Rejtélyek, furcsaságok, talányok

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Agyba ültethető chip a DARPA jóvoltából az emlékek megváltoztatására:
www.facebook.com/Enigmatv

Az Egyesült Államok hadseregének kutatásfejlesztésért felelős ügynöksége, a DARPA olyan agyba ültethető chipek kifejlesztésén dolgozik, amelyek... képesek bizonyos emlékeket beültetni vagy törölni az alany agyában.

Az ügynökség idegkutatói olyan világról álmodnak, ahol az emberek agyát lézerek, gyógyszerek és chipek segítségével lehet majd programozni, illetve azokba mesterségesen emlékeket ültetni. A technológia működőképességét egereken már bizonyították.

„Úgy tűnik, a DARPA teljes gőzzel halad ezeknek a technológiáknak a megvalósítása felé,” mondta Joseph LeDoux idegkutató az MIT Review-nak. „Az tervezik, hogy chipet ültetnek [az agyba]. Olyan lenne, mint egy művégtag, azzal a különbséggel, hogy nem az ember karját irányítja, hanem az emlékeit. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan tervezik kivitelezni.”

Brian Bergstein, az MIT Review-ban leírja, hogy konkrét emlékek létrehozása vagy törlése „gyakran hátborzongatóan hangzik”, pedig szerinte nagyon hasznos lehet a poszttraumatikus stressz szindróma, a stressz, a szenvedélybetegségek vagy a depresszió kezelésében.

Sok tudós az aranykor beköszöntét látja ezekben a technológiákban, ahol az emberi elmét „tökéletesebb” működésre ösztönözhetik, bár maga LeDoux is elismeri, hogy a technológia a „félelmet nem ismerő szörnyek” megteremtését is lehetővé teszi.

Ismerve a DARPA egyéb érdeklődési területeit a beültethető chipek tekintetében, még aggasztóbb fényben tünteti fel ezeket az újításokat és elképzeléseket.

Regina Dugan, a DARPA korábbi igazgatója, aki jelenleg a Google tulajdonában lévő Motorola egyik vezetője, egy konferencián beszélt a jelszótabletta és az elektromos tetoválás előnyeiről, ami magát az emberi testet alakítaná azonosítóvá, hogy a felhasználók minden egyéb kulcs nélkül férjenek hozzá eszközeikhez, indítsák be autójukat, vagy lépjenek be a lakásukba.

Amikor az esemény moderátora megkérdezte tőle, hogy „a Google valóban mindent tud-e rólunk, akárhol vagyunk,” megjegyezve, hogy elvégre Dugan a Google embere, tehát nyilván ismeri a választ, Dugan nevetve annyit mondott, hogy csak vegye be a tablettát.

forrás: idokjelei.hu Továbbiak

csippet az agyba.jpg
 

Vadméz

Állandó Tag
Állandó Tag
Agyba ültethető chip a DARPA jóvoltából az emlékek megváltoztatására:
www.facebook.com/Enigmatv

Az Egyesült Államok hadseregének kutatásfejlesztésért felelős ügynöksége, a DARPA olyan agyba ültethető chipek kifejlesztésén dolgozik, amelyek... képesek bizonyos emlékeket beültetni vagy törölni az alany agyában.

Az ügynökség idegkutatói olyan világról álmodnak, ahol az emberek agyát lézerek, gyógyszerek és chipek segítségével lehet majd programozni, illetve azokba mesterségesen emlékeket ültetni. A technológia működőképességét egereken már bizonyították.

„Úgy tűnik, a DARPA teljes gőzzel halad ezeknek a technológiáknak a megvalósítása felé,” mondta Joseph LeDoux idegkutató az MIT Review-nak. „Az tervezik, hogy chipet ültetnek [az agyba]. Olyan lenne, mint egy művégtag, azzal a különbséggel, hogy nem az ember karját irányítja, hanem az emlékeit. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan tervezik kivitelezni.”

Brian Bergstein, az MIT Review-ban leírja, hogy konkrét emlékek létrehozása vagy törlése „gyakran hátborzongatóan hangzik”, pedig szerinte nagyon hasznos lehet a poszttraumatikus stressz szindróma, a stressz, a szenvedélybetegségek vagy a depresszió kezelésében.

Sok tudós az aranykor beköszöntét látja ezekben a technológiákban, ahol az emberi elmét „tökéletesebb” működésre ösztönözhetik, bár maga LeDoux is elismeri, hogy a technológia a „félelmet nem ismerő szörnyek” megteremtését is lehetővé teszi.

Ismerve a DARPA egyéb érdeklődési területeit a beültethető chipek tekintetében, még aggasztóbb fényben tünteti fel ezeket az újításokat és elképzeléseket.

Regina Dugan, a DARPA korábbi igazgatója, aki jelenleg a Google tulajdonában lévő Motorola egyik vezetője, egy konferencián beszélt a jelszótabletta és az elektromos tetoválás előnyeiről, ami magát az emberi testet alakítaná azonosítóvá, hogy a felhasználók minden egyéb kulcs nélkül férjenek hozzá eszközeikhez, indítsák be autójukat, vagy lépjenek be a lakásukba.

Amikor az esemény moderátora megkérdezte tőle, hogy „a Google valóban mindent tud-e rólunk, akárhol vagyunk,” megjegyezve, hogy elvégre Dugan a Google embere, tehát nyilván ismeri a választ, Dugan nevetve annyit mondott, hogy csak vegye be a tablettát.

forrás: idokjelei.hu Továbbiak

Csatolás megtekintése 1220818



Ez bizonyos olvasmányélményeimet juttatta az eszembe, kedves Kicsi Fecske! Richard Morgan Valós halál c. sci-fi trilógiája hasonló gondolatokból indul ki: ti. az emberi tudat lemásolásával és digitalizálásával az emberek elérik a "halhatatlanság" állapotát, ti. egy-egy élet után, ha elfáradt a porhüvely, az anyagi lehetőségeknek megfelelő új testet kapnak. Mielőtt lelőném azt a rengeteg poént és kérdést, amit a könyv leír/inspirál, hozzátenném, hogy a tudatmódosítás egy-egy tudatállapot - amúgy illegális- biztonsági mentésével módosítható: ti. ha pl. ma, vasárnap lementik a tudatomat, akkor ha csütörtökön a vasárnapi tudatomat töltik vissza, akkor 3-4 nap emlékei vesznek el...Más kérdés, hogy csak akkor érzem-e magam halhatatlannak, ha egy bizonyos egó él túl, és lesz pl. 400 éves az új testek segítségével, vagy másban higgyek. (Hasonló gondjaik akadnak Anne Rice vámpíros könyveiben a vámpíroknak, ti. csak nagyon kevesen alkalmasak arra, hogy a tudatuk/egójuk -bocs a fogalomkeverésért!- adaptálódjon a változó társadalmi-szociális feltételekhez.)
A másik gondolatszál, ami eszembe jutott, az a vicces indok, ti. hogy traumatikus élményeket szeretnének így felülírni...Akkor a hipnózisos terápia vajon mire szolgál? Ti. a hipnoterapeuták hasonló célokkal, chipek nélkül dolgoznak.
Kíváncsi lennék, hogy ezek a tudósok hová lokalizálják az emberi tudatot az agyon belül...???
 

Vaduzia

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok különös képződmény van, de mondjuk Postojnán, a cseppkőbarlangban nincs semmi rejtélyes. Viszont a Bucsecs hegységben találtak olyan barlangot egy földmozgás után, amiben már volt valami.
...​


Igen találtak, emberre veszélyes mérges gázokat!

De egyébként megjegyzem ha valakinek ez a véleménye "cseppkőbarlangban nincs semmi rejtélyes" akkor vagy nézzen utánna, vagy nézze meg! Vajon miért nem lehet más barlangba áttelepíteni a barlangi vakgőtét?​
 

Vaduzia

Állandó Tag
Állandó Tag
"Azért helyeztelek a világ közepébe, hogy annál könnyebben láthasd meg azt, ami benne van. Nem teremtettelek sem mennyei, sem földi, sem halandó, se
halhatatlan lénynek, úgyhogy mint saját magad szobrásza, magad vésheted ki vonásaidat.
Állattá fajulhatsz; de szellemed szabad akaratából Istenhez hasonló lénnyé is újjászületheted magad."
Giovanni Pico della Mirandola
 

Vaduzia

Állandó Tag
Állandó Tag
Még egy idézet, de ő már ismeretebb!

Bárki úgy határoz, hogy az Igazság és Tudás ítészeként útra kél, biztos lehet benne, hogy hajótörést szenved az istenek hahotájának elsöprő viharában.
A. Einstein
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Vadúzia!
Láttad már ezeket a rejtélyes alakzatokat?Mennyire hihető,hogy az időjárástól koptak ilyenekre?
http://www.femina.hu/utazas/nezd_me...t_kepeken_a_7_legbizarabb_kepzodmeny_a_foldon
Nézd meg az emberarcú sziklát! Képeken a 7 legbizarrabb képződmény a Földön
A természet bizarr játéka néha egészen furcsa dolgokra képes.
Néha a természet egészen furcsa játékot űz az emberi szemmel, olyanképződményeket hoz létre, amelyek bizonyos szögből nézve nagyon hasonlítanakemberekre, állatokra. A következő sziklák és szigetek is a meglepő alakzatokat formáznak, melyet, ha nem a saját szemeddel látnál, valószínűleg el sem hinnél.
A romániai Bucsecs-hegység egyik legkedveltebb látnivalója a Szfinx, melyet a fennsíkon lévő szél formált olyanra, mintha egy emberi arc lenne.
romania_szfinx.jpg
Az olaszországi Szardínián látható ez a kedves jegesmedve szikla, amit a tenger vize alakított ki.
jegesmaci-7.jpg
A kaliforniai Laguna Beach partját őrzi ez görbe orrú, göcsörtös állú boszorkány, mely az itt élők nagy kedvence.
boszika-6.jpg
 

Vaduzia

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia vandorcsillag!
Sok ezer "rejtélyes" alakzat van a a felszínen, de maradjunk Postojnán, így az ott lévő föld alatti barlangban is. Van amelyekit a karsztosodás, következőt az erózió, a másikat az abárzió, a harmadikat a a tektonikus mozgások, a negyediket a vulkáni tevékenység, de sorolni lehetne a Földet alakító erőket, melyek létrehozták az ember által vizuálisan azonosíható alakokat. Ebben nincs semmi rendkívüli, csak ezeket a folyamatokat meg kell ismerni és nem misztifikálni.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia vandorcsillag!
Sok ezer "rejtélyes" alakzat van a a felszínen, de maradjunk Postojnán, így az ott lévő föld alatti barlangban is. Van amelyekit a karsztosodás, következőt az erózió, a másikat az abárzió, a harmadikat a a tektonikus mozgások, a negyediket a vulkáni tevékenység, de sorolni lehetne a Földet alakító erőket, melyek létrehozták az ember által vizuálisan azonosíható alakokat. Ebben nincs semmi rendkívüli, csak ezeket a folyamatokat meg kell ismerni és nem misztifikálni.

Csak azért kérdeztem mert számomra hihetetlen,hogy ilyen alakzatokat tud létrehozni a természet.
Köszi a választ.
Számomra sokkal hihetőbb a barlangokban létrejött képződmények vagy a felszínen nem emberi alakzatok.
Bazalt_kozetteler.jpg Dolomite-Magnésite-_Navarre.jpg Kamenný_vodopád_(Slovakia).jpg Staffa_top_14694k.jpg
 

Vadméz

Állandó Tag
Állandó Tag

Igen találtak, emberre veszélyes mérges gázokat!

De egyébként megjegyzem ha valakinek ez a véleménye "cseppkőbarlangban nincs semmi rejtélyes" akkor vagy nézzen utánna, vagy nézze meg! Vajon miért nem lehet más barlangba áttelepíteni a barlangi vakgőtét?​
Bocs, hogy közbekotyogok, de lehet, már meg sem találnám az összes előzményt - a vak gőtéről az jutott eszembe, hogy az ennyire speciális mikrokörnyezetben élő állatok nagyon érzékenyen reagálnak a környezet mindennemű megváltozására, valószínűleg azért nem költöztetgetik.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Szia vandorcsillag!
Sok ezer "rejtélyes" alakzat van a a felszínen, de maradjunk Postojnán, így az ott lévő föld alatti barlangban is. Van amelyekit a karsztosodás, következőt az erózió, a másikat az abárzió, a harmadikat a a tektonikus mozgások, a negyediket a vulkáni tevékenység, de sorolni lehetne a Földet alakító erőket, melyek létrehozták az ember által vizuálisan azonosíható alakokat. Ebben nincs semmi rendkívüli, csak ezeket a folyamatokat meg kell ismerni és nem misztifikálni.

Te misztifikálod nem mi. Ki írt itt a rejtélyes postojnai vak gőtéről? Ha neked rejtély, hogy miért nem lehet másik barlangba áttelepíteni őket, akkor olvass utána. Ha meg azzal akarsz villogni, hogy jártál Postojnán, arra ajánlok valamilyen utazással kapcsolatos honlapot. Én is jártam ott kétszer is, de azért nem merült fel ebben a topikban, mert semmi köze nincs hozzá. Lapozz vissza egy kicsit és akkor rájössz magadtól.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
A rejtélyek országútja
Sz.Á.
A 16-os út a kanadai British Columbiában, a Yellowhead Highway autópályához tartozik. Az út szorosan követi az északi British Columbia irányvonalát és a Kanadai Nemzeti Vasút vonalával párhuzamos. Ez az az út, ahonnan sok ember eltűnt – mindenféle nyom nélkül -, és soha többé nem kerültek elő.



Legalább 18 nő tűnt el mostanáig a titokzatos úton

És ez a szám csak nőni fog. Az eltűnt nők fotóit ábrázoló plakátok még mindig ott virítanak a villanypóznákon, és a környékbeli faliújságokon. „Eltűnt” – látszik a hatalmas betűs felirat néhány mosolygós, szerény kinézetű fiatal nő vagy tinédzser képe alatt.

31785_orszagut1.jpg



Az első eltűnés 1974-ben történt a 720 km hosszú csendes országúton, melyet most már aKönnyek Országútjának (Highway of Tears) neveznek. Rengeteg kérdés merül fel, és nincs rájuk logikus magyarázat. Vajon mi történik itt voltaképpen? Sorozatgyilkosról beszélünk? Hogy miért jutott eszembe a „sorozatgyilkos” szó? Azért, mert néhány lány holttestét meg is találták. Megölték őket, és ezen a horror-országúton leltek rá a holttestekre – azonban sokuk azóta sincs meg. Az igazi kérdés: vajon valaha meg lesznek-e.

31786_orszagut2.jpg


Kiderül a kellemetlen igazság?


Az első eltűnt lány Monica Ignas volt. Terrace keleti részén tűnt el 1974. december 13-án. Később egy sóderes gödörben találták meg – holtan. 1988-ban Alberta Williams holttestét találták meg. A lány 24 éves volt, meggyilkolták. 1994 után azonban az események felgyorsultak. Mostanra rengeteg pénzt költöttek arra, hogy fény derüljön az igazságra, de sajnos semmi eredmény nem született. Mégis mi folyik itt? Talán az ott élő emberek borzasztó életkörülményei felelősek a rejtélyért? Ezen a vidéken mindenütt érezni lehet a nyomort, az emberi méltóság a béka feneke alatt van. Egy igazi rezervátum. Sokan vannak azon a véleményen, hogy azért nincs válasz arra, hogy mégis mi történik a rejtélyes országúton, mert soha nem is foglalkoztak az üggyel komolyabban. A kétkedők tábora azon a véleményen van, hogyha komolyabban nyomozna a hatóság, minden bizonnyal kiderülne a kellemetlen igazság.

31787_orszagut3.jpg



2007-ben Robert Pickton-t Vancouverben egy bírósági tárgyaláson börtönre ítélték. Amikor a rendőrök illegális fegyverek után kutattak a disznófarmján, egy eltűnt indián prostituált ruhadarabjait találták meg nála. Amikor a rendőrség tovább kutatott, tüzetesen átnézte az egész farmot, 49 indián nő maradványait találták meg. Pickton pornófilmeket készített a nőkről, majd lemészárolta őket a farmján, mint a disznókat. De a tárgyaláson felmerültek újabb kérdések a rendőrség és az igazságszolgáltatás részéről. Hogy lehet, hogy a bűntény eddig nem tárult fel? Miért nem kereste soha senki ezeket a nőket?

http://www.noiportal.hu/main/npnews-18818.html
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
170 éves lehet a világ legidősebb embere, egy jógi
Hanuman a neve annak a jóginak, aki állítólag több mint 170 évvel ezelőtt született Indiában.

Hanuman nem emlékszik pontosan, mikor született, de azt tudja, hogy mindössze 12 éves volt, amikor az indiai forradalmár, Jhansi Rani a britekkel vívott harcot - ez úgy nagyjából az 1850-es évekre tehető.


20140707news-170-eves-lehet-a2.jpg

Elmondása alapján édesanyja még Rani királynőt is szolgálta, aki 1857 és 1858 között uralkodott. Ebből következtette ki egy újságíró a jógi életkorát, ami – ha valóban minden igaz – több mint 170 évet jelent. A férfinak állítólag a második fogsora is kinőtt, amely a 100. életév után jellemző.

Pontos és hivatalos adatok híján azonban még mindig a japán Misao Okawa birtokolja a világ legidősebb embere címet a maga 115 évével. Az idős hölgy itt már elmondta, szerinte mi a hosszú élet titka.



