Aranyalma

ionon

Kitiltott (BANned)
Spirálgömb

Számomra az ismeretlen megismertetése a leggfontosabb céljaim egyike.
Olvasol és roppant érdekessé tesz az olvasmány akarod fokozatosan kitalálod miként lehetséges a megoldása a dolgoknak és bele kezdesz.
Programozás meditációban felkészültem arra hogy képes vagyok utazni a térben nem csak asztrálisan hanem fizikai testemben is évekig tart a programozásom. Eredmény a spirálgömb megjelenése a térben amit elküldök egy ismert helyre (ez a gondolat jött) és akkor kinyilt a tér (olyan fehér köd volt) amibe persze nem léptem be mert engedélyezni kell (így olvastam ha nincs engedély nem biztos hogy ott jössz ki ahová menni akartál). Újból programozok évekig ugyan ezeket a szavakat mondva, de hozzá téve azt a tényt is kérem az engedélyt az utazásra, és eljőn ennek is az ideje. Megkaptam az engedélyt az aranyszínű spirálgömb használatára amivel utazhatok a térben. Azt kell tenned amit az asztrálutazásnál említenek gyakorold a tudatod kihelyezését mintha kettő lennél fontos.

Tudattal ismerkedve bármihez oda tudunk érni, ha akarunk: szívszentély meditációban voltam éppen gondoltam egy merészet és függőlegesen megnyújtottam a teret (mint a gumit mikor ki húzod). Érdekes pillanatok következtek a kozmoszt érzékeltem és egy emberi alaknak a jobbszemének az írisze voltam (szívszentélyestül). Hallottam már róla a kozmosz embert formál.

Csillagkapu bármit eltudsz érni ha fokozatosan készülsz rá.

Tudat? Mit tudunk róla hogyan keletkezett, hogyan tudunk eggyé válni vele. Mikortól vagyok én vagy a tudat?
 
shanti

Állandó Tag

...talán nehéz az Elmének...hogy valami van, volt...és lesz is...

..Barátom..:D
 
ionon

Kitiltott (BANned)
....a fejemben saját teremben...teremtettem...teret adva...egy kósza gondolatnak...elmeértésével...az elmében...az elmével....jé s látok...mit látok...egy kocka-hengerentyűs bizgentyűt...:)kiss;)
S ime helyére tettem ezt a bizgentyűt azóta orgazmus-hegyekben élszkiss ;)
 
E

elke

Vendég
Mit vétettem én, hogy te minden gondolatodnak nyitsz egy új topikot???:-D

Tessék egy topikot kitalálni és tegyem bele a MINDENEDET kérlek barátom mert steppelt lesz a homlokom és nem buvik elő sehonnan az aranyalma számomra.

Komolyan kérlek.
 
hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
....a fejemben saját teremben...teremtettem...teret adva...egy kósza gondolatnak...elmeértésével...az elmében...az elmével....jé s látok...mit látok...egy kocka-hengerentyűs bizgentyűt...:)kiss;)

értettem....
deeee!
" feldobban két patkó..." (elméből)
Mi ez? Egy ló ?- :p - féllábbal kiss
elmeséltem elméből
:Dh
 
hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit vétettem én, hogy te minden gondolatodnak nyitsz egy új topikot???:-D

Tessék egy topikot kitalálni és tegyem bele a MINDENEDET kérlek barátom mert steppelt lesz a homlokom és nem buvik elő sehonnan az aranyalma számomra.

Komolyan kérlek.

Kihagyhatatlan...kiss

Elke, drága teszi dolgát..:656:
A steppelés bőrbarát?:o
 
Oldal tetejére