Kulonleges nick nevek

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én nick nevem nem ilyen egyszerű, mint a tiétek. Mióta az eszem tudom, éjjel álmomban így hívtak. Hogy kik, fogalmam sincs. Sokszor felébredtem álmomból, és még hallottam, hogy valaki kedvesen így szólított: "Kicsifecske_Kicsifecském_ Drága Kicsifecském." Annyira rögződött ez a név, hogy ezt választottam. Meg ráadásul nagyon ritka is, így a rendszer elfogadott.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

kveraat

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én nicknevem a főiskoláról származik. Ők generálták, amikor beiratkoztam :) Ez, és további 5 betű tartozott ahhoz, amivel be tudtam lépni a rendszerbe, és ügyeket intéztem. Megszerettem, megszoktam, ezért használom. (És most néztem, hogy milyen régen regisztráltam a honlapra, de alig jártam itt azóta. :( )
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Jászladányhoz sok kedves emlék fűz. Volt idő, amikor ha megkérdezte volna valaki, hová mennék legszívesebben a világon, beleértve az egész földgolyót, habozás nélkül Jászladányt mondtam volna. Ma már sajnos csak a ladányi temetőben látogathatom meg azokat, akiknek köszönhetően számomra ez a hely az életem végéig a legkedvesebb hely marad.
És a másik ok, hogy az ehhez a nickhez választott jelszót soha nem felejtem el :), mert ez a feledékenység máskülönben jellemző rám.
 

Tűz*

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a nevet 10 éve használom az interneten. A története pedig ez: Amikor elkezdtem internetes életemet élni, akkor mindenhova regisztrálni kellett (mintha most nem kéne;)). A legelső egy slágercím lett, amit azóta is csak azon az egy oldalon használok. A második ennek eredetije, a Tűzvarázsló (ez is slágercím, éppen akkor játszották a rádióban, amikor regisztráltam anno). Mivel ez így hosszú, rövidítve kezdtek szólítani: Tűz. Azóta használom, szinte hozzám nőtt.

Próbálkoztam más, frappáns nevekkel, de valahogy mindig visszatértem a Tűz-höz. Sokan a mai napig így szólítanak, a való életben is. Nem változtatok, csak ezen regisztrálok, ha... Ha foglalt, akkor is valamelyik változatát keresem meg.:)
 

Ili7

Állandó Tag
Állandó Tag
Ili - amit addig soha nem használtam,amíg jelenlegi élettársammal (11 évvel ezelőtt) meg nem ismerkedtem, kinek volt egy Ica nevű bejárónője a vidéki házában és hogy a szomszédok nehogy félre értsék ha ki kiállt az udvarra,hogy Ica gyere bújjunk ágyba ;)

7 - születési és szerencse számom(bár soha nem nyertem vele semmit)
 

Goldros

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én nevem magyarra forditva aranyrozsa,,,Goldros .- de amikor egy másik oldalon regisztráltam akkor a e be már sok volt neki, és lemaradt. azota ezt használom szinte minden oldalon. Torontoba járva, kaptam , hogy nem vörösrozsát, hanem aranyrozsát kellene kapnom:) igy maradtam ennél a névnél, mert akitöl kaptam az mai napig sokat jelent számomra:))))
 

sivecste

Állandó Tag
Állandó Tag
nekem volt egy barátom, aki ilyen nagyon kisfiús, aranyos volt...ő szólított azalatt a pár hónap alatt így, amíg együtt jártunk...azalatt az idő alatt lett mail címem, és miközben az elkészítésével bajlódtam, meguntam a sok változatát a kereszt és vezetéknevemnek, amiknek amúgy se volt úgy nagyon sok értelme, de a legjobb, h a rendszer nem is fogadta el őket...ezért aztán pusztán kíváncsiságból beírtam ezt, és láss csodát, elfogadta...rögtön kattintottam is a tovább gombra :D azóta is előszeretettel használom ezt a nicket, ha valahová regizni akarok :) és a legjobb, h nem foglalt sehol ez a nick :D
 

ReKata

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem a munkahelyemen lett reka a nicknevem a vezeték és a keresztnevemből. Azóta használom a neten kicsit megváltoztatva, hogy azért Kata maradjon :D
 

zsoffka

Állandó Tag
Állandó Tag
hàt az én nevemnek nincs túl izgalmas története. Zsòfinak hívnak. páran kedvesek akartak lenni és le ,,Zsófikàztak" de aki ismer, az tudja, hogy utálom. nem vagyok fika.... aztán sok éve valaki lerövidítette Zsoffkára és mivel sosem hallottam még ezt a becenevet nagyon megtetszett. aztán élőben vagyok Zsoff, Zsófi, Zsófó, Zsozsó, ahány családtag, mind mást mond. tetszik, hogy a nevem ilyen variálható.
Mondjuk szinte bármire hallgatok, mert hárman vagyunk testvérek és a szüleim általában harmadikra találják el annak a nevét, akihez szóltak :)
 
Oldal tetejére