Csevegős xszemezős barátok között 2016-2017-2018-2019-2020-2021-2022-2023

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Kám Jeli Arborétum folytatás
Nos,hogy a hétforráshoz lejutottam az egy dolog,de a vizéből nem tudtam inni.Sajnos a fiatal pár akik előttem ott jártak,már mentek fel a lépcsőn az óriások erdeje felé amit nekem más felől kellett megközelitenem. A pallóra nem tudtam lemenni, mert a gyökereket csuszosnak találtam és kapaszkodó ott nem volt.Na ha én itt megcsuszok akkor nincs az a valami ami megállit míg le nem érek. Nos ezt az opciót is töröltem,pedig probálkoztam.Még az uzsonnámat is itt a lépcsön ülve fogyasztottam el,de egy teremtett lélek sem akart erre jönni.Dolgom végezetlenűl távoznom kellett azon a lépcsön amin lejöttem. Sajnálom,mert jól esett volna egy kis hűvös forrás viz így csak a teám oltotta a szomjamat. Vissza felé eltévedtem.Nem azon az uton akartam menni amin jöttem és a Japán kertet szerettem volna látni,de az óriások erdejébe kötöttem ki és onnan valami ismeretlen gazdasági uton jöttem kifele.Nem is lett volna ezzel semmiféle gondom,de a kis székemet a táborban felejtettem és itt nem voltak padok,mint a kijelölt sétautakon ahol egymást érték. Fel kellett nönöm a dologhoz.Szalárdra gondoltam aki járja a zarándokok utját lányaival én meg itt egy 107 hektáros erdőben megijedek egy kis sétától.Hát nem.Megérte! olyan virágokat fotoztam amik itt csendben megbujtak és pompáztak.Gyüszűvirágok!
 

Csatolások

  • DSCN1114.JPG
    DSCN1114.JPG
    452.8 KB · Olvasás: 17
  • DSCN1115.JPG
    DSCN1115.JPG
    455.1 KB · Olvasás: 16
  • DSCN1116.JPG
    DSCN1116.JPG
    458 KB · Olvasás: 15
  • DSCN1119.JPG
    DSCN1119.JPG
    446.7 KB · Olvasás: 15
  • DSCN1120.JPG
    DSCN1120.JPG
    443.5 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1123.JPG
    DSCN1123.JPG
    447 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1124.JPG
    DSCN1124.JPG
    442.2 KB · Olvasás: 16
  • DSCN1125.JPG
    DSCN1125.JPG
    432.6 KB · Olvasás: 17
  • DSCN1126.JPG
    DSCN1126.JPG
    433.6 KB · Olvasás: 16
  • DSCN1130.JPG
    DSCN1130.JPG
    457.5 KB · Olvasás: 17
  • DSCN1131.JPG
    DSCN1131.JPG
    446.6 KB · Olvasás: 19
  • DSCN1132.JPG
    DSCN1132.JPG
    434.2 KB · Olvasás: 19
  • DSCN1133.JPG
    DSCN1133.JPG
    443.5 KB · Olvasás: 18
  • DSCN1135.JPG
    DSCN1135.JPG
    429.7 KB · Olvasás: 18
  • DSCN1136.JPG
    DSCN1136.JPG
    454.3 KB · Olvasás: 19
  • DSCN1137.JPG
    DSCN1137.JPG
    447.6 KB · Olvasás: 18
  • DSCN1138.JPG
    DSCN1138.JPG
    405.8 KB · Olvasás: 18
  • DSCN1143.JPG
    DSCN1143.JPG
    402.7 KB · Olvasás: 18

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Szállás helyünk:
A hegyi pásztorok szállás helyét kaptuk meg. Általában erdei iskolaként működik,de szoktak csapatépítő tréningre is lejönni csoportok. Persze van két kis ház is külön családoknak.Az egyik egy szobás konyhás fürdöszobás,a másik kétszobás. ezeket is kiadják.Több turista utvonal is halad itt keresztül,még zarándok út is.
Abból a házból amiben mi voltunk van mögötte még egy.Nem pont ugyan ilyen a belső elrendezése,de az is több szobás emeletes ágyas.Mi a tetőtérben aludtunk.
Mivel volt egy francia építész pár és egy brazil lány így nemzetközinek neveztük el ezt a tábort.Moha bácsi meséi nem véletlen került idefel.Sok fiatalnak a kedvenc meséje volt és az egyik itt ki is olvasta. A szilvafa nem véletlen került fel. én ilyent még nem láttam tővise volt. Az ajtókra rákerültek a házirendek. Mindenkinek kellett valamit csinálnia és azért aznap felelős volt.
 

Csatolások

  • DSCN0585.JPG
    DSCN0585.JPG
    397.6 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0587.JPG
    DSCN0587.JPG
    435.4 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0589.JPG
    DSCN0589.JPG
    415.2 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0591.JPG
    DSCN0591.JPG
    482.9 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0596.JPG
    DSCN0596.JPG
    439.1 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0598.JPG
    DSCN0598.JPG
    450.4 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0599.JPG
    DSCN0599.JPG
    434.3 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0600.JPG
    DSCN0600.JPG
    434 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0606.JPG
    DSCN0606.JPG
    438.6 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0608.JPG
    DSCN0608.JPG
    417.9 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0610.JPG
    DSCN0610.JPG
    432.5 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0611.JPG
    DSCN0611.JPG
    430.2 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0612.JPG
    DSCN0612.JPG
    436.7 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0615.JPG
    DSCN0615.JPG
    436 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0616.JPG
    DSCN0616.JPG
    459.1 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0618.JPG
    DSCN0618.JPG
    449.9 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0619.JPG
    DSCN0619.JPG
    449.2 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0620.JPG
    DSCN0620.JPG
    453.8 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0622.JPG
    DSCN0622.JPG
    451.9 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0625.JPG
    DSCN0625.JPG
    453.9 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0626.JPG
    DSCN0626.JPG
    462.1 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0629.JPG
    DSCN0629.JPG
    448.3 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0632.JPG
    DSCN0632.JPG
    452.4 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0633.JPG
    DSCN0633.JPG
    424.8 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0634.JPG
    DSCN0634.JPG
    437.5 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0635.JPG
    DSCN0635.JPG
    430.8 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0636.JPG
    DSCN0636.JPG
    445.4 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0639.JPG
    DSCN0639.JPG
    430 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0640.JPG
    DSCN0640.JPG
    439.9 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0642.JPG
    DSCN0642.JPG
    434.6 KB · Olvasás: 14

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Szállás helyünk folytatás:
Nagy a terület ahol elhelyeszkedik a hegyi pásztorok birodalma.Sok szabadságot ad arra,hogy külön elhuzodva esetleg pihenjünk egy kicsit mielőtt újra dologhoz látunk. A kaszálló amit akkor kezdtek levágni mikor oda mentünk nagyon megnyugtatta a szemet.
A fiatal fákat úgy ültetik,hogy amikor születeik egy baba községben vagy településen akkor táblával névreszólóan ültetnek neki egy fát.Ezzel is szeretnék,hogy a felnött fiatal itt maradjon vagy éppenséggel sürün hazalátogasson.(azért én itt megjegyezném,hogy valamit ki kéne találni,mert az írás erősen kopik és nem hiszem,hogy kibír 20-30 évet.) A kiskápolna falai fából vannak,ezt is valahonnét mentették meg sajnos csak egy kereszt ami a berendezés. A lábas pajta tetején lehet látni ,hogy a kévék milyen szépen vannak felrakva.Sajnos erre még kell rakni. Most amit raktunk pincét annak a feléhez 1200 kéve kellett ehhez jóval több mert meredekebb és magasabb.Régen sem egyszerre fedték be a pincéket,mert akkora földjük nem igen volt,hanem több éven keresztül,mire befejezték lassan kezdhették a javítgatásokat előről,mert biz a rágcsálók képessek voltak télen belefészkelni magukat sok sok kárt okozva.Nem véletlen,hogy a macska minden ilyen helyen aranyat ért,persze ha nem kényeztették el.
Az utólsó előtti képen azok a napfénykolektorok vagy elemek biztosítják az áramot. Mivel itt nincs vezeték.A fölösleges áramot összegyüjtik és agregátor segítségével ha szükséges visszatáplálják,ha nincs elég nap akkor se világitás se víz. Tavaly a lányom pont ilyen időtt fogott ki mikor itt volt.Napokig esett és a nap sem sokat sütött utána. Mécses mellett vacsoráztak és csak ásványviz volt ,hogy inni tudjanak meg falusi tej.Mosakodás az el el maradt. Idén kifogtuk baromi meleg volt,most azon kellett izgulni,hogy a tetőn napszurást ne kapjanak. Volt olyan nap,hogy reggel 6 kor kezdtek.Én csináltam meg a reggelit és kocsival vitték ki,aztán ebéd után egy hosszabb pihenőt kaptak úgy négyig és este hétig ment a munka. ínem volt könnyű,ezért kellett nekem nagyon jó vacsorát készíteni,hogy feltöltödjenek legalább kalóriában.
 

Csatolások

  • DSCN0643.JPG
    DSCN0643.JPG
    459.1 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0646.JPG
    DSCN0646.JPG
    451.8 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0648.JPG
    DSCN0648.JPG
    458.1 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0653.JPG
    DSCN0653.JPG
    446.2 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0661.JPG
    DSCN0661.JPG
    434 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0676.JPG
    DSCN0676.JPG
    450 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0681.JPG
    DSCN0681.JPG
    443 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0682.JPG
    DSCN0682.JPG
    406.5 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0685.JPG
    DSCN0685.JPG
    442.9 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0686.JPG
    DSCN0686.JPG
    417.3 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0688.JPG
    DSCN0688.JPG
    427.7 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0689.JPG
    DSCN0689.JPG
    454.4 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0691.JPG
    DSCN0691.JPG
    460.1 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0693.JPG
    DSCN0693.JPG
    401.3 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0694.JPG
    DSCN0694.JPG
    439.4 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0697.JPG
    DSCN0697.JPG
    433.8 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0700.JPG
    DSCN0700.JPG
    422.4 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0702.JPG
    DSCN0702.JPG
    407 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0704.JPG
    DSCN0704.JPG
    432 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0706.JPG
    DSCN0706.JPG
    424.3 KB · Olvasás: 16
  • DSCN0708.JPG
    DSCN0708.JPG
    453.3 KB · Olvasás: 13
  • DSCN0710.JPG
    DSCN0710.JPG
    440.7 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0711.JPG
    DSCN0711.JPG
    404.9 KB · Olvasás: 14
  • DSCN0643.JPG
    DSCN0643.JPG
    459.1 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0729.JPG
    DSCN0729.JPG
    440.1 KB · Olvasás: 15
  • DSCN0823.JPG
    DSCN0823.JPG
    441.9 KB · Olvasás: 17
  • DSCN0825.JPG
    DSCN0825.JPG
    450.4 KB · Olvasás: 17

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
evelyn13: Ez a fa ültetés nálunk is működött egy darabig Kaposváron.Csak aztán túl sok fa lett, névvel ellátva, de sokról lelopták a réztáblát. Ma úgy működik, hogy van szobor alkotás, ahol rengeteg levelekre rakják fel egyenként a neveket a születési dátumokkal(életfa).Időnként van ilyen ünnepség,kapnak róla valamilyen dokumentumot s.És ha valaki arra sétál, bármikor olvashatja a neveket.ezeket azért már nem olyan könnyű leszedni.
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
A pince:
Nos ez már egy pár éve épül. Mivel a lánykám csak tavaly volt először így csak azt tudom,hogy akkor lett a tető fele készen.Most sikerült befejezni és a falak is be vannak vályoggal tapasztva. A vízelvezetést is megoldották ,valamint a támfal elé mogyoró vesszőből fontak kerítést,hogy megtartsa.
Aki ilyent nem csinált annak halvány gőze sincs,hogy milyen erősen kell a kévéket felkötni,hogy ne csússzanak meg. valamint felrakás előtt locsolni kell vízzel, hogy ne törjön és még mesélhetnék sokat,hogy mit miért ,de akkor sosem érnék a végére.
 

Csatolások

  • DSCN1149.JPG
    DSCN1149.JPG
    443.5 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1151.JPG
    DSCN1151.JPG
    449.8 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1154.JPG
    DSCN1154.JPG
    445.4 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1156.JPG
    DSCN1156.JPG
    441.3 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1173.JPG
    DSCN1173.JPG
    459.2 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1178.JPG
    DSCN1178.JPG
    453.7 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1183.JPG
    DSCN1183.JPG
    453.9 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1186.JPG
    DSCN1186.JPG
    442.2 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1190.JPG
    DSCN1190.JPG
    447.1 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1199.JPG
    DSCN1199.JPG
    443.7 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1203.JPG
    DSCN1203.JPG
    443.9 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1220.JPG
    DSCN1220.JPG
    449.6 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1205.JPG
    DSCN1205.JPG
    430.6 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1213.JPG
    DSCN1213.JPG
    456.9 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1215.JPG
    DSCN1215.JPG
    455.1 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1217.JPG
    DSCN1217.JPG
    456.3 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1326.JPG
    DSCN1326.JPG
    439.6 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1329.JPG
    DSCN1329.JPG
    436.3 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1332.JPG
    DSCN1332.JPG
    447.4 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1344.JPG
    DSCN1344.JPG
    460 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1264.JPG
    DSCN1264.JPG
    451.8 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1265.JPG
    DSCN1265.JPG
    443.5 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1269.JPG
    DSCN1269.JPG
    440 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1270.JPG
    DSCN1270.JPG
    439 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1280.JPG
    DSCN1280.JPG
    448.5 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1281.JPG
    DSCN1281.JPG
    449.2 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1283.JPG
    DSCN1283.JPG
    447 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1299.JPG
    DSCN1299.JPG
    453.6 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1309.JPG
    DSCN1309.JPG
    452.8 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1346.JPG
    DSCN1346.JPG
    452.8 KB · Olvasás: 13
Utoljára módosítva:

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
A pince folytatás:
Itt már nem írok semmit a látvány magáért beszél. Nagyon sok munkával és határtalan lelkesedéssel dolgozott a csapat,pedig ezért fizetés nem jár pusztán csak nyári gyakorlatnak számit. Nagyon büszke vagyok arra és háláshogy én is részese lehettem ennek a nagy munkának,még ha csak háttér munkásként is,de én attam az erőtt a munkához amire nagy-nagy szükség volt.
 

Csatolások

  • DSCN1628.JPG
    DSCN1628.JPG
    438.9 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1629.JPG
    DSCN1629.JPG
    440 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1635.JPG
    DSCN1635.JPG
    444.2 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1642.JPG
    DSCN1642.JPG
    409.4 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1447.JPG
    DSCN1447.JPG
    456.2 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1464.JPG
    DSCN1464.JPG
    454.4 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1217.JPG
    DSCN1217.JPG
    456.3 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1219.JPG
    DSCN1219.JPG
    453.9 KB · Olvasás: 12
  • DSCN1230.JPG
    DSCN1230.JPG
    441.6 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1231.JPG
    DSCN1231.JPG
    442.8 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1232.JPG
    DSCN1232.JPG
    455.6 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1498.JPG
    DSCN1498.JPG
    441.7 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1504.JPG
    DSCN1504.JPG
    456.7 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1511.JPG
    DSCN1511.JPG
    449.2 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1513.JPG
    DSCN1513.JPG
    434.7 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1515.JPG
    DSCN1515.JPG
    447.8 KB · Olvasás: 14
  • DSCN1517.JPG
    DSCN1517.JPG
    423.3 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1520.JPG
    DSCN1520.JPG
    451.7 KB · Olvasás: 15
  • DSCN1661.JPG
    DSCN1661.JPG
    439.1 KB · Olvasás: 14
  • DSCN1666.JPG
    DSCN1666.JPG
    426.9 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1528.JPG
    DSCN1528.JPG
    443.2 KB · Olvasás: 14
  • DSCN1530.JPG
    DSCN1530.JPG
    450.1 KB · Olvasás: 15
  • DSCN1769.JPG
    DSCN1769.JPG
    452.7 KB · Olvasás: 14
  • DSCN1771.JPG
    DSCN1771.JPG
    447.2 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1777.JPG
    DSCN1777.JPG
    457.4 KB · Olvasás: 13
  • DSCN1712.JPG
    DSCN1712.JPG
    447 KB · Olvasás: 14
  • DSCN1714.JPG
    DSCN1714.JPG
    455.7 KB · Olvasás: 14
  • DSCN1726.JPG
    DSCN1726.JPG
    441.7 KB · Olvasás: 15
  • DSCN1759.JPG
    DSCN1759.JPG
    448.6 KB · Olvasás: 15
  • DSCN1760.JPG
    DSCN1760.JPG
    441.2 KB · Olvasás: 10

CathlenKata

Állandó Tag
Állandó Tag
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***

Engem ezek az oldal merevítők (боковая натяжка для канвы) érdekelnének.
A lényeg hogyan tudnék ilyent vásárolni?

Mondjuk a Röltexben veszel kalapgumit és függönycsipeszt. Aztán csak vágsz,csomózol és csíptetsz..... Olcsóbban jössz ki mintha rendelnél, de te tudod.

Álló állvány drágább olcsóbb ITT .
Láb nélküli kb 50 cm ráma átadó/ elvihető nálam. Lábat meg házibuherában meg lehet csinálni. ;) Akit érdekel irjon privit, mivel épp az ágyat nyomom. :(
 

Baló Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Mondjuk a Röltexben veszel kalapgumit és függönycsipeszt. Aztán csak vágsz,csomózol és csíptetsz..... Olcsóbban jössz ki mintha rendelnél, de te tudod.

Álló állvány drágább olcsóbb ITT .
Láb nélküli kb 50 cm ráma átadó/ elvihető nálam. Lábat meg házibuherában meg lehet csinálni. ;) Akit érdekel irjon privit, mivel épp az ágyat nyomom. :(
gyorsan legyél jól:)
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Mondjuk a Röltexben veszel kalapgumit és függönycsipeszt. Aztán csak vágsz,csomózol és csíptetsz..... Olcsóbban jössz ki mintha rendelnél, de te tudod.

Álló állvány drágább olcsóbb ITT .
Láb nélküli kb 50 cm ráma átadó/ elvihető nálam. Lábat meg házibuherában meg lehet csinálni. ;) Akit érdekel irjon privit, mivel épp az ágyat nyomom. :(
:dr_33::dr_33::dr_33:
a kalapgumi nem vékonyabb?
 

BarbWire

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Jópár oldalt kihagytam az utóbbi időben, mentségemre szólva sok volt a dolgom. Lányomat eladtam egy hónapra a nagyihoz, most jön majd haza. Már nagyon unja a Balatont, meg az öccsét is. Én itthon eladtam minden bútorát, mert kinőtte a drága, és hát újakat kell majd beszerezni. Közben egypár dolgot is eladtam, gyerekruhákat, stb. Saját szekrényemet meg kipakoltam mert már alig tudtam az ajtót becsukni, annyi felesleges cucc volt benne. Megy karitatívba, jelenleg 6 zsákot töltöttem meg mindenfélével. Apukám után is maradt egy garázsnyi cucc, aminek egy része a bátyámé, de hát ki tudja, hogy mikor jönnek érte, egy része meg "feldolgozásra" kerül. Este meg felnézek az órára, és éjfél van. Hát ezen a nyáron se nyaraltam, majd ősszel. Ugye? Mindenkinek jó pihit. Majd még jövök.
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma voltam a dokinál megvan a behívom hétfőre-péntekig.
Otthon a felesem ahelyett ,hogy örült volna ,hogy teszek valamit az egészségemért azzal fogadott,hogy még egyszer nem kéri meg az anyját,hogy főzzön neki.
Erre nincs mit lépnem. Egy csomó húst lesütöttem különbözőket és kiporciózva lefagyasztottam, volt még lencse is készen meg rakott krumpli.Nem értem mit kellett anyósomnak főznie. No komment! A lányaim itthon vannak,igaz Ők hajnalban nem kelnek fel,hogy friss legyen a szendvics,de este megtudják csinálni és a köretekhez is értenek.
A nagyobb lány jelentkezett a piacra a büfébe. 500 forintos nettó órabérért. Ez sem tetszett,pedig tavaly a cipőboltban sem kapott többet és unatkozott,hogy egy helybe kell állnia mindennap 9 órát .Most legalább mozoghat és reggel fél 6-tól fél délig fog csak dolgozni szerdától-szombatig. Hetente fizetnek. Ki fogja bírni. Mivel a kicsi Oszkón esett egy nagyot biciklivel és még a keze nem tökéletes Ő most kihagyja,pedig neki is meg van az egészségügyi kis-könyve. A lényeg,hogy helyre jöjjön .
 
Oldal tetejére