Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy gond azért sajnos van szerintem. Akik már látják a felületet jelezték, hogy kéri az óra látogatás idejét jelölni, és nem engedi a 2015-ös időpontot jelölni. Tehát csak idei év óralátogatás anyaga lehet. Ez azért kellemetlen, mert voltunk egy páran akik időben elvégezték az önértékelést, és abból nem mindent tudunk majd feltölteni, mert nem aktuális .pl. őszi zöldségfélék tevékenység látogatása. Tehát úgy tűnik az éves terv is felesleges egyenlőre az önértékeléshez, mert a tanfelügyeletet összekapcsolták az önértékeléssel, ezáltal csak annak érdemes szerintem most az önértékelésével foglalkozni, akinek lesz tanfelügyelete. Mi leállítottuk a 2.félévre, és csak azokra koncentrálunk akiknek lesz tanfelügyelete idén.
De ha csak az időpontot kéri, akkor teljesen lényegtelen, mi volt az óratervben. Ugyanis azt nem kell feltölteni. Az intézményi elvárásokat sem lehetett 2015-ös dátummal felrakni, pedig akkor készült. Nem csüggedtünk, beírtuk a 2016-ot. Nehogy már ezen múljon valami is.
Meg különben is. Ha csak januártól lehetne, akkor minek az éves terv. Innentől legyen féléves terv. Az éves tervet elnevezzük 2 x félévesnek, az ötévest pedig 10 x félévesnek. (Mivel akkor ugye az ötévesre sincs semmi szükség.)
 
Karikatúra

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért kell 2017 re végezni???
5 évente van az önértékelés is!
Kedves Anett! Lehet, hogy én gondolom rosszul, de szerintem 2018 tavaszáig kell elvégezni mindenkinél az önértékelést. Miért? Mert az átmeneti időszakban mindenkit fognak minősíteni-tanfelügyelni, és mivel már a 2016-osokra is el kell készíteni a teljes önértékelést, a többieknek is bizonyára kötelező lesz a továbbiakban. Mi jól megörültünk a novemberi EMMI állásfoglalásnak (miszerint 5 évente lesz önértékelés, bár ez még jogszabályi szinten nem jelent meg), de rájöttünk, hogy 2018-ig mindenkinek át kell esni az önértékelésen. Szerintünk csak 2018 után lesz 5 évenként az önértékelés, 2018-ig "rendkívüli állapotok" vannak:)
 
Giczi Éva

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Nagy gondban vagyok. Életem harmadik portfóliója nagyon gyenge. Az óravázlatok sem tartalmilag, sem formailag nem megfelelőek. A feladatok nem derülnek ki a vázlatokból. A reflexió szó szerint 3 sor. Az egyéni fejlesztési tervben plágiumot fedeztem fel. Valamint egy rakás dokumentumban gyerek, ill. pedagógus neve. Egy régóta pályán lévő pedagógus munkája. Már többször átolvastam, hátha.... De úgy érzem, ezt a minősítést nem lehet lefolytatni. Még néhány napot gyötrődhetek, de hamarosan állást kell foglalnom. Nagyon bánt, hogy ilyennel találkoztam már az elején.
 
Szerintem Anett jól írta. Tényleg 2017 júniusában határozták meg azt, hogy az önértékelésen mindenkinek át kell esnie (mint a bárányhimlőn).
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Nagy gondban vagyok. Életem harmadik portfóliója nagyon gyenge. Az óravázlatok sem tartalmilag, sem formailag nem megfelelőek. A feladatok nem derülnek ki a vázlatokból. A reflexió szó szerint 3 sor. Az egyéni fejlesztési tervben plágiumot fedeztem fel. Valamint egy rakás dokumentumban gyerek, ill. pedagógus neve. Egy régóta pályán lévő pedagógus munkája. Már többször átolvastam, hátha.... De úgy érzem, ezt a minősítést nem lehet lefolytatni. Még néhány napot gyötrődhetek, de hamarosan állást kell foglalnom. Nagyon bánt, hogy ilyennel találkoztam már az elején.
Hogyan lehet egy egyéni fejlesztési terv plágium? (Nem azt kérdőjelezem meg, hogy jól látod-e, csak nem értem.) Miből következtetsz erre?
 
kbi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértő Társaim!
És valóban, tegnap és ma is utalt 10-10 ezer forintot az OH, munkabér megjelöléssel.
Ez azért még nem a teljes összeg, de lehet bizakodni, hogy mindet megkapjuk!
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200020.EMM#lbj297id8c8
(21)298 A 145. § (2)-(4) bekezdése szerinti intézményi önértékelés pedagógusra, intézményvezetőre és intézményre vonatkozó részeit először a 2016. évi ellenőrzésben szereplőre vonatkozóan kell elvégezni, de legkésőbb 2017. június 30-ig minden pedagógusra, 2020. június 30-ig minden intézményre vonatkozóan el kell végezni a teljes körű intézményi önértékelést.
Ezt találtam.
 
lányos

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizonyára van kötelező órád, amit megtartasz, nem mások csoportjába mész be, amikor szükség van rá - időpontban. Az óvodavezetői kötelező
órákat elemeztük és doksikat -mennyiben tér el az iskolaitól - erre válaszoltam. Nem szeretném újra kezdeni. Tudom, hogy az iskolában ez nem probléma.

OOO, PARDON!
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
A fejlesztési terv egy fejlesztő munkafüzetből kiollózott dokumentum, forrásmegjelölés nélkül. Használom az említett könyvet, így megismertem. Meg a szakos is. :(
Hát, akkor az csak egy terv, viszont nem egyéni. Az egyéni pont attól az, hogy az adott gyerekhez készül a szakértői bizottság vagy nevelési tanácsadó véleménye alapján. (Tudom, hogy tudod, nem neked magyarázom, csak "hangosan" gondolkodom.) Nem is passzolhat az egyéni profilhoz teljesen.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdésem Kedves intézményi önértékeléssel Foglalkozó Tagok !
A pedagógus és a vezető önértékeléssel kapcsolatos kérdéseket papíralapon kezdhetjük már márciusra? Vagy szerintetek lesz online kérdőív kitöltés?
Én elkezdtem odaadni a szülőknek papíralapon. Nem óhajtok a végén idegeskedni, kész lesz, nem lesz, lesz felület időben, nem lesz. A szépen, folyamatosan végzett munka híve vagyok. Ki nem állhatom, ha én azért nem tudok haladni a saját munkámban, mert valaki nem végezte el azt, amire nekem építeni kell. :mad:
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
A fejlesztési terv egy fejlesztő munkafüzetből kiollózott dokumentum, forrásmegjelölés nélkül. Használom az említett könyvet, így megismertem. Meg a szakos is. :(
Tavasszal a plágiumot az OH rendszeresen azzal intézte el (a fórumon olvasottak alapján) hogy visszaadta azzal: írassanak hozzá forrásmegjelölést.
A gondodat értem, a súlyát is.
Alapvetően ez szerintem - azoknak, akik itt vívódnak - komoly kérdés.
Nem azért, mert 60 órás gyorstalpalón szereztünk valami papírt, hanem tán azért is, mert van valami lelkiismeretünk, esetleg szakmai tudásunk, hogy egy beleolvasásra látjuk azt, amit nem akartunk látni.
Sajnos, több esetben a minősülő pedagógus az, aki nem partner. Ocsmány és minősíthetetlen kacatot ad ki a kezéből, fennhangon szidja a rendszert, (és igen, a Rendszert is) és közben hangosan és még csak nem is leplezetlenül röhög, hogy ez nekünk kín.
Ebben valamiféle előzetes kapcsolatfelvétel nem ártana a szakossal. Ne egyezkedj, mondd el neki a problémáidat.
Te látod az anyagokat. Azt is, van-e benne 75 %.
Ha van - mutasd ki.
Ha nincs - azt mutasd ki.
Úgy, hogy a szakmai lelkiismereted tiszta maradjon.
 
Giczi Éva

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát, akkor az csak egy terv, viszont nem egyéni. Az egyéni pont attól az, hogy az adott gyerekhez készül a szakértői bizottság vagy nevelési tanácsadó véleménye alapján. (Tudom, hogy tudod, nem neked magyarázom, csak "hangosan" gondolkodom.) Nem is passzolhat az egyéni profilhoz teljesen.
Igen, a tanuló saját képére kell formálni. Ha akarom, ezt meg is találom, mert ceruzás megjegyzést találtam a szkennelt oldalakon. De hogy kinek a szellemi terméke volt a terv, az sehol nem jelenik meg. Akármennyire nézem.
 
B.M.E.

Állandó Tag
Állandó Tag
(21)288 A 145. § (2)–(4) bekezdése szerinti intézményi önértékelés pedagógusra, intézményvezetőre és intézményre vonatkozó részeit először a 2016. évi ellenőrzésben szereplőre vonatkozóan kell elvégezni, de legkésőbb 2017. június 30-ig minden pedagógusra, 2020. június 30-ig minden intézményre vonatkozóan el kell végezni a teljes körű intézményi önértékelést. (20/2012 - Átmeneti rendelkezések). Mi 2016. január-jún. 33 pedagógust terveztünk be, de csak egy kap tanfelügyeletet. Ha 2017 júniusig legkésőbb el kell végezni, attól még nincs megtiltva, hogy most kezdjük. De... nem tudunk kérdőívezni és az intézményi elvárásokon kívül semmilyen dokumentumot feltölteni. Akkor most hogyan? A kollégák már teljesen fel vannak izgatva. Van, aki elfogadja, van, aki úgy hisztizik, hogy olyant még nem láttam. De ha kiderül, hogy más dátummal újra kell csinálni, akkor én is hisztizni fogok. Vagy átdátumozni?
 
BKriszta81

Állandó Tag
Állandó Tag
Én elkezdtem odaadni a szülőknek papíralapon. Nem óhajtok a végén idegeskedni, kész lesz, nem lesz, lesz felület időben, nem lesz. A szépen, folyamatosan végzett munka híve vagyok. Ki nem állhatom, ha én azért nem tudok haladni a saját munkámban, mert valaki nem végezte el azt, amire nekem építeni kell. :mad:

Kedves BAJ!
Szívemből szóltál!
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére