Evolúció

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Most soroljak fel neked "áltudós" neveket, akik ugyanolyan meggyőző érveket sorakoztatnak fel az evolúció elméletének uralkodó irányzata ellen, mint azok a "bátor" tudósok, akik semmit sem kockáztatnak a véleményükkel, csak szépen belesimulnak a rendszerbe?
Itt most összemosol két különböző dolgot. Ugyanis vannak valódi tudósok, akik tudományos érveket hoznak fel az evolúció elmélete uralkodó irányzatának egyes részletkérdéseivel szemben, és ha ezek valóban meggyőzőnek bizonyulnak, akkor kiegészítésekként beépülnek az elméletbe. Ugyanakkor vannak olyan emberek is - és Te rendszerint rájuk hivatkozol -, akik az evolúció elméletének valami ősrégi, bulvársajtó-színvonalú unortodox;) értelmezése ellen felhozott meggyőző érvekre (lásd pl. Efike hozzászólásait) hivatkozva azt állítják, hogy ezekkel nem csak az evolúció működése elméletének uralkodó irányzatát (többnyire anélkül, hogy egyáltalán ismernék azt:)) cáfolják meg, hanem az evolúció létének tényét is.

Én megértem őket, biztos van családjuk, szeretik a békességet stb. Én akkor is azokat az "áltudósokat" becsülöm, akik mernek széllel szemben...
Az egyszeri árja is azt mondta a falat lefejelő lováról, hogy nem vak, hanem nagyon bátor, 'oszt lám, közmondás lett belőle. Pedig hazudott az istenadta...

Attól még, hogy sokkal többen védik ennek az elméletnek a hibátlanságát, mint akik szembe mernek szállni vele, attól még lehet, hogy mégis az "áltudósoknak" van igazuk. Giordáno Bruno is egyedül mondta, amit mondott, az "igazi" tudósok akkor azt mondták, hogy nincs igaza és megégették...
Természetesen. De a formális logika szabályai szerint attól, hogy valaki kisebbségben maradt a véleményével, még az sem kizárható, hogy ő tévedett. (Mondom ezt az áltudósok védelmében, hiszen ők valójában elsöprő többségben vannak az evolúció tudományos elméletét védelmező tudósokkal szemben.:))
Giordano Brunót pedig nem a tudományos akadémia égette meg, hanem az a katolikus egyház, ami mind a mai napig meglehetősen konzervatív maradt tudományos kérdésekben. (Pl. az evolúció létének tényét is csak a közelmúltban fogadták el. Biztosan rájuk ijesztettek a gonosz materialisták, hogy különben nem kapnak vacsorát.:)) Az ellene felhozott vádak pedig vallási nézeteire vonatkoztak, amik a kortárs írások szerint magukba foglalták a lélekvándorlás tanát, Jézus isten voltának tagadását, az isteni teremtés unortodox;) értelmezését, és még sok hasonló "eretnekséget". A ma tudományos érdemének tartott nézeteit a csillagokról mint más világokról és a Föld nem kitüntetett voltáról is mágikus-misztikus vallási elképzeléseiből vezette le, nem pedig tudományos megfigyelésekből.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Már megint a tudósok szétválogatásánál kötöttünk ki. Nincs ennek értelme így. Most az következhetne, hogy egyenként felsorolhatnám azokat a neveket, amelyek az evolúciós elmélet olyan hibáit sorolják fel, amelyek miatt szinte a teljes hipotézis működésképtelen. Kezdve mindjárt azzal a sejttel, amiről Efike beszélt. Egyetlen sejt is olyan bonyolult és "egyszerűsíthetetlenül összetett", ami kizárja azt, hogy önmagától, véletlenül, valamiféle ismeretlen, anyag feletti intelligencia léte nélkül keletkezhetne.

Én nem tudok róla, hogy született volna erre ésszerű és a tudósok többsége által elfogadott magyarázat. Nem csak én nem tudok, hanem olyanok sem akik nem olyan laikusok, mint én, sőt nem is "áltudósok", hanem igaziak. :)

Nevüket nem sorolom fel, mert a te következő lépésed az lenne, hogy szétcincálod a pályafutását, képzettségét, nemi hovatartozását és vallási beállítottságát, stb, stb.

Hiába szeretnék elfeledtetni azok, akik mélyen hisznek az evolúciós elméletben azt a tényt, hogy nem csak egyetlen sejtet nem lehet csupán anyagból információ hozzáadása nélkül létrehozni, hanem magát az életet sem. Lehet magyarázgatni, ködösíteni, de ha egy lépcsőt építesz a padlásra és abból hiányoznak az alsó fokozatok, akkor le fogsz esni, vagy fel sem fogsz tudni mászni. :D
 
pitti

Erdekes dolog ez az altudosokkal. Ugyanazon az egyetemen vegezve esetleg tanitnak, ugyanolyan fokozattal mint a kollegaik akik az evoluciot valljak hirtelen "altudosok" lesznek amikor megkerdojelezik az elfogadott dogmat.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Igazából én nem is értem, hogy miért rettegnek annyira a tudósok a transzcendenciáról, annak elismerésétől, hogy az Univerzum 95 százalékáról még semmit sem tudunk? Sötét Anyag+Sötét Energia ez azt jelenti emberi nyelven, hogy fogalmunk sincs...

Pedig nekik is vannak misztikus élményeik, van aki le is meri írni, de gondolom még többen vannak, akik eltitkolják:
http://www.issc-taste.org/arc/dbo.cgi?set=arc&ss=1
Tanulságos élmények. Kár, hogy abbahagyták a gyűjtését.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Erdekes dolog ez az altudosokkal. Ugyanazon az egyetemen vegezve esetleg tanitnak, ugyanolyan fokozattal mint a kollegaik akik az evoluciot valljak hirtelen "altudosok" lesznek amikor megkerdojelezik az elfogadott dogmat.

Nem tudhatjuk, hogy a nincs-e előírva újabban az, hogy doktori disszertációk mellé csatolni kell Umaksuman igazolását arról, hogy melyik osztályba kell sorolni a delikvenst.
4_2_109v.gif
 
Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Kezdve mindjárt azzal a sejttel, amiről Efike beszélt. Egyetlen sejt is olyan bonyolult és "egyszerűsíthetetlenül összetett", ami kizárja azt, hogy önmagától, véletlenül, valamiféle ismeretlen, anyag feletti intelligencia léte nélkül keletkezhetne.
Kedves Kyra_, azt gondolom nem a helyes irányból szemléled az általam felvetett problémát.
Engedelmeddel megvilágítom, hogy mi is az alapvető gond.
Az még elfogadható lenne, hogy az óceán őslevesében egy villámcsapás és egy vízalatti vulkán által pöfögtetett metánbuborék frigyéből véletlenül és önmagától létrejön egy élő egysejtű. Az azonban már teljességgel elképzelhetetlen, hogy ez az egysejtű rendelkezett az sejtosztódás tudásával, valamint azt is tudta, hogy milyen táplálék és mennyi szükséges ahhoz, hogy életben maradjon.
Amennyiben elfogadjuk az evolúció elméletét mint igazságot, akkor azt fogadjuk el, hogy az élő szervezetek életmódjukat, alakjukat, élettani tulajdonságaikat a környezethez való megfelelő alkalmazkodás szerint igazítják. Ez elképzelhető, de nem megy egyik napról a másikra, feltételezhetően évtizedek és/vagy évszázadok kellenek hozzá. De higyjük el, hogy az egysejtű egyszerű szervezetének a természet igényei szerinti módosítása gyorsabban történt, de mégsem napok alatt! Az egysejtűnek ugyanis fel kellett ismernie, hogy mi a jó számára ás mi a rossz. Az ember fejlett szervezete a bőrfelület sérüléseire a fehérvértestek odairányításával, a vér besűrítésével, varasítással válaszol. De NEM AZONNAL! Egy mélyebb seb a sérült elvérzéséhez/halálához is vezethet megfelelő segítség híján. Mi emberek sok milliárdnyian vagyunk a Földön, kedvünkre kaszaboljuk egymást és boldogabb országokban gyógyítják is a betegeket. De egy magányos egysejtűnek azért nehezebb lehetett.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Erdekes dolog ez az altudosokkal. Ugyanazon az egyetemen vegezve esetleg tanitnak, ugyanolyan fokozattal mint a kollegaik akik az evoluciot valljak hirtelen "altudosok" lesznek amikor megkerdojelezik az elfogadott dogmat.

Ha minden ember azt fújná, amit a különböző iskolákban tanul, a balta még most is kőből lenne.... MSN-Emoticon-music-101.gif

Most meg elvárás, hogy támogasd a darwinizmust.....
 
Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha minden ember azt fújná, amit a különböző iskolákban tanul, a balta még most is kőből lenne....Csatolás megtekintése 1264710

Most meg elvárás, hogy támogasd a darwinizmust.....
No erről meg ez jut az eszembe:
Azt mondta az ősember az ősasszonynak:
-Gyere, dugjunk egyet!
-Nem!
-Neeeeeeeeeeeeem? és fejbevágta a kőbaltával.
Amikor az ősasszony magához tért, az ősember megkérdezte:
-No most már hajlandó vagy dugni?
-Nem!
-Miért nem?
-Mert fáj a fejem.
Szóval így kezdődött.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
De a formális logika szabályai szerint attól, hogy valaki kisebbségben maradt a véleményével, még az sem kizárható, hogy ő tévedett. (Mondom ezt az áltudósok védelmében, hiszen ők valójában elsöprő többségben vannak az evolúció tudományos elméletét védelmező tudósokkal szemben.:))
Giordano Brunót pedig nem a tudományos akadémia égette meg, hanem az a katolikus egyház, ami mind a mai napig meglehetősen konzervatív maradt tudományos kérdésekben. (Pl. az evolúció létének tényét is csak a közelmúltban fogadták el.

Azt gondolom, hogy senki nem Darwin ellenes, senki nem akar az anyag elsődlegességétől megszabadulni, de akad néhány olyan jellegű gond, melyek alapvetőek.

A legnagyobb az, hogy a darwinista evolúcióra semmiféle bizonyíték nincs. - Azt most felejtsük el, hogy Darwin milyen félve, és sokára, és milyen feltételekkel adta közre
"elméletét." Elméletét és nem bizonyítékát. -

A kreácionisták, vagy a Teremtés különböző elképzeléseivel előálló tudósok azonban mindegyik letesz valamilyen konkrét bizonyítékot, még akkor is, ha az csak elméleti szinten van igazolva - a tudományra támaszkodó logikával.

Mikor azt mondod, hogy az "....evolúció tudományos elméletét védelmező tudósokkal szemben...." akkor kimondod, hogy csak elmélet. Amit jelenleg semmi sem igazol.

Szerinted akkor miért lenne több bármilyen más elméletnél? Itt arról van szó, hogy az egyik elmélet hirdetői durva arroganciával akarják leseperni más elméletet felállító kollégáikat, rájuk fogva azt, hogy áltudományt képviselnek. Pedig pontosan ezek az "áltudományos" tudósok mutatnak fel olyan bizonyítékokat, melyeken legalább elgondolkodni illene....

Számtalan dolog közül csak egy:

".....Ha valaki megvágja a kezét, életveszélyben van, amennyiben nem áll el a vérzés. Ezért a szervezete rögtön beindít egy biokémiai parancssort: fehérje képződik, és az egymással kölcsönhatásba lépő fehérjék a vágás helyén egy halászhálóhoz hasonló alakzatot formálnak; a sejtekkel érintkezve ez a háló megszilárdul, és kemény réteget alkot. A seb eltömődésével viszont leáll az alvadási folyamat. Ha a szervezete nem állítja el a vérzést a megfelelő időben, aztán nem szünteti be az alvadást is a kellő pillanatban, ön meghal. Hogyan tudna egy ilyen képességet lépésről lépésre kifejleszteni? Sok száz olyan biokémiai rendszer van, amely nem jöhetett létre fokozatosan. Aki átnézi a professzionális biokémiai irodalmat, látja: nincs válasz arra, hogy az organizmusok hogyan maradhattak életben a fejlődés utolsó lépése előtt....."

Az egyház pedig, hogy mennyire maradi tudományos kérdésekben, nem tudjuk. Egy biztos: a tudományt évszázadokon, évezredeken át ők képviselték. Az egy más dolog, hogy mit osztottak meg a hívekkel.

Szerintem a kérdések legfontosabbjaiban valószínűleg ma is élen járnak. A titkolódzásban pedig a modern tudomány sem szemérmeskedik.....

Ne haragudjatok, de ez is tudományos. Most hangzott el az M1-en a Hiradó felvezetésében: a szakértők szerint a szúnyogok érzik, hogy jön a tél és nekik ez a jó idő az utolsó esélyük. És ezért gyorsan összecsípnek mindenkit! Ez van.....
 
pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Az még elfogadható lenne, hogy az óceán őslevesében egy villámcsapás és egy vízalatti vulkán által pöfögtetett metánbuborék frigyéből véletlenül és önmagától létrejön egy élő egysejtű.
Laccik hogy nincs Zwack tipusu elsokerek hajtasu koser szilva palinkad.
Miert lenne a fentebbi dolog elfogadhato?:o
 
Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Laccik hogy nincs Zwack tipusu elsokerek hajtasu koser szilva palinkad.
Miert lenne a fentebbi dolog elfogadhato?:o
Tisztelt Pittis úr, egy árva szóval nem mondtam ilyet! Ott van a mondatban egy szó a "lenne", amely a mondatot feltételes módba helyezi.
Zwack tipusú kasher pálinkám az nincs, de van Zwack Maximilian Tokaji különlegességem, ez négyHerék meghajtású, sztereo, automata, tolatóradaros és írásos igazolásom van a Legfelsőbb Rabbibikus Kashersági Tanácstól, hogy abszolute nem kasher!
 
Csatolások

  • P1040799.JPG
    P1040799.JPG
    2.4 MB · Olvasás: 4

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Már megint a tudósok szétválogatásánál kötöttünk ki. Nincs ennek értelme így. Most az következhetne, hogy egyenként felsorolhatnám azokat a neveket, amelyek az evolúciós elmélet olyan hibáit sorolják fel, amelyek miatt szinte a teljes hipotézis működésképtelen. Kezdve mindjárt azzal a sejttel, amiről Efike beszélt. Egyetlen sejt is olyan bonyolult és "egyszerűsíthetetlenül összetett", ami kizárja azt, hogy önmagától, véletlenül, valamiféle ismeretlen, anyag feletti intelligencia léte nélkül keletkezhetne.
Ez magától értetődik. Ha Te azt mondod, hogy tömegével tudnál mondani ilyen neveket, a szaktudósok szerint viszont nincsenek ilyenek, akkor valaki nyilván nem mond igazat, és illene legalább megpróbálni tisztázni, hogy melyik fél az. Kezdhetnénk mindjárt annak tisztázásával, hogy az evolúció elmélete nem az élő szervezetek eredetével, hanem a fejlődésükkel foglalkozik. Aztán folytathatnánk mondjuk azzal, hogy azok a bizonyos felsorolások valóban az evolúció elméletének hibáit sorolják-e fel, vagy egy olyan valamiét, amit nem kellően tájékozott emberek az evolúció elméletének gondolnak. Hiszen csak a kreacionisták meséiben állítják a csúnya gonosz darwinisták, hogy a sejtek egyszer csak véletlenül összeálltak a semmiből rögtön a mai formájukba. Egyáltalán, szerinted melyik az a sejt, aminél egyszerűbb már nem létezik a természetben? Tudod egyáltalán, miféle sejtek léteznek, milyen összetevőkből állnak, és azoknak hányféle különböző változata létezik?

Én nem tudok róla, hogy született volna erre ésszerű és a tudósok többsége által elfogadott magyarázat. Nem csak én nem tudok, hanem olyanok sem akik nem olyan laikusok, mint én, sőt nem is "áltudósok", hanem igaziak. :)
Hogy Te, és a hozzád hasonló laikusok nem tudnak róla, az nem meglepő. Az már inkább, hogy ennek ellenére azt állítod, meg tudod ítélni, hogy ezen a téren ki az áltudós, és ki nem az.

Hiába szeretnék elfeledtetni azok, akik mélyen hisznek az evolúciós elméletben azt a tényt, hogy nem csak egyetlen sejtet nem lehet csupán anyagból információ hozzáadása nélkül létrehozni, hanem magát az életet sem. Lehet magyarázgatni, ködösíteni, de ha egy lépcsőt építesz a padlásra és abból hiányoznak az alsó fokozatok, akkor le fogsz esni, vagy fel sem fogsz tudni mászni. :D
Hiába szeretnék elfeledtetni azok, akik mélyen nem hisznek az evolúciós elméletben azt a tényt, hogy ez az elmélet a dolgoknak nem a kialakulásával, hanem a fejlődésével foglalkozik. És lehet magyarázgatni, ködösíteni, hogy az információ valami anyagtól független entitás, de ha egy lépcsőt építesz a padlásra és nincsen padlás, akkor le fogsz esni, és fel sem fogsz tudni mászni. :D
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Erdekes dolog ez az altudosokkal. Ugyanazon az egyetemen vegezve esetleg tanitnak, ugyanolyan fokozattal mint a kollegaik akik az evoluciot valljak hirtelen "altudosok" lesznek amikor megkerdojelezik az elfogadott dogmat.
Már többször mondtam: nem attól lesz valaki áltudós, hogy dogmákat kérdőjelez meg. Az áltudósok többsége éppenséggel ragaszkodik a régi dogmákhoz, és áltudósnak azért nevezik őket, mert azt a hamis látszatot próbálják kelteni, hogy ezt tudományos kutatások eredményeire alapozva teszik.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Igazából én nem is értem, hogy miért rettegnek annyira a tudósok a transzcendenciáról, annak elismerésétől, hogy az Univerzum 95 százalékáról még semmit sem tudunk?
Már elnézést, de ezt éppenséggel a tudósok ismerték fel és tették közhírré. Az ezoterikába ez még nem “gyűrűzött be”, a guruk, próféták és sámánok még mindig mindent tudnak.:)

Pedig nekik is vannak misztikus élményeik, van aki le is meri írni, de gondolom még többen vannak, akik eltitkolják:
http://www.issc-taste.org/arc/dbo.cgi?set=arc&ss=1
Tanulságos élmények. Kár, hogy abbahagyták a gyűjtését.
Miért, szerinted egy tudományos kutatónak nem lehetnek mentális problémái?
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudhatjuk, hogy a nincs-e előírva újabban az, hogy doktori disszertációk mellé csatolni kell Umaksuman igazolását arról, hogy melyik osztályba kell sorolni a delikvenst.
4_2_109v.gif
Ha nem jártok utána, de még csak meg sem kérdezitek, akkor nem is fogjátok tudni. És ez nem csak erre a kérdésre igaz.:)
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha minden ember azt fújná, amit a különböző iskolákban tanul, a balta még most is kőből lenne....Csatolás megtekintése 1264710

Most meg elvárás, hogy támogasd a darwinizmust.....
Pedig láthatod itt a fórumon is, milyen sokan leragadtak az általános iskolában tanultaknál. De pont ezért találták ki a tudományt, hogy ne kelljen mindenkinek nagyobb, szebb kőbalták készítésén törnie a fejét. Elég, ha csak azok teszik ezt, akik értenek hozzá.:)
A darwinizmus támogatása pedig éppen úgy nem elvárás, mint az, hogy ne fütyülj bele a konnektorba. Mindenkinek joga van fittyet hányni az észérvekre, amíg csak magával szúr ki, ha ezt teszi.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
A legnagyobb az, hogy a darwinista evolúcióra semmiféle bizonyíték nincs. - Azt most felejtsük el, hogy Darwin milyen félve, és sokára, és milyen feltételekkel adta közre "elméletét." Elméletét és nem bizonyítékát. -
Itt azért nem ártana tisztázni néhány dolgot. Egyrészt például a darwini elmélet lényege kb. annyi, hogy ha egy populációban öröklődő tulajdonságok vannak, és ezek a populáción belül némi változatosságot mutatnak, akkor isteni csoda kellene ahhoz, hogy az idő múlásával ne azok a változatok legyenek jelen nagyobb számban, amik az adott környezetben jobban elősegítik, hogy a hordozójuk minél több utódjára örökíthesse át őket. Ebből is látható, hogy Darwinnak a témáról írt könyvei túlnyomó részét nem ennek leírása, hanem az ezt alátámasztó példák ismertetése teszi ki.
Másrészt pedig a tudományban az "elmélet" szó nem ugyanazt jelenti, mint a köznyelvben, és ahogyan a kreacionista áltudósok is használják. Egy tudományos elméletnek logikusan kell következnie az ismert megfigyelési adatokból, megfigyelésekkel igazolható következményei kell hogy legyenek, megfigyelésekből logikusan levont következtetések nem cáfolhatják, és vagy összeegyeztethetőnek kell lennie a többi tudományos elmélettel, vagy számot kell adnia arról is, hogy miért nem egyeztethető össze velük. Az evolúció elmélete a szaktudósok többsége szerint eleget tesz ezeknek a követelményeknek, a kreacionisták és híveik viszont saját hipotéziseikkel kapcsolatban úgy kerülik ennek ellenőrzését, mint Pitti a tökfőzeléket.

A kreácionisták, vagy a Teremtés különböző elképzeléseivel előálló tudósok azonban mindegyik letesz valamilyen konkrét bizonyítékot, még akkor is, ha az csak elméleti szinten van igazolva - a tudományra támaszkodó logikával.
[...]
Számtalan dolog közül csak egy:
Igen, ez ékes példája a számtalan áltudományos érvnek. Hiszen a biológusok jól tudják, hogy az élővilágban léteznek a véralvadási kaszkádnak az emberéhez képest egyszerűbb változatai is. A cetféléknél pl. hiányzik a XII. faktor, mégis egész jól elvannak nélküle. A primitívebb gerinceseknél, pl. a halaknál már több eleme is hiányzik, a meglévő elemek pedig lényegesen egyszerűbbek. Hasonló szerkezetű fehérjék, illetve az azokat kódoló gének pedig a vérrel nem rendelkező ízeltlábúaknál még a primitív immunrendszer részeiként funkcionálnak. A kreacionisták viszont nagyvonalúan eltekintenek az efféle "apróságoktól", abban bízva, hogy célközönségük úgysem tudja hazugságon kapni őket, mert többségük legfeljebb általános iskolai szinten ismeri a biológiát.

Az egyház pedig, hogy mennyire maradi tudományos kérdésekben, nem tudjuk. Egy biztos: a tudományt évszázadokon, évezredeken át ők képviselték. Az egy más dolog, hogy mit osztottak meg a hívekkel.
De amit megosztottak, arról ezáltal tudható volt, hogy azt képviselték, és jelen esetben erről van szó. Brunót is az általuk megosztott és képviselt dogmák tagadása miatt ítélték el, és a kreacionista "tudósok" is ezekhez ragaszkodnak.

Ne haragudjatok, de ez is tudományos. Most hangzott el az M1-en a Hiradó felvezetésében: a szakértők szerint a szúnyogok érzik, hogy jön a tél és nekik ez a jó idő az utolsó esélyük. És ezért gyorsan összecsípnek mindenkit! Ez van.....
Ez tényleg érdekes. Nálunk is rengeteg a szúnyog, éjjel folyton felébredek a dünnyögésükre, de eddig sem engem, sem a család többi tagját egyetlen egy sem csípte meg. Ez tényleg betesz a dogmatikus tudománynak.:)
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Valaki megnézné az emlősök szívének kialakulását? Két üregű (halak)>>3 üregű (hüllők)>>>négy üregű. Gondolom már mindenki hallott a lyukas szívről, ott pont a kamrák közti elválasztó hártya nem tökéletes.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Kedves Kyra_, azt gondolom nem a helyes irányból szemléled az általam felvetett problémát.
Engedelmeddel megvilágítom, hogy mi is az alapvető gond.
Az még elfogadható lenne, hogy az óceán őslevesében egy villámcsapás és egy vízalatti vulkán által pöfögtetett metánbuborék frigyéből véletlenül és önmagától létrejön egy élő egysejtű. Az azonban már teljességgel elképzelhetetlen, hogy ez az egysejtű rendelkezett az sejtosztódás tudásával, valamint azt is tudta, hogy milyen táplálék és mennyi szükséges ahhoz, hogy életben maradjon.
Amennyiben elfogadjuk az evolúció elméletét mint igazságot, akkor azt fogadjuk el, hogy az élő szervezetek életmódjukat, alakjukat, élettani tulajdonságaikat a környezethez való megfelelő alkalmazkodás szerint igazítják. Ez elképzelhető, de nem megy egyik napról a másikra, feltételezhetően évtizedek és/vagy évszázadok kellenek hozzá. De higyjük el, hogy az egysejtű egyszerű szervezetének a természet igényei szerinti módosítása gyorsabban történt, de mégsem napok alatt! Az egysejtűnek ugyanis fel kellett ismernie, hogy mi a jó számára ás mi a rossz. Az ember fejlett szervezete a bőrfelület sérüléseire a fehérvértestek odairányításával, a vér besűrítésével, varasítással válaszol. De NEM AZONNAL! Egy mélyebb seb a sérült elvérzéséhez/halálához is vezethet megfelelő segítség híján. Mi emberek sok milliárdnyian vagyunk a Földön, kedvünkre kaszaboljuk egymást és boldogabb országokban gyógyítják is a betegeket. De egy magányos egysejtűnek azért nehezebb lehetett.

Hát én ugyan értettem először is, hogy mit akartál mondani és le is vontam magamnak a következtetéseket...:)

Te tulajdonképpen nagyon szeretnéd, sőt megnyugtatónak éreznéd, ha a nem áltudós tudósoknak lenne valami ésszerű magyarázata arra, hogy miként is áll össze az élettelen anyag egy élő sejtté vagy szervezetté és ennek érdekében még komoly erőfeszítésekre is hajlandó vagy. Akár az igazi és finom Tokajidat is hajlandó volnál beáldozni. Igazából nem tudom mennyi tokajit kellene meginnod ahhoz, hogy összeálljon egy hihető hipotézis, amiben tiltott összetevő az információ az anyagon túlról.

Megpróbálták ezt már 1953-ban egy Miller nevű amerikai tudós. Épített valamiféle bonyolult szerkentyűt, abba beletette az élethez szükséges matériát, majd valamiféle elektromágneses teret gerjesztve sikerült neki az, hogy összekapcsolódtak a szerves életet alkotó elemek.

Na de ezzel mire ment? Mit bizonyított? Ott volt ő az anyagon túl, mint információ forrás, akinek a hatékony közreműködése nélkül mindaz nem ment volna.

A természettudomány nem hajlandó elfogadni ezt a nélkülözhetetlen összetevőt, valamint a materializmus sem. Van azonban sok más filozófiai irányzat, ami igenis elfogadja, feltételezi, megmagyarázza és sok spirituális élmény, amit szavahihető emberek tapasztalnak bizonyítják is a létét.

Én a filozófusokat is tartom olyan okos embereknek, mint a természettudósokat. Persze csak akkor, ha nem áltudósok!!!
4_2_109v.gif
A materializmus csak az egyike a filozófiai irányzatnak. Az egy dolog, hogy a mai világban az óvodától az egyetemig ez az egyetlen irányzat, amit tanítani engednek. Csoda akkor, hogy a nem áltudós tudósok gondolni sem mernek másra?:D

Giordano Brunót pedig nem a tudományos akadémia égette meg, hanem az a katolikus egyház, ami mind a mai napig meglehetősen konzervatív maradt tudományos kérdésekben. (Pl. az evolúció létének tényét is csak a közelmúltban fogadták el. Biztosan rájuk ijesztettek a gonosz materialisták, hogy különben nem kapnak vacsorát.:)) Az ellene felhozott vádak pedig vallási nézeteire vonatkoztak, amik a kortárs írások szerint magukba foglalták a lélekvándorlás tanát, Jézus isten voltának tagadását, az isteni teremtés unortodox;) értelmezését, és még sok hasonló "eretnekséget". A ma tudományos érdemének tartott nézeteit a csillagokról mint más világokról és a Föld nem kitüntetett voltáról is mágikus-misztikus vallási elképzeléseiből vezette le, nem pedig tudományos megfigyelésekből.

Hála és köszönet a felvilágosításért, miszerint nem az akadémia égette meg Giordano Brunot. Nélküled sosem jöttem volna rá. Én meg arra szeretném felhívni szíves figyelmedet, hogy még Newton idejében is az egyház volt a tudományos akadémia, pedig ő 100 évvel később élt.

Giordano Bruno sok mindenben megelőzte a korát, még nálad is többet tudott a világról már akkor, 500 évvel ezelőtt. Most egészen jól érezné magát, főleg, ha valahol az USÁ-ban élne a NASA közelében. Bár ki tudja, hogy nem-e ő sugalmazza azokat az elnevezéseket a "szellemvilágból" (ami ugye nem létezik illetve annak, aki megtapasztalja, mentális problémái vannak...:confused:) amelyek különösen az űrkutatásban jellemzők és a hermetikára és az ősi Egyiptom történelmére utalnak. Vajon miért? Biztos nekik is mentális problémáik vannak.
 
Oldal tetejére