Ekkora feneket még biztos nem láttál!

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

A 42 éves asszony azzal keres pénzt, hogy különböző dolgokat egyensúlyoz a méretes hátsóján. Erről a szokásáról még főzés közben sem mond le.

Barbie Edwards állítja, övé a világ legnagyobb popsija. A 3 gyermekes, Washingtonban élő, elvált anyuka vagyonokat költ arra, hogy méretesre hizlalja hátsóját.

Elmondása szerint az elmúlt fél évben komoly összeget keresett modellkedéssel, köszönhetően gigafenekének: átszámítva több mint 6 millió forint ütötte a markát azzal, hogy fotóztatja óriási popsiját, sőt a kamera előtt különböző dolgokat – legyen akár egy tucat fánk, pizza vagy üdítős doboz – egyensúlyoz rajta. Ha pedig éppen nem modellkedik, akkor a szociális munkásként dolgozó asszony odahaza tálcaként vagy előkészítő pultként használja fenekét: főzés közben arra helyezi a hozzávalókat (pl. zöldségeket), takarítás közben a tisztítószereket, tévénézés közben a nasit.

Barbie popsija pedig immár igazi sztár: több mint 4 ezer rajongója van a neten. Az amerikai asszony naponta több száz levelet kap imádóitól, akik elsősorban fehérneműs fotókat rendelnek tőle. A rajongótábora amúgy elég vegyes: üzletember és földműves gazda egyaránt odavan érte.

A fenekét speciális étrenddel hizlalja: reggelire palacsintát, sült szalonnát, müzlit és pirítóst eszik, tízóraira csokitortát és M&M csokit, ebédre tacót és egy egész csokitortát, vacsorára pedig lasagne-t kenyérrel.

A jelenleg 227 kilós nő büszke a gigapopsijáért, még ha a vonaton vagy a repülőn két jegyet is kell vennie, hiszen egy ülésen nem fér el, illetve a divatüzletek próbafülkéiben és a nyilvános vécékben ugyancsak gondjai adódnak. Ennek ellenére Barbie nagyon boldog, és komoly tervei vannak. Az a célja, hogy bemutassa a világnak: méretes hátsóval is lehet szexi egy nő.
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Kíváncsi lennék, miért vált el?......Lehet, hogy özvegy, agyonnyomta a férjét....csak még nem került elő szegény.... :)
 
Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Én arra leszek majd kíváncsi, hány évig él ekkora túlsúllyal...

Büszke erre? Ez betegség. Egy betegséget pedig inkább kell szégyellni mint büszkének lenni rá - a legjobb persze ha nincs se büszkeség, se szégyen, egyszerűen KEZELÉS!
 
fenek(1).jpg

Oldal tetejére