Biblia, minden ami a Szentírással kapcsolatos!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Bihar

Kitiltott (BANned)
Jól gondolod blathyr! Szerintem is vannak halaszthatalan dolgok, halaszthatók és köztesek. Nagyjából. A többi az esetenként mérlegelés dolga. Magam ebbe istent nem keverném bele. Ehhez Anubisz segítségét ajálhatom.
Azért a bűnevő Karolingokat Clunyban jól fenéken..r---nám, hátha érne valamit a fenyítés..
 
szepyné

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni. Iskolánk átszervezésen ment keresztül és az önkormányzati fenntartásból egyházi fenntartású lett. Református általános iskola lett. Én napközis csoportot vezetek 3.osztályos gyerekeknek. Az órarendjükben megjelenik a hitoktatás ezután, de én szeretném a délutáni foglalkozásokba is belevenni az új nézetet, irányzatot, gondolkodást. Nem tudom hogyan fogjak hozzá, bármilyen segítséget szívesen fogadok Pl. versek, dalok, mesék mindazt amit be tudnék csempészni 5-10perces keretbe nem volt még ilyen feladatom
[email protected]

Gabi
 
FagyisSzent

Kedves Gabi!

Biztosan többen is szivesen kisegitenének ilyen-olyan anyaggal, ötlettel. Javaslom, nyiss egy külön témát (topicot), ahol csak ezzel foglalkozna a társaság.
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a "segíts magadon és isten is megsegít" elmélet változata.
Amennyiben tudok segíteni magamon és cselekszek, nincs szükség égi segítségre.

"Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?"Jakab levele

Kedves Blathyr!

Az ige amit idéztél,én úgy gondolom az élő és holt hit közötti különbséget tárja fel.

Elméletileg a bukott szellem is hiheti,-tud róla-,hogy Isten egy,de ez semmi áldást nem jelent számára,értéktelen elméleti hit.Holt hit.

Vannak az írás szerint akik állandóan "Uramoznak",sőt prófétálnak,ördögöket űznek,de mégsem Isten akaratát cselekszik,Jézus nem fogja ismerni őket.Ez sem élő hit.Válogatnak azt teszik ami nekik tetszik,a többit nem.

Az idézett ige arról ír szerintem,hogy aki nem engedelmeskedik a benső sugallatnak-amit Prominor is tömören körülírt-annak hite élettelen hitté válik.
Vagyis :ha a hitet cselekedet követi,az Isten és a lélek élő kapcsolatát garantálja.
Vagyis,ha benső sugallatot ,indíttatást követem cselekedetben,-egyre bensőségesebb a közösségem az Úrral.Itt valóban nem lehet halogatni,hanyagnak lenni.Az élő hit Jézus követését jelenti cselekedetben.Igen az igen,a nem az nem.
Ha most kell levennem a szemem egy nőről,akkor most veszem le,ha most kell elmennem meglátogatni bajban levő barátomat,akkor azt sem halasztom el.Megteszem.
Van úgy,hogy az embernek vallása van,elméleti hite Istenben,Jézus Krisztusban,de mégsem él engedelmességben.Lehet ,hogy van papírja a kereszténységről,de nincs élő hite.
A halott hit tehát semmit sem ér.

Ha élő hitünk van,természetesen mi magunk is részt vehetünk Isten cselekvésében,munkájában.
Ha tudom kétség nélkül,hogy mit kell tennem,az is lehet Isten cselekedete.Ezek mindennapi egyszerűnek látszó szent cselekedetek lehetnek.Mosogatás,kerti munka...+favágás.
Hálát adhatok a fizikai erőmért,a lehetőségeimért,hogy Őt szolgálhatom,és az ő dicsőségére az embereket.
Az élő hit sokszor olyan helyzeteket oldott meg az életemben,amit önerőből,emberi erőből nem tudtam volna megoldani.(vagyis Egyiptom lovai nem segíthetnek,mindig az Úr segít,és nem a teremtmények)
Például a már elkövetett bűnök terhét senki nem tudja vállunkról levenni,és az nagyon súlyos lehet,akkor is ha senki nem ítél el.Egyenlő a kár-hozattal.

"Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?!
Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!
"Zsoltárok 130

Vannak bagatellnek nevezhető példák,de az érdekesség kedvéért leírom ezeket is:
-Klasszikus Sokol rádió javítás közben belső sugallatra vettem ki egy olyan sztiroflex kondenzátort,amelyik egyik pillanatban rendben volt,a másikban nem...
-A feleségem véletlenül a terítővel együtt kirázta egyetlen Trabant slusszkucsunkat,amelyet ima közben az Úr mutatott meg látomásban,hogy hol van.Egy fűcsomóban láttam a kulcsot..
Mások:
-Feleségemet az Úrtól kaptam,természetfeletti örömöket,jeleket is kaptam..mellé
-Házasságom helyreállását előre megjelentette az Úr,és ha kellett mindennap tartotta bennem a lelket,két éven keresztül...mert gyakorlatilag szeret
-Leukémiában meghalt 18 éves sógórnőm sorsával kapcsolatban vígasztalt meg az Úr,egy álmon keresztül..
-Unokatestvéremet diagnosztizált rákból gyógyította meg..
-Munkám során átélem csodálatos segítségét,ötleteit..öröm így dolgozni
-Sokszor a keresett tárgyaknak a helyét azonnal megadja..ilyenkor csodálkozom
-Kilátástalan helyzetekben is mindenkor számíthatok Rá..azt mondta szeret.(Zárójelben megkérdezem:Kiről mondhatod el még ugyanezt?)
-A családom ,és más emberek jövőjét is rábízhatom,...és imádkozhatok távollevő emberekért
-Olyan emberek szeretetére is képessé tesz,akiket magam képtelen lennék.Maximum a hideg utálatig tudnék eljutni..Így magamat is tudom szeretni.De a szeretet Ő maga a szívben..nem az érdekszeretet.
-És még sorolhatnám..............................................................
 
FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
...A tény, három szóban is tény marad. A tkp. Martell Károly alapította, majd a Nagy Károlyról elnevezett Karoling-háznak, ahogy a Főnemesi csaladoknak is az elmúlt századokban, volt egy papi-ága is. A középkorban az egyházi méltóság apáról fiúra szállt... Kezdetben azért, mert nem volt a kötelező cölibátus, később meg nem nagyon foglalkoztak vele(reneszansz kor pápái)... A katolikus egyháznak számtalan régen feledésbe merült, vagy " zártkörű" Apátsága, monostora volt és van ma is.. pl Magyarországon a Tiszaháton az Árpádkor elején hat is volt...
Ha pedig az apát, perjel, a pápai méltóságig jutott olyan jogokat adhatott a kicsiny kolostornak amilyennel a "nagyok" sem rendelkeztek. Egyes zárt közösségek élete teljes titokban zajlott, hiszen a közösségbe a főúri családok harmadszülöttjei léptek be, akik eleve iskolázottak lévén, ezeket a kolostorokat a többi fölé emelték... Ilyen a Karolingok Cluny melleti Saint Arnulf de Soire , s az olaszországi Como közeli Castell de la Roverno kolostora is....
Arról nem is beszélve, egyre másra keltik életre a régi szerzetesrendeket.....
(pl. Mo.-n A II József által megszüntetetteket..)...
Szia prominor!

Köszönöm a részletesebb leirást! Van egy pár hézag abban, ahogy ismereteim illeszkednek az általad közöltekhez. Remélem, segitségeddel ki tudjuk bogozni a dolgokat és rendet tudunk teremteni.

Hadd kezdjem azokkal, amelyekben simán megy az egyetértés! A karoling dinasztia (korábban pippinidákként ismert majordomus család) gyökere Martell Károly, nevét Nagy Károlyról, stb. Valóban voltak a Karoling háznak papi tagjai is. Minden jelentősebb főnemesi családnak voltak, hisz az egyházi hatalom és a világi hatalom nagyon is átfedték egymást a korban. Ennek ékes példája az is, ahogy a Karolingokat a pápai hatalom uralomra segitette megdöntve az addigi Meroving uralmat. Martell Károly maga is a trieri püspök lányát vette feleségül.

Abban is igazad van, hogy voltak olyan szerzetek, amelyek valamiképpen közvetlen egyházi felügyelet nélkül, a püspökök illetve a pápa fennhatóságától függetlenül gyakoroltak zárt monasztikus életet. Erre, mint szabad embernek joga volt mindig mindenkinek. A rendet jogokkal azonban csak az a hivatalos bulla tette, amelyben a pápa annak reguláját elismerte. Ez a bulla, valamint, ahogy Te is irod, számos előkelő belépése a rendbe emelt bizonyos rendeket ill. rendházakat a többi "fölé". Igy aztán kérdés lehet, hogy amennyiben valaki esetleg alapitott egy baráti rendet, amelyet esetleg valaki később karoling rendként is ismert, de azt soha nem ismerte el semmi dokumentum, lehet-e azt mondani, hogy az a rend az egyházon belül, annak részeként, rendként (ordo) működött?

Korábban azt irtad, a Odo (II. Orbán) által alapitott karolingok rendje az ágoston rendiekből vált ki 1070 körül. Valamit itt nem értek. A későbbi Orbánt 1070-ben valóban Clunyban felvette (szent) Hugo apát, de nem az ágostoni, hanem a bencés (Benedek) rendbe, hisz az ő apátságuk volt Cluny. Ennek a bencés apátságnak priorja is volt mindaddig, amig Rómába nem került, ahonnan aztán fényes karrierje aztán megindult. Szóval itt két dologban van fennakadás. Az egyik, hogy nem lehet ágoston rendi, ha bencés. Ez kisebb jelentőségű, és feltételezem, hogy bencés volt. A másik, hogy egy rendház priorja nem szokott más rendeket beinditani, amig prior. Ez egy kicsit rázósabb. Ez is feloldható, amennyiben a dokumentumok igazolják, hogy Odo már nem volt Cluny benedek rendi priorja, amikor a (későbbi) karolingokat alapitotta. Te tudsz ilyenről?

Hogy az egyházi méltóság apáról fiúra szállt volna az egy erősen kétséges kijelentés. Az igaz, hogy az ókorban és a kora-középkorban másképp kerültek püspökök a közösségek élére. Csak a 11. századra (invesztitúraharc) rögzült egyetemesen az a rend, hogy a püspököt a pápa nevezi ki, nem a helyi közösség vagy egy helyi fejedelem. A cim örökölhetősége azonban semmiképp sem állitható, még ha van arra is példa, hogy mind egy apa, mind a fia lehettek püspökök, akár ugyanabban a közösségben is.

Saint Arnulf de Soire alatt Metzi Szent Arnoldot érted?

Castell de la Roverno ismert más néven is?

Köszönöm a párbeszéd lehetőségét!
 
furrier75

Kitiltott (BANned)
Vannak bagatellnek nevezhető példák,de az érdekesség kedvéért leírom ezeket is:
-Klasszikus Sokol rádió javítás közben belső sugallatra vettem ki egy olyan sztiroflex kondenzátort,amelyik egyik pillanatban rendben volt,a másikban nem...
-A feleségem véletlenül a terítővel együtt kirázta egyetlen Trabant slusszkucsunkat,amelyet ima közben az Úr mutatott meg látomásban,hogy hol van.Egy fűcsomóban láttam a kulcsot..
Mások:
-Feleségemet az Úrtól kaptam,természetfeletti örömöket,jeleket is kaptam..mellé
-Házasságom helyreállását előre megjelentette az Úr,és ha kellett mindennap tartotta bennem a lelket,két éven keresztül...mert gyakorlatilag szeret
-Leukémiában meghalt 18 éves sógórnőm sorsával kapcsolatban vígasztalt meg az Úr,egy álmon keresztül..
-Unokatestvéremet diagnosztizált rákból gyógyította meg..
-Munkám során átélem csodálatos segítségét,ötleteit..öröm így dolgozni
-Sokszor a keresett tárgyaknak a helyét azonnal megadja..ilyenkor csodálkozom
-Kilátástalan helyzetekben is mindenkor számíthatok Rá..azt mondta szeret.(Zárójelben megkérdezem:Kiről mondhatod el még ugyanezt?)
-A családom ,és más emberek jövőjét is rábízhatom,...és imádkozhatok távollevő emberekért
-Olyan emberek szeretetére is képessé tesz,akiket magam képtelen lennék.Maximum a hideg utálatig tudnék eljutni..Így magamat is tudom szeretni.De a szeretet Ő maga a szívben..nem az érdekszeretet.
-És még sorolhatnám..............................................................

Kedves Steve!
Semmi esetre nem szeretnélek megbántani...
De a Szeretet, ha kell erélyes...
Most egy kicsit durvának fog tűnni a dolog, de...

Ki a te Istened, mert egy csicska-isten (aki kivánságokat stb. teljesít) nem az Isten!!!
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia prominor!

Köszönöm a részletesebb leirást! Van egy pár hézag abban, ahogy ismereteim illeszkednek az általad közöltekhez. Remélem, segitségeddel ki tudjuk bogozni a dolgokat és rendet tudunk teremteni.

Hadd kezdjem azokkal, amelyekben simán megy az egyetértés! A karoling dinasztia (korábban pippinidákként ismert majordomus család) gyökere Martell Károly, nevét Nagy Károlyról, stb. Valóban voltak a Karoling háznak papi tagjai is. Minden jelentősebb főnemesi családnak voltak, hisz az egyházi hatalom és a világi hatalom nagyon is átfedték egymást a korban. Ennek ékes példája az is, ahogy a Karolingokat a pápai hatalom uralomra segitette megdöntve az addigi Meroving uralmat. Martell Károly maga is a trieri püspök lányát vette feleségül.

Abban is igazad van, hogy voltak olyan szerzetek, amelyek valamiképpen közvetlen egyházi felügyelet nélkül, a püspökök illetve a pápa fennhatóságától függetlenül gyakoroltak zárt monasztikus életet. Erre, mint szabad embernek joga volt mindig mindenkinek. A rendet jogokkal azonban csak az a hivatalos bulla tette, amelyben a pápa annak reguláját elismerte. Ez a bulla, valamint, ahogy Te is irod, számos előkelő belépése a rendbe emelt bizonyos rendeket ill. rendházakat a többi "fölé". Igy aztán kérdés lehet, hogy amennyiben valaki esetleg alapitott egy baráti rendet, amelyet esetleg valaki később karoling rendként is ismert, de azt soha nem ismerte el semmi dokumentum, lehet-e azt mondani, hogy az a rend az egyházon belül, annak részeként, rendként (ordo) működött?

Korábban azt irtad, a Odo (II. Orbán) által alapitott karolingok rendje az ágoston rendiekből vált ki 1070 körül. Valamit itt nem értek. A későbbi Orbánt 1070-ben valóban Clunyban felvette (szent) Hugo apát, de nem az ágostoni, hanem a bencés (Benedek) rendbe, hisz az ő apátságuk volt Cluny. Ennek a bencés apátságnak priorja is volt mindaddig, amig Rómába nem került, ahonnan aztán fényes karrierje aztán megindult. Szóval itt két dologban van fennakadás. Az egyik, hogy nem lehet ágoston rendi, ha bencés. Ez kisebb jelentőségű, és feltételezem, hogy bencés volt. A másik, hogy egy rendház priorja nem szokott más rendeket beinditani, amig prior. Ez egy kicsit rázósabb. Ez is feloldható, amennyiben a dokumentumok igazolják, hogy Odo már nem volt Cluny benedek rendi priorja, amikor a (későbbi) karolingokat alapitotta. Te tudsz ilyenről?

Hogy az egyházi méltóság apáról fiúra szállt volna az egy erősen kétséges kijelentés. Az igaz, hogy az ókorban és a kora-középkorban másképp kerültek püspökök a közösségek élére. Csak a 11. századra (invesztitúraharc) rögzült egyetemesen az a rend, hogy a püspököt a pápa nevezi ki, nem a helyi közösség vagy egy helyi fejedelem. A cim örökölhetősége azonban semmiképp sem állitható, még ha van arra is példa, hogy mind egy apa, mind a fia lehettek püspökök, akár ugyanabban a közösségben is.

Saint Arnulf de Soire alatt Metzi Szent Arnoldot érted?

Castell de la Roverno ismert más néven is?

Köszönöm a párbeszéd lehetőségét!

Nem tévedsz a Cluny apátság bencés volt s annak volt Odo a priorja 1067-től, ebből vált ki a családi kolostor Agoston regula alapján, 1070-ben... Te is tudod, ez végül is formalitás, ahogy írod is, a de Lagery család, vagy ahogy akkoriban nevezték az Odo grófok a vagyon és az egyházi háttér alapján olyan jogokat biztosíthattak, amik a többiek fölé helyeztek egy "titkos" rendet is.. Metzi Arnulf az idősebb Pipin kortársa volt szószerint mindketten 580-640 között éltek. A két családból jött létre a karoling uralkodóház. Ugye Pipin a középső a saját fiát akarta trónra ültetni adoptált Merovingként, de az Austrasia nemzettség 662-ben fiú ágon kihalt, s Arnulfék örökölték a tekintélyesebb Pipin név megtartása mellett a vagyont, mig Szent Arnulf (a metzi püspök) fia Ansegisel St. Beggat lányát vette feleségül s az Ő fiuk volt középső Pipin akinek egyik ágyasától Martell Károly született... S a 8. századtól látható a papi ág és az uralkodói ág, ami a 12. századig jelentős. A papi ág viszont akkor kezd igazán kibontakozni éppen II. Orbán pápával.
S persze igazad van, túlzás az apáról fiúra szálló főpaság, de bátorkodom a Borgia és a de la Rovere pápákat említeni és bíborosaikat, hogy csak a nyílvánvalóakat soroljam..
A metzi püspök a kolostor és a falucska névadója .. a település Reimstől északkeletre Champagneban van.
A másik a comoi tótol kb 10 km. a kolostor neve.
S azt hiszem az ilyen rendalapítások nem egyedülállók a katolikus egyház történetében, a rendkivüliségét az adja, hogy a megerősítést a kolostorok volt apátjai pápaként tették...( S mint írtam, leírtam én ezt részletesen is, de a neten eltünt, azért látszik hézagosabbnak, köszönöm a kiegészítést..) ahogy igértem, összeszeszedem a többit, s priviben elküldom..
Legyen szép estéd!
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Steve!
Semmi esetre nem szeretnélek megbántani...
De a Szeretet, ha kell erélyes...
Most egy kicsit durvának fog tűnni a dolog, de...

Ki a te Istened, mert egy csicska-isten (aki kivánságokat stb. teljesít) nem az Isten!!!

Sajnálom,ha ezt vetted ki.
A szentségét,amiképpen megemésztő tűz,nem sérti gondviselő megnyilvánulása.Igazság és irgalmasság nem oltja ki egymást Őbenne.A Szeretet erélyességét,időnkénti keménységét nem vitatom.
Viszont részt vesz ,az emberi élet folyamatában,nem kényszeríthető,nem dirigálható,amit tesz jósága szerint teszi.Nem zárkózik el egy titokzatos megközelíthetetlen elefántcsont toronyban.
Ő nem talicska Isten akit magunk előtt tolva irányítunk.Valóban így van.
" nem azé aki akarja,és nem azé aki fut ,hanem a könyörülő Istené"Róm.9

"Én köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál... Aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki a legkisebb, és aki a fő, mint aki szolgál." (Luk 22,27. 26)
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Te nem Istenről beszélsz...

Sajnálom,ha ezt vetted ki.
A szentségét,amiképpen megemésztő tűz,nem sérti gondviselő megnyilvánulása.Igazság és irgalmasság nem oltja ki egymást Őbenne.A Szeretet erélyességét,időnkénti keménységét nem vitatom.
Viszont részt vesz ,az emberi élet folyamatában,nem kényszeríthető,nem dirigálható,amit tesz jósága szerint teszi.Nem zárkózik el egy titokzatos megközelíthetetlen elefántcsont toronyban.
Ő nem talicska Isten akit magunk előtt tolva irányítunk.Valóban így van.
" nem azé aki akarja,és nem azé aki fut ,hanem a könyörülő Istené"

"Én köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál... Aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki a legkisebb, és aki a fő, mint aki szolgál." (Luk 22,27. 26)

Szia Steve!
Régen beszélgettünk.. Már ne haragudj, de Te amit idézgettél az nem Istenre vonatkozik.....
Ne érsd félre de ilyenkor mindig az a József Attila idézet jut eszembe ami a magyar iskolákban a tábla felé írtak.. Dolgozni csak pontosan szépen ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes..
de úgye József Attila nem ezt írta, hanem.. Ne légy szeles! Bár munkádon más keres, dolgozni csak.....
 
Kedves Prominor!

Nekem is nagyon tetszik az idézet,egyetértek azzal ,amit közöltél vele.(Bár a megtartásával gondjaim vannak..elismerem.)
Az idézetekkel kapcsolatban pedig engedd meg,hogy védeni próbáljam álláspontomat.

Az első idézet:
"Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené."Róm.9

Értelmezésem szerint az elrendelő Istenről szól,aki például eleve elrendelte a fejezetben szereplő Fáraó életét,hogy megmutassa benne isteni hatalmát.Ez Isten szuverenitásáról szól,ami mentes minden igazságtalanságtól.A kép jól kivehető,részletei vizsgálhatók,de a rejtvény nem megoldott.
Szabad akarat,és eleve elrendelés az Ő kezében nem mond egymásnak ellent.De nem is ez a lényeg:
Isten természetéről,munkájának megnyilvánulásáról szól ez az idézet.

A második idézet:
"Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.
Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak.
De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál.
Mert melyik nagyobb, az-é, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? nemde aki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál.
"Lukács 22
A tanítás a versengő tanítványoknak szól.De alkalmazzuk a József Attila idézés tanulságát,a megértés kedvéért.

"Tudjátok, mit tettem veletek? 13Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 14Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. 16Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte."Ján .13

Ezzel a résszel alátámasztható ,hogy Jézus szolgál a tanítványai felé,annak ellenére,hogy Ő Úr.Ezzel maga mutatott példát a tanítványoknak.
Ezt a másokért való odaadást pedig az Atyánál látta a Fiú.Hiszen az Atya szüntelen munkálkodik,a Fiú azt teszi amit az Atyánál lát,így érthető a következő idézet:
"Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?"Ján.14,9

Szerintem ezekkel a következtetésekkel belátható,hogy az odaadó szolgálat a tanítványok sajátja kell hogy legyen,mert Jézustól is ezt látták,és Jézus is odaadó szolgálónak ismeri az Atyát.

És szeretnék még egy utolsót idézni az általad is leginkább olvasott evangéliumból:

"Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." János 15,13
Ez az idézet a szolgáló élet netovábbjáról szól.
Az Atyára,Jézus Krisztusra,a hűséges tanítványra egyaránt jellemzőnek kell lennie.
Persze ,mint tudod az élet odaadásnak ezernyi apró szintje,variációja jelenik,jelenhet meg az emberek között.
Például úgy amiképpen a múltkor írtál a CH-ás fórumozás egy jó lehetőségéről.Vagy egyetlen jó lehetőségéről..
Nem hízelegni szeretnék,de meg kell mondanom szívből örülök mikor hasonlókat írsz.
Amit pedig most állítottál az üzenet címében,az érthetetlen számomra.
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hiszem félreértettél..

Kedves Prominor!

Nekem is nagyon tetszik az idézet,egyetértek azzal ,amit közöltél vele.(Bár a megtartásával gondjaim vannak..elismerem.)
Az idézetekkel kapcsolatban pedig engedd meg,hogy védeni próbáljam álláspontomat.

Az első idézet:
"Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené."Róm.9

Értelmezésem szerint az elrendelő Istenről szól,aki például eleve elrendelte a fejezetben szereplő Fáraó életét,hogy megmutassa benne isteni hatalmát.Ez Isten szuverenitásáról szól,ami mentes minden igazságtalanságtól.A kép jól kivehető,részletei vizsgálhatók,de a rejtvény nem megoldott.
Szabad akarat,és eleve elrendelés az Ő kezében nem mond egymásnak ellent.De nem is ez a lényeg:
Isten természetéről,munkájának megnyilvánulásáról szól ez az idézet.

A második idézet:
"Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.
Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak.
De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál.
Mert melyik nagyobb, az-é, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? nemde aki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál."Lukács 22
A tanítás a versengő tanítványoknak szól.De alkalmazzuk a József Attila idézés tanulságát,a megértés kedvéért.

"Tudjátok, mit tettem veletek? 13Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 14Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. 16Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte."Ján .13

Ezzel a résszel alátámasztható ,hogy Jézus szolgál a tanítványai felé,annak ellenére,hogy Ő Úr.Ezzel maga mutatott példát a tanítványoknak.
Ezt a másokért való odaadást pedig az Atyánál látta a Fiú.Hiszen az Atya szüntelen munkálkodik,a Fiú azt teszi amit az Atyánál lát,így érthető a következő idézet:
"Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?"Ján.14,9

Szerintem ezekkel a következtetésekkel belátható,hogy az odaadó szolgálat a tanítványok sajátja kell hogy legyen,mert Jézustól is ezt látták,és Jézus is odaadó szolgálónak ismeri az Atyát.

És szeretnék még egy utolsót idézni az általad is leginkább olvasott evangéliumból:

"Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." János 15,13
Ez az idézet a szolgáló élet netovábbjáról szól.
Az Atyára,Jézus Krisztusra,a hűséges tanítványra egyaránt jellemzőnek kell lennie.
Persze ,mint tudod az élet odaadásnak ezernyi apró szintje,variációja jelenik,jelenhet meg az emberek között.
Például úgy amiképpen a múltkor írtál a CH-ás fórumozás egy jó lehetőségéről.Vagy egyetlen jó lehetőségéről..
Nem hízelegni szeretnék,de meg kell mondanom szívből örülök mikor hasonlókat írsz.
Amit pedig most állítottál az üzenet címében,az érthetetlen számomra.

Kedves Steve!

Azt hiszem félreértettél..
Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, ha kiragadunk mondatokat az egész szerkezetéből, vagy szófordulatokat, akkor akár A szántóföldi növénytermesztés alapjai c. könyvből is bizonyíthatjuk Isten cselekedeteit...
Ráadásul amit idéztél, másról szól a szövegkörnyezetben...
Szóval nem a mondandóddal vitatkoztam....

Egyébként is itt kiderült, én azok mellett állok akik Istent(a hitüket) bévül hordják, nem teszik közszemlére. Szerintem ők azok akik templom nélkül, egyház nélkül is megtalálják önmagukban az erőt(Istent)....
Ami pedig Jézus tanításait illeti, Ő a Hegyibeszéddel gyakorlatilag letudta.. S hát azt hiszem arra nem lehet iskolát alapítani....
 
Épp a tágabb szövegkörnyezeti összefüggésekkel próbáltam bizonyítani,hogy nem kiragadottak voltak a gondolataim.
Itt egyenlőre nem érthetjük egymás érveit.

A hit kirakatba tevésével egyetértek,a tanúság-tevésnél könnyen elcsúszhat az ember motívációja eltorzulhat.Biztos,hogy velem is megtörtént egypárszor.
A felmerülő kérdésekre viszont érdemes olyan érvekkel válaszolni,amelyek megállnak a saját talpukon,és ezek sokszor a mi igaz személyes tapasztalataink.
Átgondolom ezt a kérdést.
Más:
Nem tudom,hogy folytatom e a fórumozást,ezért Mindenkinek köszönöm a lehetőségeket,a társaságot,és amit kaptam Tőletek!
És Elkének a kormányzást,mert egy kormányos nélkül ki tudja már hol tartanánk!...:656:
 
FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Steve!
Semmi esetre nem szeretnélek megbántani...
De a Szeretet, ha kell erélyes...
Most egy kicsit durvának fog tűnni a dolog, de...

Ki a te Istened, mert egy csicska-isten (aki kivánságokat stb. teljesít) nem az Isten!!!
Én nem a csicskát vettem ki Steve soraiból, hanem a törődő, segitő erőt. Steve korábbi hozzászólásaiból tisztán kiviláglik, hogy felfogásában Isten nem azonos egy kérésteljesitőgéppel.

Abban persze teljesen igazad van, hogy a szeretet, ha kell erélyes. Is. De (az én meglátásomban) legfőképpen megértő és elfogadó.
 
FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
...Más:
Nem tudom,hogy folytatom e a fórumozást,ezért Mindenkinek köszönöm a lehetőségeket,a társaságot,és amit kaptam Tőletek!
És Elkének a kormányzást,mert egy kormányos nélkül ki tudja már hol tartanánk!...:656:
Bizom benne, hogy úgy döntesz, megmaradsz a fórumon és sok értékes hozzászólásoddal továbbra is gazdagitod az arra vágyókat! Örömmel olvasom hozzászólásaidat, mégha ritkán reagálok is, mert mindig a szivedből, hitedből fakadnak és nem csak száraz okoskodásból. Jó lenne, ha megmaradnál közöttünk.
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Prominor!

Épp a tágabb szövegkörnyezeti összefüggésekkel próbáltam bizonyítani,hogy nem kiragadottak voltak a gondolataim.
Itt egyenlőre nem érthetjük egymás érveit.

A hit kirakatba tevésével egyetértek,a tanúság-tevésnél könnyen elcsúszhat az ember motívációja eltorzulhat.Biztos,hogy velem is megtörtént egypárszor.
A felmerülő kérdésekre viszont érdemes olyan érvekkel válaszolni,amelyek megállnak a saját talpukon,és ezek sokszor a mi igaz személyes tapasztalataink.
Átgondolom ezt a kérdést.
Más:
Nem tudom,hogy folytatom e a fórumozást,ezért Mindenkinek köszönöm a lehetőségeket,a társaságot,és amit kaptam Tőletek!
És Elkének a kormányzást,mert egy kormányos nélkül ki tudja már hol tartanánk!...:656:

Gondolom nem a netről maradsz ki, hidd el más forumoknál ez még ezerszer jobb...Az, hogy néha az ember úgy érzi, nem azt kapja amit ad, arra nem biztos hogy az eltávolodás a jó válasz, s talán ép az a jó, hogy egy-egy kérdésre más válaszokat adunk
s hát látod mindannyiunknak más a habitusa és az utja is , ha egy pillanatra metszük egymásét, hidd el ha nem is látszik mindenki elgondolkodik egy kicsit...
Legyenek szép napjaid!
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
A Rózsa neve...

Ha már Furrier felvetette a karoling rendet, s szóba került a clunyi apátság, a 2. apátja szintén Odo (de Lagery Chatillon) volt. Tőle indult s II. Orbán alatt teljesedett ki a clunyi reform néven ismert a szerzetes rendeket és a kolostori életet szabályozó, a pápa fennhatósága alá helyező új rend.....A clunyi apátságot magánkolostorként alapította Aquitaniai Vilmos a kor szokásaival ellentétben közvetlen pápai irányítás alá helyezve. S a fénykorát St Hugó alatt élte. VII. Gergely pápa szintén clunyi szerzetes volt, s II. Orban aki csak társprior volt 2 évig, pápaként a cluny reformokat próbálta érvényre juttatni. St Anzelm, a későbbi canterbury érsek, akit Orbán(akkor még Odo) kolostorában szenteltek pappá a Clunyi módit terjesztette apátként..A karthauzi alapító St Bruno tanította Orbánt... Orbán segítette a somogyvári bencés apátság megalakulását..Ahol Szent Lászlót eltemették... Umberto Ecco a Rózsa neve könyve egy síkon a cluny reformok következménye....( a helyszíne is érdekes)
Ennyit címszavakban azt hiszem, bár a felsoroltaknak köze van a Szentíráshoz, mégis talán más topicban lehetne megvitatni..
Mert éppen az egyházi jogok kérdése vezet el a magyar királyok II. Szilveszter által Istvánra ruházott Apostoli jogainak 1169-es elvesztéséhez. S a magyar királyok előtt hordozott apostoli kereszt már csak a hajdani főkegyuraságra utalt...S bizarr módon de az elején felsoroltak valamiképp összefüggenek a végével is...
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom,hogy folytatom e a fórumozást,ezért Mindenkinek köszönöm a lehetőségeket,a társaságot,és amit kaptam Tőletek!
És Elkének a kormányzást,mert egy kormányos nélkül ki tudja már hol tartanánk!...:656:
Pihenjél,ha most arra van szükséged,de kérlek,hogy ne szakadj el tőlünk végleg!
Tudod steve,ha téged olvaslak mindig olyan erőfeletti megnyugvást adsz,amit csak 1-2 ember hozzászólásaiból érzek.

Nélküled egy betöltetlen űr tátongna! :( Ne tedd!!
 
furrier75

Kitiltott (BANned)
Én nem a csicskát vettem ki Steve soraiból, hanem a törődő, segitő erőt.

Nincs itt semmilyen törődő, segítő erő...
"Segíts magadon, Isten is megsegít"
Ne tévesszük össze Isten mindenhatóságát, az Általa elkövetett önkényes cselekedetek lehetőségével...
Őt is köti a Törvény...
Ha csak úgy önkényesen, szellemi módon segíthetne, nem kellett volna 2000 éve hús-vér alakot öltenie,
hogy megmutassa az emberiségnek a kivezető utat abból a fertőből amiben éltek/élünk...
 
furrier75

Kitiltott (BANned)
Ha már Furrier felvetette a karoling rendet, s szóba került a clunyi apátság, a 2. apátja szintén Odo (de Lagery Chatillon) volt. Tőle indult s II. Orbán alatt teljesedett ki a clunyi reform néven ismert a szerzetes rendeket és a kolostori életet szabályozó, a pápa fennhatósága alá helyező új rend.....A clunyi apátságot magánkolostorként alapította Aquitaniai Vilmos a kor szokásaival ellentétben közvetlen pápai irányítás alá helyezve. S a fénykorát St Hugó alatt élte. VII. Gergely pápa szintén clunyi szerzetes volt, s II. Orban aki csak társprior volt 2 évig, pápaként a cluny reformokat próbálta érvényre juttatni. St Anzelm, a későbbi canterbury érsek, akit Orbán(akkor még Odo) kolostorában szenteltek pappá a Clunyi módit terjesztette apátként..A karthauzi alapító St Bruno tanította Orbánt... Orbán segítette a somogyvári bencés apátság megalakulását..Ahol Szent Lászlót eltemették... Umberto Ecco a Rózsa neve könyve egy síkon a cluny reformok következménye....( a helyszíne is érdekes)
Ennyit címszavakban azt hiszem, bár a felsoroltaknak köze van a Szentíráshoz, mégis talán más topicban lehetne megvitatni..
Mert éppen az egyházi jogok kérdése vezet el a magyar királyok II. Szilveszter által Istvánra ruházott Apostoli jogainak 1169-es elvesztéséhez. S a magyar királyok előtt hordozott apostoli kereszt már csak a hajdani főkegyuraságra utalt...S bizarr módon de az elején felsoroltak valamiképp összefüggenek a végével is...

Azért érdekes, hogy ez az elsőre nem is létező rend, amely csak egy író fantáziálása, milyen nagy hatást gyakorolt (s talán még gyakorol) az emberiség sorsának alakulására... kiss
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére