Aryana Havah Inuaki: A bennem élő reptilian / Egy földönkívüli lény vallomásai II

Methos13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt elmondanad (akar privatuzenetben is), hogy miket ertesz ezek alatt, amit irsz?

menthos itt mond el ha lehet engem es biztos mast is erdekel.....koszi

Már több helyen próbáltam kifejezni álláspotom egy-egy vallással kapcsolatosan. Főként azt, hogy a mai világban egyre kevesebb kapcsolata van a hittel.
Amikor sorra került a hivatalos "beavatási szertartás" a mások által rám erőltetettben, akkor voltam annyira bátor és rákérdeztem a nálam tanultabb embertől, hogy ha Isten olyan végtelenül jó, akkor miért hagyja az embereket szenvedni és miért nem küld legalább pár Jézust, hogy megtegye?
Meg olyat, hogy miért kellene nekem Ádám és Éva döntéséért szenvednem. Persze ez csak egy két kérdés a sok közül, amire választ vártam, mint kamasz.

Mondanom sem kell, hogy kitessékeltek, finoman szólva, és azt mondták nem kell mindenre tudnom a választ.

Ez nem jelenti azt, hogy nem tisztelek és nem nézek fel olyan emberekre mint Teréz anya, vagy Böjte Csaba. Ők azok a kevés példa, hogy milyen kellene legyen az egyház.

Talán ennyi elég, hogy képet alkossatok arról amit dogmának nevezek, finoman...

Amint mondtam, a hit nem elég...

Üdv. Mihály
 
Nando25

Engem inkabb ezek magyarazata erdekelne:

"Kb. 3 éve próbálok lecsatlakozni a "rendszerről", de elárulom, hogy nagyon veszélyes, ha nincs ki támogasson és segítsen könnyen meg lehet fulladni.

A Japánban történt események csak egy kis ízelítő, hogy milyen amikor megszűnik a "drog" utánpótlása és milyen tehetetlen lesz az emberiség."
 
berenike

Állandó Tag
Állandó Tag
na engem is az erdekelne ami nandot.......ahitrolannyit te is lehetsz terez anya vagy bojte csaba is es a bibliaba mindenre megkapod a valaszt de ez nem ebbe a topikba illik....
 
Methos13

Állandó Tag
Állandó Tag
Engem inkabb ezek magyarazata erdekelne:

"Kb. 3 éve próbálok lecsatlakozni a "rendszerről", de elárulom, hogy ..."

A tömegek mindig azt várják, hogy valaki vezesse, mert ezt szokták meg évezredek alatt, mert kevesen merték felvállalni a kockázatot, hogy ellenszegüljenek bármely rendszernek, hatalomnak.
Persze, ha megfelelő spirituális oktatásban részesültek volna és nem ijesztgetik szerencsétlen embereket, hogy a pokol vár rájuk meg ehhez hasonló baromságok, akkor talán nem félnének kiállni önmagukért sz igazságért. Mert mit tett végül is Jézus vagy Buddha, kiléptek a rendszerből, megtagadták azt, mondván, hogy nem szolgálja ez emberek érdekeit sem anyagi és főként nem a szellemi fejlődésükben.

Az egyház ezt rendesen kiforgatta, mondván, hogy majd jön egy újabb megváltó és majd segít megváltoztatni a világot. Csak győzd kivárni és reménykedj amíg élsz.
Persze 2000 év alatt számtalan megváltó érkezett, de ha nem volt hivatalosan elismerve akkor mit sem ért. Manapság folyton bizonyítékot akar az emberiség, hivatalos visszaigazolást, hogy tényleg ez a jó mester, tanító? Észre sem véve önmagában rejlő mestert.
Jézus csodákat művelt még sem ismerték el hivatalosan, szerintem ha most megjelenne bárhol akkor is csak a félelem venne erőt az embereken, nem a bizonyíték.

