Biblia, minden ami a Szentírással kapcsolatos - 2013

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Furrier!
Az általad hozott Ezékiel 38,14-17 idézet számomra nem ad semmi bizonyítékot az állításodra nézve.Hiszen a folytatás a 39.részben így olvasható:
"1Te meg, emberfia, jövendölj Góg ellen! Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Ellened fordulok Góg, Mesek és Tubal fejedelme. 2Idehívlak és elővezetlek, felvonultatlak messze északról, és Izrael hegyeire hozlak."

Góg és Magóg jelképezi az Istenellenes antikrisztusi megpróbáltatást,minden hívő számára.Szerintem ennek megfelelően nem nemzetekben kell gondolkodnunk,hanem abban ami minden Szelleminek ellensége.
Krisztus visszajövetele előtt várható,ami Ezékielnél az utolsó Templom felépülése előtti leírásban szerepel,-a Jelenések könyve 20. részében pedig az 1000 éves Krisztusi mennyei uralom végén olvashatunk róla,tehát a földi templom (Krisztus eljövetele,új föld és új ég)megvalósuása előtti időben.

"7Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, 8és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. 9Felvonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost. És tűz szállt le az égből és elemésztette őket." Jel.20
A Jelenések könyve 1,1 azt írja,hogy a könyv jelképekbe öltöztetve közli mondanivalóját.
Az idézett hettita törvények pedig azt erősítik bennem,hogy Istennek egyetemes módszere,hogy törvény által nevel bennünket,míg meg nem érünk a kegyelmi szövetségre.A törvény kíméletlen,engedményt nem tehet,míg a kegyelmi szövetségre a személyes belső kapcsolat,az Isten általi segítség jellemző.(megváltó önmagát adó segítség az ember számára).

A kegyelmi szövetségben derülhet ki,hogy Isten végtelen szentsége mellett,végtelen irgalom is.Hogy nem távol levő,megközelíthetelen transzcendens Istenünk van csak,hanem velünk lévő immanens Istenünk,aki utánunk jött,emberré lett,és úgy segít a bajban.Ez a titok.Misztérium,amiről máris asszociálhatunk a misztérium vallásokra..


Szerintem a Biblia jelképrendszerét a könyvön belül érthetjük csak meg,nem érdemes összeszőni más népek mitológiájával,vagy kijelentésével.Különben káosz, ellenségeskedés lehet a vége.
Isten kijelentette,hogy nem személyválogató,nem faj alapján viszi végbe üdvösségünket.Az ószöv.-i zsidó nép nevelése,fenyítése is ezt tükrözi,amely a Biblia elfogulatlansága mellett tanúskodik.A zsidó nép közül mindig csak a maradék tartatott meg.
Megtérés ,újjászületés nélkül senki nem juthat Isten országába.

Mózes felesége például midianita származású volt,Jézus családfájában szereplő parázna Ráháb kánaánita,Ruth moábita,Bethsabé hettita....
Vagy amit Luk. evangéliuma ír a 4. részben:
"Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön;mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz {1 Kir 17,8-16}.És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán« "{2 Kir 5,1-27}.(Námán az arám király hadseregparancsnoka volt)
Tehát az Istenben való hit,bizalom számított,nem az izraeli származás,ezért gyógyultak meg ők ketten.

Az irgalmas szamaritánus megint példaként szolgál erre,szembeállítva a levitával,pappal akik oly jól ismerték a szeretet parancsát!!
Egy ilyen "elkerülésre"(peszach),megváltó segítségnyújtásra mindenkinek szüksége van,mint amilyet mutatott az irgalmas szamaritánus is.
Isten előtt olyanok vagyunk mint az összevert és kifosztott ember az úton,lelki értelemben leginkább.A szeretet igazságos megoldást keres a megmentésre,ha nem csak szóval szeret.
És ki szeret a legjobban? Aki...
 
Utoljára módosítva:

furrier.

Őstag
Az általad hozott Ezékiel 38,14-17 idézet számomra nem ad semmi bizonyítékot az állításodra nézve.Hiszen a folytatás a 39.részben így olvasható:
"1Te meg, emberfia, jövendölj Góg ellen! Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Ellened fordulok Góg, Mesek és Tubal fejedelme. 2Idehívlak és elővezetlek, felvonultatlak messze északról, és Izrael hegyeire hozlak."
Ezért szoktam azt mondani, hogy az aktuálisan uralkodó kultúrák ismerete nélkül nem lehet megérteni mi van leírva a Bibliában...
Ezékiel idejében az aktuálisan uralkodó kultúra, nem a zsidó-kultúra volt...
A 39. részt nem találom leírva egy környező kultúra történelmi lejegyzéseiben sem...
Nevezetesen nem történt olyan, hogy szkíta-zsidó háború, ami azzal végződött volna, Jahve hívei legyőzik Góg seregeit...!
Ellenben, ha szétnézek a világban, ma már ezt látom, de ehhez nagymértékben hozzájárult a Biblia elterjesztése, és a Szent Inkvizíció munkássága...!

Góg és Magóg jelképezi az Istenellenes antikrisztusi megpróbáltatást,minden hívő számára.Szerintem ennek megfelelően nem nemzetekben kell gondolkodnunk,hanem abban ami minden Szelleminek ellensége.
Góg és Magóg nem jelképezheti az istenellenest ami minden szelleminek az ellensége, mert minden szelleminek az ellensége az elanyagiasodott gondolkodás, ami nem a szkíta népek tulajdonsága...


Az idézett hettita törvények pedig azt erősítik bennem,hogy Istennek egyetemes módszere,hogy törvény által nevel bennünket,míg meg nem érünk a kegyelmi szövetségre.
A törvényeket nem Mózes kapta, azok egyszerű átvételek, mint ahogy azt itt:
http://canadahun.com/temak/biblia-minden-ami-a-szentírással-kapcsolatos-2013.34857/page-39#post-4067341 kifejtettem...
Nem én találtam ki, maga a Biblia tesz róla tanubizonyságot...!
Megtérés ,újjászületés nélkül senki nem juthat Isten országába.
Akkor nosza hát térj meg őseink eredeti hitéhez, mely nem az elanyagiasodott gondolkodásra építi fel hittételeit, és ezáltal újjászületve máris Isten országában találod magad...!
 

furrier.

Őstag
Csak, hogy lássuk ki ellen hadakozik Jahve, a teljesség igénye nélkül leírnék egy-két ismertebb nevet Góg és Magóg népéből, hogy lássuk mennyire istentelen egy népről van szó: Ráma, Krisna, Buddha a Shakyamuni(vagyis szkíta bölcs),Zarathustra, és Jézus a Bet-Shan-i, ami egyenlő Scythopolis-al...
Az utolsón ne lepődjunk meg, nem létezik a názáreti Jézus, ugyanis akkor még Názáret nem is létezett...
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Góg és Magóg nem jelképezheti az istenellenest ami minden szelleminek az ellensége, mert minden szelleminek az ellensége az elanyagiasodott gondolkodás, ami nem a szkíta népek tulajdonsága...
Hát erről van szó,egyetértek.
De a szkíta népeket,ugyanúgy a zsidó népet sem lehet vér szerint különbnek,vagy alantasnak minősíteni.
A nagy nevek(Egyiptom,Góg,Magóg,Izrael) csak szimbólumok, izraeliták és szkíták között voltak igazak és nem igazak Isten előtt.Fel is soroltam különböző nemzetiségű embereket,akik megfelelő módon viszonyultak Istenhez,és áldást nyertek.
Egyetlen ellenségünk van mindannyiunknak,a céltévesztés .
Az (elromlott)testi,ellensége a szelleminek.
Figyeld ezt a finom megkülönböztetést.Még a földi Jeruzsálem is ellensége a mennyei Jeruzsálemnek.

"21Mondjátok csak ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? 22Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. 23A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. 24Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. 25Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. 26A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. 27Hiszen írva van: Örülj te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van. 28Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. 29De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is." Gal.4

A mi lelkünk (pszichénk)és szellemünk között is ez az ellentét áll fenn,míg újra át nem formáltatunk Isten Fia képmására.
Hiába mondták némely zsidók,hogy Ábrahám fiai,jóllehet test szerint azok voltak!!
Jézus azt mondta Ábrahám csak akkor az ő atyjuk,ha Ábrahám cselekedeteit cselekszik!
 
Utoljára módosítva:

furrier.

Őstag
Hát erről van szó,egyetértek.
Akkor gondolkozz el kiknek van elanyagiasodott gondolkozása...
De a szkíta népeket,ugyanúgy a zsidó népet sem lehet vér szerint különbnek,vagy alantasnak minősíteni.
Vér szerint nem is...! Más a mentalitásuk, ebből kifolyólag az erkölcsi felfogásuk is...!
Pl: Ábrahám azt mondja, a felesége a húga, mert attól tart, hogy megölnék a feleségéért...Pedig mint utólag kiderül nem kellett ettől tartania...Sőt még anyagi haszna is származik ebből a hazugságból...Később ugyanezt a fia is eljátsza, és mint itt is kiderül, neki sem kellett ettől tartania, és neki is anyagi haszna származik belőle...Miért cselekednek így...? A "nagy" Dávid hogyan szerzi meg magának Uriás feleségét...?
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Hát erről van szó,egyetértek.
De a szkíta népeket,ugyanúgy a zsidó népet sem lehet vér szerint különbnek,vagy alantasnak minősíteni.
A nagy nevek(Egyiptom,Góg,Magóg,Izrael) csak szimbólumok, izraeliták és szkíták között voltak igazak és nem igazak Isten előtt.Fel is soroltam különböző nemzetiségű embereket,akik megfelelő módon viszonyultak Istenhez,és áldást nyertek.

A mi lelkünk (pszichénk)és szellemünk között is ez az ellentét áll fenn,míg újra át nem formáltatunk Isten Fia képmására.
Hiába mondták némely zsidók,hogy Ábrahám fiai,jóllehet test szerint azok voltak!!
Jézus azt mondta Ábrahám csak akkor az ő atyjuk,ha Ábrahám cselekedeteit cselekszik!

Nem kell mindjárt Ábrahámig visszamenni, elég ha Mózesig tesszük meg az utat, addig, ahol Egyiptomból megérkeztek, az Úr Mózes és Józsué által területeket jelölt ki számukra, egész Kánaán földjét felosztotta közöttük.

Amikor az izreli törzsek elfoglalták területeiket, nem irtották ki és nem üldözték el az őslakókat, legalábbis Manassé, Efraim, Zebulon, Áser és Naftali törzse nem (Bírák 1: 27.-verstől), akkor az Úr leküldte „angyalát”, aki megdorgálta ezért a népét (Bírák 2: 1.-verstől). Mert „nem irtották ki a népeket..., a mint utasította őket az Úr”, ezért felgerjedt a haragja ellenük(Zsoltárok könyve: 106: 34.).

Különösen Júda „fiai” voltak kíméletlenek a falvak, városok népeivel szemben. Ők, ha a nép nem menekült el, tízezrével öldökölték le őket. Júda és Simeon „Bézekben tízezer embert vágott le” (Bírák1: 4)

A Holt-tenger déli részének a magasságában, attól nyugatra feküdt Nagy Arad és Arad (Bét-Jerohám), (Michael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza 159. o.). Ez Júda törzsének kijelölt területe volt: „a Júda pusztájára, mely délre van Aradtól” (Bírák 1: 16.). Kananeus, Arad királya megütközött a támadó sereggel, melynek vezére fogadalmat tett az Úrnak: „Ha valóban kezembe adod e népet, eltörlöm az ő városait”.Az Úr meghallgatta a kérést, „és eltörlé őket, és azoknak városait” (Mózes IV. 21: 2, 3.).

Azt mondjátok, hogy ismeritek a Bibliát. Ezeket a sorokat is ismeritek és mégis szerető Istenről beszéltek, akitől mint írod áldást nyertek különböző nemzetiségű emberek, ha megfelelő módon viszonyultak hozzá?

Mi volt a megfelelő mód? Ha lekaszabolták saját magukat? :o
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát én ezért voltam már gyerekként képtelen Jehovát elfogadni istennek. Sokáig Jézus volt az Istenem, míg rá nem jöttem, hogy Jézus mennyei Édesatyja, akire mondta, hogy az Atya és Én egyek vagyunk, nem azonos Jehovával. Azóta van Istenem, azóta van mennyei Édeatyám nekem is. Mivel Jézus mondta, hogy rajta keresztül nekünk is mennyei Édesatyánk. Ott is mondta, hogy akik megvallják az Én nevem az emberek előtt, azoknak a nevét Én is megvallom az Én Atyám előtt. Akik megtagadják az Én nevem az emberek előtt, Én is megtagadom az ő nevüket az Én Atyám előtt. Jézus mennyei Atyja az igazi Isten, a szerető szívű, könyörületes, igazi apa!
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon a saját szabályai szerint élt ez a Jézus.... nem tisztelte sehol a hagyományokat. Engem inkább Satanel-re emlékeztet.

"Sátán atyánk a legszeretőbb isten az Univerzumban". A VilágMINDENSÉGben.
Jahve inkább az egyetemes igazságot, igazságosságot képviseli.
Ő a mi Galaxisunk (a Tejútrendszer) Ura, szerintem. És a VilágEGYETEMé is, talán. De hogy van vagy volt hatalma a Földön - az biztos.

El nem tudom képzelni, hogy ki lehet ez a mi "Mennyei Édesatyánk". Ha nem Jahve - akkor ki a csuda.

A bogumilok szerint az Úr Istennek 2 fia volt: Satanel és Mikhael.
A gonosz, lázadó Satanel (aki a trónját az Isten Atya trónja fölé kívánta helyezni!!) legyőzetett végül Mikhael által, és levettetett ide a Földre. Tehát tulajdonképpen "emberré lett" -- az emberekkel egyszintre került. Nem mondhatta már többé azt, hogy az emberek alacsonyabb rendű teremtmények nála és ezért nem tiszteli és nem szolgálja őket.
De Satanel itt a Földön is híveket szerzett magának - olyan személyeket, aki felett uralkodhatott. Ezért küldte el Lucifer szeráfot, a Fényhozót (felvilágosítót) az Atya Úr Isten. Hogy felvilágosítsa az embereket, mi a helyzet, és hogy eldöntesse velük, önként, és tudatosan: Kit akarnak szolgálni, Satan-t (akinek ekkor már nem volt a nevében az "el") vagy Őt, az Atyát! De ha őt, Istent szeretnék választani, akkor szabad akaratukból, és tényleg tudatosan tehessék ezt!
Az Isten Lélek.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Engem felháborít, hogy te a Sátánhoz hasonlítod Jézust. Jézus nem volt zsidó, miért kellett volna a zsidó hagyományokat követnie? Jézus a pártus hercegnő Mária, és a pártus intéző József gyermeke volt fizikai szinten. A mennyei Édeatyja tanításait hirdette. Te követed Jehovát? Szerintem te sem.
Nem Jehova az igazi Isten, az biztos. A mennyei Atya szerető szívű édesapa. Te inkább a kegyetlen szemet-szemér, fogat-fogért valló, nőket gyerekeket gyilkoló Jehovához vonzódol? Mert én nem. Én inkább vallom, és követem a Jézust, és az Ő mennyei Édeatyját, mint Jehovát. Amit írsz Satanelről, inkább illik Jehovára, mint Jézusra.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
József apja Jákob volt (vagy Éli) -- ezek zsidó nevek. Mária apja Joachim volt, az anyja pedig Anna. Mindketten zsidók. Nem értem hát, hogy hogyan lehetett ez a 2 illető párthus... Lehet, hogy foglalkozása révén József az volt, a párthusoknak dolgozott, intézőként, még ha ács is volt a mestersége. Ezt el tudom hinni. Mária meg.. vallása révén tartozhatott oda, mivel Anyahíta vallására volt beavatva, és fölszentelve! Anyahítát pedig nem a zsidók tisztelték, hanem a Párthus Birodalom területén.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
József Jézus apja soha nem volt Jákób fia. Te a Saulus rabbi szerinti bibliából idézel. Én a gonosztikusból.
Nem volt ács József, csak a zsidók fordították félre a foglalkozásának a nevét. Pártus nyelven hasonló volt a kiejtése, mint zsidó nyelven az ács, így ragadt rajta ez a név, a zsidó rabbi Saulus jóvoltából.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon is tisztelte a hagyományokat, csak a zsidó hagyományokat...!

De hát a Sabbath-ot (a szombatot) sem tartotta meg... Kaifás mondta is neki, hogy "ha nem tiszteli a hagyományokat", akkor üldözni fogják, elkapják, és elítélik -- szóval tulajdonképpen előre figyelmeztette őt az esetleges kivégzésének, keresztrefeszítésének a lehetőségére.
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
József Jézus apja soha nem volt Jákób fia. Te a Saulus rabbi szerinti bibliából idézel. Én a gonosztikusból.
Nem volt ács József, csak a zsidók fordították félre a foglalkozásának a nevét. Pártus nyelven hasonló volt a kiejtése, mint zsidó nyelven az ács, így ragadt rajta ez a név, a zsidó rabbi Saulus jóvoltából.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.


Hát, mindenesetre Jézust is az ácsmesterségre tanította... mármint József -- és igencsak jól megtanította rá.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Könyörgöm, miért tartotta volna be, mikor nem volt zsidó? Ő a fény szűze templomába járt imádkozni, még a kersztre feszítése előtt is ott volt a tanítványaival. Igen, a zsidók megkövetelték minden embertől, akár zsidó volt, akár nem, akik az országban éltek, hogy a zsidó ünnepeket tartsák be. De Jézus mivel nem volt zsidó, és nem volt egyszerű polgár sem, így nem tartotta be, a saját hitének az ünnepeit tartotta be a tanítványaival együtt. Ha zsidó lett volna, akkor nem keresztre feszítik, hanem megkövezik.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Jézus soha nem tanult ácsmesterséget, és nem is tanított senkit sem erre a szakmára. Ő a fény, és a szeretet, Mennyei Atya tanításait jött átadni az emberkenek, amit már elfelejtettek.
Saul rabbi jól férevezette az embereket. Hiszen Saul rabbi soha nem találkozott Jézussal, nem is ismerete. Jézus idejében még javában gyilkolászta a Jézus követőket. Saul rabbi a saját fantázia alapján, a zsidó vallással ötvözve hozta létre a római katolikusok alapját képező vallást, ami szöges ellentétben volt azzal, amit Jézus tanított.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
József Jézus apja soha nem volt Jákób fia. Te a Saulus rabbi szerinti bibliából idézel. Én a gonosztikusból.
Nem volt ács József, csak a zsidók fordították félre a foglalkozásának a nevét. Pártus nyelven hasonló volt a kiejtése, mint zsidó nyelven az ács, így ragadt rajta ez a név, a zsidó rabbi Saulus jóvoltából.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

Én? Én a Máté Evangéliumából és a Lukács Evangéliumából idéztem! Azok pedig hiteles, szent szövegek! Hitelesebbek, mint azok az apokrif gnosztikusok, melyet a többi apostol írt.
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Jézus maga is ácsként dolgozott - először faszerszám-készítőként, aztán pedig hajóácsként. Voltak neki beosztottai is! Olyan volt, mint egy mai kisiparos, kisvállalkozó.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Az apokrif iratok hitelesebbek, mert Jézus tanítványai írták, és sokkal közelebbi időkben keletkeztek, mint az átköltött bibliában vannak. Szerinted azok a hitelesebb iratok, akik 100 vagy 1000 évvel később íródtak, mint a megtörtént esemény? Az apokrif iratok ugyan úgy benne voltak a bibliában, mint azok, amiket átrostáltak, és átkötöttek utólag. Jézus tanítványai hirdették az igazat, míg Saul rabbi és tanítványai a költöttet, a zsidóhittel átszőttet. Ez olyan mint ahogy a magyarokkal el akarják hitetni, hogy a finnek testvérnép, de nem így van. A finnek tiltakoznak ellene, és nagyon is jogosan. Ugyan így van ezzel a zsidó ősiséggel kapcsolatban is. Itt meg a zsidók tiltakoznak, hogy sem Jézussal, sem a goj követőivel semmi kapcsolatuk sincs. Neked is felteszem a kérdést: Körül vagy metélve? Mert ha nem, akkor sem a zsidókhoz, sem Jehovához semmi közöd sincs. Jehova parancsba adta, hogy aki a népében nincs körülmetélve, azt végezzék ki. A zsidók meg egyetlen betűt sem törölnek ki a törvénykönyvükből, mert azt tartják, hogy a törvny az istenüktől van, és csak ő törölheti ki, ember nem. Csak a Jézus életével, tanításaival kapcsolatos tényeket lehetett megmásítani, törölni, beilleszteni, mert az goj. Nem zsidó. Még szerencse, hogy nem hajtják mai napig is végre az agyonkövezést ilyenekért.
Jézus nem akarta, nem kérte, nem alkalmazta sem a tanítványainál, sem a követőinél a körülmetélést, mert semmi köze sincs és nem is volt Jehovához. A zsidók a fogságban szedték fel, és tették istenüknek. De ez az ő dolguk. Nekem miért kellene az ő kívánalmaikat követnem? Nem vagyok zsidó, én Jézust követő vagyok.
Nem tudom, hogy honnan szeded ezt a hülyeséget. Jézus soha nem volt ács, sem vállalkozó, Jézus tanító volt, és gyógyító. A kettő teljesen más. Egy ács nem tud tanítani, gyógyítani, halottakat feltámasztani.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Oldal tetejére