Tízéves magyar származású fiú nyerte a Rubik-kocka bajnokságot a Szigeten

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tízéves magyar származású fiú nyerte meg vasárnap az egy hétig tartó Rubik-kocka kirakó bajnokságot a 2014-es Sziget fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Rubik szigeten.

A fesztivál szervezőinek közleménye szerint a versenyen közel százan vettek részt, több mint tíz országból, köztük Franciaországból, Dániából, Hollandiából és Magyarországról.

A döntőbe a napi selejtezők legjobb három versenyzője jutott be. A verseny végén másodperceken múlt, hogy ki kerül be a legjobb három közé. A harmadik helyezett Szabó András lett 27,18 másodperces időeredménnyel, díját Kovács János, a Rubik Stúdió ügyvezető igazgatója adta át. Második helyen Balog Lujza végzett 26,47 másodperccel, aki a díjat Szép Fruzsinától, a Sziget programigazgatójától vehette át. A verseny győztese pedig a tízéves Robert Alexander Antal lett 22,48 másodperccel.

A Hollandiában élő magyar származású fiút, aki alig egy éve kockázik, de akár napi három órát is gyakorol, édesapja kísérte el a Szigetre. A bajnoknak járó díjat Gerendai Károly, a Sziget főszervezője nyújtotta át.

Színes konténerekből összeállított installációval ünnepelte az idén negyvenéves Rubik-kockát a Sziget; a Rubik sziget elnevezésű helyszínen többek között kreatív alkotótér és kiállítás is fogadta a látogatókat.

rubik.jpg
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
A Nagypapám 70 évesen találkozott a kockával, hogy egyáltalán vagy csak akkor jutott a kezébe, arról nem szól a legenda,de
kirakta.
 
A

a_jonathan

Vendég
Mindenkinek gratulálok!!!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
O,Köszi szépen,sajnos a gratulációdat már nem tudom átadni neki mert 82 évesen Elment az Örök barkácsműhelyek birodalmába. ...vagy Te csak a Fesztiválon résztvevő játékosoknak küldted?

Kedves Lacika69,R.I.P. a nagypapának és természetesen gratulálok neki is és mindenkinek aki kirakja a Rubik-kockát.

gyertyaszív dreamstimefree-.jpg
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm,igazán rendes Tőled!
Nagyon komolyan vette az életet, persze kellő humorral. Talán ezért is tudta kirakni a Kockát.
 
Oldal tetejére