Főzőcske magyarosan

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
A karácsonyi bőséges lakomák után nem igazán kívánunk ételt látni.
teritett_asztal2_PH300.jpg

Reggelire én a megkocsonyásodott halászléből kenek sós kalácsra,
de azért enni kell valamit délben is, ezért ma egy könnyű ételt hoztam.


Rakott túró

Hozzávalók:
* 25 dkg friss juhtúró
* 20 dkg sajt
* 10 dkg vaj
* 5 zsemle
* 5 dl tej
* só
Elkészítése:
Egy tűzálló tálat kenj ki vajjal, tedd rá a vékonyra felvágott zsemléket,
majd szórd meg reszelt sajttal. Az egészet szórd meg elmorzsolt túróval,
majd addig rétegezd, amíg a hozzávalók tartanak. Kétsoronként morzsolj
rá vajat, a legfelső sort pedig bőven hintsd meg reszelt sajttal. Ezután
öntsd rá a kicst megsózott tejet, és süsd addig a forró sütőben, amíg a
zsemle fel nem szívja a tejet, és a teteje pirulni nem kezd. Forrón tálald.

rakott-zsemle.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Mára is egy könnyű ételt választottam

Tükörtojás gombaágyon

Hozzávalók:
- 8 tojás
- 0,5 kg gomba (bármilyen fajtából kiváló)
- 3 dl 20 %-os tejföl
- 1 nagy csokor zöldpetrezselyem
- 1 fej vöröshagyma
- 4 evőkanál olaj
- 3 dl tej
- 3 ek. Liszt
- 1 kk. ételízesítő
- ízlés szerint: só és bors
Elkészítése:
A gombát alaposan megtisztítjuk és nagyon apróra összedaraboljuk.
A hagymát szintén nagyon apróra vágjuk és az olajon üvegesre
pároljuk. A dinsztelt hagymához hozzáadjuk a gombát, az ételízesítőt,
szükség szerint kevés sót. (Vigyázzunk mert a gombát nagyon könnyű
elsózni.) Ha elfőtte levét a gomba, hozzáadjuk az addig simára kevert
tejföl, liszt és tej keverékét. Borsozzuk, majd belerakjuk az apróra
vágott petrezselyemzöld felét, és kb. 6-7 perc alatt sűrűre főzzük. Egy
kisméretű tepsibe öntjük a főtt gombás keverékünket, majd ráütjük a
8 tojást óvatosan, hogy a sárgájuk egyben maradjon. (Helyükre kanál
segítségével igazíthatjuk.) Ezután forró sütőben addig sütjük, amíg a
fehérjék megkocsonyásodnak, de a sárgájuk lágy marad. A sütőből
kivéve meghintjük a maradék petrezselyemzölddel. A tojások közepébe
kevés pirosaranyat is nyomhatunk. Majonézes burgonyasalátával,
zöldségekkel, csemegeuborkával, vagy savanyú káposztával is tálalhatjuk

22921__320x240_tojas%20gomban_3.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy finom főzeléket készítünk ma, bármilyen feltéttel

Paradicsomos főzelék

Hozzávalók:
20 dkg zöldbab
20 dkg zöldborsó
3 közepes burgonya
3 kisebb szál sárgarépa
3 nagy paradicsom
1 dl sűrített paradicsom
3 evőkanál olaj
1 kiskanál cukor
1 kiskanál pirospaprika
2 hegyes erős paprika
1 csomó petrezselyem vagy koriander zöldje

Elkészítése:
1. Vágjuk le a zöldbab végeit, és daraboljuk fel A burgonyát
vágjuk 2 cm-es kockákra, a sárgarépát vékony szeletekre. Ha vastag
a burgonya és a répa héja, hámozzuk meg.
2. Tegyük a felvágott zöldségeket, egy kevés vizet és az olajat egy lábosba,
és pároljuk meg fedő alatt puhára.
3. Szeleteljük fel a paradicsomot és a hegyes erős paprikát. Vagdaljuk
apróra korianderlevelet (petrezselymet).
4. Tegyünk egy edénybe ghít, és pirítsuk meg benne a paprikát, a
paradicsomot és a koriander vagy petrezselyem zöldjét addig, míg
barnulni nem kezdenek.
5. Öntsük össze egy edénybe a megpárolt zöldséget és a pirított
zöldséget, adjuk hozzá a paradicsomsűrítményt, a pirospaprikát, a cukrot
és a sót, meg egy kevés vizet. Keverjük jól össze és főzzük tíz percig.

Paradicsomos_kaposztafozelek.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

dusu

Állandó Tag
Állandó Tag
Guszta ez a paradicsomos mindentbele-főzelék,egyszer elkészítem!

Talán a koriandert kihagyom,az íze a csládnak nem igazán jön be.Húsételek fűszereként legalábbis nem vált be nálunk-lehet ,hogy paradicsommal más.

Tútrókrém-gyerekek kedvence,laktató.Tehéntúró,bele ízlés szerint 1-2 keménytojás lereszelve,reszelt uborka répa,hagyma apróra vágva,só,1-2 kanál majonéz,esetleg pirospaprika-ettől magyaros lesz.

A rakott túrót túrópástétom néven ismerem,sütöttem már és finom!

A zöldségek közül véletlenül maradt ki a zeller? Én a pirospaprikát a tetejére szórom.
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismert mondás hogy "Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka"
Holnap már Szilveszter, ideje elkészíteni a mi kocsonyánkat is.


Miskolci kocsonya


Hozzávalók:
1 kg vegyes kocsonyahús (fej, láb, csülök, köröm, farok, nyelv),
2 db vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
2 db sárgarépa,
2 db petrezselyem gyökér,
20 szem egész bors,
ízlés szerint só,
őrölt piros paprika.
Elkészítése:
A húsokat alaposan megtisztítjuk (ha kell, perzseljük), megmossuk és
bőven mért sós, hideg vízben feltesszük főni. Ha felforrt a lé, leszedjük
a habját, beletesszük a megpucolt, feldarabolt zöldségeket és a borst,
fokhagymát. Lefedve, lassú tűzön puhára főzzük. Ha kész, a húsokat
kicsontozva tányérokba adagoljuk, mindegyikhez teszünk felkarikázott
sárgarépát, majd a leszűrt levet ráöntjük. Hideg helyre tesszük, amikor
megdermedt megszórjuk a fűszerpaprikával. Friss kenyérrel, ecetes
cseresznyepaprikával tálaljuk.

kocsonya.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Annyi mindent főztünk már az ünnepekre, úgyhogy ma
egy hagyományos szilveszteri italt készítünk.


Szilveszteri konfetti bólé

Hozzávalók:
1 liter limonádé,
7 dl szőlőlé,
1 kg vegyes gyümölcs,
1.5 liter fehér rum,
2 üveg száraz pezsgő,
30 dkg mélyhűtött eper.
Elkészítése:
A limonádét, a szőlőlevet a gyümölcsökkel és a rummal együtt nagy
üvegedénybe öntjük, és kb 2 órára hidegre állítjuk. Ezután a mélyhűtött
epret is hozzáadjuk, megkeverjük, pezsgővel felöntjük, azonnal tálaljuk.

a4fb90b3226dd1d1875fd8c1e705528a.jpg

Egészségetekre!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
A szilveszteri bulizás után jól esik a gyomorra egy kis korhelyleves.
Nekem már régóta nincs szükségem rá, de megszokásból minden
évben elkészítem.


Korhelyleves Szanté módra

A karácsonyi töltött káposztából mindig marad pár gombóc.
Nos ebből szoktam készíteni a levest. Nagyon egyszerű
elkészíteni. Egy vagy két gombócot és szálas káposztát
feldarabolok. Felteszem vízbe, adok hozzá két zöldséges
leveskockát, három babérlevelet, felforralom és ízlés szerint
ecettel megbolondítom, tálaláskor tejfőlt teszek rá.

korhelyleves.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma adunk a koleszterinnek, egyik kedvenc ételemet hoztam el.

Szegedi velős

Hozzávalók:
40 dkg sertés velő
4 db zsemle
1 nagy darab vöröshagyma(makói)
3 dl tej
só. bors
zsemlemorzsa
Elkészítése:
A velőt hártyáitól megtisztítva kevés zsírban megabáljuk, sózzuk, és reszelt
vöröshagymával zsírban megpirítva szitán áttörjük. Kicsit megborsozzuk.
Ezután karikákra vágott zsemleszeleteket tejbe mártunk, egyikre egy
kanálnyi velőt kenünk, a másikkal beborítjuk, és zsemlemorzsába
mártva hirtelen kisütjük.

zsemle.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
A szilveszterre vásárolt virsliből biztos maradt pár darab,
készítsünk belőle valami finomat.


Rakott virsli

Hozzávalók:
* 8-10 db virsli
* 2-3 fej kisebb vöröshagyma
* kevés füstölt szalonna
* fél szál füstölt kolbász
* sajt
* agy kis vaj
* öntethez:
* 1 kk mustár
* 1 tojás sárgája
* pirosarany
* gulyáskrém
* só, bors
* 1 és fél pohár tejföl
Elkészítése:
Egy hőálló tálat kivajazzunk, hozzá adjuk a hosszanti irányba félbevágott
virslit. A hagymakarikát, a füstölt szalonna csíkot és a kolbász karikákat
ráhelyezzük a virslire, majd a tetejére sajtot (lehet füstölt sajt is)
teszünk. Elkészítjük az öntetet.
Egy edénybe hozzá öntjük a tejfölt, belerakjuk a mustárt, piros aranyat
és gulyáskrémet, kedvünk szerint apró sót, borsot. Különválasztjuk a
tojás sárgáját és összekavarjuk. Az öntettel leöntjük a virsliket és
sütőben megsütjük. 10 perc fedővel + 10 perc lefedés nélkül.

toltott-virsli.preview.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

andika1st

Állandó Tag
Állandó Tag
Maradunk továbbra is a dél-alföldi konyhánál. Nálunk a mélyhűtőben sok más
mellett mindig van szárnyas máj, ha gyorsan el kell készíteni valami vacsorát.
Lesütött csirkemáj

1/2 kg csirkemáj,
10 dkg libazsír,
fél mk őrölt feketebors,
fél mk majoranna,
1 mk só.
Elkészítése:
A csirkemájat megszabadítom a szivektől, alaposan megtisztítom az epétől
és a zsírban kis lángon fedővel felteszem. Időnként meg-megrázogatom,
majd egy fél óra múlva hozzáteszem a borsot és a majorannát. Ezekkel is
összerázogatom és 5 perc múlva lezárom, összerázom a sóval és kész.
Melegen héjában sült burgonyával, vagy burgonyapürével tálalom.
Ha hidegen akarom fogyasztani, akkor kétféleképpen hagyhatom kihűlni:
zsírjával, vagy zsírja nélkül.
lesutottcsirkemaj.jpg

Jó étvágyat kívánok!
Mi ehhez krumpli kását szoktunk tálalni:
kg krumplit kockára vágva sós vízben megfőzől, ha kész a levét félre teszed, a krumplit pürésíted, 1 púpozott evőkanál lisztet rászórsz és a krumpli levét folyamatos keverés közben hozzáöntöd. tejbegríz sűrűségűre főződ. Kb. 30-40 perc
 

zamfiracska

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=&quot]Göngyölt fokhagymás csülök[/FONT][FONT=&quot] [/FONT]
[FONT=&quot]Hozzávalók 12 személyrés 2 nagyobb sertéscsülök (2,5- 3 kg), 1 evőkanál, vegeta 1 fej fokhagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 1 kiskanál só, kevés őrölt bors[/FONT]
[FONT=&quot]A sertéscsülköt ételízesítő porral és 3-4 gerezd fokhagymával ízesített vízben olyan puhára főzzük (kb. 2 óra), hogy a csonton könnyedén ki tudjuk emelni belőle. A csülköt kicsontozzuk, a húst nagyobb darabokra vágjuk. A fokhagymát összezúzzuk és a többi fűszerrel együtt, a húsdarabok közé keverjük, majd az egészet egy kiterített fóliára halmozzuk egy csíkban. A fóliát szorosan fölgöngyöljük és legalább egy napra hűtőbe, tesszük. Tálaláskor a fóliából kibontva, fölszeletelve tesszük tálra. Burgonyasaláta, zöldséggel töltött paradicsom illik mellé.[/FONT]
 

zamfiracska

Állandó Tag
Állandó Tag
Chilis juhtúrófalatok pirítóssal
Magyar Konyha: Tekintetes juhtúró
Hozzávalók: 40 dkg juhtúró, 8 dkg vaj, 2 g törött bors, 3 g pirospaprika, 1 kávéskanál Ínyenc Chili fűszerolaj, 1 dkg kapribogyó, fél csomó metélőhagyma, fél csomó zöldpetrezselyem, 2 db paradicsom, 1 csomó újhagyma, 8 db zsemle, só.
A juhtúrót áttörtjük, hozzáadjuk a lágy vajat és fakanállal simára keverjük. Sóval, törött borssal, pirospaprikával és az Ínyenc Chili fűszerolajjal az átlagosnál erősebbre fűszerezzük. Vágódeszkára tesszük a kapribogyót, a metélőhagymát és a zöldpetrezselymet, majd mindhárom fűszernövényt együtt apróra összevágjuk. Az ízesített juhtúróba keverjük, majd egy üvegtál közepére ízlésesen felhalmozzuk. Szeletelt zöldpaprikával, cikkekre vágott paradicsommal és újhagymával díszítjük. 25-30 percre a hűtőszekrénybe téve kissé megdermesztjük. A zsemléket szeletekre vágjuk és szép világosra megpirítjuk. Az elkészített chilis túrót a frissen pirított zsemleszeletekre felkenve fogyasztjuk.
Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 2268 kJ/ 540 kcal
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma főzünk is meg sütünk is

Zöldséges gombás apróhús


Hozzávalók :
25 dkg apróra vágott hús (birka, borjú vagy csirke)
1 szem paradicsom
1 fej vöröshagyma
2 db paprika
15 szem gomba
1 pohár borsó
1 db cukkini

Étolaj
1,5 pohár száraztészta (összetört lebbencs vagy kagyló)
1,5 pohár reszelt sajt
Elkészítése:
A paradicsomot és a hagymát apróra vágjuk, és a hússal együtt kis
lángon 20 percen át főzzük. A paprikát és a cukkinit kockára vágjuk,
a gombákat kettévágjuk. A paprikát, a cukkinit, a gombát és a borsót
hozzáadjuk a húshoz, majd megsózzuk. A tésztát olajos, sós vízben
kifőzzük és leszűrjük, majd egy tepsi aljára helyezzük. A tésztára
rárakjuk a zöldségekkel megpárolt húst, a tetejére pedig rászórjuk
a sajtot. 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük
.
DSCI0239.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma nem eszünk húst, de babot annál inkább

SÜLT BABFŐZELÉK

Hozzávalók:
25 dkg fehér szárazbab,
25 dkg barna szárazbab,
2 fej vöröshagyma,
8 gerezd fokhagyma,
fél dl étolaj,
só, őrölt bors, őrölt köménymag.
Elkészítése:
A külön-külön előre beáztatott és felforralt kétféle babot leszűrjük.
Mindkét lábast feltöltjük friss vízzel, 3-3 gerezd fokhagymát teszünk bele,
és fedő alatt takaréklángon puhára főzzük. Leszűrjük, összekeverjük,
tűzálló tálba tesszük, ízlés szerint sózzuk. A finomra vágott vöröshagymát
és a maradék fokhagymát olajban megpároljuk, majd a babhoz keverjük.
Őrölt köménnyel, borssal fűszerezzük. 10 percre forró sütőbe tesszük.

lasange1111.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma egy hideg ételt hoztam, de azért "melegen" ajánlom mindenkinek

Hússaláta

Hozzávalók:
2 kozepes szem(kb 15 dkg )burgonya
1 alma
10 dkg ecetes uborka
15 dkg sertéssült vagy maradék fõtt hús
2 fõtt tojás
1 tubus majonéz
kevés só,bors
1 kk mustár
1 citrom leve
1 kk porcukor
Elkészítése:
A burgonyát fõzzük meg héjában, hûtsük le hámozzuk meg és gyufaszál
(zsülienre)vékonyságura metéljük.A meghámozott kimagozott almát az
uborkát és a húst ugyanígy metéljük.A fött tojásokat felezzük meg és
szeleteljük fel.A majonézt sóval borssal citromlével és a porcukorral
keverjük el.Utána a metéltre vágott hozzávalókkal keverjük össze. 1-2
órát hagyjuk érlelõdni

oroszsali.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma tészta napunk van, "rakjunk" össze valamit

Sonkás sajtos rakott tészta
.

Hozzávalók:
1 csomag 1/2kg makaróni
20 dkg sonka
4 db tojás
20 dkg trappista sajt
2 doboz tejföl
kevés olaj

Elkészítése:
A tésztát kifőzöm,és egy kiolajozott tepsibe öntöm.
A sonkát kis kockákra vágom,és kevés olajban megpiritom,igy finomabb.
A sajtot durvára reszelem.
A tojásokat elhabarom.
A sonkát,a reszelt sajt 3/4-ét,a tejfölt,és a tojásokat összekeverem.
Ezt a keveréket ráöntöm a tepsiben lévő kifőtt tésztára,kicsit
átkeverem,megszórom a maradék sajttal,és forró sütőben addig
sütöm,amig a sajt pirulni kezd a tetején
.
rakott_teszta4.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma aztán "belecsapunk" a cimbalomba

Cigánypecsenye Cimbalmos módra

Hozzávalók 4 személyre:
- 4 szelet füstölt szalonna
- ízlés szerint étolaj
- ízlés szerint mustár
- ízlés szerint fokhagyma
- ízlés szerint só
- ízlés szerint őrölt fehérbors
- 30 dkg fehérrépa
- 30 dkg sárgarépa
- ízlés szerint pirospaprika
- 10 dkg finom liszt
- 50 dkg sertéstarja
Elkészítése:
Tarját szeletekre vágjuk, kiverjük, sóval, borssal, mustárral
megkenjük, és olajban mindkét oldalát elősütjük.
Közben a sárga- és a fehérrépát gyufaszál vékonyságú
darabokra vágjuk, s hozzáadjuk a tarjához. Ízlés szerint
fűszerezhetjük még mustárral, fokhagymával, s ebben
a lében pároljuk puhára a húst – méghozzá úgy, hogy
a zöldség kicsit roppanós maradjon. Liszttel megszórva
besűrítjük a mártást. Tálaláskor hagymás tört burgonyát
kínálunk a pecsenyéhez, s kakastaréj formájúra sütött
szalonnával díszítjük.

70.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma "dagadtra" esszük magunkat

Fokhagymás dagadó

Hozzávalók:
1 kg dagadó,
6 gerezd fokhagyma,
só, törött bors,
1 kiskanál Piros Arany,
1 dl bor,
1 fej vöröshagyma,
60 dkg burgonya.
Elkészítése:
A lehetőleg nem túlságosan zsíros dagadót enyhén megsózzuk, bekenjük
5-6 gerezd zúzott fokhagymával, és egy kanál Piros Arannyal.
Ezután felcsavarjuk. Néhány helyen átkötjük és megtűzzük hústűvel.
Tűzálló tálba fektetjük, szorosan lefedjük alufóliával és egy dl borral
puhára pároljuk. Esetleg pótolhatjuk, ha szükséges kevés vízzel.
Ha már puha, levesszük róla a fóliát, mellé rakunk 60 dkg karikára
vágott, félig megpárolt burgonyát, s néhányszor belekeverve a
zsiradékba, sütőben szép pirosra megsütjük.

20100606_dagad%C3%B32.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma levest főzünk, nem is akármilyet

Aszaltszilva leves pörkölt dióval

Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg magozott aszaltszilva,
8 szem szegfűszeg,
1 kis darab fahéj,
4 dkg tisztított dió,
6 dkg cukor,
1 dl vörösbor,
1 teáskanál étkezési keményítő,
1 dl tejszín
Elkészítése:
Az aszaltszilvát kis darabokra vágjuk. A szegfűszeget, a fahéjat
teatojásba tesszük. A diót serpenyőben, zsiradék nélkül megpirítjuk,
majd azonnal kiborítjuk, és összevagdaljuk.
Felteszünk forrni 1 l vizet, beletesszük a cukrot, egy csipet sót, és
belelógatjuk a teatojást. A borral együtt a szilvákat is a forró fűszeres
vízbe tesszük, és takaréklángon főzzük 10 percen át. A keményítőt
elkeverjük pici vízzel, és besűrítjük vele a levest. Forraljuk még 5-6
percig, majd kivesszük a teatojást, belekeverjük a tejszínt, és tálaljuk

aszaltszilvaleves.jpg

Jó étvágyat kínok!
 

Macika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kétszer sült rizs…

body,html { overflow-y: hidden; overflow-x: hidden;}
Kétszer sült rizs…

Maradt ma rizs? A világért se dobd azt ki. Holnap abból lesz egy könnyű vacsora, vagy melléklet valamilyen hús mellé.

Hozzá valók (alkat részek mindig mások, ugyanúgy azoknak mennyisége)

Hideg fölt maradék rizs.
1 -2 szelet bacon szalonna vagy pici olaj
Kis fej hagyma vagy poré hagyma
Gomba
1 zöld zeller szár (elmaradhat)
Maradék fölt párolt zöldségek mint répa borsó, brokkoli stb.
Lehet hozzá adni akármilyen fölt párolt húst vagy sültet is – van aki halat is add a rizshez.

A mennyiségtől függően 1- 2 felvert tojás és abba 1-2 evő kanál szója szósz. (a szója szósz nagyon sós)

Ha nincs az is ok. Lehet akkor, hogy kell a rizshez egy nagyon pici sót adni.
Minden zöldséget, húst nagyon apróra össze kell aprítani, ugyanúgy a szalonnát is.
A szalonnát 50-60% ban meg kell sütni. Akkor megdinszteled a hagymát és a zöldségeket,
úgy ahogy szoktad. Bele fordítod a hideg rizst, és csak addig sütöd meg jól át forrósodik.
Akkor rá öntesz egy pár tojást amibe tettel szója szószt is. Kevered időnként hogy jól el keverjen a tojás. Mikor ez megsült azonnal tálalod.
Nagyon finom!
 
Oldal tetejére