Cikk: Kanada: gyűlöletbeszéd a homoszexualitás bibliai alapú kritizálása

M. Dénes

Állandó Tag
Állandó Tag
Bonyolult a megfogalmazás, (ahogy azt a bírósági ítéletek esetében már megszokhattuk), de Én – személy szerint – egyetértek az ítélettel. Lehet valamit/valakit szeretni vagy nem szeretni, de csupán a szexuális hovatartozása miatt valakit megbélyegezni és ehhez még a Bibliát is felhasználni valóban helytelen.
Én az élni és élnihagyni elvben hiszek. A gyűlölet csak újabb gyűlöletet szül.
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
"E testület meggyőződése szerint lehetetlen azt mondani, hogy elítéljük a bűnt, de szeretjük a bűnöst, mivel a cselekedet gyűlölete eleve elválaszthatatlan az elkövető személy vagy csoport gyűlöletétől."

h ezzel azért nem értek egyet többek között azért mert egyetlen ember sem csak egyetlen cselekedet produkál élete során ...
és igen is mindenkit szeret is valaki sőt, mennél kevesebbet tudunk a tetteiről gondolatairól annál könnyebb szeretni .. lásd pl egy kisgyerek
de lehet pl vki nagyszerű színész és pocsék ember ezzel együtt

a biblia meg tele van emberi szörnyűségekkel többszöri módosítás mellett is bár lehet h ebben Guttenberg a hibás ...
(nyomtatás után nem igen tudták a kor "ízléséhez" módosítani )


mondjuk már ki végre h a szexualitás magánügy és mindenfajta erőszak, orientáció, reklám, befolyásolás, ítélet, nyilvánosság elé-tárás, utalás a személyiségbe való beavatkozás pont úgy mint a vallásnál ... amikor mindez nem négy fal közt szabad-akaratból zajlik ( neki rendelt térben)... büntetendő
 

sikerabc

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a szexuális beállítottság, PL.: homoszexzualitás is magánügy!

Három apró kitételem van:
1. A szoba falai között (nem az utcán provokálnia többieket és azután vérig sértődni, ha valakiknek ez nem tetszik).
2. Kölcsönös beleegyezéssel
3. Lehetőleg minél később tegyék kötelezővé!
 

völgylakó

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha jól sejtem A Kanadai bíróságok szerint elfogadható az, hogy kicsi gyerekeknek ilyen látvánnyal kell szembesülniük a fővárosban a nyílt úton. Már megbocsássatok de ez gyomorforgató:
1.jpg
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kis gyerekeket nem kell a pride felvonulasra elvinni foleg ha meg nem is ertesz vele egyet.
 

völgylakó

Állandó Tag
Állandó Tag
Kis gyerekeket nem kell a pride felvonulasra elvinni foleg ha meg nem is ertesz vele egyet.

Teljesen igazad van.
Normális ember ilyen helyre nem megy, gyereket meg pláne nem visz. De ezeket a felvonulásokat az Andrássy úton szokták megrendezni, lezárják az egész környéket, sem parkolni, sem közlekedni nem lehet. Ezzel megkeserítik az ott élő legalább 100-200 ezer ember életét. Sajnos elkerülhetetlen, hogy a gyerekek ne szembesüljenek ezzel a deviáns magatartással. Sokan, köztük idős emberek nem tudják megközelíteni otthonaikat, vagy elmenni otthonról. Mindezt kb ezer öntörvényű alak miatt.


Hogy az alábbi képen mi a méltóság? Nem értem.

meleg-012.jpg
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Minden fesztival rengeteg penzt hoz a varosnak ez is. Szallodak vendeglatok millio egy turista stb es a helyfoglalastol a biztonsagiak, rendori stb mind mind bevetel a varosnak.
Aki ilyen helyen lakik annak minden felvonulasnal ezek a gondjaik vannak fuggetlen ki es mit szervez.
Pontosan ez a fesztival arrol szol hogy mindenhol szot emeljenek hogy azonos elbiralas illese oket, ugyan olyan jogaik legyenek mint embertarsaiknak.
Torontoban hatalmas buli es nagyon sokan mennek ki mellettuk felvonulni csaladostol is. De vegul a cikk nem a fesztivalrol szol.
 

sikerabc

Állandó Tag
Állandó Tag
A cikk valóban nem a fesztiválról szólt, de az előzményeket olvasva eléggé belementünk a témába.
Ha valóban csak a pénzről szól minden , akkor lehetne nyilvános autodafét, lincselést, akasztást, boszorkányégetést, mazochista, szadista, perverz felvonulást is rendezni, - ekkora média háttérrel, ami nekik van - , óriási sikerrel.
Fogadok, hogy megfelelő marketinggal, beteg lelkületü "emberek" tömege rohanná meg a rendezvényt. Soha nem látott bevételt hozva a településnek. Ez a katasztrófaturizmus perverzebb verziója lenne.
Nem az első eset lenne: amikor pár éve egy ország megtámadott egy nála gyengébbet, akkor a határra, turistabuszokkal vitték az "embereket" piknikezni és komoly balhé volt a jobb helyekért.

Még egy apróság: miért nem lehet látni ezeken a "felvonulásokon" más vallás ok kigúnyolását, csak a keresztény vallásét?
Lásd: völgylakó képét, de ha szükséges teszek fel még százat és keményebbeket is.
Egy "ilyen felvonulás" nem két fillérbe kerül, óhatatlanul felmerül az emberben, hogy esetleg - a felvonulásról hiányzó - társulat képviselete szponzorálja.
Vajon ki fizette ki "világszerte", például: az útlezárást és a rendőri biztosítást?

És végül egy adalék a rendszerről:
két évvel ezelőtt a pride felvonulás utánra, civil kezdeményezés indult egy felvonulásra, ami családokat és férfi-nő kapcsolatát támogató békés menet lett volna.
A rendőrség azzal utasította vissza, hogy "NEM LEHET AKADÁLYOZNI A FORGALMAT", később arra hivatkoztak, hogy "nem lehet megsérteni mások érzéseit" és ez a felvonulás provokáció lenne.
NO COMMENT!
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Na megegyszer. Itt Torontoban maguk a cegek is felvonulnak, foleg a nagyobbak aMcDonald, Canadian Army , a rendoseg nem csak biztositja a helyszint hanem ok is felvonulnak tuzoltosag es minden ceg aki meg veletlenul se kivan lemaradni ilyen reklamrol. Ingatlanosok Tim Horton kavezo uzletlanc stb csak amikre emlekszek mikor mi is kimentunk. Az egyik fesztival fotoi fent vannak magad latjatod.
Komoly szervezo munka egy ilyen nagy meretu fesztivalt osszehozni nemcsak letszamban hanEm ANYAGILAG IS.

lincselést, akasztást, boszorkányégetést, mazochista, szadista, perverz
NAgyon rossz a peldad.Ezek az emberek nem kriminalok, nem betegek hanem masok.
A Rio karnevalra egesz evben keszulnek. A sok szines programjukkal a felvilagot odavonzak.
 

sikerabc

Állandó Tag
Állandó Tag
Rendben van Melitta!
Először is köszöntelek a Nemzetközi Nőnap alkalmából.
Nem akarlak sem meggyőzni, sem megbántani. Te ott élsz , én meg a itt Balaton partján.
De ezek után nem szeretnék Kanadában élni, mert itt talán később lesz kötelező.
Nekem akkor fordult egyet a gyomrom és onnantól ítélem el - nem a homoszekszualitást, hanem a provokáló felvonulást - , amikor Amerikában élő barátaimtól kaptam egy csomó fotót az egyik ottani pride felvonulásról. Abból az alkalomból , hogy pár éve Whoopi Goldberg - a pride fesztivál előtt - üzenetek küldött a magyarországon működő egyik kereskedelmi csatornán keresztül. Ezzel eldicsekedtem nekik - mit sem sejtve - és erre jöttek a fényképek. Nem akarom ide feltenni, - még link formájában sem - mert úgy érzem tartozom ennek az oldalnak annyival, és "hivatásos " aberrált oldalak is cenzúráznák.
És ez a site nem is erről szól, ha jól gondolom, hanem a világban szerteszét szóródott Magyar emberek kommunikációs csatornája. Ezt egy nagyon-nagyon jó dolognak tartom, ha az előremutató és nem megosztó. Amellett, hogy mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, ha azzal nem sért másokat.
Lehetséges, hogy egy kicsit "sarkosan" fogalmaztam, de például Jézusnak öltözve felvonulni egy melegfesztiválon, az nem perverzió, és nem baj ha sért másokat?
A Riói karnevált talán nem kellene ide sorolni.
 

sikerabc

Állandó Tag
Állandó Tag

Friss hír!

Az egyháznak homoszexuális pápára van szüksége – jelentette ki egy "melegjogi aktivistaként" is ténykedő "katolikus pap", Don Andrea Gallo szerdán, egy olasz rádióállomásnak nyilatkozva.


A genoai San Benedetto drogrehabilitációs közösség alapítójaként is ismert Don Gallo a következőképpen nyilatkozott a Radio 24 elnevezésű rádióállomás La Zanzara című műsorában: "Egy homoszexuális pápa megválasztása óriási jelentőségű esemény lenne. Az evangélium lényege, hogy mi mindnyájan, Isten fiai és lányai, egyenlők vagyunk mint az Ő gyermekei". Don Gallo ismételten állást foglalt a homoszexuálisok és "transzszexuálisok" "jogai" mellett, továbbá a marihuána legalizálását is követelte.

Forrás :
http://ansa.it/

Lehet, hogy nemsokára kötelező lesz?
 

GesBalazs

Állandó Tag
Állandó Tag
A homoszexualitás és a pedofil beállítottság nem emberi sajátosság. Az állatvilágban is rengeteg példát figyeltek meg ezekre.
http://www.youtube.com/watch?v=8VSDVRuPydk
Nem feltétlenül kell a szöveget érteni, a képek magukért beszélnek.

De azért a normális (a fajfenntartás irányába ható) viselkedési forma a heteroszexuális. Nem kellene a pride tüntetéseken ezt gúny tárgyává tenni, nem kellene üdvözítő és követendő példának beállítani a homoszexualitást, még ha a "természet rendje" valamiért bele is építette az élővilág programjába. Nem kellene a többségből kisebbségi érzést kiváltani a megnyilvánulásaikkal, mert az visszahatást szül, és ott leszünk, ahonnan elindultunk.
 

nagyrobert74

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom, hogy csak én látom úgy, de mintha egyfajta társadalom-ellenes lázadás nyilvánulna meg "másságuk" reklámozásában. Mintha részükről sokszor hiányozna felénk az a tolerancia amit pedig tőlük megkövetelnek.
Vajon a pedofilok mikor vonulnak utcára, hisz - követve a homoszexuálisok esetében alkalmazott toleranciát - ők sem tehetnek róla, hogy mások...? Sőt, velük még jobban elszúrt valamit a "természet rendje".
Lassan már kezdem cikinek érezni, hogy heteroszexuális vagyok...

Don Andrea Gallo esetében pedig szóhoz sem jutok, gondolom kellene ismerje a Biblia tanítását. Az ő esetében csak azt tudom mondani, hogyha az ember állatvédő, akkor bizonyára nem vágóhídon fog dolgozni...
 

sikerabc

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom, hogy csak én látom úgy, de mintha egyfajta társadalom-ellenes lázadás nyilvánulna meg "másságuk" reklámozásában. Mintha részükről sokszor hiányozna felénk az a tolerancia amit pedig tőlük megkövetelnek.
Vajon a pedofilok mikor vonulnak utcára, hisz - követve a homoszexuálisok esetében alkalmazott toleranciát - ők sem tehetnek róla, hogy mások...? Sőt, velük még jobban elszúrt valamit a "természet rendje".
Lassan már kezdem cikinek érezni, hogy heteroszexuális vagyok...

Don Andrea Gallo esetében pedig szóhoz sem jutok, gondolom kellene ismerje a Biblia tanítását. Az ő esetében csak azt tudom mondani, hogyha az ember állatvédő, akkor bizonyára nem vágóhídon fog dolgozni...

És ha alaposabban körülnézel, ez a tendencia nem véletlen, hanem egy folyamat szerves része! :shock:
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljesen egyetértek abban, hogy a homoszexuálisokat nem szabad kiközösíteni, megbélyegezni, megalázni, meg hogy "élni és élni hagyni". Ez mind nagyon oké, s hogy ez a véleményem az ellenőrizhető is, ugyanis számos regényemben megírtam.

DE: Azt nekem senki ne akarja bemesélni, hogy ez nem betegség! Persze hogy az. Gondoljunk csak bele: semmi se nevezhető normálisnak, ami olyan súlyos eseményhez vezet, mint mondjuk az emberiség kihalása. Amennyiben tehát minden férfi "meleg" lenne - illetve minden nő "leszbi" - kihalna az emberiség. Ez az attitűd tehát a legkevésbé sem nevezhető normálisnak, sőt jónak sem. Azaz BETEGSÉG.

Természetesen egy embernek rengeteg értéke lehet a fajfenntartói képességén kívül is, azaz nem lehet senkit annak alapján megítélni, hogy épp genetikai öngyilkosságot követ-e el. Fenti szavaim tehát nem értelmezendőek úgy, mintha e megállapításommal diszkriminálni óhajtanám őket. Nem mondok olyasmit, hogy ezeket az illetőket ki kéne irtani, vagy börtönbe csukni, vagy elkülöníteni valami lakatlan szigetre, vagy akár csak "kényszergyógykezelni". (tudtommal nincs is erre gyógymód). Épp csak azt mondom, ez betegség, tehát nem normális, emiatt merőben helytelen bármifajta reklámozása és népszerűsítése. Egyáltalán nem tartom tehát egyenÉRTÉKŰNEK illetve -RANGÚNAK az efféle viselkedést a heteroszexualitással.

Ebből a véleményemből még az se következik, hogy ezen illetőknek szégyellniük kéne magukat emiatt. Miért is kéne?! Egy betegség nem szégyen, legfeljebb kellemetlen. Ez a szememben kb annyira szégyellendő, mint mondjuk a rövidlátás, a lúdtalp, vagy hogy valaki valami baleset miatt félkezű. Na de könyörgök, attól hogy nem kell szégyellni egy betegséget, attól még ne ezt az állapotot tartsuk normálisnak, ne DICSEKEDJÜNK vele, ne reklámozzuk, stb... hát azért mindennek van egy határa!

Nem azért mert gusztustalan, bár sokan annak tartják, s őket sem illik megbotránkoztatni. Hanem amiatt, mert betegség. Fogyatékosság.
 

nagyrobert74

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hiszem, ha olvasnák a melegek az elkülönítési ötletedet, akkor rendesen kiakadnának rajta. Habár minden elképzelhető társadalmunkban. A leprásoktól sem kérdezik meg Európában, hogy akarsz-e a Duna Deltába menni arra a bizonyos telepre...
Az elkülönítés kicsit durva, de ha ennyire visszataszítóan reklámozzák magukat, akkor ne csodálkozzanak, hogy a fajfenntartó jóérzésű emberekből undort vált ki a dolog.
 
Oldal tetejére