogy jó művész e avagy rossz, hanem az hogy buzeráns. Na most ma ez lehet egy jobbik megoldás is.
********
Más: a héten kint jártam a piacon. A narancsok viritottak. Még azok is amelyek fonnyadásnak indultak. Volt amelyik már csöpögött, pedig messze még a Karácsony. A paradicsomos bódé elött kissé kiöregedett kóklerek árulták a piros paradicsomot. A paradicsom kissé túlérett volt, de a nyugdijasok (szegénykéim) kapkodták mielött elfogy, bepakoltak belőle. A terem végében lévő standon fonyadt görögdinnyék zödnek mutatkoztak, de ahogy felvágtad láthattad, hogy belülről meg vörösek. Hosszú lére vannak ersztve és gyanakvó tekintettel néznek a vevőkre. Kellenénk mi nektek, ugye. De az nem olyan egyszerű. Olcsón nem adjuk magunkat. S végül a tüskés bódénak támaszkodik két bőrfejű tulipános láda, angyali támogatással és megfelelő pátosszal. Vóna még pár dolog ami eladó lenne, de nincs rá vevő, mert már 1944-ben megmondták, hogy itt minden fajtiszta. Na azóta meg senki nem kacérkodott velük ekkorát, mint a jelenlegi 2/3-d. Igy kicsit szomorkás a hangulatom máma, mert nem értem, hogy hogy fordulhat elő megintegyszer, hogy belém szállt a boldogtalanság? Talán finnyás vagyok. S az nem jó. Az csak a csabd le csacsiban ragozható: Én csacsi, Te csacsi, Ő csacsi, mi mind Csacsik vagyunk, mert nem vesszük észre, hogy hülyére vettek bennünket. Mert hagytuk...
Pufi megtanult sorok között írni
Mi meg tudunk sorok között olvasni.
Szerintem kicsit iróniára vette az itt is meg otthon is megjelenő cenzorok miatt
(áthallás)nincs csak üres volt a hozzászólásom
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Pufi megtanult sorok között írni
Esküdj meg réveteg. Ha megesküszöl bemutatlak az Áronnak, ami nem semmi! Na hoci!
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Putyin, a megasztár: állva tapsolt a publikum



Gerard Depardieu és Sharon Stone nem hitt a fülének: az orosz kormányfő dalra fakadt.





Gyakran lehet érdekes videókat találni az interneten, ahol a legelképesztőbb módon dolgoznak fel dalokat, számokat, de az orosz miniszterelnök legújabb produkciója az egész műfajnak feladta a leckét. Vlagyimir Putyin ugyanis egy gyermekrák ellen küzdő szervezetek számára összehívott adománygyűjtő gálán meglepte a publikumot: zongorázott és énekelt.

<EMBED height=315 type=application/x-shockwave-flash width=400 src=http://www.youtube.com/v/IV4IjHz2yIo?fs=1&hl=hu_HU allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true">
 

juharlevél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
Húúúúúú, rég jártam erre, de hülyére röhögtem magam, főként a tulipános ládán. A kényszer nagy úr, és így szinte irodalmi szintű alkotások születnek. Bár nekem egy kicsit Kurt Vonnegutos is. Mostanában ilyeneket kell olvasni a magyar hazafinak, így csak kibírjuk...
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Latod Juharlevelem vannak meg eselyeink. Gyere maskor is, netan meg felfedezed a magyar irodalmi kankalint, ami mostantol viragzik.

,,Kis lovacskam josz te josz te, itt a finom kelkaposzte...,,
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Na már most! Ezt kaptam, ami ugyan nem meglepő, hisz ha ,,magyarra,, forditom, akkor lehetnék akár zsidó is. De nem ügyetlen burkolt formája a gyülöletnek. Bár ebben a pillanatban azért mégis csak kövér vagyok, már csak azért is, hogy kedvenc becenevemet megtarthassam. Utálatosak vagyunk mi emberek!

