RR6 2013

Cicáspanni

Állandó Tag
Állandó Tag
Van, akinek ezzel a hónappal a kendője két mintára lesz a finishtől és van, akinek 5re van, ez nem igazságos. Úgyhogy arra fogom kérni, aki az utolsó mintát hímzi a tulajdonos előtt, mindaddig üljön rá a kendőre és ne küldje vissza, míg az nem teljesített a vállalt részét. Komolyan ezen gondolkodom. Ugyanis pont annak halad a kendője, aki nem teljesít és pont azé van lemaradva, aki becsülettel csinálja.

Abszolút igazad van. Nagyon rossz érzés, amikor csak vársz pedig te csinálod, haladsz vele és mivel bevállaltad, ezért ezt veszed előre és nem a saját hímzéseket! Legalábbis én mindig így teszek. Igaz eddig szerencsém volt mert Szalárd behozta a lemaradást és az én kendőm így most időben van, a decemberi hímzés jönne rá.
Egyetértek, hogy ha olyan tagnak készül el nagyon hamar a hímzése, aki még ül több kendőn, csak akkor küldjük el neki a sajátját, ha az utána következő jelezte, hogy már megérkeztek tőle a kendők. Nem fair, hogy az kapja meg előbb, aki lassú, aki meg dolgozott az csak vár.

Igazán elszomorít ez az RR, hogyha őszinte akarok lenni. Egyik sem akad annyi ponton mint ez és szeretnék már túllenni rajta és sajnálom, hogy ezt érzem. Az meg hab a tortán, hogy bárkinek bármi mód írok, hogy legalább jelezzen, mondja, mi van, hogy van, egy nyamvadt e-mailt vagy egy privátot nem tud megereszteni, ez az igazán nem korrekt.

Igen, tényleg nyögvenyelős én is várom hogy vége legyen.
Egy privát üzenet vagy egy beírás nem tart 5 percnél tovább, olyan jó lenne ha megtisztelnénk egymást ezzel, hogy tudjuk, ki hol tart, és nem kell aggódni egy kendő miatt!

Egyébként a jövőre induló RR-eknél én szigorúbb lennék és olyan jó lenne egy RR csak az itt tényleg aktív tagokkal! Aki nem ír hónapokig ide, attól tartok azzal csak gond lesz :-(
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hittem ha Veronikáv
Abszolút igazad van. Nagyon rossz érzés, amikor csak vársz pedig te csinálod, haladsz vele és mivel bevállaltad, ezért ezt veszed előre és nem a saját hímzéseket! Legalábbis én mindig így teszek. Igaz eddig szerencsém volt mert Szalárd behozta a lemaradást és az én kendőm így most időben van, a decemberi hímzés jönne rá.
Egyetértek, hogy ha olyan tagnak készül el nagyon hamar a hímzése, aki még ül több kendőn, csak akkor küldjük el neki a sajátját, ha az utána következő jelezte, hogy már megérkeztek tőle a kendők. Nem fair, hogy az kapja meg előbb, aki lassú, aki meg dolgozott az csak vár.

Igen, tényleg nyögvenyelős én is várom hogy vége legyen.
Egy privát üzenet vagy egy beírás nem tart 5 percnél tovább, olyan jó lenne ha megtisztelnénk egymást ezzel, hogy tudjuk, ki hol tart, és nem kell aggódni egy kendő miatt!

Egyébként a jövőre induló RR-eknél én szigorúbb lennék és olyan jó lenne egy RR csak az itt tényleg aktív tagokkal! Aki nem ír hónapokig ide, attól tartok azzal csak gond lesz :-(
Mivel ez zömében virtuális kapcsolaton alapul,így nehéz vagy lehetetlen olyan taggal együtt dolgozni aki fantom. Nem azt mondom,hogy ötpercenként írjon,de jó lenne ha heti egyszer azért látnánk,hogy még tart a kapcsolat. Az,hogy olvas azt én nem tudom elfogadni az olyan mintha nem is akarna a csoporttal lenni. Az meg a széthúzás jele. Tudom,hogy mindenkinek akadnak olyan problémái amik nem voltak betervezve,de akkor módosítani lehetne a sorrendet mint most, amit a kényszer szült és akkor nem lesz lemaradás csak több körön fog futni a dolog. Én túl vállaltam jövőre magam ,de bízom benne,hogy feltudom majd venni az utazósebességet.
 
Csillucs86

teljesen egyetértek... mindenkinek megvan a nyomora, de legalább annyi, hogy őszinték legyünk egymással, nem kell részelteiben, csak annyi, hogy nálam van, késni fogok, és ha a késés bevállalható, akkor késsen, ha nem, akkor ne üljön rá, küldje tovább hímzetlen, tudom, mert én is rohangálok jelenleg orvostól orvosig, de azt is tudom, hogy megígértem, hogy hímzek...
 
Bambi0925

Állandó Tag
Állandó Tag
Jelentkezek, hátha lekerülök a fekete listáról.

A novemberi minta készen van, de nem adtam fel, mert nemrég lettem meg vele teljesen és mivel aa képeslapok egy része sem érkezett meg amiket küldtem, ezért karácsony utánra hagyom a postázást. A decemberi pedig még nincs nálam.

/Én biztosan nem RR-ezek egy jó ideig, tőlem már nem kell félnetek :) Tavaly még jó volt, otthon voltam. Aztán úgy megtettszett, hogy idénre belekezdtem 3-ba, és ezzel egy időben munkába álltam váratlanul, stb. Másfél éve az ég világon semmit nem varrtam magamnak, csak az RR-t, azt is lassacskán. Most karácsonykor tűnik fel igazán, hogy semmi apróság nincs, amit adhatnék.... Na de a 3 RR-ből az egyiket sikeresen befejeztem, a másikat is, de hasonló okok miatt nem mertem feladni az utolsó kendőt, már csak ez maradt.../
 
csondita

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem vagyok egy nagy virtuális csevegő, de figyelemmel kísérem a csapatot. Nagyon sajnálom, hogy ilyen keserű a hangulat. Úgy látom, hogy pont az én kendőmmel van a legtöbb probléma, mindenkinek jöhet közbe valami gond, én türelemmel kivárom és nem haragszom (még) senkire, csak annyit kérek, ha nem tudja megcsinálni jelezze, hívjon, üzenjen, sikítson... Szeretnék majd jó szívvel visszagondolni az RR6-ra!:dr_33:
 
zsuzsika37

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Engem most nyugodtan fel lehet írni a fekete listára. Nem vagyok sértődékeny típus. El vagyok én is maradva egy kendővel, de igyekszem megcsinálni. Nem kívánom senkinek, amin hónapok óta keresztül megyek. Nem fogok szabadkozni, nem fogok megsértődni, de nem kívánok senkinek egy válást a nyakába kicsi gyerekkel, munkahellyel, triplázva.
Mindenkinek kívánok boldog karácsonyt! 993826_632794033449334_1418937718_n.jpg
 
csikelszabokata

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia! Kész Csonditáé, már csak a postára kell eljutnom vele hétfőn. :)

Az az igazság, hogy nagyon megcsúsztam a nálam levő kendőkkel, és ezúton bocsánat érte mindenkitől! Olyan lehetőségem adódott, amit nem utasíthattam vissza, nagyon kemény egy hónap volt, a családnak (főleg a két kislányomnak) is és nekem is, de az ő érdekükben muszáj volt megtennem valamit, viszont így tulajdonképpen esténként értem haza, akkor meg próbáltam őket megnyugtatni - kárpótolni (meg a saját bűntudatos lelkemet is), így nem maradt időm a kendőkre. Viszont a nálam levő másik kettővel is végzek a köv. két hétben, ígérem, hogy ne legyen csúszás.

A történet röviden (azért mesélem el, mert emiatt csúsztam meg a kendőitekkel) annyi, hogy a GYED után más munkahelyre kerülök át sajnos (áthelyeztek, a lakóhelyemtől kb. 40 km-re), így minden nap ingáznom kell majd. Ez még a kisebb gond. Az új főnököm hallani sem akar arról, hogy Anna 3 éves koráig itthon legyek vele, közölte, hogy amint betölti a 2-t, azonnal vissza kell mennem, papíron 4 órába, ténylegesen viszont reggel fél 7 körül indulok (a kicsit, majd ha ovis lesz, akkor már el tudnám vinni, de nem tudom hova teszem, míg nem ovis; az iskolába viszont Esztert - mivel ősztől már oda jár, még nem vihetem ilyenkor, tehát őt sem tudom hova tenni reggel), és ha minden jól megy, este 7 körül (fektetésre) haza is érnék. A férjem 6-ra jár reggel, így nem tudom megoldani, hogy a lányok hol legyenek reggelente (nem is beszélve a kicsiről, akit legkorábban 2 és fél évesen vesznek fel oviba, bölcsi nincs), és egész estig. Mindezt úgy, hogy mivel a bejárást sem fizeti teljesen, és míg Anna nem lesz 3 éves, a bére is csak 4 órás, hazahozok kb. 25.000 Ft-ot. Ezért úgy döntött a családi kupaktanács, hogy ez így nem vállalható - és a lányok nagyon megsínylenék, ezért más munka után kell néznem - sajnos itt a környéken még így diplomával és több képesítéssel sem egyszerű szabad munkahelyet találni. November végén kiderült, hogy itt a településen megürül a köv. évben egy az enyémhez hasonló munkakör (a bér ugyanaz, de 8-kor kezdenek, nem kell utazni, 4-kor végeznek és látnám a lányaimat, ráadásul mire megüresedik, Anna is 2,5 éves lesz), így mindenképp meg kellett próbálnom. Ennek a feltétele (hogy eldönthessék, szóba jövök-e) az volt, hogy egy futó beruházást a hozzá tartozó pályázati lebonyolítással és elszámolással együtt meg kellett csinálnom egyedül, bemutatkozásként. Ezért minden időm erre ment rá (nagyon nehéz hónap volt, nem is tudom, hogy Anna sírt-e többet vagy én), ne haragudjatok, de ezért maradtam le így. Remélem sikerül, mert ha nem, nem tudom hogy oldom meg a lányokat. Most Anya és a férjem közösen bevállalták őket, de ez hosszabb távon nem megy (a férjemnek nincs ennyi szabija, anyukám pedig már idős, nem tudja őket oviba és isibe hordani sem). Még egyszer bocs, hogy félre tettem emiatt a hímzéseiteket, de ez olyan lehetőség, amit nem szalaszthattam el, mert ha sikerül, nem csak az esti fürdetésnél látom majd a családom - és nem is ennyike pénzért.

Megígérem, hogy behozom a lemaradást, és két héten belül a nálam levő másik két kendő is kész lesz (Bosziséval is egész jól állok már). :)

Remélem megértitek, és nem haragszotok. :oops:

Kata! Hol tart Csondita kendője? Boszisé ne feledd, majd Evelynnek megy, Csonditáé Bebunak és Szalárd ma feladja Neked Cicáspanni kendőjét. Mindjárt jövök táblázattal is.
 
Sok sikert, erőt és boldogságot kívánok a jövő évre Neked és családodnak!
 
Azért mi budapestiek talán jobban tudunk álláshoz jutni,bár itt sem fenékig tejfel a dolog,de azért azt durvának tartom,hogy egy havi becsületes munkáért csak 25 ezret vigyél haza. Mivel a minimálbér most nem tudom pontosan , de úgy 98 ezer körül kellett , hogy legyen. Ennek a fele meg nem 25 ezer, szerintem . Akkor hová tűnt a többi? Ilyenkor van az ,hogy hol van a média, hogy élhetünk így jobban mint előtte. Kérdem én csak kis bugyuta aki nem ért a politikához,de tudja és látja,hogy sokan vannak hasonló helyzetben ilyenkor mit tesz a kormány a becsületes állampolgáráért aki nem ment külföldre, aki szült gyereket vagy gyerekeket,hogy fent maradjon a magyar nép, aki nem vesz részt a fekete gazdaságban, aki becsületesen szeretne élni, de ilyen jövedelem mellett csak vegetálni lehet. Nekem sok ismerősöm van akiknek a gyerekei most kerültek ki az egyetemről vagy be. Jó esetben mint a fiam lesz munkája,ma informatikusokra meg programozókra épít a világ, a többi szakma sorvad. A többi meg megy külföldre vagy kénytelen gyarapítani a fekete gazdaságot,mint az egyik ismerősöm fia .Autóvillamossági szakon végzett, amiről az ember azt hihetné, hogy biztos jövője van, de nem, pedig pesti a gyerek. Egy maszeknál helyezkedett el,mert csak itt volt rá szükség ,minimálbérré. Az igaz ,hogy többet kap kézhez, hogy ezt az illető hogy csinálja az már más kérdés,de csak 6 órára van bejelentve. Ami azt jelenti,hogy csúszik majd a nyugdíjba vonulásának éve és az alap fizetés sem kecsegtet semmi jóval, bár azt mondják lehet,hogy már addigra nyugdíj sem lesz. A lányomnak is azt mondták, hogy lehet hogy csak diplomája lesz állása nem, mivel tervezőkre sem igen van szükség akiket meg foglalkoztatnak azok már le vannak zsírozva. Keresztlányom jövőre megy Angliába ott csinálja a doktoriját és már előre fél az anyja,hogy ott is marad.Na azért a remény hal meg utoljára:p
 
csikelszabokata

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljesen igazad van! Ennyi pénz nem elég semmire! Nálam úgy csinál a bruttó béremből felet, hogy mivel Anna 2 éves korától 3 éves koráig GYES-en leszek / lennék, ezért csak 4 órába vesz vissza papíron, és ennyit is fizet ki, fele bruttó bért, aminek a nettója nálam kb. 50 ezer, de mivel nem fizeti a bejárásnak és a helyszínelésnek csak egy részét (benzinpénzt), ezért ennek jó, ha felét haza tudnám hozni. Azt pedig nagyon jól tudja, hogy nincs túl nagy választék munkahelyekben, így ezt ki is használja a főnöknőm, sajnos. Ebbe a hatalmas összegbe a mininálbér így sajnos most nem igazán játszik szerepet (mert a teljes bruttóm felette van). Már néha én is úgy látom, hogy felesleges volt egyetemre járni, nem érte meg a sok munka és idő :(

Sajnos tényleg sokan elhagyják az országot a fiatalok közül, de nagy részüknek (az én évfolyamomból is) sokkal jobban bejött a választása, mint nekünk, akik itt maradta. azért ez szégyen, nem? De igazad van, a remény hal meg utoljára! - remélem nem volt hiábavaló az elmúlt hónapi hajtás, és felvesznek ;)

Azért mi budapestiek talán jobban tudunk álláshoz jutni,bár itt sem fenékig tejfel a dolog,de azért azt durvának tartom,hogy egy havi becsületes munkáért csak 25 ezret vigyél haza. Mivel a minimálbér most nem tudom pontosan , de úgy 98 ezer körül kellett , hogy legyen. Ennek a fele meg nem 25 ezer, szerintem . Akkor hová tűnt a többi? Ilyenkor van az ,hogy hol van a média, hogy élhetünk így jobban mint előtte. Kérdem én csak kis bugyuta aki nem ért a politikához,de tudja és látja,hogy sokan vannak hasonló helyzetben ilyenkor mit tesz a kormány a becsületes állampolgáráért aki nem ment külföldre, aki szült gyereket vagy gyerekeket,hogy fent maradjon a magyar nép, aki nem vesz részt a fekete gazdaságban, aki becsületesen szeretne élni, de ilyen jövedelem mellett csak vegetálni lehet. Nekem sok ismerősöm van akiknek a gyerekei most kerültek ki az egyetemről vagy be. Jó esetben mint a fiam lesz munkája,ma informatikusokra meg programozókra épít a világ, a többi szakma sorvad. A többi meg megy külföldre vagy kénytelen gyarapítani a fekete gazdaságot,mint az egyik ismerősöm fia .Autóvillamossági szakon végzett, amiről az ember azt hihetné, hogy biztos jövője van, de nem, pedig pesti a gyerek. Egy maszeknál helyezkedett el,mert csak itt volt rá szükség ,minimálbérré. Az igaz ,hogy többet kap kézhez, hogy ezt az illető hogy csinálja az már más kérdés,de csak 6 órára van bejelentve. Ami azt jelenti,hogy csúszik majd a nyugdíjba vonulásának éve és az alap fizetés sem kecsegtet semmi jóval, bár azt mondják lehet,hogy már addigra nyugdíj sem lesz. A lányomnak is azt mondták, hogy lehet hogy csak diplomája lesz állása nem, mivel tervezőkre sem igen van szükség akiket meg foglalkoztatnak azok már le vannak zsírozva. Keresztlányom jövőre megy Angliába ott csinálja a doktoriját és már előre fél az anyja,hogy ott is marad.Na azért a remény hal meg utoljára:p
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem sikerülni fog! Én mindenesetre szorítok érted. Ha felvesznek próbáld meg elérni azt diplomatikusan,hogy az útiköltséget fizessék, vagy hozzájárulást kaphass akár szép kártyában is! Tanulni sosem volt hiába , hiszen most már a tudás a tied azt nem vehetik el. Az már más kérdés , hogy most mire jó.:)
 
Bambi0925

Állandó Tag
Állandó Tag
Feladtam ma Kata kendőjét.

Írtam a füzetbe is, hogy a felirat egyedi tervezés eredménye, ugyanis az "eredeti", vagyis amiről eddig magyarosítottam, nos az nem fért ki. Ezért kicsit tologattam a betűket ide-oda, hogy jó is legyn, és ne is nagyon lógjon ki. Remélem azért tetszeni fog...
 
Csatolások

  • IMG_0421_2.JPG
    IMG_0421_2.JPG
    317.8 KB · Olvasás: 21

zsuzsika37

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Először is Katának drukkolok, hogy beválljon az új munkahely. Együtt érzek veled, mert én itt Sz- Sz- B megyében ugyanez a helyzet. Én is egy 18 km-re fekvő településen dolgozom, de muszáj volt elvállalni.
Mindenkinek boldog új évet kívánok!!
készen lettem A Veronika és a Szalárd kendőjével, mutatom is, és el is ment a postán. Veronika.jpg Szalárd 2.jpg
 
Oldal tetejére