Isten és más mesék - 2013

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Lk. 9.12-13
Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: „Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és településekre, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk”.
Ő [Jézus] azonban ezt mondta nekik: „Ti adjatok nekik enni!”

Az éhezők ránk vannak bízva. Nekünk kell enni adni nekik. Ahogy Kicsi Fecske mondja, lenne is miből, ha az élelem elosztása igazságosabb lenne. A földön lévő teljes vagyon az össznépesség 1 %-ának a tulajdonában van. Az emberi önzőség és kapzsiság miatt van éhezés a földön, ezért nem tejesítik Jézus parancsát: "Ti adjatok nekik enni!"
 
Utoljára módosítva:

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Azért azt megjegyezném, hogy az emberi gyarlóságok közé nem csak a kapzsiság tartozik, hanem a lustaság is. Nem hiszem, hogy a "hangyát" kell hibáztatni, ha a "tücsök" éhezik.

Amikor reggel felébredsz....., hajnalban álmosan ülsz a villamoson mert igyekszel melózni...., tiszteld magad, mert az adódból erre is költenek:

http://www.kulugyminiszterium.hu/NR...868-A3AB-7D5940BBC639/0/nemzszervpalyazat.pdf
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Az éhezésért nem Isten a felelős.

"Az Európában megevett állatok hizlalásához akkora területen kell növényt termeszteni, ami hétszer akkora, mint maga az Európai Unió. A világon termesztett növények fele és egyharmada közti mennyiséget fogyasztásra hizlalt állatokkal etetik meg.

A növénytermesztéshez szükséges területeket legegyszerűbben erdőirtással tudják biztosítani, ezért pusztulnak el a brazil esőerdők, megannyi állat- és növényfajjal. Mindezt azért, hogy az emberiség „civilizált” részének a szükségesnél jóval több hús jusson a tányérjára.

Az Amerikai Mezőgazdasági Tudományos Kutató Szolgálat adatai szerint 1 kilogramm marhahús előállításához 16 kilogramm gabona szükséges. 16 kiló ételből a húsipar 1 kiló ételt tud előállítani. A baromfiknál sem sokkal jobb a helyzet, hiszen 1 kilogramm fogyasztható húshoz 1,6 kilogramm táp szükséges. Megint csak több a befektetés, mint a haszon.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete megbecsülték, hány embert lehet ellátni egy hektárnyi termőföldből. 22 embernek jutna elég élelem, ha krumplit termelnének rajta és 19-nek, ha rizst. Ha birka- vagy marhatartásra használják, akkor 1-2 személy lakna jól a végeredményből."
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Értem én a statisztikát, de nem hiszem, hogy a túlnépesedésért a jóléti társadalmak középosztályát tehetnénk felelőssé. Ha az átlagot nézzük, az aktív keresők nem reprodukálják saját létszámuk.... míg az éhezők megsokszorozzák önmaguk. A jóléti társadalmak nagy része már régen műkaján él és nem /csak/azért hízik mert zabál, hanem azért, mert a lebonthatatlan méreganyag nem tud kiürülni a szervezetből és a test zsírral veszi körbe, hogy lekösse/elszeparálja.

Akkor az irodisták, holnaptól térjenek át a rizsre, de a rakódómunkások, bányászok.... jóllakott munkakezdés után félórával már fejre is állhatnak, mert egy marék rizzsel nem lehet fizikai munkát csinálni. A statisztikusok meg úgy bizonyítják a véleményüket ahogy akarják.
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem az irodistákról, rakodómunkásokról volt itt szó, ez már enyhén szólva túlzás...
A tv-ben lehet látni amerikai embeket, akik 2 mázsa körüliek, és a statisztika szerint, rengetegen vannak ott nem túlsúlyosak, de rendkívül elhízottak. A tv-ben láttam, hogy a férfi embert csak úgy tudták kivinni a lakásából, hogy kibontották az ajtót, és a nagyobb nyíláson vitték ki, különben meghalt volna a saját hájában belefúlva. Nőket is mutatnak ilyen nagyon elhízottan. Azt mondták a tv-ben, mikor ezeket a szerencsétlen embereket mutatták, hogy a tv melletti rágcsa, nasizás, a renkívül kevés mozgás, az ételek összetétele a ludas a hatalmas túlsúlyért. Én csak a 90 kg-on felüliekre gondoltam, akik a földön élnek, hogy ne hízzanak ennél a súlynál tovább, inkább egyenek kevesebbet, és adják az éhezőknek az így megpsórolt ételt. Ők egészségesebbek lennének, és a világ más tájain élő embereknek sem kellene éhezniük. Én tapasztaltom szerint nem csak a műkajától hízik meg valaki, hanem mert van mit ennie, és élvezi ha ehet a jóember. Na és nem csak az ételekben van méreg, hanem a stresszben is. A magyar nyelv jól fejezi ki, hogy mérges az-az ember.
Szóval szerintem ezeknek az embereknek kevesebbet kellene enniük, és inkább a fölös ételeket ezeknek az éhező embereknek adniuk. Ők nem lustaságból ilyen soványak nincs élelmük. Éhesen fekszik le a gyereke is, és a csontsovány gyermekét a csonsovány anya próbálja szoptatni, de miből? Ha anyának nincs mit ennie, nincs teje, mit szopjon a csecsemője?
Nagyon sokan éhenhalnak, míg a világ más tájain az emberek a hájukba fulladnak bele, szó szoros értelemben. Szerintem ez nem emberséges cselekedet. Úgy mint Jászladány is idézte, Jézus maga etette meg a követő ember tömeget, úgy, hogy megsokszorozta a halat, és a kenyeret. Most nem kellene megsokszorozni semmilyen kenyeret, halat, mert van. Van olyan több ország is, ahol több van mint elég. Én véleményem szerint nem halat, hanem hálót kellene nekik adni. Munkát, hogy megtermeljék a maguk élelmét. Szerintem meg is tennék nagyon szívesen, ha lenne rá módjuk....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Nem az irodistákról, rakodómunkásokról volt itt szó, ez már enyhén szólva túlzás...

Kedves Erzsi!

Tetszik, hogy ilyen hatalmas szeretet van benned, de ne legyen bűntudatod, ha ízlik a töltött-káposzta. Az embernek szüksége van a húsra és arra szerettem volna rávilágítani, hogy az éhező milliók miatt ne legyen senkinek bűntudata. Ez csak egy rossz propaganda ami sok jólelkű ember lelkiismeretére apellál. Megnyugodhatsz, a jóléti társadalmak adójából és így a Te adódból is rengeteget fordítanak a "fejlődő országok" eltartására.

A tv-ben lehet látni amerikai embeket, akik 2 mázsa körüliek, és a statisztika szerint, rengetegen vannak ott nem túlsúlyosak, de rendkívül elhízottak. A tv-ben láttam, hogy a férfi embert csak úgy tudták kivinni a lakásából, hogy kibontották az ajtót, és a nagyobb nyíláson vitték ki, különben meghalt volna a saját hájában belefúlva. Nőket is mutatnak ilyen nagyon elhízottan. Azt mondták a tv-ben, mikor ezeket a szerencsétlen embereket mutatták, hogy a tv melletti rágcsa, nasizás, a renkívül kevés mozgás, az ételek összetétele a ludas a hatalmas túlsúlyért.

Na látod, ezért mondtam, hogy propaganda, mert olyan ok-okozati összefüggést sugall, ami nem felel meg a valóságnak. /Hogy ne legyen olyan feszült a beszélgetés, mutatok erre egy példát. /

globalis-felmelegedes-bizonyitekai-netmore-hu.jpg

A TV riportban elfelejtik hozzátenni, hogy van egy olyan betegség, amit úgy ismerünk, hogy Prader Willi szindróma. Ez a betegség az egész szervezetet érintő öröklődő kórkép. A pontos kialakulása még nem ismert, de azt tudni lehet, hogy a problémát a 15. kromoszóma apától örökölt felének hibája okozza.

images
"A 25 éves Chris Leppard 250 kilós, hat hónapja ki sem mozdult a karosszékéből a mérete miatt. Prader-Willi szindrómában szenved. Ez a genetikai rendellenesség extrém módon megnöveli az étvágyát."

images
Manuel Uribe Mexikóban él, valószínűleg ő a legsúlyosabb ember a földön. Ezen a képen 550 kg. Nem hiszem, hogy Mexikó a leggazdagabb társadalom....

Lehet ilyen képeket mutogatni... és úgy beállítani, ahogy az érdek kívánja... de semmi köze a valósághoz. Kövér emberek mutogatásához nem kell az USA-ba menni, elég ha meglátogatsz egy magyar szegénytelepet. Sok nagypocakú és kövér embert fogsz látni. A rendszertelen étkezés felborítja a metabolizmust..., a rossz minőségű kaja telenyomja a szervezetet méreggel... és sokan vannak akik csak napjában egyszer esznek és akkor sem zabálnak.

Rengeteg nő küzd az alakjáért, pedig alig eszik. Egész nap rohan, reggel csak egy kávé... és a szervezet energiaégető rendszere nem indul be, mert az az üzenet számára, hogy nincs kaja. Amikor energiát/kaját kap a szervezet, nagyon lassan égeti, hogy tároljon mindent. A paciens meg azt érzi, hogy fáradékony, lehangolt, alig eszik és mégis hízik...

Na hogy lehet ezt szembeállítani az éhező afrikai gyerek példájával?

Egy provokatív kép lett betéve, amire hatalmas bűntudat lett a válasz, pedig nem köthető össze sem a mi bűneinkkel, sem Isten akaratával.
 
step

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem halott. Feltámadt és él.
Kár gúnyolódnod, én nem gúnyolódok Veled. Őszintén beszélek azokról az élményekről, amiket átéltem. Már mondtam, hogy az Istennel való találkozás nem fizikai szinten történik.
Kedves Jaszladany! Akik ennek a topicnak a címével egyetértünk, sosem kérünk senkit, hogy higgyen nekünk, csak arra, hogy gondoljon bele ebbe vagy abba. Nem hivatkozunk szubjektív élményeinkre, csakis olyasmit kérünk, amit mindenki megtehet, hívő és hitetlen egyaránt, hogy gondolkodjon logikusan. Akik viszont veled együtt olyan cseppet sem magától értetődő kijelentéseket tesznek, mint hogy Krisztus él, ezeket az állításokat legfeljebb a saját tapasztalataikkal támasztják alá. Az ilyen szellemi magatartást tisztességtelennek érzem. Ezek tapasztalatok a kívülálló számára hozzáférhetetlenek és adott esetben teljesen hiteltelenek. Ezzel kapcsolatban említettem az UFO-k által teherbe ejtett nőket, mint igazán meghitt "kapcsolatot" tanúsító személyeket. Számomra nyilvánvaló, hogy a te találkozásod Krisztussal is csak a fejedben játszódott le. Ha gúnyos hangot ütök meg, ez az egyik oka. A másik, hogy meggyőződésem szerint nem vagyok köteles minden álláspontot tisztelni. Nem tisztelem pl. nácizmust, a kommunizmust, de a kereszténységet sem, mert ezek az ideológiák nagyon sok ember életét tették tönkre.
Viszont - merthogy nem vagyok sértődékeny - felajánlom, hogy te is nyugodtan gúnyolódj velem.

A találkozás létrejötte Rajtad múlik. Azon az ajtón, a szíved ajtaján, amin Jézus kopogtat, csak belül van kilincs.
Én még soha nem hallottam ezt a kopogtatást. Meglehet, hogy a hithez eleve hit kell? Igen sokan hitért imádkoznak. De én, aki a kereszténységet káros, romboló tanításnak tartom, nyilván nem fogok Krisztushoz fohászkodni.

Mindenkinek a maga dolga, hogy miben hisz. Ezért nem is értem, miért ez az ellenséges és gyűlölködő hangnem a hívőkkel szemben ebben a topicban.
Kit bántunk a hitünkkel? Téged bántunk?
Nem a hiteddel bántasz, az a te bajod, hanem a szellemi inkorrektségeddel, azzal, hogy azt hiszed, indoklás nélkül kijelenthetsz bármit, miközben éppen te tetted szóvá, hogy erről a topicról hiányoznak a logikus érvek. Egyébként gyűlölködésről szó sincs, ez egy kis paranoia a részedről, ellenséges hangvételről inkább, hiszen itt egy páran határozottan szemben állunk az Istenről szóló naiv, lealacsonyító mesével. Ha feltesszük, hogy létezik Valaki, aki megtervezett és megteremtett mindent amit látunk és amit nem, Ő olyan mérhetetlenül magasan áll felettünk, hogy te könnyebben jelented ki magad egy amőbának, mint Ő neked. Hogy a tanítás szerint az a számunkra elérhetetlen Valaki örökké a mi szaros bűneinkkel van elfoglalva, hogy emiatt még halálra is ad bárkit, hogy megengesztelődjön, hogy a tanítás szerint mi bűnösök és kárhozatra méltóak vagyunk, de vérrel ezeket a bűnöket el lehet törölni, ez olyan egocenrikus, barbár és ostoba tanítás,, hogy én nem tudom irónia nélkül kezelni.

Nem, az én hitemnek nincsenek keretei, és semmiféle kultúrkör nem határozza meg. Az én hitem egyetlen személyre összpontosul: Jézusra. Az alapja pedig a Jézussal való személyes kapcsolat.
Mivel magad mondtad, hogy az Istennel való találkozás nem fizikai szinten történik, így Jézustól magától nem hallhattad a nevét, sem azt, hogy megváltóként került a Földre, hogy Isten áldozta fel őt a te bűneidért stb. Mindezeket emberektől hallottad, különben Jézus sosem tudta volna magát Jézusként kijelenteni a számodra. Tehát amit állítasz nem igaz. Több kérdésben is feltűnt már, hogy képes vagy teljesen felfüggeszteni az intelligenciádat, és ilyen kiáltóan ellentmondásos kijelentéseket tenni, mint amit most idéztem.
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
A hülyeséget én sem tisztelem ! (a butaságot se)
Viszont az őrültség tiszteletéről már hallottam !
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Mivel magad mondtad, hogy az Istennel való találkozás nem fizikai szinten történik, így Jézustól magától nem hallhattad a nevét, sem azt, hogy megváltóként került a Földre, hogy Isten áldozta fel őt a te bűneidért stb. Mindezeket emberektől hallottad, különben Jézus sosem tudta volna magát Jézusként kijelenteni a számodra. Tehát amit állítasz nem igaz. Több kérdésben is feltűnt már, hogy képes vagy teljesen felfüggeszteni az intelligenciádat, és ilyen kiáltóan ellentmondásos kijelentéseket tenni, mint amit most idéztem.

Én egy szóval sem mondtam, hogy Jézusról nem emberektől hallottam. Jézus azért küldte el a tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot, mert mindenkinek embereken keresztül kell hallania róla. És ha valaki ezt nyitottan, és készséggel fogadja, nem pedig elutasítással, akkor annak Jézus személyesen ki fogja magát jelenteni. Én erről beszéltem.
Úgyhogy Te valamit alaposan félreértettél.

A topic hangvételét pedig ellenségesnek és gyűlölködőnek tartom a hittel és a hívőkkel szemben, mindenféle paranoia nélkül. Ezért nem is szoktam ebbe a topicba írni, most is csak azért jelentem meg itt, mert Ernoe idevágó témát feszegetett egy egészen más témájú topicban, azt gondoltam, helyesebb itt megvitatni. De azt hiszem, ezen már túl vagyunk, úgyhogy el is búcsúzom tőletek, hadd fröcsögjenek itt nyugodtan a keresztényekre azok, akik attól boldogabbak.
Békesség néktek!
 
Utoljára módosítva:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Értem én a statisztikát, de nem hiszem, hogy a túlnépesedésért a jóléti társadalmak középosztályát tehetnénk felelőssé. Ha az átlagot nézzük, az aktív keresők nem reprodukálják saját létszámuk.... míg az éhezők megsokszorozzák önmaguk. A jóléti társadalmak nagy része már régen műkaján él és nem /csak/azért hízik mert zabál, hanem azért, mert a lebonthatatlan méreganyag nem tud kiürülni a szervezetből és a test zsírral veszi körbe, hogy lekösse/elszeparálja.

Akkor az irodisták, holnaptól térjenek át a rizsre, de a rakódómunkások, bányászok.... jóllakott munkakezdés után félórával már fejre is állhatnak, mert egy marék rizzsel nem lehet fizikai munkát csinálni. A statisztikusok meg úgy bizonyítják a véleményüket ahogy akarják.

Kedves Frank, Neked is teljesen igazad van, én csak annyiban érintettem ezt a témát, hogy nem lehet Istent felelőssé tenni a világ éhezőiért.
Természetesen a jóléti társadalmak középosztályát sem. Én is úgy gondolom, a probléma ennél jóval összetettebb.
És abban is igazad van, hogy lustaság is nagyban közrejátszik a dologban. Valaki azt írta az afrikai éhezőkkel kapcsolatban: "Ötezer éve ott élnek, nem dolgoznak, csak kóvályognak."
Neki is igaza van.
Na meg az állandó törzsi háborúkról se feledkezzünk meg. Ahol háború van, ott éhínség van. Ezeket nyilván nem a jóléti társadalmaknak kötelessége kompenzálni, ahogy azt sem, hogy egy afrikai lánynak 22 évesen már négy gyereke van. Igazad van, az ész nélkül való szaporodás is nagy gond az éhező országokban.

De abban is sok igazság van, amit Kicsi Fecske mond. Nem muszáj az embernek minden nap marhahúst ennie. És mivel a föld lakossága hamarosan eléri a 9 milliárdot, érdemes lenne valamilyen ésszerű és tervszerű módjára átállni az élelem előállításának. Ez még nem azt jelenti, hogy mindenki egyen rizst.
A betegség miatt túlhízott embereket pedig senki se akarta bántani. Azokról van szó, akik mérték nélkül esznek, ami egyébként nekik se jó.
 
step

Állandó Tag
Állandó Tag
Én egy szóval sem mondtam, hogy Jézusról nem emberektől hallottam. Jézus azért küldte el a tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot, mert mindenkinek embereken keresztül kell hallania róla.
Látod, embereknek hittél, mégis azt állítod, hogy
én hitemnek nincsenek keretei, és semmiféle kultúrkör nem határozza meg
Tényleg semmi ellentmondást nem érzel?
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Látod, embereknek hittél, mégis azt állítod, hogy
Tényleg semmi ellentmondást nem érzel?

Nincs semmiféle ellentmondás. Nem embereknek hittem. Én csak hallottam tőlük az evangéliumot, egész pontosan nem is hallottam, hanem olvastam, és nyitottá váltam az üzenetre. Érdekelni kezdett, mert kerestem az Istennel való kapcsolatot, de Isten volt az, Aki kijelentette számomra Önmagát. Emberek nem tudják meggyőzni a másik embert, sem hitet nem tudnak adni. Az emberek csak az üzenetet tudják tovább adni. A hitet Isten adja, ha az ember nyitott rá, és szeretne Vele kapcsolatba kerülni. Embereken keresztül nem lehet Istennel kapcsolatba kerülni. Csak Jézuson keresztül lehet.

Amikor Jézus megkérdezte a tanítványaitól, kinek tartják Őt, és Péter így válaszolt: "„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”, akkor Jézus azt mondta neki: " „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám." (Mt. 16,17.) És ez így van ma is, test és vér, azaz ember nem tudja ezt az igazságot felfedni a másik ember előtt úgy, hogy az hitre jusson. Hit csak akkor ébred az ember szívében, ha az Atya jelenti ki neki ezt az igazságot.
Én is elmondhatom Neked, hogy Jézus az Isten Fia. Nem fog eljutni a szívedig. De ha Maga Isten jelenti ki Neked, akkor eljut. És egy pillanat alatt megváltoztatja a gondolkodásodat, a látásodat mindenről. Ehhez azonban nyitott szív kell.
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Mózes II.4.11 vers : "Ki alkotta az embert ?vagy ki alkotta a némát és a süketet
és a vakot? Nem Én-e."
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Szent ötösség :
Atya,Anya,Fiú,Leány,Szentlélek.
Kipótolva a Szentháromság hiányosságait. Mert Leány vagy Anya nélkül nincsen Fiú sem az
Atya meg mihez kezdene Anya nélkül ? A lélek meg akkor is lélek ha nem szent !
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is elmondhatom Neked, hogy Jézus az Isten Fia. Nem fog eljutni a szívedig. De ha Maga Isten jelenti ki Neked, akkor eljut. És egy pillanat alatt megváltoztatja a gondolkodásodat, a látásodat mindenről. Ehhez azonban nyitott szív kell.
-

Ajánlom neked Hamp, gyere el németországba, itt anyi meggyözö emlék van Jézustol, hogy rögtön vallásos leszel. :)
-
Itt megtalálod Jézus fitymáját két példányban (1986 ig még rendszeresen körbevitték a templom körül)
A három király Kölnben van eltemetve a Domban. Nem tudom, hogy hogyan tévedtek Bethlehemböl ide?
Az Eifeli Prüm-ben megtalálod Jézus szandálját, a Pápa ajándékozta valamikor a városnak.
-
-
220px-6-Reliquie_der_Sandalen_v.Jesus-k.jpg

-

Rengeteg dolgot hátrahagyott Jézus a létének bizonyitására, megvan a:
- köldökzsinorja
- a levágott haja
- a tejfoga
- a fitymája (összesen 6 példányban)
- a passion elfolyatot vére
- a keresztfán hullatott könyei
- a levágott körme ......
-
Nem beszélve a kinzoeszközökröl amivel sanyargatták öt
- a szent kereszt,
- kereszten állo felirat
- a szent szögek,
- a szent töviskoszoru
- a szent kehely amiböl az utolso vacsorán ivott,
- a szent izzadság ami a testéröl folyt, becsomagolva Veronika kendöjében,
- a szent szivacs amivel ecetet adtak neki a romai katonák,
- a szent cölöp amihez oda volt kötve a megkorbácsolás idelyén,
- a szent kö amivel Judás elárulta öt,
- a szent pálmalevél amivel Jézus legyezték Jeruzsálembe valo bevonulásakor.
.. mind eredeti,
-
- Megvan Jézus szent tunikája a Trieri Domban,
- a szent szandálja, az Eifeli Prüm-ben
- egy másik szent izzadság amit Ovideo örzött meg ...
- megvan a lábnyom amit valahol elhagyott
- megvan a szent bölcsö amiben ringatták
- megvan a "Hitetlen Tamásnak" a szent ujja amit Jézus sebeibe dugott
- megvan néhány szent lépcsö Pontius Pilátus palotájábol amit Jézus lába állott
- söt még a szent Szamár tetemét is örzik Veronában amin Jézus belovagolt Jeruzsálambe.
-
Ezért mondja a Jászladány, hogy "Jézus történelmi személy volt" MInden bevan bizonyitva látod. :(
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
"Ezért mondja a Jászladány, hogy "Jézus történelmi személy volt" MInden bevan bizonyitva látod. "
Akkoriban a Jézus olyan gyakori név volt mint nálunk a Jancsi és Juliska.Juliskát csak azért említem mert van olyan
feltételezés,hogy Istennek volt felesége és lánya is nem csak egy fia !
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát bizony, ha az "ember isten képére és hasonlatosságára" lett létrehozva akkor forditva is igaznak kell lenni, az Istennek is van "kuki-ja"!
-
200px-Bruxelles_Manneken_Pis.jpg
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát bizony, ha az "ember isten képére és hasonlatosságára" lett létrehozva akkor forditva is igaznak kell lenni, az Istennek is van "kuki-ja"!
-
200px-Bruxelles_Manneken_Pis.jpg
Mit akarsz ezzel bizonyitani kedves Ernoe??
Ő is ember volt itt a földön,és mindennel rendelkezett,testileg-érzelmileg...

-Néha úgy viselkedel,mint egy ovodás,neked is van olyanod,mint apukámnak...
Nem érzed az iróniát,amit irogatol??
 
Oldal tetejére