Rémálom
Az éjjel árpádsávval csíkozott brosúrát nyomott egy ismeretlen, fekete egyenruhás kopasz a kezembe, és kényszerített, olvassam végig.
A színes propagandafüzet első oldalán az állt, hogy Magyarország minden problémáját, búját-baját a kövérek okozzák. A következő lapokon a szerzők pontokba szedték indokaikat. Ezek így szóltak.
1) A kövérek először is – csúnyák. Ennél fogva a becsületes magyarokból eleve rossz kedvet váltanak ki, már a látványukkal csüggedést, apátiát ültetnek el bennük, s így – ha nem csinálnak semmit, akkor is – megfosztják a dicső magyar nemzetet a rá jellemző, a vérében hordozott optimizmusától, tettre vágyásától.
2) A kövérek – lusták. Hájtömegük akadályozza mozgásukat, s e tény önmagában számos negatív következménnyel jár. Például, miattuk túlzsúfoltak az utcák, a tömegközlekedési járművek, az orvosi rendelők, a hivatalok, a takarékpénztárak. Lomhák, ügyeiket lassan intézik, s ezáltal az imént említett helyeken a népesség túlzott koncentrációját idézik elő.
3) A kövérek tehetnek arról, hogy a magyar termékeknek nem jut piac Magyarországon. Tudniillik imádnak gyorséttermekben ücsörögni, s ezekben töménytelen hamburgert, rósejbnit fogyasztanak, ahelyett hogy a közismerten fogyókúrás magyar szalonnának hódolnának. Nekik az se számít, hogy zamatos, itthon termett paradicsomot esznek vagy valami ízetlen külföldi zöldséget, számukra a lényeg, hogy szünet nélkül tömjék pofazacskóikat. Az étterem- és plázaláncok folyamatos telepítésével az idegen szívű tőke szálláscsinálói.
4) A kövérek felelősek a környezetszennyezésért. Mert ők használnak leggyakrabban gépkocsit. Sokszor kishelyiségre is autóval mennek. Ugyanis súlyfölöslegük még a rövid és egyszerű helyváltoztatásban is akadályozza őket.
5) A kövérek lényeges mértékben gátolják a haza védelmét. Egyrészt a dagadtságuk ellehetetleníti katonának történő kiképzésüket, másrészt önimádó, élvhajhász életmódjuk elveszi a hazafiak kedvét (akik miattuk soványak), hogy jelentkezzenek fegyverforgatásra.
6) A kövérek okozzák a magyar szellem eltunyulását. Hiszen – mint köztudomású – a bőséges táplálkozás átmenetileg ugyan, de kétségkívül csökkenti az agysejtek működését.
7) A kövérek tartják fenn a prostitúciót. Nem képesek se a személyiségükkel, se a külsejükkel hódítani, így hát vásárolják a szerelmet, s működtetik az egész országot behálózó, a fiatalságot megrontó szexipart.
8) A kövérek bűnösek abban is, hogy évtizedek óta nincs magyar foci, illetve amit annak lehetne nevezni. Mert gyerekeiknek nem sportolásból, hanem abból adnak példát, hogy a tévé előtt ülve miként lehet több kilónyi csipszet bemajszolni.
9) A magyarok betegségeiért úgyszintén a kövérek a felelősek. Ugyanis a hazafi (mert minden rendes magyar az, már a piros-fehér-zöld – újabban árpádsávos – pólyában!) – eredendően sovány. Csak a kövéreket megtévesztendő hízik el, védekezésül velük szemben.
10) Magyarország nagy bajban van. Tehát a kövérek még nagyobb bajban vannak/lesznek. Jobb, ha vigyáznak!
Éljen a soványság, a Nagy-Kárpát-medencei szikárság, ínasság, amely mindig kellően ki tudta feszíteni az ősmagyar íjat!
Éljen a Nagy Nemzeti Diéta! Le a kövérek által ránk erőszakolt alkotmánnyal és parlamenttel!
Menjenek végre haza a kövérek, indulnak a vagonok Kövérországba!

Szóval itt tartunk!
 

Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Drága Pufi!

Hajszolt napjaimban megint csak futva berohanva, de a régi szeretettel kívánok Neked és családodnak meghitt, békés Karácsonyt, boldog Újesztendőt, jó egészséget!kiss
Látom a témáidat, mélyen elkeserít sokminden, ami történik. A gondjaimtól már nem is nagyon tudok ezzel foglalkozni, tán jobb is, mert nem akarok szívbajt kapni.
Remélem jól vagytok!
Nekem fogalmam sincs, mikor lesz már valami nyugtom, hogy végre foglalkozzam sokmindennel, amivel szeretnék. Most nem olyan időket élek.
De Te sokat a fejemben vagy! Na és a szívemben!kiss
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Draga Borellam koszonom a jokivansagokat. Mi is Neked minden jot kivanunk. Ma mar annyi oromom sincs, hogy itt legalabb jolerezhetnem magam. Minden jot Neked.
Pufi
 

m.szolar judit

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretettel üdvözlök minden fórum látogatót!
Rég jártam errefelé, kicsit visszaolvastam a beszélgetéseket. Sajnálattal tapasztalom, hogy állóvíz lett a fórum. Azért szerettem idejönni, mert parázsvitáink voltak.
Remélem újra összejön a csapat.
Sziasztok:Judit
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Jucim azt hittem mar elvesztel, de ugylatszik elobb utobb mindenki hazatalal.
BUEK
Koszonom, hogy jottel

Pufi
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Isten hozott. Kell is időnként egy kis Gyertyafény. Persze jó lenne ha inditásnak mesélnél, hogy mi érdekel...
 

gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Először is: boldog újesztendőt, Pufinak, meg mindenkinek, aki ide szokott járni.
Még Yerycho barátunknak is, aki idetévedt...(remélem falai nem fognak leomlani, bizonyára más sors vár rá...)
Másodszor: a magyar polgári pol. osztály előéletével kapcsolatban:
-ismered a régi vicc poénját "mit csodálkozol, kis ország vagyunk, csak egy garnitúránk van..."
-miből gondolod, hogy a felsoroltak nem jártak a damaszkuszi úton, és ha már ott voltak, miért nem térhettek meg, pláne, ha a kilátások nem a vértanúság felé mutattak?...
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Pista

szerinted abból a bizonyos névsorból azon a damaszkuszi úton járt-e bárki is, mint Péter bátyánk?
 

Gyertyafény

Kormányos_Silvertag
Kormányos
Köszönöm a kedves fogadtatást.Jól esett! Igazából minden érdekel, no nem azért mert mindenhez értenék, hanem kiváncsi vagyok. Valahogy úgy tudnám érzékeltetni egy példával, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy ő tündért lát a kertbe, akkor azt mondom. Oké, Te tündért látsz a kertbe, de én miért nem látom??????
Nálam sokkal tájékozottabb emberek véleményét, gondolatait oly szivesen hallgatom, olvasom. Szeretem különösen a szép zenéket az irodalmat stb. de mindent ami hozzátartozik az életünkhöz.Ja és szeretek filozófálgatni. Ez nagy hibám. Örülök, hogy ha részese lehetek a beszélgetéseiteknek.
 

gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Pufinak: céloztam rá, hogy szerintem a megtérés nem spirituális okokból jött létre...
Gyertyafény: egyetértünk - bár a felhozott példa Feldmártól származik, és angyalok a látnivalók...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére