Pákh Imre nem viheti ki a Golgotát az országból

A tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra - közölte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője.

Forster Központ: Pákh Imre nem viheti ki a Golgotát az országból

A tulajdonos állampolgársága és a műkincs vásárlási helye sem releváns a védetté nyilvánítás szempontjából, így a védési eljárás alatt véglegesen nem vihető ki az érintett műtárgy az országból - mondta el az MTI-nek szerdán Buzinkay Péter, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője annak kapcsán, hogy előző nap a Miniszterelnökség kezdeményezésére elindították az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festmény, a Golgota védetté nyilvánítását.

Az irodavezető elmondta, hogy a törvény szerint az ideiglenes és az "állandó" védettség között gyakorlatilag nincs különbség, a tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak - vele egyeztetett módon - hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra.

A védettség ugyanakkor az államnak elővásárlási jogot biztosít, amely azt jelenti, hogy az állam egy esetleges adásvétel esetén az eladó és a vevő által meghatározott áron juthat a műkincs birtokába.

Az irodavezető hangsúlyozta, a védési eljárás megindítása ellen jogorvoslat nincs, viszont ha az eljárás - három hónapos határidővel - lezárult, akkor az eljárást lezáró érdemi döntés ellen lehet fellebbezéssel élni, lehet kérelmezni a kivitelt vagy akár a védettség megszűntetését is: első fokon a Műtárgyfelügyeleti Iroda az eljáró hatóság, másodfokon a Forster Központ elnöke, ezt követheti egy bírósági kereset - tette hozzá.

A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg az ügyet, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.

Kedden Pákh Imre a TV2 hírműsorában arról beszélt, hogy új ajánlatot tett a a Magyar Nemzeti Banknak (MNB): korábban szóban, de már írásban is elküldte az ajánlatát. E szerint a korábban a Golgotáért kért 9 millió dollárért egy csomagot ajánl. A Krisztus-trilógia tagja, a Golgota című festmény mellett a tulajdonában lévő további 52 Munkácsy-festmény 10-12 évre szóló letétbe helyezését is felajánlotta a MNB-nek vagy más magyar állami intézménynek - fejtette ki az amerikai műgyűjtő.

Az MTI megkeresésére a MNB szerdán közölte: a korábbi nyilatkozatokhoz képest új információt nem áll módjában megosztani. Válaszukban hangsúlyozták: az MNB elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt, azaz továbbra is célja, hogy a Golgota című kép is állami tulajdonba kerüljön, a Munkácsy-trilógia pedig Magyarországon egyben maradjon.

Szakértő szerint a nemzeti kultúra védelmét szolgálhatja a Golgota kivitelének megakadályozása

Az állam megakadályozhatja a Golgota című Munkácsy-festmény kivitelét az országból, egy műkincs védetté nyilvánítása a nemzeti kultúra védelmét szolgálja - mondta Kende Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi jogi tanszékének oktatója.

A szakértő kifejtette: egy műkincs védetté nyilvánításának lehetősége nem kizárólag Magyarországon áll rendelkezésre, több európai uniós tagállamban van hasonló szabályozás.

A védetté nyilvánítás a tulajdonjogot annyiban korlátozza, hogy a védett műkincset nem lehet az országból kivinni, a helyét a Forster Központnak be kell jelenteni, és az államnak elővásárlási joga van rá - magyarázta. Hozzátette: amíg viszont nem adja el a műkincset a tulajdonos, addig tarthatja bárhol, csak nem viheti ki az országból. Kende Tamás közölte: a védettség viszont nagyon komoly árcsökkentő tényező a műkincspiacon.

A jogász hangsúlyozta: a védetté nyilvánítás a nemzeti kultúra védelmét szolgálja. Ezekben az esetekben államigazgatási határozatot hoznak, és a tulajdonos bírósághoz fordulhat, ha a határozat nem felel meg a jogszabályoknak - magyarázta.

Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa múlt vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta: az ideiglenes védettséggel nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Az államtitkár kiemelte: ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból - tette hozzá.

pakh.jpg
 
Ott is lehet örökbe fogadni elefántot? Akkor felőlem lehet a torontói is.
Látom nem fogod a lényeget.
Az előbb Szpacsinak már megírtam, de akkor neked is újra:
Ha te rendelkezel valamilyen értéktárggyal, amit egy idegen államnak kölcsönadsz (akár pénzért, sőt busás haszonbérlet reményében) és ők utána kijelentik - nem azonnal, nem 1-2 év múltán - hogy nem viheted ki az országból, mert védett, de ott tarthatod, az azon túl, hogy nem túl elegáns:
A tulajdonosnak a magántulajdonába való beleavatkozás, a jogainak komoly csorbítása, valamint jelentős többletköltség (idegen országban helyet keresni, ahol tárolod, őrizteted, állagmegóvás… )
A többieknek pedig intő példa: ezzel az országgal ne üzletelj, mert szavahihetelen a vezetése.
ha per lesz és jelenleg úgy tűnik, az lehet, hogy évekig eltart, de az is biztos, hogy az állam el fogja veszíteni, még ha ki is lépnénk az EU-ból közben és átkerülne Hágába az ügy. annak a kamatait viszont te és, mi fogjuk kizzadni, nem pedig a jelen vezetés…
Hát figyu, aki 2 milliárdot sértődötten visszautasít, akit nem zavar, mennyit veszít a napi kamatán, azért nekem nem tud megszakadni a szívem.
Szerintem Pákh nem is vár el részvétet vagy együttérzést senkitől, de aki ekkora volumenben üzletel, az biztos felkészült erre is.
Ha Munkácsy adná el, akkor igen. Akkor azt mondanám, megérdemel húszat is.
Most akkor a kép megér húszat is csak ne Pákh adja el? (Úgy érzem, de kiegészítetted az “üzletben nincs barátság” axiómát egy ”csak ellenség van” sorral.
De így magasról teszek az egész kufárkodásra. Én ebben most a kormány mellett állok. Örülök, hogy itt a kép és kész. Nem loptak el semmit Pákhtól. Nyilván volt ez a jogi kiskapu, ők meg kihasználták. Ennek a Pákhnak meg nem sok esze van, már bocsánat! Mutatja ezt az is, hogy ennyi pénzt hagy elúszni, mert nagyobbat akar markolni. Mint Aesopus kutyája, aki a víz felett a tükörképe szájából is ki akarta venni a csontot.
Az meg, hogy Jóskapista mit gondol emiatt a világ túlsó felén Magyarországról megint csak nem érdekel. Annyit megér a kép, hogy ők pufogjanak.
Ajaj, ha ezt a Jóskapistát más néven nemzetközi pénzvilágnak nevezik vagy netán kereskedelmi óriáscégnek….
 
Kérhet akár 10 szeres árat is, nem releváns.
Nyerészkedni akar? Nem ő az első, sem az utolsó, kezdve az 1 (igen egyetlen) Forintért vett gyáraktól a föld”bérletek”-ig sokan vannak és sajna lesznek, de ő legalább kínál valamit cserébe.

Így van, van akinek sikerül nyerészkedni, van akinek nem. Szemesnek áll a világ! ;) Hát kapitalizmus van, nem? Az egész kapitalizmus ilyen csibészség. Aztán egyszer hopp, másszor kopp.

No ez szerintem aztán álságos, annyira, hogy maga Lázár is beismerte.
Ugyan ki venne meg egy házat, amin jelzálog van és semmi garancia, hogy lekerül róla a vásárlás pillanatában? (Természetesen kivéve a jelzálog ráterhelőjét.)

Óóóó, hát ki mondta, hogy nem álságos, hát persze, hogy álságos, de milyen frankó húzás már! Persze, hogy a kép így kissé értékcsökkent, mint az esztétikailag sérült hűtőszekrény a diszkontban, de hát pont ez a lényege! Így már akár 4 millió dollárért is meg lehet csípni, hisz kinek adja már el így Pákh a magyarokon kívül!

Lehet, hogy jó matekos vagy, de nem jó közgazdász, itt ugyanis a vásárlás dollárban történik, amit értékpapírba de más műkincsbe is fektethet Pákh úr, persze el is ihatja - ez az ő magánügye. Egyébként a műtárgyak általában értékállóak, tehát neki nincs sietnivalója …

Á, dehogy vagyok jó matekos, miért elírtam volna? Azt akartam írni, hogy csapnivaló matekos vagyok, ahogy Melitta is helyesen megállapította, közgazdásznak meg még silányabb, de a jelekből eddig úgy tűnik, Pákh úr még nálam is rosszabb.
Tudom, hogy a képpel dollárban kufárkodnak, csak azért váltogattam ide-oda forintban is, mert úgy számomra megfoghatóbb a pénzösszeg magyar viszonylatban.
A műtárgyak nem csak értékállóak, sztem még növekedik is az értékük, ebből azonban Pákh úr nem sokat profitál a Golgotát tekintve, ha a Golgota védett marad.
Szal én a helyében gyorsan eladnám 6 milláért (dollárban) mielőtt az állam annyit se ad érte. Ha tíznél kezdték, ahogy említetted, akkor gyorsan döntsön a Pákh, mert igencsak lefelé irányul a tendencia.

Ahogy az Üvegtigrisben akarta megvenni Lalitól az ingatlant az újgazdag telekspekuláns, és míg Lali gondolkodott, szépen csökkentette az egymillás felajánlást: 900 ezer, 800 ezer, 700 ezer, na itt gyorsan döntött a Lali :D
 
Látom nem fogod a lényeget.
Az előbb Szpacsinak már megírtam, de akkor neked is újra:
Ha te rendelkezel valamilyen értéktárggyal, amit egy idegen államnak kölcsönadsz (akár pénzért, sőt busás haszonbérlet reményében) és ők utána kijelentik - nem azonnal, nem 1-2 év múltán - hogy nem viheted ki az országból, mert védett, de ott tarthatod, az azon túl, hogy nem túl elegáns:

Elegáns... A biznisz az biznisz, az nem Anna-bál, ki foglalkozik azzal, hogy elegáns-e! A lovagok korszaka lejárt!:D
Az egész kapitalizmus nem elegáns!
Az állam ezzel nem tett mást, csak kizárta a többi vevőt a bizniszből. Így ő maradt az egyetlen felajánló, mindjárt jobb az alkupozíció, nem? Hát de. És ha ezt meg lehet csinálni, akkor miért ne? Miért? Másfélszeresre felemelni az árat, az elegáns? Pákh úr annyit kér amennyit akar? Hát ja. Az állam meg azzal a jogával él, amelyikkel akar. Miért lenne az állam gálánsabb! Az én pénzemen! Ez egy ilyen világ kérem! Ez is demokrácia! Ilyen a piac... vagy miket szoktak még mondani. :D

A tulajdonosnak a magántulajdonába való beleavatkozás, a jogainak komoly csorbítása, valamint jelentős többletköltség (idegen országban helyet keresni, ahol tárolod, őrizteted, állagmegóvás… )
A többieknek pedig intő példa: ezzel az országgal ne üzletelj, mert szavahihetelen a vezetése.

Ó ó, mert Kína, vagy Szaúd Arábia olyan szavahihető!
Nem ezen múlik ez, drága Flamingó!

ha per lesz és jelenleg úgy tűnik, az lehet, hogy évekig eltart, de az is biztos, hogy az állam el fogja veszíteni, még ha ki is lépnénk az EU-ból közben és átkerülne Hágába az ügy. annak a kamatait viszont te és, mi fogjuk kizzadni, nem pedig a jelen vezetés…

A 9 millió dollárt is mi izzadnánk ki.

Most akkor a kép megér húszat is csak ne Pákh adja el? (Úgy érzem, de kiegészítetted az “üzletben nincs barátság” axiómát egy ”csak ellenség van” sorral.

Dehogy látok én ellenséget Pákhban. Csak már tele a hócipőm azzal, hogy mindig a kereskedők szakítanak nagyot, sose az, aki megdolgozik a cuccért. Pákh soha egy ecsetvonást nem tett szerintem. Munkácsytól nem sajnálnám a 9 millát.

Ajaj, ha ezt a Jóskapistát más néven nemzetközi pénzvilágnak nevezik vagy netán kereskedelmi óriáscégnek….

Ó, a Nemzetközi Pénzvilág, mint mindenható hatalom!
Nyugodt lehetsz, hogy ha nekünk lenne olajunk, gázunk vagy gyémántunk, a nemzetközi pénzvilág itt pitizne az ajtóban, tojna az Pákhra meg a képeire! Nem ezen múlik!
 
Utoljára módosítva:
Elegáns... A biznisz az biznisz, az nem Anna-bál, ki foglalkozik azzal, hogy elegáns-e! A lovagok korszaka lejárt!:D
Az egész kapitalizmus nem elegáns!
Akkor őszintén nem értem az ellenszenved Pákh iránt, hisz ő is csak egy a tucatnyiból…
Az állam ezzel nem tett mást, csak kizárta a többi vevőt a bizniszből. Így ő maradt az egyetlen felajánló, mindjárt jobb az alkupozíció, nem? Hát de.
Nem.
Az állam kizárta a biznisz lehetőségét.
És ha ezt meg lehet csinálni, akkor miért ne? Miért? Másfélszeresre felemelni az árat, az elegáns? Pákh úr annyit kér amennyit akar?
Na akkor egyszerűsítsünk (tudom, nem vagy jó matekból, de ez nem matek lesz, ígérem):
2012-ben a fidesz kormány 9 millió dollárt ígért a bérlés lejárta utáni megvásárlásra, igaz abban más képek és elővásárlási jogok is benne voltak.
Majd egy huszáros vágással kitalálták, hogy ne a kormány (Halász államtitkár), hanem az MNB vegye kezelésbe az ügyet.
Ettől kezdve már nem érdekelte őket (mondjuk jó lenne, ha nevesíteni tudnám, mert jogilag ugye az MNB semmilyen formában nem függ a magyar államtól), csak ez az egy kép. ez is 6 millióért, holott Pákh 3 féle hivatalos, legalább 10 milliós értékbecsléssel rendelkezett.
És én elhiszem, hogy megfenyegették, amennyiben nem adja, elveszik másként.
Ha már itt tartunk, nem az lett volna a tisztességes, hogy mielőtt idehozták a képet, a magyar kormány előre szól, hogy ilyen lépést fog tenni?
Nem mellesleg milyen alapon is avatkozik bele a magyar kormány a független MNB működésébe? Hisz ne felejtsük, itt az MNB és Pákh között nem jött létre egy adás-vétel. Ja, hogy még egy nyamvadt felügyelő bizottságot sem tudtak az MNB-hez összehozni? Persze így folytathatják a zongorás/képes/ingatlanos ámokfutásukat, holott az MNB NEM kereskedelmi bank, tehát szvsz nem ezt kellene tenniük, hanem a Forint stabilitását növelni, de ez másik történet.
Hát ja. Az állam meg azzal a jogával él, amelyikkel akar. Miért lenne az állam gálánsabb! Az én pénzemen! Ez egy ilyen világ kérem! Ez is demokrácia! Ilyen a piac... vagy miket szoktak még mondani. :D
Igazad van a magánnyugdíj pénztár vagy a rokkantnyugdíjasok hazavágása mellett ez eltörpül.
Csakhogy az állam vezetésnek nem erre adtak felhatalmazást, de végül is kit érdekel…
Ó ó, mert Kína, vagy Szaúd Arábia olyan szavahihető!
Nem ezen múlik ez, drága Flamingó!
Tojok én Kínára, az USA-ra vagy Szaúd Arábiára, amíg nem ott élek, de az igenis zavar, hogy gyakorlatilag a regnáló hatalom a viselkedése miatt nemzetközileg elszigetelődött, ezáltal nagy mértékben rontotta az ország fejlődési lehetőségeit.
A 9 millió dollárt is mi izzadnánk ki.
Merthogy az MNB nem a saját gazdálkodásából rendezné. az a potom 300 milliárd amit a forintosítás kapcsán nyereségként elkönyvelhetett, nem lenne elegendő fedezet? Ugyanis ez a bank pénzéből és nem állami forrásból lenne fizetve…
Dehogy látok én ellenséget Pákhban. Csak már tele a hócipőm azzal, hogy mindig a kereskedők szakítanak nagyot, sose az, aki megdolgozik a cuccért. Pákh soha egy ecsetvonást nem tett szerintem. Munkácsytól nem sajnálnám a 9 millát.
Most gondban vagyok, mert ha magamévá teszem a gondolatmenetedet, miért is kapna egyetlen fillért is a sok parlamenti gatyakoptató élén Orbánnal, aki tucatnyi társához hasonlóan egyetlen percet sem dolgozott életében a parlamenten kívül.
de mondjuk Hernádi Zsoltról sem tudom elképzelni, hogy akár egyetlen liternyi olajat/benzint a saját kacsóival pumpált volna ki bármely benzinkútnál, pedig ugye (még) ő a MOL vezér, vagy vajon Bakondi személyesen hány tüzet oltott el, hány hullát vágott ki a szerencsétlenül járt autóból? Elgaloppíroztam magam. Tetszik vagy sem a kereskedő (és az összes többi nem előállító is) szerves része az üzleti világnak. Hidd el ahol tudják, megpróbálják kiküszöbölni - költségcsökkentés címén, de ez ritkán megy. De ha a gáz üzletágba beiktatott MET ellen nem emeled fel a hangod, ahol alig 30-szor több a tét, akkor itt nincs erkölcsi alapod sem Pákh ellen tiltakozni….
Ó, a Nemzetközi Pénzvilág, mint mindenható hatalom!
Nyugodt lehetsz, hogy ha nekünk lenne olajunk, gázunk vagy gyémántunk, a nemzetközi pénzvilág itt pitizne az ajtóban, tojna az Pákhra meg a képeire! Nem ezen múlik!
Nekünk (ivó)vizünk van, amíg el nem kótyavetyélik…
 
Akkor őszintén nem értem az ellenszenved Pákh iránt, hisz ő is csak egy a tucatnyiból…
Nem.
Az állam kizárta a biznisz lehetőségét.

Miért zárta volna? Pákh ugyanúgy eladhatja a képet, mint eddig. Hogy milyen sikerrel és mennyiért az más tészta.

Na akkor egyszerűsítsünk (tudom, nem vagy jó matekból, de ez nem matek lesz, ígérem):
2012-ben a fidesz kormány 9 millió dollárt ígért a bérlés lejárta utáni megvásárlásra, igaz abban más képek és elővásárlási jogok is benne voltak.
Majd egy huszáros vágással kitalálták, hogy ne a kormány (Halász államtitkár), hanem az MNB vegye kezelésbe az ügyet.
Ettől kezdve már nem érdekelte őket (mondjuk jó lenne, ha nevesíteni tudnám, mert jogilag ugye az MNB semmilyen formában nem függ a magyar államtól), csak ez az egy kép. ez is 6 millióért, holott Pákh 3 féle hivatalos, legalább 10 milliós értékbecsléssel rendelkezett.
És én elhiszem, hogy megfenyegették, amennyiben nem adja, elveszik másként.

Ó, hát a Hófehérkés rádiódarabból idézve: "Hol vagyunk már attól"! Vagy Apukám bizniszéletből vett szavaival: "Akkor még úgy volt, de azóta változtak a körülmények."
Ilyen a biznisz! Az nem "régészet".

Ha már itt tartunk, nem az lett volna a tisztességes, hogy mielőtt idehozták a képet, a magyar kormány előre szól, hogy ilyen lépést fog tenni?

Ó, dehogynem lett volna tisztességes, de van-é olyan jogszabály, ami őt erre kötelezi? Nincsen. Na ugye! Hát akkor meg "törvényes" volt erről kussolni. A "törvényes" és a "tisztességes" nem ugyanaz a kategória, mint tudjuk.

Nem mellesleg milyen alapon is avatkozik bele a magyar kormány a független MNB működésébe? Hisz ne felejtsük, itt az MNB és Pákh között nem jött létre egy adás-vétel. Ja, hogy még egy nyamvadt felügyelő bizottságot sem tudtak az MNB-hez összehozni? Persze így folytathatják a zongorás/képes/ingatlanos ámokfutásukat, holott az MNB NEM kereskedelmi bank, tehát szvsz nem ezt kellene tenniük, hanem a Forint stabilitását növelni, de ez másik történet.

Hát igen, ezzel Pákh úr mégsem érvelhet.

Igazad van a magánnyugdíj pénztár vagy a rokkantnyugdíjasok hazavágása mellett ez eltörpül.
Csakhogy az állam vezetésnek nem erre adtak felhatalmazást, de végül is kit érdekel…

Jaja, kit érdekel! Ezt Munkácsy nem festette meg :)

Tojok én Kínára, az USA-ra vagy Szaúd Arábiára, amíg nem ott élek, de az igenis zavar, hogy gyakorlatilag a regnáló hatalom a viselkedése miatt nemzetközileg elszigetelődött, ezáltal nagy mértékben rontotta az ország fejlődési lehetőségeit.

Jaj, hát akkor már nem mindegy? Akkor most pont a Munkácsynál kezdjük el a tisztességeskedést? Hát most már bírjuk ki még most az egyszer, hogy megint utálnak minket! :D

De ha a gáz üzletágba beiktatott MET ellen nem emeled fel a hangod, ahol alig 30-szor több a tét, akkor itt nincs erkölcsi alapod sem Pákh ellen tiltakozni….

Dehogyis tiltakozom én Pákh ellen, még csak nem is ellenszenves ő nekem, én csak a kép megtartása mellett kardoskodok!
Milyen erkölcsi alapról van itt szó, most őszintén?
Pákh ugyanolyan svihák, mint az állam. Zsák a foltját...

Pákh pontosan tudja, hogy az államnak mindenkinél többet ér a kép, részben, mert Munkácsy a magyar festészet óriása, részben mert a sorozat másik két része már nálunk van. És annyit különösebb műértés nélkül is ki tudunk találni, hogy egy (pláne összefüggő) sorozat egyben sokkal értékesebb, mint feldarabolva, ahogy egy antik étkészlet is akkor és valamit, ha nem hiányos, pláne, ha csak három darabból áll. Ezt Pákh úr is tudta, ezért aztán pofátlanul magas összeget kért a képért a magyaroktól.
Hogy korábban ki mit ígért, hát kérem, én már azt is tudom, hogy a szóbeli ígéret a bizniszéletben nem egy szilárd alap. Aztán meg azóta a dollár is szépen ment felfele. Vagy a forint lefele, ez részletkérdés.
A lényeg, hogy Pákh úr erősen visszaélt az alkupozíciójával a képet illetően, ahogy a telkünket is drágábban adjuk el olyannak, aki az eladó telek szomszédságában lakik.

Erre Pákhnak lehetősége volt, az államnak meg arra volt lehetősége, hogy értékcsökkentté tegye a képet a védettséggel, így ő meg lejjebb tornászta a kép árát, amit Pákh feljebb tornászott.
Hát most akkor milyen erkölcsi alapról beszélünk itt? Meg eleganciáról. Ha két piaci kofa alkudozik, akkor ez így néz ki. És blöffölnek orrba-szája, nyilván egyik sem teregeti ki a kártyáit. Deee, majd megmondja előre, hogy hozd csak ide, majd én jól védetté nyilvánítom, Te meg cseszheted, el nem tudod másnak adni, se elvinni innen! Ilyen nincs a bizniszvilágban! Hát erre van kitalálva a hivatali titok, a banktitok stb. senki sem tárulkozik ki a másiknak, nem pszichoanalízis ez kérem. :)

A kép itt maradt, a trilógia egyben van, én ennek örülök, Pákh meg gondolja meg, hogy eladja-e az államnak 6 milláért, mielőtt kevesebb lesz az a hat is, mert kiderül, hogy már rajtunk kívül a kutyának sem kell egy védett, egyharmad-rész Munkácsy.
 
Utoljára módosítva:
Szeretunk mas zsebebe kotoraszni. A gazdag emberek nem szamolnak napi kamatot a befekteteseikre foleg nem a bankba varjak a penzuk fialasat, hanem minden centuk be van fektetve . Magyar bankok meg mostansag eleg furcsa befekteteseket uzleteket folytatnak, nem igen meggyozoek ,hogy csak is naluk kell befektetni mert a kamat melle meg a manna is varhato.
Felsorolni nem lehet hany es hany ceg mugyujto mukereskedo galleriak arveresek foglalkoznak kepek eladasaval vasarlasaval.
Az osszeg is hatalmas mikor valaki milliokert vasarol kepet.
Kedves Jaszladany pont mert magyar valoszinu azert vasarolta meg. A sajat nyilatkozatanak Pakhnak se hiszel, oreg hiba ,egy kep forgalmi erteke attol is fugg, hogy mennyiert lehet eladni.
Minden tulajdonos csere komoly adasveteli szerzodest utan cserel gazdat ezeknek nyoma van .Nem bemondasos alapon cserel milliokert barmilyen ertekes aru gazdat.
Ha valaki befektet milliokat az ezerszer korbejarja mindent irasban ker es ad, nyilvan nem fogja se minuszba eladni se ugy hogy ne keresen annyit rajta mint hasonlo kep vasarlasanal. Polgar gallieriaba is komoly penzekert kell el egy egy kep./http://www.kepafalon.hu/400_millios_ertek_a_Polgar_Galeria_karacsonyi_arveresen_hid_282.html

Meg otthon is zsebbol kifizetnek tobb milliot a gyujtok egy egy kepert.
A vilag legnagyobbjai ahol aztan a csillagos eg a hatar oly sok penzert cserelnek gazdat a kepek.
Sotheby

Ebben az uzletagban nem foglalkozik senki ,olyan kamat szamitasokkal mint amire te hivatkozol. Nem hozza lazba oket Matolcsi 1-2% kamatja.

 
Ezt nem tudom. Nekem csak az a fontos, hogy a kép itt marad. Megszakadna a szívem, ha a pacák elvinné, csak mert nyerni akart rajta még 3 millió dollárt.

A magántulajdon szentsége... valahol ennek is kell, hogy legyen határa. Különben a rabszolgákat se lehetne felszabadítani. Ennek a képnek nem szabadna magánkézben lennie. Ez egy nemzet tulajdona. Az enyém is.

Egyetértek veled. A magántulajodon szentsége fontos, de egy ilyen esetben ki kell használni a kiskapukat. Mindenki nézze meg egyben a festményeket és akkor talán jobban megérti. Együtt igazán lehengerlőek. Ha a tulajdonos eladja egy bármilyen külföldi műgyűjtőnek akkor talán a jövő generációi már sohasem láthatnák egyben. Természetesen a kormány mindig a rossz és a gonosz, de azért nem hiszem, hogy hasonló esetben a nagyra értékelt Amerika vagy más "felvilágosult" kapitalista ország másként cselekedett volna, ha a van a törvény adta kiskapu.
 
Akkor őszintén nem értem az ellenszenved Pákh iránt, hisz ő is csak egy a tucatnyiból…
Nem.
Az állam kizárta a biznisz lehetőségét.

Miért zárta volna? Pákh ugyanúgy eladhatja a képet, mint eddig. Hogy milyen sikerrel és mennyiért az más tészta.
Tudod azt nem lehet üzletnek nevezni (biznisznek még annyira sem), ha megmondják kinek és mennyiért adhatom a portékámat. Már pediglen itt ez történt…
Na akkor egyszerűsítsünk (tudom, nem vagy jó matekból, de ez nem matek lesz, ígérem):
2012-ben a fidesz kormány 9 millió dollárt ígért a bérlés lejárta utáni megvásárlásra, igaz abban más képek és elővásárlási jogok is benne voltak.
Majd egy huszáros vágással kitalálták, hogy ne a kormány (Halász államtitkár), hanem az MNB vegye kezelésbe az ügyet.
Ettől kezdve már nem érdekelte őket (mondjuk jó lenne, ha nevesíteni tudnám, mert jogilag ugye az MNB semmilyen formában nem függ a magyar államtól), csak ez az egy kép. ez is 6 millióért, holott Pákh 3 féle hivatalos, legalább 10 milliós értékbecsléssel rendelkezett.
És én elhiszem, hogy megfenyegették, amennyiben nem adja, elveszik másként.

Ó, hát a Hófehérkés rádiódarabból idézve: "Hol vagyunk már attól"! Vagy Apukám bizniszéletből vett szavaival: "Akkor még úgy volt, de azóta változtak a körülmények."
Mi is változott? Magyarország? Pákh? Milyen körülményről beszélsz? De tényleg, őszintén érdekelne.
Ilyen a biznisz! Az nem "régészet".
Hoppá! akkor miért is vonjuk be (műkinccsé nyilvánítás formájában)?
Ha már itt tartunk, nem az lett volna a tisztességes, hogy mielőtt idehozták a képet, a magyar kormány előre szól, hogy ilyen lépést fog tenni?

Ó, dehogynem lett volna tisztességes, de van-é olyan jogszabály, ami őt erre kötelezi? Nincsen. Na ugye! Hát akkor meg "törvényes" volt erről kussolni. A "törvényes" és a "tisztességes" nem ugyanaz a kategória, mint tudjuk.
Értem, tehát szerinted minden más esetben sem lehetett volna erre hivatkozni (Gyurcsány képviselői irodaház bérlése, Bajnai libái….)
Akkor mégis megtették, akárcsak az ominózus kordonbontáskor… Vagy ez egy olyan egyirányú dolog, hogy csak az egyik félre nézve érvényes?
Nem mellesleg milyen alapon is avatkozik bele a magyar kormány a független MNB működésébe? Hisz ne felejtsük, itt az MNB és Pákh között nem jött létre egy adás-vétel. Ja, hogy még egy nyamvadt felügyelő bizottságot sem tudtak az MNB-hez összehozni? Persze így folytathatják a zongorás/képes/ingatlanos ámokfutásukat, holott az MNB NEM kereskedelmi bank, tehát szvsz nem ezt kellene tenniük, hanem a Forint stabilitását növelni, de ez másik történet.

