Portfólió készítése 2014. november 30-ig

jutkabe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt honnan gondolod? Nincs odaírva sehova. Főleg, hogy a szakiskolákban megvan a tanév "menete" mondjuk kötelezően a közismereti tárgyakból. Hivatalos oldalak írják, hogy 6 hónap, de min. 3 kell a portfólióhoz. tehát akkor csak szeptember pár hetéből válogathatsz????
Töredelmesen bevallom, hogy nem tudom már, hogy melyik oldalon olvastam, de biztosan ezt írták és logikusnak is tűnik, hogy a szabadon választottak az eddigi munkáink közül választhatóak lehetnek, a tematikus terv és az arra épülő dolgok pedig az idei évre vonatkoznak. Kolleganőm áprilisban töltötte fel, egyik dokumentuma egy 4 évvel ezelőtti kirándulás volt.
 
Akkor ez azt jelenti, hogy az előző tanévben a 2. osztályban készített szociometria és annak elemzése megfelel? Attól függetlenül, hogy most 1. osztályban dolgozom és a tematikus terv is rájuk épül!?
 
sztzs

A szociometria választható- oda mehet a 2-os csoportprofil. Ha a tematikus terv (és az óratervek) pedig elsősökhöz készül, nyilván az alapdokumentumban a csoportprofil róluk szól. Képzeld el, hogy nekem max. heti 2 órám van az illető tárgyból, hogy lehet annyira korlátozni a dolgokat, hogy csak idén szeptemberi órákat hozhassak? Azt, hogy olvastál ilyet, azt nem vonom kétségbe, de egyik hivatalos dokumentum sem hozza, márpedig arra kell építeni.
 
levél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
A szabadon választható dokumentumoknál a portfólióban többek között ezt választanám: Szociometria készítése, eredmények elemzése. Reflexió: a szociometria alapján tanulságok levonása, cselekvési terv. Mindezt a jelenlegi 1. osztályomban. Valakinek esetleg van-e jól bevált-1. osztályosokra is jól alkalmazható-szociometria mérője? Nagyon megköszönném, ha valaki tudna segíteni!
Ezen az oldalon találsz bőven kérdéseket: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=123
 
gildi

Állandó Tag
Állandó Tag
A hospitálás cím alatt mire gondolnak? Én látogatok meg egy másik pedagógust, vagy engem látogatnak? Ez utóbbi esetben mire írok reflexiót? - a rólam készült feljegyzésekre?
Amelyiket választod. Ha téged látogatnak, akkor a reflexióban leírod, mit, miért tettél, sikerült-e megvalósítanod a kitűzött célokat, feladatokat. Mit tennél máskép.
 
levél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban vannak benne jó kérdések is, de egy 1. osztályos csoporttal hogyan csinálnád ezt meg, akik se írni, se olvasni még nem tudnak jelenleg?!
Akkor marad az ovis változat: amikor minden gy. kap 3 képeslapot a saját jelével és azt három társa padjára teszi (oviban az öltözőbe viszik ki, így a társak nem befolyásolják, hogy add nekem).
De én tettem fel ovisoknak olyan kérdést, hogy ha sétálni megyünk, kit választanál párnak, ill. szülinapi bulira 3 társad meghívhatod, kiket hívnál meg?
 
Jó ötlet! Köszi!:)
 
sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Töredelmesen bevallom, hogy nem tudom már, hogy melyik oldalon olvastam, de biztosan ezt írták és logikusnak is tűnik, hogy a szabadon választottak az eddigi munkáink közül választhatóak lehetnek, a tematikus terv és az arra épülő dolgok pedig az idei évre vonatkoznak. Kolleganőm áprilisban töltötte fel, egyik dokumentuma egy 4 évvel ezelőtti kirándulás volt.
Én ezt ismerem/ találtam:
 
Csatolások

  • névtelen.JPG
    névtelen.JPG
    143.5 KB · Olvasás: 116

khet22

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Német nemzetiségi óvodapedagógusként írom a portfólióm. Nem tudom mit írhatok németül és mit magyarul. Tud ebben valaki segíteni nekem? Azt gondoltam a szabadon választható dok.-ok magyarul lesznek. A tematikus terv vegyesen, a foglalkozásterv pedig németül. Szerintetek? Kitől lehet ezt megkérdezni?
 
gagigagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Óvónénik! Nem tudna valaki felrakni egy matematikai foglalkozási/tevékenységi terv mintát??? Teljesen megakadtam!!! Köszönöm!!!
 
susie76

Állandó Tag
Állandó Tag
Valaki írta, hogy a szabadon választottba betenne egy színházlátogatást, mint iskolán kívüli tevékenységet.
De mit lehet ehhez írni, milyen dokumentumot lehet ebből készíteni?Pl: Kiválasztottuk az előadást -megvettük a- jegyet- elmentünk, megnéztük. És mit lehet ezen reflektálni? Hogy jó választás volt -e vagy hogy reagáltak a gyerekek?
 
susie76

Állandó Tag
Állandó Tag
Az óvodai útmutató 90.oldalán lévő fejlődési lap, melyik dokumentumhoz való?

A Különleges bánásmódot igénylő gyerek profilját szerintetek milyen vizsgálati anyag alapján készíti el, milyen feladatsort használhat? (101.oldal)
...mert előszór leírja a saját "vizsgálati eredményeit" majd a nevelési tanácsadós vizygálat eredményét.
 
Utoljára módosítva:

susie76

Állandó Tag
Állandó Tag
Most nagyon értetlen leszek :)
Ezzel a mondattal vannak értelmezési problémáim:
"Egyéni vagy csoportos foglalkozás terve 2x1 oldal."
Szóval: a "vagy" szó számomra azt jelenti, hogy vagy egyik vagy másik
viszont a 2x1 oldal meg azt hogy 1 oldal ebből egy pedig a másikból

Most akkor mennyi is kell? :dr_38:
 
Vargáné Szigeti Irén

Én egy SNI-s gyermek egyéni fejlesztési tervét készítettem el, az óvodai útmutató szerint. Készítettem egy egyéni profilt ( mert nem csoportról van szó ) 1 fejlesztési tervet október-január időszakra, A fejlesztési tervől kettő foglalkozási tervet, és egy reflexiót amiben az eddig elért ereményeket is rögzítettem. A foglalkozási tervhez csatolom a megvalósítás dokumentumait 3 képet a foglalkozáson készített munkákról.
 
jutkabe

Állandó Tag
Állandó Tag
Légy szíves ezt pontos dokumentum- vagy jogszabály-hellyel alátámasztani!
Tehát hol, melyik dokumentumban, melyik jogszabályban van ez szerinted?
Tisztelt Kolléga!
"A OHP_10450 számú fénykép tárgyú megkeresésére az alábbi választ adjuk.
Csak abban az esetben töltse fel ezeket a képeket, amennyiben biztosítani tudja, hogy a képeken szereplő személyek ne legyenek felismerhetőek."Írta az OH
 
Oldal tetejére