A félrelépés menti meg a házasságokat?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Egy kanadai üzletember kifejezetten komoly házasságban élők számára hozta létre társkereső oldalát. A mottója: Az élet úgyis olyan rövid, lépj félre!

Bár az oldal felhasználói között egyre növekvő népszerűségnek örvend, akadnak olyanok, akik nem nézik jó szemmel a hűtlenség intézményesítését. Noel Biderman rendszeresen kap halálos fenyegetéseket, a Vatikán panaszleveleket írt az ügyében, sőt, még a spanyol királnyő is beperelte.

Biderman az Ashley Madison névre hallgató társkereső oldal alapítója. Az oldal kifejezetten házasságon kívüli titkos félrelépésre csábítja az embereket azáltal, hogy összeköti egymással a házas nőket és férfiakat, lehetővé téve, hogy diszkréten találkozhassan egymással.

A randioldal, amely a nők számára ingyenes, és csak a férfiaknak fizetős, számos technológiai segítséget nyújt a biztonságos félrelépéshez. Mobilaplikációjának GPS technológiája feltérképezi a leközelebb lévő lehetséges szexpartnereket. Emellett rá lehet virtuálisan kacsintani rajta keresztül bárkire, azonnali üzenetet küldhetünk, illetve utazási szolgáltatás is tartalmaz, ha valaki esetleg az üzleti útján óhajtana viszonyt kezdeményezni.

Az oldal 2002-ben indult el Kanadából, mára 37 országban több, mint 24 millió felhasználója van. Japánban a tavalyi nyitás óta kilenc hónap alatt egy millióan csatlakoztak az oldalhoz.

–Ez az a régió, ami kultúrálisan a legjobban képes elválasztani egymástól a szexet és a házasságot. –véli az alapító. Biderman szerint a hűtlenség egyébként is jelen van minden kultúrában.

A férfiak 70-80%-a lesz hűtlen valamikor a kapcsolata során, de a nők is ’feljövőben’ vannak, jóval több, mint 40%-uk félrelép valamikor. A hűtlenéség mögött számos ok áll Biderman szerint. Az oldal különösen népszerű gazdasági válságban senyvedő, illetve a tehetősebb, gondtalanabb országokban. De szerinte a fő ok az, hogy az emberi faj biológiailag nincs hűségre programozva –ami nem biztos, hogy a házasságnak rosszat tesz.

-Minnél több ideje van együtt egy pár, annál kevésbé vonzódnak egymáshoz. Húsz év házasság után a szexuális vonzalom gyakorlatilag lenullázódik. Egy viszony azonban, főleg, ha nem derül ki a másik fél számára, feldobhatja ezt a langyos állóvizet, és ezáltal a házasságot is megmenti, ami lehet, másképp válással végződött volna.

Amit Biderman az embereknek nyújt, az a tökéletesen biztonságos affér.

-Nem elég, ha találkozunk valakivel, aki tetszik nekünk. Fontos, hogy ne bukjunk le. Ezt hoztam létre: egy olyan területet, ahol bárkinek lehet viszonya, mert mi ezt technológiailag biztonságossá tesszük a számára.

Ami pedig Biderman úr magánéletét illeti: jómaga tíz éve házas, két gyermek édesapja. Felesége ugyan támogatja urának gyümölcsöző üzleti terveit, de a hűtlenségről alkotott véleményét (talán érthető okokból), egyáltalán nem osztja. -Ha később a szexuális életem a feleségemmel elkezd langyosodni, akkor megpróbálok majd én is viszonyt kezdeni valakivel. –tervezget Noel Biderman.

Telegraph

cpic5821_11womanmanbedlgn.jpg
 
Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Van egy pár dolog ami az embert megkülönbözteti az állattól. Az egyik,hogy Szeretkezik a kiválasztottal és nem megdugja ahogy pl a kutyák csinálják az utcán. A másik,hogy ez szimpla árulás. Ha kapcsolatban élek valakivel egyszerűen saját magam köpömle egy ilyen húzással. Hoztam egy döntést egy komoly felelősség teljes döntést talán az elsőt az életemben aminek komoly következményei vannak.Választottam egy Nőt akiben minden körülmények között megbízom. Ezzel a döntésemmel felnőttnek számítok. Lefeküdni valakivel ,levetkőzni( a gátlásaimat is) engedni hogy hozzám érjen,és én hozzá érjek, ez bizalommal jár. Kérdés: Mit adsz a Szerelmednek olyat amit senki másnak?

ha bárkivel képes vagy lefeküdni akkor már csak a fingas marad ,mert Ugye azt nem teszed idegennel
 
Utoljára módosítva:
0

075

Vendég
A csuda tudja... Van igazság abban, amit ez a pasas mond a szolgáltatása védelme érdekében.

Sajnos azonban a dolog úgy áll, hogy a világon bármi elítélendő cselekedet mellett is lehet mindig találni néhány hangzatos - és ráadásul tökéletesen helytálló! - érvet. Egyáltalán semmi olyasmit nem tudna nekem senki se mondani, még a legiszonyatosabb gonosztetteket se, ami mellé ne tudnék mondani néhány olyan dolgot, ami igazolja, hogy az a szörnyűség igazából nagyonis hasznos.

Szóval, itt nem arról kell vitatkozni, igazak-e az ipse érvei, mert nyilvánvalóan igazak, hanem azt kell megvizsgálni, több hasznot hajt-e mint kárt.

A válasz azt hiszem ezügyben nyilvánvaló. Rengetegen vannak, akik egyszerűen azért nem lépnek félre, mert az ilyesmi macerás, ugye mert nehéz megfelelő partnert találni, mert nagy a lebukás veszélye, stb. Abban a pillanatban azonban hogy ez könnyűvé válik, ezek is kedvet kapnak rá, és máris elterjed ez az attitűd.

Továbbá, mit ért az ipse biztonság alatt?! Hogyan tudja garantálni, hogy a kiszemelt partner nem AIDS-es?!

Megjegyzem, az viszont egy babona, hogy a férfiak annyira hűtlen hajlamúak volnának. Én se vitatom hogy nagyobb bennük erre a hajlam mint a nőkben, de messze nem annyival mint azt hiszik róluk. E vélekedés amiatt terjedhetett el, mert ha egy férfinak tetszik egy nő, azt többnyire látványosan kifejezésre is juttatja, míg ha egy nőnek tetszik egy pasi, nem kezd el füttyögni utána, meg nem csap játékosan a fenekére, stb...

Én a házasságom után is nyíltan megbámultam minden jó csajt az utcán (bár nem fütyültem utánuk), még akkor is ha javában a feleségemmel együtt sétáltam. Az én drágám egykettőre megtanulta azonban, hogy az ilyesmi nekem merőben esztétikai élvezet, azaz „hűséget fogadtam nem vakságot”, és cseppet se kell tartania félrelépéstől.

Igazából nem is nagyon fantaziáltam félrelépésen pusztán a szexuális vágy miatt. Amikor komolyan elgondolkoztam ilyesmin, az mindig olyankor volt, ha valami a szexen kívüli dolog miatt válságosnak éreztem kettőnk kapcsolatát.

Nem vitatom, lehetnek pasik, s kisebb számban csajok is, akiknél ehhez elég a testi vonzódás is. De azok eddig is megtalálták erre a módot könnyen. Amint azonban e weboldal tagjainak száma mutatja, szerintem ha a lehetőség erre nagyon megkönnyebbedik, olyanok is élni fognak vele akiket ez amúgy nem igazán érdekelne.

Persze, akár jó ez akár nem, nemigen hiszem hogy be lehetne tiltani/záratni.
 
peter92

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem nem mindig jó megoldás a félre lépés. Még amikor az ember fiatal akkor még jó mókának tartja, de ahogy elkötelezi magát egy nőhöz vagy férfihez, úgy már nem hiszem, hogy az jó színfoltot hagy a kapcsolatában (bár nem tudni, hogy mióta lehetnek együtt).
 
Csilli Villi

Állandó Tag
Állandó Tag
Az öszinte kommunikácio egy nagyon fontos tényező a kapcsolatban,s ha az meg van,akkor a félrelépések is megszünhetnek. Valjuk be viszont,hogy tényleg tudunk-e a párunkkal öszintén szexualitásrol beszélni? nagyon sokan nem,s ez sok bonyodalmat és félrelépést eredményez.
Magát az ötleltet jónak tartom,mivel sokszor tényleg csak egy tapasztalat kelll ahhoz ,hogy tudjuk jo helyen vagyunk,vagy azt ,hogy mit is akarunk. Így vagy ugy azzal egyet kell érteni,hogy az emberi lény biologiailag ninccs hűségre programozva,hanem fajfantartásra. Ez azt viszont nem jelenti azt,hogy az ember ne tudna hűséges lenni,szeretni és kommunikálni,s ezáltal harmonikusan élni :)
 
Beka Holt

Kormányos

Szép éjszakát neked!
Van egy mondatod:
Így vagy úgy azzal egyet kell érteni, hogy az emberi lény biológiailag nincs hűségre programozva, hanem fajfenntartásra.

Ezt tényleg így gondolod?
Mert ha igen akkor miért nem értjük meg azokat az embereket akik olyan mély szegénységben élnek, hogy magukat sem képesek eltartani, a gyermekeikről már ne is beszéljünk, akiknél rettenetes nagy a csecsemőhalál, az éhenhalás, lásd Etiópia, India, Bangladesh, stb. Nem szeretnék olyan nő lenni akinek csak a szülés és a gyermeknevelés a dolga. Az állatvilágban fajfenntartásról beszélünk, de az embernél. . . hát szerintem nálunk nem. Ott ugye egy egy nőstény vagy nőivarú a legerősebb hímet választja az utódok apjául, hiszen a legerősebb hím utódja örökíti a géneket, nagyobb az esélye, hogy ha felnő a csapat legerősebb egyede lehet, és viheti tovább a géneket. És itt a szabadon élő állatokról beszélek, pl. ragadozóknál, megverekszik egymással a hárem tulajdonosa egy egy fiatalabb hímmel, a nőstények birtoklása a cél, az utódnemzés, ott vannak pl. a nagymacskák, oroszlán és társai, ha a fiatalabb győz megöli a másik hímtől született kölyköket, az anyaállat újra ivarzik, és már a győztes génjei öröklődnek. De hasonló a helyzet a növényevőknél is, pl. szarvasbőgés idején, ott is a hímek megverekszenek az utódnemzés miatt. De, hogy az embernél is így működne?Úgy érzem azért ettől többek vagyunk.

Az alaptémához csak egy szerény vélemény.
Férjhez megyek, vagy megnősülök, igazából a házasság mint intézmény annyira nem is fontos, a párkapcsolat a lényeg, (szerintem) Vegyük a nő szemszögéből: valami miatt én lettem a kiválasztott akit a férfi megkért, legyek a párja, igent mondtam. a férfi szemszögéből szintén hasonló: én lettem a kiválasztott akihez kötődni szeretne az akit kiválasztottam.
Vegyünk egy tükröt! Álljunk elé minden este és nézzünk bele, szembe tudok-e nézni magammal, vagy inkább szembe köpném magam amiatt amit napközben a társam ellen elkövettem? Valaki itt azt írta, hűséget fogadtam, de nem vakságot! Okos gondolat! Attól hogy megnézem a tortát még nem nyaltam le róla a cukormázat!
Volt nekem egy kolléganőm, sűrűn jártunk fellépésekre, nála az hogy az egyik ágyból ki, másikba be, semmi mást nem jelentett mint sportot. Idősebb voltam tőle néhány évvel, és néha észrevette hogy meg meg csóválom a fejem, mikor elkésett az indulásról. Egyszer rákérdezett hogy talán nem tetszik valami? a válaszom az volt, olyan vagy mint egy átjáróház, és ez valóban nem tetszik, ha te így élsz ezzel mindenkit minősítesz, és ez nem tetszik nekem!
Az a Nő aki állandóan egyik matracról a másikra dől valóban olyan mint egy állat, a különbség csak annyi közöttük, az állat tudja melyik hím a kölykei apja, (bár ez náluk nem fontos) nekünk viszont Fontos hogy ki a gyermekeink apja!
És ez fordítva is így működik, ha már az a férfi párt választott attól legyen gyermeke és ne egy alkalmi kapcsolatból.

A legfontosabb meg nem lemaradt . . .
Meggondolandó, hogy az az egetverő nagy nagy fellángolás, a szerelem egyszer elmúlik, és ha nincs mögötte szeretet, a másik tisztelete, megbecsülése, az egész nem ér semmit! Félrelépni meg csak az tud lelkiismeret furdalás nélkül, akinél ez hiányzik. Egy felszínes kapcsolat ami a semmire épül jobb ha nem jön létre, annak úgyis válás lesz a vége, mert az igazi kapcsolat alapja a szeretet, azt semmi a világon nem pótolja.
 
Hááát, ööö, izé. Bár Beka Holttal többnyire nem értek egyet, most legalább olyasmit írt amivel ha nem is értek egyet, de legalább ÉRTEM, miért írta, és emiatt szimpatikus a nézete, amennyiben én magam is szeretném ha a világ ilyen volna, amilyennek lefestette.

A baj az, hogy sajnos nem olyan.

Tudniillik ő nagyon helyesen írta le, miként is megy ez a dolog az állatoknál, azaz látszik rajta (végre...) hogy tudja a „leckét”. Ezúton megkövetem őt, mert korábbi hozzászólásai alapján - bevallom - sokkal butábbnak (=ismerethiányosnak) tartottam. Kiderült íme hogy nem olyan! TUDJA, mi az az evolúció, csak eszerint NEM ÉRT VELE EGYET, pontosabban kétségbeesetten keresi az érveket arra, hogy hihesse, az evolúció törvényei csak az állatokra érvényesek, az emberre már nem!

ÉRTEM, miért teszi ezt. Én is átestem ezen. Nekem se tetszik, hogy az ember nem más mint egy állat, de sajnos amint múlnak fölöttem az évek, egyre jobban meggyőződöm róla, hogy az ember IGENIS egy állat, és teljesen igazak rá mindazok a (szerintem se rokonszenves) tulajdonságok, amik az állatokra is igazak, az evolúció miatt!

Konkrétan ugye, most a párválasztásról van szó e cikkben. Tapasztaltam fiatalkoromban (is...), hogy a nők igenis a bika csávókra buknak. Marhára nem érdekli őket az ész, még a kedvesség se nagyon. A srác legyen valamennyire csinos, aztán ha az megvan onnantól csak az a fontos hogy mentől inkább „alfa-hím” legyen. Mert az embernőstények is úgy alakultak ki, hogy ha egy ilyennel párzanak s ettől fogannak gyereket, az nagyobb eséllyel lesz hordafőnök, eképp sok unokát biztosít az anyának, sőt, netán a mamának magának is jó életkörülményeket annak idősebb korában. (Bár ez már nem annyira fontos szempont. Úgy értem genetikailag.).

Aki tehát nem elég erőszakos és vad fiú, arra nem buknak az iskolás csajok. Esetleg rámosolyognak hogy súgjon nekik matekórán, de attól még a bandafőnökkel járnak. Akkor is ha az majdnem megbukik matekból. A lényeg hogy jó kigyúrt legyen, meg dögös motorja legyen, sok pénze, meg... Szóvalé tudjátok a többit.

Iskoláskorszak után meg az van, hogy a gazdagabb pasikra buknak. Persze a gazdag azért gazdag mert energiáit pénzszerzésre fordítja, de ez már nem jön lée a nőknek, és miután hozzámentek a gazdag pasihoz, sírnak hogy ők „el vannak hanyagolva” mert a férjük ugye klubestekre jár kapcsolatokat ápolni, vagy túlórázik a hivatalban (előkelőék esetében az igazgatótanácsban...)

Na de nem jut ugye minden nőnek mégse alfa-hím. Mit tesz ilyenkor egy nő?

Ezt ami itt olvasható:

http://mek.oszk.hu/05200/05266/05266.htm#26

Bocs hogy nem másolom ide de hosszú. Viszont érdemes elolvasni... Azaz igenis az állati ösztönökből alakult ki a hűség is és hűtlenség is (meg a féltékenység is). Teljes egészében a biológia determinál bennünket, az erkölcseinket is. Ez nekem se tetszik, ismétlem. De attól még így van.
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Az ördögbe, no még ilyet :D
Tudtam én ezt mindig, hogy ez az egész evolúció egy sületlenség, én változatlanul és juszt is ember vagyok, és régesrég kiléptem az állatok sorából! Tetszik, nem tetszik, ez van.
Drága 074, attól hogy bizonyos dolgokról más a véleményem mint a többségnek még nem vagyok az a butuska csajszi :D És még réges régen párt sem a vagány srácok közül választottam, nekem inkább az ész imponált, és imponál most is, bár az is igaz, hogy soha nem húzott magával a csordaszellem. A miniszoknya volt a divat, én maxiban jártam, a feszes cucc volt a menő, rajtam belakható slamposnak tűnő ruha volt. Ha a lányok a buta de vagány srác után epekedtek nekem a szemüveges tanársegéd kellett az egyetemről. Szóval írhat ez a Viola Zoltán amit akar én kilógok a sorból nála is, a véleményem változatlan, nem a fajfenntartásra születtem, én Ember vagyok!
 
huma99

Igazad van!
Az "állati lét" az emberi létezés egyik dimenziója. Szerintem is van még egy pár dimenzió, amiben a létünk mozog. Érzelmi, intelektuális, transzcendentális...és még mondhatnék párat. A klasszikus példával élve, ha egy kétdimenziós világon áthalad egy gömb, akkor az ott élők, levonhatják a következtetést, hogy a gömb egy változó átmérőjű kör.
 
Csilli Villi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép éjszakát neked!
Van egy mondatod:
Így vagy úgy azzal egyet kell érteni, hogy az emberi lény biológiailag nincs hűségre programozva, hanem fajfenntartásra.

Ezt tényleg így gondolod?
Mert ha igen akkor miért nem értjük meg azokat az embereket akik olyan mély szegénységben élnek, hogy magukat sem képesek eltartani, a gyermekeikről már ne is beszéljünk, akiknél rettenetes nagy a csecsemőhalál, az éhenhalás, lásd Etiópia, India, Bangladesh, stb. Nem szeretnék olyan nő lenni akinek csak a szülés és a gyermeknevelés a dolga. Az állatvilágban fajfenntartásról beszélünk, de az embernél. . . hát szerintem nálunk nem. Ott ugye egy egy nőstény vagy nőivarú a legerősebb hímet választja az utódok apjául, hiszen a legerősebb hím utódja örökíti a géneket, nagyobb az esélye, hogy ha felnő a csapat legerősebb egyede lehet, és viheti tovább a géneket. És itt a szabadon élő állatokról beszélek, pl. ragadozóknál, megverekszik egymással a hárem tulajdonosa egy egy fiatalabb hímmel, a nőstények birtoklása a cél, az utódnemzés, ott vannak pl. a nagymacskák, oroszlán és társai, ha a fiatalabb győz megöli a másik hímtől született kölyköket, az anyaállat újra ivarzik, és már a győztes génjei öröklődnek. De hasonló a helyzet a növényevőknél is, pl. szarvasbőgés idején, ott is a hímek megverekszenek az utódnemzés miatt. De, hogy az embernél is így működne?Úgy érzem azért ettől többek vagyunk.

Az alaptémához csak egy szerény vélemény.
Férjhez megyek, vagy megnősülök, igazából a házasság mint intézmény annyira nem is fontos, a párkapcsolat a lényeg, (szerintem) Vegyük a nő szemszögéből: valami miatt én lettem a kiválasztott akit a férfi megkért, legyek a párja, igent mondtam. a férfi szemszögéből szintén hasonló: én lettem a kiválasztott akihez kötődni szeretne az akit kiválasztottam.
Vegyünk egy tükröt! Álljunk elé minden este és nézzünk bele, szembe tudok-e nézni magammal, vagy inkább szembe köpném magam amiatt amit napközben a társam ellen elkövettem? Valaki itt azt írta, hűséget fogadtam, de nem vakságot! Okos gondolat! Attól hogy megnézem a tortát még nem nyaltam le róla a cukormázat!
Volt nekem egy kolléganőm, sűrűn jártunk fellépésekre, nála az hogy az egyik ágyból ki, másikba be, semmi mást nem jelentett mint sportot. Idősebb voltam tőle néhány évvel, és néha észrevette hogy meg meg csóválom a fejem, mikor elkésett az indulásról. Egyszer rákérdezett hogy talán nem tetszik valami? a válaszom az volt, olyan vagy mint egy átjáróház, és ez valóban nem tetszik, ha te így élsz ezzel mindenkit minősítesz, és ez nem tetszik nekem!
Az a Nő aki állandóan egyik matracról a másikra dől valóban olyan mint egy állat, a különbség csak annyi közöttük, az állat tudja melyik hím a kölykei apja, (bár ez náluk nem fontos) nekünk viszont Fontos hogy ki a gyermekeink apja!
És ez fordítva is így működik, ha már az a férfi párt választott attól legyen gyermeke és ne egy alkalmi kapcsolatból.

A legfontosabb meg nem lemaradt . . .
Meggondolandó, hogy az az egetverő nagy nagy fellángolás, a szerelem egyszer elmúlik, és ha nincs mögötte szeretet, a másik tisztelete, megbecsülése, az egész nem ér semmit! Félrelépni meg csak az tud lelkiismeret furdalás nélkül, akinél ez hiányzik. Egy felszínes kapcsolat ami a semmire épül jobb ha nem jön létre, annak úgyis válás lesz a vége, mert az igazi kapcsolat alapja a szeretet, azt semmi a világon nem pótolja.

Drága Beka Holt !

Így kiragadni egy mondatot a szövegkörnyezetéből, elég erős.
Az utánna következő mondatommal - "Ez azt viszont nem jelenti azt,hogy az ember ne tudna hűséges lenni,szeretni és kommunikálni,s ezáltal harmonikusan élni :)"- én is azzal é rtek egyet,hogy az ember nem állat. Mindezek ellenére,az ember is emlős és igenis hat ránk ez evolucio. Mindenkinek van ösztöne,s ez is onnan ered.

Nekem is nagyon fontos,hogy a társammal egy harmonikus kapcsolatban éljek,s igen nekem is nagyon fájna,ha megcsalna,de a körülmények is fontossak,s akkor már inkább tudjak róla,ill csakis egyszeri dolog legyen,viszont ha már folyamatosan csalnak,mi tart mellette? Azzal nem segít gyereket/eket nevelni,ha a női vagy emberi mivoltomat tapossa. Akkor inkább leszek önálló,s találok magamnak egy olyant társat aki minden szempontbol tisztel.

A szeret nagyon fontos,viszont sok házasságban nem látom. Azt viszont igen,hogy nem kommunikáciőbol eredően,csak egymás mellett élnek az emberek,ugy hogy már szinte nem is ismerik egymást,s inkább a szükséges,ismert rosszat választják,mint hogy bármit változtassanak rajta. Megint oda jukadtam ki,hogy nagyon sok félrelépést meg lehetne előzni,ha a párok kommunikálnának egymással mindenről tabu nélkül. Ez nagyon nehéz,de csak rajtunk áll.

Minden rajtunk áll,az is ,hogy állatá fejlődünk vissza,vagy megmaradunk méltoságos embernek, aki tele van érzelmekkel és gondolatokkal :)
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
már elnézést kérek amiért csak uyg bele kuruttyolok az irásaitokba . Igaz nem olvastam az egészet vissza , mert annyira nem érdekes a dolog . De mondjuk ez vita inditónak manapság nagyon is jó gondolom én , akkor maradhattunk volna ezekszerint az evolucio fokán esetleg a Bonoboknál , hiszen misem lennénk különbek . Igen én hüségt fogadtam és nem vakságot, mert vénségemre ismég a mai napig is megnézek egy szép asszonyt az utcán , persze nem feltünöen de csak csak ha issiászom és artrozisom engedi megfordulnék az biztos . De hogyan is irta valaki ettöl a torta máza még nem kopik el , igen és ez a lényeg , pont ugy mint nejem maga is meg meg csodál egy szépen fejlett ifjúembert . Szerintem ez természetes és igy az egészséges , tudodm most nevetségesnek hangzik amit mondok sokatok részére , de ha jó negyven éve megfelet az a társ és mindegy most férfi vagy nö legyen az illetö . Ha akkor szép , okos és mennö volt akkor most csak azért nem mert ráncos , fogatlan , horkol álmában , eldobálja a zokni a szobában / 40 éve ezt tesszi/ . Szerintem ez nem ok ugra bugrálni , jó jó ma már csak lekváros kenyér és nem Libamájas zsúr kenyér , de az enyém és amikor zsúrkenyér akkor megfelelt nekem . Hogy kinötte a 38-as konfekcios méretét és ma uy a 48-hoz nézeget ha vásárolni megy , hát Istenem én sem maradtam meg Adonisznak legfeljebb az Ö szemében maradtam meg . De tudjátok ez igy a jó , nem vagyunk egyformák vannak ismeröseim ugyszintén mint én kissé már korosak , de ha egy ifjúleányzot látnak mintha a Taranttela csipte öket meg ugy ugra bugrálnak . Aztán hogy nem vagyunk mi férfiak mint az állatok ? Na miért nem ? jó nem ma de tegnap elött ugy 20 évesen olyan buli nem volt a környéken ahol mi nem lettünk volna ott , persze hogy volt csetepaté és nem a korsó sör , hanem valamely szép leányzó miatt amelyet "veretlenül" táncra kértünk fel vagy hasonló . Aztán nehogy most véretlenül egy hölgy elmesélje , hogy mennyire primitiv vagyok vagy voltunk . Mert azért még a mai modern világban is el el csattan egy tasli és megnézném az a hölgyet akit tizenegynehány évesen nem öntött el az öröm , ha lovagja védelmére kellt .
 
Oldal tetejére