Nagyon sok tanító volt és van jelen pillanatban, a maximum talán, de ahelyett hogy a sorok közé nézzünk és megtalálni a lényegét, legtöbb emberből a hazafiasság szélsőséges megnyilvánulást hozza ki. Mint ez Dávid megnyilatkozása is megtette. Ez kb. 95%-os. Ezért átláthatatlan a jövőnk.

Amint mondtam függetlenül attól, hogy ki vagy mi okozta a Japán földrengést, most az a lényeg, hogy a világ egyik legfejlettebb országa visszakerült a lapáthoz, kb. 20-30 perc alatt. Nincs áram, víz és mondhatni azok jártak jobban akik eltávoztak.
Azért mondtam, hogy ez csak ízelítő, mert az emberiség még az utolsó órában is megváltoztathat mindent.

Gyakran megteszem, hogy kikapcsolok mindent amit csak ki lehet kapcsolni. Kivonulok az anyagi világból. Gond és hiányérzet nélkül.

Üdv. Mihály
 
Methos13

Állandó Tag
Állandó Tag
na engem is az erdekelne ami nandot.......ahitrolannyit te is lehetsz terez anya vagy bojte csaba is es a bibliaba mindenre megkapod a valaszt de ez nem ebbe a topikba illik....

Nem is szeretnék vitába bonyolódni, főként hogy nem hiszem, hogy egyetlen könyv, csak azért mert mások kikiáltják annak ami, megad minden választ.
Azt vettem észre, hogy alapvetően bármit össze lehet hozni egyetlen témában, ha ezt képes lenne szűrni bármilyen program, vagy ember, akkor nem sok hozzászólást olvashatnánk itt sem.

Üdv. Mihály
 
balko

Állandó Tag
Állandó Tag
na engem is az erdekelne ami nandot.......ahitrolannyit te is lehetsz terez anya vagy bojte csaba is es a bibliaba mindenre megkapod a valaszt de ez nem ebbe a topikba illik....
A bibliával csak annyi a probléma, hogy egy kicsit itt egy kicsit ott elvetek belőle és hozzá költöttek. Ezért illeszkedik a jelen világunkhoz ami fél igazságokat és egyben fél hazugságokat tartalmaz. Ezért sajnos egy forintot nem ér. Ha az eredetit olvashatnánk az jó lenne, de ki tudja van e még ilyen.
Meg a szöveg környezet is elavult XXI- században nem értelmezhető.
 
WalterSkinner

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy újabb közvetítés :)

Samael

Üdvözöllek!

Több helyről érkeznek ezek az üzenetek, az üzenet témájától függően.

Az üzenetek küldőinek kifejezett kérése, hogy nagyobb körben adjuk tovább, s osszuk meg az emberekkel mindazt ami folyamatosan érkezik hozzánk.

A következő üzenet egy Galaktikus utazótól érkezett 2011.01.23-án.
688854.jpg

Ennek az üzenetnek egy része tartalmazza az üzenetet mely az érintés fontosságát és a fizikai test erősítését hangsúlyozza ki.

688602.jpg

Tisztelettel: T. L. és felesége.

- Nem vagytok képesek kezeteket simogatásra használni,más embert gyengéden megölelni,megsimogatni,se a kezed a kezébe tenni úgy, hogy ne legyen hozzá féltő vagy teljesen más gondolat. Pedig embertársaid sokszor kiáltanak érte,sokszor várják azt a szeretetteli ölelést mit adhatnál nekik. Azzal,hogy kezed vállára teszed,hogy megsimogatod arcát,csókot nyomsz homlokára. Ezek mind szeretetből fakadnak de ti emberek másként élitek meg ezeket a mozzanatokat.Csillagok az égen

Mégis a száddal és a kezeddel adni az embereknek,hangod által,csókod által,simogatásod,érintésed által. Azok a részek mik finomsággal teltek meg még igazán át tudják adni a szeretetnek a rezgését,szeretetnek egyik formáját. Ez az egyetlen mit megfosztottatok mégis egymástól. Mitől megfosztjátok ti emberek egymást. Képesek vagytok kezeteket megfogni,s mégse vagytok képesek szeretettel érintésre simogatásra mikor egyik embernek csupán erre lenne szüksége,erre lenne szüksége,hogy elinduljon és megtalálja önmagát,befelé haladva kulcsra leljen mit ti néhányan már a kezetekben tartotok,de nem vagytok képesek használni. Meg kell nektek is tanulni érintésnek jelentőségét,szátokkal való beszédnek szükségességét.

Csókot mit száddal adsz, még nem vagy képes emberekkel megosztani pedig szükséges lenne. Az a szeretettel teli szivedől jövő lehelet mivel megpecsételed,segíted sorsát, saját magadat is s embertársaidat is. Mindig tedd meg mikor érzeted van rá,mikor érzésed van hozzá, érzi kezed,érzik újaid mikor simogatni, érinteni szeretnél, vagy szád mikor csókot adni valaki homlokára,arcára szereteted ezennel rátapadjon beleivódjon s megérjen benne minden érintés mit más embernek teszel, mit más embernek tudsz kapcsolatba kerülni az nyomot hagy benne.

Ezért fontos, nem minden embert megérinteni,nem minden emberrel kontaktusba kerülni, fontos kit csókolsz meg száddal,kit érzed,hogy szükséges,ki az kit nem. Nem kell megbántódástól tartanod.

Ti emberek mindenkit csókkal köszöntötök,bármit érezzetek sokszor szátokat letörlitek utána, és undort kaptok de mégis megteszitek.

Képzeld el milyen hatása van ennek,te mit adsz át,s mit veszel át ezáltal.

Nagyon fontos kedveseim még valamiről szót ejtenünk. Nagyon sokan közületek a felemelkedésre készültök. Mindenki igyekszik a lelkét és szellemét építeni.

Ti most csak a lelketeket építitek,szálltok a magasban,fent vagytok repültök mint egy luftballon mindig fent szálltok, s mikor jön egy nagy szél megtépáz benneteket mert olyanok is vagytok mint egy „lufi” bármerre vetődhetek elvisz a szél magával mert erő nincs bennetek. Nem vagytok lekötve,nem vagytok Földhöz ragasztva repültök,repítenek benneteket bármerre cincál a szél és időjárás zord fénye tépáz meg benneteket. Térjetek már észhez végre kedves emberek,hogy neked mikor tested erős, elég súly az, hogy Földön maradva járd utad,ne csak lelked,szellemed építsd hanem építsd testedet is mert elhanyagoljátok sorba,elhanyagolja mindenki nagy részben. Lehet, hogy hallottátok már ezt de mégsem figyeltek a jelekre,nem figyeltek a szóra mit hallottatok már tudomásul veszitek s nem tesztek semmit.Galaxis

Nem elég egyszer, nem elég kétszer a héten hanem rendszerré kell váljon nektek,rendszert alakítsatok ki s tegyétek meg mert fontos, higgyétek el nagyon fontos. Nem értitek még mi vár rátok s mivel kell szembesülnötök,szembenéznetek,de testetek érték számotokra. Nagyon fontos, hogy erő legyen benne,erő legyen lábatokba,kezetekbe,tüdőtökben. Erősítsd meg hátad s tüdőd. Ti nem teszitek ezt nem tudtok lélegezni,nem tudtok állni,mászni s menni,nem vagytok képesek még síkságon sem menni,napsütésben vagy szélben. Képzeld el, hogy mászod meg a csúcsot mi felé igyekezni kéne, hogy felérj egy napon s ott találkozz mindenkivel ki ott lesz jelen. Hogy teszed meg két kezeddel két lábaddal tüdőd hogy bírja ezt,nem vagy képes megtenni ezt az utat míg tested nem képzed míg testedben erőt nem tudsz kialakítani. Ez legyen legfőbb feladat számotokra.