Hát igen, ezzel Pákh úr mégsem érvelhet.
Pedig hidd el fog, ha bíróságra kerül az ügy.
Igazad van a magánnyugdíj pénztár vagy a rokkantnyugdíjasok hazavágása mellett ez eltörpül.
Csakhogy az állam vezetésnek nem erre adtak felhatalmazást, de végül is kit érdekel…

Jaja, kit érdekel! Ezt Munkácsy nem festette meg :)
Végül is igaz, ez nem Kósa a debreceni fogadóban, vagy az ex kisgazdavezér, meg a fene tudja kiről készíttettek (nem készítettek!) festményt
Tojok én Kínára, az USA-ra vagy Szaúd Arábiára, amíg nem ott élek, de az igenis zavar, hogy gyakorlatilag a regnáló hatalom a viselkedése miatt nemzetközileg elszigetelődött, ezáltal nagy mértékben rontotta az ország fejlődési lehetőségeit.

Jaj, hát akkor már nem mindegy? Akkor most pont a Munkácsynál kezdjük el a tisztességeskedést? Hát most már bírjuk ki még most az egyszer, hogy megint utálnak minket! :D
Oroszország most kezd összeroppanni a szankciók okozta helyzet kapcsán, ha ellenünk csak a tizedét bevetik - végünk.
Szóval nem mindegy, legalábbis nekem nem.
De ha a gáz üzletágba beiktatott MET ellen nem emeled fel a hangod, ahol alig 30-szor több a tét, akkor itt nincs erkölcsi alapod sem Pákh ellen tiltakozni….

Dehogyis tiltakozom én Pákh ellen, még csak nem is ellenszenves ő nekem, én csak a kép megtartása mellett kardoskodok!
Akkor nem értem mit sajnálsz tőle nyamvadt 2 milliárdot. Te meg én úgy sem kaphatnánk meg (mármint az MNB pénzét).
Milyen erkölcsi alapról van itt szó, most őszintén?
Pákh ugyanolyan svihák, mint az állam. Zsák a foltját...
Azért nem egészen. Az egyik VENNI AKAR, a másik HAJLANDÓ lenne eladni. A két kategória közel sem azonos szintű.
Pákh pontosan tudja, hogy az államnak mindenkinél többet ér a kép, részben, mert Munkácsy a magyar festészet óriása,
Ezt már kifejtettem, hogy nem érv, mert mi van a TÖBBI Munkácsy képpel? Azt miért nem akarják megvenni? ráadásul nem az állam, hanem - még egyszer - MNB!
részben mert a sorozat másik két része már nálunk van. És annyit különösebb műértés nélkül is ki tudunk találni, hogy egy (pláne összefüggő) sorozat egyben sokkal értékesebb, mint feldarabolva, ahogy egy antik étkészlet is akkor és valamit, ha nem hiányos, pláne, ha csak három darabból áll. Ezt Pákh úr is tudta, ezért aztán pofátlanul magas összeget kért a képért a magyaroktól.
Hogy korábban ki mit ígért, hát kérem, én már azt is tudom, hogy a szóbeli ígéret a bizniszéletben nem egy szilárd alap.
Húha! Pár éve már én sem vagyok senki sem az üzleti életben, de meggyőződésem, hogy te egyáltalán nem vettél részt benne.
Ha CSAK EGYSZER is kiderül egy cégről, legyen az állami, magán, hogy annak kókler a vezetése, az elkapálta magát. Mondjuk nem véletlen, hogy 1-2 éve az oroszoktól a kínaiakon keresztül az arabokig mindenkit végigkoldult a regnáló vezetés, be is jelentették, hogy jönnek a kínai, arab, meg fene tudja milyen cégek (pl az orosz Magnit, ami kb olyan mint a Metro vagy nyugaton a Wallmart), de egyelőre se hírük se hamvuk…
Még hogy nem számít a szavahihetőség?
Hozhatok kisebb hazai példát is: egy gyógynövényforgalmazó becumiztatta a nagykereket, hogy engedélye van minden termékére, miközben nem volt csak kb a felére. Kiderült, hogy kamuztak, onnét SEMMIT sem rendeltek attól a cégtől, az engedélyezetteket sem.
Pedig a termék jó volt, az árfekvés kedvező… A cég megszűnt.
Aztán meg azóta a dollár is szépen ment felfele. Vagy a forint lefele, ez részletkérdés.
És lényegtelen, mivel a vételár dollárban lett kialkudva.
A lényeg, hogy Pákh úr erősen visszaélt az alkupozíciójával a képet illetően, ahogy a telkünket is drágábban adjuk el olyannak, aki az eladó telek szomszédságában lakik.
Ez csak annyiban igaz, ha a szomszéd mindenáron meg akarja venni a telkünket és mi mindenáron el akarjuk adni azt.
Erre Pákhnak lehetősége volt, az államnak meg arra volt lehetősége, hogy értékcsökkentté tegye a képet a védettséggel, így ő meg lejjebb tornászta a kép árát, amit Pákh feljebb tornászott.
Hát most akkor milyen erkölcsi alapról beszélünk itt? Meg eleganciáról. Ha két piaci kofa alkudozik, akkor ez így néz ki. És blöffölnek orrba-szája, nyilván egyik sem teregeti ki a kártyáit. Deee, majd megmondja előre, hogy hozd csak ide, majd én jól védetté nyilvánítom, Te meg cseszheted, el nem tudod másnak adni, se elvinni innen! Ilyen nincs a bizniszvilágban!
Ezek szerint te magad cáfolod meg a véleményed…
Hát erre van kitalálva a hivatali titok, a banktitok stb. senki sem tárulkozik ki a másiknak, nem pszichoanalízis ez kérem. :)

A kép itt maradt, a trilógia egyben van, én ennek örülök, Pákh meg gondolja meg, hogy eladja-e az államnak 6 milláért, mielőtt kevesebb lesz az a hat is, mert kiderül, hogy már rajtunk kívül a kutyának sem kell egy védett, egyharmad-rész Munkácsy.
MÉG EGYSZER A KÉP NEM AZ ÁLLAMÉ LESZ, HANEM AZ MNB-É. Ha te nem érted a különbséget akkor felesleges itt koptatnom a billentyűket.
 
Szerintem nagyfokú pofátlanság ez a kormány részéről. Kölcsönkap egy képet, nem akarja azt az árat kifizetni, amennyire az eladó tartja, és mit csinál? Azt mondja, hogy nem viheti ki az országból? Száz szónak is egy a vége, ez pofátlanság. Alkudozzon, tegyen meg mindent azért, hogy esetleg lejjebb szorítsa az árat, de ez a kép nem az állam tulajdona, nem teheti meg, hogy visszatartja.
 
Egyetértek veled. A magántulajodon szentsége fontos, de egy ilyen esetben ki kell használni a kiskapukat. Mindenki nézze meg egyben a festményeket és akkor talán jobban megérti. Együtt igazán lehengerlőek. Ha a tulajdonos eladja egy bármilyen külföldi műgyűjtőnek akkor talán a jövő generációi már sohasem láthatnák egyben. Természetesen a kormány mindig a rossz és a gonosz, de azért nem hiszem, hogy hasonló esetben a nagyra értékelt Amerika vagy más "felvilágosult" kapitalista ország másként cselekedett volna, ha a van a törvény adta kiskapu.

Hm .Mindenhol van korupcio kiskapu stb ,de hogy ezt egy birosag se ertekeli az biztos. Erre alapozni es ervelni sehol nem lehet............lopni se lehet megis lopnak.

Amerikaba szent es serthetetlen a magantulajdon.
Ilyen nem fordulhatna elo amcsiba de ha egy peldat tudnal mondani..... ott minden magan tulajdon ha valaki ezt megserti vagy hatranyt okoz vilagraszolo karteritesekre kotelezik.
Ha ez az eset amerikaba tortent volna az a vetelar tobbszorose lenne a karterites.
Kulonben az Orban kormannyal 10millioba mar megegyeztek egyszer, de attettek a targyalast a Jegybank hoz es most ok okoskodnak.
HA Usahoz hasonlitgatsz a FED ilyen ketes ugybe nem keveredik bele soha, mert nem profilja festmeny vasarlas, es nem csak korektnek kell lenni hanem annak is kell latszani.
Az uzleti elet szavahihetosege megbizhatosaga jogi normai elsoszamu szempont naluk.
Egyik oka ,hogy az uzlet emberek a dollarba szeretnek befektetni, uzletelni elszamolni stb.


Csak olyan műalkotást nyilváníthat védetté az állam, amely magyar tulajdonban van.
 
Utoljára módosítva:
Egy Konok Péter nevű közíró ezzel kapcsolatban a következőket írja:
A festő bajor és sváb származású volt (gazdasági bevándorlók leszármazottjaként apja egy reménybeli magyar sótiszt elől vette el a munkát Munkácson). Párizsban élt francia feleségével, akkor is, mikor kérdéses képét festette, amelyen rómaiak éppen egy zsidó csodarabbit végeznek ki. A festő osztrák műkereskedőjétől a képet egy amerikai milliomos vette meg (bizonyos Wanamaker, milyen árulkodó név!), akinek halála után a Shoteby's árverésén annak rendje s módja szerint egy újabb amerikaihoz került, ő pedig - mily meglepő - utóbb eladta azt egy másik amerikainak, aki végül meggondolatlan módon kölcsönadta Magyarországnak. És itt - csodák csodája - védett magyar nemzeti kincs lett belőle.
Joggal. Ha maga a kép nem is, de a történet igazi hungarikum.
Szerintem az utolsó mondat nagyon ül.
 
qkwk2wfea0aydwgh7j0y.jpg

לֹא תִּגְנֹב׃ Ló tignóv! / Ne lopj! (2 Mózes 20:1-14)


Ne kívánd felebarátod[j 17] házát, ne kívánd felebarátod feleségét,


וְעַבְדוֹ וַאֲמָתוֹ וְ‏‏שׁוֹרוֹ וַחֲמֹרוֹ

vəavdó vaamátó vəsóró vachamóró –
se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát – se festmenyet.

וְכֹל אֲ‏‏שֶׁר לְרֵעֶךָ׃

vəchól aser leré`echá!
se semmit, ami a te társadé!



Igen , a vallasi melyseg hit is csak addig tart , meg tolem ne lopjanak de en lophatok, bocsanatos bun.... /vagy szemet humyok , nem emelek szot ha latok ilyent./
Pedig ez egy regi intelem es torveny ami erkolcsi kotelesseg betartani foleg a vallasos embereknek, akik reggeltol estig ebben a szellemben elik eletuket.



Azert ezt a torvenyt meg nem irtak at.;)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,906
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére