Biblia, minden ami a Szentírással kapcsolatos!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit is mondott az Úr? "....nyomorgatják őket négyszáz évig ... Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide ..." Egy nemzedéknyi idő azt az időszakot jelenti, ami alatt a gyerekek felnőnek és maguk is szülővé válhatnak. Mostanság ez 25-35 év között van. Ha Mózes 120 évesen halt meg, akkor sem 100 év volt egy nemzedéknyi idő.

A Biblia nem "nemzedéknyi idő"-ról beszél, hanem nemzedékről. És ott a "csak". "Csak a negyedik nemzedék"... tehát az első három nemzedékből senki sem tér vissza.
Én nem vagyok egy nagy matekos, de számoljunk együtt: Ha a negyedik nemzedék tér csak vissza, tehát az első három nemzedék tagjaiból senki sem tér vissza, viszont egy nemzedék tagjai között vannak, akik akár 120 évig is élhetnek, akkor minimum 360 évnek el kell telnie, mire az első három nemzedék meghal. Tekintve, hogy csak a negyedik nemzedék tagjai térnek vissza, abból az következik, hogy az első három nemzedék tagjai már mind meghaltak. Mivel azonban az életkoruk akár 120 év (vagy több is) lehetett, min. 360 évnek (vagy többnek) kell eltelnie, mire a harmadik nemzedékből is mindenki meghal, és már nem tud visszatérni, csak a még élő negyedik nemzedék. Akiknek viszont még nem ártana felnőniük is ahhoz, hogy vissza tudjanak térni, mert csecsemőként nehéz lett volna útra kelniük. Tehát kellett az a 400 év, hogy meghaljon az első három nemzedék, és felnőjön a negyedik, aki visszatér.
Most már elég alaposan megmagyaráztam, vagy még van valami probléma ezzel?
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A nemzedéknyi idő más volt az ókorban, középkorban és más ma. Csak nagyemberek életkora ismert a középkorból esetenként. Pl Árpád négy Abaciltól születet fia átlagosan 42 évig élt, a legkisebb -Eperjestől született- fia(Zsolt) pedig 63 évig, Zsolt első fia, Taksony 44 éves volt halálakor. Maga Árpád (848-908) 60 évesen halt meg (a Gestában a halálának éve 907, de ez téves), Vajk István 69 évesen, Géza 46 évesen, Álmos 76 éves volt halálakor.
Az árpádházi királyok közűl pl Kun László apja, V. István 33 évig élt, István apja IV. Béla 64 évig élt de általában az a helyzet, hogy ekkor még az 50 éves élettartam hosszúnak számított, ennek ellenére tudták, hogy aki nem, vagy kevés húst eszik annak az élete hosszabb lesz, erről a vegetáriánus Paszametik fáraó óta volt ismeret...persze néhányan még előbb is tudtak a táplálkozás fontosságáról..
Az árpádháziak uralkodásának átlagos ideje 11 év körűli, ez is mutat valamit..
Már a havaruti nagyszalán (Egyiptomban) beszélt egy orvos a rákról, pedig ez ie. 3970-ben volt. Ne gondoljuk, hogy mi annyira okosok lennénk ezügyben, tehát és az ős vagy ókorban csupa agybénult élt..
Szerintem a Vatikán lassan "ledarálja magát", ennek több oka is van, pl a merevsége, túlzott szótlansága, a túl öreg pápái , valamint a Biblia egyes állításainak tarthatatlansága. Továbbá pedig a sok támadás is megteszi a magáét Vatikán ellen, mellyek sokesetben ülnek. Olyan dolgokkal mamár csak a mesékben fogalakoznak, hogy isten 7 nap alatt teremtette a világot..Ha pedig ezt a "nem úgy kell érteni" szöveggel társítják, akkor sem tudják már hitelessé tenni az ilyen bornírtságokat. Jézus állandó lejáratása is folyik, hol nős volt, hol nem és hol zsidó volt, hol nem, lényegében azonban nem tudják ki volt...úgytűnik. Változatlanul nem tudják, hogy 12-29 éves korában hol bujkált, pedig itt van elásva a lényeg.. Más példa: a mennybemenetel sem hihető, de ezt sem társítják, azaz magyarázzák azon ókori elvvel, hogy aki földönkívűli származásúnak mondott király volt (pl Gilgames) az nem mehetett a földbe halálakor, csak a mennybe..pedig szokásos volt ez..mert ha elmondanák ezt a régi mesét, akkor az egésznek még mikronnyi hitele sem lehetne. Így hát magyaráznak és magyaráznak..Így tehát a Biblia igazat ír? Vagy vegyesen azaz szelektíven kell olvasni a történeteit a hihető és a nem hihető sorompók között lavírozva?
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Tévtanítások a vallásokkal kapcsolatban[/h]............Hogy miért?

Mert az a keresztény, judeokrisztianista vallás, amit ő a magáénak tekint az nem az ő vallása.

Az ő vallását egyszerűen kiirtották.
Amit kapott helyette az egy zsidó-keresztény vallás.
A zsido-keresztény vallás istene nem más, mint Jehova.

Akit a zsidók keresztre feszítettek, na az volt a Magyarok Istene megtestesülése. Lévén az Öregisten bármiként meg tud nyilvánulni. Jehovaként azonban soha.

A magyar embernek semmi köze a zsidó-keresztény 10 parancsolatához sem. Lévén azt egyedül a zsidó kapta. Neki, mármint a magyarnak a parancsolatok nem parancsolatok, mert az a szívébe van írva, égve.

Jehova, azaz a héberek istene nyíltan kimondja, hogy én a héberek istene vagyok. Tehát egy nép konkrét istene. Most higgyünk neki. A judeo-krisztianista egyház kifejezetten térítő egyház volt és ma is az. Több vér tapad a kezéhez, mert bárki másnak.
..........Sulykolják az emberekbe, hogy Jézus Urunk zsidó. Az igazi zsidó viszont kifejezetten utálja és tagadja, hogy az lenne. Miként annak édesanyjáról is a leggyalázatosabban beszél és ír.A videó mégiscsak igaz amit belinkeltem.

Jezus-Partus-herceg-hu.jpg
Az Úr Jézus pedig egész egyszerűen a Pártus Birodalomban születik i.e. 6. augusztus 11-én méghozzá a kutai szkíta népcsaládunkban. Tehát semmi köze a zsidó néphez.
A keresztény ember számára most talán, még az idegroham előtt legjobb, ha előveszi a könyvét és elkezdi forgatni. Olvasgatni, hogy rájöjjön, igazat beszélek. Azt a könyvet, amit Ő a magáénak tekint, én sokkal jobban ismerem, mint ő. Tehát pontosan tudom, mit írok.
Tévedés lenne tradicionális egyháznak tekinteni az olyat, amely folyamatosan kielégíti a modern világ kéréseit és közben olyan alapvető tételeit iktatja ki, mint a fajtalankodás, azaz homosexualitás nyílt támogatása, esetenként egynemű férfiakat és nőket összeházasítani. Egy családnak mondani.
Nem tisztességes dolog, hogy a magyar kutai szkíta Úr Jézusra rákeni a világ összes bűnét, aztán gyorsan kivégezni. Majd pedig azt mondja, hogy úgy szerette isten, azaz Jehova a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte. Illetve, hogy a Magyarok Istenének meggyilkolásával mindenki meg van váltva. Mármint az összes szar ember miatta élhet. Kéretik elolvasni a János 8.44-et. Aztán ott tessék reklamálni, hogy rossz a fordítás. Na, erről az egyházak ugyanazon istenhez igyekeznek című részhez, egyelőre csak ennyit...............

Részlet a cikkből.....a link http://tttweb.hu/index.php?rovat=iras&id=198
 

Aariella

Állandó Tag
Állandó Tag
MEGTALÁLT BIBLIAI ÉPÜLETEK

<tbody>
</tbody>
Van olyan Bibliában említett épület, amit sikerült a régészeknek kiásniuk? Igen, elég sok Bibliai építményt sikerült kiásni. Alább megemlítünk néhányat a legérdekesebbek közül.

kep2.jpg
- A Bábel torony alapja Babilonban, ahol összezavarodtak a nyelvek. (1Mózes 11,1-9)

- A palota Jerikóban, ahol Éhúd meggyilkolta Eglónt, Móáb királyát. (Bírák 3,12-30)
- Sikem keleti kapuja, ahol Gaal és Zebul figyelték, amit Abímelek erői megközelítik a várost. (Bírák 9,34-38)
- Baal-Berít temploma Sikemben, ahol megszerezték az anyagiakat Abímelek királyságának finanszírozásához és ahol Sikem lakói menedéket találtak, amikor Abímelek megtámadta a várost. (Bírák 9,4; 9,46-49)
- A gibeoni tó, ahol Dávid és Ísbóset erői összecsaptak Izrael királyi székéért. (2 Sámuel 2,12-32)
- A hesbóni tavak, amit a Biblia Szulamit szemeihez hasonlít. (ÉnÉn 7,5)
- A királyi palota Samáriában, ahol Izrael királyai éltek. (1 Királyok 20,43; 21,1-2; 22,39 ˇ 2 Királyok 1,2; 15,25
)
kep3.jpg
- Samária tava, ahol halála után megmosták Aháb király harci kocsiját. (1 Királyok 22,29-38)
- Az Ezékiás király által Jeruzsálem alatt ásott vízvezeték, ami akkor is szolgáltatta a vizet, amikor az Asszírok körülzárták a várost. (2 Királyok 20,20 ˇ 2 Krónika 32:30).
- A királyi palota Babilonban, ahol Bélsaccar király a lakomát tartotta, amikor Dániel megfejtette a kézírást a falon. (Dániel 5)
- A királyi palota Súsánban, ahol Eszter a Perzsa király, Ahasvérós felesége volt.(Eszter 1,2 ˇ 2,3;5;9;16)
- A királyi palota kapuja Súsánban, ahol Mordokaj, Eszter rokona, ült. (Eszter 2,19; 2,21; 3,2-3; 4,2; 5,9; 5,13; 6,10; 6,12)
- A tér a királyi palota kapuja előtt Súsánban, ahol Mordokaj találkozott Hatákkal, Ahasvérós háremőrével. (Eszter 4,6).
- A zsinagóga alapja Kapernaumban, ahol Jézus meggyógyított egy tisztátalan lélektől megszállt embert (Márk 1,21-28), és ahol elmondta az élet kernyeréről szóló prédikációját (János 6,25-59).

kep1.jpg
-
Péter háza Kapernaumban, ahol Jézus meggyógyította Péter anyósát és másokat. (Máté 8,14-16)
- Jákób forrása, ahol Jézus beszélt a samaritánus asszonnyal. (János 4)
- A Betesda nevű medence Jeruzsálemben, ahol Jézus meggyógyított egy beteg embert. (János 5,1-14)
- Siloám-tava Jeruzsálemben, ahol Jézus meggyógyította a vakot (János 9,1-7).
- A törvényszék Korinthusban, ahol Pált törvény elé állították (ApCsel 18,12-17).
- Az efézusi színház, ahol az ötvösök zavargása történt - lásd a képen (ApCsel 19,29).
- Herodes palotája Cézáreában, ahol Pált fogvatartották (ApCsel 23,33-35).Forrás:biblearchaeology.or
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jászladány!kiss
Neked sem írtunk ilyet, hogy bolond jukból bolond szél fúj!
Mi van veled? Elfogyott a türelmed?
Jehovához valóban semmi köze Jézusnak, Jézusnak a mennyei Atyához van közel. Jézus annyira zsidó, mint a pápa. Hiszen ha olvasod a zsidók könyvét, akkor nem finoman írnak róla, főleg az édesanyájáról Máriáról. Szerinted is Mária prosti volt?
Nem hinném.
Hitviták eléggé el szoktak durvulni.
Nem a mi hitünkről kellene folyni itt a vitának, hanem hogy mennyi az igazság a jelenlevő bibliában, mennyit törtöltek ki, írtak át a korábbi papok. Mennyi maradt meg eredetiben abból, amit Jézus tanított, míg a világban élt.
Ennek a beidézett szövegnek is van legalább annyi valós alapja, mint amennyit a papok benne hagytak a hivatalos bibliában.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

Aariella

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy mik vannak!!!!!????????? Ezt találtam!:(

A JÉZUS FELESÉGÉT EMLÍTŐ PAPÍRUSZ

<tbody>
</tbody>
A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano hamisnak nevezte azt a papirusztöredéket, amelynek kopt nyelvű szövege Jézus állítólagos feleségére tesz utalást.

"Mindenképpen hamisítvány" – írta Gian Maria Vian történész, a L'Osservatore Romano főszerkesztője a Rómában szeptember 18-án, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján bemutatott papiruszdarabról. Alberto Camplani, a római La Sapienza egyetemen a kereszténység történetét tanító professzor, a nemzetközi konferencia szervezője Elsodort papirusz címmel írt szakmai kommentárt.
Camplani szerint a tudományos kongresszus számára egyáltalán nem volt furcsa, hogy a kopt szövegben Jézus feleségnek nevezte a Mária nevű nőalakot, bár Camplani szerint a kifejezést asszonynak és nőnek is lehet értelmezni. Camplani szerint a furcsa csak az volt, hogy a felfedezés azonnali sajtónyilvánosságot kapott, "a tudomány helyett a botránykeltést részesítve előnyben". Az olasz professzor hangsúlyozta, hogy a papirusz nem régészeti ásatásról származó lelet, hanem a műkincspiacról érkezett, ezért "elővigyázatossággal kell megvizsgálni hitelességét".

kep1.jpg

<tbody>
</tbody>

A 4. századi papiruszt Karen King, a Harvard egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője elsőként az amerikai sajtónak mutatta be. A forrást a Rómában rendezett nemzetközi konferencián is ismertette, ahol több kollégája is megkérdőjelezte a papirusz hitelességét. King a Harvard Theological Review című folyóiratában készült publikálni kutatása eredményeit, de az egyetem bejelentette, hogy egyelőre nem közli a tanulmányt, mert újabb bizonyítékokra van szükség a papirusz eredetiségét illetően.Forrás: index.hu
 

Aariella

Állandó Tag
Állandó Tag
MIÉRT HAGYJÁK EL HITÜKET A FIATALOK?

<tbody>
</tbody>
Ötből három fiatal 15 éves kora után elhagyja egyházközségét. Egy friss felmérés szerint az okok között a keresztény egyházak egyes tanításainak elavultsága, és a modern kori igényekre történő reflektálás hiánya szerepel.

kep1.jpg
A Christian Today cikke szerint a szakértők úgy becsülik, ötből három keresztény neveltetésben részesülő gyermek 15 éves kora után eltávolodik egyházközségétől és hitétől. A Barna Group tinédzserek és szüleik, fiatal felnőttek, idősebb és fiatalabb lelki pásztorok körében készült felmérése szerint ez a változás legalább hat, jól meghatározható okra vezethető vissza.

Először is, a vizsgálat tanúsága szerint sokan túlgondoskodónak érzik az egyházat. A 18-29 évesek negyede úgy érzi, az egyház mindent démonizál, ami a hitgyakorlás keretein túlmutat. Negyedük szerint az egyház nem veszi tudomásul a való világ problémáit, míg 18 százaléknak nem tetszik, hogy a hitközség sokszor elutasító a modern filmekkel, zenékkel és videójátékokkal szemben.
Másodszor, sok fiatal érzi felszínesnek a kereszténységet: mintegy harmaduk egyenesen unalmasnak minősítette, míg 20 százalékuk úgy vélte, vallási tapasztalataik során soha nem érzékelték Isten jelenlétét.
Harmadik okként az egyház és a tudomány szembenállását fogalmazták meg a kutatók: a megkérdezettek harmada szerint az egyház túl magabiztos a tanításai helyességét illetően, negyedük úgy vélekedett, a kereszténység túl tudományellenes.
Negyedszerre az egyház szexualitásra vonatkozó állásfoglalását emelték ki, amely szerint a kereszténység túl elítélő a testi kapcsolatokat illetően.
Ötből három megkérdezett szerint az egyház születésszabályozással kapcsolatos véleménye idejétmúlt, 17 százalékukat pedig zavarja, hogy hite szerint bűnösnek kellene éreznie magát szexuális tapasztalatai miatt.
Ötödik indokként a válaszadók azon véleményét emelték ki, amely szerint a kereszténység hitbéli kizárólagosságra törekszik. 29 százalék érzi úgy, hogy választania kellene barátai és hite között, lévén egyházuk nehezen tűr más vallási meggyőződéseket.
Végül, utolsó okként határozták meg azt az érvet, amely szerint a fiatalok úgy érzik, az egyház elutasító azokkal szemben, akik kételkednek. A válaszadók negyede mondta, hogy intellektuális kételyei vannak bizonyos tanításokat illetően, míg harmada azt közölte, hitközségén belül jobb, ha nem firtat bizonyos kérdéseket.Forrás:
informed.hu
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ariella!
Nem az a kérdés, hogy volt e valós alapja az ószövetségben leírtakhoz. Mivel az a zsidók történelme, már amennyit a papok benne hagytak, és nem írtak át a saját szájuk ízlése szerint... A zsidók könyvében szerintem benne maradt minden, ami nekik fontos volt, fontos a mai napig is. Ők komolyan vették, hogy szent könyv, és nem turkáltak bele.
Hanem az, hogy mi köze van az ószövetségben leírtaknak a Jézus által tanítottaknak.
Szerintem nem sok.
Jézus nem a zsidó törvénye szerint élt, és tanított.
Mit mondott Jézus, mikor a zsidók megvádolták, hogy szombat napon gyógyított? Hogy ha a ti szamaratok beleesik a gödörbe szombat napon ott hagyjátok-e? Vagy ha a feleségetek fülönfüggője beleesik a homokba ott hagyjátok-e? Nem mert a szamart ki kell húzni a gödörből, mert beledöglik, a fülönfüggőt ki kell szedni a homokból, vagy soha többé nem találják meg.
Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért. Meg nem a szemet szemért, fogat fogért elvet tanította, hanem, hogy bocsáss meg felebarátodnak nem 7 szer, hanem 77 szer is. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Nem azt tanította, hogy az idegent kerüld, be ne engedd a házadba, hanem, hogy gyógyítsd meg, add oda a felső ruhádat, adj ételt, italt neki.
Tehát Jézus a szerető, könyörületes, gyógyító, segítő Istenről, a mennyei atyáról beszélt, soha nem mondta, hogy Jehova az ő Atyja!!!
Az ószövetség istene is más, meg Jézus Istene is. Két különböző vallásról van szó, nem kellene összekeverni, összemosni a kettőt. Mindkettőnek helye, szerepe van a világban, de külön-külön.
A magyaroknak is volt Istenképük. Az Atyaistent Öregistennek hívták, a feleségét Nagyboldogasszony IStenanyának. A fiukat Jézusnak. Tehát nem voltak a magyarok pogányok, mikor a hazánk földjére léptek, hittek a Szentháromságban. Mivel minden lélek része a szenlélek, így nem mondták ki külön. Hiszen mindenki egy fizikai tetsből, egy lélekből, és egy szellemből áll. Ezt tudta minden magyar, mikor a hazánba ért. Azóta ez a fontos tudást kitörölték erőszakkal az agyukból. Miért? Mert nem ismerték a pápa fenhatóságát, mint a görögkatolikusok. Akkor ők is pogányok lennének? Nem hinném...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Mitől "tév" a tanítás?.....

Tévtanítások a vallásokkal kapcsolatban

............Hogy miért?

Mert az a keresztény, judeokrisztianista vallás, amit ő a magáénak tekint az nem az ő vallása.

Az ő vallását egyszerűen kiirtották.
Amit kapott helyette az egy zsidó-keresztény vallás.

A zsido-keresztény vallás istene nem más, mint Jehova.

Akit a zsidók keresztre feszítettek, na az volt a Magyarok Istene megtestesülése. Lévén az Öregisten bármiként meg tud nyilvánulni. Jehovaként azonban soha.

A magyar embernek semmi köze a zsidó-keresztény 10 parancsolatához sem. Lévén azt egyedül a zsidó kapta. Neki, mármint a magyarnak a parancsolatok nem parancsolatok, mert az a szívébe van írva, égve.

Jehova, azaz a héberek istene nyíltan kimondja, hogy én a héberek istene vagyok. Tehát egy nép konkrét istene. Most higgyünk neki. A judeo-krisztianista egyház kifejezetten térítő egyház volt és ma is az. Több vér tapad a kezéhez, mert bárki másnak.
..........Sulykolják az emberekbe, hogy Jézus Urunk zsidó. Az igazi zsidó viszont kifejezetten utálja és tagadja, hogy az lenne. Miként annak édesanyjáról is a leggyalázatosabban beszél és ír.A videó mégiscsak igaz amit belinkeltem.

Jezus-Partus-herceg-hu.jpg
Az Úr Jézus pedig egész egyszerűen a Pártus Birodalomban születik i.e. 6. augusztus 11-én méghozzá a kutai szkíta népcsaládunkban. Tehát semmi köze a zsidó néphez.
A keresztény ember számára most talán, még az idegroham előtt legjobb, ha előveszi a könyvét és elkezdi forgatni.Olvasgatni, hogy rájöjjön, igazat beszélek. Azt a könyvet, amit Ő a magáénak tekint, én sokkal jobban ismerem, mint ő. Tehát pontosan tudom, mit írok.
Tévedés lenne tradicionális egyháznak tekinteni az olyat, amely folyamatosan kielégíti a modern világ kéréseit és közben olyan alapvető tételeit iktatja ki, mint a fajtalankodás, azaz homosexualitás nyílt támogatása, esetenként egynemű férfiakat és nőket összeházasítani. Egy családnak mondani.
Nem tisztességes dolog, hogy a magyar kutai szkíta Úr Jézusra rákeni a világ összes bűnét, aztán gyorsan kivégezni. Majd pedig azt mondja, hogy úgy szerette isten, azaz Jehova a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte. Illetve, hogy a Magyarok Istenének meggyilkolásával mindenki meg van váltva. Mármint az összes szar ember miatta élhet. Kéretik elolvasni a János 8.44-et. Aztán ott tessék reklamálni, hogy rossz a fordítás. Na, erről az egyházak ugyanazon istenhez igyekeznek című részhez, egyelőre csak ennyit...............

Részlet a cikkből.....a link http://tttweb.hu/index.php?rovat=iras&id=198


Nos én elég régóta forgatom a Könyvet...
S talán joggal állíthatom, hogy Tamás és Jakab Evangéliumát is régebben, mint ahogy az itt hozzászóló könyvforgatók olvasmányaikat kezdték megérteni.... Mani könyveit pedig szinte a Könyv megismerésével együtt ismertem meg... Ezek az írások pedig a kereszténység jelenleg ismert legrégebbi írásai, amelyek nem töredékesen, hanem eredeti szerkezetükben eredeti szövegükben fennmaradtak...
...kiment a vető, megtöltötte a kezét és vetett. Ám néhány az útra esett, s jöttek a madarak és felcsipegették.Mások a sziklára estek, kiszáradtak, nem tudtak gyökeret ereszteni, törni az ég felé. Voltak amik a tövisekbe estek, azok megfojtották a hajtó magokat, vagy féreg falta fel azokat. És mások a jö földre estek hoztak jó gyümölcsöt, hatvanszor annyit százhússzor annyit... Tamás 8.
Ma a világon él 18 millió zsidó vallású, és 1000 milliónyi keresztény...Vannak ötmilliónyian, akik a kereszténység kialakulása óta Jakab, Tamás, nyomdokain haladtak, s cca 50 millióan, akik ezekhez a gyökerekhez tértek vissza.
De kérem szépen az egy milliárd ember a saját vallását gyakorolja keresztényként, hiszen akik nem értettek egyet azok az elmúlt két évezredben kiváltak az egyetemes kereszténységből, s a 11. századi és a 15. századi egyházszakadás a gyökerek keresésén alapult.. Nem értem a megfogalmazásod....

Ahogy azt sem értem mit jelent a "magyar" megkülönböztetés... A Kárpát-medencébe a 9.-10. században érkező, az itt élőknek csak mintegy 10%-át jelentő rokonnép, semmilyen specifikus, azóta ápolt vallást nem hozott magával, sőt talán a nyelvjárása is csak beleolvadt az itt élők nyelvébe, hisz a fiak az anyák nyelvét öröklik, s a jövevények zömmel családtalan férfiak voltak..
De ugye hívatkozol János alapján arra(Jn.8,44), hogy Jézus nem a Sátán Atyafisághoz tartozónak vallja magát, vagyis Ő egy "konkurens" Isten leszármazottja. S megjegyzed nem is akkor született, nem is ott... Nem érzed ellentmondásnak, hogy egyik állítását elfogadod a Bibliának a másikat pedig nem. Ráadásul a bevezetőmben említett Jakab, Jézus testvérének vallotta magát. S Tamás mondáskönyve is számos ponton egyezik az Evangéliumok Jézussal kapcsolatos állításával....

Szóval van egy Jézus kép, amit az ókeresztény írások rajzolnak meg. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ma már van eredeti forrás is, sőt a Bibliánál régebbi is, az összehasonlításra...
De ha talán valami forrást Te is meg jelölnél....a Te Jézusodról....gondolom meg van az anyakönyvi bejegyzése, ha ilyen pontosan ismert a születésnapja...
Mert valóban, sem a Biblia Istene, sem Jézusa nem makulátlan sőt, de ezt a Bibliában olvasottak alapján bárki ellenőrizheti... De a Te Jézusodról legalább csak annyi idős forrás mint a Biblia, ugyan hol lelhető fel...
persze lehet azt mondani, hogy a Habsburgok a magyarság sumér írással írt agyagtábláit összetörték, meg a rovópálcákat elégették azért nincs adat, de ez talán ugyanolyan, mint hogy a Világkormány amerikai hangárokba gyüjtötte azokat az űrhajókat, amivel a Siryusról idejöttünk benépesíteni a földet, mert Utnapistinek már megtehelő volt a nép szaporítása......
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Eszter egy istennő? Istár tudtommal már jóval korábbi, mint Eszter. És Eszter a Nagyboldogasszony? A Magyarok Nagyboldogasszonya? Ajjaj!
És mi köze volt Márdokeusnak és Eszternek a médek szkíták felett aratott győzelméhez? Nem zavartad Te egy kicsit össze a dolgokat?

Nem zavart Kyra össze semmit, csak hát ugye ami nem a Bibliában van leírva, arról te nem igen akarsz tudomást venni..!
Nézzük a tényeket...
A magyarok a Dunát Ister névvel illették...
"A rómaiak éppen nyelvük szűkebb volta miatt, amerre jártak igyekeztek mindent latinossá tenni, így lett az ősi Ister folyóból Danubius, vagyis a Duna.
Megmaradt azonban Istergam — Esztergom városneve, ami a sumír mitológiából ered, és a gam szó, aminek jelentése: kanyar, sarló."(sulinet.hu)

Szóval, ha jól megnézzük Nagyboldogasszony igenis Istár/Ister...és amint Istergamból Esztergom lett úgy lett Istár/Isterből Eszter...
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jászladány!kiss
Neked sem írtunk ilyet, hogy bolond jukból bolond szél fúj!
Mi van veled? Elfogyott a türelmed?

Én ezt Badinyi Jós Ferenc pártus-Jézus elméletére írtam, de ha Téged bánt, akkor kitörlöm. Tessék...

Badinyi elméletére azonban a legnagyobb türelemmel sem tudok másként reagálni. Sajnálom.

Ennek a hitvitához semmi köze, ez szimplán történeti tények meghamisítása.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ariella!
Jézus nem a zsidó törvénye szerint élt, és tanított.

Akkor szerinted miért mondta ezt?

"Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik." Máté 5,18.

Az ószövetség istene is más, meg Jézus Istene is.

Akkor miképp magyarázod Jézusnak ezeket a szavait?:

"Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő.
Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?" (Ján. 4,47.)
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Jézus nem a zsidó törvénye szerint élt, és tanított.

Ha Jézus nem a zsidók törvénye szerint tanított, mivel magyarázod ezeket a szavait?:

"És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?
Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?
Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
Monda pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz."

Szerinted a törvénytudó melyik Istenre gondolt, amikor a tízparancsolat első sorát idézte? Szerinted Jézus másik Istenre gondolt a tízparancsolat kapcsán?
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Jehovához valóban semmi köze Jézusnak, Jézusnak a mennyei Atyához van közel.

Ha ez a kettő szerinted nem ugyanaz, akkor mivel magyarázod Jézus szavait, amit az ördög kísértésére felelt az ördögnek?

"Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, amely Istennek szájából származik."

(Hol van ez megírva, és melyik Istenről van szó?)

"Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet."

"És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.
Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj." (Luk. 4)

Honnan idézte ezeket a szavakat Jézus, hol vannak megírva? És ahol meg vannak írva, ott melyik Istenről van szó? Melyiket kell imádni Jézus szerint?
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Ha Jézus nem a zsidók törvénye szerint tanított, mivel magyarázod ezeket a szavait?:

"És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?
Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?
Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
Monda pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz."

Szerinted a törvénytudó melyik Istenre gondolt, amikor a tízparancsolat első sorát idézte? Szerinted Jézus másik Istenre gondolt a tízparancsolat kapcsán?

Hoppá...itt valami nem kóser...!
Ilyen nincs a tízparancsolatban...!
Jászi ugye, hogy elferdíted az igazságot, mert a sauli utat járod...!

Nézzük csak, hogy szól az első parancsolat:
כַּבֵּד אֶת־אָבִיךָ וְאֶת־אִמֶּךָ לְמַעַן יַעֲרִכוּן יָמֶיךָ
עַל הָאֲדָמָה אֲ‏‏שֶׁר־יהוה אֱלֹהֶיךָ נֹתֵן לָךְ׃

azaz:
Kabbéd et-á`víchá vəet-i`mmechá, ləmaan jaaríchún já`mechá
al háadámá, aser-Adonáj Elo`hechá nótén lách.
vagyis:
Tiszteld atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid
a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked.
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Én ezt Badinyi Jós Ferenc pártus-Jézus elméletére írtam, de ha Téged bánt, akkor kitörlöm. Tessék...

Badinyi elméletére azonban a legnagyobb türelemmel sem tudok másként reagálni. Sajnálom.

Ennek a hitvitához semmi köze, ez szimplán történeti tények meghamisítása.

Azért ezzel kapcsolatosan lenne egy két felmerülő kérdésem...
Miért nem tisztelsz egy ekkora tudású embert...?

A szenteket ábrázoló képeken mi van az emberek fejénél...?
Csak nem egy nap-kereszt...és ez ugye még véletlenül sem ugyanaz szerinted, mint a szkíta-kereszt...
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jászladány!kiss
Jézus annyira zsidó, mint a pápa.

Kedves Kicsi Fecske, Jézus idejében kizárólag zsidók mehettek be a Jeruzsálemi templomba. Jézus azonban nem csak bement, de még ki is zavarta onnan kufárokat. Hogyan engedhették be a templomba, ha nem volt zsidó?

Miért mondta, hogy Mózes róla írt, ha nem volt zsidó?

Hogyan hívhatták meg zsidók, sőt farizeusok is a házukba, ha nem volt zsidó, holott a törvény szerint zsidók nem ehettek együtt pogányokkal?

Miért hagyta, hogy Dávid Fiának nevezzék, ha nem volt zsidó?

Hogyan lehetett Keresztelő János unokatestvére, ha nem volt zsidó? János apja pap volt a jeruzsálemi templomban. Ő sem volt zsidó?

Miért idézte Jézus a kereszten a 22. zsoltárt önmagára vonatkoztatva?


Végtelenségig sorolhatnám még, kedves Kicsi Fecske. Én abban a Jézusban hiszek, aki emberként zsidó anyától született erre a földre. Róla szól a Biblia. Engem speciel nem zavar Jézus zsidó származása, és nem is ez a lényeg.
Az a Jézus, aki nem zsidó volt, egy másik Jézus, de arról nem tudom, hogy mi szól, mert Badinyi nem árulta el, honnan szedte, hacsak nem hagymázas lázálmaiból, mivel semmiféle történeti forrást nem nevezett meg. Ahogy azok a hungarista oldalak sem, akik lelkesen felkapták az elméletét, és ahonnan ezek a pártusjézusos se-füle-se-farka idézetek jönnek, de a szélsőjobbosoknak végre magyar Jézusa van, és nekik ez a lényeg.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére