Sütemények

FazekasLaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Banános keksz:

A következők kellenek hozzá:
25 dkg valamilyen margarin
2 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
15 dkg cukor
2 egész tojás
40 dkg liszt
2 banán


A margarint a keverd habosra a cukorral, majd adj hozzá lisztet, amit szintén elkeversz. Ha ez kész, beleütöd a tojásokat, rászórod a szegfűszeget. A banánt villával jól összenyomkodod és ehhez az egészhez hozzáadod. Mindent jól összekeversz, sütőpapírt raksz egy tepsibe, majd a tepsibe kicsi gombócokba rakod őket. Szét fog folyni, úgyhogy ne túl közel egymáshoz! 180 fokos sütőben nagyjából 15 percig kell sütni, amíg aranybarna nem lesz.

Nagyon finom, lehet többet is készíteni, mert nem romlik meg olyan könnyen :)
 

gabiati

Állandó Tag
Állandó Tag
Mára mit is válasszak!

KÓKUSZGOLYÓ egy kicsit másképp!
10 dkg zabkorpa
30 dkg alma lereszelve kis lukú sajtreszelőn
10 dkg kókuszreszelék+a bevonáshoz
2 kk natúr kakaópor
6-8 csepp rumaroma (bátrabbaknak rum)
édesítő, fahéj, meggy a közepébe

Közel azonos állagú masszát kell kapnunk mint a klasszikus receptnél, a korpa és a alma rányokkal kell játszadozni ehhez (az alma lédusséga miatt, mert ha lédúsabb több korpát felvesz). Én raktam bele még boleró italport is, persze akkor kevesebb édesítő kell. A zabkorpának van egy jellegzetes íze, de szerintem fincsi ez is és gyors, ami nem elhanyagolható szempont amikor az ember beülne még a hűtőbe is, csak nasizhasson :)

Paníroráshoz is alkalmas a zabkorpa, zabpehely.
Azt is hallottam, hogy sütőben is meg lehet sütni vele a husit, és akkor még sok felszívott olajtól is megszabadulhatunk, de ebben nem tudok véleményt írni, mert ezt én is csak hallottam.
 

fatóka

Állandó Tag
Állandó Tag
HÁZI MEGGYES RÉTES

Hozzávalók: 38 dkg liszt, 1 tojás, 2 dl tejföl, csipest só, 1 teáskanál citromlé, 18 dkg vaj


30 dkg lisztet a tojást, a 2dl tejfölt csipet sót, citromlét és 10 dkg vajat összegyúrom. Kinyújtom vékonyra és megkenem a 8 dkg olvasztott vaj és 8 dkg liszt keverékével. Feltekerem és így feltekerve 6 részre vágom. 1 órára hűtőbe teszem. 6 rúd lesz belőle. De a hűtőben pár napig eláll.
Kinyújtom, zsemlemorzsával megszórom. A meggyet középre rakom, megszórom fahéjjal és cukorral. Összehajtogatom. A tetejét olajjal megkenem. Ha kisült porcukorral megszórom.

SAJTOMBÓC

13 dkg reszelt sajtot összekeverek 1 tojással, 2 csipet sóval , 1 és fél kanál lisztel. Gombócokat formálok belőle és 1 órára a fagyasztóba teszem.
Olajban kisütöm.

TEPSIS PATISZON

50 dkg patiszon, 30 dkg liszt, 3 dl tej, 1 tojás, 5 evőkanál zsemlemorzsa,
2 g fokhagyma, 1 sütőpor, 1 teáskanál só, pici bors
Öntet: 2dl kefír, kapor, só, csipet porcukor

Tepsit olajjal kikenem, zsemlemorzsával megszórom. Patiszont lereszeljük, megsózzuk, állni hagyjuk.
Tojást tejjel habosra keverjük, beletesszük a fokhagymát, sót, borsot, sütőport, lisztet. Összekeverjük a patiszonnal.
20-25 percig sütjük.
 

Eszter121

Állandó Tag
Állandó Tag
<OBJECT id=ieooui classid=clsid:38481807-CA0E-42D2-BF39-B33AF135CC4D></OBJECT><STYLE> st1\:*{behavior:url(#ieooui) } </STYLE>Meggyes lepény


Tésztához:
tej
15 dkg zsír vagy Rama
2 egész tojás
20 dkg cukor
csipetnyi só
1 cs. sütőpor
1/2 kg liszt
Töltelékhez:

2,5 kg meggy
cukor
búzadara

A tészta hozzávalóit mixerelem, és két részre osztom. Kikent, lisztezett tepsibe az egyik tésztarészt belenyújtom. A tésztát beszórom búzadarával, hogy mindenütt legyen a tésztán. A kimagozott meggyet ráteszem. Ízlés szerint porcukorral és cukorral megszórom, majd a tészta másik részét is kinyújtom, és a meggyre teszem. Forró sütőben megsütöm.


<STYLE> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </STYLE>
Pizzás csiga

Hozzávalók:

2.8 dkg élesztő
50 dkg liszt
1 púpos evőkanál tejföl
1 evőkanál olaj
2,4 dl víz
2 kiskanál só
1 kiskanál cukor
Töltelék: pizzakrém, kb. 15 dkg gépsonka, 10-15 dkg reszelt sajt
A hozzávalókat összegyúrjuk, vagy dagasztógépbe tesszük, ha megkelt, téglalapra nyújtjuk.
Ráteszünk a pizza krémet, a sonkaszeleteket, és a reszelt sajt 3/4-ét.

Feltekerjük, mint a rétest, és 2 ujjnyi vastagra vágjuk.
A korongokat tepsire helyezzük, és sajttal megszórjuk.

Előmelegített sütőben 200 fokon 20 percig sütjük.
A tésztából 2 nagy téglalapot készítek.

Pizzaszósz:

1 doboz paradicsompüré
1 teáskanál pizzafűszer
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
őrölt bors
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Fényes-joghurtos meggyes pite

Hozzávalók:
egy nagy tepsihez: 4 db tojás, 4 dl cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 dl búzadara, dl finomliszt, 15 dkg olvasztott, 1 citrom reszelt héja, 1 csomag sütőpor, 1 nagy pohár (375 g) natúr joghurt, 1 kávéskanál őrölt fahéj, pici só, valamint: 40 dkg friss megy (vagy 1 üveg magozott meggybefőtt), 2 dl házi baracklekvár, 1 marék mandula lapocska

Elkészítés:
Egy nagy tálban a tojásokat, a cukrokat, az olvasztott margarint és egy pici sót géppel addig keverünk, amíg szépen kifehéredik és felhabosodik. Ezután hozzáadjuk a többi alapanyagot, majd ezekkel is simára keverjük. A sütőt 175 fokra előmelegítjük .

A sütő tepsijét kibéleljük sütőpapírral, ebbe belekanalazzuk a tésztát, egy spatulával szépen elsimítjuk. A magozott meggyszemeket sorban belepotyogtatjuk. Betoljuk a sütőbe, és középső rácson 20 percet sütjük.

Ezután kivesszük, egy bögrében előtte felmelegített baracklekvárt öntünk a tészta tetejére (gyorsabban lehet így elkenni), elkenegetjük, majd meghintjük mandulalapokkal, és további 10 percre visszatoljuk még a sütőbe. Kihűlés után szeleteljük.


Grízes-meggyes villámrétes


Hozzávalók:
1 csomag (6 darabos) réteslap, a töltelékhez: 2 dl kristálycukor, 2 dl gríz, 1 nagy pohár tejföl, 3 tojás, 1 citrom héja, 1 csomag sütőpor, meggy, vaj, a tetejére: 1 kis pohár tejföl, 1 egész tojás

Elkészítés:
A töltelékhez a hozzávalókat összekeverjük úgy, hogy a tojások fehérjét a végén forgatjuk csak bele, habbá vert állapotban.

Olvasztott vajjal kikenünk egy normál méretű tepsit, beleteszünk 1 réteslapot. Vékonyan levajazzuk, és rátesszük a második lapot. Erre kerül a massza fele, majd megint 2 réteslap – közötte kis vajazással –, majd a maradék töltelék, végül az utolsó 2 réteslap – közötte kis vajazással.

A tetején egyenletesen elosztjuk a tojással kikevert tejfölt, és közepes hőmérsékleten addig sütjük, míg a teteje kezd pirulni.


Csokoládékrémes meggytorta

Hozzávalók:
8 tojás, 8 evőkanál cukor, fél csomag sütőpor, 8 csapott evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó; a töltelékhez: 2,5 dl tejszín, 1 csomag vaníliás cukor, 60 dkg meggy (vagy 1 üveg magzott meggybefőtt), 5 evőkanál meggypálinka, 15 dkg puha vaj, 10 dkg tejcsokoládé; a díszítéshez: 30 dkg étcsoki, 35 dkg puha vaj, szeletelt mandula

Elkészítés:
A 8 tojás sárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a sütőport, a lisztet és a kakaót, jól összedolgozzuk. A keményre vert tojásfehérjét óvatosan a kikevert masszához kavarjuk. Vajjal kikent tortaformában kisütjük. Ha kihűlt, 3 felé vágjuk.

A töltelékhez a tejcsokit gőzfürdőben felolvasztjuk, majd kikeverjük a vajjal. A legalsó lapot 2 evőkanál pálinkával meglocsoljuk, megkenjük a csokis krém felével, megszórjuk a kimagozott meggyel, majd rákenjük az 1 csomag vaníliás cukorral felvert tejszín felét, és ráhelyezzük a következő lapot. Ezt ugyanúgy rétegezzük, mint az előzőt. Rátesszük a felső lapot, meglocsoljuk a maradék pálinkával.

A díszítéshez a csokit felolvasztjuk, kikeverjük a vajjal. Ezzel a krémmel megkenjük a torta oldalát és tetejét, a maradékból habrózsákat nyomunk a tetejére. A torta oldalát mandulával díszíthetjük
 

macamama

Állandó Tag
Állandó Tag
Intelligens kremes

A címben említett süti egyszerű és nagyszerű. Attól intelligens, hogy a sütési mód miatt úgy sül meg, hogy középen krémes állagu, de alul-felül szilárdabb, tészta jellegű lesz. Érdemes előző este megsütni, mert hűteni kell.
A recept évek óta megvan, azoknak ajánlom, akik szeretik a madártejet, mert ízvilágában nagyon hasonlít. A még nyers "tésztát" (ami igazából inkább folyadék, mint tészta) simán el lehetne adni kicsit elrontott madártejnek... :) A végeredmény viszont nagyon finom, ajánlom mindenkinek!

intelligens.jpg

A képIldinyo gasztrojáról származik


Hozzávalók:

9 tojás,
30 dkg porcukor,
15 dkg RAMA,
9 evőkanál liszt (púpozott)
5 csomag vaníliás cukor
1 liter tej


Elkészítés:

Elkeverünk jól a tojássárgáját, porcukrot, olvasztott rámát, lisztet és a vaníliás cukrot. Lassan hozzákeverjük az 1 liter tejet. A 9 tojásfehérjét habbá verjük és belekeverjük óvatosan a masszába. Kivajazunk es kilisztezünk /csak az alját!!!az oldalát nem. / egy 22x30-as tepsit, beleöntjük a masszát /olyan madártejállagú/ es hideg sütőbe tesszük. Bekapcsoljuk a sütőt 220 fokra és 15 percig sütjük /bekapcsolástól számítva, nem a bemelegedéstől/ majd levesszük a hőmérsékletet 100 fokra és így sütjük 45 percig. Ha kész kivesszük es hűvös helyre tesszük. Amikor kihűlt a tepsi, az egészet úgy ahogy van betesszük a hűtőbe. Na most figyelj! Órákig kell hűlnie! Ha teljesen hideg, körül vágod a szélét egy késsel, hogy elváljon egy kicsit a tepsitől, és egy hirtelen mozdulattal fejrefordítod, leveszed róla a tepsit és felszeleteled, majd a szeleteket egyenként visszafordítod és tálra teszed. Erre azért van szükség, mert az alját könnyebb vágni mint a tetejét.
Ezt a sütit mi Folyós pitének nevezzük.Nagyon finom!!
 

miinbabar

Állandó Tag
Állandó Tag
Amerikai palacsinta
Hozzávalók
2 csésze liszt
2.5 tk sütőpor
1/2 tk só (opcionális)
1 tojás felverve
1.5 csésze tej
2 ek olvasztott vaj
Elkészítés
Szitáljuk össze a lisztet, sót és sütőport, majd adjuk hozzá a tejet, tojást és a vajat.
Vajazzuk meg egy kicsit a palacsinta sütőt, és egy kis merőkanál tésztát öntsünk a forró serpenyőbe. A palacsinta massza tészta elég tömény, így nem folyik teljesen szét a serpenyőben - de a serpenyő mozgatásával segítsük a massza egyenletes eloszlását! A palacsinta átmérője legyen kb 10cm.
Süssük mindkét oldalon kb 1-2 percig.
A serpenyőt nem szükséges újra megvajazni.
Hagyományosan vajjal és juharsziruppal tálaljuk, de mézzel vagy lekvárral is nagyon finom (ezt a palacsintát nem lehet feltekerni, hanem laposan kell enni, mint a blinit).
 

Fritschi

Állandó Tag
Állandó Tag
Meggyes máktorta

30 dkg lisztet 20 dkg margarinnal, 10 dkg porcukorral, kevés vízzel, 1 tojássárgájával porhanyós tésztát gyúrunk. Egészen világosra, peremes tortalapnak megsütjük. 30 dkg darált mákot, 17 dkg porcukrot, 6 tojássárgáját, 5 dkg olvasztott vajat, 1 citrom reszelt héját habosra keverjük, végül hozzáadjuk a 6 tojás habját is. A félig sült tésztalapra rakunk kimagozott meggyet (kb. 1 kg.) vagy befőttet, erre rásimítjuk a mákkrémet és a sütőbe visszatéve addig sütjük, míg a massza megszilárdul. Közben 1 tojásfehérjét, 20 dkg cukorral, 1 citrom levével kikeverünk s a még meleg tortát bevonjuk ezzel a mázzal. Szélét pár szem meggyel díszítjük.
Családnak nagyon ízlett. Jó étvágyat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 

majuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyümölcsös-mákos muffin

H.: 20 dkg darált mák
3 dkg őrölt kókuszreszelék
2 ek nyirfacukor
1 tk szódabikarbóna
2 tojás
1 apró kockákra vágott alma
1 ,, ,, ,, banán
csipetnyi fahéj
2,5 dl viz
kókuszzsir a formák kikenéséhez.

A mákot összekeverjük a kókusszal, a nyirfacukorral és a szódabikarbónával (vagy a sütőporral). Belekeverjük a gyümölcsöt és a fahéjat. Hozzáadjuk a tojásokat és a vizet. Jól összedolgozzuk. A formákat kikenjük és megtöltjük a masszával, majd 180 fokos sütőben , kb. 30 perc alatt készre sütjük.

Könyv: Szendi Gábor - Mezei Elmira
Paleolit szakácskönyv
Jaffa Kiadó Budapest 2010
 

mesterke0505

Állandó Tag
Állandó Tag
Lekváros-mazsolás muffin
15 dkg liszt, fél cs. sütőpor, 5 dkg kakaópor, 2 tojás 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 3 ek. baracklekvár, 5 dkg mazsola

A lisztet, sütőport és a kakaót összekeverjük egy tálban. Egy másikban a felvert tojást a vajjal és a cukorral kikeverjük. Hozzáadjuk a baracklekvárt, és a mazsolát. Ehhez mehet a lisztes keverék. Formákban kanalazzuk és előmelegített sütőben 110 'C- on 15 percig sütjük.
Nekem 18 db lett belőle isteni finom lett.
 

black-rose

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Én egy olyan sütemény szeretnék veletek megosztani amit itthon bárki könnyen elkészíthet 5-10 perc alatt a mikróban:)

5perces süti
Hozzávalók:
4 ek liszt
1 mk sütőpor
4 ek porcukor
2 ek kakaópor
1 tojás
3 ek tej
3 ek olaj

Annyi hogy a fent látható hozzávalókat összekeverem, majd ha tésztába lehet tenni csoki darabokat stb... Majd bögrébe rakjuk és be a mikróba, ügyeljünk rá hamar megfog kelni. Jah és pudinggal isteni :)
 

reglic

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nagyon szeretem a csokitortát :)

Hozzávalók:

Csokis Piskóta:
7 tojás
120 g cukor
140 g liszt
40 g kakaópor

Krémhez:
35 g pudingpor
400 g cukor
100 g liszt
0,5 l víz
500 g margarin
kakaópor
tortabevonó
édesmorzsa

Elkészítés:

Piskótatészta:
Kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjét habbá verjük a cukorral. Ha ez megvan beletesszük a sárgáját és óvatosan elkeverjük. Folyamatos lassú keverés mellett a kakaóporral összekevert lisztet belekeverjük a habbá vert tojásba. Ha ez megvan, kikenünk egyenletesen 2 cm vastagon 4 kör lapot, aztán betesszük az előmelegített sütőbe (180 fokon sütjük).
Ha megsült kivesszük és hülni hagyjuk.
Közben elkészíthetjük a krémet:
Kimérjük a fél liter vizet és ketté osztjuk. Az egyik felét felforraljuk, míg a másik felébe csomómentesen elkeverjük a lisztet és a pudingport. Ha forr a víz, összeöntjük és addig főzzük amíg sűrű massza nem lesz belőle. Aztán levesszük a tűzről és belekeverjük a cukrot. Teljesen lehűtjük. Miután kihűlt, vesszük a vajat és beletesszük a krémbe. Habverővel kihabosítjuk, és utána beleszórunk egy egész doboz kakaóport.
Legvégül:
Vesszük a tortalapokat (4db) és közé krémet töltünk. Egyenletesen elkenjük. Betöltés után leöntjük a tetejét felolvasztott csokoládéval és hagyjuk megdermedni. Oldalára édesmorzsát teszünk. Feldíszítjük...

Elkészítési idő: 60 perc
 

bice

Állandó Tag
Állandó Tag
Ropogós csokis keksz (Cookies )



Hozzávalók 24 darabhoz
125 g liszt
fél tk só
fél tk szódabikarbóna
115 g olvasztott vaj
160 g cukor
1 tojás
1 tk vaníliakivonat
85 g étcsoki apróra vágva

A lisztet, a sót és a szódabikarbónát egy tálba mérjük és félretesszük. Az olvasztott vajat krémesre keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást, és a vaníliakivonatot, majd fokozatosan a lisztes keveréket is. A legvégén hozzákeverjük az apróra vágott étcsokit. Letakarjuk és hűtőbe tesszük egy éjszakára. Másnap reggel előmelegítjük a sütőt 190 fokra és sütőpapírral bélelünk ki 2-3 tepsit. A tésztából diónyi méretű golyókat formázunk és egymástól viszonylag távol ráhelyezzük őket a tepsire, majd ha tele a tepsi, sütőbe toljuk és 10-12 percig sütjük.





Nagyon finom, ropogós, csokis keksz.

 

bice

Állandó Tag
Állandó Tag
Afghans cookie (New Zealand)

200 g lágy vaj
1/2 bögre cukor
1 1/4 bögre liszt
1/4 bögre kakaópor
2 bögre kukoricapehely
csokimáz
tört mogyorók a tetejére

Összekavarni a vajat és a cukrot, amig krémes és habos nem lesz. Hozzáadni a lisztet és a kakaóport, a kissé megtört kukoricapelyhet. A masszából evőkanállal kiszaggatni és a meglisztezett sütőtepsire helyezni. 180 fokon, kb. 15 percig sütni. Amikor kihűl, csokimázzal bekenni a tetejét, s rászórni a mogyidarabokat.
Érdemes kicsit nagyobb adagot késziteni, mert légmentesen tárolva napokig eláll.
 
Oldal tetejére