Csillagkapu az 51-es körzetben?
Aki figyelemmel kíséri a hazánkban is nagy sikerrel vetített Csillagkapu című filmsorozatot, bizonyára sokszor gondolkodott már azon: vajon valóban létezik-e a film alaptörténetét képező, civilizációkat összekötő átjáró?
Számos jel utal ugyanis arra, hogy az Egyesült Államokban – a közeli vagy a távolabbi múltban – épültek olyan csillagkapuk, amelyek segítségével nemcsak a Földre érkeznek idegenek, hanem amerikai katonák is rendszeresen látogatnak más bolygókra.
A világ különböző tájairól érkező beszámolók szerint a repülő csészealjak rendszerint egyik pillanatról a másikra jelennek meg a semmiből, és hasonló módon tűnnek el a szemtanúk elől. Több ezer olyan eset ismert, amikor a földönkívüliek térugrással jutnak el egy-egy eltérítés helyszínére, így materializálódnak a hálószobában, s ezt a módszert használják arra, hogy az eltérített személyt magukkal vigyék a járművük fedélzetén található vizsgálóhelyiségbe.
Logikusnak tűnik tehát a feltételezés, miszerint csillagközi utazásokra csak a világegyetemet behálózó, tér és idő nélküli csatornarendszer használható fel, de a bolygóközi térben, illetve az égitestek felszínén mesterséges járatok is kialakíthatók. Ha belépünk ebbe a rendszerbe, akkor egy olyan világegyetem képe tárul elénk, amely teljes egészében különbözik a csillagatlaszok által ábrázolt, látszólagos valóságtól. A téridőcsatornák egy másik világ relatív jelenéből a távolságtól függő relatív múltunkba helyezhetik át az idegen lényeket – s természetesen fordítva is ugyanez a helyzet.
Ha ezzel a módszerrel egy pillanat alatt eljutnánk egy tőlünk 10 ezer fényévnyi távolságban található rendszerbe, és onnan információt küldenénk vissza, akkor az – a három térdimenziós világ által meghatározott fénysebességgel haladva – pontosan 10 ezer földi év múlva, vagyis most érne ide. Ha pedig utazásunk végpontja mondjuk 15 milliárd fényévnyi távolságban található tőlünk, akkor a célba érkezéssel együtt egy 15 milliárd éves időugrást is végrehajtottunk! Ennyi időbe telt volna, amíg fénysebességgel eljuthattunk volna erre a pontra, amely a csillagászok szerint majdnem fénysebességgel távolodik tőlünk. Így pedig aligha lenne esélyünk arra, hogy a „hagyományos” csillagközi közlekedéssel valaha is elérjük…
De mindez hogyan lehetséges? Képzeljünk el egy papírlapot, amelynek egyik felére szabálytalan elhelyezésű csillagokat rajzolunk. Majd fogjuk meg a lapot, és hajtsuk úgy össze, hogy a felületén elhelyezett pontok egymás felé közeledjenek. Egyes pontok olyannyira közel esnek egymáshoz, hogy szinte illeszkednek is. Ezzel az eljárással a kétdimenziós térben elhelyezett pontok közötti távolság nullára redukálható. A negyedik dimenzióban a tér magába hajlik, és ezen a térgörbületen keresztül az Univerzum bármely anyagi pontja másodpercek alatt elérhetővé válik. Bármely?… Ez talán mégsem ennyire egyértelmű! Ha ugyanis az ősrobbanás után pókhálóhoz hasonlóan szövődő téridőszálak véletlenszerűen alakultak ki, akkor egész naprendszerek vagy galaxisok maradtak ki ebből a sajátos kozmikus összeköttetésből.
A legismertebb elméletek szerint a mi galaxisunkban több száz helyen alakulhatott ki értelmes élet, de ezek fejlődése egymáshoz képest akár százezer évekkel is eltérhet. Figyelembe véve, hogy a csillagászok számításai szerint hozzávetőleg 10 milliárd hozzánk hasonló galaxis található a kozmoszban, megszámlálhatatlan értelmes civilizáció létezhet a világegyetemben. Valahol gyorsabb, valahol lassabb volt a fejlődés. Létezhetnek olyan intelligenciák, ahol tiltják a téridőutazásokat, és olyanok, ahol mesterségesen elérték, hogy érzékelhetetlenek legyenek más világok lényei számára. Egyes világokban olyan értelmes élet is kialakulhatott, amely nem képes saját világa elhagyására.
Szerencsére minden jel arra utal, hogy a Föld a könnyen megközelíthető planéták közé tartozik – és eme kiváló kozmikus tulajdonsága nem is marad kihasználatlanul. Ha pedig az idegenek a magasabb dimenziók különleges átjáróit használják a csillagközi utazásokra, akkor a Földön is léteznie kell egy vagy több csillagkapunak. De vajon hol és mikor építhették fel ezeket?
Kozmikus kapcsolat
Ma már alig akad, aki ne hallott volna a nevadai sivatagban megbújó, szupertitkos katonai övezetről, az úgynevezett 51-es körzetről. A nyolcvanas évek vége óta kiszivárgó hírek és információk szerint ezen a rejtélyes bázison tárolják mindazokat a bizonyítékokat, amelyek egyértelművé tennék, hogy az UFO-k egy nálunk fejlettebb idegen civilizáció által épített repülő szerkezetek.
A Las Vegastól mintegy százötven kilométerre, a Nellis katonai támaszpont területén található térség – amelyet Dreamlandnek, vagyis Álomföldnek is neveznek – a Föld egyik legszigorúbban őrzött területe. Légterét még a légierő különleges kiváltságokkal rendelkező repülőgépei sem sérthetik meg, a polgári repülőket pedig akár le is lőhetik, ha nem távoznak az első felszólításra. A térséget szárazföldi úton sem célszerű megközelíteni: az illetéktelen behatolók az életükkel játszanak, amikor megpróbálnak közel kerülni az amerikai hadsereg legféltettebb titkaihoz.
Milyen kutatásokat végeznek a titkos föld alatti bázison? Mit őrizhetnek ilyen szigorúan az amerikai hadsereg különlegesen kiképzett elitegységei? Abban mindenki egyetért, hogy olyan tevékenység zajlik a nevadai sivatagban, amelynek nyilvánosságra kerülése alapjaiban rengetné meg az Egyesült Államok politikáját és gazdaságát – sőt, a Föld összes többi lakójának életét, világképét is.
Az USA kormánya a második világháborút követően szembesült azokkal a váratlan eseményekkel, amelyek megjósolhatatlanul változtatták meg jövőjét, és ezzel együtt az emberiség jövőjét is. Amerika kifejlesztette, használta, és ekkor még egyedüli nemzetként birtokolta az atombombát, amely önmagában képes volt bármilyen potenciális ellenfelet, vagy akár magát a Földet elpusztítani. Ebben az időben az Egyesült Államok rendelkezett a legeredményesebb gazdasággal, a legmagasabb életszínvonallal, a legélénkebb nemzetközi kapcsolatokkal, valamint birtokolta az emberiség történelmének leghatalmasabb és leghatékonyabb hadseregét. Így csak elképzelni tudjuk azt a zavarodottságot, amikor az USA kormánya 1947 júliusában arról értesült, hogy egy idegen lények által vezetett űrhajó zuhant le az új-mexikói sivatagban.
Megbízható szemtanúk, műholdas fotók, videofelvételek és írásos dokumentumok százai tanúsítják, hogy az Egyesült Államok ezt követően vette fel a diplomáciai kapcsolatot a kis szürkéknek nevezett fajjal. Azokkal az idegenekkel, akiknek a segítségével az ötvenes években több, máig is működő kutatási és fejlesztési kormányprogram indult be. Az amerikaiak megismerkedhettek azokkal a technológiákkal – például a személyi számítógépek mikroprocesszoraival, a száloptikás hírközléssel, a golyóálló mellénnyel, az éjjellátó berendezésekkel, az agyhullámokkal történő rendszerirányítással, az űrfegyverekkel vagy éppen a lopakodó bombázókkal –, amelyeket azóta is eredményesen használnak a katonai fejlesztések során.
Az USA hadseregének természetesen alapvető nemzetbiztonsági érdeke, hogy mindezt a lehető legnagyobb titokban tartsa. Amerikát feltehetően az az idegenekkel kötött megállapodás is kötelezi erre, amelynek értelmében a kormányzat hivatalosan nem közli az emberiséggel a szürkék földi jelenlétét, cserébe az ufonauták nem avatkoznak bele az amerikai társadalom mindennapi életébe.
Az 51-es körzetben – vagy a több tucat hasonlóan jól őrzött katonai bázis egyikén – felépülhetett egy olyan téridőkapu, amely alkalmas arra, hogy az idegenekkel együttműködő amerikai katonák hihetetlenül rövid idő alatt hatalmas távolságokat tehessenek meg a kozmoszban, megismerve új világokat, életformákat.
Egy másik elmélet szerint a csillagkapukat még évezredekkel ezelőtt hozták létre az akkor ide látogató idegenek, akik először téridőszondák millióit küldték szét a galaxist behálózó csatornarendszerben. Ezek eredményei alapján kezdték meg a célirányos kutatást, majd a kapuk építését az életet hordozó planétákon. Meglehet, hogy Afrika és Ausztrália kietlen sivatagos vidékei, Ázsia lakatlan pusztaságai vagy Dél-Amerika áthatolhatatlan őserdei szintén rejtegetnek más világokra nyíló átjárókat – de az elsőre minden jel szerint az amerikaiak bukkantak rá.
Biztosra vehető, hogy a szürkék – a kozmikus konfliktusok elkerülése érdekében – különböző feltételekhez kötötték a csillagkapu használatát, és szigorúan megszabták, hogy segítségükkel mely csillagrendszereken, bolygókon végezhetnek kutatásokat földi szövetségeseik. Szép számmal akadhatnak közöttük olyan planéták, amelyek fejletlen társadalmakban élő lakóit az amerikai hadsereg éppen úgy vizsgálja, mint minket más lények.
A fejlettebb civilizációknak nincs okuk félni tőlünk, hiszen katonai szempontból nem jelentünk veszélyt rájuk. Az amerikaiak is tisztában vannak azzal, hogy bármilyen ellenséges lépést tennének, nem maradna el a válaszcsapás. Ezzel pedig nemcsak saját országuk jövőjét, hanem a Föld többi államát is veszélyeztetnék.
Veszélyes vállalkozás
De vajon ellátható-e a csillagkapu olyan védelemmel, amely meggátolja, hogy illetéktelenek lépjenek a Földre? Megakadályozható-e egy idegen faj inváziója? A kérdés nem felesleges aggodalmat, sokkal inkább valós veszélyt tükröz. Hiszen a kapun nem csak barátságos és jó szándékú lények, hanem bárki és bármi eljuthat hozzánk, akár a világegyetem legtávolabbi pontjáról is. Egy csillagkapu megnyitása az elképesztő távlatok mellett halálos veszélyeket is rejthet. Egy földönkívüli faj inváziós katonái pillanatok alatt megsemmisíthetnek akár hétmilliárd embert is, ha úgy tartja kedvük!
Az emberiségnek egyelőre fogalma sincs arról, hányféle galaktikus civilizáció létezik. Nem kizárható, hogy agresszív lényekkel is számolnunk kell. Kialakulhattak olyan földönkívüli civilizációk, amelyek más anyagformában egzisztálnak, mint mi, vagy amelyek testfelépítése a rovarokhoz hasonló. Elképzelhető, hogy ezek az életformák a miénket egyáltalán nem kedvelik. Talán emberszerű, agresszív civilizációk is léteznek, amelyek győztesekként kerültek ki egy belháborúból és agresszivitásukat a világűrre is kiterjesztik. Esetleg olyan erőszakos változattal is számolnunk kell, amely egoista módon dolgozik saját hazájáért, és megpróbálja befolyását kiterjeszteni. Ellenük hozták létre a „galaktikus ENSZ-t”, amelynek alapokmányában szerepel, hogy egyetlen civilizációnak sem szabad a fejlődő civilizációk mindennapjaiba beavatkoznia mindaddig, amíg azok a saját erejükből el nem érik a galaktikus klub szintjét. Kérdés persze, hogy kik ellenőrzik – és mennyire súlyosan szankcionálják – a kozmikus „meg nem támadási egyezményt”… S kérdés az is, hogy mikor tartanak majd végre érettnek minket a hivatalos kapcsolatfelvételre, és ezzel együtt a csillagkapuk létezésének nyilvánosságra hozatalára.
Kétségtelen, hogy a Föld minden kormánya titokban tartaná, ha közvetlen kapcsolatba kerülne egy földönkívüli intelligenciával. E különösnek tűnő viselkedés oka, hogy a találkozást átélő nemzet ezáltal kívánna előnyökhöz jutni – nem csupán katonai, hanem szociológiai, technikai, vallási és kulturális területen is. Még ha privát kutatócsoportok fognák, fejtenék meg és terjesztenék is a földönkívüli üzeneteket, vagy netán az idegenek közül kapna valaki kihallgatást, a kormányhivatalok és az egyetemi intézmények ezeket az üzeneteket azonnal tréfának, feltűnési viszketegségnek vagy tévedésnek kiáltanák ki, és az egész ügyet azonnal megpróbálnák eltussolni.
Hiszen miféle következményekkel járna az, ha egy ártatlan ufonauta megjelenne a döbbent embertömegek előtt? Hogyan reagálnának az emberek, ha UFO-k tűnnének fel a nagyvárosok, zarándokhelyek, iszlám mecsetek, keresztény katedrálisok, buddhista templomok fölött, vagy éppen egy zsúfolt futballstadionban? Mit éreznének a vallás hívei, ha például a húsvéti mise alatt repülő csészealjak ereszkednének le a felhőkből a római Szent Péter térre? Mennyit magyarázkodnának a nagyérdemű tudósok, ha fel kellene ismerniük, hogy az elmúlt évtizedekben a földönkívüli életről, a csillagközi távolságok leküzdéséről és az UFO-król csupa valótlanságot terjesztettek? Mi játszódna le a hadsereg vezetőinek fejében, akik az adófizetők pénzét elhárító rakétákba, elfogó vadászgépekbe, radarkészülékekbe invesztálták? Hogy éreznék magukat az antropológusok százezrei és híveik milliói, ha úgyszólván ujjpöccintésre kiderülne, hogy az ember nem az evolúció netovábbját képviseli?…
Könnyű belátni, mekkora kulturális és vallási megrázkódtatáshoz vezetne, ha nyilvánosságra kerülne, hogy az amerikai kormány már évtizedek óta kapcsolatban áll egy nálunk fejlettebb civilizáció képviselőivel. Hát még ha fény derülne az 51-es körzet titkára: a más világokra nyíló, csodálatos csillagkapu létezésére.
Csillagkapu a mozivásznon
Hogyan is nézhet ki egy világokat összekötő átjáró bejárata? Például úgy, ahogy a Richard Dean Anderson nevével fémjelzett Csillagkapu – Stargate – című népszerű sorozat alkotói megálmodták. A film hősei egy atomrakéta kilövésére használt, kiürített silóban lépik át a csillagkapu csillogó hártyáját, és néhány perc múlva az Univerzum túlsó oldalán bukkannak elő, egy Földhöz hasonló bolygó felszínén. A filmbéli kapu egy körülbelül 20 méter átmérőjű kör alakú gyűrű, amely két egymásba kapcsolódó gyűrűből áll. A külső gyűrűn 9 ékzár, míg a forgatható belső gyűrűn 39 szimbólum található. A csillagkapu nagyrészt a Földön nem létező naquada ásványból áll, amelynek legfontosabb erénye, hogy a természeti hatásoknak és az időnek is ellenáll. A szerkezet használata viszonylag egyszerű, ám nagy odafigyelést igényel: először a belső gyűrűt kell elforgatni hat különböző szimbólumhoz, amelyekkel a cél koordinátáit határozzuk meg, majd el kell tekerni a kiindulópont szimbólumához. A filmbéli bázis csillagkapuján hét ékzár látható, amelyek a belső gyűrűn található szimbólumokat kódolják be. A féregjárat, amelyet a csillagkapu létrehoz, egy stabil link két különböző csillagkapu között. Amikor valami vagy valaki áthalad az eseményhorizonton, molekuláris szerkezete felbomlik, hogy a féregjárat másik végén ismét egésszé álljon össze. A kapuk elsődleges célja tehát, hogy élőlényeket, illetve tárgyakat továbbítsanak a világűrben. Mindegyik gyűrűrendszer rendelkezik érzékelőkkel, amely képes megtalálni más gyűrűket, és a koordináták meghatározása után kapcsolatot hoz létre velük.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2004. MÁRCIUSI SZÁMÁBA