A világ legöregebb embere elárulta a hosszú élet titkát
A világ legidősebb embere, Misao Okawa nemrégiben ünnepelte a 116. születésnapját. Amikor a jeles alkalomból megkérdezték tőle, mi a hosszú élet titka, a kiegyensúlyozott étrend és a rendszeres mozgás hangsúlyozása helyett csupán két dolgot említett: „szusi és alvás”.

A japán hölgy, akinek élete három évszázadon nyúlik keresztül, háromszor eszik naponta, illetve törekszik az éjszakánkénti nyolc óra alvásra. A négyszeres nagymama és hatszoros dédnagymama ugyanakkor az olajos halak fogyasztásának, például a makrélának a fontosságát is kiemelte. Mindennek köszönhetően csak 18 évvel ezelőtt, 98 esztendősen került otthonba.

„Ragaszkodik a kedvenc ételéhez, a szusihoz. Főleg a makrélához ecetes párolt rizságyon. Havonta legalább egyszer ezt kapja” – magyarázta Tomohito Okada, a kurenai idősek otthonának vezetője a brit Telegraph lapnak.

A háromgyermekes Misao özvegy, férje, Yukio 1931-ben halt meg. Elsőszülőtt fia 94 éves, lánya pedig 92. Azután lett ő a világ legidősebb embere, hogy honfitársa, Jiroemon Kimura 116 évesen jobblétre szenderült 2013. június 12-én.
20140312csalad-a-vilag-legoregebb-embere4.jpg

Tavaly augusztusban egy bolíviai őslakos, Carmelo Flores Laura azt állította, hogy nemrég töltötte be a 123. életévét a hagyományos andoki étrendnek hála. Ez sok quinoa, gomba és kokacserje fogyasztását jelenti, de Carmelo szerint a sok séta és az alkohol is jót tesz az egészségnek. Mivel azonban Bolíviában csak 1940-ben rendszeresítették a hivatalos születési anyakönyvi kivonatot, nem lehetett bizonyítani a szavait – hiába tanúskodik egy keresztlevél arról, hogy 1890. július 16-án látta meg a napvilágot.

A Guinness-világrekord ezért Okawa asszonyé, aki eredeti dokumentummal tudja bizonyítani születésének idejét. Úgy tűnik azonban, hogy az egészséges táplálkozás nem minden a hosszú élethez. „Imádom a bacont, legszívesebben minden étkezéshez ennék belőle” – nyilatkozta Misao a helyi KRBC tévécsatornának.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudásunk határán - A rejtélyes fekete lyukak

7/06/2014

fekete_lyuk_univerzum_.jpg

A fekete lyukak az univerzum legfélelmetesebb objektumai. Mindent bekebeleznek ami az útjukba kerül. Az elmúlt években azonban repedések keletkeztek a hagyományos elméleten. A kutatók az univerzum jobb megértéséért folytatott verseny során rádöbbentek, hogy a fekete lyuk nem is olyan fekete, és talán nem is lyuk.


Viharos viták zajlanak a fekete lyukakról és arról, hogy egyáltalán megérdemlik-e a nevüket. A fekete lyuk elnevezést 1960-ban John Wheeler fizikus találta ki annak leírására, hogy mi történik akkor, ha az anyag egy végtelenül kis pontba sűrűsödik össze. Amikor például egy csillag kifogy a nukleáris energiából, ami megmarad belőle, összezuhan saját magába. Ennek az anyagnak a gravitációs vonzereje túlhaladhatja a természetes tendenciáját önmaga visszataszítására. Ha a csillag elég nagy volt, úgy az eredmény a szingularitás lesz. A szingularitásból nincs visszatérés. A fény nem szabadul ki, ha egyszer ezen a határon belül kerül.

1975-ben Stephen Hawking a Cambridge-i egyetemről arra a számításra jutott, hogy a fekete lyukak lassan, de elkerülhetetlenül felszívódnak. A quantummechanika törvényei szerint a virtuális testek és antitestek párjai folyamatosan kipukkadnak az űr ürességében. Hawking szerint a fekete lyuk gravitációs energiáját "kölcsönadja" a virtuális részecskéknek az eseményhorizont közelében. Ezek így valóssá válhatnak és elmenekülhetnek magukkal vive a pozitív energiát, úgynevezett Hawking sugárzás formájában. Idővel a fekete lyuk így "elvérzik" az űrben. Ez azonban egy paradoxonhoz vezetett. Míg a relativitás azt sugallja, hogy a fekete lyukba eső anyagról az információ elvész, a quantummechanika szerint az inkább elmenekül. Hawking szerint amíg energia elszökhet addig az információ nem.



Tavaly azonban a tudós újragondolta az elméletét a fekete lyukak mozgatórugójáról. Ezt a húrelmélet ösztönözte, a quantummechanika és az általános relativitás elmélet egységesítésének törekvése. A már 20 éve élő elmélet szerint a tér-idő, és minden benne vibráló húrokból áll, melyek olyan kicsik, hogy alig van esélyünk létezésükről bizonyosságot szerezni. Vonzereje abban rejlik, hogy egységesíteni képes az általános relativitáselméletet és a quantummechanikát.

A húr elméletet először a 90-es évek közepén alkalmazták fekete lyukakra. Andrew Strominger és Cumrun Vafa a Harvard egyetemről elkezdett dolgozni az információ paradoxonon, elképzelve, milyen lehet a fekete lyuk belseje. A kutatók rájöttek, hogy a húrelmélet lehetővé teszi, hogy a húrokból apró, sűrű struktúrákat és más tárgyakat hozzanak létre, melyek közül némelyik több mint három dimenziós. Ezek a struktúrák apró fekete lyukként működtek: gravitációs vonzerejük elnyelte a fényt. A húrok elhelyezési lehetősége a fekete lyukban meglepően nagy számú.

Számításaik alátámasztották a húr elméletet. Az 1970-es években Hawking és Jacob Bekenstein a Princeton egyetemről kiszámították a fekete lyuk entrópiáját a quantummechanika segítségével. Egy tárgy entrópiájának mértéke nagyjából a benne levő információ mennyiségétől függ. Leginkább azon módszerek számát jelenti, ahogyan a tárgyat alkotó elemeket össze lehet rendezni. Érdekes módon a fekete lyukban levő húrok elrendezésénel lehetőségei számban megegyeztek a Hawking és Bekenstein által kiszámolt entrópiával. Ez azonban nem adott választ arra, hogy hogyan lehet elrendezni a húrokat.

A múlt évben Samir Mathur az ohio-i egyetemről a kollégáival a húrok konfigurációjának lehetséges módjait vizsgálta a fekete lyukban. Arra jutottak, hogy a húrok egy nagy laza húrrá kapcsolódnak össze, mely sokkal nagyobb lehet mint az egy pontnyi méret. Mathur kutatócsoportja kiszámította a több húros fekete lyuk teljes fizikai méretét. Meglepetésükre mindegyik pontosan akkora volt, mint a hagyományos elmélet szerinti eseményhorizont. Ezek szerint azonban a kerek lyuk, fekete pont középpel elképzelés a fekete lyukról nem állja meg a helyét.

A hagyományos elmélet szerint a sík horizontnak egyértelmű határai vannak. Azok az objektumok, melyek meghatározott ponton haladnak át meghatározott időpontban, garantáltan a fekete lyuk szingularitásában kötnek ki. Az új elképzelés szerint azonban a sík horizont egy "habzó" húrhalmaz nem egy éles határ. A húrhalmaz elmélet megkérdőjelezi azt is, hogy a fekete lyuk elpusztítja az információt. Mathur leírása szerint nincs szingularitás. A húrok sokasága egészen az eseményhorizontig ér. Eszerint az információ a húrokban tárolódhat és a kifelé menő Hawking sugárzással továbbadódik.



Tehát mi is történik a fekete lyukba eső információval? Képzeljük el azt, amikor tejet öntünk a kávéba. Ha a kávét és tejet a régi elmélet szerinti fekete lyukba öntjük, azok szingularitásba kerülnek és elvesznek. Soha nem fogjuk látni az összekeverés eredményét. De ha a kávét és a tejet a Mathur féle húrhalomba öntjük, a kávé-tej keverékről az információ húr vibrációkba kódolódik át. A kijövő Hawking sugárzás részletes információt hordoz arról, hogy mi történt a kávé és a tej részecskéivel. Nincs információs probléma.

Gary Horowitz a kaliforniai egyetemről és Juan Maldacena Princeton-ból szerint az információ valóban kikerülhet a fekete lyukból. Szerintük azonban a fekete lyuk közepe valóban hordozza a szingularitást. Szerintük az információ kvantum teleportáció során szabadulhat el. Ez lehetővé teszi egy részecske állapotának azonnali teleportálását egy másikba A legtöbb, amit egy fekete lyuk magában tarthat is csak egy része az információnak, minden más valószínűleg kiszabadul. De ahhoz, hogy a számítás működjön, fel kellett tételezniük, hogy a befelé eső anyag és a kifelé haladó sugárzás nem ütköznek össze. Ha ez ugyanis megtörténne, az megzavarná a teleportációs folyamatot.

A kvantum-információ elméleti szakértői úgy gondolják, hogy ilyen jellegű zavarok könnyen keletkezhetnek. Ez problémát okozott Horowitz és Maldacena számára, de Seth Lloyd a Massachusetts-i technológiai intézetből kidolgozta, hogyan is oltják ki egymást az ilyen zavarok. De Gottesman és Preskill még egy kritikát közölt a teleportációs képpel szemben. Kimutatták, hogy a hatás lehetővé tenné a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt, mely a relativitás elmélet szerint nem lehetséges. A teleportációs kalkuláció azon a feltevésen alapul, hogy a fekete lyukon belül minden anyag ugyanabban a kvantum státuszban van.

Bár a kvantummechanika szerint lehetséges, hogy egy részecske hirtelen hatással legyen egy másik kvantum állapotára, ez nem alkalmas kommunikációra. Ha valaki, mondjuk "A" megméri a kvantum állapotát egy részecskének, mely kapcsolódik egy másik részecskéhez, amely a barátja, "B" kezében van, a mérés hatását azonnal közli "B"-vel, de ez semmiképpen nem történhet meg a fény sebességénél gyorsabban, mert "A"-nak el kell mondania milyen mérési módszereket alkalmazott a részecskén, mielőtt "B" dekódolhatná az általa tapasztalt változások jelentését. Ez az információ a normális úton kell kerüljön "B"-hez. Ha azonban "A" bedobja a részecskét egy fekete lyukba, a mérések azonnal a fekete lyuk kvantum állapotába szorulnak. Ez hatást gyakorolna a "B"-nél levő részecskére melyet "B" anélkül is meg tudna határozni, hogy "A" informálná.

Gottesmann következtetése szerint a teleportáció elmélete nem működhet túl jól. A jelenség fejtörést okoz a Marylandi egyetemen dolgozó kvantumgravitációs elméleti szakértőnek, Ted Jacobsonnak is, aki szerint a fekete lyukba eső információ örökre elvész az azon kívül levők számára. A teleportációs elméletet nem tartja meggyőzőnek. Jacobson szerint a fekete lyuk belseje és külseje közötti kapcsolat olyan bonyolult a húrelmélet szerint, hogy senki nem lehet biztos benne, hogy kizárhatja annak lehetőségét, hogy az információ a mi tér-időnkön kívülre kerül.

Az tehát, hogy az információ elszabadulhat-e a fekete lyukból vagy örökre megsemmisül, továbbra is élénk viták tárgya lesz. Az is elképzelhető, hogy egy harmadik lehetőség merül fel. A húr elmélettel szemben a hurok-kvantumgravitáció úttörő szemléletének követője többek között Lee Smolin a Kanadai Perimeter intézetből. Szerinte a tér-idő alkotóelemei a húroknál is kisebb hurkok. Az egymáshoz kapcsolódó hurkok nagyobb csomókat és hálózatokat alkotnak. A modell előnye, hogy a tér-idő maga is felépíthető ezekből a hálózatokból anélkül, hogy azokat feltételezni kelljen. Abhay Ashtekar a Pennsylvaniai állami egyetemről és Martin Bojowald a Max Planck Intézetből ilyen hálózatok felhasználásával készült fekete lyuk modellt tanulmányoztak.

Azt találták, hogy az egyenletek, melyek a tér-időt leírják magában a szingularitásban is érvényesek. Ez egy a hagyományostól nagyon eltérő szemlélet, mely szerint a fizika törvényei nem érvényesülnek, ha a tér-idő összeomlik. Ez azt jelenti, hogy az az információ, mely eléri a szingularitást, túlélhet ott, kódolva a hurokhálózatban. Szerintük a fekete lyukban rekedt információ nem képes a Hawking sugárzással elszökni. De ha elég sokáig várunk, az információ túléli, és esetleg újra csatlakozik a világegyetemhez amikor a fekete lyuk elpárolog. Tehát bármelyik elméletet is szemléljük, a fekete lyukak korántsem olyan drámaiaik, mint amilyennek hisszük azokat. Végülis miért kellene félni egy nagy gombolyag húrtól?

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/07/tudasunk-hataran-rejtelyes-fekete-lyukak.html#.U7uMAW3y7wU



 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Alois Irlmaier látnok jövendölései


Alois Irlmaier (1894 jún. 8.-1959. júl. 26.) egyszerű német kútásó és kubikos volt, aki felnőtt életét Freilassingban (Bajorország) élte le. Híressé azzal vált, hogy már fiatal kora óta tisztánlátó képességekkel rendelkezett. A II. világháború után sok német ember vele kerestette meg családját vagy eltűnt szeretteit. Hírneve okán sok ellenséget is szerzett, akik nevetségessé akarták tenni és boszorkánysággal is megvádolták. Egyszer egy ilyen ügyben a szövetségi bíróság elé idézték, de amikor Irlmaier elmondta az általa soha nem látott és nem ismert bírónak, hogy a bíró feleségén aznap milyen ruha volt és mit csinál a tárgyalással egyidőben, a biró azonnal felmentette.



Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/blog/alois-irlmaier-latnok-jovendolesei-/

""A vezetők megölik magukat és a vérben a bűnök eltörlődnek. "

Na, ez gyanús nekem...:D
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Alois Irlmaier látnok jövendölései


Alois Irlmaier (1894 jún. 8.-1959. júl. 26.) egyszerű német kútásó és kubikos volt, aki felnőtt életét Freilassingban (Bajorország) élte le. Híressé azzal vált, hogy már fiatal kora óta tisztánlátó képességekkel rendelkezett. A II. világháború után sok német ember vele kerestette meg családját vagy eltűnt szeretteit. Hírneve okán sok ellenséget is szerzett, akik nevetségessé akarták tenni és boszorkánysággal is megvádolták. Egyszer egy ilyen ügyben a szövetségi bíróság elé idézték, de amikor Irlmaier elmondta az általa soha nem látott és nem ismert bírónak, hogy a bíró feleségén aznap milyen ruha volt és mit csinál a tárgyalással egyidőben, a biró azonnal felmentette



Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/blog/alois-irlmaier-latnok-jovendolesei-/


Ez már több, mint érdekes. A sokadik jóslat, mely ugyanazt a "három nap, három éjjel" szindrómát mondja el......


Alois-irlmaier jövendölése:

"A háború alatt eljön a nagy sötétség, amely 72 órán át tart."
"Egy kiáltás hatására villámlás és mennydörgés tör ki és egy földrengés megrázza a Földet. Ne menjenek ki akkor a házakból, ne gyújtsanak fényeket, kivéve a gyertyát, minden mást oltsanak el. Aki belélegzi a port, görcsöt kap és meghal. Ne nyissák ki az ablakot, borítsák be teljesen fekete papírral. Minden nyílt víz mérgező lesz és minden étel is, ami nincs teljesen lezárva. Az üvegben lévő ételek is, mivel az üveg nem védi meg az ételeket. Kint a halál a por miatt körbejár, rengeteg ember fog meghalni. 72 óra múlva mindennek vége lesz. De ismétlem: ne menjenek ki a házból, ne nézzenek ki az ablakon és tartsák égve a gyertyát. És imádkozzanak. Ez alatt az éjszaka alatt több ember fog meghalni, mint az előző két háborúban összesen."

A "teknyőkaparó" jövendölése:

"Három napig sötétség lösz, villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya......."

http://mkh.valosag.net/index.php/te...55-alfoeldi-vizioa-teknykaparo-joevendoelesei

Pió atya jövendölései:

"......... "A sötétség ezen napjaiban senki ne hagyja el a házat és ne nézzen ki az ablakon. A sötétség egy nap és egy éjszaka fog tartani, amit egy további nap és éjszaka követ, majd még egy nap, de a következő éjszakán a csillagok ismét világítani fognak és, reggel újra felkel a nap és TAVASZ lesz! A sötétség napjaiban a választottak ne aludjanak. Szakadatlanul imádkozzanak és ne botránkozzanak meg bennem. Össze fogom gyűjteni a választottakat. A pokol azt gondolja majd, hogy az egész földet birtokába vette, de én megfékezem......."

http://jezusafeny.hu/component/option,com_fireboard/Itemid,58/func,view/id,2534/catid,19/

Kaoru Nakamaru Japán hercegnő jóslata: - az első egy-két perc szól a három napról....

http://video.xfree.hu/?n=szuromieszter|73fbb2f9e21d90f0ced787b927957c57
 
Oldal tetejére