Benned már meg van minden, tudáshoz folyamatosan tudtok hozzájutni,még ha ezentúl nem nyitsz ki semmilyen könyvet nem hallgatsz meg semmit semmilyen csatornán s formán át,mert benned van s folyamatosan ahogy tested eddzed,ahogy lélegzeted által tüdőd erősödik,nyílnak meg belső kapuid,nyílnak meg belső csatornáid min keresztül képek,érzések által folyamatosan tanítanak téged. Kérünk hát téged, hogy testeddel foglalkozz rendszeresen,testedet építsd úgy mint egy piramist építették régen. Nem lehet egyből a csúcsot felrakni egy ingoványra,de ti ezt teszitek emberek,egyből az utolsó követ teszitek fel,azt sem tudjátok mire, mert nincs alatta alap nincs alatta stabilitás.

681859.jpg

Tüdőtöket egyre erőteljesebben fejlesszétek,aktiváljátok mert eddig csak ideig óráig volt ez rendszeres nálatok. Ezt pótoljátok mielőbb,mindenki saját tempójában,mindenki saját lehetőségeihez képest.

Ezt a tanítást adom át nektek mint Galaktikus utazó szólva hozzátok.

Az üzenetet tolmácsolta :Kájelá
 
istenajandeka9

Állandó Tag
Állandó Tag
Kaptam ma egy e-mailt, ami elég meggyőző, és érdekes módon nagyon egyezik e topik mondandójával.
Íme az üzenet:

A NASA -tól kiszivárgott...
Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át. A 2012-ben várt változás teljesen megváltoztatja majd a Földön az életet és magát az emberiséget
- A Hold létrehozza saját légkörét nátrium vegyületekből mely most 6000 km2 területen terül el
- A Mars légköre is gyorsan növekszik mely az Observer 1997-es meghíbásodásához vezetett..
- A Föld légkörében ma is változások történnek, a felső rétegekben egy eddig nem létező új gáz jelent meg, a vulkáni tevékenység 1875 óta az 5 szőrösére nőtt
- A Vénusz fényerőssége jelentősen megnőtt
- A Jupiter mágneses tere megduplázódott, a bolygó és egyik holdja közt ionizált sugárzás tubusát észlelték
- Az Uránusz és Neptunusz pólusai felcserélődtek, nő a mágneses erőterük és folyamatosan növekszik a fényük
- A Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt

Szibéria Nemzeti Tudományos Akadémia jelenti, hogy ezek a Naprendszerben észlelt sokoldalú változások a Foton Gyűrű -be való behatolásnak tulajdonítható, mely egy jóval erősebb energiájú kozmikus zóna.. Ezen energiát veszi át a Nap és szórja az egész Naprendszerben. A Foton Gyűrű több sávos fotoncsík mely a Galaktika központjából áramlik, a Tejút spiráljait követve.
A mi naprendszerünk ezt a Gyűrűt 25920 év alatt, mely periódust Galaktikus Évnek nevezünk (az ókoriak Nagy Évnek hívták) kétszer keresztez . Az átszelés 2000 évet tart.
Úgy értékelhető, hogy a Nap már 1998 óta behatolt a Gyűrűbe és a Földre ez 2012-re tehető.
A Foton Gyűrűbe való behatolás a Biblia által jövendölt félelmetes spirituális változást okoz az embernek.
Feltehető, hogy azon emberek melyek egoista viselkedés, alacsony aura lüktetés jellemez a Foton Gyűrű magas frekvenciájú sugárzását nem tudják elviselni. Tehát egy nagy spirituális alapokra épülő természetes szelekció következik be.
- Minden lény elsősorban energiából épül fel. Az energia információt és annak fordítottját jelenti. Az anyagi test más energiatestek takarója. Természetesen az ember is az univerzális felépítés része.
- Annak tényét, hogy ezek tiszta energiák az idők során tett megállapítások, valamint az utóbbi két évszázad tudományos kutatásai képezik.
- Negatív érzületek, megélések negatív, káros energiákat termelnek , a gondolatok akár anyagiasodhatnak is ( lásd a Montauk kísérletet)
- Az érzelmek, megélések, emberi gondolatatoknak mint minden energiának van egy adott rezgése. Egy negatív energiának a fejlődés egyetemes törvénye szerint természetesen csak alacsony rezgésszáma lehet.
A Világegyetemben semmi sem véletlenszerű , minden alárendelődik egy célnak, mely az élet fennmaradása és fejlődése. Az anyag önmagában fel van vértezve az élet teremtésének megmagyarázhatatlan teljesítményével. Léteznek egyetemes kémiai, fizikai, asztronómiai de jogi törvények is. Ezek azonban nem kizárólagosak, a Világegyetem nem a Nép Hadteste , a napirenden a sokszínűség van.

A Föld 2012-ben
A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás. Konkrétan ez mit jelent ?
A Foton Gyűrű annyira óriási, hogy átszelése is 2000 évet vesz igénybe, erős elektro-mágneses sugárzást bocsájt ki a látható és a láthatatlan frekvenciákban, beleértve az X sugárzást.
A Gyűrű fotonjai egy sokoldalú és sokkoló hatást fejtenek ki a földi anyagra. Elsősorban minden test fluoreszkálni fog, mely hatása, hogy 2000 évig nem lesznek éjszakák. ! A testek által kibocsájtott fény hőhatás nélküli, és nem lesz árnyék.
Az egész naprendszer molekuláris anyag struktúrája változik, a fotonenergia megoldja a NASA gondját, a fő szabad és környezetkímélő energia forrásáva válva. (ahogyan azt Tesla) gondolta.
A Föld fajsúlya fokozatosan csökken és megváltozik < szívdobogása >
Miután a Föld < Schumann rezonancia < szintje több ezer évig állandót jelzett 1980-ban 7,8 Hz -ről felgyorsult a mai 12 Hz-re. Ez azt jelenti, hogy a rezgés frekvencia növekedés hatásaként a nap 24 órája valójában 16 órát jelent. Ez egyelőre elfogadható de magyarázza , hogy miért nincs elégsséges időnk, miért sietünk egyre jobban és miért fáradunk. Mi történik a Foton Gyűrűbe való belépéskor 2012-ben vagy más évben az teljesen elképzelhetetlen, hisz a teljes emberiség egy más dimenzióba lép át.
Még nem tisztázott ?
Pontosítva 24 óra efektív 0 órát jelent, tehát a földi idő megszűnik !
De hogy egy szerencsétlenség nem jár egyedül- abban a > Nulla Pontban > megváltoznak a Föld mágneses Pólusai is.. A jó jel azonban ismételten- Az Idő vége nem a Világ vége. A pillanat viszonylagos közelségének a jelét a naprendszer szélén található plazma ragyogásának 10 szeresére való növekedése. A napon keresztül a bolygók ugyancsak növekvő energiát kaptak.
A mayák is várható változásokról a félistenek üzenetetét küldik
-a teljes Naprendszer szinkronizálódik a Galaxissal és Világegyetemmel,a jó hatásaként
-atlépünk a jelen technológiából és amit az Időről és Térről tudunk
-a pénz szükséglete eltűnik
-az 5.-ös Dimenzióba lépünk
-az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át.
Az emberi lényt illetően a változások hatalmasak és pozitívak. Mellékhatások viszont fájdalmasak (ami jó jel hisz a szervezet megtisztulását jelenti) így :
-migrén, fejfájás, fáradtság, szédülés , ritmuszavarok
-megfázás jellegzetes tünetei (láz, izzadás, csontfájás) melyeket a hagyományos kezelés nem segít
-Izomzat gyengülés, nehéz légzés, oknélküli elfáradás
- limfatikus és immun rendszer változás, nyugtalanság, depresszió,stressz a múltba révedés

A Foton Gyűrűbe való belépéskor egy átfogó újraharmonizálási folyamat történik, melyben a testünk saját frekvenciája a Világegyetem alapfrekvenciájára hangolódik.
Ez az < égbemenetel > melyről a régi írások beszélnek
A < felemelkedés < mivel váratlanul erős azok akik alacsony vagy negatív (rosszindulat, egoista) nem élik túl az átváltozást.
A gén és DNS frekvencia az embernél nagyon magas és finom .Ezek tulajdonképpen a fény mely a félistenek és szentek auráját láthatővá teszik.
Dr Berrende Fox vér tesztekből kimutatta hogy 20 éve az emberek sejtszinten kezdtek változni, vannak kik a DNS szerkezetbeli új láncszemeket fejlesztettek (.
Az üzletben gondolkodók nyereségei :
-intuició és paranormális teljesítőkészség fejlődése
-az agy jelen 10-15 % -nyi használatbavétel jelentős megemelése
-minden gyógyíthatatlan betegség (rák, HÍV is) eltűnik
-megsokasodnak a telepatikusok és bioterapeuták
-megváltozik a fizikumunk és (akik túlélik) aurába öltözünk

2012nagyon közel van, és többségünk biztosan fogja látni e jövendölés valódi vagy falsságát.
De mit kell tenned ? Alapvető változtatást életedben. Tanulj meg magas frekvenciát sugallni, rezegtetni ( jóság, szeretet, harmónia, fény, megértés, együttérzés) hogy megfelelj a Föld rezgésének (Mama Gee), mely már megkezdte az 5.. dimenzió fele a felemelkedést!

Azért emeltem ki a felemelkedés tüneteit, mert 1 éve ugyan ezekkel a tünetekkel küzdök, és láthatóan fizikai eredete nem nagyon van. Főleg a szédülésnek...:D

Ha van valakinek hasonló, írja meg legyen szíves, akár privibe is!

Vigyázzanak rátok az angyalok!:D
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Rajtunk volt de lehet hogy kinőttük...

Ez a "ruha" eddig is látható volt,van mindenkinek :D
Minden érzelem látható benne....

Bizony, bizony elég régen megkaptuk már, inkábbb az a baj, hogy nem tudjuk viselni...(elviselni)
mint ahogy talán nem az egyháznak, hanem az embereknek kellene olyannak, vagy hasonlóbbaknak lenni mint Teréz Anya, Böjte Csaba.. S talán, ha nem összeesküvést keresnénk mindenben, elgondolkodnánk azon, hogy egyes közgazdák szerint az USA gazdaságának 80%-a japán kézben van... Japán hihetetlen energia igényét ugye nem azért nem a vízből fedezi mert az csak hidrogénoxid... hanem minél nagyobb profitra törekvő keveseket kurvára nem érdekel, ha a földrengés berobbantja az atomreaktorokat, a cunami elpusztítja az országot, az újjáépítésnél többszörösét megkeresik ,mit vesztettek, talán nem ez volt a jugoszlávia bombázások esetén is (kerestek a hadianyagon, kerestek a hídépítesen).. S ugye a természet is évszakonként megújul.. Az álatok vedlenek, új ruhába öltöznek... A maják kitűnő csillagászok voltak, semmivel sem maradtak le a maiaktól, Newton is kitűnő csillagász volt, még Laplace, ki helyenként felülbírálta is maga felé helyezte... Lehet Ők csak a periodikus megújulásokat számolták ki a Földre is.. Szerintem csupán az kérdés jól számoltak-e, na meg génmanipulált kukorica, avagy egyébb leszünk 2013-ban....
 
Szamomra picit zavaros vagy. Mire szeretnel kilyukadni?
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy újabb kérdésre..

Szamomra picit zavaros vagy. Mire szeretnel kilyukadni?

Akár a biblia alapján, akár más vallások alapján , akár a maják szerint, vagy legújabbkori látnokok világvégéit nézzük egy sem arról szól, hogy teljesen megsemmisül a földi élet mindegyik változásról jövendől. Ez ugye lehet egy természetes ciklus ismétlődő állomása is, beleértve azt az esetet is amikor is kiszámítható módon a napkitörések és egyéb naptevékenységek (amik ugye szintén ciklikusak) következményeként a jelenlegi formájú élettel a körülmények összeegyeztethetetlenek lesznek, s ugye ez egy más alapu életet azért nem zár ki (a maják szerint se) a kérdés tehát az, hogy egy ciklikus dologgal állunk szemben, ami számtalan , hosszabbb, rövidebb formában jelen van a természetben, vagy szükségtelen kisérletekkel a környezet túlzott terhelésével, a haszonszerzés miatt lényeges szempontok figyelmen kívül hagyásával(nem építek atomerőművet törésvonalra) mi magunk idézzük elő az egész bolygót érintő katasztrófákat.... A 4. századi krétai földrengés az egész Földközi tengert érintette.. A 18. századi izlandi vulkán kitörés után Európa időjárása évtizedekre megváltozott jelentősen, de a jugoszláviában ledobott grafitbombák is évekre jelentős változást okoztak középeurópai időjárásban. A mexikói öbölbéli olajkatasztrófa, kihatással volt a tengeráramlatokra , lehetne sorolni.... Az pedig, ha földmozgások a Holdnál is nagyobb mérvű tengermozgásokat okoznak, megszaporodnak egyes, egyébként ritka légköri jelenségek is, ez az élőlényekre is hatásal van ...
Szóval a kérdésre akartam kilyukadni, mi csak az aktuális változást közelebb hozzuk, vagy toljuk, avagy ezt mi idézzük elő, illetve tőlünk függetlenül a jövendölt időben (komoly tudás birtokában meghatározot,kiszámolt) mindenképpen bekövetkezik.... S hát milyen lesz akkor a mi új ruhánk....

(Zárójelben Japán kőolajból nem tudja energia szükségletét fedezni, 30éven belül két Arab országon kívül senkinek sem lesz olaja/erről szólt az Öböl háború és Irak is/ a földgáz kitermelése az USA- ban nincs azon a szinten, az oroszoknak pedig sajat maguknak és Európának is kevés a gáz. A zöld energia alacsony hatásfokú helyigényes.. marad az atom, csak talán a kontinensen felépített erőművekkel)
 
Nna, igy mar ertelek. Koszi a kifejtest.
Szerintem nem toresvonalra epultek a Japan eromuvek. Annyira azert nem hulyek. Az hogy haszonszerzesi cellal epult az biztos. Mondj dolgokat, amik nem azert epulnek. A problemat nem a foldrenges okozta kozvetlenul, hanem a cunami szerintem. Erre meg nem lehet epiteni semmit. Mindenkepp ossze kell fogni a nemzeteknek es segiteni nekik. Maga a koolaj sosem fog elfogyni teljesen, csak az egekbe fog szokni az ara. Igazandibol az atomon kivul nincs alternativaja a Japoknak es ez az alapanyag is kifogyoban van. Szoval muszaly lesz kitalalni valamit, az energiaehsegunk csillapitasara.
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Bizony, bizony elég régen megkaptuk már, inkábbb az a baj, hogy nem tudjuk viselni...(elviselni)
mint ahogy talán nem az egyháznak, hanem az embereknek kellene olyannak, vagy hasonlóbbaknak lenni mint Teréz Anya, Böjte Csaba.. S talán, ha nem összeesküvést keresnénk mindenben, elgondolkodnánk azon, hogy egyes közgazdák szerint az USA gazdaságának 80%-a japán kézben van... Japán hihetetlen energia igényét ugye nem azért nem a vízből fedezi mert az csak hidrogénoxid... hanem minél nagyobb profitra törekvő keveseket kurvára nem érdekel, ha a földrengés berobbantja az atomreaktorokat, a cunami elpusztítja az országot, az újjáépítésnél többszörösét megkeresik ,mit vesztettek, talán nem ez volt a jugoszlávia bombázások esetén is (kerestek a hadianyagon, kerestek a hídépítesen).. S ugye a természet is évszakonként megújul.. Az álatok vedlenek, új ruhába öltöznek... A maják kitűnő csillagászok voltak, semmivel sem maradtak le a maiaktól, Newton is kitűnő csillagász volt, még Laplace, ki helyenként felülbírálta is maga felé helyezte... Lehet Ők csak a periodikus megújulásokat számolták ki a Földre is.. Szerintem csupán az kérdés jól számoltak-e, na meg génmanipulált kukorica, avagy egyébb leszünk 2013-ban....
Eltudod viselni a ruhádat, de ehhez elébb megkel ismerned magadat és hogyan tedd ezt meg. Ott a tudatos álmodás gyakorlatai amit éber tudatossággal tudsz önmagadra ismerni, és bármit olyanná formálni ami a hit világot alapja, az igazak útja. Azt tudod igaz tettekkel a karmikus sorsodat is fellül tudod bírálni.
 
Methos13

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizony, bizony elég régen megkaptuk már, inkábbb az a baj, hogy nem tudjuk viselni...(elviselni)
...
mint ahogy talán nem az egyháznak, hanem az embereknek kellene olyannak, vagy hasonlóbbaknak lenni mint Teréz Anya, Böjte Csaba...
...
Laplace, ki helyenként felülbírálta is maga felé helyezte... Lehet Ők csak a periodikus megújulásokat számolták ki a Földre is.. Szerintem csupán az kérdés jól számoltak-e, na meg génmanipulált kukorica, avagy egyébb leszünk 2013-ban....

Szamomra picit zavaros vagy. Mire szeretnel kilyukadni?

Talán zavarosnak tűnik, de szerintem csak egy egyveleg amit elég nehéz követni.
Tény, hogy az aura kissé távoli, vagy talán inkább csak metaforikus, ebben a szövegben.
Auránk van, mindenkinek, a látása megtanulható minden varázslat nélkül. Az új ruha amit esetleg majd felvehetünk, ami itt marad, nem lesz sokkal különb, legfeljebb megerősödik, ellenben aki megussza az már eleve nem lesz gyenge.
Az új ruha inkább egy új mentalitást igényel. Ezt viszont nem lehet csak úgy varázslattal megváltoztatni.
Mózes 40 évig sétáltatta népét a sivatagba, hogy megváltozzon a rabszolga mentalitás, de amint észlelhető ez most nehezen kivitelezhető. Az embereknek és a tömegeknek főként mindig szüksége volt vezetőre akit követhetnek.

Ami a Japánokat illeti, elég nagy csapás ami sokkal nagyobb kihatással lesz a világra mint a tornyok "bontása". Ennek ellenére érdemes megfigyelni hogyan viselkednek ők egy ilyen helyzetben a világ többi népéhez képest. A mentalitásuk messze meghaladja a világ többi részét. Talán nem véletlen, hogy náluk kezdődött el, látványosabban a változás.
Az emberiség így lesz rákényszerítve, hogy megváltozzon. Az csak illuzió, hogy aki tuléli annak könnyebb lesz. Egyáltalán nem.

Még annyit, hogy jelen pillanatban nincs az a jós, mester, guru, sámán, üzenethozó, fényhozó vagy amit csak akarunk aki meg tudja mondani pontosan mi lesz. Egyben azért már egyet érthetünk, hogy változni fog a helyzet.

Üdv. Mihály
 
WalterSkinner

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenkitől elnézést de a "pofám leszakad"
az ilyen filmekre iszonyatosan nagy "szükségünk van"....
nem véletlen ez éppen most...
"A Föld inváziója - Csata Los Angeles"

youtube.com/watch?v=Q2EvP9aZ5Bw

Tudjuk:
1. elnevetségesítés
2. tév-információk tudatalatti beültetése
 
Oldal tetejére