Kedves Mimi2000!
Minden lélek olyan tapasztalatot választ magának, mely által a legtöbbet tud változni. Mivel nincs önismeret, tudatosság, marad a tudattalanul megválasztott tapasztalat. Ha nem is értek vele egyet, ha kétségbe is vagyok esve, a lélek döntését tiszteletben kell tartanom. Senki nem tudhatja a másik ember helyett, mire jó, hogy jó neki az a tapasztalat, mihez segíti hozzá, milyen életfeladattal jött és ebbe hogyan illik bele, jelen esetben a betegsége.
A szív probléma az önszeretet hiányáról szól, a gyomor pedig az információk feldolgozásával kapcsolatos.. "Nem tudom ezt lenyelni" vagy "felfordul tőle a gyomrom", "nem bírom megemészteni", stb. ugye milyen szép és kifejező a magyar nyelv.
A testvéreden nem segít, ha te megbetegíted, feláldozod magad! Azt gondolom, minden ember minden pillanatban a tőle telhető legtöbbet teszi. Nyugodtan hidd el, veled sincs másképp. A hangsúly a tőle telhetőn van.
Nem élheted helyette az életét és nem dönthetsz, nem változhatsz helyette. És felelős se vagy az ő életéért. A sajátodéért viszont annál inkább. Ez minden ember saját magának a felelőssége. Nem gondolkozhatok, nem érezhetek egy másik ember helyett, amelyek mind, mind hatással vannak a fizikai testre. Az én gondolataim érzéseim az én testemre hatnak, a te gondolataid, érzéseid pedig a te testedre, azt befolyásolják szinte minden pillanatban.
Amit feláldozás, belebetegedés helyett tehetsz, hogy elfogadod őt úgy , ahogy van. Ezzel az állapotával együtt, ezzel a viselkedésével (megfelelésével) együtt. Tévedéseivel, hibáival együtt. üdv daibo
Ezt tettem meg az elmúlt egy nap alatt. Ezt "görcsöltem" ki magamból, és köszönöm, hogy szavakba öntötted.
Te nagyon bölcs ember vagy.
"Az én gondolataim érzéseim az én testemre hatnak, a te gondolataid, érzéseid pedig a te testedre, azt befolyásolják szinte minden pillanatban." - ezért volt MUSZÁJ tegnap önző módon írnom, mert éreztem, hogy magamat betegítem.
El is múlt a gyomorgörcsöm. (Utoljára valamikor gyerekkoromban éreztem ilyen szorítást, ha orvoshoz vittek).
Sőt, én mindezidáig is ezt tettem, elfogadtam őt olyannak, amilyen.
Éppenhogy egyáltalán nem szóltunk bele egymás életébe.
Most először volt ilyen helyzet, hogy felmerült, hogy az én segítségem (is) kell. (Erre én idegeneket hívtam segítségül, de nem bánom).
De éppen az imént volt egy sírós-rívós telefonbeszélgetésem a sógornőmmel, mindkettőnkből kibuktak a szükséges, gyógyító szavak.
Alakulunk, tanulunk mind a hárman.