Pákh Imre nem viheti ki a Golgotát az országból

A tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra - közölte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője.

Forster Központ: Pákh Imre nem viheti ki a Golgotát az országból

A tulajdonos állampolgársága és a műkincs vásárlási helye sem releváns a védetté nyilvánítás szempontjából, így a védési eljárás alatt véglegesen nem vihető ki az érintett műtárgy az országból - mondta el az MTI-nek szerdán Buzinkay Péter, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője annak kapcsán, hogy előző nap a Miniszterelnökség kezdeményezésére elindították az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festmény, a Golgota védetté nyilvánítását.

Az irodavezető elmondta, hogy a törvény szerint az ideiglenes és az "állandó" védettség között gyakorlatilag nincs különbség, a tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak - vele egyeztetett módon - hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra.

A védettség ugyanakkor az államnak elővásárlási jogot biztosít, amely azt jelenti, hogy az állam egy esetleges adásvétel esetén az eladó és a vevő által meghatározott áron juthat a műkincs birtokába.

Az irodavezető hangsúlyozta, a védési eljárás megindítása ellen jogorvoslat nincs, viszont ha az eljárás - három hónapos határidővel - lezárult, akkor az eljárást lezáró érdemi döntés ellen lehet fellebbezéssel élni, lehet kérelmezni a kivitelt vagy akár a védettség megszűntetését is: első fokon a Műtárgyfelügyeleti Iroda az eljáró hatóság, másodfokon a Forster Központ elnöke, ezt követheti egy bírósági kereset - tette hozzá.

A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg az ügyet, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.

Kedden Pákh Imre a TV2 hírműsorában arról beszélt, hogy új ajánlatot tett a a Magyar Nemzeti Banknak (MNB): korábban szóban, de már írásban is elküldte az ajánlatát. E szerint a korábban a Golgotáért kért 9 millió dollárért egy csomagot ajánl. A Krisztus-trilógia tagja, a Golgota című festmény mellett a tulajdonában lévő további 52 Munkácsy-festmény 10-12 évre szóló letétbe helyezését is felajánlotta a MNB-nek vagy más magyar állami intézménynek - fejtette ki az amerikai műgyűjtő.

Az MTI megkeresésére a MNB szerdán közölte: a korábbi nyilatkozatokhoz képest új információt nem áll módjában megosztani. Válaszukban hangsúlyozták: az MNB elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt, azaz továbbra is célja, hogy a Golgota című kép is állami tulajdonba kerüljön, a Munkácsy-trilógia pedig Magyarországon egyben maradjon.

Szakértő szerint a nemzeti kultúra védelmét szolgálhatja a Golgota kivitelének megakadályozása

Az állam megakadályozhatja a Golgota című Munkácsy-festmény kivitelét az országból, egy műkincs védetté nyilvánítása a nemzeti kultúra védelmét szolgálja - mondta Kende Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi jogi tanszékének oktatója.

A szakértő kifejtette: egy műkincs védetté nyilvánításának lehetősége nem kizárólag Magyarországon áll rendelkezésre, több európai uniós tagállamban van hasonló szabályozás.

A védetté nyilvánítás a tulajdonjogot annyiban korlátozza, hogy a védett műkincset nem lehet az országból kivinni, a helyét a Forster Központnak be kell jelenteni, és az államnak elővásárlási joga van rá - magyarázta. Hozzátette: amíg viszont nem adja el a műkincset a tulajdonos, addig tarthatja bárhol, csak nem viheti ki az országból. Kende Tamás közölte: a védettség viszont nagyon komoly árcsökkentő tényező a műkincspiacon.

A jogász hangsúlyozta: a védetté nyilvánítás a nemzeti kultúra védelmét szolgálja. Ezekben az esetekben államigazgatási határozatot hoznak, és a tulajdonos bírósághoz fordulhat, ha a határozat nem felel meg a jogszabályoknak - magyarázta.

Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa múlt vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta: az ideiglenes védettséggel nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Az államtitkár kiemelte: ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból - tette hozzá.

pakh.jpg
 
Hm .Mindenhol van korupcio kiskapu stb ,de hogy ezt egy birosag se ertekeli az biztos. Erre alapozni es ervelni sehol nem lehet............lopni se lehet megis lopnak.

Amerikaba szent es serthetetlen a magantulajdon.
Ilyen nem fordulhatna elo amcsiba de ha egy peldat tudnal mondani..... ott minden magan tulajdon ha valaki ezt megserti vagy hatranyt okoz vilagraszolo karteritesekre kotelezik.
Ha ez az eset amerikaba tortent volna az a vetelar tobbszorose lenne a karterites.
Kulonben az Orban kormannyal 10millioba mar megegyeztek egyszer, de attettek a targyalast a Jegybank hoz es most ok okoskodnak.
HA Usahoz hasonlitgatsz a FED ilyen ketes ugybe nem keveredik bele soha, mert nem profilja festmeny vasarlas, es nem csak korektnek kell lenni hanem annak is kell latszani.
Az uzleti elet szavahihetosege megbizhatosaga jogi normai elsoszamu szempont naluk.
Egyik oka ,hogy az uzlet emberek a dollarba szeretnek befektetni, uzletelni elszamolni stb.


Csak olyan műalkotást nyilváníthat védetté az állam, amely magyar tulajdonban van.

Nos ahogy gondolod. Lehet, hogy rossz és erkölcstelen lépés, de úgy látom ezt te úgy könyveled el mintha ellopnák és semmit sem fizetnének érte. Ez nem így van fizetni fognak érte csak esetleg kevesebbet. Az állam kijátszott egy utolsó kártyát, (hosszas jogi és pénzügyi egyeztetések után) hogy a magyar örökség egy kis darabját itthon tartsa. ÉN így látom, egyéni véleményem. Ahogy neked más. Minden évben elmegyek megnézni a képeket, és nevezz rossz embernek, vagy jogokat tipró korrupt alaknak, amiért én nem ítélem el ezt a lépést, örülök, hogy a kép itt marad.
 
Mindenki maskep iteli a helyzetet, ez nem baj, mert ahany szempont ervrendszer... biztos mindenki talal a masik hozzaszolasaban ha csak egy mondatot is amivel egyetert, mar megerte velemenyt cserelni.

Ami nekem nem tetszik a modszer ahogy egy adas vetelt igy zarjak le, ami mentes minden joszandektol es jogi ismeretektol.

A jog az nem erzelmekre epul. Levedeni csak magyar tulajdont lehet .
A kovetkezmenyek sokszorasaba fog kerulni mint az a 3 millio differencia amiben nem tudtak megegyszeni.
Ilyen szempontokat is erdemes figyelembe venni, a birosagi ugy se lesz fillerek. Nem beszelve a vilagsajtoba ilyen hirek jelennek meg Mo-rol az nem egy jo reklam az orszagnak.

Hogy lehetne megoldani a helyzetet?
Miert nem hoznak letre egy olyan szervezodest ami a kepeket kezelne. A sok magyar milliardos se perc alatt osszedobhatna az arat, foleg hogy az allam mar 6milliat adna.
De beszallhatna az egyhaz hamar a Golgotarol szol, akar szervezetek civill kezdemenyezesek stb.
MIndenki nevet aki ad arany betukkel feltuntetve sok magan ember is lehet beszallna. Kesobb lehetne kiallitasokra vinni a kepeket es a bevetel kepezne egy adott penz magot amibol mas magyar kepeket lehetne vasarolni. /Nem lenyulni/

Orulok hogy minden evben megnezed a kepeket, en magam is nagy festmeny rajongo vagyok, nem hagyok ki egy jo kialitast se, sajnos en csak reproval rendelkezek.
 
Senki se lopta el a képet. A kép most is Pákh tulajdonában van.

Akkor hogyan lehet hogy levedik? Pakh ur nem magyar allampolgar.

Úgy érted, két milliárd forintosra leértékelni?

Precedens erteku ha ilyen eset megtortenik. Senki nem fog vinni Mo-ra semmilyen kepet ha igy jarhat.

A tulajdonjog problemaja es lenyegtelen az osszeg, ha valaki elviszi a hazad vagy kocsid egyaltalan beleavatkozhat a tulajdon jogba ez a nagy problema.
Pl a hazad nem adhatod el annyiert amenyiert te akarod es csak annak akit kijelolnek. Ez tiszta komcsi idoket idezi.
 
Utoljára módosítva:
Akkor hogyan lehet hogy levedik? Pakh ur nem magyar allampolgar..

Ezt ők tudják, kedves Melitta. Nem én védtem le.

Precedens erteku ha ilyen eset megtortenik. Senki nem fog vinni Mo-ra semmilyen kepet ha igy jarhat.

Hát akkor nem hoz. Volt itt már sok gyűjtemény, sok kiállítás, hogy ezután lesz-e, azt én nem tudom. De nem hiszem, hogy emiatt egy Picasso gyűjteményt ne hoznának el kiállítani a Szépművészetibe.

A tulajdonjog problemaja es lenyegtelen az osszeg, ha valaki elviszi a hazad vagy kocsid egyaltalan beleavatkozhat a tulajdon jogba ez a nagy problema.
Pl a hazad nem adhatod el annyiert amenyiert te akarod es csak annak akit kijelolnek. Ez tiszta komcsi idoket idezi.

Senki sem vette el a képet a tulajdonosától. Miért akarjuk a védettséget mindenáron úgy értelmezni, hogy a képet elvették Pákhtól?

Van olyan, hogy valaki a házát vagy lakását, ingatlanát csak bizonyos korlátok között értékesítheti, ha pl. az ingatlant műemléknek nyilvánítják. És akkor hiába áll méregdrága telken, nem lehet lebontani, meg lehet határozva, hogy van-e elővásárlási joga rá ennek vagy annak, vagy csak milyen célra lehet eladni, hasznosítani, stb. Ez nem komcsi dolog szerintem.

Persze, hogy úgy lett volna korrekt, ha a képet akkor védik le, ha már megvették. De hát így alakult. A képet nem nyúlták le, igen, az eladását korlátozták, mert "műemléknek" nyilvánították.
 
Csak naiv, buta kérdés:
ha a kép Pákh úr tulajdona, akkor megteheti, hogy összecsomagolja és beraktározza valahol? Persze szigorúan Magyarország területén. Akkor ő sem adhatja el a képet, de mi sem láthatjuk. Így mindenki rosszul jár.
 
Csak naiv, buta kérdés:
ha a kép Pákh úr tulajdona, akkor megteheti, hogy összecsomagolja és beraktározza valahol? Persze szigorúan Magyarország területén. Akkor ő sem adhatja el a képet, de mi sem láthatjuk. Így mindenki rosszul jár.

en ezt csinalnam.. aztan megszerveznek egy lopast es szeva orbanisztan!
 
Valami természet feletti csoda gyönyörűség ez a 3 kép nekem! Ezt értem,de egy Picassót például fogalmam sincs,hogy mikor kell balról nézni,vagy alulról, felülről és akkor még meg is magyarázzák ,hogy a két vonal között a kör az egy ló...;)
 
B
Senki se lopta el a képet. A kép most is Pákh tulajdonában van.

Próbálj már egy kicsit gondolkodni is, ne csak hajtogasd ugyanazt! Figyelj, mondok egy hasonlatot. Kérlek FIGYELMESEN olvasd el.

Megvettél mondjuk TE MAGAD drága pénzen egy könyvet az antikváriumban. Valamikor a XX. század elején nyomták ki, gyermekkorodban olvastad, aztán egy tűzesetben elveszett a te példányod, évtizedeken át kerested, de sehol se lehetett kapni. Most megláttad, nosza azonnal meg is vetted, örülsz neki, jaj de jó!

Pár hét múlva elutazol Budapestre valamiért, és találkozol egy régi ismerősöddel is. Ez nem véletlen, mert korábban telefonon beszélgettetek, mondtad is neki milyen boldog vagy ezzel a könyvvel, s ő ezután azt javasolta hogy ha Pesten jársz térj be hozzá, s mutasd meg neki is a könyvet mert érdekli őt.

Te tehát Pesten járva elmentél hozzá, s megmutattad a könyvet neki. Ő megnézi, s közli veled, hogy hiszen ez egy olyan könyv amit még az ő dédapja írt! Aki persze már rég halott. De akkor is a dédapja írta, az ő családi neve is az ami a könyv szerzőjéé, szóval ez CSALÁDI MŰKINCS szerinte, pláne mert e könyvből neki sincs egy példánya se. Kéri hogy add el.

Te mondod hogy nem adod, neked is kell, régóta vágytál rá. De igenis add el. És ígér neked egymilliót, kétmilliót... Te eleinte hallani se akarsz róla, de végül belegondolsz hogy elvégre már kiolvastad, sőt, készítettél róla fénymásolatot is, és rengeteg dologra kéne neked pénz... Mondod hogy oké, 10 millióért megkaphatja! Erre megsértődik, azt mondja hogy rohadt szemét haszonleső vagy, ennyit nem szabadna kérned érte, mert ez nem tisztességes! Hiába a te tulajdonod a könyv, akkor sincs JOGOD ennyit követelni! Hiszen ez neki CSALÁDI ÉRDEK, ez, hogy megszerezze! Erre te távozni óhajtasz, de ő fütyent egyet, berontanak a fiai, s közlik veled hogy csak a könyv nélkül távozhatsz, mert azt az ő családjuk VÉDETTÉ NYILVÁNÍTJA! Ami azt jelenti hogy nem mondanak olyat hogy elszedik tőled, hiszen az ugye lopás lenne, csúnyán hangzana, büntetné a törvény... Nem, ők nem lopják el tőled! Ők elismerik hogy a te tulajdonod! De VÉDETTÉ NYILVÁNÍTOTTÁK, azaz nem engedik elvinni a házukból! De mert elismerik hogy a te tulajdonod, megengedik hogy a lakáson belül bármelyik szobába átvigyed, csak mindig meg kell mondd nekik melyik szobában van épp; és bármikor olvashatod is hiszen a te könyved... Ja, hogy ehhez fel kell utazz mindig Jászladányból pestre a saját költségeden?! Erre nagy ívben tesznek, ez a te egyéni szocproblémád. Nekik ehhez szerintük joguk van, mert az ő sokadik ősük írta azt a könyvet.

Na ebbe gondolj bele kérlek. Az elv ugyanis tökugyanaz. Tökmindegy hogy egy család vagy egy ország.

Nem, nem misztifikálom a magántulajdont! Nem szent az a szememben. Simán lehetségesnek tartom hogy egy ország elkobozzon valamit akár kártérítés nélkül is a tulajdonosától. Na de ahhoz hogy ezt indokoltnak tartsam, valami rém komoly ok kell tényleg, mittudomén hogy háború, s egy bányát koboznak el ami egyedüli forrása valami szükséges nyersanyagnak, vagy ilyesmi... Az semmiképp se indok a szememben hogy egy darab FESTETT VÁSZNAT nézegethessenek az ország polgárai, amikor ráadásul simán lehetne róla készíteni tökéletesen élethű reprodukciókat is! Ez itt NEM VÉSZHELYZET. Tehát bár a magántulajdon a szememben nem valami abszolút és mindörökre sérthetetlen szentség, de ez a lehető leghatározottabban nem olyan helyzet, ami a megsértését akár kicsit is elfogadhatóvá tenné a szememben!

Tényleg, miért nem a Faludy hagyatékkal foglalkoznak ehelyett?!
 
B
Csak naiv, buta kérdés:
ha a kép Pákh úr tulajdona, akkor megteheti, hogy összecsomagolja és beraktározza valahol? Persze szigorúan Magyarország területén. Akkor ő sem adhatja el a képet, de mi sem láthatjuk. Így mindenki rosszul jár.

Igen, hasonlót tennék Pákh helyében: Mindenki azt mondja hogy úgyis gazdag a fickó. Oké. Csomagolja be, szállítsa el... Aztán semmisítse meg. S mielőtt erre rájönnek, utazzék el az országból. Nem hiszem hogy Amerikában megbüntetnék amiatt, mert megsemmisítette a TULAJDONÁT... A magyarok meg tehetnek neki egy szívességet, ha nem Magyarisztánban van. Nem megy többet Orbániába, oszt' jól van csókolom. Legközelebb azt hiszem ezerszer is meggondolna egy ilyen lépést a magyar kormány.
 
Rombolni tonkre tenni valamit egy erteket megsemmisiteni az nem egy kulturemberhez melto.
Pakh ur biztos gazdag ember, de egy gazdag ember se fog millios erteket meregbol kiszurasbol megsemmisiteni. A penzet a befekteteset kidobni a szemetbe. Ez tavol all minden gazdag embertol.
Van ennek modja , birosag ami helyreteszi a jogtalan birtoklast"lenyulasat" es a kartalanitas se lesz kis osszeg. A vedette teves olyan ar csokkenest hoz amit ugyis csak birosagon keresztul lehet ervenyesiteni.
 
Csak naiv, buta kérdés:
ha a kép Pákh úr tulajdona, akkor megteheti, hogy összecsomagolja és beraktározza valahol? Persze szigorúan Magyarország területén. Akkor ő sem adhatja el a képet, de mi sem láthatjuk. Így mindenki rosszul jár.
Csakhogy:
a tulajdonosnak hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra - közölte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére