Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

kaktusz68

Állandó Tag
Állandó Tag
Az említett szakmai fórumon az is elhangzott, hogy az informatikai rendszer azért is "betegeskedett", mert több informatikus elment, vagy valami más probléma volt.

Tervezet szintjén gondolkodnak a portfóliós óravázlatok csökkentésében. Vélemények szerint az 5. 6. vázlat már nem ad új, értékelhető információt, sablonos. (?)
A szabadon választható dokumentumok számosságának felső határát szabályozzák max 6, alsó határa min 3 lenne.
Az indikátorok száma - amit már régóta mondanak -62 lenne.
Módosulnának az időpontok, a portfólió ~júniustól már nyitva lenne, így folyamatában tudnak dolgozni a pedagógusok, ha jól értettem nov. 25-ig.
Szóba került a független szakértői státusz. nem javasolják, a szakértők kb. ötöde maradna.
Ugyancsak szóba került az auditori eszközrendszer nyilvánossága. Még javítják, ezért nem adták ki, viszont a rotációs kiosztást javasolják szakértők körében.

Érdekes választ kaptunk a POK szakemberétől. A szakértői munka független munka. Segítenek az állásfoglalással, amit az OH ad, de dönteni nekünk kell (a mi felelősségünk). Gondolom, erre vonatkozik a joghatás nélküliség.
A nem megfelelés esetén már nem írják, hogy le kell folytatni az eljárást, vagyis szigorítanak.
Az anonimitásnál hangsúlyozták a mérlegelést. Petőfi Sándort, Schumann-t, stb nem kell töröltetni. Csak gyermek és pedagógus nevére vonatkozik. Kérik, ne járassuk le a szakmát.
Röviden ennyi.

Akik tudtok menni a különböző fórumokra vagy írásban le tudjátok adni, kérem, vessétek fel az anonimitással kapcsolatban, hogy adjanak már egyértelmű állásfoglalást. Engem nagyon zavar:
Útmutató 79. oldal:
Az e-portfólió szabadon választható dokumentumai között szerepel egy projekt bemutatása. Ennek célja a pedagógus más dokumentumokból kevésbé megismerhető kompetenciáinak bizonyítása. Ezért a dokumentumban az alábbi szempontok közül csak azokra térjen ki, amelyek a kompetenciaterületek bemutatása szempontjából fontosak. Amennyiben a projekt kidolgozásában, megvalósításában más pedagógus(ok) is részt vett(ek), az érintett(ek) nevét és a vállalt feladatokat, szerepeket fel kell tüntetni.
Útmutató 98. oldal:

Az e-portfólióban követelmény a gyerekek, tanulók, pedagógusok anonimitásának a biztosítása. A pedagógusnak nemcsak a tanulói, csoport- és osztályprofilok elkészítésekor kell erre ügyelnie, hanem minden esetben, amikor tanulói vagy gyermekmunkákat tölt fel, legyenek ezek prezentációk, témazárók, projektmunkák stb. Az elemzésekben sem használhatja a gyerekek, tanulók, pedagógusok nevét, még keresztnevüket sem.
 
szille2

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértők!
Csak halkan kérdezem: a tanfelügyeleti ellenőrzés napján szigorúan az aznapi órarendnek megfelelően (abban a sorrendben és azokban az osztályokban) lehet megtartani a 2 órát? Ki dönti el, hogy melyik 2 óra lesz az a bizonyos kettő? Választani nem lehet? :)
 
miuci

Nem. Nekem pl. csütörtöki napon lesz a tanfelügyeletem. Ezen a napon nincs is órám, mert ez a szaktanácsadói napom. Én határoztam meg, hogy melyik osztályban és órában tartom. Tehát, gondolom Te is eldöntheted. Én alapvetően azt tartottam szem előtt, hogy a gyerekeknek mi lenne jó. Így is furcsa lesz, hogy nem a megszokott nevelővel lesznek.
 
Piri58

Állandó Tag
Állandó Tag
Én vágtam ki egy rádióműsorból, az elérhetősége megvan, de mást is tartalmaz (Hírek, más hozzászólások, 2x30 perc, az első végén van és a második elején).
Ha kell mégis, megírom privátban, ne mondják, hogy reklámot csinálok a rádiónak - nem is ez a szándék, hanem a tisztábban látás az egymásnak ugrás helyett.

A másik lehetőség, letölteni, és feltöltő oldalra feltenni - én a G.Drive-ot használom (elsősorban magamnak szoktam odatölteni nagyobb fájlokat), ha nem megy másképp, onnan elérhető adott anyag egy linken mások számára is, ha így állítod be - de 100% biztos vagyok benne, hogy ezt ismered.

S ha már újra szóba került a nyilvánvaló "megosztási kísérlet", amit oly sikeresen alkalmaznak az országunkban mindannyiunk szégyenére - Kemény János (1929-1992) szavait idézném (végzős egyetemi hallgatóknak szólt):

"Az előttetek álló években sokféle hang fog szólni hozzátok - hangok, amelyek mondják, mit tegyetek éltetek során. E hangok közt lesz egy, amit sokféle mezben mondtak már a történelem folyamán, ez a legveszedelmesebb hang, amit hallani fogtok. Mindnyájunkban jelenlévő ősi ösztönre alapoz: az emberi előítéletre. Megpróbál megosztani bennünket: fehéreket a feketék ellen, keresztényeket a zsidók ellen, férfiakat a nők ellen. És ha sikerül neki, hogy elválasszon embertársainktól, a széttöredezett társadalomra kényszerítheti gonosz hatalmát. Ne hallgassatok erre a hangra! Inkább arra a belső szóra figyeljetek, amelyik azt mondja, hogy az emberiség békében élhet, az emberiség harmóniában élhet, hogy az emberiség tisztelheti minden egyes ember jogát és méltóságát. Használjátok tehetségteket - ezt a bennetek meglévő nagy értéket- egy jobb világ megalkotására, egy elviselhetőbb világ megalkotására, amelyben mindnyájunknak jut hely."
http://epa.oszk.hu/00300/00342/00043/mgy9305.html

S hogy nemcsak lózungokat mondott, szemben a mai "élcsapattal", néhány adat az életrajzából:

  1. Albert Einstein tanársegédje volt - matematikusként, 22 évesen.
    Kemény dolgozta ki az ún. "időosztásos rendszert", amely lehetővé teszi, hogy egy számítógép egy időben többféle működésre is képes legyen (írjunk, zenét hallgassunk, nyomtassunk stb. egy időben). A régi gépek ezt nem tudták.
    Kemény dolgozta ki munkatársával a BASIC nyelvet.
    Ő alakította át és használta először magán célra az addig csak a hadsereg által használt elektronikus levelezést - ezért az email atyjának is nevezik.
    Ő tette lehetővé a Dartmouth-i Egyetemen, aminek 11 évig rektora volt, a számítógépes oktatást; máig az E.Államok legszámítógépesítettebb egyeteme.
    Ő vett fel először nőket, indiánokat és négereket a hallgatók közé.
    Egyik matematikai tárgyú kézikönyvét 200.000 példányban nyomtatták ki.
1992. dec.26-án szívrohamban halt meg.

Ha szoborállító-párti lennék, lenne javaslatom a székesfehérváriaknak (és azoknak akik őket irányították), hiszen Magyarországon nem is ismerik, pedig lenne mit tanulni
róla,
tőle.
Köszönjük Gagamail!
És ne feledjük, hogy volt egy magyar származású tanára, aki hitt benne: Bölcsházy Árpád tanár úr
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Akik tudtok menni a különböző fórumokra vagy írásban le tudjátok adni, kérem, vessétek fel az anonimitással kapcsolatban, hogy adjanak már egyértelmű állásfoglalást. Engem nagyon zavar:
Útmutató 79. oldal:
Az e-portfólió szabadon választható dokumentumai között szerepel egy projekt bemutatása. Ennek célja a pedagógus más dokumentumokból kevésbé megismerhető kompetenciáinak bizonyítása. Ezért a dokumentumban az alábbi szempontok közül csak azokra térjen ki, amelyek a kompetenciaterületek bemutatása szempontjából fontosak. Amennyiben a projekt kidolgozásában, megvalósításában más pedagógus(ok) is részt vett(ek), az érintett(ek) nevét és a vállalt feladatokat, szerepeket fel kell tüntetni.
Útmutató 98. oldal:

Az e-portfólióban követelmény a gyerekek, tanulók, pedagógusok anonimitásának a biztosítása. A pedagógusnak nemcsak a tanulói, csoport- és osztályprofilok elkészítésekor kell erre ügyelnie, hanem minden esetben, amikor tanulói vagy gyermekmunkákat tölt fel, legyenek ezek prezentációk, témazárók, projektmunkák stb. Az elemzésekben sem használhatja a gyerekek, tanulók, pedagógusok nevét, még keresztnevüket sem.
Kedves kaktusz68!
Végül is pontosan le van írva, csak a szakértők szeretik félreértelmezni, vagy túl dimenzionálni a kérdést.
Nem lehet gyermek, kolléga teljes, vagy keresztneve.
Projekt esetén a harmadik Útmutató kéri (engedi) a nevek használatát. Én adott esetben a jegyzőkönyvben hivatkoznék erre.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Verőce!
Még ilyen állapotban is imádom a humorodat! :D:D:D:D:D

Szegény Csipike!
112114.gif
 
hairfair

Állandó Tag
Állandó Tag
Fiatalok,
Hol lesz szerdán a bp-i Brassói-szeansz, elfelejtettem leírni a címet, csak az időpontot tudom. A Ped.Int. honlapján meg már nem látható.Köszönöm.
 
kaktusz68

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves kaktusz68!
Végül is pontosan le van írva, csak a szakértők szeretik félreértelmezni, vagy túl dimenzionálni a kérdést.
Nem lehet gyermek, kolléga teljes, vagy keresztneve.
Projekt esetén a harmadik Útmutató kéri (engedi) a nevek használatát. Én adott esetben a jegyzőkönyvben hivatkoznék erre.
Igen! A gondom mégis az, hogy az e-portfólió az alaphalmaz. Ott az szerepel: Az e-portfólióban követelmény a gyerekek, tanulók, pedagógusok anonimitásának a biztosítása. ...
Az elemzésekben sem használhatja a gyerekek, tanulók, pedagógusok nevét, még keresztnevüket sem.

A projekt ennek csak részhalmaza, akkor ott miért lehetne!
Ezért kérném az egyértelműsítést!!!!
 
H_Edas

Állandó Tag
Állandó Tag
A pf. védési jkv-ön mit írok a pedagógus tantárgyához, ha munkaköre ált.isk. tanító?
Bocsánat, hogy ilyen tudatlan vagyok, de még nem voltam elnök! :(
 
redcolonel

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanítóként szakos kirendelést kaptam tanítóhoz aki magyar ny. és irodalom speccel 5.osztályos magyart töltött fel. Gondolom ezt nem kell elfogadnom?
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
E- portfólió óravázlat tantárgya.
??????????????????????????????????????????????????????????????,
A tanítónál nincs megkötés, az e-pf óravázlata lehet más tantárgyé, mint a látogatási óráié.
Hogy én is értsem, amit írok:
feltölti magyarból, tanfelügyelik (majd) rajzból és környezetből, minősítik matematikából és énekből (ha mind tanítja).
Ez a helyzet tulajdonképpen minden szakos tanár kivételével (nagyjából) igaz.
 
Utoljára módosítva:

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanítóként szakos kirendelést kaptam tanítóhoz aki magyar ny. és irodalom speccel 5.osztályos magyart töltött fel. Gondolom ezt nem kell elfogadnom?
Passzold át magyarosnak:)

Fiatalok,
Hol lesz szerdán a bp-i Brassói-szeansz, elfelejtettem leírni a címet, csak az időpontot tudom. A Ped.Int. honlapján meg már nem látható.Köszönöm.
Gömb aula, Buda, Petőfi Rákóczi híd között, Petőfihez közelebbi épület..... Pontosabban most nem megy, bocsi, de ma kész vagyok!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Fiatalok,
Hol lesz szerdán a bp-i Brassói-szeansz, elfelejtettem leírni a címet, csak az időpontot tudom. A Ped.Int. honlapján meg már nem látható.Köszönöm.
A Brassói-szeansz, ahogy nevezted (nagyon tetszik nekem ez a kifejezés, jót mulattam rajta) helyszíne: ELTE-TTK, Pázmány Péter sétány 1/A, Északi épület, Gömb Aula
 
Szárnyalás

Állandó Tag
Állandó Tag
SOS! Az 1-3-as skálán van 1 pont eltérés, be is pirosozta, de az egyeztető felület nem lett aktív. Elnökként nem tudom visszanyitni a felületet. Tud valaki erre megoldást?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére